Adamo Books Kiadó strana 19 z 41

"Emlékezéseim – írta e művéről Dumas – nem igazi emlékiratok. Olyan az egész, mint egy óriási és végtelen beszélgetés.” Ami igaz, ha az elbeszélés könnyed hangját, közvetlen báját, szeszélyesen szétdobált szerkezetét tekintjük. Csakhogy ez a vérbeli mesemondó nem is tudott volna “csak úgy” beszélgetni. Abban is (mert még sok másban) hasonlított Jókaihoz, hogy minden táj, melyen végigutazott, mindjárt háttérül szolgált egy regényének, minden, ami vele történt, automatikusan cselekménnyé vált, mindenkit, akire ránézett, első pillantásával irodalmi hősnek látott. Ezért aztán regényeiben is megőrzött valamit a beszélgetésből, beszélgetéseiben pedig mindig van valami a regényeiből vagy a színdarabjaiból. Így az Emlékeim, habár sok bennük a történelem, mégsem kortörténet, s bármennyi szó esik bennük írókról, színházról és színdarabokról, nem irodalomtörténet. “A mesélés életszükségletem – mondta egyszer. – S mihelyt mesélek, kitalálok.” Egyik legalaposabb ismerője és ismertetője, Hippolyte Parigot, így jellemezte A három testőr íróját: “Dumas nem a világegyetemet tükrözi, hanem önmagát vetíti a világegyetemre.” Az a Dumas, aki önmagát a világegyetemre vetíti, ízig-vérig romantikus alkat, ami így is illik a francia romantika egyik úttörőjéhez. Élete csupa esemény, csupa váratlan fordulat; s ha az élet esetleg adós maradna velük, ő maga indul a kalandok elébe. (Lásd a soissons-i katonai lőszerraktár korántsem veszélytelen “elrablását”.) Mindig tenni vágyik, s lehetőleg jót tenni; mindenkit ismer, és mindenkin segíteni akar. Tele van hittel, lelkesedéssel, ember- és életszeretettel. Az a személyes varázs, mely az Emlékeim lapjairól rabul ejt bennünket, nyilván ugyanilyen erővel áradt belőle magából is. Amerre megfordult, felpezsdítette az embereket, s jó emléket, gyakran egész legendákat hagyott maga után. […] Az Emlékeim Dumas születésével (1802) kezdődik, és 1833-ig tart, s bár szó esik Dumas apjáról, tehát az író születését megelőző eseményekről, s néhol beleszövődnek az elbeszélésbe 1833-nál későbbi epizódok is, a könyv lényegében Dumas gyermek- és ifjúkoráról, első barátairól, első szerelmeiről, első irodalmi sikereiről, a romantika kezdő éveiről és az 1830-as forradalomról szól.

Az első és a második kötet anyaga meglehetősen egységes, ebben az időben (1895- és 1986-ban) Mikszáth elsősorban parlamenti tudósításokkal, beszámolókkal, az országgyűlés mindennapjairól írt krokikkal, kis színesekkel, portrévázlatokkal, humorisztikus vagy szatirikus írásokkal szórakoztatta olvasóit. A legtöbbször rövid, egy-két lapos, vagy alig terjedelmesebb művekben rendre megjelennek a kor politikai életének főszereplői: Apponyi Albert, Bánffy Dezső, Wekerle Sándor, Széll Kálmán, de persze igen sok a mára már elfelejtett, vagy éppen a korban sem igen ismert figurák száma. Mikszáth remekel ezekben a beszámolókban: bár nem abban, hogy a (nagy)politika menetét, problémáit, alternatíváit, irányzatait értelmezze, hanem abban, hogy "élőben" mutassa be a parlament munkálkodását, szereplőit és szerepvivőit, "nagyjait" és jelentéktelen, de az egészre mégis oly jól jellemző alakjait. Az átlagolvasó akár novellákként, szépprózai munkákként is forgathatja őket, a kor, a történelem, a politikatörténet iránt érdeklődők számára azonban nem csak ritka csemegék ezek az írások, de egyedülálló értékű források is. A kitűnő - és alaposságuk, adatgazdagságuk okán igen terjedelmes - jegyzetek minden információt megadnak nem csak filológiai szempontból, de politikatörténeti, történelmi aspektusból is.

„Felnőtt férfiak két fiú és egy fegyvertelen nő ellen! Az életükre törnek. Miféle gazfickók ezek? Elhatároztam, hogy a fiatalok segítségére sietek. Visszasiettem lovamhoz, és nyeregbe szálltam. Mindkét puskámat kivettem tokjából, a medveölőt vállamra akasztottam, a Henry karabélyt pedig kézbe vettem.” Old Shatterhand lerongyolódva, gyalog érkezik meg Guayamas kikötővárosba, ahol megtudja, hogy bizonyos Harry Melton, cégéres gazember német és lengyel bevándorlókat szegődtet valamilyen mexikói nagybirtokra. A dolog gyanús, Old Shatterhand tehát honfitársaival tart, és lám, útközben titokzatos merénylők el akarják tenni láb alól. Szerencsére megmenekül, és közben három mimbrényó-apacs indiánt is kiszabadít az ellenséges juma-törzsbeliek karmai közül. Ekkor vérfagyasztó kalandok valóságos tömege zúdul hősünkre, ő azonban derekasan kivágja magát minden kutyaszorítóból, különösen, amikor nagyszerű barátja, a híres Winnetou is beleavatkozik a küzdelembe… Az „Ördögi gaztett” alcímet viselő első kötet arról szól, hogy Old Shatterhand leleplezi Harry Melton ördögi szándékait. Az aljas gonosztevő ugyanis német bevándorlókat csábított Mexikóba, hogy a hegyek közt rejlő higanybánya poklában kiuzsorázza erejüket, és aztán könyörtelenül elpusztítsa őket. Old Shatterhandnek nincs más választása: meg kell mentenie védtelen honfitársait. A szerencsétlenek nyomába ered. Útközben kiszabadítja Erős Bölény mimbrényó főnök gyerekeit is a biztos halálból, aztán a két talpraesett kölyköt maga mellé veszi, és beavatja őket a vadnyugati hadművészet magasabb rendű mesterfogásaiba. Sikerül-e becserkésznie Winnetou apacs főnök segítségével a roppant szirthegyet? Kibékíti-e a már régóta hadilábon álló mimbrényó és juma törzseket? Harcosi rangot és nevet szerez-e magának a két indián fiú a vérfagyasztóan izgalmas kalandok és párbajok során? Győz-e az emberi jóakarat, tisztesség, erény, bátorság és szellemesség a rosszindulat, elvakult erőszak, pöffeszkedés és ostobaság ellen? Erről szól ez a förgetegesen pergő cselekményű, lenyűgözően izgalmas, érdekes és mulatságos regény.

Ez a mű Móra Ferenc, Papp Dániel, Gárdonyi Géza és Tömörkény István novelláit tartalmazza.TARTALOMJEGYZÉK:Gárdonyi Géza:PöhölyékPapp Dániel:Muzsika az éjszakábanA nagy JákobKultúrharc TiszaszállásonTömörkény István:Csata a katonávalA ravasz KabókFörgeteg János mint közerőA víz mellőlMóra Ferenc:Szeptemberi emlékFöldhözragadt János története

No ez már csak uj thema lesz, elcsépeletlen és pikáns. A mi saját külön szerelmeinkről... Az iró, - különben is azt szeretik önök mondani - kivételes lény, másféle vérből van. Igen az ő szerelme is másforma. De ne legyenek tévhitben, hogy a muzsával példálózom; én a földi szerelmeket értem, a földi asszonyokkal...

Móricz 1936 őszén a Ferenc József hídon találkozik egy fiatal lánnyal, aki öngyilkosságra készül. Magához veszi, majd örökbe fogadja -megmenti az életnek és a magyar irodalomnak. A volt lelenc és lágymányosi prolilány megrázó élettörténete szolgáltatja a nyersanyagot előbb a Csibe-novellákhoz, később, 1940-ben az Árvácska című regényhez. Ennek a könyvnek -amint Móricz vallotta- „ a legeslegkisebb mondata is magából a nyers életből szállott fel”. A vérlázító tények azonban túlmutatnak önmagukon: a húszas-harmincas évek fordulójának alföldi tanyavilágában kallódó kis Állami Árvácska sorsában Móricz a tisztaság és jóság kiszolgáltatottságának példázatát írja meg. Nyomor-naturalizmusba vesző dokumentumregény helyett lírai pátoszú művet alkotott, amelyet „csak égre kiáltva lehet elsikoltatni, mint a világ lelkiismeretének bűnbánó zsoltárait”.

A May-regények megszokott színhelyén vagyunk, rövidesen az is kiderül, hogy sorra megérkeznek a korábbi regényekből jól ismert szereplők: Old Shatterhand és Winnetou, Bicegő Frank, Sam Hawkins és mások. A történet magva szélhámosság: egy bankárra rá akarnak sózni egy állítólagos olajlelőhelyet. A csalás majdnem sikerül, de csak majdnem, hiszen közbelép Old Shatterhand, a nagy igazságtevő. Két indián törzs és egy kivándorló társaság is érdekes szerepet játszik a történetben. Az izgalmas regényt Szinnai Tivadar átdolgozásában olvashatjuk.

Móra Ferencnek ez a kedves, bájoshangú regénye négy különböző korú, felfogású és életkedvű emberről szól. A négy apa: a regényírás mesterségével bajlódó író-régész, a hol bolondos, hol mogorva falusi orvos, a hírnévre áhítozó jegyző és a pap. Az egy leány: a falusi postáskisasszony, akiért a „négy apa” verseng. Mellettük felsorakoznak a falu figurái: az árva, pajkos harangozófiú, a szép férfiszíveket hódító menyecske.

„Amira" egy mosodában dolgozik, szabadidejében mulatókban hastáncol. Igazi neve Christina, és minden vágya, hogy egyszer saját tánciskolája legyen, ahol ezt a szép táncot taníthatja. Amikor elveszíti munkáját, kényszerűségből profi lesz, a hastáncból tartja fenn magát. Szinte észrevétlenül belekeveredik egy bűnügybe,sokáig nem tudja, ki milyen szerepet játszik itt. És vajon az a fiatalember is csak szerepjátszó, aki annyira megtetszik neki, és akivel szoros kapcsolat alakul ki? A végén mégis Christina oldja meg az ügyet egy okos, női ötlettel. A jutalom a szép, az igaz szerelem.

Jókai kevéssé ismert, a szakirodalomban túlságosan elmarasztalt regényének nagy része 1858-ban jelent meg folytatásokban a Magyar Sajtó címu lapban, a befejezés évekkel késobb, a kötetben való megjelenés elott készült el. A halogatás oka Nagy Miklós mértékadó véleménye szerint az lehetett, hogy a téma nem ihlette annyira az írót, mint más egyideju vállalkozásai. Az 1857-58-as gazdasági válság és Jókai akkori pénzügyi nehézségei is motiválták, hogy a pénz, a tozsde, az eladósodás motívumai foglalkoztatták. A mélyebb indíték Jókai aggódása a nemesség polgárosodásának tévútjai és a polgárság parvenü rangkórsága miatt. Az általa ajánlott javított kapitalizmus eszméjét a regényben Fehér Gyula képviseli, az a ?hazafi?, aki szorgalmával, vasakaratával, gyakorlatiasságával önerobol érvényesül, és a magáéval együtt a közösség ügyét is elore viszi. Nem rangkórságból vagy érdekbol, hanem szerelembol vesz feleségül grófleányt. A szerteágazó cselekmény fobb mozzanatai: Borcz Mihály és Torhányi András, a felfuvalkodott, anyagias újnemes és a szédelgo kereskedo egyaránt tönkremegy, gyermekeik érdekházasságával kapcsolatos terveik ellenük fordulnak. Egy másik szálon szerelem fejlodik ki Somlyóházi gróf leánya és Fehér Gyula között: ?a táblabíró fia és a gróf leánya, mint szerény gazda, mint szorgalmas gazdasszony, ha kincseket nem is, de független, senkinek nem bókoló állást tudtak kivívni maguknak?. Az egyszerusíto célzatosságért néhány emlékezetes részlet kárpótol (foleg az Egy farsang az Alföldön címu fejezet). A Jókainál szokatlanul puritán stílus és hang sok mindenben Mikszáthot elolegezi.

A körtemuzsika című gyűjteményes kötet Móra Ferenc rövidebb elbeszéléseiből, meséiből foglal magába bőséges válogatást a gyűjteményes kötet. Többségükben saját gyermekkorára emlékezik a nagy író, s elénk idézi azt a minden szépre-jóra figyelő, tudásra vágyó kisfiút, aki valaha maga volt. Érzékeny, finom és mélyen megindító írások, melyekből az emberség, a tisztesség, az igazságosság erkölcsi példája világlik ki, a magyar gyerekirodalom gyöngyszemei. Minden felnőtt emlékszik rájuk, minden gyerek előbb-utóbb megismeri őket.

„Nem messze attól a helytől, ahol a patak kilép a sziklák közül, mély lyuk van a medrébe vájva. A víz ereje elég nagy volt, hogy a könnyű aranyport átsodorja rajta; a nagy szemek és nuggetek azonban beleestek a lyukba, amint elérkeztek ehhez a bemélyedéshez. Így ment ez a folyamat évszázadokon, sőt évezredeken át…” A gonosz „prayer man” galádul szövi hálóját Mr. Watter kirablására társával, a bosszúvágyó vérindián törzsfőnökkel. Rövid tűzharc után barátaink, Old Shatterhand és Winnetou az ellenséges indiánok fogságába esnek. Peteh, a vérindiánok törzsfőnöke, mindenáron a kínzócölöphöz akarja köttetni Old Shatterhandot. Old Shatterhand és Peteh végzetes párbajt vívnak… A küzdelem végeredménye: Az istenek ítélete. Végül a mindenre elszánt rablóbanda egy utolsó kísérletet tesz a víz alatt rejlő kincs megszerzésére…

Petra nem ismerte a szüleit, magányosan nőtt fel, most biciklis futár egy nagyvárosi cégnél. Többről álmodik és hamarosan felbukkan életében egy különös férfi. Rejtélyes foglalkozásával sok fejtörést okoz a lánynak még azután is, hogy szerelembe esnek egymással. Végül kezd megvalósulni Petra nagy álma: a csak nőkből álló motoros futárszolgálat. De míg odáig eljut, addig sok meglepetés és nehézség várja. Az egyik, amikor kiderül, hogy élete férfija a szülei nyomára bukkant…

Jókai Mór személyes élmények alapján ismerte az akkori Magyarországnak szinte minden táját. Otthon érezte magát a fovárosban, Szegeden, Kecskeméten, Pozsonyban, Komáromban, Pápán, Kassán, Debrecenben, a Hortobágyon, a Tisza mentén, a Dráva mellékén, a Balaton vidékén, a Kár-pátok között, a Vág völgyében, a Szepességen, Erdélyben. A történeti mondák hoseit és színtereit jelenítette meg nemcsak regényben és novellában, hanem a magyar nemzet történetét feldolgozó regényes rajzaiban is. Tájélményeit gyakran szépprózai munkáiban használta fel a környezet rajzához, újságcikkekben is közzétette útiképeit, hogy azután gyujteményes kötetekbe rendezve bocsássa olvasói elé ezeket az írásokat. A Magyarhon szépségei mellett a Magyar föld, az Emlékeimbol, az Életembol, Úti táskámból címu könyvei ugyancsak tartalmaznak hasonló tartalmú és mufajú közleményeket. A gazdag kínálatból kötetünk két témakört emel ki: az egyik a Balaton vidékére, a másik Erdélybe viszi el az olvasót Jókai tolla nyomán. A befagyott Balaton képét akár Az aranyember egyik fejezetébol is megismerhetnénk, Jókai azonban fontosnak tartotta, hogy közvetlenül is kinyilvánítsa személyes vonzódását és benyomásait. ?Sok szép tájékát bejártam hazámnak, ? de mindeniknél jobban megragadott a Balaton-vidék? ? vallotta meg. Bájos menyasszonyhoz hasonlítja, aki minden ponton új bájait tárja fel, minél tovább nézzük, annál szebbnek látjuk, s mindig mosolyog. Jókait a Balatonnál elsosorban a tájkép ragadja meg, tüneményként írja le színeit és hangjait. De van szeme az itt élok életmódjának rajzához, meg-jeleníto erovel mutatja be például a halászok küzdelmes munkáját. A balatoni tájat a ?magyar Tempe-völgy?-nek nevezi, s ezt nagy elismerésnek szánja. Korának muvelt olvasói járatosak voltak az antik kultúrában, számukra sokat mondott ez a megjelölés. A Tempe a Péneiosz folyó szuk völgye Görögországban, az Olymposz és az Ossza hegység között, s az ókorban Apolló kultuszhelye volt. Nevét gyakran kölcsönözték más tájak szépségének kiemelésére, Jókai tehát e megjelöléssel egyrészt a megkapó látványra, másrészt a benne fellelheto kulturális értékekre utalt, hiszen vissz-hangot vert benne a regék, a népmondák sok-sok emlékei.

A könyv bizonyára nagy vihart arat majd. A szerző, mint már oly sokszor, most is sokkoló megállapításokra jut, miután megismerteti az olvasót az ősi magyar (székely) rovásírás történetével. Nem csak a régmúlton elmélkedik, hanem egészen a mai napig követi ezt az írást. Eleve kétségbe vonja a rovás mai - nem túl nagy - táborának hiedelmét-állítását, hogy a magyarok az ősi időkben mind tudtak írni-olvasni, és a rovásírás az ősmagyar harcosok (mindnek, kivétel nélkül!) éppen úgy a kisujjában volt, mint a főző-varró háziasszonyoknak... Keményen vitába száll nemcsak ezzel, de más hasonló állításokkal is, amelyeket egyszerűen légből kapottnak, szép ősi ábrándnak nevez. A felhőkben szálló rajongókat lehozza a földre, miközben elismeri ugyan a rovásírás egykori hasznát, különösen a számrovásét. Viszont megbírálja azokat, akik a rovásírást különféle vélt vagy valós okokból elvitték a politikai paletta egyik végébe, és ma is ott tartják. Ezzel azt a benyomást keltik, mintha a rovásírás is része lenne a politikának - holott csak annak túsza...

"Aranyszívű szegény gyermekekről és öregekről, aranyhajú Vilmácskáról és sétára induló Pankáról, habókos Fityókról és bolondos csicseriekről mesél a bűvös hangú író, s történeteivel könnyedén fakaszt mosolyt, könnyet és kacagást. Világában csak futó árnyék a rossz, a szív jósága átfénylik a szegénység rongyain is – jó az ember, vallja olyan hittel, ahogy csak a gyermek vallja, aki mindenben a szépet és a jót keresi, és ezért meg is leli. Gyermekirodalmunk nagy klasszikusának kisgyermektárgyú elbeszéléseit és meséit gyűjtöttük egybe sorozatunk második kötetében, Reich Károly ihletetten keltette életre a Móra megálmodta alakokat."