Európa Könyvkiadó strana 106 z 143

Ha az úrnak lenne egy fia, azt is megöletné kérdezte Izsák. Erre a jövő ad választ. Ez az úr mindenre képes, a jóra, a gonoszra és a még gonoszabbra is. Így van. Ha nem engedelmeskedsz a parancsának, mi történt volna, kérdezte Izsák. Az úr romlással vagy betegséggel sújtja azt, aki nem teljesíti a rendelését. Bosszúálló isten a mi urunk. Azt hiszem, igen, válaszolt Ábrahám lehalkítva a hangját, mintha félne attól, hogy meghallják, mert az úr mindent megtehet. Hibát vagy bűnt is elkövethet, kérdezte Izsák. Bizony, hibákat és bűnöket is. Atyám, nem tudom elfogadni ezt a vallást. El kell fogadnod, nincs más választásod, most pedig kéréssel fordulok hozzád, egy alázatos kéréssel. Mi légyen az. Felejtsük el, ami történt. Nem tudom, hogy képes leszek-e elfelejteni, atyám, még látom magamat, ahogy ott fekszem, megkötözve a fahasábokon, és téged, ahogyan felemeled a karod, és a kezedben megcsillan a kés. Nem én voltam az, józan eszemmel nem tennék ilyet. Azt akarod mondani, hogy az úr elveszi az emberek józan eszét, Igen, nagyon sokszor, csaknem mindig, válaszolta Ábrahám. Akárhogyan is, a te kezedben volt a kés, Az úr mindent előkészített, és az utolsó pillanatban közbelépett, láttad, ott volt az angyal. Elkésett...

Ki tudja, mi a fontosabb, az első szerelem vagy az első regény egy író életében? A magyar olvasó már megismerhette Vladimir Nabokov oroszul és angolul írott életművének több mint a felét, ám a legelső regényt, amely az első szerelemről szól, csak most veheti a kezébe. Az 1917-es orosz forradalom miatt emigrációba kényszerült, arisztokrata családból származó író emlékeit hatalmasra nagyította a távolság, az a honvágy, amely egy visszavonhatatlanul eltűnt hazához és az ott hagyott emlékekhez is fűzte. Mint egyik interjújában írja, az elveszett hazából, ebből a lerombolt házból ő csak a legfontosabb dolgot hozta el, annak kulcsát, vagyis az anyanyelvét. Az 1926-ban Berlinben megjelent regény az idegenbe szakadás torokszorító látlelete, bepillantás egy panzió orosz lakóinak sorsába, mindennapjaiba. A remények és csalódások, a céltalanság és önáltatás között vergődő főhőst csak első szerelmének felidézése tudja bénultságából kizökkenteni. Miközben újra átéli ifjúkorának lelkesültségét, ösztönösen rátalál a belső szabadság felé vezető útra. Másenyka, ez a "csodásan vidám lány" - akinek alakját Ganyin, a kallódó emigráns képzeletében újjáteremti - különböző neveken, sok alakban átlényegülve számtalanszor felbukkan még Nabokov életművében. Ő Tamara az író önéletrajzában, a Szólj emlékezet!-ben: vele élte át Nabokov élete első nagy szerelmét; de felfedezhetjük vonásait Lolitában, Adában és valamennyi felejthetetlen nőalakban, akikben a gyermeki ártatlanság féktelen érzéki örömmel párosul.

"A ragyogás" pompás rémtörténet, amelyben minden hitchcocki klisé adva van: a Colorado-hegység egyik magaslatán a hó által a világtól elzárt szálloda, melynek története hátborzongató rémségek sorozatából áll; egy ún. - második látással -, vagyis ragyogással megáldott-megvert túlérzékeny kisfiú, aki azt is megérzi, ami csak történni fog, s érzékenységével jelen idejű fenyegetésként éli át, ami a múltban már megesett; az alkoholizmusából éppen kigyógyult apa, akinek labilis idegrendszere fokozatosan tovább bomlik, mígnem a Szálloda (amelynek történetét meg akarja írni) szelleme teljesen hatalmába keríti, s ezzel a pusztító szellemmel azonosulva családja megsemmisítésére tör; az elhatalmasodó tébolynak már-már természetfölötti őrületté fokozása, s ennek megfelelően olyan - képsorok -, amelyekhez hasonlók csak a Hitchcock-filmek tetőpontján találhatók; s végül - ha nem is mindenki számára - a megmenekülés.

"Hiszem, hogy a szerelem egyszerűen megtörténik." Jorge Bucay egyik legnépszerűbb, kultikus műve, melynek rajongói évek óta külön honlapon osztják meg egymással párkapcsolati problémáikat. "A párterápiákon rengeteg idő megy el azzal, hogy a felek megpróbálják meggyőzni egymást, ki mit csinál rosszul. Pedig többre jutnának, ha nem ítélkeznének, nem akarnák megváltoztatni egymást, hanem egyezségre törekednének. Ha örökké az orrod alá dörgölöm a hibáidat, ha azért élek, hogy megmutassam, hogyan kellett volna viselkedned, ha minduntalan formába öntöm, megszabom a dolgok menetét, akkor talán elérem (talán), hogy hülyének érezd magad, vagy, ami rosszabb, faképnél hagyj, vagy, ami még rosszabb, hogy maradj, és bosszants tovább. De én azt akarom, hogy meghallgass, hogy érdeklődve figyelj rám, nyisd ki a füled, engedd be rajta a vágy és a szeretet szavait. Ha valóban ezt akarom, akkor meg kell tanulnom beszélni magamról, az igényeimről, legfőképpen pedig arról, hogy mit vált ki belőlem a viselkedésed. Elég csak ennyit szem előtt tartani, és valószínűleg sokkal könnyebben hallgatsz majd meg." A 2000-ben megjelent Nyitott szemmel szeretni a Latin-Amerikában és ma már számos más országban is óriási sikereket arató Jorge Bucay egyik legnépszerűbb könyve. Szerzőtársával, a szintén pszichoterapeuta Silvia Salinasszal finoman szőnek össze egy fordulatos szerelmi és kiberregényt pszichológiai esettanulmányokkal és lelki tanácsokkal. A mű elbeszélője, az épp szakításban és lelki válságban lévő Roberto a szerver egy furcsa technikai hibája miatt belekeveredik két pszichológus - Laura és Fredy - szerelemről és párkapcsolatokról folytatott levelezésébe, mely egy könyv születését hivatott elősegíteni. Az e-mailek épp jókor jönnek, mintha csak neki szólnának. Egyre hasznosabb segítségnek érzi az ismeretlen Laura naponta, hetente megjelenő pszichológiai eszmefuttatásait, lassan szinte függővé válik, sőt ő maga kezd el levelezni vele. S végül nemcsak egy könyv születik meg, hanem - talán - egy szerelem is elkezdődik... ha úgy akarjuk.

A XVI. századi Franciaországot, a hugenották viharos, vérzivataros századát felelevenítő, nagyszabású, tizenhárom kötetes regényfolyam ötödik kötetében Robert Merle részletesen és történelmileg hitelesen, színesen és lebilincselően tudósít III. Henrik tizenöt éves uralkodásának második feléről, a Katolikus Liga két vezetőjének, Henri és Louise de Guise hercegeknek a meggyilkolásáról, a király és a trónörökösül jelölt Navarrai Henrik kibéküléséről, Párizs ostromáról, az iszonyú párizsi éhínségről s végül annak az egységes országnak a megszületéséről, amelyet a mai világ Franciaországként ismer. És ezeknek a világfordító eseményeknek szemtanúja és részese a minden kalandra kapható, minden veszedelmes küldetésre vállalkozó Pierre de Siorac, III. Henrik orvosa és titkos "ágense". A történelmi és irodalmi fordulatokban bővelkedő, remekbe szabott, amúgy is sodró lendületű regényt középkoriasan hátborzongató epizódok, valamint szenvedélyes természetű és nem éppen szigorú erkölcsű hősünk újabb szerelmi kalandjai élénkítik-gazdagítják.

Életünk mekkora része az, amit igazán életnek nevezhetünk? Meg tudjuk-e jósolni a jövőt, s elkerülhetjük-e a tragédiát, mely látszólag elkerülhetetlen? Hogyan szabadulhatunk meg kínzó gondolatainktól? Mekkora áldozatot vállaljunk szerelmünkért? Az argentin Jorge Bucay nem ad egyértelmű választ ezekre és a hasonló kérdésekre, hanem csak történeteket mesél... Egy kis elbeszélést ír, vagy egy ismert mesét elevenít fel, vagy prózaversben fogalmaz meg valamilyen talányos élethelyzetet. Azt vallja ugyanis (a Gestaltpszichológia - vagy alaklélektan - követőjeként), hogy minden útmutatást konkrét helyzethez kell kötni. Az általános szép szavak nem sokat segítenek, s ha "ömlesztve" az emberre zúdítják a sok bölcs tanítást, nem ér annyit, mint az, ha életünk valamely problémájával egy megragadó képben, mesében, allegóriában szembesülünk. Így Bucay könyvei sohasem szokványos életvezetési tanácsadók - "elgondolkodtató történetei" akkor is élvezetes olvasmányok, ha különben meg se fordulna a fejünkben, hogy pszichológushoz forduljunk bajainkkal. Jorge Bucay a világ számos országában hihetetlen népszerűségnek örvend: könyveiből emberek százezrei merítenek erőt és bölcsességet életproblémáik megoldásához. A már magyarul is megjelent Levelek Claudiának és Életmesék után időrendben ez Bucay harmadik könyve, s a benne szereplő huszonnyolc történet segít ráébredni az olvasónak arra, hogy valójában igen kevés fontos dolog van az életben, s az mind elérhető, ha önmagunkat és a világot is el tudjuk fogadni olyannak, amilyen, s megértjük, hogy "semmi, ami jó, nem adatik ingyen".

„Negyvennégyben magyar zsidó voltam, negyvenöt óta zsidó magyar vagyok. Mert itt lakom és magyarul beszélek, mert itt vagyok ismerős, mert ennélfogva: ez a hazám. Zsidóként mondom, hogy az enyém. Megfizettem érte eleim sírjával, akik itt vannak eltemetve, meg talán a munkáimmal is. Régtől fogva itt vagyon jó Budán lakásom. Zsidó tanáraim itthagyták a névjegyüket a magyar irodalomban. Vigyük haza Jeruzsálembe Füst Milánt, Karinthyt, Radnótit? Fogjuk a hónunk alá, és vigyük haza a Bibliát? Hangoztassam, hogy hozzátok tartozom? Ezt inkább ti mondjátok, ha úgy gondoljátok, és ha szívesen mondjátok. Mindazonáltal jövőre Jeruzsálemben, száradjon le a jobbkarom, ha elfelejtem. Lehet, hogy leszárad. […] Fia vagyok a zsidó népnek, és polgára a magyar társadalomnak, nemzetnek, államnak. Zsidó és keresztény magyarok között telt el az életem nagyobb része, hogy is ne lennék magyar? Akkor hát mind a kettő? Igen, mind a kettő. A kettőből csak élethazugság árán lehet egyet csinálni.” A Harangjáték „nem regény- és nem esszé-” miniatűrjei után itt az új kötet. A „lóugrásszerű” logikát új szervezőelv váltja fel. Ezeket az 1986 és 2009 között keletkezett rövid írásokat most szigorúbban kapcsolja össze a tematika. A kihívó címnek azonban nincs szűkítő sugallata. A Zsidókról megindítóan pontos és kérlelhetetlenül személyes; privát esszé és tárgyilagos próza: igazi Konrád-könyv.

Dr. Louis Creed, a fiatal orvos kitűnő állást kapott: a Maine-i Egyetem rendelőjének lett a vezetője, ezért Chicagóból az idilli New England-i tájban álló, magányos házba költözik családjával - feleségével, Rachellel, ötéves lányukkal, Ellie-vel és másfél éves kisfiukkal, Gage-dzsel. Boldogan, a szép jövő reményében veszik birtokukba új otthonukat... Az első gondra az út túloldalán, velük átellenben élő öregember, Jud hívja föl a figyelmüket: a tájat kettészelő országúton éjjel-nappal olajszállító tartálykocsik dübörögnek, halálos veszélynek téve ki a háziállatokat és az apróságokat. Nem véletlenül van a közelben egy nyomasztó légkörű, ódon temető az elgázolt háziállatok számára... Az első trauma akkor éri Louist, amikor egy baleset áldozatául esett, haldokló fiú a rendelőben dadogó szavakkal óva inti az állattemetőn túli veszedelemtől. Nem sokra rá egy tartálykocsi elgázolja Ellie imádott macskáját, és az öreg Jud - jó- vagy rosszakaratból? - az állat temetőn túli, hátborzongató vidékre, a micmac indiánok egykori temetkezőhelyére viszi Louist, s ott földelteti el vele az állatot. Másnap a macska visszatér - de ocsmány jószág lett belőle: lomha, ijesztően bűzlő és gonosz. Aztán néhány békés hónap után a kis Gage elszabadul szüleitől, és szaladni kezd pici lábain az országút felé... A könyv szörnyűségeire jellemző, hogy az író egy ideig vonakodott befejezni, mert maga is olyan rettenetesnek találta!

Történetünk idején, 1821-ben London vidám, eleven, szenzációra éhes város, ahol különleges esemény tartja izgalomban a londoni előkelőségeket: Giovanni Belzoni, az Egyiptomból nemrég visszatért kalandor lázasan készülődik egyiptomi kutatásainak régészeti kiállítására, s egyszersmind a nagy nyilvánosság előtt bontja majd ki azt a titokzatos múmiát, amelyről szentül állítja egy szemtanú, hogy megmozdult. A nézőközönség visszafojtott lélegzettel szemléli a látványt: a test oly tökéletesen ép, mintha élne... A bizarr bemutatót botrányos jelenetek szakítják félbe: egy hisztérikus pap a pogány relikvia megsemmisítését követeli, a szkeptikus, szekánt öreg lord a kutyái elé vetné a múmiát, egy törvényszéki orvos fel akarja boncolni, abban a reményben, hogy megfejtheti a balzsamozók titkát. Ám a bemutatót követő éjszakán a múmia eltűnik, és a papot, a lordot s a törvényszéki orvost meggyilkolják! A királyság legjobb rendőrét, a Scotland Yard megszervezésén fáradozó Higgins felügyelőt bízzák meg a nyomozással. Az ő legfőbb gyanúsítottja pedig nem más... mint maga a múmia! Higgins arról is meg van győződve, hogy a London szegénynegyedeiben készülődő forradalmi szervezkedés és a múmia eltűnése szorosan összefügg egymással. Vajon sikerül-e Higgins felügyelőnek megtalálnia a pap, a lord és az orvos gyilkosát, és az elbűvölő ügyvédnő, Lady Suzanna segítségével még a múmia elkerülhetetlen pere előtt megoldania a rejtélyt?

Ebben a kötetben szinte minden rajongó talál kedvére való novellát. Miss Marple kivételével minden híres Christie-nyomozó szerepel benne: Parker Pyne, az emberi lélek nagy ismerője, a misztikus páros, akik közül Mr. Quin csak ötleteket ad az örök szemlélőnek, Mr. Satterthwaite-nek, Hercule Poirot, a páratlan és örök tojásfejű belga. Van két nem-krimi novella is a gyűjteményben, hogy a lélektani dráma iránti igényünket is kielégítse. Elhagyja-e férjét a szerelméért a gyönyörű Theodora Darrell? Tényleg akkora baj-e, ha egy konzervatív angol ifjú egy bohém leányba lesz szerelmes külföldön? Miért érkeznek rohanva a családtagok a vacsorára, pedig még csak egyszer kondult meg a gong? El lehet-e lopni egy gyémántot terített asztal mellett, hét ember szeme láttára? Agyonütötte-e öreg, kellemetlen férjét a szépséges, fiatal feleség? Férjhez megy-e kellemetlen kérőjéhez az éhező, fiatal özvegy? Mi a titka a sokszínű, modern teáskészletnek? Ki hívja fel éjjel Poirot-t, mert életveszélyben van? A kötet más kiadónál, más fordításban A Pollensa-öböl címen jelent meg.

A világhírű izraeli író legújabb könyve nyolc elbeszélést tartalmaz, amelyek közül hét egy Tel-Ilan nevű faluban játszódik, az utolsó pedig "messze innen, máskor". A kaleidoszkopikus regényként is olvasható novellafüzér szereplői egyik történetből a másik

A hatvanas évek elején, a hruscsovi "olvadás" idején jelentek meg Alekszandr Szolzsenyicin, egy volt szovjet katonatiszt, lágerfogoly és vidéki tanító első kisregényei és elbeszélései... Az orosz irodalom nagy klasszikusaihoz mérhető író született, aki - ahogy az Oroszországban megszokott - több volt, mint író, s ettől kezdve következetesen, konokul s az üldöztetéseket vállalva haladt az útján: hogy "hazugság nélkül" elmesélje, milyen a XX. századi Oroszországban, a megvalósult szocializmusban élni. Az "Ivan Gyenyiszovics egy napja" az orosz lágerirodalom alapműve, s jelentősége részint abból fakad, hogy sokak számára először adott hírt a sztálini lágerekről s a bennük raboskodó ártatlan emberekről, de nem kisebb mértékben a kisregény lenyűgöző művészi erejéből, illetve abból a Szolzsenyicin egész életművét meghatározó, s ugyanakkor a Gulag-irodalom más szerzői, főként Varlam Salamov által vitatott gondolatból, hogy az ember a legborzalmasabb körülmények között is ember maradhat. A Matrjona háza Oroszország közepén játszódik, egy kis faluban, ahol az író - ekkor még tanítóként - a különc, megvetett Matrjonában találja meg igazi hősét... A hatvanas években született írások már az orosz irodalom klasszikusai voltak, amikor a kilencvenes években - történelmi regényciklusának befejezése és a hazájába való visszatérés után - Szolzsenyicin újból egy sor remek kisregényt ("kétrészes elbeszélést") alkotott. Az "Ego" a bolsevik forradalom utáni polgárháború egyik elfeledett epizódját eleveníti fel: főhőse a tambovi parasztlázadás egyik vezetője, aki fogságba esése után szörnyű dilemmával szembesül: vagy a családját pusztítják el, vagy együttműködik a bolsevikokkal, s így ő maga ítéli halálra volt bajtársait. A "Fenn és lenn" című írásban Zsukov marsall meséli el az életét, harcait, sikereit, Sztálinhoz fűződő komplikált kapcsolatát és a háború utáni kegyvesztettségét. A "Töréspontokon" egy orosz mérnök és vállalatvezető sok évtizeden átívelő története, aki minden rendszerben, Sztálin, Hruscsov, Brezsnyev alatt és az új, kapitalista közegben is makacsul, legjobb tudása szerint, a lehető legbecsületesebben teszi a dolgát...

"Kezdetben káosz uralkodott mindeneken, vagyis a föld, a levegő, a víz és a tűz össze volt keveredve; s ez a tömeg idővel masszává formálódott, éppen úgy, ahogy a sajt a tejben, s benne kukacok jelentek meg: ezek voltak az angyalok, s a számos angyal közé tartozott Isten is, aki szintén abból a masszából, ugyanakkor teremtetett." Furcsa teremtéselmélet, amely a reformáció idején terjedő kritikus nézetekkel - Krisztus "éppen úgy embertől született, mint mi"; "az egyház minden törvénye és parancsolatja csupa kufárkodás, s az egyház ebből él"- és istenkáromlással keveredik: "Hogy gondolod te azt, hogy Krisztus a Szentlélektől származik, ha egyszer egy ringyótól született?"; "a Szentírást az emberek rászedésére eszelték ki". Némi panteizmusba ágyazva -"mindaz, amit látunk: Isten, és mi is istenek vagyunk; az égbolt, a föld, a tenger, a levegő, a mélység és a pokol: minden Isten" - és egy toleráns vallási világképbe illesztve, amely szerint "az Atyaistennek is vannak mindenféle gyermekei, kiket szeret, vagyis a keresztények, a törökök és a zsidók, és mindbe azt a vágyat oltotta, hogy saját vallása szerint éljen, s ne tudja, hogy melyik közülük a helyes". A sajt és a kukacok egy inkvizíciós peranyag nyomán készült, egy friuli molnár, bizonyos Menocchio vallomásai, elszólásai, kocsmai bölcselkedése, levelei alapján. Carlo Ginzburg annak jár utána, hogy honnan származhattak ezek az elegyes nézetek. Aprólékosan összehasonlítja a molnár kijelentéseit a reformáció az idő tájt terjedő hittételeivel. Sorra veszi Menocchio - az inkvizíció által precízen dokumentált - olvasmányait, egybeveti őket Menocchio megfogalmazásaival. Rávilágít, hogy a könyvnyomtatás elterjedésével igen távoli eszmék is "elszivároghattak" egy kis friuli falu kocsmájába. A mű megjelenése idején Ginzburg történetírói módszerének kettős újdonsága abban állt, hogy egyrészt a történelmi fejlődést meghatározó uralkodó osztályok és intézményeik helyett az "alárendeltek", a falusi kisemberek életét kutatta, másrészt a széles körből összegyűjtött adattömeget feldolgozó "makro"-vizsgálat helyett egyetlen ember életszemléletének, sorsának, környezetének a rekonstrukciójára törekedett. A molnár vélekedését a magas kultúra megnyilvánulásainak kijáró figyelemmel, filológusi, vallástörténeti hozzáértéssel elemzi, és közben társadalomtörténeti képet is ad. A részletek "sűrű leírásával" próbál általános érvényű kijelentéseket tenni. Ez a módszer a nyolcvanas évek elején "mikrotörténelem" néven vonult be a szakmai köztudatba. Alapjait kétségkívül Carlo Ginzburg vetette meg, aki ezzel a fiatalkori remekművével elfoglalta helyét a történetírás klasszikusai között. Az utószót Klaniczay Gábor írta.

"Mindig nagyon spontán törnek rám a vágyak, és ez gyakran káros." Egy fiatal orosz költő a hetvenes évek közepén egyszer csak New Yorkban találja magát: ment ő is a sok ezer, főleg zsidó származású emigránssal, de legfőképpen a szerelmével, Jelenával együtt, hogy megtalálja a szabadságot és emberi méltóságát. S aztán pillanatok alatt az élet legaljára kerül - segélyen tengődik, az amerikaiak számára ő nem költő, hanem egy megvetett senki -, ráadásul Jelena is elhagyja: megszédítik a gazdag amerikaiak, s az őrült, nincstelen Edicska már nem kell neki. De Edicskát kemény fából faragták: ha kell, az egész civilizációval szembeszáll szerelméért s leginkább azért, hogy önmaga maradhasson: független, gondolkodó, a világ berendezésén változtatni akaró emberi lény. Edicska forradalmár akar lenni, hogy fegyverrel a kezében harcoljon egy olyan világért, amelyben nem rabolhatják el egy szegény költő szerelmét, lelkét, méltóságát azok a pénzes és hatalmas emberek, akik Amerikában is ugyanolyanok, mint a Szovjetunióban. A regény a nyolcvanas években nagy sikert aratott Nyugaton (Limonovot "az orosz Henry Miller"-ként reklámozták), majd a kommunizmus bukásának éveiben az egyik legnagyobb bestseller volt Oroszországban. Azóta is valóságos legenda - miközben Eduard Limonov már nemcsak az orosz irodalom különös, egyéni hangú képviselője, akinek óriási életmű van a háta mögött, hanem az orosz radikális ellenzék vezéralakja. Eduard Limonov (eredeti nevén Eduard Szavenko) orosz író, költő és politikus 1943-ban született. Harkovi gyerek- és ifjúkora után Moszkvában vált az ellenzéki irodalom ismert alakjává, költeményei szamizdatban terjedtek. 1974-ben emigrált Amerikába, s New York-i élményeiről szóló, Ez vagyok én, Edicska című regényével a nyolcvanas években világszerte sikert aratott. Egy ideig Franciaországban élt, majd 1991-ben tért vissza hazájába, ahol azóta is az orosz politikai élet ellentmondásos alakja. 2001-től két évet börtönben töltött tiltott fegyverbirtoklás és az alkotmányos rend erőszakos megdöntésének kísérlete miatt. Számos regénnyel, elbeszélés- és verseskötettel a háta mögött ma már főként politikai esszéket ír.

Mi tehet az ember, ha egy szerelmi háromszög ördögi körré fajul? Adam Walker ezt a kérdést a saját bőrén tapasztalja meg, amikor húszéves egyetemistaként megismerkedik a titokzatos francia Born professzorral és annak hallgatag, vonzó barátnőjével, Margot-val. A hármuk közötti kapcsolat az elejétől kezdve különös, izgalmas és vészterhes, de Walker nem tud ellenállni a tapasztaltabb emberek csábító világának, majd amikor hirtelen és végérvényesen részévé válik ennek a valóságnak, már nem tud visszakozni. Paul Auster új regénye több elbeszélőn keresztül mutatja a történetet 1967-től 2007-ig, New Yorktól Párizson át a Karib-szigetekig. A történetet, amely fiatalos dühről, zabolátlan szexuális vágyról és az igazságtalanság kíméletlenségéről szól. A történetet, amely bejárja a hazugság és igazság, identitás és képmutatás közti árnyvilágot, megmutatva azt, ami látható, fáradhatatlanul kutatva azt, ami láthatatlan. Talán örökre.

Mire vágynak a kutyák? A kérdés egyszerűnek tűnik, mégis kevesen tudják rá a választ. Számtalan könyv foglalkozik a kutyákkal, arról viszont nemigen esik szó, hogy mit csinálnának a kutyák, ha nem szólna bele az életükbe az ember. A szerző harminc éven át figyelte a különböző fajtákhoz és generációkhoz tartozó kutyái viselkedését, s szokásaik értelmezéséhez az emberi párhuzamok mellett segítségül hívta azokat a tapasztalatait, amelyeket a Baffin-szigeti farkasok tanulmányozása során szerzett. A nála élő huskykból, mopszlikból és dingókból szerveződött falka szigorú hierarchiát alakított ki, amelyben minden tagnak megvoltak a maga jogai és kötelességei. A cseppet sem unalmas kutyahétköznapokat mulatságos kalandok, veszélyes találkozások, meghökkentő vállalkozások és megindító események tarkítják. Megismerkedhetünk Mishával, aki százhatvan négyzetmérföldes felségterületet jelölt ki magának, igaz szerelmével, Mariával, aki örökbe fogadott egy magára hagyott kölyköt, és a kis Bingóval, aki szembeszállt szíve hölgyével, hogy megvédelmezze gazdái tulajdonát. De miért ölte meg az egyik szuka a vele egyszerre kölykező másik kutya csaknem mindegyik kicsinyét? Honnan tudta a falka, hogy az állatorvoshoz vitt társuk többé nem jön haza? Mit ír elő a kutyaetikett a különböző helyzetekben? Egy nagyszabású kísérlet műhelytitkaiba és eredményeibe nyerünk bepillantást, sorra föltárulnak előttünk négylábú barátaink lelkivilágának titkai, s végül választ kapunk arra a kérdésre is, hogy mire vágynak a kutyák. A kutyatartók bizonyosan kedvet kapnak hasonló kísérletek lefolytatására, azok pedig, akiknek nincs kutyájuk, egészen másként néznek majd ezekre a kedves, szolgálatkész, de nem szolgalelkű, önálló személyiséggel rendelkező állatokra. E kutyalélektani remekműből Amerikában egymillió példány fogyott el.