Európa Könyvkiadó strana 128 z 143

vydavateľstvo

Candide vagy Az optimizmus (EDK)

Az Európa Könyvkiadó 1991 szeptemberében indította el megújított, külsejében is vonzóbb sorozatát. Alaposan, minden részletre kiterjedő figyelemmel tervezte meg az összeállítást, hiszen a világirodalom és a magyar irodalom remekműveinek kiadásával egyszerre kíván segítséget nyújtani tanárnak, diáknak s valamennyi felnőtt irodalomkedvelőnek. Műköltészeti és népköltészeti alkotások, versek és novellák, kisregények, regények és drámák kínálnak maradandó olvasmányélményt fiataloknak, idősebbeknek egyaránt.
Vypredané
4,48 €

Ráklépésben

Günter Grass 1999-ben kapott irodalmi Nobel-díjat, s 2002-ben megrázó kisregénnyel, egyes kritikusok szerint életműve egyik legkiemelkedőbb darabjával "hálálta meg" a kitüntetést. Óvatos, tapogatózó lépésekkel, "mint a rák" közelít meg egy második vi lágháborús tabu témát: a német lakosság, a keleti területek menekültjeinek egyik nagy tragédiáját. Az évtizedekig agyonhallgatott esemény 1945. január 30-án történt, ekkor süllyesztette el egy szovjet torpedó Danzig közelében a Wilhelm Gustloff-ot, a mely főleg asszonyokkal és gyerekekkel a fedélzetén biztonságos kikötő felé tartott. Az áldozatok számát kilencezerre becsülik. Grass mégsem pusztán dokumentumregényt írt. Több síkon futtatja a cselekményt, egyik főszereplője Paul, a menekülő Tulla P okriefke fia, aki a tragédia éjszakáján született. Az ötvenes újságíró kötelességének érzi, hogy felidézze a történteket, emléket állítson az áldozatoknak, az őszinte ki- és megbeszélés eszközével vegye fel a harcot az ifjú neonácikkal, akiknek egyik honlapján a tulajdon fia nevével is találkozott.
Vypredané
7,31 €

Lacná kniha Nyúlketrec (-50%)

John Updike a modern amerikai próza egyik legkiemelkedőbb képviselője. 1960 és 2000 között alkotott hatalmas családregényfolyama, a Nyúl-sorozat nagy ívű fejlődésregény: a főhősé, Harry ("Nyúl") Angstromé éppúgy, mint a hétköznapok Amerikájáé. A legkiválóbb irodalom, s egyben részletes irodalmi bedekker az Egyesült Államok fél évszázadához. Harry ("Nyúl") Angstrom visszatért feleségéhez, befogta magát az igába: apja mellett robotol egy kis nyomdaüzemben. Most éppenséggel Janice az, aki szökni akar - házasságuk érzelmi elsivárosodása az autóügynök Charlie Stavroshoz, apja egyik beosztottjához űzi. Körülöttük ott tombolnak az 1960-as évek, a faji zavargások, a polgárjogi küzdelmek, a vietnami háború és nem utolsósorban a Holdra szállás évtizede. A társadalmi változások nagy korszaka Nyúl fejlődésének is jelentős állomása. Kristályosodik alapvető konzervativizmusa, de szabadság- és embereszménye is: egyfelől makacsul újra és újra kiáll Amerika vietnami "küldetése" mellett, nem hajlandó csakis rosszat feltételezni a politikusokról, másfelől az új jelenségeket is szeretné megérteni, nyitott minden interpretáció, minden vita előtt. Janice elköltözött, egyedül kell nevelnie fiukat, a tizenhárom éves Nelsont, s ráadásul befogad a házába két "forradalmárt": a törvény elől bujkáló, kábítószer-élvező és -terjesztő, önjelölt Megváltó, fekete vietnami veteránt, Szúnyogot és az alig tizennyolc éves gazdag hippilánykát, Jillt. Éjszakába nyúló eszmecseréik, mozgalmi "szeminárjaik" hűen tükrözik a társadalmi felfordulás zavarosságát éppúgy, mint elkerülhetetlenségét és végső kilátástalanságát. A kendőzetlenül ábrázolt szerelmi háromszög s maga a történet megint csak tragédiába torkollik, hogy azután Janice és Nyúl, az emblematikus amerikai átlagházaspár tovább folytassa ketrecbe zárt, mégis egyre kiteljesedő életét.
Vypredané
3,85 € 7,69€

dostupné aj ako:

Nyúlketrec

7,69 €

Az erotikus túlpart: Sade

"1946-ban találtam rá Donathien Alphonse Francois alakjára, akit más néven: Sade márkiként ismerünk, és aki annak a Laura de Sade-nak a távoli leszármazottja, akiről Petrarca énekelt. Ámulva és elborzadva, kíváncsian és visszatetszéssel, csodálattal és elismeréssel olvastam a művét. 1947-ben egy lelkesült verset írtam róla; 1960-ban egy tanulmányt, amelyben a gondolatait vetettem vizsgálat alá; 1986-ban pedig egy tanulmányt készítettem, amely mintegy összegzése volt mindannak, amit Sade márki él etéről és munkásságáról éreztem és gondoltam. Ez a kis könyv három részből áll, amelyek folyamán Sade megértésére tett próbálkozásaimat olvashatják." (Octavio Paz)
Vypredané
3,65 €

Lassúság

Miért tűnt el életünkből a "lassan járj" öröme, miért nem fogadjuk meg a "tovább érsz" jó tanácsát? Hová lettek a népdalok sehová sem siető vándorlegényei, akik a szabad ég alatt háltak, s egy cseh közmondás szerint "a Jóisten ablakait nézegették"? - teszi fel a kérdést legújabb regénye elején a cseh származású, de immár franciául író Milan Kundera, és két vidéki utazás - egy XX. századi rohanó és egy XVIII. századi ráérős -, valamint két szerelmi kaland elbeszélésével adja meg a választ. Az író és felesége egy szállodává alakított Párizs környéki kastélyban tölti a hétvégét. A kastély, ahol a környékbeliek szerint a hajdani lakók kísértenek, a XVIII. században különös, libertinus szerelmi románc színhelye volt. E kaland nem mindennapi tapa sztalatokat szerzett hőse találkozik össze a kastély parkjában XX. századi hasonmásával, egy, a kastélyban zajló nemzetközi konferencia résztvevőjével, aki éppoly különös szerelmes éjszakát élt át. A két hős próbálná megosztani egymással érzéseit, él ményeit, gondolatait, ám próbálkozásuk kudarcra van ítélve. Mintha nem is egy nyelven beszélnének. A világhírű szerző korunk két nagy egzisztenciális témáját vizsgálja-elemzi ebben a szellemes, vidáman ironikus, remekül megszerkesztett, igazi intelle ktuális élvezetet nyújtó, szórakoztató regényben: a rohanást (a történelemét és az egyénét), valamint az exhibicionizmust (az intellektuelek és a politikusok erkölcsi exhibicionizmusát, féktelen vágyát, hogy indiszkrét módon közszemlére tegyék magáné letüket).
Vypredané
8,46 €

9,46 €

Mézescsók Cerberusnak

"A görögök és rómaiak híre szerint a holtak az Alvilágba jutnak, ahová sose hatolhat napsütés. (...) Akinek életművemet köszönhetem, akiket szerettem, akik szerettek, vagy akikhez valami módon kötődtem, mind ott vannak már. Van aranyágam, az Ajtó Emerencének sírján hajtott gallyacska, érettségi ajándékul kaptam egy római rézpénzt, de sem illat füvem, se varázslisztem, varázsmézem, tulajdonképpen sütni sem tanultam. Pedig meg kell mondanom azoknak, akik adósa vagyok, hogy a történetekben, amelyek írógépemen születtek, valamennyien folytatják az életüket, hát megkísérlem az alászállást, mert nemcsak azokat kívánom újra látni, akikhez kötődtem, magamra is kíváncsi vagyok..."
Vypredané
8,85 €

A nagy zeneszerzők élete

Ez a könyv, mely az 1998-as nagy sikerű magyar kiadás utánnyomása, nem a szakmabelieknek, hanem az érdeklődő, zeneélvező, laikus nagyközönségnek íródott. Nem a műelemzést, hanem a zeneszerzők egyéniségét állítja a középpontba. Szakkifejezést csak annyit használ, amennyi elkerülhetetlen, viszont szívesen elidőz a kort, a környezetet, a komponistákat és közönségüket jellemző és megelevenítő érdekes, színes részleteknél, kevéssé ismert anekdotáknál, bőségesen idéz levelekből, emlékiratokból, korabeli újságcikkekből... Az olvasó pompásan szórakozik, és talán csak utólag eszmél rá, hogy mennyi mindent tanult közben. És korántsem csak azt, hogy hogyan akarta Händel kidobni az ablakon az ünnepelt szoprán énekesnőt, aki nem a kotta szerint énekelte az áriáját; hogyan pattant Berlioz a zenekar élére és mentette meg Requiem-je előadását, amikor a karmester a döntő pillanatban a tubákos szelencéjével foglalatoskodott; hogy zeneszerző csodagyereknek nem is Mozart volt a legbámulatosabb, hanem Saint-Saëns, aki háromévesen komponálta első darabját, ötévesen végigelemezte a Don Giovanni teljes partitúráját, és tízéves korában kívülről tudta Beethoven mind a harminckét zongoraszonátáját. A nagy zeneszerzők élete nem kuriózumgyűjtemény, még csak nem is életrajz-sűrítmények füzére: lapjain a zene története bontakozik ki, tudományosan megalapozva, de nem a tudomány elvontságával, nem a mindennapi közegéből, keletkezésének és megszólaltatásának körülményeiből kiszakítva. A zenét emberek alkotják, emberek adják elő, és emberek hallgatják. Nem érthető meg másképp, mondja Schonberg, mint az emberből: alkotójából és korából kiindulva. Ezért olyan eleven a könyv szövege, hogy úgy is lehet olvasni, mint egy izgalmas regényt.
Vypredané
17,31 €

Az eastwicki özvegyek

Több mint három évtized telt el az események óta, melyeket John Updike huszonöt évvel ezelőtti regényében, Az eastwicki boszorkányokban lefestett. A három elvált nő - Alexandra, Jane, Sukie - azóta otthagyta a várost, újraházasodott, megözvegyült. Gyászukat és magányukat úgy orvosolnák, ahogyan az az özvegyeknek már szokásuk: járják a világot, olyan idegen földekre merészkednek el, mint Kanada, Egyiptom, Kína, és felújítanak régi ismeretségeket. Egyszer csak Sukie és Jane megkérdezi Alexandrától: mi lenne, ha egy nyaralás erejéig visszatérnének Eastwickbe? A régi Rhode Island-i tenger menti település, ahol sok haszontalanságot műveltek hajdanán az ördögi Darryl Van Horne ösztönzésére, még mindig tartogat a számukra varázslatot. Darrylnek ugyan nyoma veszett, szeretőik pedig megöregedtek vagy meghaltak, de azért még lenyűgözik őket a falu ismerős utcái és helyei, ahol régen felszabadult, hatalommal bíró nőkként élvezték életük pajzán delét. És a helybeliek között még mindig akadnak, akik nem felejtették el őket, akik a vesztüket kívánják. Hogyan birkóznak meg egykori gonosz praktikáik következményeivel, egy rejtélyes és megdöbbentő ellenvarázslattal s a rohamos öregedéssel - erről szól ez az egyszerre elbűvölő és baljós folytatás, a 2009 januárjában elhunyt nagy író utolsó regénye.
Vypredané
3,00 €

Lacná kniha Mesterségem a halál (-70%)

A nácizmus s egyben a huszadik század egyik legrejtélyesebb figurája a becsületes, nyílt tekintetű, kék szemű, német családapa, aki pedáns tisztviselő módjára elvégzi munkáját a haláltáborban, majd hazamegy, és példás családi életet él. Hogyan lehetséges? Sokan próbáltak már felelni erre a kérdésre, de nem lehet: egyszerűen felfoghatatlan. Merle a legrégibb, legegyszerűbb írói módszert választja: egyes szám első személyben, belülről ábrázolja a táborparancsnokot kamaszkorától kezdve. És az olvasó egyszer csak azon kapja magát, hogy már maga is tervezget, számol, gondolkozik, hogyan lehetne ésszerűbben, hatékonyabban megszervezni a transzportok mozgatását, hogyan lehetne megduplázni az üzem napi termelését. Annyira azonosul a főhőssel, hogy a Feladat teljesítése közben elfeledkezik róla, hogy miről is van szó. S ha nem csapja falhoz dühében a könyvet, akkor rájön, hogyan lehetséges: hát így. Ennyi az egész. Ez ennek a könyvnek a legelképesztőbb tanulsága.
Vypredané
1,10 € 3,65€

dostupné aj ako:

Mesterségem a halál

Véres történetek és legendák

Bohumil Hrabal 1949 és 1986 között született, sokáig íróasztalfiókban őrzött írásaiban egy nem mindennapi életutat megjárt, történelmi sorsfordulókat próbált ember és egy kivételes tehetségű, hol mennybe menesztett, hol pokolba kívánt író feketén-feh éren megrajzolt Janus-arcú önportréja tárul az olvasó elé. A(z) Véres történetek és legendák (Könyv) szerzője Bohumil Hrabal.
Vypredané
7,31 €

Öt dráma 2.

A kötet Shakespeare következő drámáit tartalmazza: III. Richárd; Ahogy tetszik; Othello, a velencei mór; Lear király; Vihar.
Vypredané
3,67 €

Gyufalevelek

A népszerű Umberto Eco tárcái - melyek a szerzőjüknek levélgyufa-tasakokra firkantott ötleteiből íródtak - több mint húsz éve jelennek meg a L'Espresso c. olasz hetilap legutolsó oldalán. A válogatás az elmúlt öt év írásaiból merít.
Vypredané
8,46 €

Elárult testamentumok

A világhírű, hajdanán cseh, ma már francia író műve valóságos stílusbravúr: irodalmi esszé - regényformában. Az egyes tanulmányokat, a virtuális regény kilenc fejezetét a bennük újra és újra felbukkanó, egymás útját keresztező hősök kötik össze. Sztavinszkij és Kafka, különös barátaik társaságában, Ansermet és Brot, Hemingway és életrajzírója, Janácek és cseh honfitársai, Rabelais és szellemi örökösei. A letünt századok és a modern kor nagy regényírói és muzsikusai. Ám a kötet legfőbb, valódi hőse maga a regény művészete: a gargantuai szellem, a humor, amelyből született, rejtélyes idősíkon zajló története, a harmadik s eddig utolsó kor esztétikája, egzisztenciai bölcsesség.
Vypredané
8,46 €