Európa Könyvkiadó strana 27 z 143

Giuseppe Catozzella egy kevésbé ismert epizódot tár fel az olasz történelemből. Maria Oliverio, vagyis Ciccilla a korszak legismertebb női brigantija volt, akinek történetével Alexandre Dumas is foglalkozott egy cikksorozatban, sőt azt tervezte, hogy regényt is ír a „vérszomjas fenevadról”, hiszen akkoriban alig volt hírhedtebb nő a huszonéves útonállónál. Ha ez a regény nem is készült el, dea Robin Hood klasszikussá vált történetét az olasz brigantik ihlették. Garibaldi sikeres hadjárata és az egységes Olasz Királyság megteremtése Itália legfényesebb időszakai közé tartozik. Az viszont már kevésbé köztudott, hogy a szabadságért milyen árat kellett fizetniük azoknak a szicíliai nincsteleneknek, akik a nagy hazafi oldalán harcoltak. Akiknek sokszor egyebük sem volt a reménynél, hogy nem csupán megszabadulnak a Bourbon-ház uralmától, de kitörhetnek a szegénységből is. A hazaszeretet és Garibaldi ígéretei tartják bennük a lelket, ám a régi urakból csakhamar újak lesznek, az ígéretek pedig szertefoszlanak. Az elkeseredetteknek pedig nem marad más lehetőségük, mint bevenni magukat a délolasz erdőségekbe, és brigantiként küzdeni a saját igazságukért. Így lesznek ők az Olasz Királyság első számú ellenségei és célpontjai. Maria igen szegény családban látta meg a napvilágot Calabria szívében. A nélkülözést enyhítendő a legidősebb nővért, Teresát egy ismerős városi arisztokrata család gondjaira bízták, s már készülnek arra, hogy Mariát is odaadják nekik, amikor tragédia történik. Így a legidősebb nővér visszakerül a szűkös családi házba a sok éhes száj mellé, akiket mélyen megvet. Mivel Teresa a húgát, Mariát okolja a szülei haláláért, bosszút fogad és mindent elkövet, hogy megkeserítse a fiatal lány életét…

Violette egy francia kisváros temetőgondnoka. Férje tizenkilenc éve eltűnt az életéből, de a nő nem kerestette, hiszen már rég nem volt mit mondaniuk egymásnak. A férfi minden nap felpattant a motorjára, és mogorván, idegen nők illatát árasztva jött haza – ha egyáltalán hazajött. Violette békében és nyugalomban él a temetőben: ápolja a veteményesét, feljegyzést készít minden temetésről, a gyászbeszédekről, gondozza a sírokat és a temetőkertet éppúgy, mint a hozzá betérő gyászolók lelkét. Mindenkihez van egy megértő szava, a temető három sírásójához barátság fűzi. Egy nap beállít hozzá egy nyomozó, aki anyja végakaratát teljesítve az asszony urnáját jött elhelyezni egy számára ismeretlen férfi nyughelye mellé. Különös kapcsolat alakul ki közöttük, és lassan megismerjük nemcsak a nyomozó édesanyjának különös szerelmét, de Violette, a férje és a kislányuk történetét is. Az újabb és újabb találkozások, történetek, a sírfeliratok mögött megbúvó életek és egy izgalmas nyomozás kaleidoszkópszerűen kapcsolódik össze Violette sorsával, aki nem halogathatja tovább, hogy választ találjon a kérdésre: túl lehet-e lépni a legmélyebb fájdalmon, amit el tudunk képzelni, és újra lehet-e kezdeni az életet? Az utóbbi évek legnagyobb példányszámban elkelt francia regényét 26 nyelvre fordították le, Franciaországban több mint egymillió példányt adtak el belőle, Olaszországban a 2020-as, karanténban töltött év legnépszerűbb könyve volt, és számos irodalmi díjat nyert.

„Hát ez meg mi?” – bök Nikétasz úr, volt udvari szónok, a bizánci birodalom legfőbb bírája, császári logothetész az orra elé tolt, nehezen kisilabizálható irományra – Baudolino maga alkotta nyelven írt, kamaszkori naplójára – az Úr 1204. esztendejének eleje táján. És Baudolino mesélni kezd. Bizáncot keresztes martalócok fosztogatják, Nikétasznak az életét menti meg előlük Baudolino, a város lángokban áll, menekülniük kell, de Baudolino közben is mesél és mesél. A meséje nyomán kibontakozó pikareszk kópéregénynek – a világhíres író-filozófus negyedik regényének – a hőse ő maga, Baudolino, Rőtszakállú Frigyes paraszti származású fogadott fia. Méghozzá felettébb tevékeny hőse: Baudolino képzelő- és tettereje nem ismer határokat. Legfőbb ötlete egyenesen a Német-római Császárság egészének sorsát igyekszik új útra terelni… Ötlet és valóság viszonya azonban – a nagy sikerű Eco-regényekből ismerős módon – igencsak összekuszálódik. Létező személy-e a távol-keleti „János pap”, és írt-e levelet Barbarossának (a pápának, a bizánci uralkodónak)? Mi közük a bibliai Háromkirályoknak a Grál-legendához, Nagy Károlyhoz és a Német-római Császársághoz? Baudolino és a cimborái mindenesetre elhatározzák, hogy maguk mennek el a világ végére, János pap országába. S egy félbemaradt keresztes háború és Frigyes gyanús halála után kezdődik még csak a java: a hol Szent Brendan utazásait, hol Marco Polo kalandjait idéző, esztendőkig tartó vándorlás… A végén (de még inkább azon túl) megint mindenre fény derül, természetesen.

Brutális erőszak, elnyomás, népirtás. A Német Birodalom XIX. század végi kelet-afrikai gyarmatosítási politikája és gyakorlata nem sokban különbözött a későbbi, egy kontinenssel odébb véghez vitt háborús stratégiájától. Az itt élőknek a nyugodt élet kialakítására vajmi kevés az esélyük – a véráztatta földek útjait emberi koponyák és csontok szegélyezik. A pusztító háború és a gyarmatosítás következményeinek afrikai szemszögből való elmesélése mind ez idáig váratott magára. A regénybeli négy szereplő hol összefonódó, hol egymástól távolodó életútját követhetjük végig az első világháború kitörésétől a második világháború végéig az egykori Német Kelet-Afrika területén. Gurnah lenyűgöző elbeszélése a kultúrák és civilizációk összecsapásáról, a rasszizmus pszichológiájáról a hétköznapi emberek sorsán keresztül mélyen elgondolkodtató, megrázó és megindító – és az utolsó pillanatig tartogat meglepetéseket.

2011-ben Barack Obama elnök adta át neki az egyik legrangosabb állami kitüntetést, a National Humanities Medalt, 2019-ben az egyéni szabadságjogok érdekében végzett munkájáért pedig neki ítélték a Jerusalem-díjat. Évek óta az irodalmi Nobel-díj várományosaként tartják számon. Társadalmi kérdésekben is véleményformáló Twitter-bejegyzései különösen szórakoztatóak. Művei a hazai olvasók körében is jól ismertek és népszerűek, köztük A földi gyönyörök kertje, a Luxusvilág, az ők, a Nemi erőszak – szerelmi történet vagy az Egy szép szűz leány. A Pikk Bubi című regénye 2015-ben jelent meg először magyarul, egy időben az amerikai kiadással. A pszichológiai thrillerben egy népszerűségében Stephen King nyomdokain haladó írót plágiummal vádolnak meg, minek következtében az élete pokollá válik. S a legsötétebb bugyorból – az agy kiismerhetetlen zugainak mélyéről – a mindenki előtt titokban tartott szerzői alteregója, a nyersebb, hátborzongatóbb és erőszakosabb rémregények kiagyalója, Pikk Bubi mászik elő – gyilkos indulatokkal és az olvasók idegeit is próbára téve.

Hattie McDaniel 1940-ben a legjobb női mellékszereplő Oscar-díját vihette haza az 1939-ben bemutatott Elfújta a szél című filmben nyújtott alakításáért. Igaz, a további kilenc Oscar-szobrocskát is e filmnek juttató díjátadó gálán feketeként nem ülhetett a főszerepekben tündöklő Vivien Leigh és Clark Gable mellett. A szegregációs törvények miatt neki csak a terem hátuljában biztosítottak asztalt. Margaret Mitchell 1936-ban megjelent, hatalmas sikerű, Pulitzer-díjas, azonos című – több mint 30 millió példányban elkelt, 27 nyelvre, köztük 1937-ben Kosáryné Réz Lola által magyarra is lefordított – regénye, ahogy filmes adaptációja is, máig kiemelten fontos szerepet játszik az amerikai kulturális-nemzeti önmeghatározásban: a polgárháborús közegben mutatva meg az öntudatos és önálló nő érvényesülésének lehetőségeit a kor erősen patriarchális, szexista, a nőket korlátok közé szorító társadalmi elvárásaival szemben. A minden idők egyik legnagyobb szerelmes regényéből készült film a Black Lives Matter civil afroamerikai jogvédő mozgalom szerint azonban mindeközben a feketéket kivétel nélkül előítéletesen – szolgalelkűnek, ostobának, lustának – ábrázolja, míg pozitívan viszonyul a rabszolgatartáshoz. 2020-ban a tiltakozásokat követően ezért a filmklasszikus egy időre el is tűnt a filmcsatornák kínálatából, majd nemsokára két rövid magyarázó videó kíséretében helyezték vissza: film- és kortörténeti kontextusba helyezve a műalkotást. Annyi bizonyos, a Scarlett O’Hara, a gazdag ültetvényes lányának viharos, és szenvedélyes életét bemutató regény, Észak és Dél harca közepette, korhű és ezzel együtt értékes dokumentuma Amerika vitákat generáló kulturális-politikai történetének – s nem mellesleg a mai napig lebilincselő irodalmi olvasmány.

„Tüdős Klára olyan női ikon, akinek embersége, egyénisége, alkotóereje és tettei túlnőttek a huszadik századon. Az ő szobrát a történelem és az emberi nem drámája faragta, de valahogy úgy, ahogy tengervíz töri, pusztítja el a sziklákat. Én ezt a láthatatlan emlékművet most életre keltem. Jó volna hozzájárulni Tüdős Klára reneszánszához, alkotásai, munkája, élete újrafelfedezéséhez. Tragikus, hogy azok a művek, amiket nem hozhatott létre – vagy azért, mert nőnek született, vagy azért, mert egy bizonyos társadalmi réteghez tartozott –, már soha nem fognak megszületni. Nem tudok lehetőséget adni, hogy teljes virágában kibontakoztathassa a tehetségét, amit életében nem ismertek el és nem ismertek fel, de talán fel tudom mutatni. Elveszett álmait nem tudom beteljesíteni, de tovább álmodni igen. Azt remélem, hogy Tüdős Klára erős személyisége, ideológiák fölötti békességre törekvése, Isten-keresése, mélyülő, tettre kész hite, életének példája rezonanciára talál az olvasó lelkében.” Bódis Kriszta

Andy McGee és Vicky Tomlinson egyetemistaként némi extra pénz reményében önkéntesnek jelentkezett egy szérumkísérletbe, amelyet a Műhely nevű titkos kormányzati hivatal szervezett. A végeredmény kivételes, rejtett pszichikai tehetséget nyitott meg bennük, és miután egymásba szerettek és családot alapítottak, ez még félelmetesebben nyilvánul meg szerelmükből született gyermekükben, Charlie-ban. Kislányukat a valaha látott legkülönlegesebb és leguralhatatlanabb erővel ajándékozták meg, a pirokinézissel, azzal a képességgel, hogy elméjével tüzet hozzon létre. Mikor kiderül a titok, a Műhely kegyetlen ügynökei és orvosai azon fáradoznak, hogy bármi áron felhasználhassák ezt a váratlan genetikai anomáliát saját ördögi céljaik érdekében. Ám erőszakos akcióik fellobbanthatják akár az egész világot körülöttük, mikor Charlie saját dühével vág vissza.

Végéhez közeledik a második világháború. Emberek ezrei menekülnek a mind veszélyesebbé váló, kifosztott Rómából vidékre, ahol élelmet és biztonságot remélnek. Köztük a parasztlányból fővárosi boltosasszonnyá lett Cesira meg a csupa jóság és tisztaság lánya, Rosetta. Német és olasz fasiszták, feketézők, elvadult parasztok, jóhiszemű tévelygők ijesztő forgatagában ide-oda vetődve „tanulják a történelmet”, ápolják magukban a reményt, hogy egyszer minden bajnak vége szakad, és aztán kezdhetik újra az életet. Kezdhetik – de milyen áron!… A háborúnak az a legkeservesebb következménye, hogy érzéketlenné teszi az embert, megkeményíti a szívét, és kiöli belőle a könyörületet – sommázza Moravia. A minden idők egyik legjobb regényének tartott mű 1957-ben jelent meg olaszul. Sok nyelvre lefordították. Film, színmű és opera is készült belőle.

Patricia Highsmith (1921–1995) amerikai írónő a modern krimiirodalom és pszichológiai thriller egyik legizgalmasabb alkotója. Highsmith művei az egzisztencialista irodalom hatására mindig a személyiség és a morál határait feszegetik. Graham Greene egyenesen a „nyugtalanság költőjé”-nek nevezte. Könyveit többször is sikeresen megfilmesítették, mozgóképes változat készült többek közt a Tehetséges Mr. Ripley, a Mélyvíz, valamint az 1952-ben még álnéven megjelentetett, nagy botrányt kavart Carol című regényeiből is. Az 1950-ben megjelent első kötete, az Idegenek a vonaton két fiatalember, Guy Haines és Charles Bruno találkozásáról szól, akik egy hosszú vonatút során beszélgetésbe elegyednek egymással. Haines fiatal, feltörekvő, sikeres építész a válása kellős közepén, Bruno pedig gazdag, elkényeztetett, az apjától szenvedő aranyifjú, aki bárkit képes manipulálni. Bruno beszélgetésük során váratlanul áll elő nyugtalanító és titokzatos ötletével, a tökéletes, indíték nélküli gyilkosság tervével: megöli Guy feleségét, ha cserébe a férfi végez az ő apjával. És miközben Bruno az elutasítás ellenére belekezd csavaros tervének megvalósításába, Guy egyre inkább a férfi csapdájában találja magát, és előbb-utóbb döntenie kell. Highsmith letehetetlen regénye szokatlan módon nem egy nyomozást követ végig, hanem a bűn és bűnhődés, az őrület és az alkoholizmus pszichológiai mélységeibe vezeti olvasóit. Két férfi egymástól való furcsa és különös függését mutatja be, amint a végzet felé robognak. A kötetből Alfred Hitchcock 1951-ben készítette el szintén klasszikussá vált filmadaptációját, és ezután az elsőkötetes Highsmith végleg a világhír és a termékeny karrier útjára léphetett.

1830 októberének végén felakasztva találják Leroy Fry kadétot az Egyesült Államok Katonai Akadémiája, a Hudson-felföldi West Point lezárt területén. Az öngyilkosság kizárva, mivel az áldozatot brutálisan meggyalázták: kivájták a szívét a mellkasából. Az akadémia jó hírének megőrzése – és egyáltalán: fennmaradása – miatt a létesítmény vezetője a nyugdíjas éveit a közeli településen, Buttermilk Fallsban élvező egykori New York-i rendőrnyomozót, Augustus Landort kéri fel az eset felderítésére és a tettes vagy tettesek kézre kerítésére. A szigorú szabályok szerint működő katonai bázison azonban nincs könnyű dolga a feleségét és a lányát is a közelmúltban elvesztő bűnüldözőnek. Ám akad egy önjelölt, nem kevés önbizalommal – és nem mindennapi koponyával – rendelkező, ékesszóló, ugyanakkor meglehetősen szószátyár segítője: az első évfolyamos Edgar Allan Poe kadét személyében. Bayard történelmi krimijében zseniális módon elevenedik meg a XIX. század első harmadának Amerikája és annak történetileg pontosan ábrázolt katonai akadémiai közege – ahogy „a detektívtörténetek atyja” hányatott életpályájának korai szakasza, nemkülönben romantikus-misztikus költészete és elbeszélő prózája is. A hátborzongató krimi már önmagában is lenyűgöző olvasmány, ám a Poe-életmű ismerőinek, tisztelőinek és rajongóinak igazi ínyencséggel szolgál.

Oscar Wilde (eredeti nevén Fingal O'Flahertie Wills) 1854-ben született Dublinban, és 1900-ban hunyt el Párizsban. Wilde neve évtizedekig tabu volt az irodalmi életben, mivel egy botrány során kiderült róla, hogy meleg. Börtönbe került miatta, majd egy ott szerzett fülbetegségben hunyt el, miután élete utolsó oráján felvette a katolikus vallást. Méltó helyére csak 1954-ben, születésének centenáriuma alkalmából került az oktatásban és a hivatalos kritikákban egyaránt. Az Oxfordon töltött diákévek alatt nem csak feltűnő tájékozottságával és olvasottságával rítt ki társai közül, hanem folyamatos normaszegésével is. Nagy kockás tweedzakói, pávakék nyakkendője és hullámos karimájú kalapja összetéveszthetetlenné tette. A Punch című szatirikus hetilap karikatúrasorozatot indított róla, de Wilde ezt nem bánta, ingyenreklámként fogta fel, növelte az ismertségét. 1881-ben meghódította Amerikát és Kanadát, a saját költségén kiadott Versek (Poems) című művével járta be az ottani szalonokat, egyszerre lett híres és gazdag. Leghíresebb műve aDorian Gray arcképe (The Picture of Dorian Gray). Mostani kötetünket Tandori Dezső költő, műfordító válogatta. Az utószóból kiderül, hogy Wilde színes személyére egy kukában talált sportlap irányította a figyelmét.

Képzeletbeli falu Mexikóban. Egy csapat gyerek az öntözőcsatorna zavaros vizében oszladozó, felpuffadt holttestre bukkan, amelyről kiderül, hogy a boszorkány hírében álló füvesasszonyé, aki az 1978-as hurrikán idején elhunyt anyjától örökölte a tudományát, és akihez a falubeliek gyakran fordultak segítségért ügyes-bajos dolgaikban. Meggyilkolták. A gyanú két fiúra terelődik, akiket néhány nappal azelőtt egy szomszéd a boszorkány házánál látott egy magatehetetlen testet cipelni. A bűntényben érintett szereplők mesélik el a történetüket szívszorítóan nyers, megejtő erővel. Olyanok ezek a fejezetek, mint a hurrikánok idején az áradás következtében meginduló hegyoldal: feltartóztathatatlan szövegfolyam zúdul ránk. Az olvasót valósággal elárasztják a szavak; ugyanúgy csapdába kerül általuk, mint ahogyan a szereplőket tartja fogva a nyomorúságos életük, a hatalmi és gazdasági viszonyoknak való kiszolgáltatottságuk, a pótszerként használt függőségi eszköztár, beleértve a testiséget is, amelyet a szerző már-már pornografikus bátorsággal jelenít meg. Prostitúció, babona, korrupció, kábítószer, nyomorúság közepette játszódó, brutális história. Hogy ki a gyilkos? Az igazság a tények tükrében eltörpül a valóság mellett.

Egyedülálló a világon a 100 éves homo sovieticus. Itt ragadt a Szovjetunióból, s Oroszország modern kori történelmét is ő határozza meg. Masha Gessen, a Moszkvában született és tinédzserként édesanyjával az Egyesült Államokba emigrált, majd a reformok hírére hazatelepült újságíró nem akarta elhinni, hogy a múlton és a jelenen kívül még a jövő is a homo sovieticusé. Az orosz történelem hamvaiból feltámadt embertípusé. A totalitarizmus ugyanis betemette Oroszországot. Masha Gessen világsikerű könyvének titka: a tudományos elemzésen keresztül beszűrődő életérzések és a közelről követett sorsok. A szereplők családi múltja életközelbe hozza a sztálini korszakot éppúgy, mint a gorbacsovit vagy a jelcinit. Látjuk és átéljük, miként nevelik unokáikat a nagymamák, hogyan kerengenek gyerekeik a régmúlt szovjet és az orosz jelen útvesztőiben, hogy biztos talajra léphessenek, de nincs biztos talaj és nincs jó irány – a nagyszülők ugyanazt az utat taposták, amin végül Putyin nemzedéke is jár. Pedig felcsillant a lehetősége annak, hogy új útra léphessen a gorbacsovi, a jelcini nemzedék. A szerző kritikusai szerint „Oroszország történelmének elmúlt negyven évét egy igen éles elméjű értelmiségi értelmezi – tolsztoji jellemek galériáját vonultatva fel”.

A svéd írónő, Elin Cullhed könyvének lapjain a „fiktív személlyé” váló Sylvia Plath életének utolsó évében egy angliai kisvárosban él a férjével, a költő Ted Hugheszal, és a második gyerekét várja. De boldogtalan és magányos, a házasság egyre sivárabb és egyre üresebb. Folyamatosan őrlődik, többre vágyik az anya és feleség szerepénél. A férje hűtlenségétől is szenvedő nő az írásban, az alkotói munkában lel átmeneti menedékre. Az Eufória, amely remekül idézi meg az amerikai író- és költőnő, Sylvia Plath műveinek stílusát, hangulatát, nemcsak a mély átéléssel megírt, felkavaró története, hanem az anyaságról, családról, szerelemről, művészi alkotómunkáról megfogalmazott gondolatai miatt is magával ragadó olvasmány. Megjelenésekor azonnal a svéd sikerlista élére került, kritikusai és olvasói szerint egyaránt kiemelkedő mű, el is nyerte a legrangosabb svéd irodalmi elismerést, az August-díjat. Azóta már Európa-szerte és Amerikában is kiadták, a sikere töretlen, Elin Cullhed nemzetközi rajongótábora vitaklubokat alakít, fő témájuk az anyaság, a poláris zavarok és az alkotói függetlenség. Sylvia Plath kultikus műve, Az üvegbúra is ismét reflektorfénybe került.

Nyári éjszaka valahol az Ardennekben. Benzinkút. Ha nem számoljuk a lovat, a holttestet, Juliette-et, a benzinkút pénztárosát és a Mauricióval házasságban élő kollégáját, Sébastient, tizenkét ember ül, ácsorog, várakozik a neonok hideg fényében: Alika, a Fülöp-szigeteki dada, Chelly, a rúdtánctanár, Joseph, aki madártetűatka-irtószerrel kereskedik… Éjjel 11 óra 12 perc van. Egyetlen percen belül minden a feje tetejére áll. Az alakok egy-egy történet hősévé válnak, és ezek a történetek időnként egymásba is fonódnak. Egy több szálon futó, sokrétű könyv ez az életünkről, amin nevethetünk és sírhatunk, vagy éppen könnyesre röhöghetjük magunkat. Csakúgy, mint első regényében, Az igazi élet-ben, a szerző ezúttal is szédületes sorsokat tár elénk a rá jellemző humorral és kegyetlenséggel. Adeline Dieudonné nem kímél meg minket semmitől: a könyvben egymást érik a gyilkosságok, a vad szeretkezések, a megható és a szórakoztató jelenetek. A nevetés, a zabolátlan mesélés, korunk abszurditásának ostorozása közepette azonban az Átutazók valójában az élet értelmét kutatja.