Európa Könyvkiadó strana 26 z 124

Christian Jacq négykötetes Mozart-ciklusának befejező részében felfedi azokat a különös szálakat, melyek Mozartot a szabadkőművességhez fűzték, és elmeséli a történelem egyik legnagyobb zsenijének szellemi kalandját és titkos életét. Miközben a francia forradalom felbolygatja ... Folytatás ›› Európát, s a szabadkőműves-páholyok gyanússá válnak az osztrák császár szemében, Wolfgang Amadeus Mozart a Figaro házassága mérsékelt sikere, a Don Giovanni bukása, a nyomasztó nehézségek és a fondorlatosan irányított rágalomhadjárat miatt nehéz időszakot él meg. Mozart, noha anyagi gondokkal küzd, hű marad sajátos eszméihez, művei által is terjeszti a beavatási gondolatot, ezért veszélyes lázítónak tartják, mégis van ereje ahhoz, hogy megalkossa Nagy Művét, A varázsfuvolát - ezzel továbbadja Ízisz és Ozirisz misztériumának bölcsességét, és új utat nyit a Nyugat számára az egyiptomi beavatás felé. A nehézségek után úgy tűnik, derűsebb jövő elé nézhet, ám Mozart ellenségei, a politikai hatalomtól az irigyekig, továbbra is állandóan zaklatják. Közeledik tehát a legnagyobb próbatétel... A(z) Mozart IV. (Könyv) szerzője Christian Jacq.

A virág ajtót nyit meg. A terapeuta hivatása olyan hivatás, amelynek gyakorlása közben a legfontosabb tényező a változás []. Az egymást sűrűn követő kisebb [] változásoknál sokkal jobban örülünk egy-egy igazán nagy változásnak: ilyen az újrakezdés, az újrakezdésre való képesség mitológiája; ilyen az újonnan nyert felismerés, hogy életünk történései nincsenek eleve rögzítve, tehát mindig bekövetkezhet valami váratlan, kedvező fordulat []. Saját magunk számára is rejtünk titkokat, mindig meglephetjük magunkat valamivel. A legjobb számunkra az, ha mindig úton vagyunk, bővítjük tudásunk és élményeink tárházát, de legalábbis újfajta megközelítéssel éljük át ugyanazt. A megújulás - ahogyan azt mi képzeljük - azt jelenti, hogy gazdagodunk, mind jobban magunkra találunk, hitelesebbek leszünk, egyre inkább kiteljesedik az életünk, újabb és újabb rétegei tárulnak fel számunkra - a folyamat során mi magunk formáljuk tovább alkotó módon az életünket, megtöltjük tartalommal, s így adunk egyszersmind értelmet neki. - A neves svájci pszichoterapeuta a Zürichi Egyetem tanára, a Jung Intézet docense, a Nemzetközi Mélypszichológiai Társaság elnöke. Kutatási területe a gyász és a kapcsolati problémák feldolgozása, ezekben a témákban több tanulmányt, laikusoknak is szóló segítő könyvet publikált. Verena Kast Sankt Gallenben folytat magánpraxist.

A jegyzeteket készítette: Bodi László

A tíz esztendeig tartó Trójai háború utolsó előtti évének 52 napját fogja át a hexameterekből álló 24 énekre tagolt Íliász. A Trójai mondakör egyetlen epizódját ragadja ki, Akhilleusz haragját, a görög sereg fővezérével, Agamemnón mükénéi királlyal való viszályát, amely a görögök és trójaiak támogatásában megoszló istenek viszályában is átmeneti fordulópontot jelent (Trója bukása már eldőlt), s késlelteti a görögök győzelmét, hiszen a félig isteni származású Akhilleusz visszavonul a harctól. A cselekmény további fő csomópontja Patroklosz, a legkedvesebb barát megölése; a fájdalom Akhilleuszt újra harcra tüzeli és csatasorba állva megöli Hektórt, a trójai király fiát, az ellenség legnagyobb hősét, bár ismeri a jóslatot, hogy ezt követően nemsokára őt is eléri a végzet. Az eposz egyetlen fejlődő jellemű hőse Akhilleusz, aki képes a megtisztulásra, az ellenség iránti emberséges magatartásra, mégsincs több lehetősége, mint relatíve önállóan vállalni a hősi halált, pozitív tettig már nem juthat el. Viszonylag önállóan cselekszenek az eposz hősei, sorsukat alapvetően mégis az isteni hatalom akarata szabja meg. Sötét kicsengésű az Íliász mondanivalója, s csak helyenként csillan fel egy teljesebb emberségű élet reménye. Homérosz formaművészetének rendkívüli újítása a hangulati ellenpontozás, ezt következetesen alkalmazza az egész eposzon keresztül. A jegyzeteket Devecseri Gábor írta.

Robinson neve fogalommá lett. Emlékezetünkbe idézi a lakatlan szigeten élő magányos embert. A kalandos történetet minden ifjú elolvassa, de a felnőtt érti meg igazán. Gyermek számára lebilincselő cselekményt és erkölcsi intelmet nyújt, a felnőtt olvasó betekinthet a felfedezéseknek, a föld meghódításának merész küzdelmeibe. Bátor hajósok bontják ki vitorláikat a viharos óceánokon, hogy ismeretlen földrészeket fedezzenek fel, telhetetlen kereskedők vállalják, nem egy esetben, a halál kockázatát az óriási gazdagságért, kincsekért, kalóz-rabszolgakereskedők szállnak hajóra, hogy bennszülött népeket, négereket igázzanak le. Így keresztezik egymást felemelő célok és alantas eszközök e félelmetesen nagyszerű vállalkozásokban. Robinsont e gazdag angol ifjút is hajtja a kalandvágy. Mitsem ér a szülői tanító tanács, megszökik. Ettől kezdve élete örökös rettegés tengeri viharoktól, kalózoktól, rabszolgatartóktól. Hajótörése után egy elhagyott szigetre kerül, egy teljes életet él le itt, kínozza az egyedüllétet, retteg az emberevőktől, míg Péntekben, egy becsületes bennszülöttben társra talál. Sikeresen dacol a természettel, vadállatokat szelidít meg, leszakítja az érett szőlőt és kezdetleges szerszámokkal feltöri a földet, termel: gondoskodik jövőjéről. Kemény, kitartó munka a Robinsoné, küzdelme szimbolikus: el is nyeri jutalmát, öregen viszontlátja hazáját. Robinson története így lesz örökszép dokumentuma és szimboluma annak, hogyan lesz úrrá az emberi értelem, a becsület a zord természet és a becstelenség fölött. A szó- és névmagyarázatokat Osztovits Szabolcs írta.

1891-ben jelent meg Lev Tolsztoj Kreutzer-szonáta című kisregénye, amelynek addigra már óriási volt a híre. Több ezer másolat terjedt a műről szerte az országban, és mindenki el akarta olvasni azt a könyvet, amelyben a nagy író akkoriban szokatlan szókimondással beszélt a testi szerelemről, és emiatt a cári cenzúra egy ideig nem is akarta engedélyezni a kinyomtatását. Tolsztoj ekkor már elutasította a szexualitást (jóllehet a valóságban mégsem tudott lemondani róla), teljes önmegtartóztatást és tisztán szellemi életet hirdetett. Sokan a Kreutzer-szonáta hatására fogadtak szüzességet... Ez a könyv valóságos földrengésként hatott Oroszországban, de Tolsztoj már hallani sem akart róla - nem szerette, minél gyorsabban túl akart lépni rajta, s elkezdte írni a Feltámadást. Szofja Tolsztaja azonban nem tudott "túllépni"; úgy érezte, hogy a Kreutzer-szonátában a férje megsértette és megalázta őt és általában a női nemet; s nem értette, mekkora különbség van a férfi alapvetően testi és a nő idealizált, költői, gyengéd szerelme között. Úgy döntött, versenyre kel férjével a szerelem és a nemiség ábrázolásában, és 1892-93-ban megírta "válaszát" a Kreutzer-szonátára. Egy fiatalasszony érzéseit írta le benne, aki szenved anyagias gondolkodású, önmagát filozófusnak tartó, de közben érzéketlen, a házasságban csak a testi gyönyör könnyű lehetőségét látó férje mellett. Akár didaktikus feminista műnek is mondhatnánk - ám a kisregény hősének, Annának az érzékenysége folytán mégiscsak igazi irodalommá válik. Egy olyan "női regénnyé", amely sok tekintetben ma is izgalmas olvasmány lehet; bár Szofja Tolsztaja sokkal inkább a saját házasságát és titkos szerelmét, egyszóval a saját életét írta meg, mint Tolsztoj a maga kisregényében, mégiscsak van a művében valami egyetemes női érzés, női sors... A mű oroszul is csak a megírása után mintegy száz évvel jelent meg; magyar kiadása nemcsak egy irodalomtörténeti érdekesség közreadása, hanem egy kiváló írónő bemutatása, aki nagyrészt zseniális férjének szentelte életét, de ezzel a kisregénnyel és Moja zsizny (Életem) című hatalmas önéletrajzi munkájával azért létrehozta saját életművét is.

Edgar Freemantle jól menő építési vállalkozó, gazdag, kiegyensúlyozott, középkorú férfi, boldog családapa. Egy szép napon szörnyű munkahelyi balesetet szenved, kis híján életét veszti. Súlyos testi fogyatékossággal felépül ugyan, ám pszichés problémáival nehezen birkózik meg. A házassága tönkremegy. Pszichiátere "földrajzi kúrát" javasol, valamint azt, hogy olyasmibe kezdjen, amit régen nagyon szeretett csinálni. Így hát Edgar a floridai Duma Keyre költözik, erre a turistáktól kevéssé látogatott gyönyörű helyre, kilátással a Mexikói-öbölre. És olyasmibe kezd, amit egykor nagyon szeretett csinálni: rajzolni és festeni. Ő lepődik meg a legjobban, amikor műveivel óriási sikert arat, és itt szerzett barátai, a rokon lélek Wireman, valamint a művészetpártoló idős hölgy, Elizabeth Eastlake unszolására kiállításon mutatja be munkáit. S amit Edgar idáig csak sejtett vagy érzett, bizonyossá válik: műveinek természetfeletti erejük van, és az események tragikus láncolatát indítják el...

A világhírű középkorkutató, Jacques Le Goff könyve a szélesebb közönség számára is érthető és élvezetes módon mutatja be a középkori képzeletvilág néhány jellegzetes elemét. A rövid, lényegre törő fejezetekből megtudhatjuk, hogyan vált legendás hőssé Artúr király, Nagy Károly, Roland vagy a Cid, miként nyert jelképes értelmet egy-egy olyan jellegzetes középkori épület, mint a katedrális, a vár vagy a kolostor, és milyen politikai, ideológiai megfontolások érhetők tetten a legendák születésében, átértelmezésében. A csodás hősöket felsorakoztató fejezetcímek jelzik, hogy a tudós szerző a feledés homályába vesző alakok - Melusina, Merlin, Robin Hood, Trisztán és Izolda - történelmi gyökereinek feltárásával nem holt anyagot kíván új életre kelteni. Elsősorban azok a témák foglalkoztatják, amelyek - hol a háttérben megbújva, hol kordivatot teremtve - századokon át fogva tartották az európai ember képzeletét. A remekművek sorát ihlető lovagok, zsonglőrök, trubadúrok új fénykorukat élték a romantika időszakában, de a középkori hősök és csodák a kollektív emlékezet részeként ma is megmozgatják a művészek fantáziáját: bizonyság erre az is, hogy a képek, szobrok, zeneművek mellett a mozivásznon és a képregényekben is megjelentek.

Sophia Siméonidis, a görög származású operaénekesnő egy ideje visszavonultan él párizsi villájában, unalmas férje mellett. Egy reggel arra ébred, hogy az éjjel valaki elültetett a kertjében egy bükkfát. A babonás Sophiát rossz előérzet gyötri, ezért segítségért fordul a szomszéd házat bérlő három csóró bölcsészhez. Az énekesnő váratlan eltűnése után a három történész a negyedik lakótárs, egy minden hájjal megkent volt zsaru segítségével izgalmas nyomozásba kezd. A fordulatokban gazdag történetben többen is gyanúba keverednek; gyilkosság gyilkosságot követ, de sem az élőket, sem a holtakat nem könnyű azonosítani. A megfejtés szálai a múltba vezetnek, a majdnem tökéletes bűntényt kitervelő gyilkos viszont ott van a közelben... A Fred Vargas írói álnéven működő, nemzetközi hírű és igen népszerű írónő civilben középkorász. Okos és mulatságos regényei krimik a javából. A "Talpra, halottak!"-at Fred Vargas-sorozat második darabjaként jelent meg.

Helen Dunmore "Ostrom" című regénye a második világháború idején a blokád alá vont, szenvedő Leningrádban játszódott. Főszereplői közül csak két fiatal meg egy gyerek élte túl a borzalmakat. Az "Árulás" vagyis a folytatás cselekménye tíz évvel utóbb, 1952-ben indul, és egy évvel később, Sztálin halálával zárul. Andrej, a hajdani medikus immár kiváló gyermekorvos, Anna a felesége lett, újra óvodában dolgozik, és együtt nevelik Anna lázongó kamasz öccsét, a most már tizenhat éves Kolját. A leningrádiak rettegnek a besúgástól, a szomszédoktól, mindenkitől. Annyira, hogy amikor egy fejes (ráadásul állambiztonsági főtisztviselő) gyereke bekerül a kórházba, és világossá válik, hogy amputálni kell a lábát, kollégája kétségbeesetten Andrejre sózza az ügyet. És közben már készül a "gyilkos zsidó orvosok" pere... Félelem, szerelem, árulás, paranoia. Mire a már nem is olyan ifjú pár gyereke megszületne, a leendő apát egy hajnalon elviszi a fekete autó. A történelem meg versenyt fut az emberi sorsokkal: ki pusztul el előbb, a diktátor vagy leendő legújabb áldozatai?

Beat - azaz "ütött", "vert", "szakadt"; beat - azaz egy új zene és új kultúra lüktetése; beat - azaz tiltakozás, őrület, száguldás; beat - azaz egy új nemzedék, amelyik új, spontán, vad és az élet titkának mélyére hatoló művészetet akar létrehozni. A beat nagy pillanata volt, amikor 1947-ben Jack Kerouac, a fiatal író, aki még csak kereste a hangját, találkozott Neal Cassadyvel, majd többször is beautózták az Egyesült Államok és Mexikó legkülönfélébb tájait - s közben hol William Burroughsnál töltöttek heteket, hol Allen Ginsberggel folytattak hosszú beszélgetéseket, hol nagy szerelmeket éltek át, hol a pillanatnyi testi örömökben, egy kuplerájban vagy a féktelen ivásban keresték a tökéletes elragadtatást, és dzsesszt hallgattak, s aztán újra száguldottak a "jajongó kontinensen" át, valami felé, vagy talán valami - a leples bitang? - elől, aki mindig az ember sarkában jár. Majd 1951-ben Kerouac három hét alatt megírta utazásaik történetét, az "ős-Úton"-t, az "eredeti tekercset", amelyben lázasan lüktet a beat, de ez a könyv - akkor - nem jelenhetett meg. Hat évnek kellett eltelnie, hogy megszülessen az a szövegváltozat, amelyben aztán a világ megismerte az Úton-t, a beatnemzedék leghíresebb művét. Jóval több ez a könyv, mint egy új életérzés kiáltványa: az ötvenes évek óta töretlen népszerűsége is mutatja, hogy olyan nagyregénnyel van dolgunk, amely elsősorban művészi erejével varázsolja el a mind újabb nemzedékeket. Az "eredeti tekercs" első magyar kiadása után most új fordításban lát napvilágot a végső, szerkesztett változat is: ebből hiányzik ugyan az "ős-Úton" egyik-másik - akkoriban, az ötvenes években még - botrányosan merésznek számító leírása, s a beatnemzedék híres alakjai mind álnéven szerepelnek, de ezt a veszteséget pótolja, hogy Kerouac számos helyen továbbírta, finomította a szöveget... Úgyhogy mindkét szövegváltozat ugyanolyan mértékben "autentikus": az Úton valóban végtelen út volt Kerouac alkotó életében: a beat számára az üdvözülés reményét jelentette - mindvégig azt kereste az úton és az írásaival is...

A libanoni származású francia írót, Amin Maaloufot, akinek a Taniosz sziklája, a Levantei kikötők, a Szamarkand, a Baldassare nagy utazása, a A pápa rabszolgája és az Eredet című művei magyarul is nagy sikert arattak, a keresztes háborúk történetét feldolgozó nagyívű történelmi munkája indította el a hírnév útján. Könyve, amely megjelenése pillanatában, 1983-ban a döbbenetes újdonság erejével hatott, ma már alapműnek számít ebben a témakörben. Vajon miben rejlik a könyv újszerűsége, mi a titka világsikerének? A válasz kézenfekvő: a keresztes háborúk történetével foglalkozó művek döntő többségétől eltérően Maalouf nem a támadók, hanem a megtámadottak, az arabok szemével láttatja a "dzsihád", a "szent háború" kétszáz évét, az európai és az arab világ, a keresztény és az iszlám vallás-kultúra réges-régi, de a mai időkre is kiható összecsapását. Hogyan látták, hogyan értékelték a megtámadottak a kegyetlen, véres eseményeket, miként ítélték meg a Nyugatról érkezett, hitükkel, civilizációjukkal fennen kérkedő, ám gyakorta barbárok, sőt vadállatok módjára viselkedő hódítókat? Erre a kérdésre keresi s adja meg a választ Maalouf műve, amely forrásként szinte kizárólag a korabeli arab történetírók, krónikások írásaiból merít. Maalouf egy vérbeli történész alaposságával és részletességével dolgozza fel a keresztes háborúk két évszázadának a történetét, a frandzsok vagyis az európaiak első csoportjainak, szedett-vedett, gyülevész bandáinak, majd a már jól felfegyverzett, fegyelmezett lovagoknak a megjelenésétől, 1096-tól kezdve egészen végleges kiűzésükig, 1291-ig. Szinte hónapról hónapra, hétről hétre követi az eseményeket, városról városra, várról várra vonul a kor s könyve szereplőivel. Rendkívül szemléletesen, majdhogynem szépirodalomba, kalandregénybe illően festi le a kegyetlen, véres csatákat, a hol erőszakkal, hol agyafúrt ármánnyal vívott, gyakran hónapokig, évekig tartó ostromokat, a keleti cselszövéseket, gyilkos testvérháborúkat, a nyugati barbarizmust, hitszegéseket. Műve hiteles korrajz, pontos látlelet a XII-XIII. század arab társadalmáról, gazdasági-politikai-katonai viszonyairól, gondolkodásmódjáról, erkölcseiről, kultúrájáról - részben a keresztény-nyugati civilizáció tükrében, részben szembeállítva vele. A Könyvjelző magazin 2012. októberi számában megjelent cikk: A mások halála

Kétezer év eseményei és konfliktusai, amelyek sokkal inkább meghatározták korunkat, mint hinnénk. Az 1928-ban született, Oxfordban végzett, kiemelkedő angol történész rendkívül termékeny tudományos munkássága mellett keresett előadó, továbbá Margaret Thatcher, majd Tony Blair tanácsadója volt. Több műve magyarul is megjelent. A kereszténység története másik, hasonlóan nagyszabású könyvét, A zsidók történetét folytatja. Johnson nem tartozik a száraz, akadémikus szaktudósok közé, műve a nagyközönségnek szól, élvezetes stílusban, színes és megvilágító erejű anekdotákkal megtűzdelve mutatja be, hogyan bontakozik ki egy kis zsidó szektából, emelkedik fel és terjed el világszerte a hit és szeretet útján megváltást ígérő tan, amelyet Jézus, a vándorprédikátor hirdet. Az elbeszélés szerkezetét az egyház humanista és konzervatív erői közti feszültség alakítja. A könyv szereplői közül a szerző szívéhez talán Erasmus áll a legközelebb, az ideális keresztény-entellektüel, aki úgy szilárd hitű, hogy egyszersmind széles látókörű és elfogulatlan. A kereszténység történetét - amelynek főbb szakaszai a továbbiakban a reformáció, a hit terjesztése a felfedezések korában a többi világrészen, a Szentírás értelmezése körüli viták a felvilágosodás idején, az új tudományos világkép kihívása, a XX. századi totalitárius rendszerek hatása, és végül a hit szerepe és lehetősége napjainkban - 1975-ig kíséri figyelemmel a szerző.

Az olvasó az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikerét tartja a kezében. Súlyosan szórakoztató és szórakoztatóan súlyos regényt. Krimit. Igazi nyomolvasást. A nyomok, persze, a tettes nyomai. Ki a tettes? Miért halnak sorra a szerzetesek egy XIV. századi apátságban? "A rózsa neve" nem volna tisztességes krimi, ha az olvasó a regény végén (a legeslegvégén) nem kapna választ erre a kérdésre. De tisztességes (ördögi, ravasz és mégis üde) regény se volna, ha a válasz nem törpülne el a még sokkalta nagyobb kérdőjelek árnyékában. "Ki a tettes?" Ez a kérdés - figyelmeztet a regényhez írott "széljegyzeteiben" Umberto Eco, a tudós szemiotikaprofesszor - nemcsak a krimiknek, hanem a pszichoanalízisnek és a filozófiának is alapkérdése. A rózsa nevétől a rózsáig hosszú az út, és kacskaringós, de belátható. Ami a rózsától a "tettesig" sötétlő homályt illeti, bizony válasz nélkül maradunk.

Kállay Miklós (Nyíregyháza, 1887-New York, 1967) egykori magyar miniszterelnök "személyes számadása" hazánk újabb kori történetének különösen súlyos két esztendejéről szól. A volt szabolcsi főispánt, az Országos Öntözésügyi Hivatal elnökét, aki addig soha nem foglalkozott "nagypolitikával", Horthy Miklós 1942 elején jelölte ki a kormány élére, amikor még töretlen volt Németország támadó ereje. A szerencsétlenül háborúba sodort ország kettős félelem szorításában élt: rettegett a náci német megszállástól, amely nemcsak nemzeti függetlenségétől fosztotta volna meg, hanem ezrek és ezrek életébe is került volna (aminthogy került is 1944. március 19-e után), és rettegett a bolsevizmustól, amely a beözönlő orosz hadak nyomán óhatatlanul uralma alá hajtotta volna a magyarságot (ami később szintén bekövetkezett). E kettős veszedelmet elkerülni, a magyarság függetlenségét, az ország területi integritását megőrizni, s a háborúból az országot kivonni: ez volt az a lehetetlenséggel határos, az adott körülmények között már eleve kudarcra ítélt feladat, amire Kállay Miklós vállalkozott. Próbálkozásait az országban is csak nagyon kevesen értették meg, "hintapolitikának" csúfolták, béketapogatózásait a szövetségesek rendre elutasították, a németek viszont állandóan követelték Horthytól miniszterelnöke menesztését... Amikorra mutatkozott volna valami halvány remény a kibontakozásra, bekövetkezett a katasztrófa: az ország megszállása. Kállaynak is menekülnie kellett, nyolc hónapig a budapesti török követ rezidenciáján élt, a nyilas puccs után elhurcolták és koncentrációs táborba zárták a németek. Ezzel megszűnt számára a politikai cselekvés lehetősége. Soha többé nem térhetett haza. Emigrációban halt meg az Egyesült Államokban.

Huszonöt évvel Ellis első regénye, a "Nullánál is kevesebb" megjelenése után a történet folytatódik... A szereplők ugyanazok, csak már nem gazdag fiatalok, hanem gazdag középkorú fazonok, akiknek az életéből valamikor régen egy regény és egy film készült. Clay azóta is haragszik a "szerzőre", aki annak idején ellopta a történetet, amit neki kellett volna megírnia. Egyébként sikeres forgatókönyvíró; New Yorkból épp visszamegy Los Angelesbe, hogy részt vegyen az új filmje szereplőválogatásában, s aztán egyszer csak megint kapcsolatba kerül a régi branccsal: Blairrel, Trenttel, Rippel, Juliannel... Szó sincs barátságról: mint lassan kiderül, minden egyes találkozás, minden egyes gesztus mögött érdekek bújnak meg. A szereplőválogatáson Clay belezúg egy fiatal színésznőbe, szerepet ígér neki, lefekteti - s aztán minden összekavarodik: a varázslatos szépségű lány csupa hazugság, csupa rejtély, és gyilkos indulatok kavarognak körülötte... Bret Easton Ellis ugyanabban a szikár, szenvtelen és mégis felkavaró stílusban írta meg legújabb könyvét, mint amellyel annak idején egy csapásra egy új nemzedék kultikus írója lett.