Európa Könyvkiadó strana 33 z 125

A Bárány Boldizsár (1958) címszereplője a mese tizennyolc "bégetése", azaz fejezete során nagy utat jár be: a másokkal mit sem törődő, tetteinek következményeire fittyet hányó, iskolakerülő, sőt hazudni és lopni sem átalló, vásott kisbárány eljut a keserves bűnbánatig, a szeretetteli együttérzésig, és hősies erőfeszítéssel jó útra tér. Atmoszférateremtő erejével, sziporkázó ötleteivel, játékos rímeivel, kivált pedig a jó és rossz küzdelmének példázatos ábrázolásával a Bárány Boldizsár régóta az "alapmesék" közé tartozik. A kötetet Szalma Edit illusztrációi díszítik.

Híres versenyló volt valaha Gülszári, a ménes büszkesége. Most már öreg ő is, mint a gazdája, és utolsó erejét megfeszítve, kínlódva húzza a szekeret... S míg lova küszködik, meg-megáll, aztán már jártányi ereje sem marad, és várja a halálát, a gazdája, Tanabaj előtt lepereg az életük. Milyen büszke, szabad, erőtől és szépségesen vad ösztönöktől duzzadó jószág volt valaha Gülszári! Hogy szerette a ménest, hogy ficánkolt, hogy tette a szépet a kancáknak. De az állat értelmetlen lény, állandóan tartani kell tőle, hogy bosszút forral. Gülszárit elveszik gazdájától, az istálló rabságába kényszerítik, de ő újra és újra megszökik, még akkor is, amikor lábát megvasalják: szabadság, tér, száguldás és szeretet nélkül nem tud élni. Majd kiherélik, s végül kiölnek belőle mindent, hogy ne ismerjen mást, csak a nyerget és az utat. Mint ahogy gazdájából, Tanabajból is kiölik a hitet, amellyel a legnehezebb feladatokat is vállalta a kolhozban, miután végigharcolta a háborút: a ménes gondozását, aztán egy juhnyáj minden gondját-baját... És fel-felréved előtte a fiatal kora is, amikor még a kommunizmushoz vezető utolsó harc lázában élt, s nem riadt vissza attól sem, hogy a féltestvérét kuláknak bélyegezze. Kemény ember volt egykor Tanabaj, de most már megtört vénség, aki csak emlékezni tud... A világhírű kirgiz író 1966-ban megjelent regénye maradandó alkotás: Gülszári haldokló testében a gazemberek uralma alatt élő, hitét, illúzióit vesztő s talán saját bűneire is ráébredő ember riadt szíve dobog.

"Furcsa, fülledt nyár volt, azon a nyáron ültették villamosszékbe Rosenbergéket, és én nem tudtam, mit keresek New Yorkban." Egy idegösszeomlás története kezdődik ezekkel a szavakkal. A tizenkilenc éves Esther Greenwoodnak Amerika tálcán kínálja a karriert: felveszik ösztöndíjjal a legjobb iskolába, majd tizenketted magával megnyeri egy divatlap pályázatát, egy hónapra New Yorkba kerül, fogadások, díszebédek, hírességek forgatagába. Csakhogy ő valami többet és tisztábbat vár a társadalomtól, mint az őtőle, és ezért nem tud beilleszkedni a nagy gépezetbe. "Bizonyára úgy illett volna, hogy én is repüljek a lelkes örömtől, mint a többi lány, de - valahogy nem voltam rá képes. Nagyon-nagyon csendesnek és üresnek éreztem magam, akár egy tornádó magja, ahogy csak sodródik kábultan a körülötte tomboló pokoli zűrzavar legközepén." A történet: ennek a baljós hasonlatnak a kibontakozása, a betegség első tüneteitől a közönyös pszichiáter kontárul alkalmazott elektrosokk-terápiáján át a hajszál híján sikeres öngyilkosságig. Végül a gyógyulás tétova stációi következnek, az életbe visszavezető út lehetőségét sejtetve - ami a valóságban tragikusan ideiglenesnek bizonyult. Mert Az üvegbura önéletrajzi mű: az újabb angol-amerikai líra talán legeredetibb tehetségének egyetlen nagyobb szabású prózai alkotása. Megjelenésének évében Sylvia Plath öngyilkos lett.

Kenderes (Szolnok megye, Magyarország), 1868. június 18. az induló és Estoril (Portugália), 1957. február 9. a befejező pontja annak a hosszú, csaknem kilenc évtizedes életpályának, amelynek nyolc évtizedéről maga az számol be, aki megfutotta: vitéz nagybányai Horthy Miklós, volt tengerésztiszt, I. Ferenc József király és császár udvari szárnysegéde, flottaparancsnok altengernagy, a szegedi ellenkormány hadügyminisztere, a nemzeti hadsereg fővezére, Magyarországnak 1920. március 1-jétől 1944. október 16-ig kormányzója és "legfelsőbb hadura", a németek, majd az amerikaiak foglya, végül pedig - haláláig - portugáliai magyar emigráns. Életében - s halála után is sokáig, talán mind a mai napig - jó és rossz szándékú legendák övezték személyét: párthíveinek s ellenfeleinek gyakran indulat táplálta, célzatos ferdítései: túlzások és elhallgatások egy- és másfelől. Számvetéséből - emlékiratából -, amelyet öregen, életének utolsó évtizedében készített, talán tisztábban rajzolódik ki alakja, s mi a hosszú évtizedek biztosabb távolából ma már nem minden együttérzés nélkül tekintjük személyes sorsának bizonyos értelemben nemzetével is rokon tragikumát.

A Kék Vonat, a milliomosok vonata, Calais felől a Riviérára tart. Sokan utaznak rajta: Hercule Poirot, a világ leghíresebb magándetektívje, Ruth Kettering, a világ egyik leggazdagabb emberének, Rufus Van Aldinnak a lánya a komornájával, Katharine Grey kisasszony, akire munkaadója egy vagyont hagyott - és mivel Agatha Christie fonja a történet szálait, össze is kapcsolódik a sorsuk. Ruth Ketteringet brutálisan meggyilkolják és ki is rabolják. Hercule Poirot kapja a megbízást Mrs. Kettering édesapjától, Rufus Van Aldintól, hogy találja meg lánya gyilkosát. A nyomozás több helyszínen zajlik: Párizsban, ahol nagy szerepet kap a rosszhírű Monsieur le Marquis és a dúsgazdag régiségkereskedő, Papopoluosz úr; valamint a Riviérán, az ott üdülő vagy lakó angolok között, sőt még St. Mary Meadben is, ahol Miss Grey él. A végére természetesen Poirot híres szürke sejtjei győzedelmeskednek a gonosztevők fölött!

Dr. Louis Creed, a fiatal orvos kitűnő állást kapott: a Maine-i Egyetem rendelőjének lett a vezetője, ezért Chicagóból az idilli New England-i tájban álló, magányos házba költözik családjával - feleségével, Rachellel, ötéves lányukkal, Ellie-vel és másfél éves kisfiukkal, Gage-dzsel. Boldogan, a szép jövő reményében veszik birtokukba új otthonukat... Az első gondra az út túloldalán, velük átellenben élő öregember, Jud hívja föl a figyelmüket: a tájat kettészelő országúton éjjel-nappal olajszállító tartálykocsik dübörögnek, halálos veszélynek téve ki a háziállatokat és az apróságokat. Nem véletlenül van a közelben egy nyomasztó légkörű, ódon temető az elgázolt háziállatok számára... Az első trauma akkor éri Louist, amikor egy baleset áldozatául esett, haldokló fiú a rendelőben dadogó szavakkal óva inti az állattemetőn túli veszedelemtől. Nem sokra rá egy tartálykocsi elgázolja Ellie imádott macskáját, és az öreg Jud - jó- vagy rosszakaratból? - az állat temetőn túli, hátborzongató vidékre, a micmac indiánok egykori temetkezőhelyére viszi Louist, s ott földelteti el vele az állatot. Másnap a macska visszatér - de ocsmány jószág lett belőle: lomha, ijesztően bűzlő és gonosz. Aztán néhány békés hónap után a kis Gage elszabadul szüleitől, és szaladni kezd pici lábain az országút felé... A könyv szörnyűségeire jellemző, hogy az író egy ideig vonakodott befejezni, mert maga is olyan rettenetesnek találta!

Egy kis közel-keleti ország felvilágosult uralkodója a lázadók elől repülőgépen menekül, családi kincseit azonban biztos helyre rejti, hogy kijuttathassa az országból, ha ő netán szerencsétlenül járna. Egy előkelő angliai leánynevelő intézetben sorra-rendre teszik el láb alól a tanárnőket. És hogy a két szál hogyan fonódik össze? És hogy kicsoda-micsoda a - macska -, aki beszabadul a galambok - azaz a leányintézet leánykái - közé? Ezekre a kérdésekre és még sok egyébre is fény derül, természetesen a zseniális Hercule Poirot jóvoltából - és természetesen csak a legeslegutolsó fejezetben, hogy addig ki-ki a maga megfejtésén törhesse a fejét, mert mint minden önmagára kicsit is adó detektívregényben, Agatha Christie-nek ebben a kis remekében is a rejtély valamennyi kulcsát kézhez kapja a Nyájas Olvasó - az már az ő dolga, hogy meg is forgassa a zárban!

Fiatal lány érkezik New Yorkba, magas, karcsú, gyönyörű és ambíciózus. Szörnyű támadás érte, menekül, de nem adja fel. Hogy eltűnjön azok elől, akik üldözik, álnevet is választ: mostantól egyszerűen M. lesz. Modell akar lenni, ügynökségeknél kilincsel, fényképészeket próbál becserkészni és végül rámosolyog a szerencse. Felkelti a híres francia divattervező figyelmét, aki világsztárt csinál belőle. És M. magánélete is révbe ér, egy barátja partiján megismerkedik Laurence Vaughannal, a filmsztárral, akiért gyerekkora óta rajong, azóta, hogy a Hamlet címszerepében a színpadon látta. Két gyönyörű, híres ember, akik gyorsan elhatározzák, hogy összekötik az életüket - de M. kénytelen bevallani, mi az igazi neve, kikből áll a családja. Ők lesznek a leghíresebb pár a világon, akiket csak úgy üldöznek az újságírók, felfogadnak hát két testőrt, és jó hasznukat is veszik. Balesetek járnak a nyomukban. De tényleg csak balesetek? Sok szereplő, sok szerelem, sok titok - igazi Barbara Taylor Bradford regényt tart a kezében a kedves olvasó.

Történetünk idején, 1821-ben London vidám, eleven, szenzációra éhes város, ahol különleges esemény tartja izgalomban a londoni előkelőségeket: Giovanni Belzoni, az Egyiptomból nemrég visszatért kalandor lázasan készülődik egyiptomi kutatásainak régészeti kiállítására, s egyszersmind a nagy nyilvánosság előtt bontja majd ki azt a titokzatos múmiát, amelyről szentül állítja egy szemtanú, hogy megmozdult. A nézőközönség visszafojtott lélegzettel szemléli a látványt: a test oly tökéletesen ép, mintha élne... A bizarr bemutatót botrányos jelenetek szakítják félbe: egy hisztérikus pap a pogány relikvia megsemmisítését követeli, a szkeptikus, szekánt öreg lord a kutyái elé vetné a múmiát, egy törvényszéki orvos fel akarja boncolni, abban a reményben, hogy megfejtheti a balzsamozók titkát. Ám a bemutatót követő éjszakán a múmia eltűnik, és a papot, a lordot s a törvényszéki orvost meggyilkolják! A királyság legjobb rendőrét, a Scotland Yard megszervezésén fáradozó Higgins felügyelőt bízzák meg a nyomozással. Az ő legfőbb gyanúsítottja pedig nem más... mint maga a múmia! Higgins arról is meg van győződve, hogy a London szegénynegyedeiben készülődő forradalmi szervezkedés és a múmia eltűnése szorosan összefügg egymással. Vajon sikerül-e Higgins felügyelőnek megtalálnia a pap, a lord és az orvos gyilkosát, és az elbűvölő ügyvédnő, Lady Suzanna segítségével még a múmia elkerülhetetlen pere előtt megoldania a rejtélyt?

Az esszé séta egy gondolattal. Az ebben a kötetben megjelenő esszék több mint négy évtized újságírói munkájának termései. Nem maradtak benne a szenzációk, amelyeknek már másnap zuhant az értéke, de biztosították a megélhetést. Úgy tűnik, maradandóbbak az észrevételek a pipacsról és a szomorúfűzről, a görbe vonal dicsőségéről vagy éppen egy török szultán vagy kínai császár életéről és koráról. Az esszék több mint a fele eredetileg a Washington Post és a New York Times oldalain látott napvilágot, rövidebb formában vagy egy hosszú cikk részeként. Az esti mesék, amelyek nyomtatásban ebben a könyvben jelennek meg először, vagy igaz történetek, mint a három, Indiában játszódó sztori, vagy játékos kitalációk, mint "A tevetolvaj varázshagymái" Egyiptomból és a fehér dísztök természetfeletti képességéről szóló beszámoló Connecticut államból. A kerti munka alapkérdéseiről, a kertészek egyéniségéről és Amerika meghatározásáról szóló esszék magánvélemények, a szerző vesszőparipái, amelyek inkább vitát gerjesztenek, mint egyetértést. Ugyanez áll a sárkányokkal és a pöszmétékkel foglalkozó eszmefuttatásokra, sőt talán az egész könyvre is. A debreceni születésű Charles Fenyvesi az 1956-os forradalom után disszidált Amerikába. Egyetemi tanulmányait a Harvardon (angol irodalom és antropológia) és a dél-indiai Madrasban (vallásfilozófia) végezte. 1966 óta él Washington környékén; 1990 óta egy farmon. Volt folyóirat-szerkesztő, diplomáciai tudósító és kertészeti kolumnista. Legismertebbek a Washington Post-ban megjelent cikkei és a U. S. News & World Report hetilapban "Suttogások" című, bel- és külpolitikai hírekről beszámoló rovata. Előző könyvei (Mikor kerek volt a világ, Mikor az angyalok túljártak a világ eszén, és Három összeesküvés) történelmi témákról szóltak. De Fenyvesi elsősorban riporter, aki még meseszerű történeteiben is ragaszkodik egyes tények, tájak és tárgyak pontos leírásához. A mindennapi megfigyelés és nem a csapongó képzelet rajzolja meg a kecskék és kutyák, sőt a tyúkok és vadállatok egyéniségét. Az olvasónak kell eldöntenie, hogy meddig tart a riporter tényhű jelentése és hol indul be az időnként féktelen fantázia. Ez nem minden esetben könnyű feladat, de talán nem is fontos ahhoz, hogy élvezzük Fenyvesi színes, gyorsan pörgő és humoros elbeszéléseit.

A XVI. századi Franciaországot, a hugenották viharos, vérzivataros századát felelevenítő, nagyszabású, tizenhárom kötetes regényfolyam ötödik kötetében Robert Merle részletesen és történelmileg hitelesen, színesen és lebilincselően tudósít III. Henrik tizenöt éves uralkodásának második feléről, a Katolikus Liga két vezetőjének, Henri és Louise de Guise hercegeknek a meggyilkolásáról, a király és a trónörökösül jelölt Navarrai Henrik kibéküléséről, Párizs ostromáról, az iszonyú párizsi éhínségről s végül annak az egységes országnak a megszületéséről, amelyet a mai világ Franciaországként ismer. És ezeknek a világfordító eseményeknek szemtanúja és részese a minden kalandra kapható, minden veszedelmes küldetésre vállalkozó Pierre de Siorac, III. Henrik orvosa és titkos "ágense". A történelmi és irodalmi fordulatokban bővelkedő, remekbe szabott, amúgy is sodró lendületű regényt középkoriasan hátborzongató epizódok, valamint szenvedélyes természetű és nem éppen szigorú erkölcsű hősünk újabb szerelmi kalandjai élénkítik-gazdagítják.

"Hiszem, hogy a szerelem egyszerűen megtörténik." Jorge Bucay egyik legnépszerűbb, kultikus műve, melynek rajongói évek óta külön honlapon osztják meg egymással párkapcsolati problémáikat. "A párterápiákon rengeteg idő megy el azzal, hogy a felek megpróbálják meggyőzni egymást, ki mit csinál rosszul. Pedig többre jutnának, ha nem ítélkeznének, nem akarnák megváltoztatni egymást, hanem egyezségre törekednének. Ha örökké az orrod alá dörgölöm a hibáidat, ha azért élek, hogy megmutassam, hogyan kellett volna viselkedned, ha minduntalan formába öntöm, megszabom a dolgok menetét, akkor talán elérem (talán), hogy hülyének érezd magad, vagy, ami rosszabb, faképnél hagyj, vagy, ami még rosszabb, hogy maradj, és bosszants tovább. De én azt akarom, hogy meghallgass, hogy érdeklődve figyelj rám, nyisd ki a füled, engedd be rajta a vágy és a szeretet szavait. Ha valóban ezt akarom, akkor meg kell tanulnom beszélni magamról, az igényeimről, legfőképpen pedig arról, hogy mit vált ki belőlem a viselkedésed. Elég csak ennyit szem előtt tartani, és valószínűleg sokkal könnyebben hallgatsz majd meg." A 2000-ben megjelent Nyitott szemmel szeretni a Latin-Amerikában és ma már számos más országban is óriási sikereket arató Jorge Bucay egyik legnépszerűbb könyve. Szerzőtársával, a szintén pszichoterapeuta Silvia Salinasszal finoman szőnek össze egy fordulatos szerelmi és kiberregényt pszichológiai esettanulmányokkal és lelki tanácsokkal. A mű elbeszélője, az épp szakításban és lelki válságban lévő Roberto a szerver egy furcsa technikai hibája miatt belekeveredik két pszichológus - Laura és Fredy - szerelemről és párkapcsolatokról folytatott levelezésébe, mely egy könyv születését hivatott elősegíteni. Az e-mailek épp jókor jönnek, mintha csak neki szólnának. Egyre hasznosabb segítségnek érzi az ismeretlen Laura naponta, hetente megjelenő pszichológiai eszmefuttatásait, lassan szinte függővé válik, sőt ő maga kezd el levelezni vele. S végül nemcsak egy könyv születik meg, hanem - talán - egy szerelem is elkezdődik... ha úgy akarjuk.

Vajon lehet-e még újat mondani Napóleonról, akiről eddig állítólag több mint ötvenezer munka jelent meg, akiről írt Balzac, Stendhal, Tolsztoj és Shaw? Igen, lehet. Ezt bizonyítja André Castelot élvezetes monográfiája. A kiváló francia történésznek sikerült új elemekkel és új vonásokkal gazdagítania a számtalanszor megrajzolt portrét. Hiszen maga Napóleon mondta egyszer magáról: "Kész regény az életem!" És Castelot éppen ezt a regényességet aknázza ki: nem annyira történelmi körképet ad, mint inkább pályaképet. És nem széles ecsetvonásokkal fest, hanem a mozaiktechnikát választja. Temérdek jellemző esetet, apró anekdotákat mesél el, kortársakat idéz, "élőképeket" iktat be, az olvasóval összekacsintva jóízűen, élvezettel pletykál. Ezért olyan eleven, mozgalmas, érdekfeszítő a könyve. Mindent látunk és hallunk. Úgy érezzük, ott vagyunk a Tuilériákban és a Notre-Dame-ban, halljuk a wagrami ágyúk bömbölését, bőrünkön érezzük az orosz tél hidegét és Szent Ilona szigetének nyirkosságát. Castelot fordulatos, szellemes könyve mesterien ötvözi a tudományos és szépírói erényeket, és hű tükröt állít a kornak és legkiemelkedőbb személyiségének. Nemcsak a történelmi személyiséget ismerjük meg belőle, hanem az embert, az élő, érző és néha esendő embert is.

Ha az úrnak lenne egy fia, azt is megöletné kérdezte Izsák. Erre a jövő ad választ. Ez az úr mindenre képes, a jóra, a gonoszra és a még gonoszabbra is. Így van. Ha nem engedelmeskedsz a parancsának, mi történt volna, kérdezte Izsák. Az úr romlással vagy betegséggel sújtja azt, aki nem teljesíti a rendelését. Bosszúálló isten a mi urunk. Azt hiszem, igen, válaszolt Ábrahám lehalkítva a hangját, mintha félne attól, hogy meghallják, mert az úr mindent megtehet. Hibát vagy bűnt is elkövethet, kérdezte Izsák. Bizony, hibákat és bűnöket is. Atyám, nem tudom elfogadni ezt a vallást. El kell fogadnod, nincs más választásod, most pedig kéréssel fordulok hozzád, egy alázatos kéréssel. Mi légyen az. Felejtsük el, ami történt. Nem tudom, hogy képes leszek-e elfelejteni, atyám, még látom magamat, ahogy ott fekszem, megkötözve a fahasábokon, és téged, ahogyan felemeled a karod, és a kezedben megcsillan a kés. Nem én voltam az, józan eszemmel nem tennék ilyet. Azt akarod mondani, hogy az úr elveszi az emberek józan eszét, Igen, nagyon sokszor, csaknem mindig, válaszolta Ábrahám. Akárhogyan is, a te kezedben volt a kés, Az úr mindent előkészített, és az utolsó pillanatban közbelépett, láttad, ott volt az angyal. Elkésett...

Amin Maalouf Libanonban született, 1976 óta él Franciaországban. Egyéni látásmódú, fordulatos regényei, köztük az 1993-ban Goncourt-díjjal jutalmazott Taniosz sziklája és történelmi, politikai tárgyú esszéi, például "A keresztes háborúk" arab szemmel emelték a francia irodalom élvonalába. Családja történetébe is öntörvényűen avat be: nem hajlandó "gyökerekről" beszélni. Számára utak szövevénye a múlt. Mint oly sokan, ő is szerettei halála után döbben rá, hogy milyen keveset tud róluk. Aztán egy meghökkentő névazonosság, egy különös levelesláda a család általa addig egyáltalán nem ismert ágához vezérli. A sors szeszélye, hogy övéi közül a föld távoli tájaira szakadtak egyesek a boldogulást keresve, vagy alkati sajátság? Hol végződik a nomád ősök öröksége, hol kezdődik a globalizálódás? Az érzelmes nyomkeresés is tovább szövi a lenyűgözően tarka, igaz mesét.

A Christie-krimikedvelők kézikönyvének szánt kötet vázát Agatha Christie összes krimi tárgyú regényének és novellájának ismertetése alkotja, amelyben a megjelenésre vonatkozó információik mellett a tartalom beharangozó leírása, az adott műre vonatkozó érdekességek (címmagyarázat, a keletkezés körülményeit, kétnyelvű irodalmi idézetek, kritikák stb.) és a szereplőknek az írónő érzékletes jellemzéseivel megtoldott bemutatása található. Ezt egy kisebbfajta kiállítás követi, melynek keretében Agatha Christie legnépszerűbb figuráiról kifejezetten e kötet számára készült festményeket tekintheti meg az olvasó. Eztán az írónő kevéssé ismert opusairól a színdarabokról, valamint a regényeiből és novelláiból készült színpadi feldolgozásairól esik szól. Valószínűleg nagy érdeklődésre tarthat számot a könyvnek az a része, mely az egyre duzzadó filmadaptációkat tartalmazza: a némafilmektől kezdve, néhány klasszikussá vált adaptáción át, egészen a ma is folyamatosan készülő sorozatig. A krimikalauz kuriózumként kottamellékletet is közöl, benne a Christie-krimikhez szorosan kapcsolódó angolszász mondókákkal. Természetesen a teljes életművet felsoroló műjegyzék egészíti ki a könyvet és említés történik olyan alkotásokról is, amelyek minden bizonnyal a népes magyar Christe-rajongótábor számára is újdonságnak számítanak. Az "Agatha Christie krimikalauz" egyedülálló a maga nemében: átfogóan és részletesen tárja elénk "a krimi királynőjé"-nek munkásságát, kinek a "Mégis mi célból írta könyveit?" magvas kérdésére adott válaszát "Csak szórakoztatni akartam..." - a szerzők igyekeztek szem előtt tartani. A "Krimikalauz" 2004-es első megjelenése óta Agatha Christie krimije új kiadásokat és fordításokat értek meg, hogy a szaporodó filmfeldolgozásokról ne is beszéljünk. A mostani kiadásban megkíséreltük ezeknek az új változatoknak a nyomon követését.