Európa Könyvkiadó strana 31 z 143

A maine-i Castle Rock furcsa események és szokatlan látogatók szemtanúja volt az évek során, de van egy történet, amelyet soha nem mondtak el… eddig. Castle Rock városából három úton lehet feljutni Castle View-ba: a 117-es úton, a Pleasant Roadon és az Öngyilkosok lépcsőjén. A tizenkét éves Gwendy Peterson 1974 nyarán minden egyes nap felfut a lépcsőn, hogy új életet kezdhessen és megszabaduljon iskolatársai zaklatásaitól. Egy napon egy idegennel találkozik, a férfi fekete farmerban, fekete öltönyzakóban, fehér ingben, fején elegáns kis fekete kalappal ül egy padon és olvas. Egy nap azonban az idegen megszólítja lányt, és átnyújt neki egy különleges dobozt. Gwendy élete pedig végleg megváltozik, mert a világ sorsáról kell minden egyes nap döntenie, de eljön majd az az idő is, amikor rémálmai lesznek arról a fekete kalapról…

Nem nagy dolog. Kell pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges tengerész, egy velencei kereskedő, egy piránói lány, kell egy nagy tenger, kellenek rá hajók, kell Velence, és kell Piránó, kell Marlon, a régi kópé, és az elrejtett angyallány, Marion. Összekeverjük, kiöntjük, és készen van az első fejezet. Aztán megint kavarunk rajta, kiöntjük, és készen a második fejezet. Keverünk harmincnyolcszor, és készen van mind a harmincnyolc fejezet. Nem nagy dolog. Bárki megcsinálhatja, ha van neki egy akkora tálja, amibe belefér pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges matróz, egy nagy tenger, meg Velence…

A Szentszék megbízottja felkérte a jezsuita szakértőket, hogy egyenként hagyják jóvá vagy pedig utasítsák vissza Galilei öt fölfedezését, elsőként az állócsillagok sokaságáról szólót, különös tekintettel a Tejúton találtakra. Abban, hogy az első kérdés az állócsillagok sokaságára vonatkozott, majdnem bizonyosan szerepe volt a Giordano Bruno-ügy súlyos emlékének. A perben Brunónak az az állítása volt az egyik ellene felhozott vádpont, hogy az univerzum határtalan és lakott világok sokaságát foglalja magába. Az ítélet és a tragikus végkifejlet közismert. Galilei pedig most azt állította, sikerült kiderítenie, hogy a Tejúton korábban nem észlelt állócsillagok sokasága található. Galilei tanai elfogadhatatlanná váltak az egyház számára. Hiába érvelt az idős matematikus, hogy vizsgálódásaival a Biblia érvényét pontosította, az inkvizíció nyomozóit nem győzte meg. Livio aprólékosan bemutatja az egyenlőtlen viadalt, mely térdre kényszerítette az agg Galileit. Az eretnekség vádjait végül párhuzamba állítja a mai klímagondokkal, az igazság és a tudomány napjainkban is zajló relativizálásával. A kötet a tudomány szabadságának védirata, és a szerző a „harmadik kultúra” szellemében jól érthetően közvetíti Galilei kutatásait.

Chaim Potok a legnagyobb huszadik századbeli amerikai zsidó írók – Henry Roth, Saul Bellow, Bernard Malamud, Isaac Bashevis Singer és Philip Roth – körébe tartozik. Sárospataki származású, ő maga már New Yorkban született 1929-ben. Tizenhat éves korától foglalkozott prózaírással, angol irodalomból és filozófiából doktorált. Mint felszentelt ortodox rabbi, a koreai háborúban tizenhat hónapig szolgált tábori papként, jó ideig a frontvonalban. Hét regényt írt, valamint a zsidóság történetét a Vándorlások című összefoglaló munkájában. Első regénye, A kiválasztott National Book Award-jelölt volt, és számos közönségdíja mellett megjelenése óta négymillió példányban fogyott világszerte, 39 hétig szerepelt a The New York Times bestsellerlistáján. Az Ígéret Athenaeum Prize-ot kapott, az Asher Lev ajándéka pedig a National Jewish Book Awardot nyerte el. Irodalmi és oktatói munkássága évtizedek óta inspirálja az ortodox és neológ zsidó, valamint nem zsidó értelmiségieket. A kiválasztott a kelet-európai közösség sajátos életformáját továbbörökítő New York-i haszidok különös világában játszódik, s a vallásos zsidóság két nemzedékének, az apjával és ugyanakkor önmagával viaskodó fiúnak állít szívbe markoló és felejthetetlen emléket. A műből film, musical és színdarab is készült az évek során.

Az író legjelentősebb alkotásában - a két világháború közötti magyar irodalom egyik remekművében - egy városhoz: Kassához, egy osztályhoz: a polgársághoz, s egy életformához: az európai kultúrához való elkötelezettségéről vall, gyermekévei tájaira, a Felvidékre, ifjúkori élményeinek színhelyeire: Berlinbe, Párizsba, Velencébe kalauzolja el olvasóit. "S utolsó pillanatig, amíg a betűt leírnom engedik, tanúskodni akarok erről: hogy volt egy kor és élt néhány nemzedék, mely az értelem diadalát hirdette az ösztönök felett, s hitt a szellem ellenálló erejében... láttam és hallottam Európát, megéltem egy kultúrát... kaphattam-e sokkal többet az élettől?"

„Kultúrországban az emberek nem énekelnek folyton a hazáról, s a haza igen boldog”, írta Ady Endre egyik újságcikkében. Versei azonban szinte másról sem szólnak, mint arról, hogy milyen állapotok uralkodnak az országban. Költészete a magyar viszonyok kultúrakritikája. Bármiről írt, politikáról, szerelemről, hitről, halálról, minden sorát a fájdalom, felháborodás, keserűség, undor és a változtatás elemi vágya hatja át. A halála óta eltelt évszázadban mindaz, amit olyan éles szemmel bírált, eleven probléma maradt, Ady költészete semmit sem veszített frissességéből. Ehhez persze tisztánlátása mellett az a kivételes nyelvi erő, képzeletének az a szabadsága is kellett, amellyel a magyar ugar, a Hortobágy poétája, az eltévedt lovas és a többi metaforáját megalkotta. Megvesztegethetetlen kritikai magatartásában, kíméletlen ítéletében van valami reménykeltő: ha nem bízott volna a változásban, aligha vesztegeti rá az idejét, hogy nyugtalanító vízióvá formálja a hazai lápvilág valóságát.

Valóság és fikció találkozása: a világháború, a forradalom és az emigráció, majd a hazatérés kétségbeesett kísérletei. Az életmű reprezentáns toposzai ezek, melyek most mind helyet kaptak Ferdinandy György talán legismertebb és legelismertebb kötete, a Szerecsenségem története hat elbeszélésében. A nyugati magyar irodalom egyik utolsó mohikánja, aki az 1956-os forradalom bukását követően hagyta el szülőhazáját, ebben az első, ténylegesen Magyarországon kiadott és harminchárom év után most újra megjelentetett kötetében a második világháború alatti gyermekévek, az ólomnehéz diktatúra, az októberi forradalom, majd a francia és szigetvilági emigráció, a sikertelen első házasság, illetve az egy életre lebénult édesapa történetét rajzolja meg. Lapjain ugyanakkor a hétköznapi, a sikertelen, a hazavesztett, az otthontalan, a cselekvésképtelen emigráns elevenedik meg – minden esendőségével, fájdalmával és gyarlóságával együtt. A Ferdinandy-univerzum szervezőelemmé tett motívuma az idegenségben és magányban bemutatott önszáműzött élet. Marno János költő kritikájából vett szavakkal élve ennek „lírai filmmontázsát” követhetjük figyelemmel. Többnyire megrázó, helyenként tragikomikus és ironikus, de üdítően olvasmányos és fontos munka. És benne mindaz, amit Ferdinandy György egy életen keresztül ír: önmaga.

Kötetünk válogatás Faludy György eddig feldolgozatlan levelezéséből: a kézirattárakból és magántulajdonból összegyűjtött levelek nagyobb része Faludy írása, de közlünk hozzá írottakat is. Az írásokból kirajzolódik a költő irodalmi és baráti kapcsolatrendszere. A Faludy-levelek terjedelme és témája rendkívül változatos, ám egyvalami közös bennük: az írójuk mesélő- és anekdotázókedve. Történetek és panaszok sorjáznak családtagokról, kortárs írókról, emigránsokról és politikusokról. A magánéleti események, életrajzi kalandok mellett persze az irodalom is teret kap: az új alkotásokról vagy az olvasmányokról szóló beszámolók adják az írások másik visszatérő témáját. Mindezt útleírások és eszmefuttatások színezik, például az élet értelméről és civilizációnk pusztulásáról.

A regényben megszólaló cigány lány nap mint nap pletykákkal, rágalmakkal és ítéletekkel küzd. Egy olyan faluban, ahol a cigánytól nem fogadnak el semmit, még az általa sütött kenyeret is alig. S bár a történet elbeszélője nem ártatlan, hiszen lopásba keveredett (emiatt két évet tölt intézetben), mégis igyekszik megfelelni a falu közösségének, igyekszik feltűnésmentes, normális életet élni. Ebben nyújt neki nagy segítséget a Mamika, akit a saját anyjánál is jobban szeret, akire felnéz, és aki igazodási pontot jelent az életében. Az épphogy felnőtt lány sodró, izgalmas, minden ízében otthonos világot tár elénk. A sajátos elbeszélés a lehető legautentikusabban adja vissza ebben a roncsolt nyelvben a mai magyarországi falu mindennapjait. A be- és elfogadás hétköznapjait, az együttélés súrlódásait, a hivatalokkal folytatott örökös küzdelmet. A maga nyerseségében is felragyogó nyelv egyből berántja az olvasót a regény mélyébe, abba a világba, amelyről úgy véljük, már unalomig ismert a híradásokból. Ám viszonyait, erőtereit, mindennapi gondjait és boldogságait, gyötrelmeit és kiútjait alig ismerjük az előítéletek banalitásán túl. A minden szempontból különleges regény azok hangját juttatja el hozzánk, akikről ugyan beszél a sajtó, ám a valódi szereplőket igazából soha nem képes megszólaltatni. Ők csupán illusztrációként, a már eldöntött „üzenet” megszemélyesítőjeként bukkannak fel előttünk.

Edith Bruck 1931-ben született Tiszakarádon, ortodox zsidó családban. Az évtizedek óta Rómában élő magyar írónő otthonában vendégeskedett 2021 februárjában Ferenc pápa, aki személyesen rótta le tiszteletét. Bruckot 1944 nyarán szüleivel és három testvérével előbb a sátoraljaújhelyi gettóba zárták, majd deportálták. Tizenkét évesen, a nővérével egymást segítve élte túl Dachau és Bergen-Belsen poklát; a szüleik és fiútestvérük a táborokban pusztultak el. 1945 után az izraeli pincérnő, táncosnő, fotómodell és munkanélküli lét után végül Olaszországot választotta otthonául, ahol azóta is minden elismerést megkap. Legutóbbi regénye (Il pane perduto, az Európa Könyvkiadó gondozásában 2022-ben jelenik meg magyarul) elnyerte a legrangosabb olasz irodalmi díj ifjúsági zsűrijének díját. A kilencvenéves szerző a gimnáziumi nyitott órák kedvence. A hármas (magyar, zsidó, olasz) identitású szerző műveiben fontos szerepet kap az anyanyelvhez való viszony. Radnóti Miklóst, József Attilát (ahogy ő mondja, „Attilát”) fordít olaszra. A kötet címét is a költő egyik verstöredékéből kölcsönözte. A címadó írás, az 1959-ben olaszul írt Ki téged így szeret című kisregény nagyon rövid idő alatt világsiker lett, „az életben maradt Anne Frank naplójaként”, egy független nő történeteként emlegetik. Ereje pátosztalanságában, nyerseségében van, máig része a holokauszt világirodalmi kánonjának.

1999-ben bejárta a világsajtót a hír: Stephen Kinget elütötte egy kisteherautó, s a népszerű író súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Szerencsére – és az olvasók nagy örömére – King felépült. Lábadozása idején írta meg, pontosabban fejezte be az 1997-ben elkezdett, majd félretett művét, Az írásról-t. King ezúttal nem borzongatni akarja kedves és hűséges olvasóit, hanem elmeséli, hogyan vált íróvá, és bevezeti őket a szakma rejtelmeibe. A tőle megszokott lendületes stílusban, humorral átszőve beszél finoman szólva is hányatott gyerekkoráról – hogyan vándoroltak városról városra, mennyit küszködött az édesanyja, hogy fenntartsa a családot, gyerekkori csínyekről –, kezdeti nehézségeiről, amikor rendre visszautasították az írásait, alkoholproblémáiról, majd a Carrie jelentette áttörésről 1974-ben. S innentől kezdve egyenesen ívelt felfelé a karrierje, mely mind a mai napig töretlen. Beavatja olvasóit műhelytitkaiba, és hol világirodalmi, hol saját elbeszéléséből vett példákon keresztül szemlélteti, hogyan zajlik nála az alkotás folyamata – az első, nyers változattól a végső formába öntött műig. Mindeközben arra is szakít időt, hogy írásra buzdítsa arra hajlamos olvasóit, ellátva őket jó tanácsokkal. Stephen King rajongói – új oldaláról ismerve meg kedvenc írójukat – ezúttal bepillantást nyerhetnek abba, hogyan is készülnek az általuk olyannyira kedvelt, izgalmas, annyi kellemes-borzongató percet szerző művek, de a kötet rendkívül szórakoztató lehet bárkinek, akit érdekel, hogyan születnek a sikerkönyvek.

Helen Fielding szenzációs regényének kacagtató humora mit sem kopott az elmúlt negyed évszázad alatt – ahogy szeretetteljes életvidámsága sem veszített fényéből. Az 1996-ban megjelent Bridget Jones naplója (ahogy a belőle készült nagy sikerű mozifilm is) mára a popkultúra szerves része lett, a szinglilét lehetőségeiről szóló legkülönfélébb eszmecserék kiindulási pontja. A több mint háromtucatnyi nyelvre lefordított, világszerte tízmilliós példányszámban elkelt naplóregényt a The Guardian a 20. század tíz legmeghatározóbb olvasmányai közé sorolta, s helyet kapott a BBC leginspiratívabb angol nyelvű regények százas listáján is – szerzőjét pedig a brit kultúra egyik legnagyobb hatású személyiségeként aposztrofálták. Az Év Könyve díjjal kitüntetett írónő a Büszkeség és balítélet 20. század végi szatirikus változatát alkotta meg a Londonban élő, karrierjének építésén és magánéletének rendbetételén fáradozó, a szüleivel és túlsúlyával reménytelen küzdelmet folytató, a romantikus kapcsolataiban pedig csetlő-botló, harmincas, egyedülálló nő naplójával – első szám első személyben beszámolva egy újévi fogadalom emberpróbáló teljesítésének minden mozzanatáról. Rendkívül tanulságos és szórakoztató módon.

Heinrich Mann főhőse erkölcscsősz és züllött fráter. A két véglet egyszerre fér meg a kisvárosi tanár lelkében. Az 1904-ben íródott kisregény élesen és remek humorral mutatja be a kisstílűséget, a jelentéktelen szürkeség bosszúvágyát és az elfojtottságában romlott bujaságot. Magyarul Kosztolányi Dezső egészen különleges fordításában élvezhetjük. A téma számtalan feldolgozása közül a legsikeresebb a Marlene Dietrich főszereplésével 1930-ban készült A kék angyal, mely a képmutató élvetegség szimbólumává vált az idők során. A tanár úr erkölcsi buzgalmában elveszi ugyan az orfeumi táncosnőcskét, ám később őt használja fel arra, hogy anarchiát szabadítson a városra. És együtt bukik el a polgár, a polgármester, a politikus és a diák. Érthető, hogy szülővárosában a könyvet agyonhallgatták, és be ugyan nem tiltották, de álszent módon a helyi könyvesboltosok számára nem engedélyezték az árusítását. Heinrich Mann a szintén világhírű író, a Nobel-díjas Thomas Mann bátyja. Két húguk és a felesége is öngyilkos lett, ez nagyon megviselte. Németországot 1933-ban hagyta el, majd miután megfosztották állampolgárságától és a művészeti életben betöltött tisztségeitől, Amerikába emigrált. 1949-ben, egy évvel halála előtt visszakapta a tisztségeit.

George Orwell az egyik legnagyobb hatású író, aki valaha élt, állítja John Rodden könyve. Rodden szerint a mára klasszikusnak számító művek írója ugyan nem volt nemzedékének vezető regényírója, mégis felmérhetetlen a korára és különösen az utókorra tett hatása. Művei egyszerre váltak a művészetek, a tudományok és az egyetemi kutatások, a technológia, valamint a populáris kultúra szerves részeivé. Egyetlen másik író sem váltott ki ekkora vitát, és nem járult hozzá ennyi szóval és kifejezéssel a kulturális lexikonunkhoz, a "Nagy Testvér"-től kezdve a "duplagondol"-on át a "gondolatbűn"-ig és az "újbeszél"-ig. Rodden szerint Orwell művei hiába rendkívül népszerűek a mai napig, az író körül megannyi legenda kering, elmosódottá téve az alakját. A kiváló Orwell-kutató monográfiájában új megvilágításba helyezi az Állatfarm és az 1984 szerzőjét. Könyve bemutatja, hogy lett Eric Arthur Blair, az egykori indai rendőrtiszt előbb publicista, majd az Orwell álnevet választó író, és később hogyan árnyékolta be őt az az emberiség alternatív jövőjének rémálomszerű látomásaihoz kapcsolódó fantomszerű alak, amit lépten-nyomon megidéznek a különböző médiumokban, és akit Rodden csak "Orwellnek" nevez. Rodden a gyarmatokat és a háborút is megjárt életpálya feldolgozásával előbb Orwell főbb irodalmi lépéseit és eredményeit veszi sorra, majd legendáját és "örökségét" vizsgálja az angol irodalomtól a kiberháborún az "álhírekig" mindent áttekintve, míg a zárófejezetekben a mai napig tartó és a jelenkor égető kérdéseit is érintő hatásáról értekezik. A George Orwell: Legenda és örökség úttörő munka, amely egy szárnyait próbálgató író döbbenetes legendává válásának útját mutatja be.

London a csodák városa. Így amikor Agnes Martí, a Barcelonából érkező régészlány betéved Edward Livingstone, a hírneves felfedező leszármazottjának varázslatos könyvesboltjába, rögvest Alice, Pán Péter, Twist Olivér társaságában és világában találja magát. Nem kevés furcsa kérdésekkel hozzá forduló vásárlóval, vagy egy kék fénybe burkolózó, állandóan körmölő íróval. A könyvespolcok és a világirodalom labirintusában lépten-nyomon rejtélyekbe botlik, melyek megfejtéséhez egy detektív szegődik mellé társául a Scotland Yardtól - hogy közösen leljék meg a legtitokzatosabb kincset, mely két embert összefűzhet... A Holdsugár könyvesbolt rejtélyei egy könyvbolond, az angol regényekért és humorért egyaránt lelkesedő spanyol író csodás ajándéka minden, szintúgy a könyvekért rajongó, az irodalom és a szív titkaira egyformán kíváncsi olvasónak. Na és a Sztárom a párom című film kedvelőinek...

Behrouz Boochani iráni kurd költő és újságíró menedékkérőként közelítette meg az ausztrál partokat 2013-ban, amikor egy újonnan meghozott bevándorlási törvény következtében négy évre az ausztrál kormány Manus-szigeten – mint később kiderült, illegálisan – működtetett befogadóállomásán ragadt, és a szigetet az állomás felszámolása után sem hagyhatta el évekig. Boochani egy mobiltelefonba pötyögve, sms-ek és WhatsApp-üzenetek formájában juttatta ki onnan a fárszi nyelvű részleteket barátainak, ismerőseinek és angol fordítójának. A Nincs barátunk, csak a hegyek nem egyszerű börtönnapló: tanúságtétel, a túlélés eszköze, lírai beszámoló, az ellenállás megnyilvánulása. Rendkívüli erejű írás, mely kíméletlenül szembesíti az olvasót a világ hontalanjai, a fogságban sínylődő menekültek keserű sorsával.