Fapadoskonyv.hu strana 21 z 82
vydavateľstvo
Kelj fel és járj
?Az ódon, súlyos tölgyfakapu alján két arasznyi rácsozat volt. Tudtam, mért van ott ez a rácsozat. Néhány éve nyár idején híre futott a családban, hogy rettenetes felhoszakadás volt itt Egerben, a dombokról lezúduló víz hátulról, a kerteken keresztül betört a ház udvarába, a félig kinyílt kaput behajtotta, iszappal eltömte az alját, és hihetetlen gyorsasággal emelkedett az U alakú épület gátjában. Felszaladt a folyosóra, beáradt a földszinti lakásokba, és hátára kapta a bútorokat. Márta nénémet, aki akkor majdnem bénán feküdt, felemelte az ágybetéttel együtt. Mivel az idos hölgy délutáni álmát betett spaletták mögött aludta, ebben a szobában legjobban megrekedt a víz. Különös tutajával a megrémült asszony már-már a mennyezetet közelítette, midon a szomszéd szobában, ahol is a spaletták nem voltak betéve, végre átszakította a víznyomás az ablaktáblákat, s akkor az ágybetét ismét süllyedni kezdett, olyan törvények szerint, ahogy vízi lépcsokön a hajókat emelik át bizonyos csatornákból a nyílt vizekre. Késobb természetesen megérkeztek a tuzoltók, betörték a nehéz kapu alsó részét, a vizet kirekesztették az udvarból, aztán a nyitott konyhaablakon, ahol tulajdonképpen a víz is behatolt, bemásztak Márta lakásába, még mielott egyetlen leánya, a jóságos Vali hazaérkezett volna hivatalából??
Na stiahnutie
2,79 €
Gerard brigadéros
Étienne Gérard a napoleoni háborúk egyik tündöklő karriert befutott katonája volt. A győzelmes francia nagy ármádia vérzivataros küzdelmeiben sorsa ide-oda vetette. Bárhol is megfordult Gérard brigadéros, mindenütt tisztelték benne a nagy hőst, a vívóbajnokok elsőjét, a gyengék, elesettek védelmezőjét. Lovagiasságáért és szeretetreméltóságáért ellenségei is tisztelték. Gérard brigadéros a csatákban sokszor került súlyos, szinte megoldhatatlannak látszó helyzetekbe, de egyetlen alkalommal sem fordult elő, hogy azokból esze, találékonysága, kardja vagy gyorslábú lova segítségével ki ne tudott volna lábalni. Gérard brigadéros, a bátor katona, a leleményes hadvezér, az ideális férfi a hőse ennek a fordulatokban és eseményekben gazdag regényben.
Na stiahnutie
2,79 €
Egy hordó amontillado és más elbeszélések
?A suru és különös köd, vagy goz, mely az indián nyarat jellemzi, s mely
súlyosan csüggött minden földi dolog fölött, kétségkívül még mélyítette a
határozatlan benyomást, amit ezek a földi dolgok keltettek. Oly suru volt ez a
kellemes köd, hogy sose láttam az útból egyszerre több, mint egy tucat yardnyit
magam elott. Az út rendkívül kanyargós volt, s minthogy a nap elrejtozött,
hamarosan elvesztettem minden fogalmamat arról, hogy mely irányból indultam.
Közben a morfium is megtette szokásos hatását - az egész külso világot
megragadó érdekességgel ruházta föl. Egy levél rezdülésében - egy fuszál
színárnyalatában - egy lóhere formájában - egy méh zsongásában - egy
harmatcsöpp csillanásában - a szél lélegzetében - a bágyadt illatokban, melyek
az erdobol jöttek - ösztönzések egész mindensége áradt, vidám és tarka raja a
rapszodikus és rendszertelen gondolatoknak.? (Részlet)
Na stiahnutie
2,79 €
Nagy magyarok élete
Zágoni Mikes Kelemen, Körösi Csoma Sándor, Kölcsey Ferenc, Wesselényi Miklós és Széchenyi István életrajzai kaptak helyet ebben a kötetben, nagy mese- és mondaírónk, Benedek Elek tolmácsolásában.
Na stiahnutie
1,07 €
Yves testvérem
Yves valójában nem igazi testvére az elsõ személyben megnyilatkozó szerzõnek. Inkább lelki társa, aki fölött atyai jóindulattal õrködik. Bár alig néhány év köztük a korkülönbség, a fiatal, fékezhetetlen breton matróz igencsak rá van utalva felettese jóindulatára. A regény a tengerészélet világába vezet, s ha semmit sem tudnánk írója, Pierre Loti életrajzáról, akkor is, az elsõ oldalak olvasásába belemerülve világossá válna elõttünk, hogy mélyen, belülrõl ismeri a hajósok mindennapjait, otthon van a világ óceánjainak különös, viszontagságos életében. Julien Viaud ? ez az alkotó eredeti neve ? Rochefort-ban született, 1850-ben, évtizedekig a haditengerészet kötelékében járta a tengereket, s legtöbb mûve ehhez az élményhez kapcsolódik. Bár a mai olvasó kevésbé találkozhat írásaival, a 20. sz. elsõ évtizedeiben elsõsorban az egzotikus tájak és erotikus szerelmi kalandok leírása alapozta meg népszerûségét. (Jellemzõ módon Isztambulban, ahová elsõ ilyen élményei fûzõdnek, park és szálloda is viseli a nevét.) Érdeklõdésének másik csomópontja a kegyetlen természettel mindennapos harcot vívó, tengeren járó emberek sorsa. Akárcsak másik híres regényét, Az izlandi halászok-at, a végtelen, zord szépségû természet képeinek leírása teszi Yves testvérem sorait is feledhetetlen élménnyé.  #
Na stiahnutie
2,79 €
A Vörös kör
A Vörös kör rettegésben tartja az egész Angliát. A hidegvérű bűnöző banda még a kormányt is megfenyegeti, s mindenki tudja, hogy a halálos fenyegetéseket eddig mindig beváltották. Az ügy egyre szövevényesebb, a rendőrség tehetetlen s ekkor színre lép Yale, a zseniális magándetektív.
Na stiahnutie
2,79 €
Bagdadtól Sztambulig
Kara ?ben Nemzi – a német –, aki Karl May regényeiben Észak-Afrikát, az Arab-félszigetet, Közel-Keletet, Törökországot járja keresztül barátaival, akiket már a Kurdisztánon át tett utazásuk alkalmával is megismertünk. Az arab törzsfő, Mohammed Emin, fia, Amad el Ghandur, Hadzsi Halef szolga és a brit David Lindsay újból feltűnik a könyv lapjain, akárcsak a derék Doján kutya és a remek fekete mén.Karl May történeteiben – bármily sok harc, gyilkolás, vérbosszú, ármány is vonja keretbe ezeket – a főhős, a keresztény fehér ember nem ontja indokolatlanul embertársa vérét, hacsak nem önvédelemből! A bennszülöttekkel feltétel nélküli, lovagias, jó baráti viszonyban van; ellenkező esetben: a csalárd, hamis, alattomos hazugok az ellenségei. Ezekre rátámad ugyan, de lelkére köti embereinek, hogy csak a lovaikat lőjék ki, amúgy megelégszik a leütéssel, lasszózással, pofozással, megkötözéssel, bebörtönzéssel – aminek később persze szörnyű következményei lesznek…S a könyv utolsó mondatai megint izgalmas folytatást sejtetnek.
Na stiahnutie
2,79 €
dostupné aj ako:
Az ember tragédiája
A magyar szellem egyik halhatatlan alkotása szárnyal fel ebben a könyvben az olvasó előtt. Dráma – megrázó jelenetekkel; filozófia – mély gondolatokkal; költészet – az emberszemlélet és társadalombírálat fenséges hangfutamaival.A kérdés az: mi az emberiség életének végső célja? A felelet: az ember vagy önmagának él vagy embertársainak, de boldog nem lesz egyik esetben sem, mert saját érdekeinek önző hajszolása éppen úgy nem elégíti ki, mint ahogyan elbukik akkor, ha embertársai javának szenteli életét. Elbukik vagy boldogtalan lesz; be kell látnia, hogy minden küzdelme hiábavaló; végtére mégis megsemmisül az emberiség. Még arra a kérdésre sem kap feleletet, miért él a földön és lesz-e vergődéseinek jutalma a túlvilágon? Vigasztalan a mult, kétségbeejtő a jövő.
Na stiahnutie
1,07 €
Zápor
A Zápor a harmincas évek magyar falujába vezeti az olvasót. Ide, a dunántúli faluba különös házaspár érkezik: Bárány, a bé-listás számvevotiszt, aki miniszteri tanácsosnak adja ki magát, és felesége, huséges társa, cinkosa, Cica. Lakást keresnek, mondván, hogy itt a kis faluban, a világ zajától elzárkózva akarnak élni ezután. Ám valódi céljuk egészen más: Bárány azzal a tervvel jött ide, hogy a legközelebbi fordulóban országgyulési képviseloje lesz a kerületnek. S célja elérése érdekében nincs olyan eszköz, amelytol visszariadna. Nagy hatalmú, befolyásos embernek adja ki magát, s a kívülrol jöttek lelkiismeretlenségével avatkozik a falu életébe?
Na stiahnutie
2,79 €
Heptameron
A ?nagy esőzés veszteglésre kényszerít egy francia nemes urakból és úri hölgyekből álló társaságot egy dél-franciaországi apátságban. Hogy unalmukat elűzzék, elhatározzák: amíg el nem készül a megáradt folyón átvezető híd, igaz történetekkel mulattatják majd önmagukat s egymást. – A tíz napra tervezett pihenő napi tíz történetében megelevenedik a színes francia reneszánsz, I. Ferenc király uralkodásának mozgalmas kora. Erőszakos és kegyetlen hercegek, jámbor és bölcs fejedelmek, sima szavú udvaroncok, csalafinta udvarhölgyek, felszarvazott férjek és kikapós menyecskék, kéjre és pénzre sóvárgó csuhás barátok, furfangos kereskedők, ármányos ügyvédek, együgyű parasztok mulatságos vagy drámai alakját kelti életre Margit királyasszony tolla. S ami különös pikantériával fűszerezi a történeteket: a szereplők többnyire valóságos személyek, a királyi család és közvetlen környezete. – Mese és valóság, szelídség és kegyetlenség, bosszú és megbocsátás, vidám érzékiség és komor önsanyargatás, derűs istentagadás és mély vallásosság keveredik a Heptameron lapjain, a szerző szándékosan naiv, elbájolóan suta, meg-megtorpanó, neki-nekiiramodó előadásában. – Margit navarrai királyasszony korának egyik legműveltebb, legokosabb asszonya volt: a mai olvasót is elbűvöli szellemével és bájával, üde érzelmességével és szenvedélyes igazságszeretetével.
Na stiahnutie
2,79 €
Apai örökség
Midőn ?ez új kiadásban bocsátom az Apai örökség czímű elbeszélést a közönség elé, nem akarom elhallgatni, hogy néhány jelentősebb módosítást tettem rajta. nevezetesen kihagytam a hős kamaszkori szerelmeinek aprólékos leirását, továbbá megsziveltem egyik birálóm (Milkó Izidor) amaz észrevételét, hogy Fejérházy anyjáról is jó volna valamit tudni. Bár most is csak futólagosan, néhány vonásban mégis megrajzoltam úgy ahogy emlékét. A főmódosítás azonban az, hogy a minden tettől irtózó Fejérházy Tibort nem hagytam meg öngyilkosnak, hanem az olvasóra biztam annak az elképzelését, meddig fog a lejtőn lefelé gurulni és lesz-e képes valamikor megállni. A főkifogásról, hogy a hős nem rokonszenves, nem birtam tenni. Inkább a tárgyilagosság lebegvén szemeim előtt, be akartam mutatni egy semmi tetthez erővel nem biró, a munkától elszoktatott, tétlenül szemlélődő jellemet, a nélkül, hogy idegen lelki vonások becsempészése, nem az adott tényezőkből folyó helyzetek teremtése által pszikológiátlan szánalmat ébresszek iránta. Igy kérem Fejérházy Tibort értelmezni. Nem kér ő részvétet, csak igazságot, – s azt kap is. Budapest, 1886. julius 22. Reviczky Gyula
Na stiahnutie
1,07 €
dostupné aj ako:
A nagy per II. kötet
A nagy per, amely ezer éve folyik, s mégsincs vége című történeti munkáját a híres-hírhedt tiszaeszlári vérvád perről, amelyet a mai kor olvasójának Simoncsics Péter professzor – aki egyébként szerkesztője is a könyvnek – segít befogadni tudós, de élvezetesen közérthető tanulmányában.Tiszaeszláron 1882. április 1-én eltűnt egy 14 éves szolgálóleány, Solymosi Eszter. Egy faluban, ahol szinte mindenki ismeri egymást és ritkán történnek egetverő dolgok, ez bizony nagy hír, megmozgatja kicsinyek és nagyok fantáziáját. A helybéli zsidó hitközség metszőjének alig ötéves kisfia és a falusi bíró szomszédban lakó húga 12 éves leányának és pajtásainak gyermeki fantáziálásából kapott lábra a hír, hogy a Peszach-ünnepére készülődő zsidók vették vérét Solymosi Eszternek. A valóságmagva ennek a borzasztó vádnak annyi, hogy a kisfiú látta, amint hetekkel korábban elhalt csecsemőhúgának testét szülei megmosták, mielőtt koporsóba tették volna, (a csecsemőhalál, mondhatni, közönséges esemény volt még akkoriban), s ezt elcsacsogta a szomszéd leányoknak, akiknek szájáról kelt szárnyra szüleik gonosz befolyásolására a rituális gyilkosság vádja a faluban. Íme a vérvád genezise, amelyet a folklorisztikus felfogás nemzedékeket átfogó voltában szemlélhetünk.
Na stiahnutie
2,79 €
Leonardo Da Vinci I. kötet
Leonardo da Vinci személyisége, élete hálás regénytéma, nagy regényírószámára kincsesbánya ez embercsodának alakja, és Merezskovszkij (1866-1941) kibányászott belőle minden értéket.A nagy művész korának teljes képét kapja az olvasó e nagyregényben.A hős körül ott virágzik a teljes reneszánsz. Az író felvonultatja Sforza herceg udvarát, a maga csodás tarkaságában, a milánói népet, vásárteret, korcsmát, tudósok gyülekezetét, Borgia Cézárt, a pápát, a firenzei képrombolást, Savonarolát. Alkimisták, boszorkányok, inkvizítorok, kurtizánok, politikusok, zsoldos katonák bukkannak fel és tűnnek el a könyvben. A képek elevenek, hús-vér emberekkel találkozunk, az események folyamatosan kapcsolódnak egymásba.Az egymásra perdülő tömérdek kép (mint egy filmmontázs) mozgalmassága felüdíti az olvasót. A regény – bár száz éve született – ma is érdekes, olvasmányos és szórakoztató.
Na stiahnutie
2,79 €
Egy szpáhi története
„Alig egy órai alvás után Jean elsőnek ébredt föl. Amint kinyitotta a szemét, látta, hogy a napvilág fehérsége egy nagy deszkaépületben derül rá és egy csapat félmeztelen fiatalemberre, aki a földön heverve alszik és fejüket vörös mellényükre billentve nyugtatják: csupa északi, breton, elzászi, meg pikárdiai szőke fej. És Jeannak e pillanatban – végignézve ezen a szomorú és titokzatos együttesen – mintegy megvillant az eszében e száműzöttek, ostobán föláldozottak sorsa, akikre minden lépésüknél a halál leselkedik. És mellette egy formás női test nyújtózkodik, melynek két ezüstkarikás karja felé hajol, őt akarja hatalmába ejteni…”
Na stiahnutie
2,79 €
Afrikai nyomozás
A Veszélyes szafári után Tőke Péter ismét Afrikába, most Kelet-Afrika hegyvidékére kalauzol minket. Egy fiatal magyar lány barátjával és egy pocakos, kedélyes öreg vadász társaságában Kenyába indul, hogy fölkutassa a titokzatos „nandi medvét”. Létezik-e vajon ilyen állat? A tét hatalmas: a dúsgazdag amerikai nagybácsi öröksége. Számtalan bonyodalom, veszély, rejtélyes gyilkossági kísérletek, kaland szerelem. Az író a tőle megszokott humorral színezi a történetet, amely fordulatosságában, izgalmas részleteiben vetekszik sok jó krimivel. Remekül fogtok szórakozni, és ha kedvelitek Afrika állat- és növényvilágát, érdekes dolgokat tudhattok meg róla.
Na stiahnutie
2,79 €
Az álarcos béka
Ez a béka maga a BÉKA, minden idők egyik legrafináltabb bűnszövetkezetének, a „békák”-nak a vezetője. Közös ismertetőjelük: a kezükre tetovált béka. Egész Anglia retteg tőlük… Áldozatul esik-e nekik a békés Benett család: Ray, a nagyravágyó fiú és húga, a szép és szelíd Ella? Milyen rejtélyes foglalkozást űz apjuk, az öreg Bennett? Miért lakik a milliomos vállalatigazgató egy roskatag vityillóban? Gordon ügyész és a feledékeny Elk felügyelő mindenre fényt derít!
Na stiahnutie
2,79 €

















