Helikon Kiadó strana 24 z 115

XIV. Lajostól John F. Kennedyig és Houdinitől Einsteinig A sebészet lebilincselő története nagy emberek műtétein keresztül... Arnold van de Laar sebészorvos - saját élményeire és tapasztalataira is támaszkodva - 28 híres műtét leírásával mutatja be a sebészet történetét. A Kés alatt című kötet lenyűgöző és felejthetetlen betekintést nyújt az orvostudomány fejlődésébe egy 17. századi amszterdami férfi történetétől kezdve, aki elkeseredésében kivágta saját húgyhólyagjából az ott képződött követ, egészen Bob Marley nagylábujjának halált okozó betegségéig. Mi történik egy műtét alatt? Hogyan reagál az emberi test veszedelmes baktériumok vagy a rák támadására, kés vagy golyó által okozott sérülésre? Mivel a medicina fejlődése folyamatosan feszegeti a gyógyítás lehetőségeinek határait, a szerző is felteszi a kérdést: hol vannak a sebészet korlátai? A Kés alatt egyszerre sziporkázó kultúrtörténeti áttekintés és anatómiai bevezető mindannyiunk számára: olvasása során megismerkedünk a vérontással járó, érzéstelenítés nélküli amputációk, kasztrálások és műtétek sötét évszázadaitól a mai steril, csúcstechnikás műtőkig ívelő fejlődéssel.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy, szerető, bár kissé zűrzavaros család. A Leonidesek boldogan éltek kis, ferde házukban... Egészen addig, míg a családfő, a milliomos Aristide meg nem halt. Valaki a családból inzulin helyett mérget tett a fecskendőjébe. Ki a gyilkos, és miért ölt? Szerelemből, pénzvágyból vagy tán bosszúból? A rejtély nyomába eredő fiatalember indítóoka legalább világos: Sophia, az áldozat legidősebb unokája addig nem hajlandó kitűzni esküvőjük napját, míg ki nem derül az igazság...

Agatha Christie leghíresebb és legnépszerűbb krimijében, amely korábban Tíz kicsi néger címen jelent meg magyarul, nyolc ember kap meghívást egy kis szigetre - ahol aztán az időjárás szeszélye elvágja őket a külvilágtól, a szakácsnővel és az inassal együtt. Rejtélyes meghívójuk furcsa módon nem bukkan fel, de a vendégeket ez eleinte nem zavarja: a szakácsnő remekül főz, és a portói bor kiváló. A vacsora után azonban megszólal egy hang, amely mindannyiukat megvádolja. Éspedig azzal, hogy gyilkosságban vétkesek. Egyikük nem sokkal később meghal... és az ebédlőasztalon a tíz kicsi katonafigurából egy eltűnik. Vajon igazak a vádak? Mindannyian bűnösök? És ki lehet az, aki úgy döntött, a szigetre csalja őket, és egyenként, művészi tökéllyel végrehajtja rajtuk a lehető legszigorúbb ítéletet?

Egy 18 éves lány, Gjoa, megszökik válás miatt szétszakadt családjától, hogy nyári munkát vállaljon egy turistaszállóban Norvégia északnyugati részén. A panziót egy házaspár működteti: Olaug, az asszony, látástól vakulásig dolgozik, miközben férje, Gunnar, inkább csak a vendégekkel beszélget. Ezen a nyáron fiuk, az egyetemen tanuló Ingebrigt is hazalátogat, és hamarosan ő lesz a nehéz helyzetbe kerülő Gjoa egyetlen bizalmasa. A Semmirekellők a menekülés vágyáról szól, lázadásról és jobb sorsra érdemes fiatalokról, a nemzedékek közötti távolságról és ősi családi viszályokról - és arról, hogy talán a legreménytelenebb helyzetekben is van választási lehetőségünk. "A Semmirekellők a megrekedések és kitörések regénye, a mérgező családi minták és a változások keresztútja." Moskát Anita

Egy fiatal orosz leszbikus nő lírai és mélyen megrázó története. Miután anyja meghalt emlőrákban, Okszana, a költőnő úgy dönt, elviszi hamvait szibériai szülővárosába. Nagy utazás ez, melynek során nemcsak gyermekkorának helyszíneit látogatja újra, hanem az anyjához fűződő nyers, addig feldolgozatlan érzésekkel is számot kell vetnie: a harag és a szeretet olyan csomójával, amelyet ki kell bogoznia ahhoz, hogy önmagával tisztába jöjjön. Tudja: együtt kell élnie a sebbel, melyet az anya elvesztése okozott; de közben a gyermeki sértettségen és dühön keresztül el kell találnia ahhoz a szeretethez, amely nélkül nem folytathatja az életét. Hiszen érzi és tudja, hogy az anyja őbenne él tovább.

"A holtak szellemei nem szoktak ciánkálit tenni a pezsgőspohárba, kedvesem." A szép, fiatal és gazdag Rosemary Barton a saját születésnapi partiján öngyilkos lesz; halálát a pezsgőjébe tett cián okozza. Családtagjai és barátai megdöbbennek az érthetetlen esemény láttán - egy múló influenza utáni kisebb depresszió nem ok egy ilyen végzetes tettre. Egy év elteltével George Barton, aki azóta sem tudja megemészteni szeretett felesége halálát, és az öngyilkosságában sem hisz, vacsorát rendez Rosemary húgának születésnapján: ugyanazokat a vendégeket hívja meg, mint akik ott voltak felesége utolsó estéjén. Vajon kinek lehetett oka a gyilkosságra? Rosemary kihívó és csalfa természetéből adódó tettei miatt sokan váltak az ellenségévé. Az ügy azonban tovább bonyolódik: a vacsorán újabb haláleset történik...

A szlovén szerző kisprózái elsősorban a turizmus és a migráció tapasztalatait állítják szembe egymással. A történetekben minduntalan az otthonosság és az idegenség, a beilleszkedni és a kitaszítani akarás, a hovatartozás és a kirekesztés érzései találkoznak, amelyek a mi és a mások közötti különbségből, távolságból fakadnak. A töredékesség élményét keltő, mozaikszerűen egymásba illeszkedő írások látszólag a felszínen zajló történéseket - egy menekülttábor hétköznapi gondjait vagy épp a tömegturizmus banális helyzeteit - rögzítik, ám ezek mélyén mindig súlyos egyenlőtlenségek, igazságtalanságok rejlenek. "Lemaić prózája képes az eltűnteket megtalálttá, a némákat hallhatóvá, a láthatatlanokat láthatóvá, a névteleneket ismertté tenni." Borda Réka

A gyilkosság általában egyszerű bűncselekmény. Ám ha egy mániákus sorozatgyilkos az elkövető, máris minden bonyolultabbá válik... Hercule Poirot, a legendás nyomozó levelet kap, melyben ABC, a titokzatos gyilkos kihívás elé állítja. Minden, amit ígér, valóra válik: Andoverben meghal Mrs. Alice Ascher; Bexhillben Betty Barnard; Churstonban Sir Carmichael Clarke. A hajsza egyre nyomasztóbb, és Poirot talán hibát követ el...

A nyomozás izgalmaitól visszavonult Hercule Poirot kellemes napokat tölt barátjával, Hastings kapitánnyal a békés tengerparti üdülővároskában, a dél-angliai St. Loo-ban, amikor a közvetlen közelükben majdnem gyilkosság áldozata lesz a csinos és fiatal Nick Buckley. A lövés csak centikkel kerüli el Nick fejét. Rövidesen az is kiderül, hogy a lány a közelmúltban - nem kis szerencsével - számos "balesetet" úszott meg, melyek akár halálosak is lehettek volna. Nick felelőtlenségét látva Poirot-ban föléled a szunnyadó detektív, elhatározza, hogy megvédi a lány életét, és utánajár a különös eseteknek. Vajon ki akarja megölni a tengerparti sziklán magányosan álló ódon, roskadozó ház ifjú, de szemmel láthatóan nem dúsgazdag tulajdonosát és miért? A regény korábban a Ház a világ végén, illetve A vörös sál címmel jelent meg.

A Füveskert vakmerő generációs regény. Szereplői: a rendező, az író, a filozófus, a hekker és Gabi, a nő. Jelenükből és múltjukból, képzelt és józan ábrándjaikból sodródnak egységessé a regény narratív szálai. Kvázi-főhős lévén a rendező személyében és nappalijában futnak össze a történetek, tapasztalatok és flash-élmények, amelyeket egy-egy párbeszéd vagy pszichedelikus tripmaradvány idéz elő. S miközben jószerével el sem hagyjuk a rendező garzonlakásának kanapéját, a szereplőkkel együtt hol bukaresti kocsmák mélyén, hol egy hawaii orchideafarmon, hol disztópikus videojátékokban, hol pedig egy finnországi léggitár-világbajnokságon találjuk magunkat, kívül rekesztve teret és időt. "Mint minden enigmatikus alkotás, tele van ellentmondásokkal, belső feszültséggel." Totth Benedek

Bizonyára nem feltétlenül szükséges gyönyörű helyre utaznunk ahhoz, hogy gyilkosságot kövessünk el, de néha igenis segít." Miss Jane Marple, a zseniális amatőr nyomozó - Agatha Christie felejthetetlen karaktere - először 1927 decemberében jelent meg nyomtatásban, A kedd esti klub című novellában. Az első Marple-regény, a Gyilkosság a paplakban 1930-ban látott napvilágot, melyet további tizenegy követett, míg a legutolsó - posztumusz - regény, a Szunnyadó gyilkosság 1976-ban, Christie halálának évében jelent meg. Jane Marple alakjában Christie a sokszor alábecsült, idős falusi vénkisasszonyt testesítette meg, aki éleslátásával, az emberi természet mély ismeretével még a Scotland Yard legkiválóbb nyomozóit is túlszárnyalta. Ebben a kötetben 12 új Marpe-novella kapott helyet, melyek szerzői elismert bestseller-írók, céljuk pedig az, hogy saját, egyedi nézőpontjukon keresztül mutassák be az új generációknak Christie briliáns elméjű nyomozóját, a látszólag ártalmatlan, szelíd, kissé kotnyeles Miss Marple-t. Szerzők: Alyssa Coley Dreda Say Mitchell Elly Griffiths Jean Kwok Karen M. McManus Kate Mosse Leigh Bardugo Lucy Foley Naomi Alderman Natalie Haynes Ruth Ware Val McDermid

"A fejemben kergetőznek a gondolatok arról, hogyan fogjuk megostromolni Herszont. Nem hinném, hogy a polgármester kenyérrel és sóval siet majd elébünk, felhúzza az Orosz Föderáció zászlaját az önkormányzat épületén, mi pedig díszmenetben vonulunk be a városba. Amit az utóbbi két napban láttam, egyáltalán nem hasonlít a krími forgatókönyvre. Ez a két háborús nap teljesen zűrös nekem. Mi folyik itt? Mi van Oroszországban? Mi van a donyecki szakadároknál? Mi folyik a világban?" Filatyjev könyve rendkívüli kordokumentum: az első részletes beszámoló az ukrajnai háborúról egy olyan orosz katona részéről, aki annak első hónapjaiban részt vett a hadműveletben. Hogy miért és mi végre, azt társaihoz hasonlóan ő sem tudta. Teljesítette a parancsokat, készen állt arra, hogy öljön, mert - egy ideig - biztos volt benne, hogy valami rendkívüli eseménynek (NATO-támadás?) kellett történnie ahhoz, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát. S akkor neki a haza védelme a feladata. Lassacskán azonban kitisztult előtte a kép: az is, hogy Oroszország (szerinte) értelmes ok nélkül indította el a háborút, s az is, hogy az orosz hadseregben borzasztó állapotok uralkodnak: a haditechnika elavult, a tisztek nem törődnek az embereikkel, a legfelső vezetőknek gőzük sincs róla, mi folyik a laktanyákban és a harctereken... És akkor már csak egy dolog éltette: "Uram, ha túlélem, mindent megteszek azért, hogy változtassak a dolgokon!" - imádkozott magában. Imádkozott azért, hogy véget érjen a háború és a politikusok megegyezzenek egymással.

Kosztolányi Dezső nemcsak a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, akinek verseit is, prózáját is mindig olvasni fogjuk; nagyszerű és eredeti gondolkodó is volt, akinek az írásai magával ragadó szépséggel és mélységgel tárják fel a nyelv már-már irracionális csodáját. Cikkeinek és esszéinek jelentős része épp erről szó, az anyanyelvünkről, melyről talán senki sem írt olyan elkötelezettséggel, odaadással, rajongással és világosan, mint ő. A nyelv fölötti állandó örömteli csodálkozása - "Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható" - az e kötetbe összegyűjtött írásain is szüntelen átizzik. Aki szépen akar magyarul beszélni (vagy akár írni), annak szinte kötelező időnként Kosztolányit is olvasni - már csak azért is, mert őt olvasni ugyanolyan élvezetes lehet, amilyen élvezettel ő maga írt. S talán nem árt elgondolkodni azon is, amit ő oly lelkesen hirdetett: hogy "nem hányaveti nemzetieskedésből, de áhítatos szeretetből" a magyar nyelvnek szüksége volna a folyamatos gondoskodásra, tisztogatásra, gyomlálásra és tudatos gazdagításra. "Goethe azt írja, hogy aki nem ismer idegen nyelveket, az az anyanyelvét sem ismeri. Ez igaz. Csak tükörből pillanthatjuk meg tulajdon arcunkat, s akkor tudjuk meg, kik vagyunk, ha látjuk, miben különbözünk másoktól. De aki már az anyanyelvét sem ismeri, az ember sem lehet. Nemzetközi ember nincsen. Az politikai fogalom, annak is ábrándos és korcs. Nemzetközi gyermek pedig olyan hóbort, mely csak ebben a felemás korszakban születhetett meg. Ha valaki hottentottának akarja nevelni gyermekét, az nevelje hottentottának. De nem kapkodhat jobbra és balra, mert akkor fiából még hottentotta sem lesz, nemhogy világpolgár. Az ősi rendet nem lehet kijátszani."

Los Angeles, 1981 ősze. A tizenhét éves Bret az elit Buckley Gimnázium végzős tanulója, aki többnyire egyedül él Európát járó szülei luxusházában a Mulholland Drive-on, Mercedes kabrióval jár, gyönyörű barátnője van (illetve titkon néhány fiú diáktárs-szeretője), lelkes fogyasztója nemcsak a különféle tudatmódosítóknak, de a mozifilmeknek és az aktuális pophimnuszoknak is - és legfőbb vágya, hogy a középiskolát befejezve maga mögött hagyja ezt a konstans színleléssel járó kényelmes látszatéletet, és valóra váltsa regényírói ambícióit. Ám a gördülékenynek remélt átmenetet kamasz- és felnőttkor között egy új osztálytárs, a vonzó és rejtélyes Robert Mallory érkezése zavarja meg. Ráadásul a homályos múltú fiú nyomában feltűnik a színen egy holdkóros hippiszekta, a Másvilág Lovasai is, valamint a Pákász néven elhíresült sorozatgyilkos, aki fiatal lányokat rabol el, hogy groteszk "módosítások" segítségével "újraalkossa" áldozatait. Egyre sokasodnak a vészterhes előjelek, ahogy a téboly mind közelebb férkőzik a Buckley diákjainak gondtalan buborékvilágához - és miután a tragédia bekövetkezik, Breten egyre jobban elhatalmasodik a gyanú, hogy van valami kapcsolat Robert és a Pákász között. Bret Easton Ellis régóta várt új regénye mintha a szerzői életmű két legnépszerűbb, joggal kultikus darabját idézné meg: a Nullánál is kevesebb fásult hedonizmusa és baljós apátiája találkozik itt az Amerikai psycho gyilkos szerepjátékával és teátrális erőszakkitöréseivel. A szilánkok az ártatlanság elvesztésének kegyetlen krónikája, magával ragadó történet a '80-as évek amerikai (láz)álmáról, nosztalgiáról és traumáról, vágyról és megszállottságról, gyanakvásról és paranoiáról - szövevényes, fordulatokban gazdag kalandozás önéletrajz és fikció határvidékén, melyet akár a szerző "sötét írói énjének" prózai eredettörténeteként is olvashatunk.

Mint oly sok ír regényben, itt is egy katolikus pap áll az események középpontjában. Aki már nem él, mert a legelső jelenetben láthatjuk, ahogy valaki meggyilkolja. És sejthetjük (ha már olvastunk ír regényeket), hogy nem bűntelen. Sőt azt is, hogy szörnyű bűnöket követhetett el, ha szörnyű halállal kellett halnia. Strafford felügyelőnek kell kinyomoznia, ki követhette el a gyilkosságot, de nincs könnyű dolga, mert úgy tűnik, a Ballyglass House-ban mindenki őriz valamilyen titkot, vagy valami okból nem akarja elmondani az igazat. Pedig a gyilkos csak a ház lakói vagy a bejáratosak közül való lehet, mert betörésnek semmi nyoma. És miközben Strafford nyomoz (és tudja, hogy az állam és az egyház vezetése szeretné eltussolni az ügyet), egyre csak esik a hó, és mindent belep: didereg a táj, didereg Strafford, didereg az olvasó a szűnni nem akaró ír havazásban. Mindez akár egy Agatha Christie-regény sztorija is lehetne, és Banville érzékelhető módon az ő jól kitaposott krimiregény-nyomdokain halad. De mégsem egészen. Mert a sztori - a hamis nyomokkal és a megoldással együtt - emlékeztet ugyan Christie regényeire, de a stílus, a jellemábrázolás, a hangulatfestés, a szöveg gyakorta megcsillanó költőisége egészen pazar - mint Banville minden könyvében. Írhat történelmi regényt, mélylélektani prózát vagy krimit, Banville az angol nyelvű irodalom egyik legnagyobb varázslómestere.

1943 decemberében olvassa föl Márai Ihlet és nemzedék című akadémiai székfoglaló előadását. E válságos időben az európai kultúra alkotó korszakai: a reneszánsz, a humanizmus, a materializmus századai felé fordul. Termékeny korok rokon lelkű szellemeit idézi fel esszéiben, szembeállítva velük a jelen egységes szellemi világkép hiányában magányosan küzdő alkotóit. Hogyan születnek a művek az ihlet kivételes állapotában, és hogyan alakul titokzatos sorsuk? Hogyan tegyen eleget az író kettős feladatának, hogy idejét és erejét az időtlen és a pillanat között megossza? Ilyen kérdésekre keresi a választ legkedvesebb íróinak műveit vizsgálva, az alkotó, a mű kivételes, megkülönböztető jegyeit, titkát fedezve fel számunkra is. Tág perspektívájú könyvében ugyanúgy esszét szentel Krúdynak, Móricznak, Kosztolányinak, mint Marcus Aureliusnak, Cervantesnek vagy Dosztojevszkijnek. "Az ember nem élhet, de nem is alkothat természete rejtelmes, valóságos törvényei ellen." "Ha tudná az olvasó, milyen hideg és józan marad a költő, amíg papírra veti a sorokat, melyek az olvasó szemét könnybe borítják! A költő, aki együtt zokog alakjaival, végül nem tud megríkatni egy bakfist sem. Az ihlet nem más, mint fegyelem, hideg önkívület, stopperórával a kézben mért és ellenőrzött szenvedély. Minden más lelkes kontármunka csak, elragadó elmebaj, heveny idegroham. Remekművek, mint az Anyégin, nem varázslópálca által, hanem esztergapadon születnek."