Helikon Kiadó strana 75 z 115

A nem túl távoli jövőben járunk, az egykoron hatalmas Oroszhon már csak halovány árnyéka egykori önmagának. A főváros és a fellázadt régiók közötti polgárháborút követően az ország romokban hever, a távkommunikáció és -közlekedés lehetőségei minimálisra szűkültek, a túlélők többsége vonatállomásoknál kiépített erődökben meghúzódva folytat mindennapos küzdelmet a tömegpusztító fegyverek toxikus utóhatásaival. A "Széthullás" után Moszkóviára zsugorodott birodalom keleti határa a Volga mentén húzódik; az immáron hajózhatatlan, mérgező vizű folyó egyetlen megmaradt (és ezáltal kiemelt stratégiai fontossággal bíró) hídját ez egykori jaroszlavli abroncsgyár helyén létesített Poszt vigyázza. Mi lehet vajon a másik oldalon? - pontosan senki sem tudja. A kínzó kérdés Jegort, a Poszt parancsnokának tizenhét éves mostohafiát sem hagyja nyugodni. A reménytelen szerelemtől és zenészi ambícióktól fűtött rebellis kamaszt egyre jobban vonzza a halálos ködbe burkolózó vasúti híd, amely talán a kiutat jelentheti számára a helyőrség szürke féléletéből. Dmitry Glukhovsky legújabb könyve a Metró-trilógia világát kitágító posztapokaliptikus kalandregény, mely ugyanakkor egy égetően aktuális kérdést is tartogat olvasójának: milyen hosszú távú, talán jóvátehetetlen károkat okoz korunk egyre erősödő pszichológiai hadviselése; az az új, gyilkos erejű propaganda, amely a világ egy részén már elfoglalta az igazi politika helyét?

A Nevetés a sötétben már-már lektűr (bár ezt írni szinte istenkáromlás Nabokov esetében) - vagy éppenséggel annak is olvasható: olyan, bohózati elemekkel teli szerelmiháromszög-történet, amely kifejezetten filmre kívánkozik. Nabokov részben annak is szánta a művét, legalábbis motoszkált a fejében a megfilmesítés gondolata, miközben írta (1932-ben az eredeti, orosz változatot, 1938-ban pedig az angolt). Ugyanakkor bravúros regény ez is, csak máshogy, mint a többi - mintha a varázslómester azt bizonyította volna vele, hogy egyszerű eszközökkel is tud varázsolni: szinte banális sztorival (egy férfi halálosan szerelmes lesz egy nála jóval fiatalabb nőbe, aki őt nem szereti, de tönkreteszi az életét), melodrámai fordulatokkal és véletlen egybeesésekkel... S a végeredmény mégis egy olyan, nemcsak letehetetlen, hanem felejthetetlen mű, amely kegyetlenül, s ugyanakkor mély együttérzéssel ábrázolja a szerelmi, az erkölcsi és a tényleges vakságot. A regényből - több elvetélt próbálkozás után - végül valóban készült film: 1969-ben, Tony Richardson rendezésében.

Agatha Christie, a krimi királynője, az emberi lélek nagy nagy ismerője volt - a lélekhez pedig tudvalevőleg hozzátartozik a természetfölötti (vagy annak látszó) jelenségek iránti, félelemmel vegyes vonzalom. Ebben a kötetben megtalálható minden misztikus témájú novellája - mindazok örömére, akik az irodalom segítségével szeretik borzongva átélni a természetfölötti titkok közelségét. Fordították: Borbás Mária, Dedinszky Zsófia, Etédi Peter, Gy. Horváth László, Sipos Katalin, Tábori Zoltán

"Legtöbben nyomorultul hánykolódnak a halálfélelem és az élet szenvedései között: élni sem akarnak, s meghalni sem tudnak. Tedd hát kellemessé életedet azzal, hogy nem aggódsz többet érte."

"Legtöbben nyomorultul hánykolódnak a halálfélelem és az élet szenvedései között: élni sem akarnak, s meghalni sem tudnak. Tedd hát kellemessé életedet azzal, hogy nem aggódsz többet érte."

Fél évvel a normandiai partraszállás után a németek az 1944. decemberi ardenneki offenzívával próbálják megállítani a szövetséges csapatok előrenyomulását. Az egyik környékbeli faluban lakó családnál átmeneti menedékre találó hétéves zsidó kislány, Renée egy szerencsétlen félreértés folytán az amerikai egyenruhába bújtatott német diverzánsok kezébe kerül. Renée minden bizonnyal az ég kegyeltje, mert nemcsak hogy csodával határos módon túléli ezt a "kalandot", de Mathias személyében olyan védelmezőre tesz szert, aki kész a saját életét is kockára tenni érte. Emmanuelle Pirotte 2015-ben megjelent regényét eddig 16 nyelvre fordították le, és a könyv nemzetközi sikerének hatására 2019- ben megkezdődött a várva várt film forgatása is.

A kétszeres Fonogram-díjas Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar énekesnője ezúttal maga vállalkozott, hogy kísérő meséket ír új albumuk dalaihoz. Visszanyúl a mesélés ősi és bensőséges hagyományához, amikor a szülő a család mikrokozmoszának eseményeit szövi mesébe, hogy ezáltal érthetővé és tanulságossá tegye gyermeke számára a sok új élményt vagy akár a "felnőttesebb" dolgokat is. Az ehhez szükséges türelem és szeretet minden mesét áthat, a dalok pedig játékká hangszerelik a mindennapokat. A történetekből összeálló album - korunk családjainak albuma - tiszta és őszinte hangot kölcsönöz az együttélés nehézségeinek, a veszteségek feldolgozásának, a másság elfogadásának, egyenrangú partnerként kezelve a kis hallgatót. Ráadásul a gyermeki tisztaság és a szülői szeret hangja a kötetben foglalt meséken túl vezet: Farkasházi Réka könyvének célja, hogy az ő történeteinek mintájára minden szülő a saját hangján folytathassa és szeretve taníthassa egy elfogadó életre azokat, akiket a legjobban szeret.

Ortega hatása és későbbi tiltása különösen látványos volt a tömegember fogalmának esetében: Ortega elsősorban morálfilozófiai kategóriaként határozza meg ezt az embertípust, s azzal jellemzi, hogy az csak jogokat ismer, kötelezettséget nem, ráadásul "öntelt úrfiként" viselkedik, amikor gondtalan életét természetesnek veszi, saját magát pedig tökéletesnek tartja. E felfogás következményei katasztrofálisak lesznek - jövendölte a spanyol filozófus. Jóslatai sajnos helytállónak bizonyultak.

A klasszikus zenét megszállottként kedvelő, fiatalkorú Alex napjait a bandájával együtt elkövetett erőszakos cselekedetek sora tölti ki. Alex közvetlen hangnemben, szláv eredetű szavakkal átszőtt szlengjén élethűen írja le e bűncselekményeket, amelyek valójában az embert mechanikus szerkezetté degradáló, a szabad akaratának útjában álló törvények ellen irányulnak. A Ludovico-eljárás során Alexet olyan kezelésnek vetik alá, amelynek eredményeképp az erőszak gondolata rosszullétet vált ki belőle, és mivel a terápia során a gonosz tettek vetítését klasszikus zene kíséri, Alex ezután már a zenét sem tudja élvezni. Az állam ezzel a drasztikus eljárással ugyan rá tudja kényszeríteni, hogy a továbbiakban kerülje az erőszakot, ám valójában szabad akaratától fosztja meg Alexet, hiszen: "Az az ember, aki többé nem választhat, megszűnik ember lenni". A Gépnarancs Anthony Burgess legismertebb és leghatásosabb műve, melyből Stanley Kubrick készített nagy sikerű filmet.

Kötetünk Antoine de Saint-Exupéry (1900-1944) - a Hadikereszttel, majd halála után Becsületrenddel is kitüntetett, utolsó bevetésén gépével a Földközi-tengerbe zuhant hivatásos pilóta és a Femina-díjat, illetve a Francia Akadémia Nagydíját is elnyerő író - négy, hosszabb-rövidebb művét tartalmazza. A már sok kiadást megért Éjszakai repülés és Az ember földje című kisregények ez alkalommal újraszerkesztett, javított szöveggel jelennek meg, míg a Levél egy túszhoz című írás - irodalmi és kortörténeti értéke mellett - azért kapott helyet a kötetben, mert ez az életmű egyik kevéssé ismert, csak nehezen beszerezhető darabja. Ami pedig igazán különlegessé teszi ezt a válogatást, az a Manon, a táncosnő című elbeszélés, amely bár Saint-Exupéry legkorábbi műveinek egyike, és közlésére egy francia irodalmi folyóirat már 1926-ban ígéretet tett a fiatal írónak, ezt a fájdalmasan szép történetet végül csak bő hetven évvel a szerzője halála után, 2007-ben publikálta a Gallimard kiadó, magyarul pedig most olvasható először.

Romsics Ignác új kötete a magyar történelem elmúlt ezer évének 11 lázadó, vagyis rebellis csoportjával foglalkozik, kezdve az utolsó pogányokkal és befejezve az 1989-es rendszerváltókkal. Minden egyes tanulmány három alapvető kérdés megválaszolására törekszik: szociálisan kik voltak, honnan jöttek a rebellisek; miért lázadtak fel; és mit akartak, mire törekedtek. A válaszok mélysége és bizonyítottsága döntően a forrásadottságok függvénye. Az "utolsó pogányok" és még a középkori paraszfelkelések vezetői és résztvevői esetében is nagy mértékben feltételezésekre vagyunk utalva. Időben előre haladva a források köre egyre bővül, s a 20. század esetében már szinte áttekinthetetlenül sok releváns dokumentum áll rendelkezésre. Ez az oka annak, hogy az utolsó három tanulmány, vagyis a 19-es népbiztosokkal, az 56-os felkelő vezérekkel és a 89-es rendszerváltókkal foglalkozók terjedelme két-háromszorosa a korábbiaknak. Számos más munkájához hasonlóan a szerző elsősorban ezt sem csak az egyes korszakok kutatóinak, hanem a magyar történelem iránt érdeklődök lehető legszélesebb körének szánja és ajánlja.

Már az első csapatában, a párizsi AS Bondy-ban "az új Henrynak" hívták a fociért élő-haló kissrácot, akinek szobája falát a nagy példakép, Cristiano Ronaldo poszterei díszítették. Kylian Mbappé azonban megdöntötte neves elődje, Henry rekordját: még nem volt 17 éves, amikor az AS Monaco színeiben debütált a francia élvonalban. Kimagasló tehetsége révén, bő egy év után már a francia válogatottban is a pályára léphetett, ezzel ő lett a második legfiatalabb játékos a nemzeti tizenegy történetében. Ám a hihetetlen rekordok tovább folytatódtak: Pelé után Mbappé lett a második focista, aki tinédzserként vébédöntőn gólt szerzett. Vajon hová ível még az ifjú francia szupersztár szerencsecsillaga?

Az Egy zseni naplójának bevezetésében Michel Déon francia akadémikus egyebek között azt írja, hogy ez a napló "emlékmű, amelyet Salvador Dalí önnön dicsőségére emel. Szerénységet hiába is keresnénk benne, annál megkapóbb az őszinte!sége." Nos, nehéz volna ennél rövidebben és pontosabban összefoglalni e könyv lényegét. Dalí valóban meggyőződéssel hitte és számta!lanszor kinyilatkoztatta: a szüleitől azért kapta a Salvador keresztnevet, mert az a küldetése, hogy a modern festészet megmentője, "megvál!tója" legyen. Naplóját olvasva azonban rádöbbe!nünk arra is, hogy mennyi munka, mennyi ötlet és micsoda ravaszság kellett ahhoz, hogy a világ ezt el is higgye neki.

"Az elesett magyar vidék féltérdre emelkedik a kocsma padlójáról, visszamászik a bárszékre, és mesélni kezd Gyöngyinek a pultnál. Elmeséli az életét. Elmondja, milyen volt dolgozni odakint, milyen lenni odalent, illetve hangosan gondolkodik, milyen is lehet odafent. Olyan-e, mint amit az államtitkáréknál látott, amikor ki kellett festeni a nappalit. Mert ha olyan a fent, az talán mégsem olyan jó. Az elesett magyar vidék hősei nem vesztették el a derűt, és még szeretni is képesek. Milyen jó is egy utolsó utáni kocsonyát találni az ablaktáblák között, mikor már azt hittük, elfogyott! Milyen jó is az első nagyfröccs nyáron, miután egész nap nem engedett inni a főnök. Ugye, Gyöngyi? Figyelsz, Gyöngyi? Bödőcs Tibor első regénye a magyar vidék iránt érzett rajongás, aggódás és szeretet műve. Amennyire nyomorult, annyira mulatságos. Hallod, Gyöngyi? Visszamásztam, és nézd, repülök!"

Kövi Pál, híres New York-i vendéglős a hetvenes években visszatért ifjúkorának helyszínére, Erdélybe, hogy összegyűjtse a régi magyar, székely, román, szász, zsidó, örmény, szombatos stb. recepteket. A szakácskönyvet azután megtöltötte irodalmi-gasztronómiai esszékkel, a kor erdélyi íróit kérte föl szerzőknek. A könyv először 1980-ban Bukarestben jelent meg magyarul (pár évvel később New York-ban angolul.) Mi most "újratöltöttük" Kövi alapművét: a receptek maradtak, az esszéket pedig újakra cseréltük. A kötet szerzői: Bächer Iván, Cserna-Szabó András, Darida Benedek, Demény Péter, Andrei Dósa , Esterházy Péter, Kali Kinga, Király Kinga Júlia, Nyáry Krisztián, Papp Sándor Zsigmond, Frank J. Prial, Saly Noémi, Szederkényi Olga, Tatár Zoltán, Tompa Imre, Ugron Zsolna, Váncsa István. Az új írásokban feltűnnek puliszkák és tokányok, az erdélyi zsidó és örmény konyha fogásai, kolozsvári káposzták és a marosvásárhelyi vargabélesek, nyomtatott szakácskönyvek és nagymamák kézzel írt receptfüzetei, útszéli sütödék és legendás vendéglők, ősi fogások és hamis műételek, csorbák és miccsek, zakuszkák és sajtok, szászok és románok - és ez a felsorolás csak egy kis ízelítő!

"Mikor a szerzőt megismertem, még nagyképűen vallotta: "Hárman nem írunk: Szókratész, Jézus és én." Aztán megtört, és írni kezdett, paródiákat, persze - és megállt a kanál a levesben, de úgy, hogy a fal adta másikat. Úgy vágytunk erre a hangra ebben a karót nyelt, szürke, humordeficites honi literatúrában, mint egy falat kenyérre. Bödőcs írásaiban a páratlan irodalmi műveltség találkozik az igazi humorral Karinthy boncasztalán. Apját kérdezték, mit szól, hogy fia már ír is. "Addig se iszik" - válaszolta a bölcs öreg, és igaza volt: Tibor írás közben sose iszik. (Hmm...) Mert ilyen az irodalom: nevel, tanít, szórakoztat - és amíg írunk vagy olvasunk, addig se iszunk. Tisztelet a kivételnek. Fogadják tehát szeretettel az irodalmi paródia Lemmyjét, a magyar humor Billy, a Kölyökjét, a búcsúszentlászlói Rabelais-t. "Tessék mosolyogni!" "