Helikon Kiadó strana 73 z 115

Míg a lord haláláról már a regény címéből értesülünk, és az írónőt ismerve ez csakis gyilkosság lehet, addig a tett elkövetésének oka nem ennyire nyilvánvaló. Magyarázatként kínálkozik szinte azonnal, hogy a lordnak nem állt szándékában elválni szépséges feleségétől, aki máshoz kívánt nőül menni, ám Poirot még az áldozat halála előtti napon személyesen találkozik vele, és a lord közli a felügyelővel, hogy semmi kifogása a válás ellen. Akkor hát miért kellett meghalnia? A talány megfejtése olyan nagy kihívást jelent Poirot számára, hogy néha már a hűséges Hastings is kezd Japp felügyelővel egyetérteni abban, hogy még egy akkora zseni is tévedhet néha, mint Poirot. Holott erről szó sincs.

Gordon, a Cloade család dúsgazdag patrónusa London második világháborús bombázásakor életét veszti. Hatalmas vagyona azonban nem a népes család pénzszűkében lévő tagjaira, hanem teljes egészében ifjú feleségére, a szemrevaló Rosaleenre száll. A rokonság sorra megkörnyékezi a tehetős fiatal özvegyet, ám kalandornak tartott testvére többüket elutasítja. Cloade-ék – akik sérelmezik, hogy kisemmizték őket az örökségből – és a hatalmas vagyon közt egy ember: Rosaleen Hunter áll… Ekkor a kisvárosba egy rejtélyes idegen érkezik. Azt rebesgetik róla, hogy sok mindent tud Rosaleen első férjéről. Ha az illető még élne, akkor Rosaleen Gordonnal kötött házassága is érvénytelen lenne, így a vagyon a jogos örökösök kezébe kerülhetne… A városka álmos életét egy gyilkosság rázza meg. Az érdekek hálójában egyre jobban összekuszálódó szálakat ismét Hercule Poirot-nak kell kibogoznia.

A jelen kötet, az élete utolsó tíz évét szinte állandó morfiummámorban töltő Csáth Géza [1887–1919] novelláiból készült újabb válogatás írásainak többsége a szerelem, a házasság és általában a férfi–nő kapcsolat konfliktusairól, csapdáiról és drámáiról szól. A fürdőorvosként dolgozó, s naplója tanúsága szerint a kalandokra mindig nyitott Csáth a maga bőséges tapasztalatainak köszönhetően jól ismerte a női lélek rejtelmeit, és e kötet novelláinak címszereplői – Eszti, Jolán, Erna, Rozi, a doktorné, Irén mama és a többiek – egy-egy olyan nőtípust testesítenek meg, amelyekkel ma, száz évvel a szerző halála után is nap mint nap találkozhatunk.

Sorozatunk újabb Freud-kötetében a szerző két rövid, ám annak idején nagy visszhangot kiváltó írása olvasható. Az első a sokak által Freud legfontosabb művének tartott, 1920-ban publikált – eredetileg Túl az örömelven, magyarul A halálösztön és az életösztönök címmel megjelent – esszé, amelyben a szerző a saját korábbi tézisein túlmutató új elmélet alapjait fekteti le. Freud ebben az írásában jut el ahhoz a gondolathoz, hogy az emberi léttel együtt járó fájdalmas feszültségek csökkentésére törekvő lélekben erős halálvágy lakozik, melynek kordában tartása az életösztönök feladata. A kötet másik tanulmányában, az 1927-es, Egy illúzió jövője című esszében Freud arról értekezik, hogy az emberiség „felnőtté válásának” két legfőbb előfeltétele a kritikus tudomány eredményeinek általános ismerete és felhasználása, illetve a vallási illúziók háttérbe szorítása.

A tengerésztiszti egyenruháját ócska, koszos rongyokra cserélő kapitány, Piszkos Fred nevét nálunk már az általános iskolások is ismerik. Mint ahogy azt is tudják, hogy "neki van a világon a legtöbb esze" (Fülig Jimmy szíves szóbeli közlése), ezért aztán cseppet sem meglepő, hogy ebben a - gyakori idézettsége miatt - mára kvázi klasszikussá vált regényben ő mozgatja a szálakat a háttérből, s leginkább neki, no meg Fülig Jimmy tanácsainak köszönhető, hogy a szingapúri alvilágot inkognitóban felfedezni kívánó St. Antonio főherceg túléli ezt a veszélyes kirándulást. Igaz, közben megverik, eladják, halálra ítélik és megnősítik (ebben a sorrendben), de végül sikerül viszonylag ép bőrrel szabadulnia, és elindulhat hazafelé, hogy megtudja, mennyire állt/ült helyt a Boldogság Szigetek trónján botcsinálta dublőre, Fülig Jimmy, a szabadfogású hejesírás világbajnoka.

Marcus Aurelius, a filozófuscsászár a sztoikus irányzat egyik legjelentősebb római képviselője. Görög nyelven írt naplójegyzeteiben az uralkodó, aki gyakorlatilag egész életét háborúskodással töltötte, a lemondásról, a kötelességteljesítésről, szolgálatról, erkölcsiségről fogalmazott meg ma is rendkívül értékes és népszerű gondolatokat. ,,Ne gondold, hogy ami neked nehezedre esik, az emberileg lehetetlen. Inkább úgy fogd fel, hogy ami emberileg lehetséges és megszokott, azt te is elérheted."

Saint-Exupéry világhírű, megrendítően szép meséje évtizedek óta tanít generációkat a tisztaság, szépség és emberség erejére. A klasszikus történetben egy másik bolygóról érkezett kisfiú indul varázslatos utazásra, amelynek során megismerkedik a királlyal, aki mindenkin uralkodni akar, a hiú emberrel, aki elvárja a dicséretet, az üzletemberrel, aki állandóan fontoskodik és az iszákossal, aki a felejtésért iszik. Beszél a lámpagyújtogatóval, akit bárki irányíthat, a geográfussal, aki csak adatokat gyűjt élmények helyett, a rókával, aki fontos dolgokat tanít, de ki tudja, ravaszkodik-e, és a kígyóval, aki rossz útra térítené a kis herceget. Az út során a kisfiú sokat tanul, de még többet tanít arról, milyenek is az emberek. Antoine de Saint Exupéry francia író, esszéista és pilóta, aki a második világháborúban vesztette életét. Az eddig több mint 200 nyelven megjelent, a világ legolvasottabb 50 könyve között számon tartott meseregénye a Helikon Zsebkönyvsorozatában Takács M. József új fordításában jelenik meg.

Több mint fél évszázadon átívelő pályafutása során Agatha Christie összesen hatvanhat regényt írt, egy önéletrajzot, hat regényt Mary Westmacott álnéven, egy memoárkötetet szíriai expedícióiról, továbbá két kötet verset, egy kötet gyerekverset és mesét, több mint egy tucat színdarabot, rádiójátékot és mintegy százötven elbeszélést. Ez a gyűjtemény kilenc elbeszélést tartalmaz. Kettő kivételével csupa olyan írást, amelyeket eredeti (némely esetben hatvan-hetven évvel ezelőtti) megjelenésük óta nem adtak ki újra e kötet 1997-es megjelenéséig. Minden nagy alkotónak van egy játszótere, ahol nem kell az elvárások szerint viselkednie. Agatha Christie is írhat olyan történeteket, amelyekből hiányoznak azok a tipikus fordulatok, melyeknek köszönhetően világhíres lett. Mondjuk ha egy novellában nem követnek el igazi gyilkosságot, és Poirot figurája egy gyerekes csíny csetlő-botló áldozataként tűnik fel. Ugyanakkor számtalan módon köszönnek vissza az írásokból azok a megoldások, melyek az írónő klasszikus alkotásait híressé tették.

A szecesszió egyik legjelesebb világirodalmi alakjának, Oscar Wilde-nak történetei a szépségbe rejtett fájdalom hangján mesélnek önzésről és önhittségről, gőgről és érzéketlenségről, majd áradó érzelmekről, bűnbánatról és önfeláldozásról. A viktoriánus kori Anglia legellentmondásosabb alkotóinak egyike Wilde, akinek gyors és fényes sikerben, majd végzetszerű bukásban és nyomorban egyaránt része volt. A pályája kezdetén született, majd csakhamar gyűjteményekbe foglalt meséi hozták el népszerűségét, amelyet később hírhedt regényének, a Dorian Gray képmásának botránya tépázott meg. A Boldog Herceg és A gránátalmák háza című mesegyűjtemény történeteit közreadó kötetben azonban a Dorian Gray-i fölényen és örömvágyon részvét és együttérzés lesz úrrá. Az élet bugyrait megjáró szépségimádók, Az ifjú király és A csillagfiú elbeszélése vagy az emberi szenvedést enyhíteni vágyó, érző lelkű szobor, A boldog herceg története a szecessziós szépségkultuszt öltöztetik ma is eleven varázsú mesei köntösbe, fiatalok és idősebbek gyönyörűségére és okulására.

Robert Merle ezzel az 1949-ben megjelent első könyvével rögtön elnyerte a legrangosabb francia irodalmi díjat, az év legjobb francia nyelvű regényének járó Goncourt-díjat. Az azóta számtalan kiadást megélt, az írói életmű emblematikus darabjává lett önéletrajzi ihletésű mű - Merle részt vett az 1940-es franciaországi harcokban, és Dunkerque-nél esett hadifogságba - a tengerparton összezsúfolódott, kimentésre (hiába) váró katonák tömegéből kiválasztott négy francia fiatalember sorsára fókuszál. A német bombazápornak kitett, reményüket vesztett katonák különböző "stratégiákkal" próbálják megóvni életüket és megőrizni józan eszüket ebben a csapdában. A háborús pokol, a bűnös és értelmetlen pusztítás képeit elénk táró regény az emberi lét alapkérdéseivel szembesíti az olvasót.

J. R. R. Tolkien nem csupán regényíró volt. Tudományos munkássága mellett élete főműve egy több mint 50 éven keresztül folyamatosan bővített és javított saját mitológiai rendszer, amelyet átfontak az általa kidolgozott mesterséges nyelvek. E páratlan mítoszciklus legismertebb darabjai A Gyűrűk Ura és A hobbit, illetve a posztumusz szerkesztett, A szilmarilok című gyűjtemény – amely azonban sajnos nem teljes, és nem tükrözi azt, ahogy a Professzor elképzelte a művet. Tolkien halála után fia és hagyatékának gondozója, Christopher Tolkien hozzáférhetővé kívánta tenni a mitológiai ciklus eddig nem publikált részleteit is. A több ezer oldalnyi kéziratot a keletkezés sorrendjében, a lehetőségekhez képest letisztázva, de hiányosságaikat nem titkolva adta közre, sok-sok értelmező jegyzettel. Ez alkotja a Középfölde Históriája című 12 kötetes sorozatot, amelyben Középfölde mítoszainak eleddig rejtett mélységei, soha nem látott kincsei tárulnak az olvasó elé. Középfölde formálása a legendák időbeli és földrajzi alakulását mutatja be. A legkorábbi „Szilmarilok” és a „Quenta Noldorinwa” fektetik le az alapokat, a teremtett világ egyetlen részletes leírása, az „Ambarkanta”, ábrákkal és térképekkel mutatja be, hogyan alakul a valák, tündék és emberek földje egészen Númenor pusztulásáig. Láthatjuk az első „Szilmarilok”-térképet és olvashatjuk Valinor és Beleriand legkorábbi krónikáit. Közben megismerjük Beren és Túrin mítoszának folyamatos alakulását is.

Kiadónk a tragikusan fiatalon elhunyt francia író születésének századik évfordulója alkalmából jelenteti meg Boris Vian (1920–1959) leghíresebb művét, a Raymond Queneau által a XX. század legmeghatóbb szerelmes regényének nevezett Tajtékos napokat. Bár megjelenésekor (1947) a könyvet mind a kritika, mind az olvasóközönség távolságtartó közönnyel fogadta, a mű 1960-as évekbeli újrakiadása óta töretlen népszerűségnek örvend, s ezt bizonyítja az a tény is, hogy a Tajtékos napok azóta számtalan adaptációnak szolgáltatott alapanyagot. A könyvből már három filmváltozat is készült (a Charles Belmont rendezte 1968-as első feldolgozást a japán Riju Go 2001-ben bemutatott filmje követte, majd 2013-ban jött Michel Gondrynak a magyar mozikba is eljutó alkotása), a mű színházi adaptációit fel sem lehetne sorolni, de a regény alapján született már egy opera- (Edison Gyenyiszov, 1981) és két képregényváltozat is. Boris Vian emblematikus művét most új, javított kiadásban kínáljuk az olvasóknak.

Korunk két fontos spirituális vezetője osztja meg velünk e kötetben nehezen szerzett bölcsességét arról, hogyan őrizhetjük meg az örömet életünkben a sorscsapások ellenére. A két Nobel-békedíjas vezető egy hetet töltött együtt Dharamszalában a dalai láma 80. születésnapja alkalmából, hogy beszélgessenek egy olyan témáról, amely mindkettőjük számára nagyon fontos: az örömről. A könyv úgy épül fel, mint egy háromemeletes születésnapi torta. Az emeletek: a dalai láma és az érsek történetei és tanításai az örömről; a boldogságkutatás legújabb tudományos felfedezései; valamint a napi gyakorlatok, amelyek egyensúlyban tartják a két vezető érzelmi és spirituális életét. Mind a dalai lámát, mind Tutu érseket számos nehézség tette próbára az életben, ennek a könyvnek az oldalain pedig beszámolnak személyes küzdelmeikről és megújulásukról. Most, hogy már mindketten az emberélet vége felé járnak, különösen fontos számukra, hogy mindenkihez eljuttassák az üzenetet: csak úgy lelhetünk rá az örömre, ha örömet szerzünk másoknak. A történelmi jelentőségű hét során a két jó barát saját példáján keresztül mutatta meg, hogyan formálható át együttérzéssel és szeretettel az öröm tünékeny érzelemből tartós létállapottá, mely nemcsak személyes életünket, de szűkebb és tágabb környezetünk, sőt az egész emberiség életét megváltoztathatja..

Freud bécsi klinikáján hisztériás női betegekkel foglalkozott, és eleinte hagyományos orvosi eljárásokkal próbálta kezelni őket. Itteni tapasztalatai alapján dolgozta ki pszichoanalitikus elméletét, melynek lényegét 1909-ben, a worcesteri Clark Universityn öt előadásban ismertetett a hallgatósággal. Ezen előadások olvashatók e kötetbe rendezve, dr. Ferenczi Sándor fordításában, aki maga is Freud tanítványa volt. Csakhamar, szinte véletlen folytán, kiderült, hogy a léleknek ilyen tisztára seprésével többet is el lehet érni, mint az újra meg újra visszatérő lelki homályok múló feltisztulását.

A csupasz, lemeztelenített igazság mindig megdöbbentő, sokkoló, kemény elszánás kell hozzá, hogy szembenézzen vele az olvasó. De ha vállalja, akkor döbbenetes élményben lesz része. Szvetlana Alekszijevics vállalta a kérlelhetetlen szembenézést. Nem véletlen, hogy sem hazájában, Belorussziában, sem Oroszországban, melynek nyelvén ír, nem dédelgetett személyiség. Nem szorul rá. Bátor asszony, aki megvívta a maga harcát, és végül győzött. Valami olyasmit tett le az asztalra, ami alapjaiban változtatja meg elképzeléseinket a második világháborúról, a szovjet hadszíntérről, arról a gigászi és kíméletlen, embereket, férfit és nőt, felnőttet és gyermeket egyaránt próbára tevő, milliónyi emberéletet követelő harcról, amit a Szovjetunió vívott a német megszállók ellen. Hősei szerelemre, családra, gyermeknevelésre született nők, akik belekerültek a háború iszonyatos, embert daráló malmába, s akik nem kapták meg érte az igazi elismerést. Főhajtás is ez előttük, mert ők valahogy kimaradtak a nagy történelemből, a dicső csatákból, az ünneplésből. Ilyen kíméletlenül őszinte könyv még nem született a Nagy Honvédő Háború másik arcáról. Korszakos műveket írtak már, Solohov, Szimonov és mások, ám mindegyiket rózsaszín fátyolba borította a győzelem diadala és büszke öröme. Szvetlana Alekszijevics nem tud felhőtlenül örülni. Ha végigolvassuk a könyvét, rájövünk, miért. Szvetlana Alekszijevics (1948) Nobel-díjas belorusz író és oknyomozó újságíró. Ukrajnában született, de Fehéroroszországban nőtt fel, 2000-ben a politikai üldöztetés elől disszidált Nyugat-Európába. Több mint tíz év után visszaköltözött Minszkbe. Interjúinak, dokumentarista elbeszéléseinek témája a második világháború és a Szovjetunió története, nagyításban a szláv lélek rejtelme. A nyolcvanas években írt műveit betiltották, a Birodalom összeomlása óta viszont írásai húsz országban láttak napvilágot. Polifón passióiért 2015-ben irodalmi Nobel-díjat kapott.

Vikor Pelevin, a kortárs orosz irodalom egyik legeredetibb szerzőjének történeteiben semmi sem az, aminek először gondolnánk - és ez alól a Helikon Zsebkönyvek 83. részében olvasható két hosszabb elbeszélése sem kivétel. A Sárga Nyíl helyszíne eleinte egy zsúfolt társasház benyomását kelti, mígnem hősünk rádöbben, hogy valójában egy öntudatlan utasokkal teli, végeláthatatlan hosszúságú vonaton él, amely soha nem áll meg. Hogy merre száguld az egész Oroszországot magába tömörítő lokomotív, senki sem tudja - a kérdés sokkal inkább az, le lehet-e szállni róla, még mielőtt elérné végállomását. Kezdetben hasonlóan keveset tudunk a Remete és Hatujjú rejtélyes címszereplőiről is, leszámítva azt, hogy hosszasan bölcselkedve próbálják megérteni egyre baljósabbnak mutatkozó környezetüket - ami igazából nem más, mint egy baromfitelep, ahonnan szárnyas filozófusaink útja jó eséllyel már csak a tányérra vezet, hacsak nem sikerül időben megfejteniük világuk fatális természetét. Mindkét elbeszélésben remek ötletek és sötét humor mentén bontakozik ki a nagyon is elgondolkodtató kérdés: van-e kiút otthonos börtöneinkből, képesek lehetünk-e megszökni a "valóságnak" nevezett végső illúzióból?