Jaffa Kiadó strana 38 z 63

vydavateľstvo

Csigaház


Mindmáig az irodalmárok és az olvasók is úgy tudták, hogy Szabó Magda költőként kezdte pályáját, és első prózai műve a 1957-ben megjelent Freskó című regény volt. Most azonban újra kell írni a magyar irodalomtörténetben a Szabó Magda életéről és munkásságáról szóló fejezetet. A hagyatékból ugyanis előkerült egy fehér dosszié, s abból két szürke kockás borítójú füzet. Rajtuk a cím: Csigaház, az évszám: 1944 és az SzM szignó. S hogy mit rejt a két füzet? Egy kisregényt, amely 1939-ben játszódik, Bécsben. Egy zaklatott fiatal lány érkezik a Csigaház nevű panzióba. Júlia Budapestről menekült az osztrák fővárosba, régi ismerőséhez, a panzió tulajdonosnőjéhez. Odahaza megrázó élményben volt része: a vártnál korábban hazatérve a családi villába, rajtakapta fiatal mostohaanyját, Dollyt és szeretőjét, Dorner András ügyvédet, apjának, az országos hírű sebészprofesszornak a barátját. Júlia felháborodása és kétségbeesése annál is nagyobb, mert ő azt hitte, hogy Dorner az ő kedvéért jár a házhoz. A fiatal lány abban reménykedik, hogy a Csigaházban menedéket és nyugalmat talál, ám a panzióban további "veszedelmes viszonyok" bolygatják fel a mindennapok megszokott rendjét, újabb szerelmi háromszögek formálódnak. A politikai helyzet is nyugtalanító, hiszen a bécsi Burgon már horogkeresztes zászló leng, és a németek egyre jobban érdeklődnek a Csigaház lakói iránt. A háború fenyegető árnyéka borul egész Európára. A szerelmi és politikai szálból biztos kézzel összeszőtt kisregényt minden bizonnyal Szabó Magda 1935 és 1938 közötti bécsi tartózkodásainak élményei ihlették, ezeket öntötte - valószínűleg itt először - prózai formába. Sorait olvasva tanúi lehetünk a regényíró születésének. Nyomon követhetjük, hogyan talál rá saját hangjára, hogyan dolgozza ki írói módszerét. A sokféle élményt, érzést, hangulatot egybesűrítő mű már magán viseli Szabó Magda írásművészetének jellemző jegyeit: kivételes megfigyelőképességét, éleslátását és ábrázolókészségét. A Csigaház igazi irodalmi szenzáció és felfedezés!
Vypredané
12,67 €

El Camino - Az út, ami hazavisz


Akik túlélték a halál pillanatát, azt mondják, pár másodperc alatt lepereg a szemük előtt az életük. De csak ott, az utolsó pillanatban kristályosodik ki a lényeg - akkor általában már késő. Én negyven napot kaptam a sorstól, hogy végignézzem életem filmjét - még időben. Mint amikor a sötétben váratlanul felkapcsolják a villanyt... Megismerhettem a lényeget... Zarándoklatra indultam, fájdalmas vezeklés lett belőle. Egy olyan "bűnért", amit nem is tudtam, hogy elkövettem. Amit itt leírtam, nem a képzelet szüleménye. Legyalogoltam a nyolcszáz kilométert, és átéltem minden pillanatát. Remegtem a döbbenettől, amikor kézzel foghatóvá vált a csoda, és sírtam a zavarodottságtól, amikor nem értettem, mi történik velem. Ha más meséli, amit ott átéltem, azt mondom, túl színes a fantáziája. SÁNDOR ANIKÓ El Camino-trilógiáját most új külsővel, átdolgozott formában veheti kézbe az olvasó.
Vypredané
11,26 €

Magyar Camino - A magad útján


Valaki, odafent, egy ideje bámulatosan törődik velem. Ő, aki a spanyol Úton az én kezemet fogta, most a Szent Jakab-zarándoklat magyarországi szakaszára, a Magyar Caminóra vezetett, s ezúttal a segítő szerepét osztotta rám. Lehetőséget kaptam, hogy egy darabon elkísérjek egy útkeresőt, egy férfit, aki nem hitt semmiben, sem magában, sem Istenben, a szél mégis a mi zarándokutunkra fújta... Jánosnak két, párhuzamos élete van. Az egyik a "legális", a világ előtt is vállalt, a másik a titkos - egy régi, nagy szerelem megkésett folytatása. Ami azonban kívülről "édes életnek" tűnhet, számára a pokol bugyra. Éjjel-nappal versenyt fut önmagával, megpróbál mindenkinek megfelelni. Miközben hátat fordít minden morális értéknek, amit fiatalon fontosnak tartott, nincs ereje, hogy döntéseket hozzon. Inkább hagyja, hogy az események magukkal sodorják, és kártyavárként omoljon össze addigi élete... Mennyit ér az ember, ha belül tisztességes, de kívül gyenge? Mi után nyúljon a szakadék szélén, ha nincs hite, és nincsenek kapaszkodói? Könyvemben ezekre a kérdésekre keresem a választ útitársam történetén keresztül. SÁNDOR ANIKÓ El Camino-trilógiáját most új külsővel, átdolgozott formában veheti kézbe az olvasó.
Vypredané
11,26 €

Az elátkozott köztársaság


Ma már talán nem gondolunk így rá, de a modern magyar történelem meghatározó alapeseménye az 1918-as októberi forradalom. Az első világháború négy pusztító éve után a történelmi Magyarország 1918. október 31-én összeomlott. Győzött az „őszirózsás forradalom”. A régi rendszer jelképét, Tisza Istvánt meggyilkolták. Nem sokkal később megszűnt a királyság, kikiáltották a „népköztársaságot”. Ez a modern magyar történelem kezdete. Mindaz, ami előtte történt, hirtelen múlttá lett. Mindaz, ami a Károlyi Mihály nevével fémjelzett forradalom kitörésével elkezdődött, máig sem jutott nyugvópontra a magyar történeti emlékezetben. 1918 őszének lázas korszaka a maga részleteiben, a maga konkrét személyiségeivel és emberi mozgatórugóival mégis feledésbe merült, csak legendák élnek róla a köztudatban. Ez az olvasmányos könyv utólagos igazságtevés helyett a források izgalmasan sokrétű beszámolóit szembesítve hozza közel ennek az alapvető eseménysornak, az őszirózsás forradalomnak a főbb személyiségeit, és teszi jól megfoghatóvá az egyre radikálisabb és anarchikusabb történetét egészen az 1919. március 21-i kommunista hatalomátvételig, elősegítve, hogy árnyaltabban és mélyebben gondolkozzunk azokról a dolgokról is, amelyek azóta történtek velünk.
Iba v predajni
11,26 €

Hamis profil


Adél rendíthetetlen Facebook-felhasználó, minden az interneten történik vele, amióta magára maradt. Egy alkalommal megpróbál eladni valamit. A hirdetésre azonban fura alakok jelentkeznek, amitől megijed. Nem kellett volna ennyire kiadnia magát, veszélyes terep az internet egy magányos nő számára... Ezért aztán kreál egy hamis férfi profilt, amellyel - úgy gondolja - mindent megtehet, amit hús-vér nőként nem. Teremt egy férfit, olyat, akire minden nő vágyik. Imre jóképű, tájékozott, nagyvonalú és remek a humora, hamar tényezővé válik a közösségi oldalon. Aztán lassanként elkezd életre kelni... A bajok akkor kezdődnek, amikor nem akar úgy viselkedni, amilyennek Adél kitalálta. A tét azonban már túl nagy, ezért Adél tervet készít, hogy bármi áron véghez vihesse, amit elképzelt. Ennek érdekében még a gyilkosságtól sem riad vissza...
Vypredané
11,26 €

Keserű nevetés - Összegyűjtött írások


"Kosztolányi Ádám neve mindenki számára ismerősen csenghet. A vezetékneve legalábbis bizonyosan. Apja révén jól ismert alakja a magyar művelődéstörténetnek – mégis alig tudunk róla valamit. Kosztolányi Ádám, annak ellenére, hogy az apa árnyéka élete végéig ránehezedett, értékes és jelentős életművet hozott létre. A ma fellelhető teljes életművét tartalmazza ez a kötet: portréit, naplójegyzeteit, tanulmányait, cikkeit, kritikáit, lektori jelentéseit, hozzászólásait mások cikkeihez és versfordításait. Mindenképp érdeklődésre tarthat számot, és nemcsak azért, mert Kosztolányi Ádám történetesen Kosztolányi Dezső fia volt – hanem azért is, mert Kosztolányi Ádám saját, önálló jogán is jelentős alkotó volt. Kosztolányi Ádám élete végéig írt. Nem túl sokat és nem túl rendszeresen, de közel öt évtizeden át vetette papírra cikkeit, gondolatait. Életműve azonban belefér ebbe a kötetbe. Érdeklődése korán a lélektan felé fordul, a psziché és a nyelv összefüggéseit vizsgálja, több tanulmányt is szentel nekik. Foglalkoztatta a grafológia is. A negyvenes évektől az élő irodalom kezdte el érdekelni: ebből az időszakból valók kritikái. 1938–1946 között a kortárs irodalom hivatásos olvasója: a Révai Kiadó lektoraként több száz könyvet kell elolvasnia és véleményeznie. Egy lektori jelentés pedig csak annyiban különbözik egy könyvismertetésről, hogy nem jelenik meg. Cikkeit, esszéit elsősorban filozófiai témában, filozófusokról írja, a legtöbbet Leibnizről. Visszaemlékezései forrásértékűek. Nemcsak azért, mert ő volt Kosztolányi Dezső fia, hanem azért is, mert – ahogy Vezér Erzsébet írta – „sokat tudott a korról, melyben felnőtt, emberekről, akik közt megfordult”, és apjáról is „józan tárgyilagossággal beszélt”. Ráadásul a kortársak szerint kiváló memóriája volt; ezt igazolják is azok az apró részletek, melyeket írásaiban felidéz, akár évtizedek távlatából is. A Keserű nevetés ékesen bizonyítja, hogy Kosztolányi Dezső és fia, Ádám, nemcsak külsőleg hasonlítottak egymásra, hanem abban is, hogy mindketten egyformán műveltek voltak, több nyelven beszéltek, több nyelvből fordítottak, és hogy írók voltak. Igazi írók."
Vypredané
11,26 €

Numero 1 - Önéletrajz


Ma a világ talán legismertebb és legelismertebb kapusa Gianluigi Buffon. Egy nagy edző mondta róla, ha ő játszik, az olyan, mintha tizenketten lennének a pályán. Sok elismerés mellett megkapta a Minden Idők Legjobb Kapusa-díjat is. Gigi Buffon valóban az első, a Numero 1 az 1-es mezszámot viselők között. Jelen pillanatban nem a szűk tucatnyi bajnoki cím, a kupagyőzelmek, a világbajnoki cím, a számtalan egyéni elismerés tűnik a legelképesztőbb dolognak a pályafutásában, hanem az, hogy 23 évnyi játék után még mindig ugyanolyan zseniális kapus, és ugyanolyan győzeleméhség dolgozik benne. Nem a Parmával és a Juventusszal aratott olasz és nemzetközi sikerek mondanak a legtöbbet róla mint sportemberről, hanem az, hogy élete első elveszített Bajnokok Ligája-döntője után olyan mély depresszióba zuhant, hogy egy éven át pszichológushoz járt, annyira megviselte a 2003-as vereség. Nem az egészen elképesztő védések, hárított büntetők és a védelemnek adott magabiztosság miatt lesz örökké helye a Juventus-szurkolók szívében, hanem azért, mert amikor a csapatot 2006-ban kizárták az első osztályból, Buffon aláírt előszerződése ellenére nem igazolt a topcsapat Milanhoz, hanem vállalta a másodosztályt, a Serie B-t a torinóiakkal. Nem a világbajnoki cím, az Eb-döntő és a válogatottban bemutatott számtalan bravúr miatt vallhatja magát szinte az egyetlen olasz labdarúgónak, akit világszerte szeretnek, hanem azért, mert Gigi Buffon egy végtelenül pozitív, barátságos, mindig sportszerű játékos, akit egyszerűen nem lehet nem kedvelni. Ne azért olvasd el ezt a könyvet, mert Juventus-, esetleg Parma-szurkoló vagy, hanem azért, mert most testközelből ismerheted meg a világ tán valaha volt legjobb kapusát, Gianluigi Buffont, a Supermant.
Vypredané
12,87 €

Megbízható úriember


""Hogyan lesz az ember strici?" Ezzel a provokatív kérdéssel kezdődik Szobotka Tibor 1937-ben írt regénye. És a főhős, Gontran Alfréd rögtön meg is adja a választ: "Strici nem abból lesz, aki szereti a nőket, hanem abból, akit szeretnek a nők."Gontran Alfrédot, azaz "művésznevén" Fredet, valóban szeretik a nők, és ő gátlástalanul ki is használja ezt: belőlük él. Ahogy ruháit dobja le egy-egy intim együttlétkor, úgy vetkőzi le minden szégyenérzetét, erkölcsi megfontolását, lelkifurdalását. Neki nincsenek érzelmei, csak érdekei. Nem érdekli, hány nő megy tönkre miatta, kíméletlenül átgázol azokon, akik eltartják, akik segítik. Persze, a strici élete sem mindig könnyű, de Fred bármire hajlandó, hogy a társadalom pereméről, a sivár hónapos szobák, gyanús garniszállók, olcsó kifőzdék, zálogházak világából egyre beljebb, egyre feljebb kapaszkodjon. Könnyű, munka nélkül megkereshető pénzt akar, elegáns szalonokba vágyik, ahol pezsgőt hordanak körbe, kékes, illatos cigarettafüst gomolyog, és a kandallóban parázsló tűz fényében, süppedős szőnyegen lehet szeretkezni. Hogy közben a félhomályból valaki kéjes gyönyörrel figyeli a szerelmi játékot? Ugyan mit számít, ha ez az ára a jólétnek? Ennek a vágyott új életnek a reményében kerekedik fel, hogy külföldön próbáljon szerencsét. Útja Budapestről a világháború felé sodródó, egyre sötétülő horizontú Európa nagyvárosaiba, először Londonba, majd Párizsba és Zürichbe vezet, hogy végül egy Balaton-parti megállóval visszakanyarodjon a magyar fővárosba. Mert itt van ő otthon, itt van a legnagyobb kereslet a becstelenekre és aljasokra. Szobotka Tibor ma is lenyűgözően modern szemléletű és stílusú regényében az egyéni létnek és történelemnek azokat a sokszor szinte észrevétlen fordulópontjait keresi és ragadja meg, amelyek új utat szabnak embereknek és nemzeteknek, azokat a sorsdöntő pillanatokat, amikor óhatatlanul lehullanak az álarcok, és magával a "meztelen" valósággal és igazsággal kell szembesülnie mindenkinek. Ha nem akarja, ha becsukja a szemét, akkor is. Az író hátborzongató érzékletességgel és hitelességgel festi meg a világháború előestéjének Magyarországát, ahol a romlottság és a bűn nemcsak természetessé, de elvárássá válik, ahol a striciből egycsapásra megbízható úriember lesz, akinek kezébe pénz, hatalom adatik, aki emberek sorsáról dönthet. Hogy ez hová vezetett, ma már tudjuk.
Vypredané
11,93 €

Bűnös vagy!


"Kiderülhet, hogy akit hitünk szerint mindenki másnál jobban ismerünk – arról valójában semmit se tudunk. A tizenhét éves gimnazista lány, Jane Norton szakadékba hajt egy elhagyatott útról. Barátja és osztálytársa, David meghal, Jane agyából pedig törlődnek a végzetes nap eseményei. Fogalma sincs, mit keresett azon az úton, és miért volt vele David, pedig a tragédia helyszínén megtalált búcsúlevélben azt írja, bárcsak mindketten halottak lennének. A lány élete egy szempillantás alatt hull darabjaira, addig békés, idilli kisvárosának lakói acsarkodó gyűlölettel fordulnak ellene, őt teszik felelőssé David haláláért. A baleset második évfordulóján Jane hátborzongató üzenetet kap bizonyos Liv Dangertől: „Tudom, mi történt aznap este.” „Mindenki megfizet” – hangzik a fenyegetés, és ugyanezeket a szavakat festik fel David sírjára is. A bosszú lesújt két, a balesethez köthető személyre, és már biztos, hogy aki az üzenetet küldte, nem tréfál. Jane kezébe veszi a sorsát, megpróbál fényt deríteni Danger kilétére, és a rejtélyek nyomába ered. Lassan rá kell ébrednie, hogy a hozzá legközelebb állók is súlyos titkokat rejtegetnek előle, körülötte senki és semmi nem az, aminek látszik… Abbott új regénye mesterien megírt lélektani thriller, csupa feszültség, meghökkentő fordulat, sötét rejtély. Ez a baljós, kiszámíthatatlan cselekményű és fanyar humorú regény lélegzetvételnyi pihenőt sem engedélyez olvasójának."
Vypredané
11,26 €

A szexualitás misztikája - A szentség levele


A szentség levele a zsidó misztikus hagyomány, a kabbala különleges műve, amely a szexualitás isteni és emberi vonatkozásait tárgyalja. Szándéka szerint egyfajta kézikönyv, amely bevezeti az olvasót a szexuális élet titokzatos, rejtett tartalmaiba, ugyanakkor praktikus útmutatóul is szolgál az ideális nemi élet gyakorlati oldalát illetően. A misztikus magyarázat szerint férfi és nő egyesülése Isten belső életének történéseit képezi le. Nemcsak megjeleníti, de elő is idézi Isten férfi és női princípiumának egyesülését-szétválását, befolyásolja Istenrejtett létének dinamikáját. A szex révén a felső világ fényét és örök tökéletességét lehet lehozni az alsó, mulandó világba. A mű jól tükrözi korának, a tizenharmadik századnak biológiai és fiziológiai ismereteit, természetfilozófiai elképzeléseit. A szerző részletesen leírja a sperma keletkezését, a foganás mibenlétét, a férfi és a nő szerepét a gyermeknemzésben, a születendő gyermek jellemét és testi adottságait befolyásoló tényezőket, valamint a különböző testi funkciók, mint például a táplálkozás és az emésztés hatásáta reprodukciós képességre. Az elméleti magyarázatokat gyakorlati tanácsok-kal kíséri, amelyek kiterjednek az ideális nemi élethez szükséges táplálékra és az olyan egyéb körülményekre, mint az ágy pozíciója, a szexuális együttlét ideje és gyakorisága, a vágy felkeltésének módozatai.
Vypredané
10,61 €

Nyerj csatát naponta!


Érezted már úgy, hogy a legjobb eredményed sem elég jó? Gondoltál már rá, hogy úgy eddz, gondolkodj és élj, mint a legnagyobb bajnokok vagy az elit alakulatok tagjai? Mark Verstegen útmutatásával valóra válthatod az álmod, ám ehhez mindennap arra kell törekedned, hogy a maximumot hozd ki magadból - és nem csak az edzőteremben! Mark Verstegen az elsők között kezdett el az integrált teljesítményfokozás elvével és gyakorlatával foglalkozni. Az általa kidolgozott átfogó rendszer a világ legkiválóbb sportolóinál, csapatainál, vezető sportszervezeteinél és különleges egységeinél is bevált - ezt az elmúlt 15 év eredményei bizonyítják. Verstegen kiemelt figyelmet fordít a core, vagyis a törzs izmainak stabilizálására és mobilizálására, hogy egyszerre lehess ruganyos, kitartó és váratlan irányváltásokra képes. A Nyerj csatát naponta! kemény, de könnyen követhető programja segít, hogy - gyorsabbá, robbanékonyabbá és erősebbé válj; - hatékonyabban tudj mozogni, és közben a sérülések esélyét is jelentősen csökkentsd; - elérd, hogy a csípőd, a felsőtested és a vállöved erősebb és hajlékonyabb legyen; - karcsú, erőteljes, ellenálló fizikumra tegyél szert; - megváltoztasd és forradalmasítsd a gondolkodásod, a táplálkozásod és a pihenésed is. A Nyerj csatát naponta! edzéssablonjait ráadásul rugalmasan igazíthatod hosszabb és rövidebb távú céljaidhoz, illetve edzettségi szintedhez. Hamar észre fogod venni, hogy jóval többet kaptál a mozgás szabadságánál. Táplálkozási és alvási szokásaid megváltozásával lassan a szemléleted is átformálódik, így teljesebb, egészségesebb és sikeresebb életet élhetsz. MARK VERSTEGEN a világ egyik leginnovatívabb teljesítményfejlesztő szakembere. Az EXOS alapítójaként és elnökeként teljesítmény-, illetve táplálkozási szakértői csapatot irányít, amely az Egyesült Államok különleges erőinek katonáit és legnevesebb sportolóit készíti fel. A Core Performance könyvsorozata forradalmasította a funkcionális edzést. Arizonában él. PETE WILLIAMS lelkes állóképességi sportoló, számos könyvnek - többek között a Core Performance-sorozatnak is - szerzője, illetve társszerzője. Közép-Floridában él. Régi adósságot törlesztünk e könyv megjelentetésével, mert ha van ikonikus alakja a teljesítmény fokozásának és az intelligens edzésnek, az mindenképpen Mark Verstegen. Egy generáció nőtt fel Mark könyvein, és most itt a lehetőség, hogy itthon is teret nyerjen a Verstegen-edzésfilozófia. Lakatos Péter StrongFirst Master oktató, Carlson Gracie Jiu Jitsu - fekete öv
Vypredané
12,87 €

Macskafejjel - Legyél a cicád legjobb barátja a tudomány segítségével


Melyik cicagazdinak ne jutott volna már az eszébe, mi járhat kedvence fejében, amikor például odateszi a lábtörlőre a frissen levadászott madarat? Vagy esetleg többször is felmászik arra a fára, amelyikről nem tud lejönni? Egyáltalán: milyen a világ macskafejjel? Talán ezek a cuki, hízelgő, szőrmók állatok nem is olyan szelídek, ragaszkodóak, mint gondoljuk? Hiszen évezredek óta úgy élnek, ahogy nekik tetszik, és általában sokkal kevésbé kiszámíthatóak, mint szeretnénk. És vajon milyen véleménnyel vannak rólunk, emberekről? Végül pedig: sejthetjük-e, netán befolyásolhatjuk-e, milyenek lesznek a jövő macskái? John Bradshaw több évtizede arra tette fel az életét, hogy megfejtse házi kedvenceink titkait, méghozzá annak érdekében, hogy állatok és gazdáik minél jobban megismerjék és megértsék egymást. Lerombolja a macskákat övező évszázados hamis mítoszokat, felfedi a valódi természetüket, és elárulja, mi teszi őket igazán boldoggá. JOHN BRADSHAW biológus, egyetemi tanár és szakíró, több évtizede tanulmányozza a házi macskák és kutyák viselkedését. Alapítója és igazgatója a Bristoli Egyetemhez tartozó Antrozoológiai Intézetnek, mely az állatok és az emberek kapcsolatát, egymásra való hatását kutatja. Ő hozta létre a Nemzetközi Antrozoológiai Társaságot, és tagja több nemzetközi szakmai szervezetnek is. Tevékenységéért megkapta az Innovatív Állatjóléti Kutatók díját és a Brit Állatorvosi Társaság által alapított Wooldridge-emlékérmet.
Vypredané
11,26 €

Szelfimánia - Miért sikeresebbek az empatikus gyerekek az énközpontú világban?


A pszichológusok állítják, hogy egyre jellemzőbb korunkra az egocentrizmus és az empátiahiány, és ez alól, sajnos, gyermekeink sem kivételek. A kutatások szerint a mai tizenévesek feleannyira képesek együttérezni másokkal, mint harminc évvel ezelőtti társaik. Ám azok a gyerekek, akik úgy gondolják, hogy az egész világ körülöttük forog, nemcsak az iskolában sikertelenebbek a többieknél, de társas kapcsolatokat is nehezebben teremtenek, és lépten-nyomon kudarcok érik őket. Mit tehetünk, ha csemeténk azonnal hisztizni kezd, mihelyt nem az ő akarata érvényesül, ha durván, lekezelően vagy érzéketlenül viselkedik másokkal? A jó hír az, hogy semmi sincs még veszve! Az empátia ugyanis nem velünk született, hanem tanulható és fejleszthető készség. Épp úgy működik, mint egy izom: némi gyakorlással és odafigyeléssel látványos eredményeket lehet elérni. Michele Borba pszichológus, nevelési és oktatási szakértő a legfrissebb kutatásokra támaszkodó és megtörtént esetekkel illusztrált, kilenclépéses programot kínál nekünk, szülőknek és nevelőknek, amelynek segítségével a születésüktől egészen fiatal felnőttkorukig fejleszthetjük gyerekeink empátiáját. Milyen típusú dicséretek dagasztják egészségtelenül nagyra csemeténk egóját? Igaz, hogy az olvasás nemcsak okosabbá, de kedvesebbé is tesz? Miként segíthetünk gyerekeinknek, hogy ne passzív szemlélői legyenek mások bántalmazásának, hanem együttérzést tanúsítva lépjenek is fel ellene? Hogyhogy az önkontroll, nem pedig az IQ jelzi előre biztosabban a gyerekünk jövőbeni boldogulását-boldogságát? Ezekre a kérdésekre is választ kapunk a Szelfimánia című könyvből, amely arra is megtanít, hogyan neveljünk barátságos, jószívű, nyitott, bátor, és éppen ezért sikeres és boldog gyerekeket. Michele Borba forradalmi útmutatója arról szól, hogy az empátia fejlesztése miért elengedhetetlen. Ez a gondolatébresztő mű felbecsülhetetlen eszközt jelent azoknak a szülőknek és pedagógusoknak, akik együtt érző, kedves és bátor gyermekeket szeretnének nevelni egy olyan kultúrában, ahol a sikert csak osztályzatokban, kupákban és önéletrajzi adatokban mérik. A gyermekeink érdekében abban reménykedem, hogy a szülők megfogadják a szerzőnő remek tanácsait. - Philip Zimbardo, a Stanford Egyetem pszichológusa, A Lucifer-hatás szerzője MICHELE BORBA tanár, nevelési és oktatási szakértő, több mint húsz könyv szerzője. Dolgozott tanárként, foglalkozott mozgássérült, tanulási, illetve viselkedési nehézségekkel küzdő gyerekekkel. Tevékenysége fókuszában a gyerekek empátiájának fejlesztése áll. Három felnőtt fia van, férjével a kaliforniai Palm Springsben él.
Vypredané
11,26 €

Lagom - Miért olyan elégedettek a svédek?


Nincs jobb a pont jónál! Ez a velős mondás a svédek életszemléletének mottója. Ez a lagom, amely napjainkban egyre népszerűbb szerte a világon, és ami a gyakorlatban azt jelenti: se túl, se túl kevés, azaz pont elég. Elég lesz egy pohár bor, nem kell több csillogó gömb a karácsonyfára, és ne dobjuk el az autónk kulcsát. De nem kell átesni a ló túloldalára sem. A lagom nem azt jelenti, hogy nem iszunk egy korty rozét sem az ebédhez, nem díszítjük fel a fenyőfát, és kizárólag biciklivel közlekedünk. A lagom a tudatos mértékletesség hirdetése és dicsérete, amelynek a svédeknél évszázados hagyományai vannak. Göran Everdahl szellemes és humoros könyvében a lagom fogalmát elemzi, és azt, hogyan valósíthatjuk meg, juttathatjuk érvényre az életünkben: munkánkban, étkezésünkben, öltözködésünkben, szűkebb és tágabb környezetünkben, utazásainkkor. A lényeg, hogy úgy fogyasszunk, úgy élvezzük ki az élet minden örömét és szépségét, hogy ne okozzunk túl nagy kárt a környezetünknek. Everdahl megírja Lagomország történetét, az előzékeny vikingek korától kezdve egészen napjainkig, kiemelve az olyan mérföldköveket, mint a pukedlisztrájk, a tegezőreform, az alacsony alkoholtartalmú sör és a népszavazás az atomenergiáról. Kellő iróniával viszonyulva önmagához és honfitársaihoz vizsgál olyan svéd szívügyeket, mint a fika, azaz a szertartásos kávészünet, a félkilónyi csipsszel feldobott pénteki lazítás és idill, a külföldieknek megrázó élményt jelentő Luca napi ünnepségek, vagy Harisnyás Pippi és Ingmar Bergman. De nem vagyunk egyformák. Ami az egyik embernek jó, a másiknak talán nem az. Mindenkinek meg kell tehát találnia a maga lagomját, személyre szabott életstílusát, és meghódítania saját Lagomországát. Talán nem lesz tökéletes (a tökély a lagom ellentétje!), de egyensúlyt teremthet a munka és a magánélet, az egészség és a torkosság, az öröm és komolyság között. És akkor valóban nem lesz jobb a pont jónál!
Vypredané
11,26 €

A Fika kicsiny könyve - Avagy a svéd kávézás szertartása


Ha egyszerű örömökre vágyik az ember, egy csésze kávé egy falatnyi finomsággal felülmúlhatatlan. A svédek különösen szeretik megédesíteni a gyakran hideg és sötét skandináv hétköznapokat, így naponta többször is hódolnak a kávézás szertartásának, amelyet művészi tökélyre fejlesztettek. Ez a ceremónia a fika, azaz a kávészünet. Lassítani és lazítani néhány percig egy csésze kávé mellett elengedhetetlen része a svéd kultúrának. S talán egyik kulcsa az önmagukkal és az élettel való elégedettségüknek, mert egy barát társaságában elkortyolgatott csésze kávé maga a boldogság. Ha többet akarsz tudni erről a sok évszázados hagyományról, és szeretnél te is megélni ilyen felhőtlen pillanatokat, olvasd el ezt a megszívlelendő tanácsokkal és ínycsiklandó receptekkel teli kis könyvet! LYNDA BALSLEV szakácskönyvek, gasztronómiai és útikönyvek díjnyertes szerzője, aki imádja a kávét, a fahéjas csigát és az egyéb finomságokat.
Iba v predajni
10,16 €

Sisu és én


Katja, a fiatal, tehetséges újságírónő Torontóban él és dolgozik. Jó állása van, önálló lakása, menő kocsija, divatos cuccai. Mégis majd minden estéjét a kollégáival koktélozgatva tölti bárokban, klubokban, és másnap fejfájással, szorongással ébred. Érzi, hogy változtatnia kellene az életen, így, amikor munkalehetőség kínálkozik Finnországban, kapva kap az alkalmon. Nem idegen országba költözik, hiszen a szülei finn származásúak, ő is beszéli a nyelvet, többször járt már ott. Ám látogatóba érkezni valahová vagy ott élni – ég és föld a különbség! Katja egy, számára merőben új életszemlélet és életstílust fedez fel, amelynek alapja és mozgatórugója a sisu, a bátorságról, eltökéltségről, szívósságról alkotott sajátos finn elképzelés. Kollégái és ismerősei példáját követve ezentúl reggelente nem autóba ül, hanem biciklire pattan, és elteker a munkahelyére, akár mínusz tíz fokban is, megmártózik a tenger jegébe vágott lékben, és utána beül melegedni és egy jót beszélgetni a szaunába, amely a finn társasági élet egyik központja. A sisu titkát kutatva ráébred, hogy a hétköznapokban meghozott egyszerű döntésekkel, apró lépésekkel juthat el ahhoz, hogy megváltoztassa önmagát és az életét. Megérti, hogy egy erdei séta valóságos gyógyír lehet, hogy a mozgás orvosság, a testi bajokra éppúgy, mint a lelkiekre, éppen ezért amit az ember megtehet, azt ne bízza másra, takarítson, lapátoljon havat, gereblyézzen. Felismeri, hogy nem kell mindig új terméket venni, hogy a bolhapiacokon remekül lehet vásárolni, hogy az eredeti ár töredékéért vett használt design kanapé éppoly kényelmes, mint a méregdrága új, hogy „a több kevesebb” elvét szem előtt tartva a környezetet és a pénztárcáját is kíméli. Megtanulja, hogy ha szorít a farmerja, ne kevesebbet egyen, hanem mozogjon többet, felejtse el a divatos diétákat. Katja Pantzar humorral fűszerezett, élvezetes és tanulságos művében az olvasóval együtt újra bejárja az utat, amely bizonytalan, rosszkedvű, depresszióra hajlamos régi önmagától elvezette új, energikus, kiegyensúlyozott, sikeres énjéig. Könyvéből mi is megismerhetjük azokat a módszereket, amelyekkel – éljünk bárhol, és szembesüljünk bármilyen kihívással – életünk szerves részévé tehetjük a reménynek, kitartásnak és bátorságnak ezt az ősi és bizonyítottan bevált filozófiáját. Megtanulhatjuk, hogy merüljünk el önmagunkban a bennünk rejtőző sisut keresve, hogy aztán egy új, nyugodt, simogató hullám hátán bukkanjunk ismét felszínre, testileg és lelkileg újjászületve.
Vypredané
11,26 €