Kossuth Kiadó strana 122 z 230

Ha ?háromszor ír meg valamit az ember, annak különös oka lehet. Van is. Ennek az életrajzi kötetnek a főszereplője is legalább háromszor kelt életre, és győzött filmvásznon, hanglemezeken, sikereit fölelevenítő utókori slágerbajnokok föllépésein. Karády Katalin legenda és mítosz lett. Ha ma élne, firkászok siserehada futna a nyomában, kereskedelmi tévék kamerái vennék üldözőbe, hetente jelenne meg róla valamilyen álhír. Neki valóban nemcsak ötperces halhatatlanság jutott osztályrészéül. A Rákosi-korszak emigrációba, a Kádár-korszak kényszerű Csipkerózsika álomba kényszerítette, de ő még életében feltámadt: hangja és filmjei a tiltottból a tűrt kategóriába emelkedtek. Haza ugyan nem tért sohasem, bármit is fantáziáltak szenzációéhes zsurnaliszták, de figurája mélyen ágyazódott bele az utókor tudatalattijába. Kelecsényi László filmtörténész, aki korábban két kiadásban is napvilágot látott társadalomtörténeti esszéjében foglalkozott a halhatatlan dívával, most egykori önmagával vitatkozva, palimpszesztként írta újra hajdani kéziratát. A kötetet Karády szerepeinek minden eddiginél részletesebb felsorolása és egy bőséges irodalomjegyzék egészíti ki.

Több mint 600 aforizmát, maximát tartalmaz ez a kötet, mintegy 2500 esztendő terméséből válogatva, 24 témakörben. Az aforizmák, maximák 133 szerzőtől származnak; akik között olyan kiválóságokat találhatunk, mint például Platón, Arisztotelész, Seneca, Marcus Aurelius, Kempis Tamás, Montaigne, Baltasar Gracián, La Rochefoucauld, Pascal, Spinoza, Voltaire, Luc de Clapiers Vauvenargues, Kant, Goethe, Joseph Joubert, Schopenhauer, John Stuart Mill, Tolsztoj, Bertrand Russell, Albert Schweitzer és Erich Fromm.

A 20. századi Közép-Kelet-Európa nemzetiségi, nemzetiségpolitikai történetével egyre több korszerű szemléletű munka foglalkozik. Jóval kevesebb a korábbi évszázadok etnikai viszonyait bemutató, népszerű feldolgozás. A fiatal történész-muzeológus szerző vállalkozása ezen a hiányon enyhít. Arról tájékoztat, milyen népek, etnikumok éltek a Duna-medencében, a történelmi Magyarország területén a honfoglalás idején és utána, a középkorban, majd a török megszállás alatt, miben és mennyiben változtatták meg az ország népességének nemzetiségi összetételét a betelepítések, hogyan bontakoztak ki és milyen következményekkel jártak a nemzeti, nemzetiségi mozgalmak a 19. században, milyen nemzetiségi háttere volt a magyarországi kapitalista fejlődés fellendülésének. A nagyívű áttekintés a nemzetiségek gazdaságtörténetét, még inkább társadalomtörténetét, mondhatnánk úgy is, életrajzát adja.

A Rákóczi-szabadságharc idején játszódik a mű, és egy megtörtént esetet dolgoz fel benne Jókai. Baranyai Miklós kuruc komisszárius és Ungvári Katalin rövid házassága válással végződik. Ebben nagy közreműködése volt a debreceni polgárságnak, amelynek tagjai között folyamatos harc van a pénz, hatalom, hit és vagyon miatt. A férj rövid időn belül megnősül, és nem akarja törvényes fiaként elfogadni az első házasságából származó gyermeket. Az asszony minden lehetséges eszközt bevet fiáért, végső kétségbeesésében pedig a kálvinista asszony a római pápához fordul.

Barabás Miklós (1810-1898) Barabás Miklós a magyar reformkor jelképpé magasztosult festője. Ő volt az első, aki művészi tevékenységével kivívta a társadalom tiszteletét és elismerését, és ezzel az egész magyar művészetnek nagy szolgálatot tett. Elszegényedett középnemesi székely família sarja, iskoláit a nagyenyedi kollégiumban végezte. A híres intézmény falai között kapott nevelés eredménye volt az a kulturált, elhivatottságot sugárzó magatartása, amely később oly vonzóvá tette személyiségét a magyar szellemi élet vezetői előtt. Nagyszebenben tanult rajzolni, s első mestere Neuhauser Ferenc festő volt. A rajztanulás mellett a Brukenthal-palota képtárában nagymestereket másolt. Tehetsége korán megnyilatkozott, és mikor portrérajzaival megkereste az utazás költségeit - mivel ösztöndíjat szereznie nem sikerült -, elindult Bécsbe, a Képzőművészeti Akadémiára. A császárváros pezsgő művészeti életébe hamar beilleszkedett, és itt ismerkedett meg többek között id. Markó Károllyal, akivel életre szóló barátságot kötött. Az akadémiai órákon elsősorban rajzkészségét fejlesztette, a császári képtárban pedig klasszikus mestereket tanulmányozott, és mind ezeket, mind nagynevű kortársait másolta is. Arcképmegrendelése is adódott, amellyel megélhetésének költségeit pótolta ki. 

A Dekameron száz világhírű történetét Boccaccio 1349 és 1353 között írta. Azóta se veszítettek elevenségükből, mert az író nem éri be azzal, hogy egyszerűen elbeszéli a szerencsétlen vagy boldog szerelmesek megpróbáltatásait vagy kacagtató kalandjait, a tréfás vagy szomorú történeteket: elbeszéléseiben ott kavarog korának egész társadalma, megtollasodott vagy tönkrement kereskedők, uzsorások, művészek, kalandorok, féktelen nemesurak, ravasz kópék, huncut parasztok, álszent, nagybélű, parázna papok, ostoba és agyafúrt törvénytudók, orvosok. Boccaccio a középkor alkonyán már az újkor hírnöke: a vakhit helyett a kétkedést, a józan észt, az önsanyargató vezeklés helyett a derűs életörömöt hirdeti.

A szerző neves filozófus, az olvasóközönség számos művét ismeri és szereti. Írásának alapgondolata, hogy az embert - lévén bizonytalan státusú, rögzítetlen lény - a mérték-hiány jellemzi. Ennek megnyilvánulásait és következményeit elemzi a görög tragédiáktól az újkori ember történelmi reményeinek szertelenségéig. Kimutatja: mihez vezet a gőg, amely elhiteti az emberrel, hogy uralkodhat a természet felett és megrendszabályozhatja a történelmi univerzumot is. A remények sérülésében és a kudarcokban a szerző nem puszta negativitást lát, hanem annak lehetőségét is, hogy fölismerjük határainkat, megértsük a végességet, amely az emberi létezést tiszteletre és figyelemre egyáltalán érdemessé teszi.

Bernáth Aurél (1895-1982) Bernáth Aurél Utak Pannóniából című önéletrajzi kötetében örökítette meg a következő, a nagyközönség képzőművészeti érdeklődését karikírozó s így jócskán túlzó, ám mégsem csekély igazságot tartalmazó gondolatot: Az embereket általában öt esetben érdekli komolyan a festett kép: 1. ha szabadban készül, 2. ha öröklik, 3. ha egy kiállításon felháborodásból beszakítják, 4. ha ellopják, 5. ha pornografikus. Az ismeretlen tréfamester öt pontjába foglaltak alapján Bernáth művészete alig tarthatna számot a nyilvánosság figyelmére, mivel: 1. bár kisebb akvarelleket egész életében szívesen alkotott a szabadban, csupán nagybányai szabadiskolás pályakezdőként festett néhány olajképet jó impresszionista hagyomány szerint, 2. a képek öröklése a magánöröm kategóriájába tartozik, 3. tudomásom szerint Bernáth-művet sem kiállításon, sem egyéb helyen szándékolt inzultus még nem ért, 4. a második világháború idején néhány műve eltûnt a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumból, a Magyar Kereskedelmi Bank őrzésére bízott válogatott kollekcióját pedig a szovjet megszállók tévedésből hadizsákmánynak tekintették, és végül 5. a mesternek egyetlen pornografikus műve sem ismert.

A kötetben többek között Ady Endre, Bíró Lajos, Bródy Sándor, Heltai Jenő, Hevesi András, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Örkény István, Pap Károly, Szép Ernő, Szomory Dezső, Tersánszky Józsi Jenő gyönyörű novellái, olykor tanulságos és megható, máskor elgondolkodtató történetei olvashatók egy olyan világról, amelyben élünk.

Zichy Mihály (1827-1906) Zichy Mihály a tekintélyes Zichy család köznemesi ágából származott. A Somogy megyei Zalán született, ahol a történelem különös kegyelméből ma is áll a hangulatos Zichy-kúria, a később hozzá épült műteremmel együtt. A világot járt festő is ide hozta haza Szentpétervárról családját, és legutóbb, a rendszerváltás után ide tért vissza Amerikából dédunokája, Csicsery-Rónay István. Az ő aktivitása napjainkban nagyban hozzájárul a régi bútorokkal, dísztárgyakkal, fegyverekkel, kuriózumokkal, hatalmas könyvtárral és a Magyar Nemzeti Galéria letétjeként nagyméretű képekkel berendezett Zichy Mihály Emlékmúzeum gazdagításához és népszerűsítéséhez.

Jókai 1851-ben keletkezett történelmi regényében Apafi Mihály erdélyi fejedelem udvarába viszi az olvasót, ahová hol a török szultán követei kopogtatnak be újabb és újabb adókért, hol pedig a váraikból, birtokaikról elűzött magyarország, főurak segítségért. A regény központi hőse Bánfi Dénes, Kolozs, és Doboka megye főispánja, féktelen oligarcha, aki ugyanakkor Erdély önállóságáért harcol. Bánfi áldozatul esik a fejedelmi udvar cselszövésének, s bár a fejedelem megkegyelmez neki, a kegyelemlevél későn érkezik, s legnagyobb ellensége Csáky fejét véteti.

A vén macska és a fiatal egér, Az oroszlán, a majom meg a két szamár, A pók és a fecske - és még sorolhatnánk gyermekkorunk kedvelt történeteit. Az e-könyv La Fontaine híres mesegyűjteményének 10., 11., és 12. könyvét tartalmazza. A híres fabulák nem csak tanulságosak és nem csak állatmesék, hanem igazi költemények, s némelyek közülük a francia elégikus költészet legszebb darabjai közt foglalnak helyet.

A cselekmény összesen húsz óra alatt pereg le, e 20 órába sűríti bele a szerző hatalmas erővel a korszak összeütközéseit (1945-től a könyv megírásáig.) Az összeütközések a falu volt szegényparaszti társadalmán belül történnek, háttérül a személyi kultusz súlyos évei, illetve az 1956-os forradalom napjai szolgálnak.

A fekete város Mikszáth Kálmán utolsó nagy regénye. A cselekmény középpontjában Görgey alispánnak és Lőcse városának párharca áll. Mikszáth bemutatja Görgey alispán acélos jellemét, de a vagyonimádatát, szűklátókörűségét sem rejti véka alá. Görgey alispán lánya, Otrokóczy Rozália s a fiatal lőcsey polgár, Fabricius Antal szerelmét is bemutatja a könyv, amely a klasszikus Rómeó és Júlia történetén alapszik. Mikszáth célja, hogy művében bemutassa az urak, és polgárok nem tudnak helyt állni az életben fontos értékekért,   így a nemzetért, életért, az emberekért. A regény folyóiratbeli megjelenése után Mikszáth így vallott művéről: A megtörténhetés illúzióját fenn kell tartani. Ez az egyetlen törvény, mely az írót kötelezi? Legjobb tehát úgy venni, hogy az egész regény költött, mint ahogy költött is? Mert nem valamely család igaz történetét akartam papírra vetni, hanem egy kornak az igazi levegőjét. Mert hiszen az író? kitölti a hézagokat saját fantáziájával, nagyít, zsugorít, elhallgat, amint az ő művészi érzéke megkívánja.  

Munkácsy Mihály (1844–1900) a magyar nemzeti művészet korszakos jelentőségű mestere, a realizmus egyik legnagyobb alakja. Művészetének kialakulására a bécsi és a müncheni akadémia után elsősorban Párizs hatott, ahol 1871-ben végleg letelepedett. Munkácsy igazi területe az emberábrázolás volt, s hatalmas méretű kompozícióival meghódította a műértő közönséget.

A 15–16. századi itáliai városállamok és királyságok fejedelmei egy-egy híres vagy éppen hírhedt család kiváló - vagy kevésbé kiváló - képességű tagjai közül kerültek ki. Hatalmuk megszerzéséhez és megszilárdításához felhasználták az Itáliában született új szellemi irányzat, a humanizmus és a reneszánsz kultúra értékeit is. Többen közülük nemcsak bőkezű mecénások, de neves tudósok, költők voltak. A fejedelmek - Francesco Sforza, Cosimo és Lorenzo de' Medici, Aragóniai Alfonz – mellett a kötetben szerepelnek az egyházi állam azon vezetői – VI. Sándor, II. Gyula és X. Leó pápák –, akik államukat szinte világi királysággá szervezték át.