Kossuth Kiadó strana 124 z 230

A kastély rejtelmesen titokzatosan magasodik a sivár, nyomorúságos falu köré. K. a faluba érkezik mivel azt a feladatot kapja a kastélyból, hogy mérje fel a földeket. K. próbálkozásai sorra meghiúsulnak annak érdekében, hogy kapcsolatba kerüljön a kastély hivatalnokaival és elismertesse küldetését. Célja hogy bejusson a kastélyba. És bár jövetele okáról nem mond le mégis időközben alkalmazkodik a falu lakóihoz. A sorsába bele nem nyugvó ember küzdelme, az embertelenség gépezetével perbe szálló ember példája - ez teszi elsősorban századunk humanista irodalmának jelentős képviselőjévé Franz Kafkát.

Horn Gyula (1932-2013), a Magyar Köztársaság miniszterelnöke (1994-1998).1988 májusa és 1990 májusa között szinte hihetetlen változások mentek végbe hazánkban, de tágabb környezetünkben, Közép-Kelet Európában is. Két esztendő, amely "megrengette a világot". E korszak egyik koronatanúja (nemegyszer közvetlen alakítója) az a magyar politikus, aki államtitkárként, majd külügyminiszterként része a magyar-koreai kapcsolatok rendezésének, aláírója a szovjet csapatok Magyarországról való kivonulását megvalósító szerződésnek, főszereplője annak a drámának, amelynek szerencsés végkifejleteként elhagyhatják hazánkat a keletnémet menekültek, majd ledőlhet a berlini fal, sőt megtörténhet az, amire pár hónappal korábban senki sem számított: egyesül a két Németország.E szédítő történelmi vágta hiteles tanúja, a későbbi miniszterelnök vall ebben a könyvben politikáról, emberekről, saját küzdelmeiről. Könyve mottója lehetne: így láttam én. Horn Gyula ugyanis ügyel arra, hogy csak azokról az eseményekről, tanácskozásokról írjon, melyeken személyesen részt vett, a két sorsfordító esztendő olyan szereplőiről nyilatkozzék, akikkel közvetlen kapcsolatba került. Az újságolvasó állampolgár így is számtalan, eddig ismeretlen információhoz jut, bár nem ún. „szenzációhajhász” könyvet kap a kezébe. Mértéktartó a stílusa, akár önmaga és családja sorsáról szól a szerző, akár az évtized legjelentősebb magyar és európai politikusait jellemzi.

„Olyan ez a mese, mint egy dúsan, sok színnel virító virág – írta Schöpflin Aladár. – Mikszáth, a szatirikus, az okos ember, kemény bírálója a körülötte folyó életnek, ebben a könyvében félretette szatíráját, okosságát, bíráló kedvét, s kitárta a világ elé emberszeretetének mély érzelmességét.”Wibra György, a besztercebányai fiatal ügyvéd útnak indul, hogy megkeresse örökségét, illetve felkutasson egy vörös esernyőt, amelynek nyelébe apja, a ravasz öreg, fia vagyonát rejtette el a kapzsi rokonok elől. A nyomozás nem jár eredménnyel, a fiatalembernek nem sikerül rábukkanni az eltűnt kincsre. De talál helyette mást, ami többet ér minden kincsnél: a glogovai papkisasszony tiszta szépségét, önzetlen szerelmét.Talán a Szent Péter esernyője hozta Mikszáthnak a legnagyobb sikert, a Jókaiéhoz fogható népszerűséget. Még életében tizennégy nyelvre lefordították.

Fontane ?ebben a regényében éri el jellemábrázoló ereje csúcsát. Teljes jellemrajzot ad, teljes élettörténetet beszélve el. A kislányfővel férjhezadott hősnőt nem a szenvedélyes szerelem sodorja házasságtörésbe, hanem a kibírhatatlan házasság a porosz főhivatalnok, Innstetten báró oldalán. Effi Briest embertelen házassági konvenciók bezártságában vergődik. Házasságtörése kitörési próbálkozás a magányból. Az író nagy erővel festi le a porosz junkenség természetellenes merevségét, alattvalószemléletét. Effi Briest, akiben volt „természetes okosság, nagy életvidámság és szívbéli jóság”, meg az átlagosnál több féktelenség, Anna Karenina és Madame Bovary mellett annak az asszonyi hűtlenségnek a jelképe, amely nemcsak megbocsátható, de szinte fölmagasztosul. Noha az írói jellemzés szerint „nem erőssége a harc és az ellenállás”, mégis keményebb, önállóbb alkat, mint híres sorstársnői. Szenvedélye öncélú: Crampas őrnagy nem volt különösebben érdemes rá, csak alkalmat adott egy szánalmas, titkos lázadásra. Környezete, amely már azon is fölháborodott, hogy gyermeke keresztelőjét éppen augusztus 15-én, Napóleon születésnapján tartotta, végérvényesen kitaszítja. Effi mégsem teljesen elszigetelt. Az öreg falusi lelkész és a vidám, hűséges cselédlány megértik, védik; és helytelenítik, hogy az ilyen ügyekbe emberek belehaljanak. (Innstetten báró ugyanis párbajban megöli Crampas őrnagyot). Isten néma teremtménye, Rollo, a kutya sem veti ki a szívéből Effit, a kor álerkölcseinek áldozatát. Halála nem drámai öngyilkosság, hanem lassú elsorvadás a vidéki magányban. „Az európai elbeszélőpróza királyi ékszere” (Thomas Mann), ma is meggyőző, művészi hiteles olvasmány.

A kortársai és az utókor is az Egy magyar nábob-ot Jókai egyik legnagyobb remekművének tartják.  A könyv arról a korról, nemesi generációról szól, amely az 1820-as évektől vívta harcát Magyarország  polgári átalakulásáért, szellemi és anyagi felvilágosodásáért. Kárpáthy János, a nábob a régi nemesi  világ tipikus alakja. Egy névnapi tréfa miatt megpróbál változtatni önmagán és kicsapongó életformáját  levetkőzve a haladás és fejlődés útjára lépni. A számos mellékszereplő még érdekesebbé varázsolja az  amúgy is izgalmas történetet. Jókai élethű képet fest 1820-as magyarországi eseményekről, a magyar társadalomról.

Esti Kornél Kosztolányi Dezső hasonmása. Esti Kornél novellák összekötő eleme a főszereplő Esti Kornél. Van olyan novella, amelynek Esti Kornél nem is szereplője csak elmesél egy érdekes történetet. A novellás kötet  nagy időt fog át (1925–1936). Esti Kornél egy rejtélyes és talányos alak. Társadalmi erkölcsök, tilalmak nem  érdeklik, gátlástalan és nagyon összetett személyiség, így a jó és a rossz folyamatos harca zajlik le benne.

Seneca három vigasztalása, Consolációja az ókori vigasztalásirodalom legérettebb alkotása. Az első egy asszonyhoz szól, aki elvesztette fiát, a második Seneca egy barátjához, aki testvérét siratja, a harmadikat pedig édesanyjához írta Seneca korzikai száműzetéséből. E műfaj elméletét Ciceró foglalta össze tömören: a vigasztalás első eszköze bebizonyítani, hogy nincs rossz, s ha van, nem jelentékeny; a második, rámutatni, hogy minden bánat és gyász az élet törvénye; a harmadik, bebizonyítani, hogy értelmetlen elemészteni magunkat a bánatban, holott világosan tudjuk, hogy nincs ellene orvosság. Tartalom: Marcia vigasztalása; Polybius vigasztalása; Helvia vigasztalása.

Az itáliai politikus-zenész-komédiaíró-filozófus munkája immár csaknem fél évezrede méltán a politika művészetének megkerülhetetlen alapkönyve – királyok, kalandorok, politikusok tanulták-tanulják belőle a hatalom gyakorlásának művészetét.

Örökké meg fog maradni a költészete. Ez a hihetetlenül komplex, magasrendű és ritka költészet. Az élő idegek, az élő értelem, az élő látás együttes költészete. Mindig lesz benne felfedeznivaló. Aki végigéli a verseit, mindennek jobban fog örülni. Jobb és gazdagabb ember lesz. Többet mondanak majd az összes érzéke. Érteni fog a szó varázslatához, a szépség felfedezéséhez. Színesebb lesz. Lényeglátóbb és léleklátóbb. Tömörebb és gyorsabb. Meg fog ijedni és erősebb lesz. Érdekesebb, frissebb, élőbb lesz a világa, bölcsebb és játékosabb. Rájön, hogy az új, ha nagyon jó, már nem is új. Sok konvenció lehámlik róla és szabadulni fog sok hazugságtól. Megutálja a fecsegést. Fogékonyságot, közvetlenséget, bátorságot tanul. Őszinteséget és gazdag egyszerűséget. Bensőségességet, szeretetet, szerelmet, örömöt még a fájdalomban is. Közelebb jut saját egyéniségéhez, pontosabban fogja látni magát az örök dolgok közt. Tiszta, becsületes tankönyvet kap. – (Szabó Lőrinc)

Krúdy Gyula hőse Szinbád, egy nyughatatlan lélek. Korai novellákban Szinbád újra át akarja élni a múltat azokkal a nőkkel, akiket szeretett. Szinbád utazásait a következő részlettel lehet a legjobban leírni: Volt gazdag és volt szegény. Szeretett hajadonokat és érett asszonyokat. A legjobb borból ivott, és fillér nélkül ődöngött. Volt hódítóan egészséges, és volt beteg és szomorú? Látott halált, látott születést, esküvőt, házasságtörést és gyilkosságot az erdőben? Midőn új kiadásban látom újra régi hajósomat, elfog a kétség: vajon így történt-e minden, mint az ifjúkor szemével láttam? Én már nem is emlékezem pontosan a dolgokra. Fiatal olvasóim a megmondhatói, hogy helyesen és igazságosan cselekedett-e Szindbád. Menj, hajós, vitorláidra szívek vannak hímezve! 

E könyvnek nem az a célja, hogy a megszokott étrendünk eget-földet rengető megváltoztatására késztesse a bizonytalanságban élő Olvasót. Csupán ötleteket, segítséget kíván nyújtani azzal, hogy bemutatja egyes zöldfélék különös ismertetőjeleit, egészségünkre gyakorolt hatását, egyszerű, mégis újszerű elkészítési módját, szépségápolásra történő felhasználásának lehetőségét. Tehát négy megvilágításban ismerhetik meg az egyes zöldféléket, gyümölcsöket, fűszereket vagy más, természetes tápanyagokat.

A könyvben a szelíd gyógymódok egyik közismert módszerét, a talpmasszázst ismerheti meg az olvasó. Segítséget nyújt az életerő megőrzéséhez, a betegségek leküzdéséhez, mozgósíthatjuk saját gyógyító erőnket, feloldhatjuk a bennünk lévő feszültséget, csillapíthatjuk a fájdalmakat (például a fejfájást, amelytől nagyon sok ember szenved). A talpmasszázs-terápia nem csodaszer, hanem évezredes keleti gyógymód, amelyet egyre többen alkalmaznak szerte a világon. Sikeresen.

Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) Csontváry Kosztka Tivadart 27 évesen, iglói patikussegédként, váratlanul érintette meg a művészet. Egy napon a gyógyszertár elé állott egy fával megrakott ökrösszekér, az ökrök bóbiskoltak, s én egy vénypapírra ezt a jelenetet fölrajzoltam. Iglóról egyenesen Rómába siettem, ahol több hónapi tanulmányozás után arra határoztam el magamat, hogy húsz esztendeig kell dolgoznom, s akkor utolérem a nagyokat, avagy túlszárnyalom. Rómából Eszékre kerültem gyógyszerésznek, ott lepett meg Munkácsy Pilátusának a híre, s nekem ezt látnom kellett Budapesten. Egy évre rá Párizsban azon tűnődve, hogy győzzem le a nagy nehézségeket? Segíteni senki sem segít. Komoly tervvel siettem haza, s Gács községben nyitottam gyógyszertárt, ahol néhány évig lankadatlan szorgalommal oda jutottam, hogy gyógyszertáram adósságmentesen állott, s amikor már száz koronát havonta jövedelmezett, bérbe adva, elmentem Münchenbe a Hollósy iskolájába, rajzolni természet után. Hat hónap után Münchenből b. Liezen-Mayer Sándor barátom tanácsára Karlsruhéba mentem Kahlmorgen tanárhoz, aki három hó után Itáliába küldött. Én a dalmát partokon festve csak Raguzáig értem, s innen a düsseldorfi akadémiára utaztam föl, ahol az igazgató tudtomra adá, hogy már többet tudok s iskolára szükségem nincsen. Elutaztam hát Párizsba, a Julien-akadémiába iratkoztam be, de vesztemre, mert ott nem engedték meg a szabad rajzolást. Azt a formát, amit a franciák reám akartak kényszeríteni, egyszerûen visszautasítám. Így kerültem ki az akadémiákból egyenesen Pompejibe, ahol egy nagyarányú festménybe bele is fogtam. Ezek után évről évre hol, mit s minő haladással festék, egészen az 1904. évben Athénban festett Jupiter-templomig: ez az első festmény, amelyen már vásznat nem lát a szemlélő. Végül föl kell említenem, hogy a New-York Herald kritikusa egyenest kimondá, hogy minden a világon létező festmény túl van szárnyalva, ezt a hatást csak húszévi komoly munka után vártam, s hogy előbb következett be, a Teremtőnek köszönhetem és senki másnak. Írta le Csontváry a tanulóévek és az első sikerek történetét az 1908-ban, a fővárosi Iparcsarnokban rendezett kiállításának katalógusában.

„Szabó Lőrinc verseinek válogatása során az ember belekényszerül abba a módszerváltásba, melyet ő saját életművén is megvalósított: a lineárisból a visszatérőbe, a privatizálóan magyartól a világirodalmi társaságúan magyarig, az egyszerű és egyszeri összefüggésektől a mély áramok föltárásáig kell eljutnunk. Ez a válogatás arról szól, hogyan lett jó, aztán nagy, aztán nagyobb költő Szabó Lőrinc.” 

Tóth Árpád versei „a tündéri látásnak és a merengő harmóniának, a szépségnek és a bánatnak, az ünnepien gazdag verszenének, az ízlésnek, a kultúrának, a belső fegyelemnek a művésze, minden becsületes akaratnak és haladásnak, igaz emberségnek a hitvallója volt, eleinte az idill és még inkább az elégia ragyogó, majd mindjobban elboruló, sötétedő és egyszerűsödő klasszikusa.” (Szabó Lőrinc)

Örkény István egy helyütt elmondja, hogy a körülményei, az időhiány teremtették meg egyedülálló műfaját, az egyperceseket. Ancsel Éva esetében is hasonló történt: a kényszerű helyzet egy teljesen új műfajt hozott létre. A kórházi ágyon alkotta meg 571 "bekezdését az emberről", amelyek így összegyűjtve első ízben látnak napvilágot. A "bekezdés" szó nagyon találó: távol áll az éles elméjű "okoskodásoktól", poétikus, olykor metaforikus képeivel, hasonlataival viszont teret nyit akár a költészet formái felé, akár egy-egy fiktív vagy néha nagyon is valóságos történet "egyperces" novellába sűrítése felé.