Kossuth Kiadó strana 124 z 233

A nagy katonacsászár Diocletianus idejében játszódik ez a remekül megírt történelmi regény, Móra egyik legsikeresebb, legnépszerűbb alkotása. Az utolsó keresztényüldözések és a római birodalom dekandeciájának korában vagyunk: tanúi leszünk régi és új harcának, a rabszolgatartó erkölcs és a keresztényi humanizmus összeütközésének. A nagy körkép központi alakja egy fiatal pár, az ő finom eszközökkel elmesélt szerelmi történetük alkotja a mű cselekményének fő vonalát, de körülöttük ott lüktet az egész óriási birodalom élete. A császári palotától a társadalom perifériáján tengődő nincstelenek viskójáig mindenhová betekinthetünk – vezetőnk egy nagy író, aki egyben az ókor tudósa is. A kötet végén valóságos kis lexikon segíti elő a történelmi mitológiai és filológiai utalásokban gazdag mű megértését.

Az ismert táplálkozási szakember megismertet a mélyhűtés során az élelmiszerekben végbemenő folyamatokkal, megtudhatjuk, mit lehet ily módon tartósítani,milyen eljárásokkal a legalacsonyabb a C-vitamin veszteség, s mit kell tennünk ahhoz, hogy a lefagyasztott élelmiszer megőrizze színét és friss zamatát. Mindemellett sok egészséges és vonzó receptet is közöl a zöldségek, gyümölcsök, húsételek, tejtermékek, tésztafélék és készételek otthoni méyhűtéséhez, az előkészítéstől a felhasználásig. Praktikus táblázatok egészítik ki a kis mirelit-tanácsadót.

Csók ?István (1865 -1961) Csók István életútja egy évszázadon ível át, eszmélése a „boldog békeidőkre” esett, majd felnőttként megélt két világháborút és megannyi hatalomváltást. Habitusának eredendő derűjét azonban mindez csak megerősítette, világnézetté csiszolva szerencsés adottságát. Derűje máig hatóan átsugárzik művein, ami kellő magyarázatot ad arra a szeretetre, amellyel mai napig övezi művészetét a közönség. E hosszan tartó népszerűség egyik kulcsa kétségtelenül Csók festészetének világos és közérthető volta. Fénytelített, színpompás képi világának visszatérő hősei imádott felesége és lánya, színtere a békés polgári otthon vagy a nyári Balaton, kedvencei a kora ősz dúsan tarka virágai. Festészetének sokszínű formavilága nem öncélú stílusbűvészet, hanem érzékeny leképezése formakereső korának. Kötött, akadémikus kifejezésmódját hamar felváltja a realizmus tiszta hangzata, hogy azt az ifjúkor melankóliáját érzékenyebben kifejező szimbolizmus kövesse, a századelőn vérbő impresszionistaként kezdi újra, majd rövid időre őt is megérinti a modernizmus felszabadító hatása, végül élete derekán visszatér ahhoz a képi világhoz, mely egyéniségéhez, világnézetéhez leginkább illeszkedik, az impresszionizmushoz. Fordulatos stílusváltásai azonban sosem lépik át a természetközeli ábrázolás határait, képtárgya mindenkor a látott, megélt világ marad. Ideológiailag semleges, lírai látványelvű festészete éppúgy sikeres a századvég kiállítótermeiben, mint a Horthy- vagy a Rákosi-érában.

Történeti áttekintés a szociáldemokrácia születéséről és fejlődéséről, a nemzeti szociáldemokrata pártok történetéről, neves skandináv, brit, osztrák és német képviselőiről, röviden: minden, amit a szociáldemokráciáról, nevezetesen reformista szárnyáról, ennek problémáiról és fejlődési tendenciáiról tudni kell. Hatalmas ismeretanyag, a szerzőre jellemző szellemes, olvasmányos előadásmód, amely a humort sem nélkülözi.

”A hangverseny megkezdődött. A zongora felsikoltott, az öregnek szívét bársonyokba burkolta.Az összevissza folyó idegen parfőmök forgatagában kissé megszédült, és álmodozni kezdett. (…) Meg volt magával elégedve, és megfogadta nagyon komolyan, hogy új életet kezd, csöndes, tiszta és méltó életet, és száműzi a kétes örömöket.E pillanatban, forró tapsorkánban, a híres énekesnő lépett a pódiumra. Krém ruhája oldalt felhasítva, feje büszkén és részvétlenül hátraszegve. Énekelt.” A Novella sorozat legújabb kötetének szerzői többek között: Balázs Béla, Bíró Lajos, Cholnoky László, Heltai Jenő, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Márai Sándor, Molnár Ferenc, Pap Károly, Somlyó Zoltán, Szomory Dezső.

Móricz ?Zsigmond „fáradt”, „lassú” éveinek termékeként tartja számon az irodalomtörténet a Rab oroszlánt. Valóban nem tartozik a legkiemelkedőbb, legérettebb remekek közé, de kétségkívül jó regény, amely iránt az is fokozhatja az érdeklődést, hogy talán e művében vallott legmélyebben, legőszintébben első feleségével való konfliktusairól, a Janka-házasság belső pokláról, amely végül is az asszony öngyilkosságába torkollott. A regény persze objektiváltan, idegen szereplőkbe vetítve adja üzenetét, az önéletrajzi, vallomásos jelleg azonban félreismerhetelen. A főhős, Vágrándy tanácsos vidéki dzsentriszármazék, aki csendeskén, a rangot tartva, mégis szűkösködő anyagi körülmények közt él feleségével a fővárosban. Gyerekük nincs, életüket a férfi hivatalba járása és az otthoni mindennapok töltik ki; úgy tűnik fel, így lesz ez már kései öregségükig. A tanácsos hivatali szobájába azonban a miniszter ideiglenesen beköltöztet egy ifjú hölgyet, akinek valamiféle felmérést kellene elkészítenie – persze a tanácsos úr segítségével. Az üde, „modern”, felszabadult fiatal nő megbolondítja Vágrándyt. Nem történik ugyan semmi, de az idősödő férfi nem tudja eltitkolni szenvedelmét odahaza, az asszony pedig – korábban a szelídség, alázat, feleség-úrinői méltóság megtestesítője – vad hisztérikává, fúriává válik. A házaspár veszekedésekkel, kibékülésekkel, tettlegességgel, öngyilkossági kísérletekkel pokolivá tett napokat-heteket él át. Egész életük felfordul, és e változások fényében Vágrándy arra is rádöbben, hogy a környezete hasonló emberi tragédiákkal van aláaknázva, hogy sorsa miben sem különbözik sógoráétól, hivataltársaiétól. A leányt végül elveszi egy Vágrándy-korú államtitkár, a házaspár „kibékül”, ám a korábbi harmonikus élet már sohasem térhet vissza. A kölcsönösen adott-kapott sebeket immáron életük végéig hordozniuk kell. Az emberi drámán túl a regény mint a húszas évek Budapestjének, a miniszteriális hivatali életnek hű tükre is figyelmet érdemel.

Ki ne ábrándozott volna még arról, hogy milyen jó lenne egy bűvös tárgy, amely valóra váltja minden kívánságát? Raphaël de Valentinnak szerencséje van. Utolsó fillérjét is eljátszotta a Palais Royal játékbarlangjában, s nem lát más kiutat, csak az öngyilkosságot. Ekkor egy régiségkereskedőtől különös ajándékot kap – egy bűvös bőrt, amely tulajdonosa minden kívánságát teljesíti, de minden kívánságára összezsugorodik. És fogyásával együtt fogy hősünk élete is.

Vajda ?Lajos (1908-1941) Vajda Lajos művészete nem tartozik a legkönnyebben megközelíthető életművek közé. Olyan utakon járt, ahova „nálunk emberfia nemigen teszi a lábát” – írta róla talán legértőbb kritikusa, Kállai Ernő a harmincas évek végén. Alig adatott számára egy évtizednél több, hogy létrehozza életművét, hisz 1941-ben, mikor meghalt, még nem töltötte be harmincnegyedik évét. Vajda Lajos a szokásos művészpályán, a művészeti közéletben elérhető sikereknél, boldogulásnál fontosabbnak tartotta saját elképzelései következetes megvalósítását. Kivételes rajztudása és színérzéke révén akár a művészeti világ naposabb, elismerést és pénzt hozó oldalán is találhatta volna magát, ám ő többre tartotta ennél a maga elé tűzött művészi problémák megoldását. Már a Képzőművészeti Főiskola „rebellis” hallgatójaként kísérletezni kezdett, s a valóság új összefüggéseinek kutatása során terelődött figyelme a fotó és a film felé. Később a Korniss Dezsővel közösen kidolgozott „szentendrei programban” nem kevesebbre vállalkozott, mint egy, a népi tradíciók talaján álló, a Nyugat és a Kelet közt szintézist teremtő, egyszerre közép-európai és magyar modern művészet megteremtésére.

Ez a kötet először gyűjti egybe klasszikus magyar írók Velencében játszódó, illetve Velencéről szóló novelláit, történeteit, feljegyzéseit. A kötetben Bródy Sándor, Hunyady Sándor, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Lovik Károly, Márai Sándor, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Cs. Szabó László, Szép Ernő, Szini Gyula művei olvashatók.

Ha ?háromszor ír meg valamit az ember, annak különös oka lehet. Van is. Ennek az életrajzi kötetnek a főszereplője is legalább háromszor kelt életre, és győzött filmvásznon, hanglemezeken, sikereit fölelevenítő utókori slágerbajnokok föllépésein. Karády Katalin legenda és mítosz lett. Ha ma élne, firkászok siserehada futna a nyomában, kereskedelmi tévék kamerái vennék üldözőbe, hetente jelenne meg róla valamilyen álhír. Neki valóban nemcsak ötperces halhatatlanság jutott osztályrészéül. A Rákosi-korszak emigrációba, a Kádár-korszak kényszerű Csipkerózsika álomba kényszerítette, de ő még életében feltámadt: hangja és filmjei a tiltottból a tűrt kategóriába emelkedtek. Haza ugyan nem tért sohasem, bármit is fantáziáltak szenzációéhes zsurnaliszták, de figurája mélyen ágyazódott bele az utókor tudatalattijába. Kelecsényi László filmtörténész, aki korábban két kiadásban is napvilágot látott társadalomtörténeti esszéjében foglalkozott a halhatatlan dívával, most egykori önmagával vitatkozva, palimpszesztként írta újra hajdani kéziratát. A kötetet Karády szerepeinek minden eddiginél részletesebb felsorolása és egy bőséges irodalomjegyzék egészíti ki.

Több mint 600 aforizmát, maximát tartalmaz ez a kötet, mintegy 2500 esztendő terméséből válogatva, 24 témakörben. Az aforizmák, maximák 133 szerzőtől származnak; akik között olyan kiválóságokat találhatunk, mint például Platón, Arisztotelész, Seneca, Marcus Aurelius, Kempis Tamás, Montaigne, Baltasar Gracián, La Rochefoucauld, Pascal, Spinoza, Voltaire, Luc de Clapiers Vauvenargues, Kant, Goethe, Joseph Joubert, Schopenhauer, John Stuart Mill, Tolsztoj, Bertrand Russell, Albert Schweitzer és Erich Fromm.

A ?lélekidomár a reformkorral, a szabadságharccal foglalkozó nagy művek után, 1889-ben íródott. Címszereplője messze van már – korban is, tettben is – a szabadságharc hőseitől. Jellemében ugyanolyan feddhetetlen, mint Jókai bármely főalakja, s egy csodálatos, s ezért „bűvös” hatalma van felettük. A gonosztevőket vallomásra bírja, zabolázhatatlannak hitt női személyeket megszelídít. A könyv az önkényuralom alatt hatalmassá duzzadt betyártársadalom felszámolásáról, nemzetközi szélhámosok detektívregénybe illő izgalmakkal leírt leleplezéséről szól, hosszú kutatásról egy titokzatos kincs után, amely annyi ember boldogtalanságát okozza. Továbbá két, szenvedéllyel és szenvedéssel teli házasságot mond el: Lándory Bertalan, a lélekidomár tragikus szerelmét Godivával, akit árvaságából kiemel, életre formál, felébreszti érzéseit, újból gazdaggá tesz és végül nejéül kap, később az özvegyült hős fáradozásait egy francia család szövevényes ellentétei közt az igazság érdekében; majd megbékélését egy új, nem kevésbé hű és szerető feleség oldalán. – A Gángó Gábor értő utószavával kiegészülő regényt a nagy eszméktől való elfordulása, „magán-tematikája” ellenére Jókai eleven stílusa, mesélőkedve teszi mindenki számára élvezetessé.

A Dekameron száz világhírű történetét Boccaccio 1349 és 1353 között írta. Azóta se veszítettek elevenségükből, mert az író nem éri be azzal, hogy egyszerűen elbeszéli a szerencsétlen vagy boldog szerelmesek megpróbáltatásait vagy kacagtató kalandjait, a tréfás vagy szomorú történeteket: elbeszéléseiben ott kavarog korának egész társadalma, megtollasodott vagy tönkrement kereskedők, uzsorások, művészek, kalandorok, féktelen nemesurak, ravasz kópék, huncut parasztok, álszent, nagybélű, parázna papok, ostoba és agyafúrt törvénytudók, orvosok. Boccaccio a középkor alkonyán már az újkor hírnöke: a vakhit helyett a kétkedést, a józan észt, az önsanyargató vezeklés helyett a derűs életörömöt hirdeti.

A szerző neves filozófus, az olvasóközönség számos művét ismeri és szereti. Írásának alapgondolata, hogy az embert - lévén bizonytalan státusú, rögzítetlen lény - a mérték-hiány jellemzi. Ennek megnyilvánulásait és következményeit elemzi a görög tragédiáktól az újkori ember történelmi reményeinek szertelenségéig. Kimutatja: mihez vezet a gőg, amely elhiteti az emberrel, hogy uralkodhat a természet felett és megrendszabályozhatja a történelmi univerzumot is. A remények sérülésében és a kudarcokban a szerző nem puszta negativitást lát, hanem annak lehetőségét is, hogy fölismerjük határainkat, megértsük a végességet, amely az emberi létezést tiszteletre és figyelemre egyáltalán érdemessé teszi.

Bernáth Aurél (1895-1982) Bernáth Aurél Utak Pannóniából című önéletrajzi kötetében örökítette meg a következő, a nagyközönség képzőművészeti érdeklődését karikírozó s így jócskán túlzó, ám mégsem csekély igazságot tartalmazó gondolatot: Az embereket általában öt esetben érdekli komolyan a festett kép: 1. ha szabadban készül, 2. ha öröklik, 3. ha egy kiállításon felháborodásból beszakítják, 4. ha ellopják, 5. ha pornografikus. Az ismeretlen tréfamester öt pontjába foglaltak alapján Bernáth művészete alig tarthatna számot a nyilvánosság figyelmére, mivel: 1. bár kisebb akvarelleket egész életében szívesen alkotott a szabadban, csupán nagybányai szabadiskolás pályakezdőként festett néhány olajképet jó impresszionista hagyomány szerint, 2. a képek öröklése a magánöröm kategóriájába tartozik, 3. tudomásom szerint Bernáth-művet sem kiállításon, sem egyéb helyen szándékolt inzultus még nem ért, 4. a második világháború idején néhány műve eltûnt a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumból, a Magyar Kereskedelmi Bank őrzésére bízott válogatott kollekcióját pedig a szovjet megszállók tévedésből hadizsákmánynak tekintették, és végül 5. a mesternek egyetlen pornografikus műve sem ismert.

A 20. századi Közép-Kelet-Európa nemzetiségi, nemzetiségpolitikai történetével egyre több korszerű szemléletű munka foglalkozik. Jóval kevesebb a korábbi évszázadok etnikai viszonyait bemutató, népszerű feldolgozás. A fiatal történész-muzeológus szerző vállalkozása ezen a hiányon enyhít. Arról tájékoztat, milyen népek, etnikumok éltek a Duna-medencében, a történelmi Magyarország területén a honfoglalás idején és utána, a középkorban, majd a török megszállás alatt, miben és mennyiben változtatták meg az ország népességének nemzetiségi összetételét a betelepítések, hogyan bontakoztak ki és milyen következményekkel jártak a nemzeti, nemzetiségi mozgalmak a 19. században, milyen nemzetiségi háttere volt a magyarországi kapitalista fejlődés fellendülésének. A nagyívű áttekintés a nemzetiségek gazdaságtörténetét, még inkább társadalomtörténetét, mondhatnánk úgy is, életrajzát adja.