Kossuth Kiadó strana 125 z 230

1876-ban íródott a regény. Bár Jókai Mór 50-70-évek között volt legtermékenyebb és legsikeresebb, hiszen ebben az időben az ő regényei tartották életben a magyar népet, mégsem szabad megfeledkezni az ezt követő időszakról. Az élet komédiásai egy kedélyes hangvételű humorral teli, de csöppet sem komolytalan mű. Jókai Mór ezt a művét ő császári és királyi felségének Erzsébet ausztriai császárnénak, Magyarország koronás királynéjának legmagasabb kegyteljes engedelmével, legmélyebb hódolattal ajánlotta.

Az e-könyv a Kossuth Kiadó által nyomtatásban megjelentetett nagysikerű A magyar festészet mesterei című sorozat azonos című kötetének szöveganyagát tartalmazza, az illusztrációk nélkül. id. Markó Károly (1791-1860) A XIX. század elsõ felének művészete az előző évszázad végének politikai, ipari és gazdasági fejlődéséből kiindulva visszatért a múlthoz, s az aranykor felidézése lényegében a klasszicizmus kialakulását jelentette. Az antik művészetek iránti, nemzetek feletti érdeklődést követően alakult ki a romantika irányzata, amely elsősorban a belső valóság, az örökké kereső ember mélységeinek feltárását tűzte ki céljául. E két irányzat évtizedei során alakult ki id. Markó Károly művészete, amely műfaji szempontból a tájképfestészet történetének egyik érdekes fejezetét képviseli. A tájképfestészet, amely egyedüli témájának magát a tájat jelöli meg, korábban nem létezett, bár mindenkor alkottak művészek, akiknek egyetemes érvényű munkásságában a tájképfestészet éppen úgy helyet kapott, mint más műfajok.

A róka, a majom, s a többi állat, A nyúl és a teknősbéka, A kígyó feje és farka - és még sorolhatnánk gyermekkorunk kedvelt történeteit.  Az e-könyv La Fontaine híres mesegyűjteményének 6., 7., 8., és 9. könyvét tartalmazza. A híres fabulák nem csak tanulságosak és nem csak állatmesék, hanem igazi költemények, s némelyek közülük a francia elégikus költészet legszebb darabjai közt foglalnak helyet.

A Kossuth Kiadó és a Magyar Nemzeti Galéria közös, új sorozata a leghíresebb magyar festők munkáit, az alkotások születésének körülményeit mutatja be a képzőművészet iránt érdeklődő olvasóknak.

Kötetünk először gyűjti egybe magyar írók cigányságról szóló novelláit. A történetek többnyire vidámak és gyászosak, szellemesek és izgalmasak, de leginkább igazak és emberiek, megjelenítik az évszázadok óta velünk élő cigányság karakterét, megelevenítik változatos életformáit, megfogalmazzák a magyar ember hozzájuk fűződő viszonyát. A szerzők között találjuk: Ady Endrét, Bíró Lajost, Bródy Sándort, Csáth Gézát, Füst Milánt, Gárdonyi Gézát, Heltai Jenőt, Hunyady Sándort, Kosztolányi Dezsőt, Krúdy Gyulát, Mándy Ivánt, Móricz Zsigmondot, Szini Gyulát, Szomory Dezsőt, Tamási Áront.

Poe rendkívüli, hátborzongató történeteivel a detektívregények atyjává vált. Művészetét, amely tömör és egységes próza kortársai elismerését nem vívta ki, viszont mára Poe regényei, elbeszélései méltó közönségre találtak. Az amerikai romantika világirodalmi alkotóját sajnálatos módon a hajsza, a boldogtalanság , az alkohol és az ópium mindössze negyven évesen elvitte. Az Elbeszélések olyan klasszikusokat tartalmaz, mint Az aranybogár, Az áruló szív, A kút és az inga, Az ovális arckép, Az ellopott levél, A fekete macska és a Morgue utcai gyilkosság.

„Nincs ?mit tenni – mondja Pelikán. – Kinyírjuk Dezsőt. – Gizi elbúsúl, könnycsepp jelenik meg a szeme sarkában: – Muszáj? – Pelikánnak megtódul a vére. Még ez a lány is az érzelmeset játssza? Odavágja elé az asztalra a húsjegyeekt. – Vagy panírozd be ezeket! – A konyhában ott a többi gyerek is. Az egyik felkapja szép, színes papírokat, és földobja a levegőbe. Nagy, színes papírpillangók röpködnek, lassan leereszkednek a földre, a kölykök nézik, nagyokat nevetnek. Pelikán szótlanul figyeli a gyerekeit, aztán leül. Vészjóslóan mered maga elé. – Nincs mit tenni. Kinyírjuk a Dezsőt. – Gizi szavát alig hallani: – Szegény Dezső. – Meg kell halni neki – mondja ki az ítéletet Pelikán. – Most? – Éjjel. Sokára jön meg az este. Pelikán üvegezett verandán ül, s várja, hogy gyűljön a sötét. A túlsú partról harangszót hoz a szél. Aztán csönd, és végre fekete éjszaka. Pelikán föláll, bemegy a konyhába, félretolja a kecskelábú asztalt. Felemeli az alatta levő csapóajtót, az asztalról fölmarkol egy villogó, kajla kést, és leereszkedik a pincébe. Gizi még utánaad egy nyugtalanul lobogó viharlámpát…”

Jókai e kevésbé ismert regényét 1879-ben jelentette meg. A regény Koblenzben játszódik 1657-1688 körül. A kalandos életű Hugóra rábizonyítják, hogy a franciák kémje és ezen kívül huszonegy főbenjáró bűnt is elkövetett. A vizsgálat során Hugó elmeséli addigi izgalmakkal teli életét. Lebilincselő történetek Jókai Mór különleges fantáziájának a merész szüleményei. Hugót a történetek elmesélése után felmentik a huszonegy bűn alól, de az árulás vádja elől nem menekül.

Szinyei Merse Pál (1845-1920) A XIX. század nagy találmánya a világkiállítás, ahol először szembesülhetett a Föld népessége önmaga képével. 1873-ban a soron következő, ötödik rendezvény helye Bécs volt, ahol majdnem félezer kiállító jelent meg Európa, Ázsia, Afrika és Észak-Amerika országaiból. Számunkra a bécsi világkiállítás különösen fontos volt, mivel a kiegyezés utáni Magyarország ekkor lépett először a világ elé önálló államként. Nagy várakozás előzte meg a képzőművészeti anyagot, amely az 1855-ös párizsi világkiállítás óta a tárlatok központi részévé vált. A kiállítások egyben művészettörténeti eseménynek is számítottak, ahol a világművészet fejlődése jól követhető volt. Magyar részről a kiállításra való felkészülés jelentős anyagi áldozatokkal már évek óta folyt a Kultuszminisztérium égisze alatt.

A két folyó, a Tigris és az Eufrátesz völgye a legősibb kultúrák bölcsője. Ezen a helyen, Mezopotámiában éltek a sumérok és az akkádok, de hódítóként megjelentek itt a hettiták, az asszírok és a perzsák is. A kötetben szereplő uralkodók Mezopotámia történetének legfontosabb időszakaiban ültek a királyi székben, s a portrék alapján a két folyó köze történetét ismerheti meg az olvasó. Egyes életrajzokban - a mezopotámiai hagyományoknak megfelelően - két-két uralkodó portréja párhuzamosan szerepel: a két személy, a szerencsés király és a szerencsétlen király jelzi egy-egy dinasztia vagy birodalom fénykorát és bukását. Gilgamesről, a legendás királyról sokan hallottak már, bár ő nem volt valóságos személy. Hammurapi törvényei által vált híressé. Assur-naszir-apli és a függőkertjeiről híres Szemiramisz az Újasszír Birodalomban uralkodtak. Nabu-kudurri-usur (az operából ismert Nabukodonozor) és Nabu-kudurri-usur és Nabu-naid az Újbabilóniai Birodalom uralkodói.

Mednyánszky László (1852-1919)Mednyánszky László a századforduló magyar festészetének titokzatos, karizmatikus személyiségű festőzsenije volt. Egész nyugtalan életében folyton vándorolt, s a magányba menekülve kereste saját lelki megnyugvását, amelyet valójában sohasem talált meg. Az önkifejezés megtalálásának kényszere ösztönözte arra, hogy felrúgva a társadalmi szabályokat, arisztokrataként, a maga mélységében mutassa meg a nagyvárosok nincstelen szegényeinek sorsát, olykor életmódjukkal is azonosulva. Gondolatai, érzései, véleménye a világ nyomorúságáról és önmaga lelki-testi szenvedéseiről mérhetetlen súlyt helyeztek rá. Az egyetlen megnyugvást – jóllehet mindig csak átmenetileg – maga az alkotás folyamata jelentette számára. Ily módon némileg érthető az a különös jelenség, hogy – más művészekkel ellentétben – képeivel csak addig törődött, amíg dolgozott rajtuk, a művek sorsa nem érdekelte. Hiányzott belőle a pénz utáni sóvár vágy, a hiúság, a konszolidált életmód igénye, mindaz, amire mások oly sokat áldoztak: a jól felszerelt, elegáns műterem, a jómódú magánmegrendelők, az állami megbízások, kiállítások, kitüntetések, s bár mindez elérhető lett volna számára, őt nem érdekelte. Egész életében megszállottan dolgozott a maga által választott mostoha körülmények között, szegényesen berendezett, fűtetlen, többnyire külvárosokban bérelt műtermekben vagy a természetben, kilométereket gyalogolva, élményeit sebtében vázlatkönyvekbe rögzítve. A magyar festészet történetében az egyik legnagyobb életművet hozta létre, hiszen ezernél több festmény és rajz alkotójaként ismerjük. Minden motívum, amelyet felfedezett a maga számára, a mélységek felkutatását szolgálta, ezért válhatott ösztönösen a hagyományos műfajok megújítójává. Portréi az emberi lélek szemmel nem látható rétegeit kutatják, tájképei, saját lelkének misztikus tájait tárják fel, életképei és háborús képei pedig az emberi szenvedés formáinak megmutatását szolgálták. Saját lelkének önmaga számára is titokzatos rejtélyei késztették arra, hogy befogadjon mindent, ami új, legyen szó művészi stílusokról, számára ismeretlen vallási irányzatokról vagy akár divatos szellemi áramlatokról, tökéletesen azonosulni tudott ezekkel. Mindezeket az ismereteket – főként pályakezdő ifjú éveiben, arisztokrata származásának előnyeit felhasználva – művészekkel, művészettörténészekkel, f

Juhász Gyula (1883-1937) a Tisza menti táj és nép, a dolgozó ember iránt érzett szeretet, az emberi nagyságba és alkotó erőbe vetett hit tragikus sorsú lírikusa. Postatiszt fia volt, tanár lett, 1917-ig kisvárosokban tanított, ekkor lemondott állásáról, és hazaköltözött szülővárosába, Szegedre. Ettől kezdve állandó gondokkal küszködve élt. Nagyváradon összeismerkedett Adyval, s ez a barátság a haladó radikális irodalom oldalára állította. Egy ideig a szegedi színházat igazgatta. Ő fedezte fel és támogatta elsőnek József Attilát. Mellőzöttsége, magánya egyre jobban megviselte idegrendszerét, s öngyilkos lett.

Szőnyi ?István (1894-1960) Az igazi művész minden korban megkísérli meghódítani az ismeretlen tartományt, ami szemmel nem látható, szóval el nem mondható, de a remekművekben mégis felsejlik, mint a tényeken túl a valóság. Pilinszky János szerint ez a valódi realizmus. Hasonló gondolatot fogalmazott meg Szőnyi István epreskerti műtermének magányában a leányának, Zsuzsának Rómába írt, 1952. január 27-én kelt levelében: „Jóformán mindennap itt járok a Köröndön, hol van egy csodálatosan szép, óriás nagy platánfa. Ahányszor arra megyek, megnézem. Szép az, ha kopár, szép az, ha lombos, szép az, ha hullatja a levelét, s gyönyörű, ha bontja a rügyeit. Ezt a fát addig néztem, míg megtaláltam magamnak az Istent.” Ha Szőnyi István művészetének lényegét szeretnénk néhány szóban összefoglalni, akkor az általa megtalált teljes világról érdemes beszélni, melyre manapság oly sokan vágyunk. Számára a szűkebb és tágabb univerzum nem hullt darabokra, akkor sem, amikor az első világháborúban a Képzőművészeti Főiskoláról a frontra vonulva egész életre szóló betegséget kapott, amikor a második világégés alatt szinte mindent elveszített, ami fontos volt számára: Péter fiát, és lebombázott műtermében képeinek nagy részét. Majd az ötvenes évek abszurd korszakának túlélésére is volt elég belső tartaléka, pedig akkorra már Zsuzsa lánya is véglegesen elhagyta az országot. Passuth Krisztina egyik tanulmányában ennek magyarázatát abban látta, hogy Szőnyi István tudta magáról: „stílusirányzatoktól és tendenciáktól, változó korszakoktól függetlenül – egyszerűen jó festő”. Harmóniára törekvő, kiegyensúlyozott természete megóvta attól, hogy letérjen az általa kiválasztott útról.

Újságíró ?vagyok. Több mint negyven éve. A pályám kezdete óta mindenkor az emberi sorsok érdekeltek – érdekelnek –, az életben maradás, az újrakezdés gyötrelmei, szépségei, trükkjei. A keserű politikai csalódások ellenére sohasem voltak előítéleteim beszélgetőpartnereimmel szemben. Sokkal jobban vágytam arra, hogy megértsem azt a kort, amelyben élünk és benne az egyén viselkedését, cselekedetét és indítékait. Nem történészként, hanem kíváncsi, aggódó, tépelődő, kétkedő emberként. Talán ennek is köszönhetem, hogy sok olyan élettörténetet ismerhettem, írhattam meg, amelyekből kirajzolódni látszik egy másfajta történelem, mint amit a tankönyvek tanítanak. Kiváltságosnak érzem magam, mert olyan – ma már kortörténeti – dokumentumok alkotótársa lehettem,amelyek hitelességét az interjúalanyok személyisége és őszintesége garantálja. És kiváltságosnak érzem magam azért is, mert beszélgetőpartnereim többsége találkozásunk időpontjában valóban olyan történeteket, összefüggéseket mondott el, amelyekről korábban nyilvánosan nem beszélt senkinek.

Most minden korábbi Czóbel-albumnál bővebb kép- és dokumentumanyagot ölel fel a kiadvány. A művész életútját nemcsak olvashatjuk, hanem képeken is végigkísérhetjük.