Kossuth Kiadó strana 123 z 231
vydavateľstvo
Leviatán
Thomas Hobbes a 17. századi filozófia egyik kulcsfigurája. Mesterműve, az 1651-ben írt Leviatán, a modern államelméletek alapműve. Leviatán a közakaratot képviselő állam, mégpedig az ésszerű polgári állam modellje, amelynek hatalma korlátlan, de csak addig, amíg valóban képes megvédeni azokat, akiknek a nevében és megbízásából fellép. Hobbes fejtegetéseiben a védelem és az engedelmesség kölcsönös összefüggéseit igyekszik részrehajlás és hajbókolás nélkül feltárni, mert ezek feltétlen szem előtt tartását az ember természetes mivolta, valamint a természeti és a pozitív isteni törvények egyaránt megkövetelik.
Na stiahnutie
3,63 €
dostupné aj ako:
Mosonyi Emil, a vízépítés professzora
„… ?Végezetül bemutatkozom az olvasóknak: hivatásom építőmérnök, és beállítottságomnál fogva humanista és környezetvédő vagyok. Dr. Mosonyi Emil”A rendszerváltozás eredményeként Mosonyi Emil 1991-től az MTA rendes tagja. 2002-ben Mosonyi Emil életművéért Cannes-ban szakmája „Oscar-díját”, a Nemzetközi Vízügyi Nagydíjat vehette át Perez de Cuellar volt ENSZ-főtitkártól. A Magyar Mérnöki Kamara tiszeletebeli tagságát adományozó oklevelet 2004. május 19-én, a tiszalöki vízlépcső üzembe helyezésének 50. évfordulóján tartott ünnepségen nyújtotta át részére Holló Csaba alelnök. 2006 március 15-én Széchenyi-díjas. A kitüntetés átadásának idején súlyos betegen fekszik egy karlsruhei kórházban felesége éjjel-nappal vele van. A kitüntetéssel járó pénzjutalmat a budapesti, Széher úti Szent Ferenc Kórház javára ajánlotta fel. (Forrás: mernokujsag.hu)Mosonyi Emil vízépítő mérnök nevéhez vízlépcsők és -erőművek sokasága fűződik szerte a világon. Kiemelkedő munkásságát mindenhol elismerik (Magyarországot kivéve?). …hosszú és sikerekben gazdag életében – hosszabbik részét Németországban töltötte – számtalan díjat kapott, sőt kettő róla van elnevezve. Nemzetközi díj az egyik, a vízépítés legjobb szakembereinek adják – az elsőt ő maga kapta –, a másik Mosonyi-díjat Új-Zélandon alapították a legkiválóbb mérnökhallgatóknak. (Forrás: Magyar Hírlap Online, Vélemény és vita, Szále László: Középkereszt)
Na stiahnutie
2,79 €
Sipsirica
A Fehér Páva vendéglőt Jahodovszka asszony vezeti, akinek lánya Sipsirica a vendégek kedvence. Miután egy rejtélyes előkelőség megjelenése után Siprsirica eltűnik, és a vendéglői idill megszűnik. A vendéglőnek állandó vendége Druzsba tanár úr, aki válton állítja, hogy Sipsiricát az excellenciás úr megvásárolta édesanyjától, szeretőnek. Druzsba mindent megtesz az igazság bebizonyátásáért.
Na stiahnutie
1,94 €
Kádár II. kötet
Huszár Tibor tudományos alapossággal, egyszersmind olvasmányos, színes stílusban mutatja be a XX. század meghatározó, ellentmondásosan megítélt alakjának, Kádár Jánosnak az életét. A monográfia „az első átfogó, tudományos igénnyel, a nagyközösség számára készült Kádár-életrajz.” Az 1912-ben született kommunista politikus Nagy Imre körének tagja volt, ám az ’56-os forradalom idején a moszkovita oldalra állt. A szabadságharc után, 1956 novemberétől az MSZMP első titkára 1988-ig; kétszer választották miniszterelnöknek. A második kötet 1957-től haláláig kíséri végig Kádár életét. Részletesen tárgyalja például a szabadságharc utáni politikai megtorlásban való részvételét, a Nagy Imre perben tett vallomását, a „gulyáskommunizmus” intézkedéseit.
Na stiahnutie
4,48 €
Szépségszalon otthon
A természetgyógyászattal foglalkozó könyvei révén ismertté vált szerző eredetileg kozmetikus. Rendszeresen jelennek meg cikkei a szépségápolással kapcsolatban a napilapok, folyóiratok hasábjain. Új könyvében egy valóságos kozmetikai szalon szolgáltatásait kínálja házilagos kivitelezésben, vagyis megtanítja olvasóit azokra a „titkokra” is, amelyeket a hivatásos kozmetikusok nem szoktak elárulni.
Na stiahnutie
1,94 €
Barbár királyok
Az antik birodalmak bukása, s ezzel együtt a kultúra hanyatlása, az anyagi és szellemi értékek pusztulása jellemzi azokat az évszázadokat, melyeket a népvándorlás koraként jegyez a történelem. A kora középkorban Európában megjelenő különböző germán törzsek, illetve az ázsiai eredetű hunok lovas-nomád törzsének vezérei, a honfoglaló királyok életrajzaiból a két civilizáció konfliktusokkal teli találkozása is kirajzolódik. A kötetben a legendás „barbár” hódítók: a gót Alarich és Athaulf, valamint a hun Attila mellett Theodorich keleti gót, Geiserich vandál, Gundobad és fia, Zsigmond burgund, Chlodvig és Clothar frank, Siegebert austrasiai és Alboin longobárd király alakja elevenedik meg. Az általuk vezetett új, harcos népek és a római civilizáció – sokszor véres – harcaiból épült fel a középkori Európa kultúrája.
Na stiahnutie
1,94 €
A bakancsos forradalom
Mi ?volt 1956? Forradalom, ellenforradalom, szabadságharc, felkelés, lázadás, népfelkelés – ezek a leggyakoribb meghatározások. Olykor jelzőkkel is árnyalva: népi, nemzeti, demokratikus.Szükséges a pontosítás, mert az értelmezés: értékelés; ötvenhatot sem lehet anélkül értékelni, hogy értelmeznénk. 1956 forradalom volt. Elsősorban azért, mert az ország népe meg volt győződve, hogy forradalmat csinál. Bármilyen terminológiát használtak az elmúlt évtizedekben politikusok, történészek, zsurnaliszták, gondolkodók, a nép az első pillanattól kezdve forradalomnak érezte és nevezte a maga mozgalmát. Így él mindmáig az ország tudatában. A nép tudja, mit él át, s élményét tovább örökíti.A könyv az 1956. október 23-tól november 4-ig tartó napok részletes története, az előzmények rövid ismertetésével s a forradalomhoz múlhatatlanul hozzá tartozó, január elejéig tartó időszak epilógusával. Ami utána következett, már más történet. A könyvben a szokásosnál többet idézek; meggyőződésem, hogy a történelem megismeréséhez a kor légkörének, hangulatának ismerete is elen- gedhetetlen, nem csak a tények. Idézni csak a forradalom résztvevőit, szemtanúit idézem, vitázni is csak velük vitázom. A történészek, gondolkodók, politikusok közötti véleményütköztetések ismertetésére, értékelésére nem vállalkoztam.
Na stiahnutie
3,63 €
Elmélkedések
Marcus Aurelius, a császár és filozófus, az ókori Róma egyik legelőkelőbb családjában született. Hadrianus császár udvarában nevelkedett, s időszámításunk után 161-ben került a világbirodalom élére. Uralkodása a germán törzsek elleni szakadatlan háborúskodásban telt el. De a csaták közti rövid éjszakai pihenőkön a sztoikus bölcselet meggondolkodtató, szép sorait vetette papírra. Olvassunk csak bele:„Abban senki sem akadályozhat meg, hogy természeted törvénye szerint élj, s a közös természet törvénye ellenére semmi sem érhet.”Császár volt, vagy filozófus? Mindenekelőtt ember, aki mindnyájunkhoz tud szólni a múltból.
Na stiahnutie
1,94 €
dostupné aj ako:
Gulácsy Lajos
A Mintarajziskolában igen rövid időt töltött 1900-ban, majd 1902-ben Rómába, 1903-ban Firenzébe ment, ahol beiratkozott az akadémiára. 1906-ban Párizsba utazott. 1908-as észak-itáliai útját követően írók, költők hívták Nagyváradra, kiállításakor megismerkedett Ady Endrével és későbbi barátjával, Juhász Gyulával. 1913-ban Padovában járt, 1914 tavaszától egy évig Velencében élt. Kapcsolata az aktivistákkal 1918 körül csupán életrajzi momentum, művein nem hagyott nyomot. 1922-ben gyűjteményes kiállítása volt, de a világháború feszültségei, félelmei hatására felszínre került elmebaja ekkor már nem engedte a civil életbe való ideiglenes visszatérését sem.
Na stiahnutie
1,94 €
dostupné aj ako:
Dóra jelenti
Radó Sándor, aki Dóra fedőnéven vált ismertté, minden idők legeredményesebb magyar hírszerzője volt, a mű ebbe a különleges világba vezeti be az olvasót. A „Dóra jelenti” az ő írásait, jelentéseit tartalmazó memoárkötet, amely kordokumentumként is szolgál: megelevenedik benne a huszadik század első fele, bepillantást enged Svájc akkori sajátos helyzetébe és manőverezésébe a náci birodalom tőszomszédságában. Mozaikszerű szerkesztési módja miatt elsőre talán nehezen követhetőnek tűnik, de a magas színvonalú olvasmány magával ragadja az olvasót, egy különleges életutat mutat be egészen szokatlan nézőpontból. Az új, első teljes kiadás azokat a részleteket is tartalmazza, amelyeket az 1971-es kiadásból a szovjet katonai cenzúra nyomására kimaradtak.
Na stiahnutie
3,63 €
Aszalás, kandírozás
A gyümölcsök, zöldségek, levélfűszerek tartósításának természetes és olcsó módja az aszalás, szárítás. Az így eltett zöldfélék megőrzik tápanyag- és vitamintartalmuk döntő részét, hiszen csupán az előáztatással pótolható vizet vonjuk el belőlük. A kandírozás már több munkát, energiát igénylő művelet, de a végeredmény, a finom csemegének számító cukrozott gyümölcs, kárpótol a fáradságért. A könyvecske ezenkívül tartalmazza még a télire való eltevés más, hagyományos módjait – befőzés, savanyítás, nyers tartósítás, frissen tárolás stb. – is.
Na stiahnutie
1,94 €
A hazudós
Fejes Endre írói világának sokszínűségét reprezentálja novellás kötete. Hősei nehéz, küzdelmes sorsú munkások, a Józsefváros szűk utcáin, sötét terein élnek. Szűkre mért életükből a képzelet szárnyán, szivárványos álmok segítségével próbálnak kitörni. De meséik nem csupán a prózai valóságot szépítő hazugságok, hanem egy másfajta, emberibb élet utáni vágyakozást is kifejezik. A bukástól, a kudarctól akarja védeni szeretett hőseit az író, értük, velük perel lírai realizmussal telített írásaiban.
Na stiahnutie
2,79 €
Vörös és fekete
Életében ?kevesen méltányolták ezt a különös-kalandos életű, zárkózott írót. Maga is csak arra számított, hogy majd ennek a regényének a megjelenése után ötven esztendő múlva, 1880-ban lesz része megértésben és elismertetésben. Jóslata beteljesedett, sőt Stendhal, a művész és az ember ma érdekesebb és népszerűbb, mint valaha. Palástolt érzelmességében és értelmi fegyelmében két világ, a XVIII. és a XIX. század munkál, és talán ez a – korunktól sem idegen -kettősség teszi, hogy ez az éles szemű katonatiszt és precíz tisztviselő, szenvedélyes-olaszos műkedvelő és gyanakvó diplomata olyan mélyen átéli, de egyszersmind kívülről szemléli, és művészetében hitelesen jeleníti meg kora emberi-társadalmi élményét. A Vörös és fekete többszörös szín-jelképrendszere azt fejezi ki, hogy a XIX. századelő Franciaországában az egyszerű ember gyereke csak a vörös katonadolmányban vagy a fekete reverendában érvényesülhetett, de a vörös és fekete, a rulett két színe, azt is felidézi, hogy minden ilyen vakmerő törekvés mögött egy szerencsejáték kockázata borong.
Na stiahnutie
2,79 €
Koponyaüreg
Ördögh Silveszter megkisérli megérteni Júdást. Nem védeni, nem vádolni, nem elítélni, nem fölmenteni, szeretni, nem gyűlölni, nem átkozni, nem áldani. Megérteni. Krimi izgalmasságú időutazásra hív. (Fejes Endre)
Na stiahnutie
2,79 €
Polgár a pályán
„Közismerten liberális szellemű, baloldali politikusként nyertem meg a választók bizalmát 2002-ben. Egyetlen olyan személyiségként a rendszerváltás óta, aki eszmei elkötelezettsége ellenére sem volt egyetlen párt tagja a választások idején vagy utána. Párton kívüli miniszterelnök. Egész életemben a pályán voltam, így vagy úgy. A késő Kádár-kor egyik kedvenc politikusa, vagy a demokratikus időszak kíméletlen, de tárgyilagos versenyhelyzetének 2002-es győztese. Mégis mindig civil. Azt hiszem, ez volt sikereim egyik titka és bukásom egyik okozója is.”
Na stiahnutie
2,79 €
Budapesttől Párizsig, Párizstól Budapestig
"Mérlegem, nem dicsekvésből mondom, globálisan pozitív. Sokat dolgoztam, s majdnem mindig örömmel, de azért mindig szakítottam időt kószálásokra, baráti találkozásokra, zenehallgatásra, utazásra. Miért ne vallhatná be az ember, hogy meg van elégedve az életével?"
Na stiahnutie
2,79 €
dostupné aj ako:



















