Magvető Kiadó strana 24 z 97

Vados Anna első verseskötetében a társas kapcsolatok zajlásait kísérhetjük végig. Az idő mintha köröket írna le: a történeteknek "se eleje, se vége nincsen"; a tér pedig - legyen az lakásbelső vagy egy városi utca - éppen a múltat és az elmúltat jeleníti meg, így rajzolva körbe a hiány alakzatait. Tóth Krisztina pontos szavaival: "magamban úgy hívtam ezt a fajta költészetet, hogy veszteséglíra, minthogyha mindig egy téma körül gyűrűznének a sorok, minthogyha mindig ugyanazt próbálná körbejárni, feldolgozni." Vados Anna költészete radikális kísérlet egy olyan nyelv megalkotására és működtetésére, amely leírja a kapcsolatok, a patthelyzetek és a függőségek mélyszerkezetét. Mennyire vagyunk megírhatóak? Miképpen lehet magunkat vagy másokat kiolvasni? A Nincs véna sűrű szövésű, egymással is párbeszédben álló verseiben így kerül egymással metaforikus közelségbe a sebezhető, kiszolgáltatott test és a rejtőzésre alkalmas város, a dadogás és a kiabálás, a csönd és a visszhang, a zuhanás és a repülés, "az emlékekből épített palota" és a "felejtés azonnal őrölni kezdő malma".

Závada Pál új hősét Apfelbaum Ádámnak hívják, aki 1937-ben vesz búcsút családjától, szerelmeitől, addigi élete nagyváradi helyszíneitől, hogy a fenséges művészetek és eszmék csábítására zavaros vizekre evezzen a harmincas évek végének Berlinjében. Fölbukkan a század további időmetszeteiben – 1940-ben visszacsatolt városába látogat haza, ’44-ben a váradi gettóba jut, hogy rettentő korok múltán magasra kapaszkodjék majd a berlini Fal romjain. Ha eközben mindannyiszor Évát képzelnénk Ádám mellé, az nem volna rossz tipp. A válasz ennél mégis talányosabb – pedig még szóba se hoztuk Lilit figuráját. Rendre föllép viszont Lucifer „árnyvezérként” – s persze intrikus szerepeiben. A sorstörténetek strófái közt megszólal olykor az Úr – a kelleténél állítólag ritkábban –, és belekotnyeleskednek az angyalok, Orsi, Lenke és Charlie. A maga tradícióira is reflektáló regényt keresztszálakként szövik át a vonatkozó időkhöz és helyekhez kötődő emlékezetes események, eszmék és alakok – élükön például a legendás szerkesztővel, Réz Pállal.

Folytatódik Karl Ove Knausgard Évszakok-sorozata, amelyben megmutatja a világ szépségeit és nehézségeit lányának, Annénak. A Télben olyan hétköznapi csodák kerülnek fókuszba, mint a születésnap vagy az első hó, olyan minden háztartásban fellelhető tárgyak, mint a fültisztító pálcika vagy egy szék, és még a Harcomban megismert szereplők is felbukkannak. Knausgard egy gyermek kíváncsiságával és egy felnőtt bölcsességével fordul a környezete felé, ismét megmutatja, milyen remek megfigyelő, és nem riad vissza az olyan meghökkentő témáktól sem, mint hogy mi köze a szexnek a kannibalizmushoz, és miért nincsenek a koporsóknak ablakai. A könyvet Lars Lerin illusztrációi teszik teljessé.

„Nincs történet a buborékok mélyén” - írja az új kötet Alászállás című versében Fekete Vince. A Halálgyakorlatok költeményei egy közeli hozzátartozó elvesztésén keresztül a halál eseményszerűségét mutatják meg, a test tusáját és a lélek lehetőségeit, a gyász visszatükröződéseit, a két part - élet és halál - közötti hullámtöréseket, érzékcsalódásokat és horizont-összeolvadásokat; a kötetnek keretet is adó metaforákkal: az apályt és a dagályt. Hogy a halál közvetlen közelében az élet közvetett és hirtelen távoli lesz. Míg a halál fogalma fekete lyukként mintha elnémítaná a nyelvet, addig a kötetben a meghalás gyakorlata inkább feldúsítja azt, ekképpen lesz a variációkból létesülő versszólamokban meghatározó a nyelvi zajlás, a retorikai morajlás, a pontosító beszéd - mintha a megfelelő szavak a helyes sorrendben, ha meg nem is állítják, de talán lassítják és tompítják a zuhanást. Így lesznek a Halálgyakorlatok sűrű versei egyszerre metafizikus, bölcseleti költemények és a távozás valóságos mivoltát érzékeltető lírai naplójegyzetek. - Szegő János 

Ha netán máshonnan nem, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Oscar-jelölt filmjéből mindenki ismeri Rózsikát, a takarítónőt: ő Békés Itala, vérbeli színésznő, aki hosszú élete során a színpadon és a filmvásznon nyújtott emlékezetes alakításai mellett százféle műfajban alkotott - volt női szabó és divattervező, pantomimes, drámapedagógus, tánctanár, létrehozott mozgásszínházi és egyszemélyes előadásokat, kabarét és revüműsort, mindehhez pedig fáradhatatlanul írja több mint negyven éve az emlékiratait. Ez a könyv egy örökmozgó színésznő mozgalmas életének foglalata, tele képekkel és fordulatos történetekkel.A kötet a szerző 95. születésnapjára jelenik meg.

Szabó T. Anna a kezdetektől a vers hatására és működésére, a szó és a forma kapcsolatára, a titok elevenségére figyel. Hogy csend és hallgatás között miképpen lehet érvényes a lírai beszéd, hogy az a bizonyos létige (vagyok) mit, illetve kit jelent. Kit takar, és kit mutat? Ez a költészet nem önmagába zárt, hanem dialogikus. Egyrészt sokszor szólítja meg önmagát és az olvasót, másrészt beszélget a magyar líratörténettel, az irodalmi hagyományokkal, korábbi alkotókkal és műveikkel. Nyolc önálló verseskötet után a Vagyok a szerző összegyűjtött és új verseit tartalmazza, és ezzel más dimenzióban folytatja a párbeszédet: a könyvet olvasva kirajzolódnak a kötetek és ciklusok belső irányai, alakzatváltozásai, hangsúlyeltolódásai. Fénytörések és formálódások, regiszterek és metaforák, mozgások és választások. Alanyi és analitikus; objektív és metafizikus; archaikus és posztmodern: Szabó T. Anna sok hangszeren szeret játszani, és ebben a könyvben éppen az összhangzat lesz a legérdekesebb.

Az öreg grófnő kirepül az ablakon, egy fiatal férfi kutyává változik, különös lidércfények jelennek meg és rémisztő sikoltás hallatszik éjszaka a rakétasiló mellett. Sellők születnek, életre kel egy bábu, Lilith pénztárosnőként bukkan fel, a White Rabbit Rolls frontembere pedig mindenszentekkor a temetőben varázsolja el a falu lakóit. Megtörténhetett és megtörténhet ma is, többnyire észrevétlenül, valahol Magyarországon.Szemethy Orsi szeretettel és humorral megírt meghökkentő meséiben bolygó lelkek nyernek nyugalomra, miközben és miután az élet megy tovább.

2014 tavaszán Gabriel García Márquezt ágynak döntötte egy megfázás. Felesége, Mercedes Barcha, aki több mint ötven éve mellette volt, érezte, hogy ez nem egy szokványos nátha, és aggodalmát gyermekeikkel is megosztotta. A nagyobbik fiú, Rodrigo pedig dokumentálni kezdte édesapja utolsó napjait.A Búcsú Gabótól és Mercedestől egy végtelenül személyes memoár halálról, veszteségről, apai örökségről: közelebb hozza az olvasóhoz a világ egyik legnagyszerűbb íróját, és betekintést enged a kedves és fájdalmas családi emlékekbe.Rodrigo angol nyelven írta meg ezt a szöveget, ami szintén nem véletlen. A búcsúkönyv megmutatja azt is, hogyan és miért választott más művészeti ágat és más nyelvet egy világhírű ember fia.Salman Rushdie szerint Rodrigo García könyve mindenkit lenyűgöz és megindít, aki egyszer belépett Gabriel García Márquez dicsőséges irodalmi világába. A könyvben néhány, idehaza még ismeretlen családi fotó is helyet kapott.

Richardot, a szebb napokat látott tévés és filmrendezőt megbízzák, hogy forgasson filmet Katherine Mansfieldről és Rainer Maria Rilkéről, akik 1922-ben állítólag egymásba szerettek a svájci Château Bellevue szállodában. Miután legfontosabb barátja és alkotótársa, Paddy meghal, Richard mély depresszióba zuhan, felszáll egy vonatra, és nemsokára Skóciában találja magát. A vasútállomáson a sínekre hajtja a fejét, ám egy különös kislány megakadályozza a tragédiát.Britanny egy idegenrendészeti központban dolgozik. Elterjed a pletyka, hogy egy iskolai egyenruhába öltözött kislány a szigorú biztonsági intézkedések ellenére bejutott a központba, és elérte, hogy kitakaríttassák a vécéket. Brit először kételkedik a dologban, ám hamarosan találkozik a lánnyal, aki ráveszi, hogy kísérje el Skóciába. A furcsa pár a vasútállomáson megismerkedik Richarddal, és a három idegen együtt folytatja az utat északra, hogy megkeressék Florance nevelőszüleit.Évszakok-kvartettjének harmadik részében Ali Smith ezúttal megosztottságról, bevándorlásról és a határokról mesél a tőle megszokott mély emberismerettel és empatikus humorral. A Tavasz azokban az időkben is ajtót nyit a világra, amikor a legtöbben bezárkóznak és falakat építenek.

Julie Otsuka első magyarul megjelenő regénye azoknak a japán nőknek a történetét meséli el, akik az 1900-as évek elején csoportosan érkeznek San Franciscóba, hogy hozzámenjenek egy férfihoz, akit csak képen láttak. Mindannyian tele vannak félelemmel, várakozással, a legfiatalabb közülük még csak tizenkét éves. Néhányuknak szerencséje lesz, és rendes férfi várja, néhányuk sorsa tragikusra fordul, és a legtöbbször kiderül, hogy leendő férjük még csak nem is hasonlít a fényképre, amit jövendőbeliükről őrizgetnek. Otsuka bemutatja, hogyan érkeznek meg a japán nők az új életükbe, az első éjszakát, a szülést és a gyereknevelést, és a Pearl Harbour utáni időszakot is, amikor az árulókat kitaszítja a társadalom, és férfiak tűnnek el minden nyom nélkül. Hangot ad a nőknek, akiknek alig volt esélyük változtatni a sorsukon, miután felszálltak az Amerikába tartó hajóra. A Buddha a padláson megrázó, gyönyörű, emlékezetes regény kiszolgáltatottságról, idegenségről, szolidaritásról.

Szerebrjakov professzor udvarházában maga a professzor ritka vendég: az idős, zsémbes tudós és fiatal felesége, Jelena most mégis itt tartózkodik, és ez felbolygatja a megszokott viszonyokat.A Ványa bácsi a nosztalgia színdarabja, de nem a cukros, jóleső visszaemlékezéseké, hanem a jelent megbénító nosztalgiáé. Ez a bénultság mégsem válik tragikussá, fenségessé: Csehov színpadán nagyon is mindennapi, inkább nevetséges, eleven ez a tehetetlenség.

Egy folyóparti falu lakói a Megváltót várják. Árvíz, járvány, váratlan halál és két eltűnt kislány teszi feszültté a karácsonyi időszakot. Fagyos, jeges az ártér. Betolakodók érkeznek az eltűntek helyére. Vajon mi lesz a sorsuk? Merre megy az életük? Kit visz a rév a jeges szélben a túlsó partra? A szigeti falu a Duna partján épült fel több száz évvel ezelőtt, és sosem alszik téli álmot. A verandás, hosszú vályogházakat kaszpáló, legelő és árterület övezi. A családok kegyetlen titkai e házakban rejtőznek. A látszólag néma udvarok pattanásig feszült viszonyok helyszínei, a házakat kiszolgáltatott emberek lakják. Kiss Noémi különös hangulatú, melankolikus novelláiban ezúttal téli történetek elevenednek meg. Karácsonyra a jég, késő tavasszal pedig a zuhogó, örvénylő áradás sodorja a lakókat a legkülönfélébb sorstalálkozásokba és a rejtelmek szigetének gazdag, drámai színhelyére. A Karácsony a Dunán így végül egy falu felszabadító könyve lesz.

A dolgos és szabadságára büszke Münster városában az 1530-as évek elején egyre nagyobb lett a felekezeti feszültség. Előbb a katolikusok és a lutheránusok álltak szemben egymással, később az új tanok hívei között dúltak a harcok, végül az anabaptisták megalapították az Új Jeruzsálemet. A forradalmi változásokat, a terror mindennapjait és a téboly színeváltozásait egy szemtanú visszaemlékezésén keresztül ismerhetjük meg: Liza, a néma cselédlány mindent lát és mindent hall, s mivel nem tud beszélni, előtte őszintébbek az emberek, és figyelme van a rejtett összefüggésekre is. Az idők jelei a történelmi kataklizmák és az emberi kiszolgáltatottság komor dimenzióit tárja fel, azt, ahogy egy város magára zárja az egész világot. A groteszk részletek iránti érzékenység és a szikár líraiság Kemény Zsigmond és Mikszáth Kálmán történelmi regényeihez hozza közel Rakovszky Zsuzsa münsteri krónikáját.

A legnyugatosabb orosz író, Turgenyev regényének főhőse fiókok mélyén lapuló szalagocskák, levelek, préselt virágok közt kutatva idézi fel a rég szem elől vesztett kedves emlékét. A lapokon kibontakozik az első szerelem és az első megcsalás története: a német földön utazgató fiatal orosz nemes, a bájos olasz cukrászlány és a legádázabb Jókai-hősnőkkel vetekedő démoni orosz asszony fájdalmas, szép szerelmi háromszöge. 

"Hőseim fáradhatatlanul kutatnak és kutatni is fognak egy labirintusban, mely labirintus nem egyéb, mint saját eltévedésük helye, s ahol az embernek mindössze egyetlen célja lehet: ezt a tévedést, ennek a tévedésnek a szerkezetét megérteni. Közvetlenül saját nyugtalanságuk okát kutatják, személyes fájdalmukra keresik a gyógyírt, vagy legalább a belátást, hogy nincs gyógyír a sebre" - nyilatkozta Krasznahorkai László egy 2002-es interjúban. Ez a bolyongó, gyógyírkereső kutatás jellemzi a Kegyelmi viszonyok novelláinak hőseit is.

Sztehlo Gábor evangélikus lelkész, a Világ Igaza ebben a könyvben visszatekint 1944-es embermentő tevékenységére: a református Jó Pásztor Bizottság tagjaként a Nemzetközi Vöröskereszt támogatásával a nyilas uralom és Budapest ostroma idején csaknem 2000 üldözött gyereket és felnőttet mentett meg. A háború után az árván maradt gyerekek számára demokratikus alapon működő árvaházat hozott létre (Pax Gyermekotthonok, Gaudiopolis). Sztehlo munkásságának legfontosabb dokumentuma visszaemlékezése, amely jó másfél évtizeddel az események után, 1961-62-ben keletkezett svájci emigrációjában. Bár a szöveget életében nem adták ki, a svájci közeg jóval szabadabb emlékezési lehetőséget biztosított számára, mint a Kádár-kori Magyarország, ahol a zsidóüldözés története csak kellő ideológiai szigorral lett volna elbeszélhető nyilvánosan. A memoár az 1980-as évek elején jelentősen meghúzott, szerkesztett változatban jelent meg először: kötetünkben most a szöveg első teljes, csonkítatlan kiadása olvasható. A szöveg a sajtó alá rendező Kunt Gergely jegyzeteivel és utószavával jelenik meg. Sztehlo Gábor (1909-1974) evangélikus lelkész, pedagógus.