Nemzeti Örökség Kiadó strana 8 z 14

Ki ne ismerné a magyar népmesék kezdő sorait: egyszer volt, hol nem volt, még az óperenciás tengeren is túl volt… és aztán folytatódik a csodálatos mesefolyam, amiben a legkisebb fiú megismeri az igazságot, átmegy számtalan próbán, elnyeri a boldogságot és a királykisasszony kezét. Ezek a mesék tárják fel magukat mesekönyvünk lapjain a becses Olvasók, legyenek azok gyermekek, vagy akár felnőttek előtt. A mese világa mindenkit magával ragad, hát éljük át újra ezt a csodát.

A gyógynövények alkalmazása, úgy az egészségmegőrzésben, mint a gyógyításban egyidős magával az emberrel. Már az ó- és középkori ember is nagy gondot fordított a gyógynövények használatára, de korunkban, a XXI. században is létfontosságú az alternatív gyógymódok alkalmazása a gyógyításban, éppen ezért lényeges, hogy a helyben termett és termesztett növényeket használata segítsen az egészség megőrzésében. A kötet két részből áll. Az első rész: A hazai gyógynövények hatása és orvosi használata A második rész: Hazai gyógynövényeink ismertetése

Kempeleni és kismagyari Kempelen Béla (Budapest, 1874. június 21. – Budapest, 1952. augusztus 27.) családtörténetíró, heraldikus, genealógus. Legjelentősebb műve a tizenegy kötetben megjelent „Magyar nemes csalások”, de ezen kívül számtalan család és nemességtörténeti írása is megjelent az XX. század elején. Jelen műve is ezt a sorozatot gazdagítja.

Wigand Ede (Pest, 1869. május 19. – Budapest, 1945. január 22.) magyar népies stílusú építész, író és iparművész. A Torockói, később Toroczkai-Thoroczkai nevet erdélyi tartózkodása után vette fel. Jelentős dolgozatot szentelt a magyar mitológia és ősvallás által ismert csillagok ismertetésére, ami „Öreg csillagok” címen jelent meg. A hímes udvar című könyve, vagy inkább albuma a magyar építő- és díszítőízlés bemutatására törekszik. Igazi formagazdagsággal ábrázolja úgy a beltéri, mint a kültéri, illetve az építése formákat. „A rög élő szelleme a nép lelke.” – írja Toroczkai-Wigand Ede.

Minden népnek van eredetmondája, így a magyar népnek is, ami a Hunor és Magor történettel kezdődik. Ez a hun-magyar azonosságra és rokonságra utal, azaz a közös eredetre. Ezek az ősi eredetmondák végigvezetik az „ismert” történelem egy bizonyos korszakán népünk fejlődését. Ezek a mese-rege szerű történetek egy ősi világba, ősi vidékre vezetik a tisztelt Olvasót, hogy megismerje a régmúlt idők emlékeit.

Mahler Ede (Eduard Mahler) (Cífer, 1857. szeptember 28. – Istvántelek, 1945. június 29.) magyar-osztrák orientalista, csillagász, természettudós, történész, régész, egyiptológus, az ELTE BTK Egyiptológiai Tanszékének alapítója, az MTA levelező tagja. A XIX. század vége és a XX. század eleje volt talán a legaktívabb a magyar ősrokonság kutatásának késkörében. Rengeteg tanulmány született ez idő tájt, sokuk tudományos alapon megírt dolgozat volt. Ezek közé tartozik Mahler Ede munkája is. Nem csak nyelvészeti szempontból, de a történettudomány irányából is megállja a helyét.

Goldziher Ignác (Székesfehérvár, 1850. június 22. – Budapest, 1921. november 13.) magyar orientalista, egyetemi tanár, keletkutató, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Értekezése az összehasonlító mythologia fejlődéséről egy igazi érdekessége a témának, mely Ipolyi Arnold, Sir George W. Cox nyomán értékeli és értelmezi a téma fontosságát, valamint a tudományos kutatásban elfoglalt helyét. Hiszen minden népnek, nemzetnek van teremtésmítosza, saját mitológiája, amit meg kell, hogy ismerjen. Népmeséink is bővelkednek a mitikus elemek gazdagságától. Fogadják szeretettel eme, szinte már elfeledett dolgozatot.

Horvát István 1825-ben jelentette meg a Rajzolatok a magyar nemzet legrégiebb történeteiből című fenti művét, mely a magyar őstörténet kutatás egyik érdekes írása. "Pözsög a Szent Írás mindenféle régi magyar nevektől és régi magyar írásmódtól. Ti éjjel nappal Szent Írást olvasó rokonim! Hogyan nem vevétek ezeket észre a sok század alatt!..." ? írja művében a szerző. Ismerte Kazinczy Ferencet, Virág Benedeket, Vitkovics Mihályt és Szemere Pált, akikkel nyelvészeti és történeti vitákat folytatott. A kor jelentős tudósaival is kapcsolatban állt. Ma már tudománytalannak ítélik, de a maga korában lelkesítő, a magyar tudatot büszkévé tevő tudósnak számított.

Huszka József (Kiskunfélegyháza, 1854. november 20. – Budapest, 1934. március 31.) tanár, néprajzkutató. A szerző számtalan írást szentelt a magyar ornamentika témájának és díszítőművészetünk csodálatos világának. Jelen tanulmánya is a téma komoly és mély ismeretéről árulkodik.

Honti János Tamás (Erzsébetváros, 1910. október 19. – Kópháza, 1945. március/április) magyar folklorista, népmesekutató, irodalomtörténész. Honti János gyűjteménye még 1938-ban jelent meg, ezidáig nem volt új kiadása, ezért most a tisztelt Olvasó kezébe tesszük ezt az igazán érdekes gyűjteményt, mely nem csak a gyermekek számára nyújt izgalmas elfoglaltságot, hanem a felnőtt olvasókat is elszórakoztatják ezek a népmesék. Honti János a világ több pontjáról gyűjtött össze meséket és ez a tizenkét népmese egy igazi kuriózum a meseirodalomban.

Áldásy Antal (Pest, 1869. szeptember 25. – Budapest, 1932. július 14.) a történelmi segédtudományok művelője, korának egyik legelismertebb heraldikusa, történetíró, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A jelen munka a nagyközönséggel kívánja megismertetni a keresztes hadjáratok történetét. Nem magukon az eredeti, elbeszélő és okleveles forrásokon alapul tehát. Támaszkodik a nagyterjedelmű irodalom legfontosabb termékeire és igyekszik összefoglalni a tudományos kutatás mai eredményeit. Az a nagyszerű mozgalom, mely a keresztes hadjáratokkal a XI. század végén a Szentföld felszabadítására megindult, több mint két évszázadon keresztül tartotta hatalmában a nyugati kereszténységet.

Szendrey Zsigmond (Szatmárnémeti, 1879. - Balatonfenyves, 1943. május 26.) néprajzkutató, a magyar néphagyomány és hiedelmek kiváló ismerője. Jelen válogatás az év ünnepköri szokásait és a hozzájuk kapcsolódó hiedelmeket és babonákat mutatja be. A kötetet záró írás a "Műveltségtörténet és babonafejlődés" címet viseli.

Róheim Géza (Budapest, 1891. szeptember 12. – New York, 1953. június 7.) magyar néprajzkutató, az etnológia pszichoanalitikai irányzatának világhírű tudósa. A „Magyar néphit és népszokások” című munkájának előszavában az alábbiakat írja: Ez a kis könyv arra törekszik, hogy a magyar néphit és népszokások terén való tájékozódást a tudományban előkészítése és annak eddigi eredményeit a közönség számára hozzáférhetővé tegye… Természetesen az ethnológiai célkitűzés mellett foglalkoztam az előforduló szokások pszichológiájával is és éppígy magától értetődik, hogy itt, mint már vagy tíz éve, minden munkámban egyedül a pszichoanalizis módszerét találtam célhoz vezetőnek. Gyerekkoromban arról ábrándoztam, hogy egykor majd én írom meg az új » Ipolyi-t «. Ez nem az a könyv, amelyet elképzeltem, de mégis úgy érzem, hogy szerény lépés a cél felé. És így Ipolyi Arnold jeligéjével bocsátom én is szárnyra munkámat. „Lépjetek be, itt is megtaláljátok az örök emberit.”

Benedek Elek (Kisbacon, 1859. szeptember 30. – Kisbacon, 1929. augusztus 17.) magyar újságíró, író, országgyűlési képviselő, „a nagy mesemondó”. Benedek Elek hatalmas életművet hagyott maga után, az életmű legnagyobb része a meseirodalomhoz kapcsolódik, itt találunk általa gyűjtött és írt meséket, de akad közöttük fordítás és átdolgozás is, mint például a Grimm testvérek gyűjteménye. Azon kívül néprajzi gyűjtések eredményei és egyéb irodalmi munkák is szép számmal. Jelen kötete a „Mondák és legendák” címet viseli, zömében a középkori Magyarország történeteit dolgozta fel az író. Akad közöttük tündérmese, a török basáról szóló történet, a három arkangyal vagy Szűz Mária keresztlánya, de az ördög köve címet viselő történet is. Mindez Benedek Elek ízes magyar nyelvezetével átadva a becses Olvasó kezébe.

Bán Aladár (Várpalota, 1871. november 3. – Budapest, 1960. szeptember 26.) magyar költő, műfordító, irodalomtörténész, folklorista. Eredeti neve Bánvárth Károly Mór volt, melyet 1889 júliusától Bán Aladárra magyarosított. A samánizmusról szóló írását 1908-ban publikálta az Ethnographia című tudományos folyóiratban. „Vizsgálni fogjuk a samánizmus főbb ismertetőjegyeit, a különféle népeknél különböző néven szereplő, de egységes jelleggel bíró vallási személyeket, a beléjük vetett hitet s az általuk végbevitt ténykedéseket, hogy kimutassuk: kikre alkalmazhatjuk helyesen a samán elnevezést és micsoda cselekmények mondhatók samánkodásnak.” – írja előadása bevezetőjében a szerző.

Kempelen Béla a magyar nemes családok kutatója, kiváló heraldikus és genealogus. Jelen könyvének csak az első kötetéig jutott el, de ez is egy fontos állomása az életművének. Mint kutató egy nagyobb léptékű mű elkészítésén fáradozott, ez pedig a Magyar nemes családok I-XI. kötete volt, ami közel húsz évig készült és 40.000 család adatait dolgozta fel benne.