Nemzeti Örökség Kiadó strana 8 z 14

Minden népnek van eredetmondája, így a magyar népnek is, ami a Hunor és Magor történettel kezdődik. Ez a hun-magyar azonosságra és rokonságra utal, azaz a közös eredetre. Ezek az ősi eredetmondák végigvezetik az „ismert” történelem egy bizonyos korszakán népünk fejlődését. Ezek a mese-rege szerű történetek egy ősi világba, ősi vidékre vezetik a tisztelt Olvasót, hogy megismerje a régmúlt idők emlékeit.

Mahler Ede (Eduard Mahler) (Cífer, 1857. szeptember 28. – Istvántelek, 1945. június 29.) magyar-osztrák orientalista, csillagász, természettudós, történész, régész, egyiptológus, az ELTE BTK Egyiptológiai Tanszékének alapítója, az MTA levelező tagja. A XIX. század vége és a XX. század eleje volt talán a legaktívabb a magyar ősrokonság kutatásának késkörében. Rengeteg tanulmány született ez idő tájt, sokuk tudományos alapon megírt dolgozat volt. Ezek közé tartozik Mahler Ede munkája is. Nem csak nyelvészeti szempontból, de a történettudomány irányából is megállja a helyét.

Goldziher Ignác (Székesfehérvár, 1850. június 22. – Budapest, 1921. november 13.) magyar orientalista, egyetemi tanár, keletkutató, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Értekezése az összehasonlító mythologia fejlődéséről egy igazi érdekessége a témának, mely Ipolyi Arnold, Sir George W. Cox nyomán értékeli és értelmezi a téma fontosságát, valamint a tudományos kutatásban elfoglalt helyét. Hiszen minden népnek, nemzetnek van teremtésmítosza, saját mitológiája, amit meg kell, hogy ismerjen. Népmeséink is bővelkednek a mitikus elemek gazdagságától. Fogadják szeretettel eme, szinte már elfeledett dolgozatot.

Horvát István 1825-ben jelentette meg a Rajzolatok a magyar nemzet legrégiebb történeteiből című fenti művét, mely a magyar őstörténet kutatás egyik érdekes írása. "Pözsög a Szent Írás mindenféle régi magyar nevektől és régi magyar írásmódtól. Ti éjjel nappal Szent Írást olvasó rokonim! Hogyan nem vevétek ezeket észre a sok század alatt!..." ? írja művében a szerző. Ismerte Kazinczy Ferencet, Virág Benedeket, Vitkovics Mihályt és Szemere Pált, akikkel nyelvészeti és történeti vitákat folytatott. A kor jelentős tudósaival is kapcsolatban állt. Ma már tudománytalannak ítélik, de a maga korában lelkesítő, a magyar tudatot büszkévé tevő tudósnak számított.

Huszka József (Kiskunfélegyháza, 1854. november 20. – Budapest, 1934. március 31.) tanár, néprajzkutató. A szerző számtalan írást szentelt a magyar ornamentika témájának és díszítőművészetünk csodálatos világának. Jelen tanulmánya is a téma komoly és mély ismeretéről árulkodik.

Honti János Tamás (Erzsébetváros, 1910. október 19. – Kópháza, 1945. március/április) magyar folklorista, népmesekutató, irodalomtörténész. Honti János gyűjteménye még 1938-ban jelent meg, ezidáig nem volt új kiadása, ezért most a tisztelt Olvasó kezébe tesszük ezt az igazán érdekes gyűjteményt, mely nem csak a gyermekek számára nyújt izgalmas elfoglaltságot, hanem a felnőtt olvasókat is elszórakoztatják ezek a népmesék. Honti János a világ több pontjáról gyűjtött össze meséket és ez a tizenkét népmese egy igazi kuriózum a meseirodalomban.

Áldásy Antal (Pest, 1869. szeptember 25. – Budapest, 1932. július 14.) a történelmi segédtudományok művelője, korának egyik legelismertebb heraldikusa, történetíró, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A jelen munka a nagyközönséggel kívánja megismertetni a keresztes hadjáratok történetét. Nem magukon az eredeti, elbeszélő és okleveles forrásokon alapul tehát. Támaszkodik a nagyterjedelmű irodalom legfontosabb termékeire és igyekszik összefoglalni a tudományos kutatás mai eredményeit. Az a nagyszerű mozgalom, mely a keresztes hadjáratokkal a XI. század végén a Szentföld felszabadítására megindult, több mint két évszázadon keresztül tartotta hatalmában a nyugati kereszténységet.

Róheim Géza (Budapest, 1891. szeptember 12. – New York, 1953. június 7.) magyar néprajzkutató, az etnológia pszichoanalitikai irányzatának világhírű tudósa. A „Magyar néphit és népszokások” című munkájának előszavában az alábbiakat írja: Ez a kis könyv arra törekszik, hogy a magyar néphit és népszokások terén való tájékozódást a tudományban előkészítése és annak eddigi eredményeit a közönség számára hozzáférhetővé tegye… Természetesen az ethnológiai célkitűzés mellett foglalkoztam az előforduló szokások pszichológiájával is és éppígy magától értetődik, hogy itt, mint már vagy tíz éve, minden munkámban egyedül a pszichoanalizis módszerét találtam célhoz vezetőnek. Gyerekkoromban arról ábrándoztam, hogy egykor majd én írom meg az új » Ipolyi-t «. Ez nem az a könyv, amelyet elképzeltem, de mégis úgy érzem, hogy szerény lépés a cél felé. És így Ipolyi Arnold jeligéjével bocsátom én is szárnyra munkámat. „Lépjetek be, itt is megtaláljátok az örök emberit.”

Benedek Elek (Kisbacon, 1859. szeptember 30. – Kisbacon, 1929. augusztus 17.) magyar újságíró, író, országgyűlési képviselő, „a nagy mesemondó”. Benedek Elek hatalmas életművet hagyott maga után, az életmű legnagyobb része a meseirodalomhoz kapcsolódik, itt találunk általa gyűjtött és írt meséket, de akad közöttük fordítás és átdolgozás is, mint például a Grimm testvérek gyűjteménye. Azon kívül néprajzi gyűjtések eredményei és egyéb irodalmi munkák is szép számmal. Jelen kötete a „Mondák és legendák” címet viseli, zömében a középkori Magyarország történeteit dolgozta fel az író. Akad közöttük tündérmese, a török basáról szóló történet, a három arkangyal vagy Szűz Mária keresztlánya, de az ördög köve címet viselő történet is. Mindez Benedek Elek ízes magyar nyelvezetével átadva a becses Olvasó kezébe.

Szendrey Zsigmond (Szatmárnémeti, 1879. - Balatonfenyves, 1943. május 26.) néprajzkutató, a magyar néphagyomány és hiedelmek kiváló ismerője. Jelen válogatás az év ünnepköri szokásait és a hozzájuk kapcsolódó hiedelmeket és babonákat mutatja be. A kötetet záró írás a "Műveltségtörténet és babonafejlődés" címet viseli.

Bán Aladár (Várpalota, 1871. november 3. – Budapest, 1960. szeptember 26.) magyar költő, műfordító, irodalomtörténész, folklorista. Eredeti neve Bánvárth Károly Mór volt, melyet 1889 júliusától Bán Aladárra magyarosított. A samánizmusról szóló írását 1908-ban publikálta az Ethnographia című tudományos folyóiratban. „Vizsgálni fogjuk a samánizmus főbb ismertetőjegyeit, a különféle népeknél különböző néven szereplő, de egységes jelleggel bíró vallási személyeket, a beléjük vetett hitet s az általuk végbevitt ténykedéseket, hogy kimutassuk: kikre alkalmazhatjuk helyesen a samán elnevezést és micsoda cselekmények mondhatók samánkodásnak.” – írja előadása bevezetőjében a szerző.

Kempelen Béla a magyar nemes családok kutatója, kiváló heraldikus és genealogus. Jelen könyvének csak az első kötetéig jutott el, de ez is egy fontos állomása az életművének. Mint kutató egy nagyobb léptékű mű elkészítésén fáradozott, ez pedig a Magyar nemes családok I-XI. kötete volt, ami közel húsz évig készült és 40.000 család adatait dolgozta fel benne.

Egy igazi gasztronómiai ritkaságot tart kezében a tisztelt Olvasó. Ezen kis könyvecske 1801-ben látott napvilágot és a kor sütési-főzési művészetét mutatja be. „Különb-különb féle válogatott, tzifra, jó, egésséges, hafznos, tifzta, és fzapora Étkeknek meg-kéfzitése, sütése, és főzése a Gazdafzfzonyoknak nagy hafznára leábrázoltatik.” – írja a könyv szerzője az akkori nyelv és helyesírás szerint.

Az ember a történelem kezdeteitől vadászik. Eleinte mindezt az önfenntartás miatt tette. Napjainkban a vadászat egyfajta sport, szórakozás, kikapcsolódás, de azért nagyon komoly előírásai vannak. Pák Dienes: Vadászattudomány című könyve, igaz, hogy 1829-ben jelent meg, de ennek ellenére a legkomolyabb feldolgozása az összes vadászattal kapcsolatos tudnivalóknak. Hasonmás kötetünk mind a két részét tartalmazza a könyvnek. Ebből szinte mindent megtudhat a tisztelt Olvasó, az állatok elejtésétől, a fegyverek használatáig. De a könyv olvasása kiváló szórakozást is biztosít.

Jelen kis könyvnek a feladata az, hogy a magyar tárgyi néprajz pusztuló emlékeit megőrizze és a tudományos feldolgozás számára hozzáférhetővé tegye. Ezen kívül a céljai elérését az is vezérli, hogy a magyar nép művészi, lelki készségének megnyilvánulásait megőrizze és a nép ősi műveltségét továbbadja. A dunántúli tükrösök csodálatos példái ennek az ősi kézműves és ábrázoló művészetnek, amit kár lenne veszni hagyni.

A "Magyar nemes családok" című 11 kötetes gyűjtemény ma könyv formában már szinte fellelhetetlen. A hatalmas családtörténeti gyűjtemény több mint 40.000 családot és 120.000 nevet sorakoztat fel. A szerző véleménye szerint: "Egy ilyen gyűjteményes munka sohasem lehet teljes és minden adatában feltétlenül hiteles. Szerzője rá van kényszerítve az előzőleg már megjelent hasonló tárgyú munkákra, amelyek szintén korábbi munkákra támaszkodnak." De ezidáig a legteljesebb gyűjteménye a nemes családoknak, így kiváló kutatási lehetőséget nyújtva mindazok számára, akik családtörténeti-genealógiai kutatásra szánják magukat. Jelen kiadás reprintje az eredeti gyűjteménynek.