Nemzeti Örökség Kiadó strana 6 z 11

Újat mondok, de nem új, hanem nagyon régi igazságot, amelyik azonban mindezideig rejtve volt a magyar nép elől. Ennek fő oka elsősorban az, hogy sem történetíróink, sem nyelvészeink nem tanulmányozták át az árpád-kori kódexanyagunkat, vagyis a nyomtatásban is megjelent történeti és jogi okleveleinket. Egyetlen történetírónk sem hivatkozik ezekre, hanem a már mások által megírt, kész könyvekre. Így a régi tévedések tovább élnek. Pedig az árpád-kori kódexanyagunk 63 vaskos, darabonként átlag 800 oldalas kötetet tesz ki, amelyekből a kutató történetíró pontosan meg tudja állapítani az árpád-kori magyar nép társadalmi, gazdasági és jogi berendezkedését és ezek fejlettségét.

Honti János Tamás (Erzsébetváros, 1910. október 19. – Kópháza, 1945. március/április) magyar folklorista, népmesekutató, irodalomtörténész. Honti János gyűjteménye még 1938-ban jelent meg, ezidáig nem volt új kiadása, ezért most a tisztelt Olvasó kezébe tesszük ezt az igazán érdekes gyűjteményt, mely nem csak a gyermekek számára nyújt izgalmas elfoglaltságot, hanem a felnőtt olvasókat is elszórakoztatják ezek a népmesék. Honti János a világ több pontjáról gyűjtött össze meséket és ez a tizenkét népmese egy igazi kuriózum a meseirodalomban.

Szendrey Zsigmond (Szatmárnémeti, 1879. - Balatonfenyves, 1943. május 26.) néprajzkutató, a magyar néphagyomány és hiedelmek kiváló ismerője. Jelen válogatás az év ünnepköri szokásait és a hozzájuk kapcsolódó hiedelmeket és babonákat mutatja be. A kötetet záró írás a "Műveltségtörténet és babonafejlődés" címet viseli.

Wigand Ede (Pest, 1869. május 19. – Budapest, 1945. január 22.) magyar népies stílusú építész, író és iparművész. A Torockói, később Toroczkai-Thoroczkai nevet erdélyi tartózkodása után vette fel. Jelentős dolgozatot szentelt a magyar mitológia és ősvallás által ismert csillagok ismertetésére, ami „Öreg csillagok” címen jelent meg. A hímes udvar című könyve, vagy inkább albuma a magyar építő- és díszítőízlés bemutatására törekszik. Igazi formagazdagsággal ábrázolja úgy a beltéri, mint a kültéri, illetve az építése formákat. „A rög élő szelleme a nép lelke.” – írja Toroczkai-Wigand Ede.

Minden népnek van eredetmondája, így a magyar népnek is, ami a Hunor és Magor történettel kezdődik. Ez a hun-magyar azonosságra és rokonságra utal, azaz a közös eredetre. Ezek az ősi eredetmondák végigvezetik az „ismert” történelem egy bizonyos korszakán népünk fejlődését. Ezek a mese-rege szerű történetek egy ősi világba, ősi vidékre vezetik a tisztelt Olvasót, hogy megismerje a régmúlt idők emlékeit.

Kempeleni és kismagyari Kempelen Béla (Budapest, 1874. június 21. – Budapest, 1952. augusztus 27.) családtörténetíró, heraldikus, genealógus. Legjelentősebb műve a tizenegy kötetben megjelent „Magyar nemes csalások”, de ezen kívül számtalan család és nemességtörténeti írása is megjelent az XX. század elején. Jelen műve is ezt a sorozatot gazdagítja.

Kempelen Béla a magyar nemes családok kutatója, kiváló heraldikus és genealogus. Jelen könyvének csak az első kötetéig jutott el, de ez is egy fontos állomása az életművének. Mint kutató egy nagyobb léptékű mű elkészítésén fáradozott, ez pedig a Magyar nemes családok I-XI. kötete volt, ami közel húsz évig készült és 40.000 család adatait dolgozta fel benne.

Mahler Ede (Eduard Mahler) (Cífer, 1857. szeptember 28. – Istvántelek, 1945. június 29.) magyar-osztrák orientalista, csillagász, természettudós, történész, régész, egyiptológus, az ELTE BTK Egyiptológiai Tanszékének alapítója, az MTA levelező tagja. A XIX. század vége és a XX. század eleje volt talán a legaktívabb a magyar ősrokonság kutatásának késkörében. Rengeteg tanulmány született ez idő tájt, sokuk tudományos alapon megírt dolgozat volt. Ezek közé tartozik Mahler Ede munkája is. Nem csak nyelvészeti szempontból, de a történettudomány irányából is megállja a helyét.

Goldziher Ignác (Székesfehérvár, 1850. június 22. – Budapest, 1921. november 13.) magyar orientalista, egyetemi tanár, keletkutató, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Értekezése az összehasonlító mythologia fejlődéséről egy igazi érdekessége a témának, mely Ipolyi Arnold, Sir George W. Cox nyomán értékeli és értelmezi a téma fontosságát, valamint a tudományos kutatásban elfoglalt helyét. Hiszen minden népnek, nemzetnek van teremtésmítosza, saját mitológiája, amit meg kell, hogy ismerjen. Népmeséink is bővelkednek a mitikus elemek gazdagságától. Fogadják szeretettel eme, szinte már elfeledett dolgozatot.

A gyógynövények alkalmazása, úgy az egészségmegőrzésben, mint a gyógyításban egyidős magával az emberrel. Már az ó- és középkori ember is nagy gondot fordított a gyógynövények használatára, de korunkban, a XXI. században is létfontosságú az alternatív gyógymódok alkalmazása a gyógyításban, éppen ezért lényeges, hogy a helyben termett és termesztett növényeket használata segítsen az egészség megőrzésében. A kötet két részből áll. Az első rész: A hazai gyógynövények hatása és orvosi használata A második rész: Hazai gyógynövényeink ismertetése

Ki ne ismerné a magyar népmesék kezdő sorait: egyszer volt, hol nem volt, még az óperenciás tengeren is túl volt… és aztán folytatódik a csodálatos mesefolyam, amiben a legkisebb fiú megismeri az igazságot, átmegy számtalan próbán, elnyeri a boldogságot és a királykisasszony kezét. Ezek a mesék tárják fel magukat mesekönyvünk lapjain a becses Olvasók, legyenek azok gyermekek, vagy akár felnőttek előtt. A mese világa mindenkit magával ragad, hát éljük át újra ezt a csodát.

„A magyar nemzet homályba borult őstörténete annyira érdekes tárgy, hogy az ezzel való foglalkozás megindokolása feleslegesnek mutatkozik. Tény, hogy a magyarok eredetének kérdése már évtizedek óta napirenden van és arról még akkor sem fog levétetni, ha kétséget kizáró módon megoldva leend, mert a fő kérdés megoldása oly számtalan mellékkérdést fog felszínre juttatni, hogy ezek tisztázása ismét évtizedekre szóló tanulmányokat fog szükségessé tenni. Engem a tárgy érdekességétől eltekintve egyrészt annak nagy jelentősége vezérelt tanulmányaimban, másrészt az a körülmény ösztönzött kutatásaim folytatására, hogy elejét vegyem a napról-napra szaporodó, hamisaknak ismert származási elméletek burjánzásának. Senki sem fogja kétségbe vonni, hogy a magyarok eredetének, a magyarság keletkezésének és őshazájának kiderítése az összes nemzeti ismeretek szempontjából szerfelett nagy fontossággal bír, és hogy a történelem, nyelvészet, ethnológia és ezek segédtudományai, melyek a nemzet testének és alkotó részeinek ismertetésével foglalkoznak, egészen új mederbe fognak sodortatni…” - írja a szerző az 1901-ben megjelent műve előszavában.

A magyar ornamentika története nem mondák, hagyományok, ősi följegyzések és nyelvészeti összevetések labirintusából keletkezett és igazság látszatával ható megállapítások összessége, hanem ma is látható, megfogható, mérlegelhető, kisebb-nagyobb műbecsű, régi és mai iparművészeti tárgyak formáinak beszéde. A formák nyelvét kísérlem megszólaltatni, hogy mondják el, hol, mikor, mily célból és alkalomból, vagy mily rendeltetéssel születtek. Huszka József utolsó művét tartja kezében a Becses olvasó, mely 1929-ben készült el és a szerző életművének összefoglalása. Ornamentikai témájú könyvei közül az alábbiak jelentek meg kiadónk gondozásában: -A magyar ornamentika -Magyar díszítő styl -Régi magyar ornamentika -Az istenfa -Magyar díszítési motívumok a székelyföldön -Honfoglaló őseink ornamentikája -Tárgyi ethnográfiánk őstörténeti vonatkozásai

A Pálos Rend az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend. Kisbán Emil két kötetes monográfiájában az alábbi gondolatokkal vezeti be művét: „Történelmünk tanúsága szerint hazánkat a kard szerezte meg, de a kereszt tartotta fenn. A pálosok a keresztben való hitet, s a nyomában fakadó kultúrát, a doctrina Christianat hirdették és terjesztették minden módon, a korok más-más szükséglete szerint. A XIV. és XV. század véres harcaiban éppúgy teljesítették szent kötelességüket, mint a kultúra nyugalmának békés éveiben. Fennállásuk első idejében, abban a korszakban, midőn a pálosok remetekolostorokban éltek s hivatásuk az elmélyült meditáció volt. Európát s egyben hazánk földjét zavaros belső harcok, vagy ellenséges vad hordák pusztításai tépdesték. A pálos szerzetes kilépett magányából és kardjával és imádságával küzdött Mária országáért a pogány és az eretnekek ellen. Nemzetünk büszkesége, drágagyöngye volt a rend ezekben a századokban.” Könyvünk az 1940-es kiadás hasonmása. Az I. kötet 1225-1711-ig mutatja be a rend történetét.

A Pálos Rend az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend. Kisbán Emil két kötetes monográfiájában az alábbi gondolatokkal vezeti be művét: „Történelmünk tanúsága szerint hazánkat a kard szerezte meg, de a kereszt tartotta fenn. A pálosok a keresztben való hitet, s a nyomában fakadó kultúrát, a doctrina Christianat hirdették és terjesztették minden módon, a korok más-más szükséglete szerint. A XIV. és XV. század véres harcaiban éppúgy teljesítették szent kötelességüket, mint a kultúra nyugalmának békés éveiben. Fennállásuk első idejében, abban a korszakban, midőn a pálosok remetekolostorokban éltek s hivatásuk az elmélyült meditáció volt. Európát s egyben hazánk földjét zavaros belső harcok, vagy ellenséges vad hordák pusztításai tépdesték. A pálos szerzetes kilépett magányából és kardjával és imádságával küzdött Mária országáért a pogány és az eretnekek ellen. Nemzetünk büszkesége, drágagyöngye volt a rend ezekben a századokban.” Könyvünk az 1940-es kiadás hasonmása. A II kötet 1711-1786-ig mutatja be a rend történetét.

Böngérfi János, Bingenheimer (Pest, 1859. április 1. – Budapest, 1950. január 16.) fővárosi nép- és ipariskolai tanító, pedagógiai és ifjúsági író. Mély szomorúságban töltötte napjait Csaba Szittyaországban. Fájt lelkének nagyon, hogy a magyarok nem siettek Attila örökségének visszafoglalására. Meg se mozdultak, nem hogy fölkerekedtek volna, a világ legszebb országának megszerzésére. Hasztalan magasztalta Csaba a föld szépségét és gazdagságát. Mind azt felelték neki: - Mit ér a kincs, a pompa, fény, jólét, ha testvérvér tapad hozzá? Magad beszélted el, hogy a hún hún ellen küzdött. Elvérzett az egész nemzet az öldöklő testvérharcban. A testvér-vértől még most is párolog Attila földje. Hej, nem lehet azon Isten áldása. De Csaba nem csüggedt. Nem szűnt meg biztatni, nógatni a magyarokat, hogy foglalják vissza azt a tündérszép országot, mely Attilát uralta, melynek nincs párja kerek e világon. Még halálos ágyán is lelkükre kötötte, hogy az Isten szerelméért ne hagyják idegen kézben, bitangul az Attila örökségét. Lám, az apa is elfeledi idők multával fia tévedését; az Isten is megbocsátja a hún nemzet nagy vétkét. Elföldelték Csabát, de emléke fönnmaradt. Szavát se feledték. Apáról fiúra szállott az a sok dicséret, mely Attila örökségét napról-napra kívánatosabbá tette. Mert tudjátok meg, hogy lassacskán négyszáz esztendő telt el Csaba halála óta. Bizony, a magyar nép szépen megsokasodott. Mint csillag az égen, fövény a tengeren s fű a mezőn: annyi volt a magyar Szittyaországban. Nem csoda, hogy szűk lett az ország.