Nemzeti Örökség Kiadó strana 6 z 14

Solymossy Sándor (Pest, 1864. augusztus 28. – Budapest, 1945. április 9.) magyar néprajzkutató, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Szakterülete a néphit-, a népmese- és a népballada kutatása. A néprajz és az összehasonlító néprajzi kutatás elméleti, módszertani kérdéseinek lefektetése. Két előadását tartalmazza néprajzi füzetünk, melyben a hagyomány megőrzésének fontosságát vázolja fel a szerző. „A népdalok és népmesék gyűjtése hasonlít a vadvirágszedéshez. Ennek is amannak is sokféle, de egymáshoz igen hasonló módjai vannak… A munka nemzeti jelentőségű s kívánom, kísérje siker, legyen rajta Isten áldása!” – vallja Solymossy Sándor.

Solymossy Sándor (Pest, 1864. augusztus 28. – Budapest, 1945. április 9.) magyar néprajzkutató, egyetemi tanár, az Magyar Tudományos Akadémia tagja. Főbb kutatási területei a néphit-, a népmese- és a népballada-kutatása. A néprajz és az összehasonlító néprajzi kutatás elméleti, módszertani kérdései. Jelen tanulmánya „A magyar ősvallás” kérdéskörét és összefüggéseit mutatja be: a samán alakját, a világfa és a népmesékben fellelhető ősvallási elemek jelentőségét és kapcsolatát a magyarság hitrendszerével.

Kékessy László: A magyar vadász kézikönyve című műve azok számára való, akik megértik a vadásznyelvben kötelező jártasság etikáját és el akarják sajátítani ezt a külön vadásznyelvet. Nagy szorgalomnak, kiváló lelkiismeretességnek, sok búvárkodásnak az eredménye ez a könyv, amelyben vadászati irodalmunk egyik komoly értékét láthatjuk.

Róheim Géza (Budapest, 1891. szeptember 12. – New York, 1953. június 7.) magyar néprajzkutató, Ausztrália, Új-Guinea, Mexikó néprajzi kutatója, az etnológia pszichoanalitikai irányzatának világhírű egyénisége. A lucaszék című tanulmánya a Luca naptól Karácsonyig tartó időszak alatt történő cselekedeteket mutatja be, melyek egyrészt a lucaszékével kapcsolatosak, másrészt a boszorkány felismerését célozzák, de a magyar és nemzetközi folklór hiedelemrendszerét és mágikus praktikáit is feltérképezi a szerző.

Debreczenyi Miklós olyan felfedezést tett a magyar írás tekintetében, amit saját kora tudósai sem tudtak igazán kezelni. Azaz lefordított olyan töredékeket, amiket odáig senki sem tudott. Ezzel a magyar nyelv- és őstörténet kutatás kimagasló tudósává vált. Könyve bevezetőjében az alábbiakat írja: „Volt-e magyar őseleinknek, mielőtt keresztényekké lettek, nyelvünk sajátságaihoz alkalmazkodott valamely írásmestersége? ? olyan kérdés, melyre minden habozás nélkül azt mertem válaszolni, hogy: volt. Még pedig nem csupán abból az indokból, mely Jernei Jánost a jeligémül is választott nyilatkozatra bírta, hanem főképpen azért, mert a székelyeknél, ha számra nézve csekély, annyi emléke mégis maradt fenn, aminek alapján elég helyes képet alkothatunk magunknak róla. Ezt az írást legújabban „Székely rovás-írás”-nak nevezik s ezzel azt a székely különlegességek közé sorozták be… Sokkal több az: az összes magyarság ősi közös kincse.” A mű az 1914-ben megjelent eredeti kiadás reprint változata.

Hosszú évszázadokon keresztül készítettek szappant az emberek – egyrészt mosási, másrészt tisztálkodási célokra. A XXI. század embere igyekszik visszatérni a természetes életmódhoz, legalább is próbálkozik azt megvalósítani az életében, legyen az a táplálkozás, az egészséges életmód, mint például a gyógynövények megismerése és alkalmazása vagy az ún. vegán táplálkozás, stb. Ezért ajánljuk a tisztelt Olvasók kezébe jelen könyvünket, ami régi, de mégis rengeteg gyakorlati tanácsot ad a kísérletező ember számára a régi emberek szépítő, háztartási és egyéb praktikáit tekintve. Hiszen annyi minden elkészíthető a saját házi vegykonyhánkban. A kötet kb. 200 receptet tartalmaz, ami ma is megállja a helyét és könnyen megvalósítható.

Istvánffi Gyula (Kolozsvár, 1860. április 5. – Budapest, 1930. augusztus 16.) botanikus, mikológus, ampelológus. Fő kutatási területe a gombák és a gombák okozta szőlőbetegségek patológiai vizsgálata, az ellenük való növényvédelmi módszerek kidolgozása volt. 1901-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1920-tól rendes tagja lett. „Az ehető és mérges gombákról írott külföldi munkák száma tekintélyes, de ezek között a mi viszonyainknak megfelelő modern s mégis népszerű munka alig van, mert más fajokkal élünk mi jórészt, mint azok, akiknek számára írattak vagy pedig a gombák jellemzése s ábrázolása olyan, hogy azon a nagy közönség nem igazodik el egykönnyen. A gomba manapság nem ínyes csemege, hanem közgazdaságilag jelentékeny táplálék s minden körben való elterjesztése, megismertetése fontos és a népek jólétét előmozdító feladat.” – írja könyve előszavában a szerző. A könyv az eredeti kiadás reprint változata, mely tartalmazza a színes táblákat is.

Hogy ez a könyv mennyire időszerű, azt tudja mindenki. Segítségül szántuk azoknak, akik a mindennapok harcában az otthonok lelkes őrei, akiknek semmi fejtörés, munka nem sok, hogy családjukat a legnehezebb körülmények között is megfelelő táplálékhoz juttassák. A 347 leírásból mindig akad olyan, ami éppen megfelel ízlésünknek, konyhánk szokásainak. A hozzávalók beszerzése sem nehéz. És van, amit hazaival, otthon készülttel lehet pótolni! Fogadják szeretettel és váljék hasznára minden dolgozó, otthonát szerető asszonynak és családjának. Z. Tábori Piroska Jelen kiadás az 1940-ben megjelent mű reprint változata.

Radványi és sajókazai báró Radvánszky Béla (Sajókaza, 1849. március 1. – Budapest, 1906. május 2.) művelődés- és irodalomtörténész, politikus, császári és királyi kamarás, valóságos belső titkos tanácsos, koronaőr, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság elnöke. Báró Radvánszky Béla, mint művelődéstörténész sok érdekességet gyűjtött össze és dolgozott fel műveiben. Jelen munkája a „Régi magyar szakácskönyvek” címet viseli. A szerző az alábbi szavakkal méltatja művét: „Nemzetünk benső élete ismeretének egy fontos részét képezi a régi magyar konyha állapota. Méltán érdekelhet bennünket, hogy őseink hogyan étkeztek, mit ettek, miként főzték az ételeket, mennyire volt nálunk kifejlődve az elmúlt századok szakácsművészete, minő múltra támaszkodott az e század első felében még híres magyar konyha.”

Kriza János (Nagyajta, 1811. június 28. – Kolozsvár, 1875. március 26.) néprajzkutató, költő, műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, unitárius lelkész, erdélyi unitárius püspök 1861-től haláláig. Az elmúlt, közel százötven év során számtalan népköltési gyűjtemény látott napvilágot és került a tisztelt Olvasók kezébe, de Kriza János Vadrózsák című gyűjteménye semmit nem veszített eredeti varázsából. Kriza János több évtizedig kutatta és gyűjtötte ezeket az értékeket, amelyhez hasonlót utódai közül senkinek nem sikerült találnia. Ha a Vadrózsák gyűjteményét megismerjük, az által nemzeti öntudatunkat és önbecsülésünket is megtaláljuk.

Hazai pálinkáink a "HUNGARIKUMOK" sorába tartoznak. Ahogyan azt Petz Károly kis könyvében megírta: ahhoz, hogy jó pálinkánk legyen, jó alapanyagra van szükségünk, de ezen kívül minden másra is oda kell figyelnünk - a cefrétől a főzésig és a pálinka kezeléséig, stb. Már őseink is nagy tapasztalattal rendelkeztek a pálinkafőzés tudományáról. Jelen könyvünk igazi kuriózuma a témának, hiszen 1839-ben jelent meg, így fontos dokumentuma a korszak szeszipari és természetesen a nyelvújítás időszakának is.

Korunkban egyre többen helyezik előtérbe saját életükben és mindennapjaiban az egészség megőrzését és a betegségek megelőzését segítő módszereket. Ebben nagyon nagy segítséget jelent a gyógynövények gyűjtése és alkalmazása a mindennapokban. Fontos megismerni azt a lehetőséget, amivel ez az ősi tudás és ismeret megajándékoz bennünket. Mert a mai, modern ember az ún. alternatív gyógymódok közé helyezi a fitoterápiát, mint fontos gyógyító eljárást.

Hans Christian Andersen (Odense, 1805. április 2. – Koppenhága, 1875. augusztus 4.) dán költő és meseíró. Andersent a mese királyának tartották, aki értette a virágok beszédét és a madarak nyelvét, a szél suttogását és a vihar üvöltését. Abba a meseíró, mesegyűjtő generációba tartozott, akik feladatuknak tekintették összegyűjteni népük mesekincsét, akár csak a Grimm testvérek vagy Benedek Elek. Meséin több generáció is felnőtt és a magyar olvasóközönség is számtalan meséjét ismeri. A négy kötetes gyűjtemény közel 1500 oldalt tesz ki és szinte minden meséjét bemutatja.

Hans Christian Andersen (Odense, 1805. április 2. – Koppenhága, 1875. augusztus 4.) dán költő és meseíró. Andersent a mese királyának tartották, aki értette a virágok beszédét és a madarak nyelvét, a szél suttogását és a vihar üvöltését. Abba a meseíró, mesegyűjtő generációba tartozott, akik feladatuknak tekintették összegyűjteni népük mesekincsét, akár csak a Grimm testvérek vagy Benedek Elek. Meséin több generáció is felnőtt és a magyar olvasóközönség is számtalan meséjét ismeri. A négy kötetes gyűjtemény közel 1500 oldalt tesz ki és szinte minden meséjét bemutatja.

Dr. Dömötör Sándor, kiváló néprajztudósunk magyar népmesegyűjteménye igazi örömteli válogatás, nem csak a felnőtt olvasók számára, de a gyermekeknek is szórakoztató és tanulságos meséket tartalmaz. A kötet nem csak az eredeti meséket tartalmazza, hanem a Dömötör Sándor által írt tanulmányt és a mesék magyarázatát is.

Varró Aladár Béla neve jós ismert azok előtt, akik a gyógynövényekkel történő gyógyítás iránt érdeklődnek. Jelen könyvében új területen érvényesíti tudását, nevezetesen a kozmetika és bőrbetegségek terén. A szerző egyike hazánkban a gyógynövények legjobb ismerőinek és hosszú évek alatt szerzett tapasztalatait ismertette műveiben. Nagy irodalmi tájékozottságra vall annak a sok babonának és népies eljárásnak az összegyűjtése, amely könyvében lépten-nyomon megragadja figyelmünket. A nép babonáinak és eljárásainak mindig van valami alapja. Csak éppen ügyesen mögéje kell nézni a dolgoknak, hogy a lényeget megtaláljuk. Korunkban reneszánszát éli a természetes életmód- és táplálkozás, valamint a gyógynövényekkel való gyógyítás és egészségmegőrzés. Éppen ezért fontos a gyógynövények ismerete, és mint ahogy azt a jelen könyv is igazolja, akár a szépségápolás területén is mennyire fontos az alkalmazásuk.