Noran Libro Kiadó strana 3 z 13

"Ez a ló hozzánk hasonlított. (...) Első pillanatban elmosolyodtam. Ha kalapot viselt volna, vagy sétapálcát vagy zsebórát, akkor se lehetett volna mulatságosabb, akkor se lehetett volna emberibb. Egyszerre azonban valami melegség járta át a szívemet. Én, aki remény nélkül szemlélem a köröttem kavargó aljasságot, ostobaságot, gyűlöletet, az emberi fajta hánykódását és agyarkodását, azt mondottam magamban, hogy ilyen lóval mégse találkoztak a középkorban. Lám-lám, szóltam a szívemhez, milyen szép ez." (Kosztolányi Dezső) A kötetben többek között Ady Endre, Bíró Lajos, Gárdonyi Géza, Heltai Jenő, Hunyadi Sándor, Kellér Andor, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Márai Sándor, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Nagy Endre, Zilahy Lajos írásai olvashatók.

Megrázó trauma és egy egész életet megváltoztató terápia története a "Bűn vagy Bűnhődés". Egy negyvenkét éves nő kíméletlenül őszinte vallomása ez, amelyben elmeséli, hogyan lett hatéves korában szexuális abúzus áldozata. A viszony - amely közte és az unokatestvére között éveken át tartott - titokban maradt a család előtt, a lány - később asszony - senkinek sem beszélt a traumáról. Véletlenül jutott el pszichológushoz, ahová az ötéves lányát vitte, aki szorongani kezdett, és nem akart óvodába menni. Ám a pszichológusnő néhány beszélgetés után az anyának javasolt terápiát, amely négy és fél évig tartott. A terápia története egyben Anoni Mara életének történetét, a feoldozás keresését tárja elénk. Hosszú és fájdalmas út veztett el odáig, hogy újra tudja építeni mindazt, amit a gyermekkori abúzus az életében lerombolt.

"Ritka válogatást tart kezében az Olvasó! Könyvünkben kísérletet tettünk arra, hogy az indiai irodalom majd másfél ezer esztendejéből kiválogassuk az erotikus írások legjavát. A "Kámaszútrá"-n edződött olvasó azt hihetné, hogy Indiában szinte Gangeszt lehet rekeszteni erotikus irodalommal, holott a helyzet korántsem ilyen egyszerű. A régi, hetedik-tizenkettedik századi szanszkrit szövegek után ugyanis jókora, mintegy nyolcszáz éves szünet következett: a huszadik századig az indiai erotikus próza Csipkerózsika-álmát aludta. Mégsem adtuk fel! Végül sikerült olyan antológiát összeállítanunk, amelyen mind tájegységek alapján -Nepáltól Dél-Indiáig, Bombaytól Bangládésig-, mind az erotika szerteágazó területeit érint- a heteroszexualitástól a transzvesztitákon (hidzsrákon) keresztül egészen a leszbikusokig-, mind pedig korszakokon át betekintést nyújthatunk az Olvasónak a földkerekség mintegy egyhetedét kitevő indiai népesség erotikus irodalmába." (a Kiadó)

"A nagy cserfa asztal szegletén jól elfértek a bácsi a nénivel, de a tálak alig a tetején. Ebben egy kis friss túró, fenyőfakéregben; odább egy tál újmódi, korán érő fekete szőlő; egy kis mézzel főzött retek, üvegfedél alatt, mandulával a jó szájíz végett; és hónapos retkek, amiket a fogások között rág az ember, hogy ne unja el magát. A kövér, forró leves párolog a tányérban. A néni alig mer hozzányúlni." (Petelei István) "Azt mondták, hogy a szeretet ellenszolgáltatás. Ha szeretnek bennünket, akkor valamiért szeretnek. Ok nélkül nincs szeretet. Az oktalan szeretet képtelenség. (...) Körülbelül így beszéltek. Én megjegyeztem, hogy mégiscsak önmagunkért kell szeretni bennünket." (Kosztolányi Dezső) "...a kert kapujában megjelent egy emberi forma, aki jött felém, a füzek felé, a part irányában. (...) Hosszú, vékony, emberi forma, fehér fürdőköpenyben. Olyan könnyedén jött (...), hogy szinte nem is jött, mint inkább szállott, mint egy kísértet a fehér köpenyével a csillogó atmoszférában. Mint egy nagy lepke, úgy szállott. Úgy is kaptam feléje, a karomat meglengetve, mint egy lepkefogó." (Szomory Dezső) A kötet szerzői: Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Gelléri Andor Endre, Heltai Jenő, Herczeg Ferenc, Illés Endre, Kassák Lajos, Kóbor Tamás, Kosztolányi Dezső, Markovits Rodion, Móra Ferenc, Móricz Virág, Móricz Zsigmond, Nagy Lajos, Palotai Boris, Pap Károly, Petelei István, Szomory Dezső, Vaszary Gábor, Zágon István, Zsolt Béla.

"Költő szerelme szalmaláng / azért oly sebes és falánk." Sajátos hangvételű, akár életrajzi regényként is olvasható könyvében a szerző nemcsak a heves szerelmi vágytól lázas költő képzelt és valódi nőkapcsolatait tárta föl, hanem annak a mély rétegű vonzalomnak az eredetét kutatta, amely az asszonyi törődésre szomjazó József Attilát gyermekkorától kezdve utolsó lélegzetvételéig jellemezte. Azoknak a - társadalmi hovatartozásuktól függetlenül segítő - asszonyoknak a portréit rajzolta meg, akik az idejekorán elvesztett, gondoskodó édesanya ,"helyetteseiként" mély empátiával, önérzetsegítő lelki bátorítással és olykor anyagi támogatással is hozzájárultak a ritka költői tehetség kibontakoztatásához, s - minden jó szándékuk ellenére - tragikus sorsa alakulásához is. Ezek az asszonyok valamennyien a sorsát szövögető párkákra emlékeztetnek, akik szinte kézről kézre adogatták egymásnak védencüket, de csak ideig-óráig tudták boldoggá tenni.

Mo Yan regénye a mai Kínába viszi el olvasóját. A közös utazás a Szeszföld nevű városba vezet, egy korrupt és szürreális álomvilágba, amely tele van babonákkal, hihetetlen étkekkel és furcsa történésekkel. Amikor a döbbenetes mennyiségű alkohol előállításáról és fogyasztásáról, valamint a bűnügynek számító kulináris élvezetekről szóló pletykák és szóbeszédek a tartományi Népi Ügyészséghez egy névtelen feljelentés révén eljutnak, a helyszínre küldik Tom Port, a neves nyomozót, aki megtapasztalja, hogy vannak, akik a szesz mértéktelen fogyasztásától meg se rezdülnek, s ezért hősként tisztelik őket - de ő maga részegségében többször is megjárja a poklokat. A Szeszföld a mai Kína társadalmának autentikus kritikája, amely a távol-keleti ország múltjában keresi a mai történések magyarázatát.

Az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legszebb hátrahagyott emléke a kávéház. A kávéház szónak nem lenne ekkora kisugárzása, ha nem a Habsburg-uralom kései korszakában, a dualista monarchia megalakulásakor nyerte volna el jelentésének teljességét. Azzal, hogy megalkotta a kávéházat a maga klasszikus formájában, az Osztrák-Magyar Monarchia létrehozta azt, amit politikailag már nem sikerült megteremtenie: a lehető legellentmondásosabb elemek életképes integrációját. A legelőkelőbb kávéház legtöbbször a város legszebb terén álló szálloda része volt. Egy kissé félreesőbb helyen állt egy egyszerűbb, a piacnál, a pályaudvar mellett, vagy fontos üzletek között, mivel szükségük volt a mozgó embertömegekre. Itt üldögélt a tanár, heves beszélgetésbe merülve az ügyvéddel, a kiskereskedő a nagykereskedővel alkudozott, a nyugalmazott hivatalnok itt tarokkozott vagy játszott egy parti rexet barátaival. A kávéházban minden vendég, társadalmi hovatartozásától függetlenül, társas életet élhetett... Nagyvárad kávéházi életének fénykorát az ezerkilencszázas évek fordulóján, elején élte, amikor az emberekben megvolt az igény, hogy nyilvános társadalmi életet éljenek. Mivel a városnak jelentős szerepe volt a modern magyar irodalom kialakulásában, a lejegyzett emlékekből sok ismeretet szerezhetünk a kávéházak életéről. A kávéházak - egymással versenyezve és egymás szerepét kiegészítve - fontos részei voltak annak a szellemi izgatottságnak, amellyel a szecessziónak ez az erősen zsidó kultúrájú városa feltöltődött.

Magyar Bálint 2001-ben "Magyar polip - a szervezett felvilág" címmel írt cikket az egészpályás lenyúlást alkalmazó, a jogállam intézményrendszerét szétzüllesztő Fideszről, illetve az általa berendezett világról, ahol a demokratikus intézményrendszer keretei között működő hatalom maffiamódszerekkel, állami segédlettel terjeszkedik lefelé. Ebben a rendszerben az állam nem a maffia eszköze, hanem maga a maffia, amely az államhatalom teljes fegyvertárát beveti politikai és gazdasági érdekei érvényesítéséért. A cikk megjelenésekor még sokan vitatták az új fogalmi megközelítés helyességét, amelynek kulcskategóriái a "szervezett felvilág", a "maffiamódszereket alkalmazó állam" és a "politikai családtagok" voltak. 2010-ben azonban a Fidesz-KDNP kétharmados parlamenti többségével jórészt megszűntek a hatalomgyakorlás intézményes korlátai. A párt után az állam is egyetlen személy fennhatósága alá került, aki azóta az engedelmességre kényszerítést már a társadalom egészén alkalmazza. A rendszert leíró új fogalmi keret az elmúlt hónapokban revelációként hatott sok politológusra, szociológusra és közgazdászra . Felmerült a gondolat, hogy ezen az új nyelven lehetne modellszerűen értelmezni a jelenlegi magyar gazdasági és társadalmi viszonyokat. A kötet szerzői - mindenki a maga szakterületén - erre tesznek kísérletet. A téma és az annak feldolgozását szolgáló fogalmi keret nemcsak Magyarország, hanem az autokratikus kísérleteknek szintén kitett kelet-európai országok esetében is fontos és időszerű, hozzájárulhat a volt Szovjetunió utódállamaiban végbemenő folyamatok megértéséhez is.

"Minden mese! És eredetileg minden mese felnőtteknek szólt." "A nép számára az erotika a beszéd tárgya volt. Amit érzett, látott vagy látni vélt, elmondta." "A nép az erotikus értelmű, úgynevezett obszcén szavaktól sosem félt." "A nép anyanyelvén szól, néven nevez, és akkor pirul zavartan, ha körülírni kényszerül." "A ma élő magyar ember szájhagyományi kultúrájának, szellemi népművészetének mostoha évszázadok sokaságán át megőrzött élő, viruló műalkotásait becsülhetjük ezekben a mesékben. És ez nem kevés." (Burány Béla orvos és néprajzkutató) "Vidám, szórakoztató könyvünkben éppúgy megtalálhatók a fiatal- és öregkori pajzán mesék, mint a papok, apácák szerelmi életét kifigurázó történetek vagy az úgynevezett tanmesék, amelyeknek hősei leggyakrabban az állatok. A szókimondó, a különböző testrészeket a nép nyelvén megnevező, az aktusokat is leíró vaskos történetek nemcsak a (délvidéki) magyar ember gazdag humorát adják vissza, hanem a nyelv, ezúttal a magyar nyelv gazdagságát, leleményességét is gátlástalanul visszatükrözik. Az állatmesék itt nem állatokról szólnak, ezeknek a történeteknek a kifejezésmódja fontos. Ösztönvilágunk megtestesítői. Célunk tehát, hogy szórakozzunk, és közben szórakozva szórakoztassunk, mint az egyszeri ember, legyen ő is János, aki egyszer akár azt is mondhatta volna jókedvében: "Akkor most menj csak, kedves fiam - János! -, a cselevenduszoddal a Vörös-tengerhez hetymetyütyürűzni. De ha jól akarod érezni magad, útközben szólj be a Julcsinak is!" (a Kiadó)

Nicolai Hartmann kultúrtörténeti-filozófiai közelmúltunk tudományosságának egyik meghatározó személyisége, a 20. század ontológiájának, értékelméletének, etikájának és esztétikájának szisztematizáló törekvésű gondolkodója. A kritikai realizmus képviselője, a 20. századi metafizika legjelentősebb megújítója. Hartmann Etikája a kultúrtörténet egyik legjelentősebb nagyetikája. Olyan művek mellett, mint Arisztotelész Nikomakhoszi etikája, mint Ágoston A szabad akaratról szóló pszeudodialógusa, mint Kantnak Az erkölcsök metafizikájának alapvetésében és a Kritikákban kifejtett, az erkölcsi követelmény természetéről szóló elmélete, illetve mint Scheler Materiális értéketikája. Olyan művek mellett tehát, amelyek az emberiség erkölcsi öneszmélésének talán legkiemelkedőbb dokumentumai, az emberiség öntudatra ébredésének, szabadságra találásának talán legfontosabb jelentésadói. A hartmanni Etika a társadalmi lét reálanalízisére felépített etikai rendszer, amely ontológiai megalapozással kísérli meg az értékidealitás létjellegének rögzítését, az értékek birodalmának feltérképezését, az erkölcsi világ alapfenoménjeinek - az erkölcsi követelménynek, az értékességnek, a morális szabadságnak, az erkölcsi jónak - a fogalmi tisztázását. Ehhez azonban tisztáznia kell a létkategóriák és az értékelvek közti viszonyt, át kell tekintenie a kategoriális törvények érvényesülésének feltételeit és kifejeződésformáit az erkölcsi értékek idealitásvilágában, fel kell tárnia az akarat morális szabadságának determinációs sajátosságait. Hogy megválaszolhassa a központi kérdést: Mit is jelent valójában, hogy erkölcsi lények vagyunk? A hartmanni Etika értelmi és érzelmi alaphangütése a feltétlen hit az emberben, a feltétlen hit a világ s ezen belül az emberi élet értékteljességében, a megkérdőjelezhetetlen meggyőződés az ember teremtőerejében, amely segítségével önmaga teremti magasrendű létvalóságát. Ez az etika - ahogy minden igazi etika - mindenesetre nem erénytan. Egy "erénytanhoz" - ahogy Hartmann is hangsúlyozza - valamiféle útmutatás is tartozna, hogy miként is kell az értékeket megvalósítani. De az etikának nem az a dolga, hogy aktuális programokat fogalmazzon meg, hogy valamelyik oldalra álljon. Az etika nem moralizálhat. Mindenkinek önmagában kell a morális döntést meghoznia. "Erénytant mindenki csak önmagának adhat." Az etikának csak egy lehet a feladata: hogy kinevelje, hogy gondozza, hogy elmélyítse az emberben ott munkáló aktivitást, szellemi teremtőképességet.

Egy Tisza melléki kis falu határába már az első világháború kitörésének elején olasz hadifoglyokat telepítenek. Az ő egészségügyi ellátásukról és élelmezésükről a falu asszonyai gondoskodnak, és némelyikük, természetesen a férjéről sem megfeledkezve, szerelembe esik a katonákkal... A korábban tetszhalott életet élő falu ismét zsongani kezd, mint tavasszal az erdő, amely körülöleli. A háború végeztével pedig a férfiak csaknem valamennyien hazatérnek... Vajon mit hoznak magukkal abból a vad, embertelen világból, amelyet ha lelki és testi sebesülésekkel is, de túléltek? És mit találnak otthon? Asszonyaik mivel szembesítik őket, lehet-e még együtt élni? Kikből lesznek az áldozatok, és vajon kik azok, akik akár gyilkosság árán is megszabadulnának a férjüktől? Mi történik a méregkeverő, vajákos asszonyokkal? Hat-e a méreg, amikor már nem hat? Boszorkány-e a boszorkány, vagy csak annak képzeli magát? Angyalcsináló történetet olvasunk, amelyből egyszer csak eltűntek... - az angyalok. A skót írónő, aki regényében a századelő magyar valóságával ismerkedik, ugyan nem feminista, mégis izgalmas, szembesítő kérdéseket tesz föl, amelyekkel valamennyiünknek, férfiaknak és nőknek, férjeknek és asszonyoknak, érdemes szembenézni.

A könyvben Szép Ernő két regényét olvashatjuk: -Hetedikbe jártam -Indiszkréció

Pokolhegy Ráckeve egyik "külvárosa", főleg szegények - cigányok és nem cigányok - lakják. Ahogy a szerző írja: "Számomra tenger-gazdagságú csepp." Ez a könyv nem helytörténet, nem is szociográfia, sokkal inkább riport, amelynek nem az itt élő cigányság a főszereplője, hanem Pokolhegy. Hogyan éltek és élnek együtt szegények, gazdagok, cigányok, nem cigányok, mit gondolnak egymásról a szomszédok, hogyan vélekednek tanárok a diákokról, diákok az iskoláról, polgárok a hivatalról, a hivatal hogyan róluk. A cigány-magyar együttélést, melyet az ország egyik legfontosabb jövőbeli problémájának gondolok, nem a GDP fogja meghatározni, nem is kormánydöntések, hanem a felek közti viszonyok minősége. Melynek első lépése az egymásrautaltság megértése, a második pedig a másik fél problémáinak megértése. Mert ma még nem látjuk a fától az erdőt. A fa ez esetben a mi problémánk, az erdő a másoké. Szále László kérdez, s egymás mellé állít cigány és magyar sorsokat - ítéljen az olvasó. S ha nem tud ítélkezni, nem baj. Gondolkodjon. Izgalmas, olykor szívszorítóan szép és igaz olvasmány, és nem is elsősorban a tények miatt, hanem a szerző és a könyvében sorsukat felsorakoztató emberek - férfiak, nők, gyermekek - egymásrautaltsága és ennek megélése miatt.

Elménk hozza létre világunkat és abban a helyünket: minden megélt tapasztalt - legyen az boldogság, szomorúság, szenvedés, szépség vagy bármi egyéb - elménkben kap értelmet, ott kel életre. Működésének megértése révén érthetjük el a szabadságot, a boldogságot, az elégedettséget, csak így találhatunk megoldásokat a kihívásokra. Ez hát a kulcs mindenhez. Tanítóm, őszentsége a Gyalwang Drukpa elmesélte, mi történt, amikor fiatal szerzetesként először járt Hongkongban. Akárhová ment a városban, amikor buszra szállt, hirtelen mindenki felugrott a helyéről. Ő ezt roppant kedves és tiszteletre méltó dolognak tartotta, de úgy érezte, nem érdemli meg, hogy az emberek felálljanak, és másképp bánjanak vele, mint a többiekkel. Mindennap lejátszódtak ezek a jelenetek, míg végül őszentsége odafordult az egyik utashoz: "Nagyon kedves az emberektől, hogy felállnak, amikor én felszállok, de hogyan mondhatnám el nekik, hogy ne kivételezzenek velem?" Az utas azt felelte, hogy Hongkongban balszerencsét jelent, ha valaki szerzetest lát, az emberek tehát azért állnak fel, hogy minél messzebb kerüljenek tőle! Őszentsége mindig jóízűen nevetve adja elő ezt a történetet, ami tökéletes példa arra, mennyire másképpen látjuk mindannyian ugyanazt a dolgot. A könyv a buddhista eszméket a modern életnek megfelelő formában mutatja be, hogy azok beépülhessenek mindennapjainkba; célja nem annyira az önsegítés, mint inkább az önzetlenség és a mások felé tanúsított nagylelkűség erősítése. Amikor másoknak adunk, magunknak adunk - a buddhizmus nem vallás, hanem út a boldogság felé.

A világhírű kutatóorvos életutunk utolsó szakaszának egész életünkre kiható megkönnyítését nevezi eutéliának. A halálról azért kell másként gondolkodnunk, hogy képesek legyünk az életet is másképpen megélni.