Park strana 13 z 23

Különös, összetett műfajú könyvében Robert Macfarlane föld alatti világokba kalauzol el bennünket: bronzkori temetkezési kamrákba, grönlandi gleccserek mélyére, a Párizs alatti katakombák labirintusába, a szlovéniai karsztvidék víznyelőibe. De szó esik a fák közti kommunikációt lehetővé tevő gombafonalrendszerekről, vagy az új-mexikói sivatag alatti radioaktívhulladék-temetőről is. Izgalmas, olykor megrendítő utazások ezek az emberi történelem és bolygónk történetének múltjába, jelenébe és jövőjébe. És rádöbbentenek, hogy a „lenti világ”, melynek létezéséről alig veszünk tudomást, szerves része mindennapi életünknek. 

„Briliánsan megírt könyv arról, miért került zsákutcába a modern liberalizmus. Financial Times. Az 1990-es évek elején magasra szárnyalt a remény, hogy a liberális demokrácia eszméje a közép- és kelet-európai országokat is meghódítja. Ám a régió politikai-társadalmi átalakulása a liberalizmus keserű kritikájához és elutasításához vezetett. Ivan Krasztev és Stephen Holmes ragyogóan megírt könyve ezt a folyamatot mutatja be, értelmezi és elemzi. A kommunizmus bukása, érvelnek, úgy tűnik, az autokrácia korának kezdetét jelentette. Rámutatnak, hogy a Kelet-Európában kibontakozó illiberalizmust az a sértettség táplálja, amelyet 1989 után a nyugati intézményeknek, értékeknek és mintáknak a Nyugathoz való felzárkózás érdekében megkövetelt utánzása váltott ki.„Amikor véget ért a hidegháború, a közép- és kelet-európaiak közös missziója a versenyfutás volt a csatlakozásért a Nyugathoz, ama vasfüggöny mögötti, idealizált cél felé. A nyugati minták lelkes másolását, amit a szovjet csapatok kivonása kísért, eleinte úgy élték meg, mint felszabadulást. De két zaklatott évtized után az imitáció politikájának árnyoldalait már nem lehetett letagadni. Felizzott a sértett dac, megnőtt az illiberális politikusok népszerűsége, és Magyarországon, Lengyelországban hatalomra is kerültek."

A Túl tehetséges ahhoz, hogy boldog legyen szerzőjének új könyve! Szuperintelligensnek lenni nagy adomány, ugyanakkor a különbözőség számos problémát rejt. Ráadásul erről a különbözőségről szülők és tanárok egyaránt keveset tudnak. Mit jelent, ha egy gyerek szuperintelligens? Mennyiben más az ilyen gyerek személyisége? Mennyiben más a gondolkodásmódja? Hogyan támogassuk érzelmi fejlődésében? Hogyan beszéljünk neki „a koraérettségéről”? Hogyan éljünk vele a mindennapokban? Siaud-Facchin könyve elmagyarázza, milyen kritériumok alapján jelenthetjük ki egy gyerekről, hogy szuperintelligens, és gyakorlati tanácsokkal is szolgál, hogyan segítsük őt képességei kibontakoztatásában. „Kik ezek a gyerekek, akik nem olyanok, mint a többiek? Mit éreznek? Hogyan élik meg különbözőségüket? A legtöbb szuperintelligens gyerek nem akar szuperintelligens lenni, borzasztóan szenved a többi gyerek agresszivitásától, és bizony a felnőttek agresszivitásától is. Hiszen a másság zavaró, és félelmet ébreszt. Így aztán még mindig a visszautasítás a legösztönösebb reakció. Hogyan éljenek, hogyan váljanak felnőtté, ha a többi ember éppenséggel személyiségük leglényegét nem fogadja el, sőt támadja?”

„A Nyugat már rég elveszítette világformáló szerepét.”  Az oxfordi történész Selyemutak című könyve friss nézőpontjával rákényszerített bennünket, hogy teljesen új szemszögből tekintsünk a történelem elmúlt évszázadaira. Az Új selyemutak napjainkig viszi tovább a történetet, sebesen változó világunk jelenét és jövőjét vizsgálja.Az Európából Oroszország és a Közel-Kelet érintésével Kínáig húzódó új selyemutak beszédesen bizonyítják, hogy egy sokszorosan és bonyolultan összekapcsolódó világban élünk. Miközben nyugaton bekövetkezett a Brexit, az Európai Unió súlyos problémákkal küzd, az Egyesült Államok pedig Trump alatt az izoláció politikáját választotta, keleten a selyemutak mentén egyre szorosabbá váló kapcsolatoknak és együttműködéseknek vagyunk a szemtanúi. Peter Frankopan briliáns éleslátással vizsgálja e kapcsolatok bonyolult rendszerét, próbálja felmérni a politikai erőközpontok folyamatos elmozdulásának következményeit.  Fontos és végső soron reményt keltő könyve arra késztet, hogy újradefiniáljuk, voltaképpen kik vagyunk, és hol is a helyünk a világban.  „Régen minden út Rómába vezetett. Ma Peking a cél.”

Négy szabadszájú unokanővér, akik egy családi találkozón vaskos tréfákkal és mulatságos történetekkel szórakoztatják egymást és vendéglátóikat. Egy baráti látogatás, ahol mindenki elbeszél egymás mellett. Egy középkorú nő, aki egy szakítás után egy kis szigeten beszélgetésekbe bocsátkozik különféle férfiakkal. Két bogaras öreg hölgy, akik nyolcvan év ismeretség után különös barátságot kötnek az idősotthonban. Nők, akik ilyen vagy olyan értelemben úton vannak, és szenvedélyesen igyekeznek megfogalmazni a saját történetüket. Lélegző, hús-vér alakok, akiknek szerelmei, szorongásai, csalódásai és ébredései egyszerre ismerősek és idegenek ezekben a hajszálpontos lélektani megfigyelésekkel megírt, az emberi viszonyok kínját fanyar humorral bemutató történetekben. „A szüleinkről beszélgettünk, a gyerekkorunkról beszélgettünk, csak a saját házasságunkról nem beszélgettünk jó darabig. Emlékszem, mennyire részletesen kitárgyaltuk az apáinkat és az anyáinkat, mennyire rosszallóan nyilatkoztunk a házasságaikról, az elhibázott ambícióikról és az ambícióktól való félelmeikről, mennyire könnyen leírtuk őket mint változásra képtelen, reménytelen eseteket. Hogy lehettünk ennyire önhittek.” „Ha Alice Munro valamelyik szereplője belép egy házba, akkor mindjárt azt is megtudjuk, hány szobás a lakás, milyen bútorok vannak benne és hogyan kerültek oda, ha elhúznak egy függönyt, látjuk a mintázatát, érezzük az anyag textúráját. Mindez azonban nem puszta információ, hanem nagyon is fontos építőeleme az elbeszéléseknek. Elsősorban azért, mert az emlékezet nem a nagy képet őrzi, hanem az apró részletekbe kapaszkodik.” Vallasek Júlia, Holmi Négy szabadszájú unokanővér, akik egy családi találkozón vaskos tréfákkal és mulatságos történetekkel szórakoztatják egymást és vendéglátóikat. Egy baráti látogatás, ahol mindenki elbeszél egymás mellett. Egy középkorú nő, aki egy szakítás után egy kis szigeten beszélgetésekbe bocsátkozik különféle férfiakkal. Két bogaras öreg hölgy, akik nyolcvan év ismeretség után különös barátságot kötnek az idősotthonban. Nők, akik ilyen vagy olyan értelemben úton vannak, és szenvedélyesen igyekeznek megfogalmazni a saját történetüket. Lélegző, hús-vér alakok, akiknek szerelmei, szorongásai, csalódásai és ébredései egyszerre ismerősek és idegenek ezekben a hajszálpontos lélektani megfigyelésekkel megírt, az emberi viszonyok kínját fanyar humorral bemutató történetekben. „A szüleinkről beszélgettünk, a gyerekkorunkról beszélgettünk, csak a saját házasságunkról nem beszélgettünk jó darabig. Emlékszem, mennyire részletesen kitárgyaltuk az apáinkat és az anyáinkat, mennyire rosszallóan nyilatkoztunk a házasságaikról, az elhibázott ambícióikról és az ambícióktól való félelmeikről, mennyire könnyen leírtuk őket mint változásra képtelen, reménytelen eseteket. Hogy lehettünk ennyire önhittek.” „Ha Alice Munro valamelyik szereplője belép egy házba, akkor mindjárt azt is megtudjuk, hány szobás a lakás, milyen bútorok vannak benne és hogyan kerültek oda, ha elhúznak egy függönyt, látjuk a mintázatát, érezzük az anyag textúráját. Mindez azonban nem puszta információ, hanem nagyon is fontos építőeleme az elbeszéléseknek. Elsősorban azért, mert az emlékezet nem a nagy képet őrzi, hanem az apró részletekbe kapaszkodik.” Vallasek Júlia, Holmi

„Az élet célja nem a boldogság, hanem az értelem. Aki a szenvedés elkerülése vagy kicselezése révén akarja elérni a boldogságot, annak egyre felszínesebb lesz az élete." Valamikor negyven- és hatvanéves kor között bekövetkezik egy „lélektani perspektívaváltás" azáltal, hogy végigtekintünk addigi életünkön, számot vetünk eredményeinkkel és kudarcainkkal. James Hollis jungiánus pszichoanalitikus úgy gondolja, hogy ilyenkor kezdődik az élet második fele, amely számos új lehetőséget tartogat. Hollis könyvében felteszi mindazokat a fontos kérdéseket, amelyeket megválaszolva világosabb fejjel, érettebb pszichével folytathatjuk és tehetjük teljesebbé az életünket.

Mi a tudomány? Valamennyi civilizáció úgy vélte, hogy a világot fenn az égbolt, lenn a Föld alkotja. Kivéve egyet: a görögöt. A Földet egy gigantikus méretű kőnek tartották, amely lebeg az űrben, belemerül a lábunk alatt is folytatódó égboltba. Anaximandrosznak volt ez a rendkívüli megérzése az i. e. 6. század első felében. Carlo Rovelli könyvében a görög filozófus „tudományos forradalmával" foglalkozik, azzal a gondolattal, amely megnyitotta az utat Kopernikusz, Galilei, Newton és Einstein felfedezéseihez. Anaximandrosz arra ösztönöz bennünket, hogy megfontoltan elmélkedjünk a tudományos gondolkodás természetéről, kritikai és felforgató képességéről, így védelmezve a gondolat szabadságát a tömegbutítás minden formájával szemben.  Carlo Rovelli (sz. 1956) olasz elméleti fizikus. 2018-ban egyike volt annak a kétszáz aláírónak, aki csatlakozott a tekintélyes francia napilap, a Le Monde felhívásához, sürgetően ráirányítva a figyelmet a fajok kihalásának veszélyeire, ami - ha a gondolkodásunkon azonnal és radikálisan nem változtatunk - a klímaváltozás következtében az embert sem fogja kímélni. 2019-ben a Foreign Policy magazin beválasztotta a 100 legbefolyásosabb „globális gondolkodó" sorába.

David Quammen egy öt kontinensen átívelő tudományos nyomozásra hív. Terepbiológusok, laboratóriumi technikusok, víruskutatók, járványstatisztikusok nyomába szegődve mutatja be a tudományos világ és a közegészségügyi szervezetek versenyfutását a gazdaváltó, azaz állati gazdaszervezetről emberre terjedő kórokozókkal.Ez a sokszor színfalak mögötti, szakemberek ezrei által végzett munka korunk egyik legfontosabb frontvonala egy ökológiai katasztrófa felé sodródó világban, ahol a túlnépesedés és a környezetpusztítás miatt egyre gyakrabban számíthatunk gazdaváltásra. Quammen történeteiből kiderül, hogy miért sokkal nehezebb legyőzni a maláriát, mint a fekete himlőt, és miben más az AIDS elleni küzdelem, mint az ebola elleni.A Gazdaváltás izgalmas, szemléletes és megbízható kalauz a járványok bonyolult és veszélyes világáról érdeklődők számára.„Miért akkor, ott és úgy bukkannak fel a különös, új betegségek, amikor, ahol és ahogyan teszik, nem pedig máskor, máshol és másképp? Gyakrabban fordul ez elő, mint a múltban? Ha igen, mivel idézzük elő a megbetegedéseket? Meg tudjuk fordítani ezt a jelenséget vagy képesek vagyunk tompítani, még mielőtt lesújt ránk egy újabb pusztító világjárvány? Meg tudjuk tenni ezt anélkül, hogy szörnyű szenvedést okoznánk mindazon más, fertőzött állatoknak, amelyekkel a bolygón osztozunk?„Egy valós életben játszódó thriller: a Gazdaváltás kimenetele mindannyiunkat érint.”Elizabeth Kolbert, a Hatodik kihalás szerzője„Quammen minden eddiginél nagyobb bátorságról tesz tanúbizonyságot a Gazdaváltással, akár az afrikai dzsungelben tör előre, akár potenciálisan halálos betegséget okozó vírusokkal fertőzött malajziai denevérekkel dolgozik. Sürgető és fontos könyvvel tért vissza utazásairól, amely bemutatja, hogy tesszük kockára az ember egészségét a természeti világ folyamatos bolygatásával.”Carl Zimmer, a Planet of Viruses and Evolution szerzője

Ha az élet sebeiről írunk, ahhoz nyers, őszinte szavak kellenek. Donatella Di Pietrantonio jól tudja, milyen különös varázsuk van az ilyen szavaknak. Stílusa egészen sajátos, kissé érdes, mégis csupa ragyogás. Rendkívüli finomsággal formálja ezt a sokféle szenvedélytől izzó történetet.  Egy kislány egy bőrönddel meg egy táskára való cipővel becsenget egy idegen lakásba. Amikor kinyílik az ajtó, húga, Adriana áll előtte kócosan, és résnyire szűkült szemmel fürkészi - még sosem találkoztak. Így kezdődik ez a magával ragadó, szívbe markoló történet: egy kiskamasszal, aki egyik napról a másikra elveszít mindent - a kényelmes otthont, a legjobb barátnőit, a szülők feltétel nélküli szeretetét. Pontosabban azokét, akiket egészen addig a szüleinek hitt. A „visszaadott lány" számára, ahogy a faluban nevezik, új élet kezdődik. „Két élő anyám volt, mégis árván maradtam. Az egyik akkor engedett el, amikor még a nyelvemen volt a teje íze, a másik tizenhárom évesen adott vissza. Elszakadások, hamis vagy titkolt rokonságok, eltávolodások gyermeke voltam. Már azt sem tudtam, kitől származom. Tulajdonképpen ma sem tudom."

„A szív harcosa – új és öntudatos férfiasság.” Bjorn Thorsten Leimbach könyvének célja, hogy felrázza a férfiakat: fel kell fedezniük a férfiasságukat. Szeretné megerősíteni önbizalmukat és érzelmi autonómiájukat. Mert harmonikus és boldog párkapcsolatra csak az a férfi lehet képes, aki fejleszti férfias erényeit – a bátorságot, a becsületességet és az önfegyelmet –, pozitív viszonyt alakít ki az agressziójával, és képes felelősséget vállalni. A szerző feltárja és elemzi azokat a gyakorlati és Pszichológia, önfejlesztési okokat, amelyek miatt egyre több férfi érzi úgy, hogy függ a nőktől, és konkrét tanácsokat ad, hogyan lehetünk férfiként függetlenek és szabadok. Könyve egy új értelmezésű férfiasság képét vázolja fel. „A legtöbb férfi mély szeretetet érez a nők iránt: az édesanyja, óvónője, barátnője, felesége iránt. Azt viszont sokan nem ismerik fel, hogy mindaddig, amíg a férfiak abban reménykednek, hogy a nők megerősítik és visszaigazolják őket, megrekednek egy függő és elszigetelt pozícióban. És anélkül, hogy észrevennék, feláldozzák a legjobb részüket: a férfiasságukat. Az olyan férfias erényeket, mint az agresszivitás, a bátorság és az önérvényesítő erő, ma már nem övezi egyöntetű elismerés. Sőt ott tartunk, hogy a fiúkból és a férfiakból egyenesen kinevelik a jellegzetesen férfias tulajdonságokat. Sokakat foglalkoztat a kérdés: Ki vagyok én mint férfi?”

A földrajz fogságában szerzőjének új könyve „Beköszöntött a falak kora." Minden történetnek két oldala van - ahogyan minden falnak is. Napjainkban, a törzsiség új korában egymás után emelkednek az újabb és újabb barikádok. Pénz, rassz, vallás, politika: alapvetően ezek választanak el bennünket egymástól. Donald Trumpnak a mexikói határra tervezett fala legalább annyit árul el Amerika megosztott múltjáról, mint az ország jövőjéről. A kínai nagy tűzfal elválaszt „minket" „tőlük", Európában pedig a politika és a migráció lobbanékony elegye már magát a liberális demokráciát sodorja veszélybe. Tim Marshall érdekfeszítő könyvében azt kutatja, mi osztott meg bennünket a múltban, feltérképezi a jövőt, és rávilágít a világunkat még sokáig meghatározó törésvonalakra. „Sokszor hallunk az izraeli falról, az Egyesült Államok és Mexikó közötti határfalról vagy az Európában húzódó kerítésekről, mégis kevesen tudják, hogy valójában sorra épülnek falak a határok mentén. Világjelenségről van szó: keverik és öntik a betont, anélkül hogy ez legtöbbünknek feltűnne. A 21. században már most több ezer kilométernyi fal és kerítés épült meg a világ számos pontján. Legalább 65 ország - az államok több mint egyharmada - épített akadályokat a határai mentén; a második világháború óta felhúzott falak több mint fele az ezredforduló után épült."

„Hiába részesültem zsidó oktatásban, soha nem olvastam ehhez hasonló beszámolókat.” A British Libraryben keresgélve Judy Batalion kezébe akad egy jiddis nyelvű kiadvány, amely gyökerestől megváltoztatja a holokausztról alkotott képét. A lapokon megelevenedő lengyel női ellenállók elfelejtett történetének nyomába ered, futárok, partizánok, harcosok sorsát göngyölíti fel, túlélők és leszármazottak után kutat. A Partizánnők több mint tíz év munkájának gyümölcse. Lebilincselő történet a megszállt Lengyelország gettóiban zajló ellenállásról, egy kudarcra ítélt küzdelemről, amely végességében is az életet és a méltóságot jelentette a résztvevők számára. A zsidókat passzív áldozatként bemutató narratívákkal szemben Batalion arra tesz kísérletet, hogy személyes portrékkal tárja fel a kimondhatatlanra adott válaszok sokaságát, megértse a bátorságot, dacot és elkeseredést, amely mozgatta a partizánnők tetteit, és új párbeszédet kezdeményezzen kollektív történeti emlékezetünkről. „Figyelembe kell vennünk a történelem összetettségét, őszintén szembe kell néznünk a múlttal, azzal, hogy egyszerre vagyunk áldozatok és elkövetők. Ha nem így teszünk, senki nem hisz majd a beszélőnek, kiiratkozunk a valódi párbeszédből. A megértés nem egyenlő a megbocsátással, de kihagyhatatlan lépés a higgadtság és a fejlődés felé.”

„Briliáns történelmi tabló egy világról, melynek súlypontja épp most tolódik el Kelet felé." - The Economist.  A hírnév és a vagyon évszázadokon át Nyugaton, a két Amerika új világában várta a merészeket. A kalandra és meggazdagodásra vágyók ma a Keletre függesztik tekintetüket. A Közép-Ázsiában, majd Kína és India jókora részein át húzódó térség valaha uralkodó szerepet játszott a világ gazdasági, politikai, kereskedelmi és kulturális életében, s most hasonlóan meghatározó jelentőségre tesz szert.  A világtörténelem új szempontok alapján megfogalmazott nagy áttekintése, a Selyemutak szemkápráztató feltérképezése azoknak az erőknek, amelyek birodalmakat virágoztattak fel és taszítottak a mélybe, áruk és eszmék áramlását irányították, napjainkban pedig a nemzetközi viszonyok és folyamatok új fejezetének kezdetét ígérik.  „Manapság nagy körültekintéssel igyekszünk felbecsülni a gyors gazdasági növekedés valószínű hatásait Kínában, ahol a luxuscikkek iránti igény az előrejelzések szerint a következő évtizedben megnégyszereződik, és feszült figyelemmel kísérjük a társadalmi változásokat Indiában, ahol ma már több embernek van mobiltelefonja, mint ahányan vízöblítéses vécét használhatnak. Egyik ország sem jelenti azonban a legjobb nézőpontot a világ múltjának és jelenének szemléléséhez. Valójában egy évezreden át ez a Nyugat és Kelet, Európa és a Csendes-óceán között húzódó régió volt a világ tengelye.  Ez az a régió, ahol a világ nagy vallásai megszülettek. Itt emelkedtek fel és hanyatlottak le hatalmas birodalmak, s a küzdelem hatásai érzékelhetőek voltak sok ezer kilométernyi ávolságban is. Aki itt megáll, másképpen látja a múltat, és feltárul előtte egy bonyolult, szoros összefüggésekkel átszőtt világ, amelyben az egy-egy kontinensen végbemenő történések hatással vannak a másikra, ahol a közép-ázsiai események utórezgései Észak-Afrikában is érezhetők, ami Bagdadban végbemegy, az visszhangot ver Skandináviában.  A történelmi megrázkódtatások szétterjedtek a szélrózsa minden irányába futó hálózaton: az útvonalakon, amelyeken zarándokok, harcosok és kereskedők közlekedtek. A 19. század végén egy kiváló német geológus, Ferdinand von Richthofen (az első világháborúban legendává vált pilóta, »a vörös báró« nagybátyja) selyemutaknak - Seidenstraßen - nevezte el ezt a nagy jelentőségű, eleven hálózatot."

A profi újságíró és amatőr borivó Bianca Bosker mindaddig nem sokat tudott a borról, míg fel nem fedezte azt a világot, ahol az íz, a zamat az úr: az elit sommelier-k világát, akik életüket az íz szenvedélyes keresésének szentelik. Lelkesedésük és az ízérzékelésben megmutatkozó különleges képességeik láttán elhatározta, hogy kideríti, mi a titka ennek a „dugódilinek". Kíváncsian, humorral és jó adag egészséges kételkedéssel vezeti be olvasóit a titkos borkóstoló csoportok, exkluzív New York-i éttermek és nagy borkészítő cégek világába, sőt arra is igyekszik fényt deríteni, mi megy végbe szervezetünkben az ízérzékelés folyamán. Könyvét borkedvelők és a borral még csak most ismerkedők egyaránt élvezni fogják.  „A bolygónkon fellelhető fogyasztható dolgok közül legjellemzőbben a bort tekintik a civilizált élet részének. Robert Louis Stevenson „palackozott költészetnek" nevezte, Benjamin Franklin pedig kijelentette, a bor az „állandó bizonyíték arra, hogy Isten szeret minket". Ilyesmit soha senki nem állított a báránycombról és a lasagnéról, bármilyen finomak is. A borszakértők olyasmiket mondanak a borokról, hogy a lelküket végtelen magasságba repítik, mint egy Rachmaninov-szimfónia. Fogalmam sem volt, miről beszélnek, és ez a kijelentés, mit tagadjam, eléggé túlzónak, a valóságtól elrugaszkodottnak tűnt. Ezek tényleg eszement hülyeségek, vagy belőlem hiányzik az a képesség, hogy értékelni tudjam az élet egyik legnagyobb örömforrását?  Tudni akartam, hogyan lehetséges, hogy az élet más területein teljesen racionálisan gondolkodó emberek képesek észbontó összegeket és rengeteg időt áldozni arra, hogy átélhessék a különleges ízérzékelés néhány röpke pillanatát. Egyszerűbben fogalmazva: tudni akartam, miért ez a nagy felhajtás a bor körül."

Hárs István, Mester Ákos, Esterházy Péter, Tarnói Gizella, Kádár János, Marjai József, Antal László, Liska Tibor, Kornai János, Surányi György, Simor András Matolcsy György, Sárközy Tamás - ők 13-an kerültek fel Farkas Zoltán rendhagyó tablójára.  A könyv elolvasása után a személyes hangvételű írásmódnak köszönhetően a 13 szubjektív portré mellett egy 14. is kirajzolódott, magáé a szerzőé. Szereplőit négy ciklusba rendezte, a ciklusok címét Allan Ginsberg Üvöltés című verséből választotta, a sorrendet saját pályájának állomásai mentén határozta meg. A kötet előszavában így jellemzte portrégalériáját:  „Több az anekdota, mint a leleplezés, ám több a tény, mint a minősítés; a portrék nem teljes pályarajzok, többnyire csak jellemző szemelvények. Nem titkolom, kivel rokonszenvezem, kivel kevésbé, de a nézőpontot nem váltogatom. Szerepelőim át- meg átlátogatnak egymáshoz, együtt vagy egymás ellenében tették, amit. Volna egy extra szándékom is: bemutatni, hogyan művelhető a szakmám akkor, ha már slampos a diktatúra, akkor, ha kitör a szabadság, és akkor is, amikor ahhoz, hogy eljussunk az igazsághoz, új korlátokat kell átlépni, megkerülni vagy ledönteni"

Ha valóban tartalmas életet szeretnénk élni, nemcsak szellemi, de lelki fejlődésünkkel is törődnünk kell. Ki kell lépnünk a komfortzónánkból, vállalni, hogy szembenézünk a problémáinkkal, még akkor is, ha megoldásuk többnyire fájdalommal, szenvedéssel jár. De miközben megküzdünk a nehézségekkel, mélyebben megérthetjük önmagunkat és másokat is. Hogy merre menjünk, milyen utat válasszunk, azt kinek-kinek magának kell eldöntenie, s nem szabad visszariadni attól, hogy jó néhány út tévútnak bizonyul majd.  Lelki fejlődésünk mozgatórugója a szeretet, hangsúlyozza a szerző, mely nem érzelem, hanem elhatározás, tett és cselekvés - önmagunkért és másokért. A járatlan út meggyőz arról, hogy igenis a kezünkbe vehetjük életünk irányítását, és megerősít abban, hogy érdemes élni. M. Scott Peck gazdag terápiás tapasztalatából merítve sok-sok gyakorlati tanácsot ad. Stílusa gördülékeny és olvasmányos, magyarázatai könnyen érthetőek, példái beszédesek.  „Ami fáj, az nevel."  „A lelki fejlődéshez bátorság kell, gondolati és cselekvési önállóság."  „Az élet nem más, mint személyes döntések egyetlen, hosszú láncolata."  „Szeressetek, de a szeretetből ne fonjatok kötelet."  „Aki mást segít, önmagát segíti."  „A valódi figyelem mindig a szeretet megnyilvánulása."