Park strana 12 z 23

A Körvonalból ismert, nemrég elvált írónő fiaival visszaköltözik Londonba, hogy új életet építsen fel. A regényt az alapokig szétvert lakás felújításának epizódjai tagolják, a köztük eltelő lopott időben pedig beszélgetőpartnerek haladnak át Faye figyelmének forgószínpadán. A Tranzit a továbblépés tünékeny, de elszánást és tudatosságot igénylő lépését ragadja és rajzolja meg számos szemszögből. Szédítő, finoman szatirikus társadalmi tablóján kelet-európai építőmunkások, kiégett művészek és angol nagypolgárok kerülnek egymás mellé, hogy az élet közepéhez érve átgondolják, kivé, mivé váltak, kivel és milyen célokkal élnek. Rachel Cusk kérlelhetetlen, okos őszintesége igazi fellélegzés: a Körvonal-trilógiát olvasni sorsfordító. „Hosszú ideig azt hittem, csak a tökéletes passzivitás révén juthatunk el a tisztánlátásig. De az elhatározás, hogy a házam felújításával felkavarom az állóvizet, fölébresztett egy másik valóságot, mintha megzavartam volna egy odújában szunnyadó fenevadat. Tulajdonképpen haragra gerjedtem.” „Igen okosan kitervelt merénylet a komfortzónánk ellen.” Kácsor Zsolt, Könyvterasz „»Maga az élet« – mondhatnánk, de az a maga nyerseségében, formátlanságában nem tud ilyen érdekes lenni.” Török András

Amikor az ábrándos természetű irodalom szakos diák, Henri Bredin menthetetlenül beleszeret az életvidám Valérie Castelbe, a lány olyan elérhetetlennek tűnik számára, akár a Hold. Bármire képes lenne azért, hogy meghódítsa a tengerkék szemű teremtést, de a dolog reménytelennek tűnik. Ám egy napon a Szajna parti könyvárusok ládáiban keresgélve Henrinak egy ütött-kopott, vérvörös bőrbe kötött könyvecskén akad meg a szeme: a 16. századi kis kötetben egy szerelmi bájital receptje is szerepel. Vajon hat-e?  „Azon az éjszakán a Mouffetard utcai lepukkant ház kis, megsárgult tapétájú manzárdlakásába beköltözött a boldogság. Később laktam nagyobb, szebb lakásokban is. Aludtam szélesebb, puhább ágyakban is. De soha nem voltam boldogabb, mint ott, ahol szorosan összeölelkezve feküdtünk a keskeny matracon, hallgattuk a tetőn doboló esőt, és egészen elcsendesedtünk a szerelemtől. Akkor még nem tudtam, hogy az élet még két egymást szerető embernek sem mindig tartogat hosszú időt. Nem tudtam, hogy később nyitok egy éttermet a Saint-Germainben, hogy lesz egy kislányom, aki úgy hasonlít majd az édesanyjára, hogy az már fáj, és akinek egyszer majd elmagyarázom: nem az számít, hány évig él az ember, hanem hogy azalatt mi történik vele."

Amon Göth náci parancsnok unokájának megrázó könyvét Tompa Andrea ajánlásával jelentetjük meg.„Vannak rendkívüli sorsok, amelyek történelmi emlékműként állnak előttünk. Jennifer Teege ilyen ember, története keresztül-kasul fonja a világot és a 20. század nagy sebeit. Könyve hosszú önismereti útjának krónikája, amely már-már démoni elődeihez vezet. Ez a fekete örökbe fogadott nő egyszer csak hatalmas titokra bukkan. Hol máshol, mint a könyvtárban. Hogy ő nem más, mint Amon Göth unokája, a płaszówi láger szadisztikus náci parancsnokának leszármazottja, akit háborús bűnösként kivégeztek.Jennifer Teege olyan német nő, akit a Harmadik Birodalom az összes többi alacsonyabb rendűnek vélt rasszal együtt kivetett volna magából, és egyenesen a gázkamrába küld. Amon Göth lánya, Jennifer anyja is megpróbált megbirkózni a borzalmas örökséggel, gyermekét azonban örökbe adta anélkül, hogy a múltat akár ő, akár az örökbe fogadó szülők feltárták volna a kislány előtt. Amon Göth lánya fekete gyermeket szül, mintha tudat alatt jóvá akarna tenni valamit a pusztításból, amelyre a Harmadik Birodalom épült.Saját sorsának tettestársaként Jennifer Teege vállalja, hogy amit tudni lehet, azt meg akarja tudni. A rémisztő nagyapáról, néma (női) cinkosokról, a hallgatás családi örökségéről. Afrikától a Harmadik Birodalomig, a kortárs Németországtól Izraelig kísérjük a megnyugvás felé vezető úton. A nagy történelmi kataklizmák szétzilálják a családokat, megbontják a nemzedékek közti kommunikációt, a történelmi trauma családivá válik, a tudás mérgező hallgatássá. Teege útja nem csupán önismereti út, de radikális szakítás a hallgatással is.”

„Sokkal, de sokkal érdekesebb és megindítóbb az, kik vagyunk valójában, annál, hogy kiknek szeretnénk mindenáron látszani.” Elisa és Beatrice tizennégy éves korukban találkoznak egy toszkán tengerparti kisvárosban. Elisa édesanyja felelőtlen döntéseinek következményeképp köt ki T-ben, Beatrice egész életében ott élt. Mindenben különböznek, csak a magány köti össze őket. Amikor egy nap elhatározzák, hogy egy méregdrága butikból ellopnak egy farmert, barátok lesznek. Mindent megosztanak: az első csókot, az első sebeket, a félelmeket. Fiatalok, és a legkevésbé sem tökéletesek. Feszegetik a határaikat, és egymás nélkül nem tudnak létezni. De aztán valami történik. Tizenhárom évvel később Beatrice világsztár, több millióan követik a közösségi médiában. Elisa egyedülálló anya, akit nagyon megvisel, hogy szétváltak útjaik. Az írás segítségével próbálja feldolgozni és megérteni a barátságukat, mert hisz benne, hogy csak a szavak adhatják vissza a világ előtt gondosan eltitkolt, de csendben magunkban hordozott történeteink bonyolultságát. Silvia Avallone az Acélból már ismert karcos, kritikus hangján szólal meg ez a történet, mely arra biztat, hogy tegyük fel magunknak a kérdést: „Az életnek ahhoz, hogy létezzen, tényleg szüksége van arra, hogy elmeséljék?”

„Egy olyan díjra, mint a Goncourt, soha nem számít az ember. Először is nem azért ír, hogy megkapja, és nem is lehet elképzelni, hogy milyen is az, amikor megkapja” – nyilatkozta Hervé Le Tellier, miután az Anomália 2020-ban elnyerte a Goncourt-díjat. A díj maga nem jár nagy összeggel (jelképesen 10 euró), azonban a díjazott könyv rendszerint elképesztő eladásokat produkál. Nem volt ez másképp Le Tellier könyvével sem, amelyből a megjelenése után bő fél évvel már 1 millió példány kelt el.2021. március 21-én az Air France 006-os Párizs–New York járata 240 utassal a fedélzetén hatalmas viharfelhőbe kerül, egy kicsit megrongálódik, de sikeresen leszáll. Ugyanaz a Boeing–787 ugyanazokkal az utasokkal 106 nap múlva ismét leszáll.Mi történik, ha bekövetkezik a lehetetlen? Mi történik, amikor már nem lehet titokban tartani, ami történt, bár nem történhetett meg, a világ szembesül a felfoghatatlannal, és a regény szereplői szembesülnek önnön duplikátumaikkal?Az ezerarcú regény a gép tizenegy utasának története. Köztük van Blake, a tiszteletre méltó családapa és bérgyilkos, Slimboy, a nigériai popsztár, aki nem akar tovább hazugságban élni, Joanna, az ambiciózus ügyvédnő, akinek saját gyengeségeivel kell szembesülnie és Victor Miesel író, aki az Anomália című regényen dolgozik.Mindannyiuk életét felkavarja a megmagyarázhatatlan esemény, amelyre mindannyian másképp reagálnak. Mindannyian azt hitték, van egy titkos életük. De egyikük sem gondolta, mennyire igaza van. Az Anomália egy virtuóz, fanyar humorral átitatott regény, amelyben megkérdőjeleződnek a valóságról alkotott bizonyosságaink.„Van valami, ami még a tudásnál, az intelligenciánál, a tehetségnél is csodálatosabb: az értetlenség.”

„Miből áll az univerzum? Mi van közel a Földhöz? És távolabb? Milyen messzire tudunk ellátni? Lehet-e tudni valamit a világegyetem történetéről? Van-e egyáltalán története?” Christophe Galfard nemzetközi hírű francia fizikus csodákban és meglepetésekben bővelkedő utazásra hív bennünket az univerzum múltjába, jelenébe és jövőjébe, miközben ki sem kell mozdulnunk otthonunk kényelméből. A Kezedben az univerzum korunk legizgalmasabb tudományos területei és témái - kvantumfizika, általános relativitáselmélet, időutazás, párhuzamos valóságok, multiverzumok - közül jár körül néhányat, és teszi ezt úgy, hogy megígéri: a híres einsteini E = mc2-en kívül más egyenletet nem kell megismernünk. A Kezedben az univerzum élvezetes és közérthető bevezető mindazok számára, akiket érdekel csodálatos világegyetemünk. „Könnyed és közvetlen stílusa tökéletesen megfelel azoknak az olvasóknak is, akik nem feltétlenül rendelkeznek tudományos előismeretekkel. A Kezedben az univerzum rámutat, hogy miképp hoz közelebb bennünket a modern tudomány a valóság végső megértéséhez." - The New York Times. „Vakmerő utazás téren és időn át." - Jordan Ellenberg, a Hogy (ne) tévedjünk. A mindennapi élet rejtett matematikája szerzője. Christophe Galfard (1976) francia elméleti fizikus, író. A Cambridge-i Egyetemen szerzett PhD-fokozatot, ahol 2000 és 2006 között Stephen Hawking professzor diákjaként a feketelyuk-információs paradoxont kutatta. A 2015-ben megjelent Kezedben az univerzumot eddig 21 nyelven adták ki.

Elképesztőek. Mindenhol ott vannak. Kertjeikben gombát gondoznak, és háziállatként levéltetveket tartanak. Komplex társadalomban, matriarchátusban élnek, és fejlett kommunikációs rendszerek segítségével szervezik meg akár milliós kolóniáik életét. Susanne Foitzik és Olaf Fritsche szórakoztatóan, közérthetően, de tudományos igényességgel kalauzolnak végig a hangyák világán: jól szervezett birodalmakon, amelyek mellett naponta haladunk el anélkül, hogy igazán belegondolnánk létezésük mikéntjébe.  A hangyák teljesen idegen, időnként mégis meghökkentően ismerős világának feltárása során a szerzők bepillantást engednek a kutatók mindennapjaiba is a kolóniák laboratóriumba szállításától a hangyák agyának mikroszkópos tanulmányozásáig. Letehetetlen, akár egy jó sci-fi.  „Mi lennénk a Föld egyedüli urai? Ez a csodálatos könyv bemutatja apró társuralkodóinkat: városokról, kemény munkáról, háborúkról, uralkodókról, sokféleségről és ökológiai szerepekről mesél. Különbözzenek tőlünk bármennyire ezek az apró rovarok, világuk kísértetiesen ismerős." - Frans de Waal, a Mama utolsó ölelése szerzője

Frans de Waal holland főemlőskutató és etológus négy évtizede tanulmányozza az állatok viselkedését. Korábbi könyve, az Elég okosak vagyunk, hogy értsük, milyen okosak az állatok?, az állatok intelligenciájával foglalkozott, a Mama utolsó ölelése gazdag érzelmi életükről mesél lenyűgöző történeteket.  A könyv a csimpánz mátriárka, Mama halálával kezdődik, aki szoros kapcsolatban állt Jan van Hooff biológussal. Amikor Mama már haldoklott, Van Hooff felkereste őt a ketrecében. Búcsújuk, melyet videóra vettek, felrobbantotta az internetet. Emberek milliói lehettek tanúi annak, ahogy Mama széles mosollyal üdvözli, majd megöleli a professzort. Nem az ember az egyetlen faj, érvel De Waal, amely képes szeretni, gyűlölni vagy szégyenkezni, örömet, undort vagy empátiát érez.  A Mama utolsó ölelése segít felismernünk, milyen sokféle módon kapcsolódnak egymáshoz emberek és állatok, elolvasása után új szemmel tekintünk majd a környező világra.  „Egy hónappal Mama ötvenkilencedik születésnapja és két hónappal Jan van Hooff nyolcvanadik születésnapja előtt érzelmes találkozásra került sor a két idős emberszabású között. A lesoványodott, halálán lévő Mama a világ egyik legidősebb állatkerti csimpánza volt. A hófehér hajú Jan pedig biológusprofesszor, aki valamikor régen a disszertációm témavezetője volt. Ők ketten több mint negyven éve ismerték egymást.  A szalmaágyán magzati pózban kucorgó Mama fel sem pillant, amikor a hálóketrecébe belépő Jan néhány barátságos mordulást hallatva közeledik hozzá. Mi, akik az emberfélékkel foglalkozunk, gyakran utánozzuk a hangjukat és gesztusaikat: a halk mordulások megnyugtatóak. Amikor aztán Mama végre felébred szunyókálásából, eltart néhány pillanatig, mire rájön, mi történik. Akkor azonban mérhetetlen örömet fejez ki, amiért Jant közelről, a maga testi valójában láthatja. Arca eksztatikus vigyorba húzódik, arcának felét az óriási mosoly foglalja el, miközben halk, a különösen érzelmes pillanatokra jellemző rikoltásokat hallat. A felé hajoló Jan fejéhez nyúl. Finoman megsimogatja a haját, aztán átfogja a férfi nyakát, és közelebb húzza..."  „Újabb lenyűgöző könyv Frans de Waaltól. Alapos és elmélyült gondolkodásra késztet az állati érzelmek valódi természetéről."  Desmond Morris, A csupasz majom szerzője

A ketrecbe zárt fiú – és más történetek egy gyerekpszichiáter jegyzetfüzetéből című kötet szerzőinek új könyve. „Megoldja az empátia a világ összes problémáját? Természetesen nem. De kevés probléma oldható meg együttérzés nélkül." Empátia nélkül nincs sem egészséges egyén, sem egészséges közösség. A születés pillanatától kezdve, amikor a csecsemő ujjai ösztönösen belekapaszkodnak a felnőtt ujjaiba, testünk és agyunk bensőséges kapcsolatokat keres – kötődést, amit az empátia tesz lehetővé, a rendkívüli képesség, hogy szeretni tudunk, és meg tudjuk osztani érzéseinket másokkal. Lebilincselő könyvében a nagy sikerű szerzőpáros, Maia Szalavitz újságíró és Bruce D. Perry gyerekpszichiáter arra a kérdésre keresi a választ, hogy miként alakul ki az empátia, miért elengedhetetlen mind az egyéni boldogsághoz, mind a társadalom működéséhez. Rámutatnak, miért veszélyes modern világunk atomizálódása, a technológiai eszköztár és a munkaalapú kultúra hogyan hat empátiánkra, közösségeinkre. A Szeretni születtünk tudományos igényességű kiállás egy emberi interakciókkal és odafigyeléssel teli életért. „Az empátia lehetővé teszi, hogy enyhítsük egymás számára a stresszt, és boldoggá tegyük egymást. Az örömteli élet kulcseleme. És ma több kell belőle, mint eddig bármikor, hogy szembe tudjunk nézni a gyorsan változó intézményrendszer, a sokszínű közösségek és a tönkretett bolygó által támasztott kihívásokkal.”

„Családok nélkül nincsenek történetek." Lien kilencéves, amikor szülei egy idegen család gondjaira bízzák: 1942-ben járunk, Hollandia náci megszállás alatt áll, a szülők remélik, hogy legalább a lányuk túlélheti a háborút. Negyven évvel később végleg megszakad a kapcsolat Lien és az őt befogadó család között. Mi okozhat akkora törést? Mi lehet képes arra, hogy elszakítson egy ennyire erős köteléket?  Bart van Es már felnőttként döbben rá, hogy van egy családtagja, akinek a létéről sem tudott. Személyes hangú, mélyen empatikus könyvében Lien nyomába ered. Feltárja a több generáción át hordozott traumák működését, a szeretetteljes viszonyokban megbúvó sérülések zárványait, amelyek néha visszavonhatatlan következményekkel járnak. A Hiányos fénykép érzékeny elbeszélés családról, idegenségről, emberi kisszerűség és nagyság kevercséről: történeteink alapanyagáról.  „Nyugtalanító, mélyen megrázó, csodálatra méltóan őszinte könyv... félelmetes elbeszélés traumákról és következményeikről. A Hiányos fénykép nem is lehetne aktuálisabb, fontos emlékeztető azzal kapcsolatban, hogy a legnyitottabb, legkulturáltabb társadalmi közeg is mennyire könnyen utat téveszthet." Financial Times

Glasgow-nak leáldozott: a bányák és gyárak bezártak, az iparváros munka nélkül maradt. Shuggie Bain a 80-as évek Skóciájának kegyetlen, feszültségekkel terhelt világába születik, a külvárosok és a bányásztelepek tehetetlenséggel, durvasággal és alkoholizmussal teli valóságába. Douglas Stuart önéletrajzi regénye keresetlen szavakkal, kérlelhetetlen pontossággal és rengeteg szeretettel kíséri végig Shuggie életét a kamaszkor végéig. A kiközösített, meleg kisfiú és a büszke, törékeny alkoholista anya kálváriája felejthetetlen tisztelgés egy magára hagyott város és egy derékba tört élet méltósága előtt. „Nem lehetett hasznát venni a matekleckénél, és bizonyos napokon az ember inkább éhen halt, mint hogy megegye a főztjét, de ahogy Shuggie ránézett, megértette, hogy az anyja miben különleges: a sminkjével meg a frizurájával mindennap kimászik a sírjából, és magasba emeli a fejét. Amikor megszégyenítette magát az ivással, másnap fölkelt, felvette legszebb kabátját, és szembenézett a világgal. Amikor üres volt a hasa, és a gyerekei éhesek voltak, megfésülködött, és elérte, hogy a világ az ellenkezőjét gondolja.” „A sivár otthon, a szétszabdalt, fertőzött táj, az iskolai bántalmazás és az emberi gonoszság Agnes és Shuggie nyomorúságos hétköznapjainak velejárói. De Stuart gyengéd, biztos kezű ábrázolása nyilvánvalóvá teszi, hogy anya és fia minden esendőségük ellenére sem áldozatok.”Colm Tóibín, Bookforum „Douglas Stuart olyasmit adott Glasgow-nak, mint James Joyce Dublinnak. Minden városnak szüksége van egy olyan könyvre, mint a Shuggie Bain. A leírások annyira valószerűek, hogy szinte megcsapja az olvasót a kocsmafüst és a sült krumpli zsírszaga, hallja a helyi nyelv dallamát. Stuart az általa jól ismert nyomorúságos világ zugaiban is rátalál a szépségre, mely makacsul túlél a körülmények dacára.”Eliza Gearty, Jacobin

„Mi, nők túl sokáig verdestünk a férfiak által készített kalitkában, és most, amikor az összedőlni látszik, semmi sem kérdőjelezheti meg autonómiánkat, semmi sem szabhat gátat útkeresésünknek.” „Véget ért egy kísérlet, amelyre egy évet szántam az életemből (…) Mi tagadás, végigrettegtem ezt az időszakot. (…) Regényíróként értelmeztem a feladatot, és kizárólag a szívemhez közel álló kérdésekkel foglalkoztam, amelyekre – ha időm és kedvem engedi – egyszer még visszatérek, hogy kidolgozzam a megfelelő narratív keretet és eszközöket” – ezekkel a szavakkal búcsúzik Elena Ferrante 2018-ban a The Guardian olvasóitól, miután egy évig heti rendszerességgel rovatot vezetett az újság hasábjain. Az ötvenegy lírai, önéletrajzi elemekkel átszőtt gondolatszövedék a szerző írói műhelyébe enged betekintést. Ferrante hétköznapi kérdésekről – politika, hagyomány, történelem, filozófia, környezetvédelem, női szerepek, barátság, féltékenység, anyaság, szexualitás, öregedés – fejti ki a véleményét úgy, hogy sajátos, karakán nézőpontjával olvasóját egy újfajta, éles fókuszú, emancipált szemléletmódra készteti. A tőle megszokott módon ezúttal is határokat feszeget, átrajzolja mintázatainkat, hogy a megszokott ösvényekről új utakra tereljen, gondolkodásra és kérdések feltevésére késztessen. A Véletlen találatok című kötetet csakúgy, mint a The Guardianben megjelent cikkeket, a Dániában élő olasz művész Andrea Ucini illusztrálta.

„Kapcsolatképtelen nemzedék" - mondják azokra a fiatalokra, akiknek párkapcsolatai a közelségtől és az intimitástól való félelem miatt újra és újra zátonyra futnak. Korjelenségről lenne szó? Nem, mondja Stefanie Stahl pszichológus, a kötelékfóbia szakértője. Problémás kapcsolatok mindig is voltak, a kötődés viszont alapvető emberi szükségletünk.  Életszerűen és praktikus gyakorlatokkal mutatja be, hogyan fejleszthetjük kötődési és autonóm képességeinket, amivel egyszersmind önbecsülésünket is megerősíthetjük. A belső gyermek modelljén magyarázza el, miképpen határozzák meg gyerekkori élményeink és az azokból fakadó védekezési stratégiáink felnőttkori kapcsolatainkat. És azt is, hogyan tudunk ezen változtatni úgy, hogy párkapcsolatunkban megtaláljuk az egyensúlyt alkalmazkodás és önérvényesítés között.  „Ahhoz, hogy javítsunk a kapcsolatunkon, vagy olyan társat találjunk, akivel boldogok lehetünk, elengedhetetlen, hogy tűpontosan elemezzük, mi volt eddig a probléma. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy kapcsolatunk nehézségeit a partnerünk okozza, netán a sors oszt nekünk mindig rossz lapokat. Nem idegen tőlünk, hogy boldogtalanságunk okait a külvilágban keressük. De az okok valójában ritkán találhatók ott."

A félelem adománya a világ legfontosabb 50 Pszichológia, önfejlesztési tárgyú könyvének egyike, megjelenésekor 4 hónapon át szerepelt a The New York Times bestseller listáján. Oprah Winfrey szerint ezt a könyvet minden nőnek el kellene olvasnia.  Egy elhagyatott parkolóban egy idegen felajánlja egy nőnek, hogy segít cipelni a bevásárlószatyrát. Vajon ő jó szamaritánus, vagy másvalamit akar? Egy kirúgott alkalmazott búcsúzóul megfenyegeti a főnökét. Vajon fegyverrel tér majd vissza? Az első randevú után egy férfi azt mondja a nőnek, minket egymásnak teremtett a sors. Vajon hogyan reagál, amikor a nő elutasítja?  Egy tinédzser megszállottja a death metal zenének, és lenyűgözik a fegyverek. Vajon meg fog ölni valakit? Egy anya nyugtalankodik a bébiszitter miatt, akit felfogadott. Vajon le kell mondania a programját? Egy férfit a barátnője dühös elvált férje fenyeget. Vajon forduljon a rendőrséghez?  De Becker nem pszichológus, könyve mégis többet árul el a megérzések, a félelem és az erőszakos lelki alkat természetéről, mint a szaktudományos magyarázatok. A félelem adománya letehetetlen, akár egy jó krimi, és nem csupán életünk megváltoztatásában, hanem megmentésében is segítséget nyújthat.  „Szakértőnek tartanak, mert kitartóan figyelem az erőszak természetrajzát. Képes vagyok »megjósolni« gyilkosok, zaklatók, merénylők, csalódott szeretők, elhagyott férjek, elbocsátott dühös alkalmazottak, tömeggyilkosok és még sokféle ember viselkedését. Valóban sok mindent megtanultam - e könyvem kiindulópontja mégis az, hogy igazából minden ember szakértője az erőszakos viselkedésnek, és képes azt előre látni. Ön is, olvasóm, akárcsak minden embertársa, képes felismerni a valódi veszélyt. Rendelkezik egy csodálatos belső iránytűvel, amely mindig készen áll, hogy szükség esetén figyelmeztesse és átvezesse önt a kockázatos helyzeteken." „Gavin de Becker írt egy olyan ismeretterjesztő könyvet arról, hogyan különböztethető meg a zsigeri félelem az aggodalomtól és a szorongástól, mely úgy olvastatja magát, mint egy magával ragadó, csodálatos regény. Mindazokhoz szól ez a könyv, akik szeretnének megtanulni minél inkább hagyatkozni az ösztöneikre, hogy megvédhessék magukat."  Carrie Fisher

Különös, összetett műfajú könyvében Robert Macfarlane föld alatti világokba kalauzol el bennünket: bronzkori temetkezési kamrákba, grönlandi gleccserek mélyére, a Párizs alatti katakombák labirintusába, a szlovéniai karsztvidék víznyelőibe. De szó esik a fák közti kommunikációt lehetővé tevő gombafonalrendszerekről, vagy az új-mexikói sivatag alatti radioaktívhulladék-temetőről is. Izgalmas, olykor megrendítő utazások ezek az emberi történelem és bolygónk történetének múltjába, jelenébe és jövőjébe. És rádöbbentenek, hogy a „lenti világ”, melynek létezéséről alig veszünk tudomást, szerves része mindennapi életünknek. 

„Briliánsan megírt könyv arról, miért került zsákutcába a modern liberalizmus. Financial Times. Az 1990-es évek elején magasra szárnyalt a remény, hogy a liberális demokrácia eszméje a közép- és kelet-európai országokat is meghódítja. Ám a régió politikai-társadalmi átalakulása a liberalizmus keserű kritikájához és elutasításához vezetett. Ivan Krasztev és Stephen Holmes ragyogóan megírt könyve ezt a folyamatot mutatja be, értelmezi és elemzi. A kommunizmus bukása, érvelnek, úgy tűnik, az autokrácia korának kezdetét jelentette. Rámutatnak, hogy a Kelet-Európában kibontakozó illiberalizmust az a sértettség táplálja, amelyet 1989 után a nyugati intézményeknek, értékeknek és mintáknak a Nyugathoz való felzárkózás érdekében megkövetelt utánzása váltott ki.„Amikor véget ért a hidegháború, a közép- és kelet-európaiak közös missziója a versenyfutás volt a csatlakozásért a Nyugathoz, ama vasfüggöny mögötti, idealizált cél felé. A nyugati minták lelkes másolását, amit a szovjet csapatok kivonása kísért, eleinte úgy élték meg, mint felszabadulást. De két zaklatott évtized után az imitáció politikájának árnyoldalait már nem lehetett letagadni. Felizzott a sértett dac, megnőtt az illiberális politikusok népszerűsége, és Magyarországon, Lengyelországban hatalomra is kerültek."