Park strana 14 z 23

A regény fő helyszíne egy burgundiai kisváros vendéglője, ahol hagyományos francia ételek sülnek, főnek, a vendégsereg legnagyobb örömére. A főhős Monsieur Henri, a Virágos Állomás régi vágású szakácsa, egyben tulajdonosa, az elbeszélő pedig a fia, Julien, aki szenvedélyesen kuktáskodik a konyhában, amióta csak az eszét tudja.  Amikor Henri úr kómába esik, Julien ott ül az ágya mellett, és feltolulnak benne az emlékek. Megelevenednek gyerekkora hősei, apja élete társa, a szépséges, jóságos Hélene, akinek a személye körül fájdalmas titok lappang, Lulu, a fegyvertárs-másodszakács, Nicole, a tűzrőlpattant pincérnő, Gabriel, az anarchista favágó... És Julien eltöpreng: vajon hová tűnt, megvan-e még valahol vágyai netovábbja, az apai receptkönyv?  Az Apám receptjei a szeretetről szól, a történetmesélő fiúi szeretetéről és a szerző, Jacky Durand szeretetéről a (francia) konyha iránt.  A magyar kiadás függelékében a fordító Bognár Róbert jóvoltából a Virágos Állomás asztalaira kerülő ételekről, italokról tájékozódhat az olvasó.

„A papságon belüli homoszexualitás nagyon komoly kérdés, ami aggodalommal tölt el." - Ferenc pápa.  Papi cölibátus, az óvszerhasználattal szembeni egyházi tilalom, a szexuális visszaélések rendszeres eltussolása, XVI. Benedek pápa lemondása, a klérus nőgyűlölete, a papi hivatások számának drasztikus visszaesése, a Ferenc pápa elleni áskálódások - Frédéric Martel szerint ezeket a jelenségeket egyetlen titok köti össze, mely sokáig kimondhatatlan volt. A neve: Szodoma. A bibliai Szodoma városát a hagyomány szerint Isten azért pusztította el, mert lakosai homoszexuális gyakorlatot folytattak. Csakhogy korunkban éppenséggel a Vatikánon belül található a világ egyik legnagyobb homoszexuális közössége.  A francia szerző négy éven át belülről követte a Vatikán életét és nagyjából harminc országra kiterjedően folytatta nyomozásait. Több tucat kardinálisnak tette fel kérdéseit, több száz püspökkel és pappal találkozott.  Könyve, A Vatikán kínos titkai, az egyház rejtett oldalát tárja fel: azt a legkisebb papi szemináriumoktól a Vatikánig felépülő rendszert, amelyet egyszerre jellemez a homoszexuális kettős életvitel és a legradikálisabb homofóbia. A katolikus egyház Martel állítása szerint mélyen skizofrén: minél nyíltabban homofób egy papi méltóság a társadalom előtt, annál valószínűbb, hogy a magánéletében homoszexuális.

„A farkasok a tanítóim, ihletem forrásai. Nap mint nap újra megtanítanak arra, hogy a világot más szemmel: az ő szemükkel lássam."  Szeresd a családodat, gondoskodj azokról, akiket rád bíztak, soha ne add fel, és soha ne szűnj meg játszani - íme néhány dolog, amit a farkasoktól eltanulhatunk. Együttérzően törődnek öreg és sérült társaikkal, szeretetteljesen nevelgetik az utódaikat, és képesek mindenről megfeledkezve játszani. Gondolkodnak, terveznek, és intelligensen kommunikálnak egymással. Elli H. Radinger, népszerű német farkasszakértő izgalmas történeteket mesél róluk, amelyekben olyan értékek jutnak központi szerephez, mint a családközpontúság, a bizalom, a türelem, a vezetői képességek vagy a tudatos figyelem. A farkasok bölcsessége inspiráló könyv az erdeinkbe lassan visszatérő négylábúakról.  „A Lamar-völgyben a tetem körül kezdetét veszi a nagy bújócska. A hollók pontosan kifigyelik, mit csinálnak a farkasok. Ha egyikük elás egy darabka húst, közvetlenül melléje telepednek, és le nem veszik a szemüket róla. Ha a farkas távozik, villámgyorsan kiássák az eledelt. Mivel a lopott zsákmányt fenn a fákon raktározzák el, a madarak egyértelműen előnyben vannak a farkasokkal szemben.  Hamarosan színre lép azonban a konkurencia. Megjelenik az első grizzly, és egyenesen az etetőhely felé tart. A farkasok most még sietősebben lapátolják magukba a húst, mielőtt visszavonulnának, és a medvétől néhány méterre leheverednének a fűbe. A nagy mackóval szemben esélytelenek. Itt nem segít más, csak a várakozás és a reménykedés, hogy idővel csak megtelik a medve bendője."

A kötet két részből áll: Mihalik Edmondját, amelyet a Cyrano keletkezésének története ihletett, maga a mű követi, Bognár Róbert és Várady Szabolcs könnyed, szellemes, végtelenül szórakoztató újrafordításában.  Edmond Rostand, a fiatal drámaköltő eddig minden darabjával megbukott. A legendás Sarah Bernhardt azonban hisz benne, és beajánlja a kor másik színésznagyságának, Constant Coquelinnek, akinek darab kell. Csakhogy Rostand két éve nem írt semmit. Honnan vegyen sebtében drámahőst? És ekkor betéved Honoré úr kávéházába...  A Cyrano születéséről szóló Edmond-t 2016 szeptemberében mutatták be a párizsi Palais-Royal Színházban, a szerző, Alexis Michalik rendezésében. A darab 2017-ben hét jelölésből öt Moliere-díjat nyert el, három év alatt több mint nyolcszázszor játszották az anyaszínházban és vidéki turnékon, és a diadalmenet töretlenül folytatódik.  Rostand Cyranója százhuszonhárom éve nem kerül le a színházak műsoráról. Csak egy évvel fiatalabb nála Ábrányi Emil magyar fordítása. Némelyik sora szállóigévé vált. Kell-e, szabad-e újrafordítani? Ráadásul prózában! Zsámbéki Gábor mindenesetre úgy gondolta, hogy a darabban nyüzsgő életet akarja megrendezni a Katona József Színházban, avítt költői cicomák nélkül, és Bognár Róbert el is készítette az új fordítást prózában. Cyrano azonban költő, és ez a színpadon is többször megnyilvánul. És költő az is, aki darabot ír róla. Az Edmond-ban gyakran szóba kerül, hogy Rostand nem is tud mást írni, csak verses színművet. A próza ezért mindkét darabban verssel váltakozik. A versfordítás Várady Szabolcs munkája.  „Kincs van a kezükben, uraim, felbecsülhetetlen értékű kincs. Mit akarnak? Eltűnjön a feledés homályában, vagy a francia színház legfényesebb dicsősége legyen? Hallgassák meg Cyrano szavait, és legyenek méltók a feladatra! Adják oda minden pénzüket, mert megjósolom: soha... soha nem találnak ehhez a színműhöz foghatót."

Vajon hol tárolja agyunk az emlékeket, és tulajdonképpen mi az emlékezet? Milyen az, ha nagyon jó a memóriánk, és milyen, ha nagyon rossz? Vajon lehet teljes életet élni emlékek nélkül? Képes-e a memória jó és rossz irányba is hatni - vagy időben előre?  Emlékezőképességére az idők hajnalától fogva mágikus tulajdonságként tekintett az ember, az emlékezetet övező rejtélyeket mindig is élénk érdeklődés övezte. Ebben a könyvben a két nővér, Hilde és Ylva Ostby emlékezeti és tudománytörténeti mélymerülésre indul. Búvárkodásuk során a szakterület nemzetközi élvonalához tartozó kutatókkal készítenek interjút, extrém memóriával és extrém feledékenységgel élő emberekkel találkoznak, és beszélnek olyanokkal, akik hamis emlékekről vagy egy emlékezetükben hordozott traumáról számolnak be. Megszólaltatnak négy sakknagymestert és egy bestsellerszépírót, és értekeznek az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületével is, ráadásul tíz búvárt küldenek az Oslo-fjord mélyére, hogy közelebb férkőzhessenek az emlékezet természetéhez.  A Titokzatos memória egyedi, felejthetetlen könyv az emlékezésről, amely feltárja előttünk mindazt, ahogy agyunk varázslatos módon előhívja a tudást, és újrateremti számunkra a letűnt pillanatot, és azt is, ahogy emlékeink teszik lehetővé, hogy el tudjuk képzelni a jövőnket. Ugyanakkor fény derül arra, hogy az emlékezet igencsak megbízhatatlan, öntörvényű társunk életünk során, és hogy bizony az se baj, ha feledésbe merülnek bizonyos emlékek.

Amikor meghívást kap, hogy tartson előadást az ukrajnai Lvivben, Philippe Sands nemzetközi jogász családja titkos történetének nyomába ered. Eközben egy sor megdöbbentő véletlenre bukkan, melyek arra késztetik, hogy beutazza a fél világot, egészen a nemzetközi jog bölcsőjéig, a nürnbergi per helyszínéig. A kötet mind a négy főszereplője kötődik valamiképpen Lviv városához. Leon Buchholz az anyai nagyapa, aki Lvivben született, de élete nagy részét Franciaországban élte le, és az 1945 előtt történtekről sosem mesélt az unokájának. A másik három szereplő mindegyike jogász: Raphael Lemkin a népirtás, Hersch Lauterpacht az emberiesség elleni bűntett fogalmának megalkotója, különböző időben ugyan, de mindketten a Lvivi Egyetemen folytattak jogi tanulmányokat, valamint Hans Frank, Adolf Hitler jogtanácsosa, aki a második világháború idején a megszállt lengyel területek főkormányzója volt. Ők négyen sosem találkoztak, de összefonódó élettörténetük fontos kordokumentuma a 20. század európai történelmének. A Kelet-nyugati utca felejthetetlen keveréke az emlékiratnak és a történelmi detektívregénynek, elmélkedés arról, milyen sérüléseket okoz az emlékezet, a bűn és a bűntudat generációk egész során át.

Jeruzsálem 1244-ben elesett, s a szentföldi keresztesek kétszáz esztendei háborúskodás után egyetlen valamirevaló erősségben húzhatták meg magukat: Akkóban. A város impozáns bástyáit és vastag kőfalait mintegy tízezer harcos védte. Ám 1291 tavaszán Akkót ostrom alá vette az irdatlan mameluk sereg. Az Elátkozott toronyban Roger Crowley eleven mesélőkedvvel számol be a mamelukok bősz támadásáról, akik a dzsihád lázában égve képzett árkászok csapataival és óriási katapultokkal felszerelkezve indultak Akkó falai ellen, hogy minden korábbinál hevesebb lövedékzáport zúdítsanak rájuk. A szerző fennmaradt arab forrásokból és eleddig lefordítatlan latin okiratokból merítve eleveníti föl az összeomlóban lévő keresztes királyságok és a harcos iszlám konfliktusát. Az Elátkozott torony, középpontjában a drámai utolsó ütközettel, lebilincselően ábrázolja a keresztes hadjáratok korát, s merőben új szemszögből láttatja a világtörténelem e fordulópontját. „Az ádáz tusa végül egyetlen konkrét pontra összpontosult. Akkó középkori látogatói fantáziadús hasonlatokkal jellemezték a város alakját: hol csatabárd formájúnak írták le, hol egy keresztes pajzsához hasonlították, hol pedig - egyszerűbben, de nem kevésbé láttatón - olyan háromszögként festették le, amelynek alapját a tenger határolja. A háromszög másik két oldalát a város egyetlen falának északi és keleti része alkotta, melyek folytonosságát helyenként kapuk és bástyatornyok szakították meg. Előtte egy alacsonyabb külső fal és vizesárok húzódott. A két falszakasz a háromszög csúcsában találkozott, amely a vár legsebezhetőbb, egyben legjobban megerősített körzete volt - és persze itt tombolt a leghevesebben az Akkóért vívott küzdelem. Ezt a helyet egy félelmetes torony védte; a védelem talpköve, amelyet a keresztesek csak Turris maledicta, vagyis Elátkozott torony néven emlegettek."

„Igazán remélem, gyermekem, hogy egy nap majd találsz egy olyan embert, akivel a magasba szállsz..."  A 25 éves Nelly retteg a repüléstől, hisz a jelekben, és nem az a típus, aki egyszer csak kiveszi minden megtakarított pénzét a bankból, vásárol magának egy méregdrága piros táskát, majd egy hideg januári reggelen hanyatt-homlok otthagyja Párizst, és Velencébe utazik. De olykor történnek dolgok, melyek felborítják az ember életét. Például egy fájdalmas szerelmi csalódás vagy egy régi könyvben olvasott, talányos mondat. Néha el kell veszítenünk a talajt a lábunk alól ahhoz, hogy a hetedik mennyországba jussunk...  „Nelly a régi gránátgyűrűt nézte, melynek kövei szelíden ragyogtak rá a lámpák fényében. Mind ez idáig fogalma sem volt róla, mit visel az ujján. Most már az is világos volt, miért csillogott mindig olyan furcsán az idős hölgy szeme, valahányszor Olaszországról beszélt. Ez persze új megvilágításba helyezte a gyűrűt, a belegravírozott üzenettel.  És a kis kávézó, amelyet Nelly kezdettől fogva olyan furcsán meghittnek érzett, mágikus hellyé változott, ahol éppen egy kisebb csoda történt. A könyv lapjai között, amely még mindig az asztalon hevert, Nelly kizökkent az időből és megtalálta a nagyanyját.  Tehát a könyv az ajánlással, amelyet Párizsban talált, a nagyanyjáé volt. Ez viszont itt, az asztalon alighanem a boldogtalan fiatalemberé lehetett. De az istenért, hogy került a kávézó polcára?"

„Szenvedélyes, bátor könyv... A legmagasabb rendű krimi, amelyet még izgalmasabbá tesz, hogy azok a sötét, homályos titkok, amelyeket egyenként napvilágra hozunk... talán a történelem és tulajdon emberi természetünk igazi titkai is egyben." The New York Times.  William Styron legösszetettebb és legnagyratörőbb regénye azzal kezdődik, hogy egy fiatal déli 1947-ben északra utazik, mert író akar lenni. A mű bevezet bennünket Girnyónak a szomszédaihoz fűződő rajongó, bár feszült kapcsolatába. Az ördögien éles elméjű Nathan és annak lengyel szerelme, a gyönyörű Sophie története fájdalmas titkokkal terhes. Küzdelmes kapcsolatuk során szembe kell nézniük azzal, amit csak úgy nevezhetünk, hogy maga a hamisítatlan gonosz.

„E könyvben igyekszem előbányászni Shakespeare titkos gonoszkodásait híres darabjainak sorai mögül. Kódfejtő munka, miközben titkos írásai viccekbe csomagolva kerülnek tálalásra. Kuncoghatsz, ha olvasod őket." (Almási Miklós)  A neves esztéta Shakespeare népszerű és gyakran játszott darabjaiban (többek közt A vihar, Szentivánéji álom, Macbeth, Vízkereszt, vagy amit akartok) a szereplők motivációinak és cselekedeteinek abszurd vonásait kutatja. A shakespeare-i drámamodell hatását vizsgálva elemzi a Bölcs Náthánt, a Borisz Godunovot és a Woyzecket, és persze kitér az ős-abszurdra, a Godot-ra. Esszéi eleven stílusukkal, újszerű szempontjaikkal és merész kérdésfelvetéseikkel a színházi olvasópróbák légkörét idézik.

A Miért kávézó szerzőjétől.  „Ez a könyv inspirálni fog téged.  Vezetői szerepedet is egyszer és mindenkorra tisztábban látod. Nemcsak a munkában, de otthon, a közvetlen környezetedben és abban is, ahogyan az életedet irányítod. Minden egyes pillanatban szükségünk van vezetői képességeinkre. Ha másért nem, hát azért, mert önmagunkról döntünk."  Ki ne vágyna arra, hogy a munkát, amivel napjai jó részét tölti, szeresse is? Hogy úgy érezze, segíti képességei kibontakoztatásában? Melyik főnök ne szeretné, hogy a beosztottjai motiváltak legyenek, kedvvel és jól végezzék a munkájukat? John P. Strelecky könyvében ezeknek az igényeknek a fontosságáról ír, és arról, hogyan hozhatók összhangba életünkben a munkahelyi és személyes célok. Milyen a jó vezető? Milyen az ideális munkakörnyezet? Milyen szempontokat kellene előnyben részesítenünk akkor, amikor munkahelyet keresünk? Biztos, hogy a motiváció leghatékonyabb eszköze a pénz?  Az Élet Nagy Ötöse segít végiggondolni, mi az, ami az életünkben igazán számít, és hasznos tanácsadó vezetőknek vagy vezetői szerepre készülőknek.

2017. június 3-án az amerikai Alex Honnold a világon elsőként jutott föl szabad szólómászással - kötél, mászótárs és eszközök nélkül - a kaliforniai Yosemite Park mintegy 900 méter magas, szinte függőleges gránitfalának, az El Capitannak a tetejére. A National Geographic magazin szerint ezzel „a sziklamászás történetének legtisztább, legnagyszerűbb teljesítményét vitte véghez". A bravúros mászásról készült Free Solo - Mászókötél nélkül című dokumentumfilm 2019-ben Oscar-díjat kapott.  Az Egyedül a falon e mászózseni különleges életútjának és extrém sportpályafutásának főbb állomásait, legnagyobb pillanatait örökíti meg. Elmondja, hogyan lehet félelem nélkül élni, miképpen lehet szembenézni a veszéllyel, ugyanakkor még a leghajmeresztőbb pillanatokban is jeges nyugalommal összpontosítani. David Robertsszel közösen írt könyvében Honnold első alkalommal mesél 3 óra 56 perces mászásáról az El Capitanon. Az Egyedül a falon sziklamászók, kalandkeresők és adrenalinfüggők számára kötelező olvasmány.  „Az olvasóban óhatatlanul fölmerül a kérdés, épelméjű-e, aki ezt a sportot műveli... de közben csodálattal adózik neki." - People

A fizikusok majdnem száz éven keresztül szinte Szentírásnak tekintették John Keats szavait: „a szépség igazság". Meggyőződésük, hogy a legjobb elméletek szépek, természetesek és elegánsak. Ez az elvárás dönti el, melyik elmélet lesz népszerű, és melyik kerül papírkosárba. Csakhogy sajnos éppen ez az oka annak, hogy a fizikában több mint négy évtizede nem történt jelentős elméleti áttörés.  Fizikusok útvesztőben című könyvében Sabine Hossenfelder kifejti, hogy a szépségre irányuló modern törekvés elfedi előlünk természeti világunk valóságos természetét. A kutatók elképesztő elméleteket állítanak fel, új részecskék tucatjainak létezését sejtik, ezekből azonban szinte semmit sem igazoltak megfigyelések - mi több, közülük sokat ellenőrizni sem lehetséges. A szépség hajszolása az egész tudományágat zsákutcába vezette.  Hossenfelder arra figyelmeztet, hogy a tudósok csak akkor fedezhetik fel az univerzum igazságait, ha elfogadják, hogy azok akár zűrösek és bonyolultak is lehetnek.

„Briliáns történelmi tabló egy világról, melynek súlypontja épp most tolódik el Kelet felé." - The Economist.  A hírnév és a vagyon évszázadokon át Nyugaton, a két Amerika új világában várta a merészeket. A kalandra és meggazdagodásra vágyók ma a Keletre függesztik tekintetüket. A Közép-Ázsiában, majd Kína és India jókora részein át húzódó térség valaha uralkodó szerepet játszott a világ gazdasági, politikai, kereskedelmi és kulturális életében, s most hasonlóan meghatározó jelentőségre tesz szert.  A világtörténelem új szempontok alapján megfogalmazott nagy áttekintése, a Selyemutak szemkápráztató feltérképezése azoknak az erőknek, amelyek birodalmakat virágoztattak fel és taszítottak a mélybe, áruk és eszmék áramlását irányították, napjainkban pedig a nemzetközi viszonyok és folyamatok új fejezetének kezdetét ígérik.  „Manapság nagy körültekintéssel igyekszünk felbecsülni a gyors gazdasági növekedés valószínű hatásait Kínában, ahol a luxuscikkek iránti igény az előrejelzések szerint a következő évtizedben megnégyszereződik, és feszült figyelemmel kísérjük a társadalmi változásokat Indiában, ahol ma már több embernek van mobiltelefonja, mint ahányan vízöblítéses vécét használhatnak. Egyik ország sem jelenti azonban a legjobb nézőpontot a világ múltjának és jelenének szemléléséhez. Valójában egy évezreden át ez a Nyugat és Kelet, Európa és a Csendes-óceán között húzódó régió volt a világ tengelye.  Ez az a régió, ahol a világ nagy vallásai megszülettek. Itt emelkedtek fel és hanyatlottak le hatalmas birodalmak, s a küzdelem hatásai érzékelhetőek voltak sok ezer kilométernyi ávolságban is. Aki itt megáll, másképpen látja a múltat, és feltárul előtte egy bonyolult, szoros összefüggésekkel átszőtt világ, amelyben az egy-egy kontinensen végbemenő történések hatással vannak a másikra, ahol a közép-ázsiai események utórezgései Észak-Afrikában is érezhetők, ami Bagdadban végbemegy, az visszhangot ver Skandináviában.  A történelmi megrázkódtatások szétterjedtek a szélrózsa minden irányába futó hálózaton: az útvonalakon, amelyeken zarándokok, harcosok és kereskedők közlekedtek. A 19. század végén egy kiváló német geológus, Ferdinand von Richthofen (az első világháborúban legendává vált pilóta, »a vörös báró« nagybátyja) selyemutaknak - Seidenstraßen - nevezte el ezt a nagy jelentőségű, eleven hálózatot."

A profi újságíró és amatőr borivó Bianca Bosker mindaddig nem sokat tudott a borról, míg fel nem fedezte azt a világot, ahol az íz, a zamat az úr: az elit sommelier-k világát, akik életüket az íz szenvedélyes keresésének szentelik. Lelkesedésük és az ízérzékelésben megmutatkozó különleges képességeik láttán elhatározta, hogy kideríti, mi a titka ennek a „dugódilinek". Kíváncsian, humorral és jó adag egészséges kételkedéssel vezeti be olvasóit a titkos borkóstoló csoportok, exkluzív New York-i éttermek és nagy borkészítő cégek világába, sőt arra is igyekszik fényt deríteni, mi megy végbe szervezetünkben az ízérzékelés folyamán. Könyvét borkedvelők és a borral még csak most ismerkedők egyaránt élvezni fogják.  „A bolygónkon fellelhető fogyasztható dolgok közül legjellemzőbben a bort tekintik a civilizált élet részének. Robert Louis Stevenson „palackozott költészetnek" nevezte, Benjamin Franklin pedig kijelentette, a bor az „állandó bizonyíték arra, hogy Isten szeret minket". Ilyesmit soha senki nem állított a báránycombról és a lasagnéról, bármilyen finomak is. A borszakértők olyasmiket mondanak a borokról, hogy a lelküket végtelen magasságba repítik, mint egy Rachmaninov-szimfónia. Fogalmam sem volt, miről beszélnek, és ez a kijelentés, mit tagadjam, eléggé túlzónak, a valóságtól elrugaszkodottnak tűnt. Ezek tényleg eszement hülyeségek, vagy belőlem hiányzik az a képesség, hogy értékelni tudjam az élet egyik legnagyobb örömforrását?  Tudni akartam, hogyan lehetséges, hogy az élet más területein teljesen racionálisan gondolkodó emberek képesek észbontó összegeket és rengeteg időt áldozni arra, hogy átélhessék a különleges ízérzékelés néhány röpke pillanatát. Egyszerűbben fogalmazva: tudni akartam, miért ez a nagy felhajtás a bor körül."

Természettudományos kutatások és etológia, szociológiai vizsgálatok sora igazolja azt, ami ősidők óta megjelenik irodalmi és mitológiai példázatokban: a madarak tükröt tartanak a Homo sapiens elé. Milyen a szerelmi életük? Hűségesek vagy poligámok? Nyugodtak vagy féktelenek? Egyesek miért megveszekedett vándormadarak, mások miért megrögzött otthon ülők? Mi jobb, sokáig nevelni a fiókákat, vagy hagyni, hogy mielőbb kirepüljenek, és maguk boldoguljanak? Miért van, hogy a gerlepár igazságosan felosztja a házi munkát, a pajzsoscankó (más néven veszekedő sneff) hímje viszont rémes egy macsó? Milyenek a madarak mindennapjai? Hogyan viselik a hideget, esőt, szelet, sötétet, mit jelent nekik a hold s a csillagos éj, igaz-e, hogy elrejtőznek, amikor a halálukat érzik? A legfrissebb kutatási eredményekre és a magunk tapasztalatára támaszkodtunk, és arra jutottunk, hogy okulásunkra szolgálhatnak e légies teremtmények, és nem árt, ha ebben-abban példát veszünk róluk. Tyúkeszűek-e a madarak? Ezt a titkot fejti fel ez a kis könyv. Figyeljük meg a környező világot, okuljunk abból, amire a természet tanít. Szakítsuk meg egy időre a rohanást, és szenteljünk egy kis figyelmet a madaraknak. Szárnyas társaink a maguk módján bölcselők: az élet élvezetére mutatnak példát, arra intenek, hogy használjuk jól az időt, éljük mélyebben az életünket. A 22 rövid és egyszerű „életlecke" segít visszatalálnunk a bennünk szunnyadó természeti lényhez.