Park strana 7 z 23

A török bestseller-szerző első könyve végre magyarul! 1905 szeptembere: Az angol kém, Avinas Pillai megérkezik az izmiri kikötőbe. Nem sejti még, hogy hamarosan olyan szerelemre lobban Edith Lamarck iránt, mely élete végéig elkíséri.1919: A görög lányt, Panajotát szenvedély emészti. Meg sem fordul a fejében, hogy szerelme csatlakozni fog az Ízmirbe bevonult görög hadsereghez, és elmegy harcolni Anatóliába.1926: A nagy izmiri tűzvészből megmenekült Seherezádé némaságba burkolózik. Emlékszik a múltjára, van egy nagy, elmesélésre váró története, egyelőre azonban nem áll készen a beszédre. Edith, Panajota és Seherezádé... A három nőt szoros kötelék fűzi egymáshoz, amiről azonban csak az indiai kémnek van tudomása. A háttér pedig a bornovai levanteiekkel, az európai negyedben élő görögökkel meg a haynotsbeli örményekkel benépesített, elbűvölő, tovatűnt Szmirna. Defne Suman második regényében a régi Ízmirt bebarangolva egy elfeledett világ kapuit tárja fel az olvasó előtt. Rég volt már, amikor egy hajnalon a Bülbül utcai ház kertjében ájultan rám találtak, és megmentettek. Talán egy vagy két éve. Nem tudom. Az idő elveszítette jelentőségét. S bár nem jártam ki elveszett városom rommá lett utcáira, mégis minden elszenvedett fájdalom és veszteség dacára fiatal voltam, és fiatalságom vad erejével kapaszkodtam az életbe, elfogadva, hogy e török család kötelékében, mely habozás nélkül, azonnal a keblére ölelt, immár új névvel folytatódik az életem. Egy múlt nélküli, elárvult, hangtalan, néma Seherezádé lettem. „Életteli, érzékletes és finom.” - Elif Shafak. Defne Suman (1974) Isztambulban született. Török szociológus, regényíró, jógaoktató. Eddig kilenc kötete jelent meg. Jelenleg Athén és Isztambul között él felváltva. Magyarul ez az első regénye. 

A visszaadott lány és a Halásznegyed szerzőjétőlA szeretet útja kezdettől fogva göröngyös volt.Az idősödő Esperia egy olyan betegségben szenved, amely megfosztja emlékezetétől és létezésének értelmétől. Lánya gondoskodik róla, igyekszik mindent megtenni azért, hogy az anyja ne veszítse el identitását. Mesél neki a múltról, a gyerekkoráról, a népes család mindennapjairól, szerelmekről, csalódásokról, veszteségekről, a kemény munka, a harsány öröm és a durva szeretet zord abruzzói világáról. Miközben megelevenednek annak a kis hegyi falunak a lakói, ahol mindketten születtek és nevelkedtek, édes és keserű emlékek bukkannak fel.Az Anyám, a folyó az érzések lassú metamorfózisának erőteljes története, állandó ingadozás szeretet és gyűlölet, nosztalgia és elutasítás között egy anya és lánya közötti megbonthatatlan kötelékben.Elegem van belőle. Abból, hogy rányomta a bélyegét az életemre. Nem szabadultam fel. Még mindig hagyom, hogy elfoglaljon. Hogy ellepjen. Reagálok rá, és ezzel időt vesztek. Körbe-körbe járok, és nem találom, hol térhetnék le a pályájáról más világok felé. Ebben az éretlenségben öregszem meg.

A Hét rövid fizikalecke szerzője lenyűgöző utazásra hív a fehér lyukak világába. "Kutatásaim néhány éve a fehér lyukakra, a fekete lyukak megfoghatatlan kistestvéreire összpontosulnak. Ez a könyvem most a fehér lyukakról szól. Megpróbálom elmagyarázni, hogyan épülnek fel az égbolton százával látható fekete lyukak. Mi történik e különös csillagok peremén, a horizonton, ahol az idő már olyannyira lassulni látszik, hogy szinte megáll, a tér pedig mintha szétszakadozna. Aztán megyünk még lejjebb, még beljebb, a legbelsőbb régiókba, egészen odáig, ahol szétolvad az idő és a tér. Odáig, ahol mintha visszapattannánk az időben. Odáig, ahol a fehér lyukak megszületnek." Carlo Rovelli (1956) olasz elméleti fizikus. Hazáján kívül az Egyesült Államokban, Franciaországban is dolgozik. Jelenleg a marseille-i egyetemen működő Elméleti Fizikai Központ kvantumgravitációs kutatócsoportjának vezetője. 2019-ben a Foreign Policy beválasztotta a 100 legmeghatározóbb globális gondolkodó sorába.

Amióta megnyitottam a könyvesboltot, nincs olyan beszélgetés, amelyben fel ne merülne a kérdés: „Hogyan jutott eszébe az az ötlet, hogy könyvesboltot nyisson egy száznyolcvan lakosú, eldugott falucskában?” Alba Donati olaszországi könyvkiadóként mozgalmas életet élt - élvezte a nyüzsgést, a neves nemzetközi szerzők társaságát -, mégis készen állt a változtatásra. Egy nap úgy döntött, visszatér Lucignanába, szülőfalujába a toszkán hegyekben, és nyit egy kis könyvesboltot. Nem tűnt valószínűnek, hogy Alba boltja sikeres lesz, mégis hamarosan elterjedt a híre nemcsak a környékbeli könyvbarátok között, de szerte Olaszországban. Miután túlélt egy tűzesetet és egy világjárványt, népszerűsége nőttön-nőtt. Elkötelezett olvasók érkeznek távoli vidékekről nézelődni, meginni egy csésze teát abban a biztos tudatban, hogy Alba megtalálja a számukra legmegfelelőbb olvasmányt. A naplóbejegyzések formájában megírt, inspiráló történet az olvasást, az olvasókat és a könyveseket ünnepli - az irodalmi világ meg nem énekelt hőseit. Alba Donati költő, könyves szakember az olasz könyvkiadásban dolgozott a legjelentősebb nemzetközi szerzőkkel együttműködésben, mielőtt hazaköltözött Lucignanába, hogy nyisson egy kis könyvesboltot. A Könyvesbolt Toszkánában az első prózakötete.

Az 1950-es évek Írországában vagyunk, és Eilis Lacey sok fiatal ír lányhoz hasonlóan nem dúskál a lehetőségekben. Ezért amikor nővére elintézi, hogy kivándorolhasson New Yorkba, Eilis tudja, hogy mennie kell, s első ízben kell maga mögött hagynia családját és otthonát. Amikor megérkezik a zsúfolt brooklyni albérletbe, csak arra tud gondolni, mit áldozott fel. Távolra került otthonától - és honvágya van. Aztán amikor az első tapogatózó lépéseket teszi a barátság és talán valami más felé is, olyan hírt kap, ami miatt vissza kell térnie Írországba. Ott szörnyű dilemmával néz szembe - a kötelesség és a nagy szerelem közti rettenetes választással. Nick Hornby forgatókönyve alapján azonos címmel film készült Eilis történetéből, melyet február 4-től játszanak a magyar mozik.

A Koppenhága-trilógiát 2021-ben a The New York Times az év legjobb könyvei közé sorolta. Tove Ditlevsen írásai reneszánszukat élik. Koppenhága-trilógia című memoárjában, amely az 1960-as és 70-es évek fordulóján látott napvilágot, fájdalmas őszinteséggel tárja az olvasó elé legszemélyesebb élményeit, élete legintimebb történéseit. Mesél koppenhágai gyerekkoráról, fiatalságáról, íróvá válásáról, házasságairól és függőségéről. A trilógia harmadik kötete, a Függés a női lélek belső világába kalauzol el, kendőzetlen nyerseséggel beszél a női-férfi kapcsolatok útvesztőjéről, a kábítószer-függőségről és a leszokás felé vezető út pokláról. "Ha fölemelem a fejem, fáj a nyakam, de ha leteszem a párnára, megindulnak felém a falak, egyre közelebb jönnek, és elfogy a levegő a kis szobában. Ha leteszem a fejem, állatok nyüzsögnek a takarómon, apró, undorító, csótányszerű bogarak ezrével, a testemen mászkálnak, bekúsznak az orromba, a számba, a fülembe. Ugyanez történik, ha egy pillanatra becsukom a szemem, az állatkák ellepnek, nem lehet megállítani őket. Sikítani akarok, de nem tudom kinyitni a szám. Különben is, lassan kénytelen vagyok belátni, hogy nincs értelme sikítani. Senki sem reagál, senki sem jön oda hozzám." "Annyi fölösleges szenvedést okoztam neki, és soha nem fogja megérteni, hogy miért." Tove Ditlevsen (1917-1976) a 20. századi dán irodalom legeredetibb női hangja. Koppenhága munkásnegyedében, Vesterbróban nőtt fel, első költeményeit 12 évesen írta. Hosszú alkotói pályafutása során több mint harminc verseskötetet, regényt, novellát, gyerekkönyvet és memoárt írt, amelyek középpontjában a szorongás, a traumák és a lelki vívódások állnak. Írásaiban elmosódnak a határok önéletrajz és fikció között, megelőzve ezzel az autofikció olyan kortárs klasszikusait, mint Rachel Cusk és Karl Ove Knausgard. Műveit mintegy harminc nyelvre lefordították. A Park Kiadónál megjelent Gyerekkor (2023), Ifjúkor (2023)

Hatvanhatmillió évvel ezelőtt a Föld legfélelmetesebb élőlényei, a dinoszauruszok örökre eltűntek. Mind a mai napig bolygónk nagy rejtélyei közé tartoznak. A fiatal amerikai paleontológus, Steve Brusatte, szakterületének kiemelkedő egyénisége ebben a könyvében izgalmasan és olvasmányosan meséli el meglepő és új megvilágításba helyezett történetüket. Föleleveníti a dinoszauruszok fejlődésének csúcspontjait, amikor sok száz fajuk létezett, majd megjelentek a mai madarak ősei, a szárnyakat viselő, tollas dinoszauruszok. Aztán feltehetőleg egy óriási meteorit csapódott be a Földbe, és majdnem az összes dinoszauruszt elpusztította – bekövetkezett a földtörténet egyik legnagyobb szabású tömeges kihalása. Brusatte beszámol néhány rendkívüli felfedezésről is, amelyet kollégáival együtt tett, például az ősi, ember nagyságú tyrannoszauriákról és a tollas raptorokról. Ezek alapjaiban változtatták meg a dinoszauruszokról való tudásunkat. A dinoszauruszok tündöklése és bukása nagyszerű tudományos mű, egyben remek ismeretterjesztő munka. „Be akarom bizonyítani, hogy a dinoszauruszok nem holmi »másvilági szörnyek« voltak, az evolúció tévedéseinek sem mondhatók, és az sem igaz, hogy nem voltak igazán érdekesek. Nagyon is érdekesek voltak, ráadásul sikeresek is, jó 150 millió éven át éltek és virultak, közülük kerültek ki minden idők legfantasztikusabb lényei – ideértve azt a tízezerféle, ma is élő dinoszauruszt, amelyeket madaraknak mondunk.”

Az Erdei kalauz izgalmas felfedezőútra hív. Bemutatja a legfontosabb lombos és tűlevelű fafajokat, és elárulja, melyik nyújthat oltalmat a viharban. Mesél rókaodúkról, ahova más "bérlők" is beköltözhetnek, és megismertet a föld alatti, rafinált csőhálózattal, melyet a földigiliszták építenek ki. Elmondja, milyen erdei gyümölcsöket, gombákat, leveleket és hajtásokat szabad és érdemes szedni, s megtudhatjuk, hogy a bükkfa leveleiből finom saláta készíthető. Kiderül, hogy miből lesz az erdei rágógumi, mi az az erdei telefon, és hogy miként tehetnek szert a fák vízhasra. És persze praktikus tanácsokat kapunk arra vonatkozóan is, hogy milyen ruházatban érdemes kirándulni. "Wohlleben visszaadta az erdőnek a lelkét." Süddeutsche Zeitung

Kilencvennégy éves vagyok. Rendkívüli élet jutott osztályrészemül; csak most kezdem felismerni, hogy mennyire rendkívüli. Fiatalkoromban úgy éreztem, hogy odakint a szabadban az érintetlen, őseredeti természet vesz körül - ez azonban nem volt egyéb, mint illúzió. Korunk nagy tragédiája - az érintetlen természeti környezet folyamatos zsugorodása és a biológiai sokféleség, a biodiverzitás csökkenése - alig észrevehetően nap mint nap itt zajlik körülöttünk. Tanúja voltam ennek a hanyatlásnak. Az Egy élet a bolygónkon a tanúvallomásom, egyben a látomásom is. Történet arról, miként követtük el a leghatalmasabb tévedésünket, és annak felvázolása, hogy ha haladéktalanul cselekszünk, hogyan tudjuk helyrehozni ezt a tévedést. Ma még - utoljára - van esélyünk arra, hogy tökéletes otthont teremtsünk magunknak, és helyreállítsuk az épségét annak a csodálatos világnak, amelyet örököltünk. Csak akarnunk kell. Földünkön az élővilággal osztozunk, mely az elképzelhető legcsodálatosabb, évmilliárdok alatt kialakult létfenntartó rendszer. Bolygónk stabilitása azonban megingott, miközben a biológiai sokféleség vészesen lecsökkent - a kettő ugyanis szorosan összefügg. Helyre kell állítanunk a biodiverzitást, amit oly kíméletlenül pusztítottunk. Ez az egyetlen kiút a magunk által előidézett válságból. Vissza kell vadítanunk a világot. A könyvhöz kapcsolódó film, Egy élet a bolygónkon címmel, a Netfilxen látható.

Azért ilyen nehéz tehát elfogadnunk akár a legapróbb veszteséget is, mert rádöbbent, hogy nem körülöttünk forog a világ, nem tudunk mindent megoldani, véges a hatalmunk. A vesztés alázatra tanít. Rákényszerít, hogy szembenézzünk elménk korlátaival: a ténnyel, hogy a vendéglőben hagytuk a pénztárcánkat; a ténnyel, hogy nem emlékszünk, hol hagytuk. Rákényszerít, hogy szembenézzünk akaratunk korlátaival: a ténnyel, hogy nem áll hatalmunkban megvédeni szeretett tárgyainkat az idővel, a változással, a véletlennel szemben. Mindenekelőtt pedig rákényszerít, hogy szembenézzünk a létezés korlátaival: a ténnyel, hogy előbb-utóbb szinte minden elenyészik vagy megsemmisül. Veszteségeink újra meg újra azt sugallják, hogy számolnunk kell ezzel az egyetemes mulandósággal - a döbbenetes, őrjítő, szívszakasztó ténnyel, hogy valaminek, ami az előbb még itt volt, hirtelen nyoma vész. Hitték volna, hogy átlagosan kétszázezer tárgyat veszítünk el életünk során? És elgondolkodtak már azon, hogy miképpen viszonyulnak hétköznapi veszteségeink az egész lényünket érintő, "nagy" veszteségeinkhez? Kathryn Schulz újságírót egy megtalált szerelem és egy mélységes gyász egyidejű, együttes élménye vezette arra, hogy esszé-memoár regényében feltegye magának ezeket a kérdéseket. Ez az ikertapasztalat adja könyvének gerincét, amelyben a szerző többek között azt vizsgálja, hogy a veszteség és a rátalálás kölcsönhatása hogyan formálja az életünket. Rávilágít a keresés fontosságára, legyen szó ősi romokról, új eszmékről, barátságról, hitről, értelemről vagy szerelemről. A The New Yorker munkatársaként dolgozó, Pulitzer-díjas Schulz kíváncsian, gyengéden és humorral ír öröm és bánat kapcsolatáról - és arról, hogyan kapcsolódhatunk mi, emberek egymáshoz. Kathryn Schulz a The New Yorker magazin belső munkatársa, a Tévedhetsz - Kalandozások a hiba határán című könyv szerzője. 2015-ben elnyerte az amerikai folyóiratok díját és a Pulitzer-díjat "The Really Big One" (Nagy a nagyok között) című cikkével, amelyben a Csendes-óceán északnyugati régiójában zajló szeizmikus folyamatok veszélyeivel foglalkozik. A Lost & Found a The New Yorkerben megjelent Losing Streak (Veszteségsorozat) című írásából nőtt ki. Ohióban született, családjával a marylandi keleti partvidéken él.

1913 - Az évszázad nyara című kötet szerzőjének új könyve. 1933-ban Berlinben véget érnek az „arany húszas évek”, a Côte d'Azurön azonban F. Scott és Zelda Fitzgerald továbbra is száguld a házasságukat elnyelő szakadék felé; Walter Benjamin a szerelmet keresi Ibizán, de csak hasist talál; Kurt Weill a Koldusopera jogdíjaiból finanszírozza felesége, Lotte Lenya és szeretője kirándulásait Monte-Carlo kaszinóiba, Erich Kästner pedig beszámol az anyjának legújabb flörtjeiről a berlini Romanisches Caféban. Mintha egyelőre az odaadás és a szerelem lenne az egyetlen lehetséges válasz a nemzetiszocialisták által szított gyűlöletre: a harmincas évek tele vannak szép, merész, kilátástalan kalandokkal és nagy románcokkal. A Szerelem a gyűlölet korában izgalmasan és magával ragadóan meséli el egy radikális évtized történetét, amelyben a szabadosság maximuma egyedülálló politikai katasztrófával találkozik. Amikor az ifjú Jean-Paul Sartre 1929 tavaszán a párizsi École Normale-ban először pillant Simone de Beauvoir szemébe, életében először és utoljára elveszíti az eszét. Miután néhány héttel később, június elején sikerül megbeszélnie vele, hogy kettesben találkozzanak, a lány egyszerűen nem jön el. Sartre a rue de Médicis-n egy teázóban rostokol, és hiába várja. Ezen a napon kellemesen meleg van Párizsban, fehér felhők gomolyognak a mélykék égen, Sartre direkt nem kötött nyakkendőt, mert a tea után át akar menni Simone-nal a közeli Jardin du Luxembourg-ba csónakázni, olvasta, hogy ez így szokás. Már félig kiitta a teáját, tizenötször az órájára pillantott, hosszan tömködte a pipáját, és rágyújtott, amikor odarohan hozzá egy fiatal, szőke nő. Azt mondja, ő Simone húga, Héléne de Beauvoir, a nővére nem tud eljönni, sajnálja. Mire Sartre megkérdezi: de hogy talált meg ilyen hamar ennyi ember között? „Simone azt mondta - így a húg -, hogy maga alacsony, szemüveges és nagyon csúnya.”  Így kezdődik a huszadik század egyik legkülönösebb szerelmi története. „Elragadó könyv. Rengeteget tanultam belőle szerelemről, művészetről, borzalmakról.” - Ferdinand von Schirach. Florian Illies 1971-ben született, Bonnban és Oxfordban tanult művészettörténetet. Volt a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung és a ZEIT tárcarovatának vezetője, a Rowohlt könyvkiadó igazgatója és a Griesbach aukciósház vezetője. Jelenleg a ZEIT társkiadója és szabadfoglalkozású író. 27 nyelvre lefordított, világsikert aratott könyve, az 1913 - Az évszázad nyara új műfajt teremtett az elbeszélő történetírásban.

"A legjobb könyv, amit mostanában olvastam? Meg Lowman Nyolcadik kontinense. A szerző kiváló biológus és környezetvédő, aki a magas lombkoronák eddig ismeretlen, lenyűgöző világát mutatja be." Jane Goodall a HVG-nek Ha igaz a mondás, hogy jobban ismerjük a Hold felszínét, mint az óceánok mélyét, akkor még inkább igaz, hogy alig-alig tudunk valamit a mérsékelt övi és trópusi erdők lombkoronájáról, arról a biológiai határról, amely szó szerint pajzsként védi az életünket. Az ausztráliai esőerdőket kutató egyetemistaként Meg Lowman rájött, hogy e hiányosságunk legfőbb oka az, hogy a szokásos módszerekkel nem is lehet megfelelő közelségből tanulmányozni a lombkoronát. Lowman nem hagyta annyiban: összeállított egy mászókészletet, amellyel felkapaszkodhatott a levelek közelébe. Ez negyven éve történt, és Lowman azóta sem "jött le a fáról". A világ legjelentősebb lombkorona-kutatójaként, akit "a lombkorona Einsteinjének" is neveznek, ma is folytatja megkezdett munkáját, nevéhez fűződik a világ első lombkoronasétánya. Az 1980-as évek előtt az erdészek - meglehetősen képzeletszegény módon - tudomást sem vettek a gondjaikra bízott élőlények kilencvenöt százalékáról. Szinte senki sem fordított figyelmet a fák lombozatára. Aztán 1978-ban egy fiatal botanikus, aki azóta rajongott a zöld óriásokért meg a levelekért, amióta csak az eszét tudta, Ausztráliába érkezett, miután ösztöndíjat nyert a trópusi erdők tanulmányozására. Minthogy ez a bizonyos újonc a mérsékelt égövből jött, szinte semmit sem tudott a trópusi erdőkről. Amikor először látogatott el az ausztrál esőerdőkbe, felnézett a szédítően magas fákra, amelyeknél hatalmasabbakat még soha életében nem látott, és így kiáltott fel magában: "Uramatyám, de hát ennek nem is látom a tetejét!" Ez az álmélkodó botanikus én voltam. "Egy félénk kislány története, aki szeretett a szabadban játszani, majd később, tudósként, elénk tárta a lombkoronákban nyüzsgő csodálatos életet." - Temple Grandin

Hogyan lett Kína a világ második legnagyobb gazdasága - a százhuszonhatodikból?Frank Dikötter Kína-szakértő megkérdőjelezi mindazt, amit eddig tudni véltünk Kína példátlan átalakulásáról. Eltekint a fegyelmezett társadalom és a növekedés felé a pártdob ütemére rendíthetetlenül menetelők mítoszától, ő az ellentmondások, az illúziók és a palotai intrikák történetét meséli el. Az épphogy megúszott katasztrófákét, az árnyékbankokét, a korrupcióellenes tisztogatásokét és a mindennapi szegénységet ellenpontozó rendkívüli állami vagyonét. Arra kérdez rá, hogy az elmúlt negyven év változásai vajon nem egy óriási piramisjátékra, egyfajta Ponzi-rendszerre épültek-e.Levéltári kutatásokra, kiadatlan emlékiratokra és interjúkra hivatkozva egyértelművé teszi: a Kommunista Párt célja soha nem a demokratikus világhoz való csatlakozás, hanem az ellenállás, végső soron a leigázás volt.Minden értesülés megbízhatatlan, részleges vagy torz. Mivel egyetlen helyi kormányzat sem közöl pontos adatokat, nem ismerjük sem a gazdaság valódi méreteit, sem a bedőlt hitelek mértékét. A lelkiismeretes kutatónak a szókratészi paradoxon jár az eszében: "Csak azt tudom, hogy semmit sem tudok." Ami Kínát illeti, még azt sem tudjuk, hogy mit nem tudunk.

Új, átdolgozott kiadás Születés, szex és halál - minden, ami az élet szempontjából lényeges. DAILY TELEGRAPH David Attenborough nagy sikerű könyv- és filmsorozatának harmadik, átdolgozott zárókötete az állatok viselkedésével, a zoológia egyik legizgalmasabb területével foglalkozik. Az első kötet, az Élet a Földön középpontjában az állatok evolúciója állt, a második, Az élő bolygó pedig azt vizsgálta, hogyan alkalmazkodnak az állatok a különböző élőhelyekhez. Az élet erőpróbái csupa dráma és akció - a ragadozók elleni küzdelem, a táplálékszerzés, a viaskodás a vetélytársakkal, a párválasztás, a párzás megannyi viszontagsága. Miközben minden állat arra törekszik, hogy átörökítse a génjeit a következő nemzedék számára, nehézségek sokaságával szembesül. A kihívásokra adott válaszok változatosak, néha egészen meghökkentőek - és az ember számára meglehetősen ismerősek, hiszen mi magunk is hasonló erőpróbáknak vagyunk kitéve. "A baglyok fiókái a ragadozó madarak többségéhez hasonlóan nem egyszerre kelnek ki; az első jelentősen erősebb és mohóbb lehet a későbbieknél. Amikor a szülők megérkeznek a táplálékkal a fészekhez, ez a fióka félrelöki a kisebbeket, és elsőként jut az ennivalóhoz. Ha ebben az időszakban bőséges a zsákmány, minden fióka jóllakhat, de mostohább körülmények között a legkisebb éhen marad, és hamarosan elpusztul; csenevész kis testét a többiek azonnal felfalják, így nem vész kárba a hús." Sir David Attenborough (1926) a világ legismertebb és legnépszerűbb brit természetfilmese. Természettudósi és média-pályafutása közel hetven évet ölel fel. Olyan legendás, mára klasszikussá vált BBC-filmsorozatokat készített, mint az Élet a Földön (1979), Az élő bolygó (1984), Az élet megpróbáltatásai (1990), A növények magánélete (1995), A madarak élete (1998), A kék bolygó (2001), Az emlősök élete (2002), a Bolygónk, a Föld (2006) és az Élet hidegvérrel (2008). Életpályáját összegző és a Földünk megóvása érdekében halaszthatatlan lépéseket sürgető legutóbbi könyve, az Egy élet a bolygónkon 2020-ban jelent meg magyarul.

A The New York Times-sikerlistás Mama utolsó ölelése szerzőjétől "Lebilincselő olvasmány, amely tudományosan megalapozott, együttérző és kiegyensúlyozott álláspontot képvisel a biológiai és társadalmi nem kérdése körüli legélesebb vitákban." - Yuval Noah Harari Ki hitte volna, hogy a hím bonobók ugyanolyan gyengéden gondoskodnak egy csecsemőről, mint a nőstények - de csak akkor, ha egyetlen nőstény sincs jelen? És azt, hogy az emberszabásúak hím és nőstény kölykei más-más játékokat választanak, csakúgy, mint a kisfiúk és a kislányok? És mit tanulhatunk abból a megfigyelésből, hogy a bonobók szexualitását nem az utódnemzés, hanem az örömszerzés és az intimitáskeresés motiválja? Ráadásul nem kizárólag heteroszexuális viszonyokban. Vajon mit jelent mindez ránk, emberekre nézve? Frans de Waal világhírű főemlőskutató évtizedek óta tanulmányozza a bonobók és a csimpánzok, az emberhez genetikailag legközelebb álló két faj viselkedését. Nemekkel kapcsolatos megfigyelései nyomán arra a következtetésre jutott, hogy bár a biológiai nem és a gender között van kapcsolat a főemlősök és az emberek esetében is, a biológia egyáltalán nem indokolja férfiak és nők társadalmi egyenlőtlenségét. De Waal az emberszabásúak társadalmainak bemutatásán keresztül megkérdőjelezi a férfiasságról és a nőiességről szóló hiedelmeket - mindazt, amit általában a tekintélyről, a vezetőkről, a versengésről és az együttműködésről gondolunk. Test és elme, biológia és kultúra egyaránt meghatároz bennünket. Férfiak és nők mások, azonban "az embereknek nem kell egyformának lenniük ahhoz, hogy egyenlőek legyenek". "A modern társadalom készen áll a nemek közötti hatalmi és kiváltságbeli különbségek korrekciójára. A nők azonban nem tudják ezt egyedül megvalósítani. A nemi szerepek annyira összefonódnak, hogy a férfiaknak és a nőknek együtt kell megváltozniuk. E kiigazítások némelyike már folyamatban van. Látom, hogy a fiatalabb nemzedék sok mindent másképp csinál, mint a sajátom, például a férfiak nagyobb mértékben vesznek részt a szülői feladatokban, a nők pedig betörnek a férfiak által dominált munkahelyekre. A megoldás a férfiak bevonása a változás folyamatába. Ezért berzenkedem az olyan általánosításoktól, amelyek a férfiakat hibáztatják mindenért, ami rossz a világban. A férfiasság bizonyos megnyilvánulásait "mérgezőnek" nevezni... nos, én nem így képzelem el a feminizmust. Mi értelme egy egész nemet megbélyegezni?" Frans de Waal (1948) holland származású amerikai főemlőskutató, etológus, az atlantai Emory Egyetem pszichológiai tanszékének professzora. Évtizedek óta vizsgálja a főemlősök társas viselkedését, konfliktusmegoldó, együttműködési és empatikus képességét, igazságérzetét. De Waalt 2007-ben a Time magazin a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta.

"Negyed évszázada ismerem Pippa Leet, mégsem fogom soha megtudni, ki is ő igazán." Pippa Lee mindent megkapott az élettől, amiről egy nő álmodhat. Tökéletesnek látszó világa egy költözés után mégis a szétesés jeleit mutatja. A reggeli kávé mellett, a kertvárosi fűnyírók zúgása közepette Pippa azon tűnődik, hogyan is kerülhetett egy nyugdíjas lakóparkba, és miért lett belőle alvajáró. Keresi a választ, és sorra kibomlanak múltjának történetei: egy terhelt anyakapcsolat, féktelen fiatalság, sorsfordító találkozások, viszonyok és árulások, a házasság csalóka biztonsága. A jelen pedig egy következő újrakezdés bizonytalan ígéretét hordozza. Rebecca Miller nagy sikerű regényében páratlan éleslátással tárja fel a modern élet kihívásait - és a benne rejlő összes lehetőséget. A regényből világsztárok főszereplésével (Keanu Reeves, Robin Wright, Monica Bellucci, Julianne Moore) azonos című film készült, amelynek forgatókönyvírója és rendezője is maga a szerző volt. Rebecca Miller (1962) amerikai író, filmrendező, a Menekülés az életbe, valamint a Jack és Rose balladája szerzője és rendezője. Regényei és novelláskötetei eddig 32 nyelven jelentek meg.