Typotex Kiadó strana 4 z 18

A barátok jobban befolyásolják életminőségünket, mint gondolnánk. Robin Dunbar világhírű brit antropológus és evolúciós pszichológus könyve a minket körülvevő rokoni és baráti kapcsolati háló rétegeiről, a szűkebb-tágabb baráti körök méretének elménk által szabott határairól folytatott több évtizedes kutatást foglalja össze. A népszerű elmélet szerint mintegy 150 embert tudunk ismerősként fejben tartani - ez az úgynevezett Dunbar-szám. Milyen támaszt várhatunk a barátainktól, és mennyi ideig marad meg egy barátság energiabefektetés nélkül? Miben más a rokonok szerepe? Különbözik-e az online világ a szemtől szembeni interakcióktól? Megbízhatunk-e idegenekben, hogy új barátokra tegyünk szert? Hány fős asztalnál tudunk értelmesen beszélgetni? Milyen neurobiológiai alapja van a férfiak és a nők eltérő barátkozási stílusának? A tudományos kutatásokból származó felismeréseket személyes tapasztalatokkal, a különböző kultúrák sajátosságaival vegyítve a Barátok pszichológiai, antropológiai és genetikai ismereteket ötvöz egyetlen varázslatos szövedékbe, lehetővé téve számunkra, hogy felismerjük szociális kapcsolataink hihetetlen komplexitását.

A késő kapitalista társadalom patológiáinak újabb területét tárja fel Byung-Chul Han ebben a könyvében: a szerelem mára - a fetisizált individualizmus és a technológiai közvetítéssel létrejövő kommunikáció világában - puszta szexualitássá vált, amely alá van vetve a teljesítmény diktátumának, Erósz "pornóvá profanizálódott". Han a nárcizmus fenyegető depressziójával, a kiüresedő, Erósz nélküli létezéssel szemben a Másik megtapasztalásának radikális élményét mutatja fel. Az Erósztól áthatott szerelemben a Másik felfedezéséhez odaadásra, sőt önfeladásra van szükség, ami egyszerre transzcendens és felforgató tapasztalat - egzisztenciális lehetőség, hogy túlnőjünk önmagunkon. Szerelmesnek kell lennünk, hogy a jövőhöz hűen az igazság még nem ismert útjaira léphessünk, vagy a puszta önkimerítő életből visszatérhessünk a jóhoz.

Narine Abgarjan korábbi kötetéből, az Égből hullott három almából megismert falu földi másában, az azerbajdzsáni határ menti örmény faluban, Berdben élők közül szinte mindenki elveszítette valamelyik családtagját a háborúban. De még azokat a kivételesen szerencséseket is súlyos megpróbáltatások érték, akiket nem sújtott ekkora csapás. Mennyi fájdalmat képes elviselni az ember? Mennyi szenvedést bír ki összeroppanás nélkül? Lehetséges-e egyáltalán tovább élni a szörnyű tragédiák után, el lehet-e viselni a szeretteink elvesztését, lehet-e kezdeni valamit a testet-lelket nyomorító traumákkal? A kötet novellafüzérében a túlélők törékeny és tünékeny világát veszélyeztető tragédiákat a finom leírásokkal megjelenített hétköznapi kis örömök ellensúlyozzák, a továbbélés mindennapi feladata pedig nem kérdéses, mert "az élet igazságosabb a halálnál", és "ebben feltétlenül hinni kell, hogy lehessen - élni tovább".

Az ember hosszú ideje használja a technológiát és a tudományt az élet feltételeinek befolyásolására. A saját biológiánk felett is átvettük az irányítást: a modern orvostudomány lehetővé teszi, hogy egészségesebben és hosszabb ideig éljünk, a modern biotechnológia pedig hamarosan a feje tetejére állítja a jól ismert biológiai igazságokat. Milyen messze vagyunk attól, hogy az, ami ebben a pillanatban science fictionnek hangzik, valósággá váljon? És mit jelent ez az egyén és a társadalom számára, amikor egyre nagyobb befolyással és irányítással rendelkezünk a biológiánk felett? A Jövő emberében a két norvég kutató az emberi szervezet működését és a jelenleg elérhető módszereket, kezeléseket bemutatva elmagyarázza, hogyan teszi a biotechnológia lehetővé, hogy az élet minden egyes szakaszában felülírjuk a biológiai adottságainkat és a korlátainkat. Kérdéseikkel pedig annak végiggondolására buzdítanak, hogyan állítanak szembe minket ezek az új lehetőségek a fogantatás, az élet és a halál főbb etikai kérdéseivel és társadalmi hatásaival.

Byung-Chul Han új könyve vendégszövegekkel sűrűn átszőtt esszé, amely félúton kerti naplóba fordul. A globális digitális zaj ellenében a növényekkel járó munka csendbe merülő testi tapasztalatát, földközeli örömeit vázolja fel. A kiindulópont a szerző három éven keresztül ápolt berlini hobbikertje, így a nagyvárosi gondolkodó őszinte rácsodálkozásai szervezik a kötetet, és ágaznak szét irodalmi, zenetörténeti és esztétikai asszociációin át botanikai kalandozásokká. Han e művében nem természetfilozófiai kutatásokat végez, hanem mindenekelőtt érző ember, aki korunkról kritikusan töprengve az instant kielégülés és a kiégés társadalmával szemben az elidőzés, a Földhöz való óvó visszafordulás, a transzcendencia nagyon is kézzel fogható élményét kínálja a kertművelés költőien realisztikus leírásaiban.

Amikor Szevojanc Anatolija gondos előkészületek után lefeküdt meghalni, még nem tudta, hogy Kudamanc Vaszilij hosszas tépelődés után éppen elhatározta magát, hogy elindul, és megkéri a kezét. Hogy sikerül-e neki odaérni időben, és mi köze van mindehhez Tatevik átkának, egy kék köves gyűrűnek és egy hófehér pávakakasnak, az kiderül az örmény írónő különleges művéből, ahol a látszólag széttartó szálak bravúrosan haladnak a végkifejlet felé. Az olvasó ne számítson csöpögős romantikára: a cselekmények helyszíne, sőt a regény egyik főszereplője is egy örmény hegyi falu, ahol másként működnek az emberi kapcsolatok, egyszerűbbek az érzelmek, és kegyetlenebb az élet, azonban ebben a kaukázusi Macondóban a rideg valóság valahogy összeér a varázslatos emberi képzelettel. A regényt egy hozzá lazán kapcsolódó novellafüzér egészíti ki.

Sokféle parazita van - jó és rossz egyaránt Környezetünk változásai mindig is befolyásolták az ember és a paraziták együttélését. Az orvostudomány fejlődésének segítségével néhány kínzónktól már megszabadultunk, de újabb, nagy arányú változások elé nézünk. A klímaváltozás során a korábban leginkább a trópusokon előforduló élősködők világszerte elterjedhetnek, és a dengue-lázhoz hasonló betegségek nemsokára Európát is fenyegethetik. Az erdőirtások miatt az emberek és az állatok egyre inkább közelebb kerülnek egymáshoz, és egyre több vírust adhatnak át egymásnak. Minél többször történik meg ez, annál valószínűbb, hogy valamelyik közülük ránk specializálódik. Ezeket a folyamatokat kizárólag a saját, emberi nézőpontunkból nem érthetjük meg a maguk mélységében. A Végtelen paraziták egy ismeretlen világot tár fel előttünk: a bélférgek, a vírusok és a baktériumok perspektívájából tekint az életünkre.

Mit kezdjünk a szeretteink halála után ránk maradt örökséggel? Az elbeszélő egy nap az édesanyja által felhalmozott rengeteg holmi között találja magát. A könyvek, bútorok, lakberendezési tárgyak sokaságának válogatása közben felsejlenek a múlt kesernyés vagy mulatságos emlékei, amelyek révén átgondolja az édesanyjához fűződő kapcsolatát, és egyben a saját helyét a világban. A szülők generációjának, a háború utáni gyerekek "gondtalanságra programozott" nemzedékének nagyon is súlyos örökséggel kellett szembenézniük, különösen, ha zsidó családba születtek: a szocialista Lengyelországban uralkodó elhallgatáspolitika, majd az újra fellángoló antiszemita hullám sajátosan csalárd beszéd- és viselkedésmódra nevelte az embereket. A volt pszichológus, anya, feleség és nagymama szókimondó őszinteségével, megingathatatlan tartásával, határozott ízlésével és öntörvényűségével vette fel a harcot a rendszerszintű hazugságokkal és önbecsapásokkal, s közben észrevétlenül is örökül hagyta fiának, milyen hangot üssön meg a packázó hivatalnokokkal, a porszívóügynökökkel és a giccses közhelyeket puffogtató tömegemberekkel.

Az előjogok vadászata, a másokon való átgázolás vagy a számító kihasználás elítélendő tettek, ám nagyon is érthető érdekek vezérlik őket, enyhébb változataik kulcsszerepet játszanak sok köznapi antiszociális cselekedetben. A kegyetlenség vagy nyílt önimádat ritka jelenségek, míg a társadalmi normákat megszegő hazudozás, csalás vagy megszégyenítés sokkal gyakoribbak. Az úgynevezett Sötét Triád személyiségkoncepció e "mindennapos" szabálysértő viselkedésformákhoz kötődő vonásokra, az átlagemberekben is jelen lévő "sötét oldalra" hívja fel a figyelmet. Az egyéni életúton és érzelmi-értelmi módosulásokon túl az evolúciós folyamatok szintjén is vizsgálandó, mi hajtja énünket, hogy képes legyen az együttélést sértő döntésekre anélkül, hogy átlépné a kiközösítés határát. Fontos megértenünk, hogy általános elutasítása ellenére miért maradhatott fenn a Sötét Hármas. A kötetben a törvény általi büntetést vagy pszichiátriai kezelést követelő klinikai dimenziókba is betekintünk.

A nyári nappalokat követő végtelen téli éjszakákon különös dolgok történnek egy átlagosnak mondható nyugat-izlandi falucskában: a Kötöttárugyár igazgatója, miután egy éjszaka latinul álmodik, az örökkévalóságra szegezi tekintetét, és lemond a földi boldogságról, egy politikust elnyel a sötétség, a helyi gazdabolt raktárában pedig, amely egy régi bűntett helyszínén épült, mintha kísértet járna. Az egymáshoz lazán kapcsolódó történetek füzérében a szürke hétköznapok izgalmai az emberi esendőség iránti költői érzékenységgel, fülledt erotikával, könyörtelen humorral és szívszorító tragikummal tárulnak fel az olvasó előtt, miközben a vágy sötét sikátoraiban tévelygő helyiek olyan örök kérdésekkel szembesülnek, mint az emberiség sorsa vagy az élet értelme.

A kémia nem egyszerű tudomány - de lehet róla érdekesen írni. Braun Tibor vegyészprofesszor új kötetéből a kémia legkorszerűbb területeit ismerhetjük meg, és nemcsak olyan elméleti kérdésekről tudunk meg részleteket, mint a "hangolható" ionos folyadékok vagy a fullerénkutatás paradoxonjai, de a kémia technológiai felhasználásának új lehetőségeibe is bepillantást nyerünk. Talán már a közeli jövőben űrlifttel hagyhatjuk el a Földet, szobahőmérsékleten működő szupravezetőket alkalmazhatunk, vagy a szintetikus biológia segítségével átprogramozhatjuk az élőlényeket. A Rossini-burger megszületése mellett arról is értesülünk, hogy a kémia manapság már sejttenyésztett szintetikus húst és molekulánként felépített mesterséges bort is képes előállítani - ha nem is olyan ínycsiklandót, mint a hagyományos. És talán meglepő, de a kémikusok is játszanak. Persze, kissé másként... Ha teniszeznek, elemzik a játékszer bonyolult vegyi összetevőit, a LEGO-kockákat pedig kissé átalakítják, hogy újfajta kísérletekhez használhassák őket. Végezetül a tudománymetriáról is szó esik, és a szerző az alapkutatások napjainkban jellemző visszaszorítása miatti aggodalmait sem hallgatja el.

Sok családfakutatónak akár kilenc-tíz generációra visszamenően sikerült dokumentálnia a felmenőit. Az új DNS-technika azonban még nagyobb távlatokat nyit. Karin Bojs elhatározta, hogy a DNS-elemzések segítségével az őskori emberekkel való rokonságát fogja feltárni. Több száz tudományos tanulmányt dolgozott fel, a világ legnevesebb kutatóival készített interjúkat, és számos országba utazott el, hogy kövesse a múltba vezető nyomokat. A kőkorszaktól egészen napjainkig ívelő munkájában elénk tárja azokat az összefüggéseket, amelyek a töredékeket átfogó és izgalmas képpé olvasztják egybe - az európai emberek genetikai örökségének történetévé. Szó esik benne a neandervölgyiekről, a mai Németország és Franciaország területén élt furulyázó barlanglakókról, a neolitikus kultúráról, a Közel-Kelet korai földműveseiről, de a vikingekről is. A szerző által leírt történelem a mi történetünk. Rokonok vagyunk, hiszen valamikor, valahol élt egy közös ősanyánk és ősapánk, "Ádám" és "Éva" létezett, és a DNS-szálak mindannyiunkat összekötnek.

A világtól elzárt farmon élő pár, Isabele és Liudas, valamint a beteg gyermekük, Gailius életét visszavonhatatlanul felforgatja, amikor az asszony úgy dönt, örökbe fogadják Iljusát, a problémás árva kisfiút. Az új helyzet egész életük újragondolására készteti őket, mígnem egy tragédia mindent végérvényesen megváltoztat. Egy költői litván regény családról és szeretetről, erőszakról és halálról, magányról és belső konfliktusokról. A könyv 2009-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját.

Korunk palliatív társadalma a puszta fennmaradásért harcolva elveszítette érzékét a jó élet iránt. Minden élvezetet, értéket és értelmet feláldozunk az öncéllá tett egészségért. A szenvedést sem tudjuk már elbeszélhetően megélni. Az információ és a tőke depolitizált körforgása nem ütközhet a másik - vírus vagy ember - immunológiai ellenállásába. A neoliberális boldogságkultusz csírájában fojtja el a fájdalom közös átélését. Magánproblémáink komfortzónájába zár minket. Eközben az orvostechnika teljes érzéstelenítéssel óv. Pedig minden, ami igaz, fájdalmas. Eleven tapasztalat enélkül lehetetlen. A járvány tükröt tart elénk, pánikreakciónk azt jelzi, hogy a valóság helyreállása sokkhatásként ér minket. Han a betegségével küzdő Kafka, Proust, Schubert és Nietzsche példáján át mutatja meg, hogy a tragikum szépsége miképpen éleszthetné fel eltompult szellemünket, és segítheti világra az egészen újat - az egyénre kiterjesztett biopolitikai felügyelet ellenében.

Csodálatos világba lép be az, aki a repüléssel kezd foglalkozni. Egyszerre ismerkedhet meg a tudomány, a technika legújabb vívmányaival és a természet ősi törvényeivel. De még ezen a lebilincselő világon belül is van egy olyan terület, ahol a legváltozatosabb ötletekkel és a legizgalmasabb problémákkal lehet találkozni. Ez a különleges repülőgépek népes csoportja. A kötetben arra teszünk kísérletet, hogy a szokásos repülőgép-konstrukcióktól méretben, alakban, szerkezeti kialakításban vagy valamilyen egyéb tulajdonságban markánsan elütő repülő alkalmatosságokról adjunk vázlatos képet. Ebben a témában a teljesség persze elérhetetlen. Az emberi fantázia és kalandvágy annyi meglepő újdonsággal szolgált a repülés alig százéves története során, ami nem csupán egy könyvet, de egy egész könyvtárat is vidáman megtölthetne.

A lájkokat követelő felszínes banalitással szemben Byung-Chul Han a szépség megrázóbb formáihoz irányítana vissza. A simaság esztétikuma érzésteleníti a tapasztalatot és elerőtleníti a tudatot, a művészet nem tud megsebezni, hiába ez a lényege. A képzeletet a mindent láttatás, a rémületet az élvezet helyettesíti, miközben műveink és tetteink behálózva üres adatokként áramlanak. Han esszékötetében a kanti fenséges fogalmát, a szabadság gyakorlataként értett hegeli művészetet, Proust narratív emlékezetét, a heideggeri lét igazságát, Adorno törékennyel szembeni megrendülését, Benjamin közelképkritikáját, Barthes sérülésesztétikáját és Elaine Scarry "méltányos" szépségfelfogását is feleleveníti.