Najnovšie - Svetová beletria strana 177 z 453

Jelen kötet szerkesztője, Sánta Gábor arra törekedett, hogy a csaknem másfél évtized elbeszélései közül kiválogassa azokat, amelyek kiemelkedőek az írói életművön belül, és egyúttal a magyar irodalom legjelesebb vadászelbeszélései közé tartoznak. Fekete István írói pályája azokkal az elbeszélésekkel indult, melyek az 1930-as évek elejétől folyamatosan jelentek meg a Nimród vadászújság hasábjain. Kitten­ber­ger Kálmán biz­tatá­sára a fiatal gazdatiszt sorra írta a novellá­kat, és hama­rosan az újság legeredetibb szerzőjé­nek számí­tott: a hangulat­festés, a szemléletes leírások és az éles szemű megfigyelések mesterének, aki legalább olyan örömmel mesélt balul elsült vadászatok­ról, mint a kapitális vad elejtésének diadaláról.

Egy család fordulatokkal teli élete tárul elénk az 1950–70-es évekből. Az élet legmélyebb kérdésére nem szavakban találjuk meg a választ, hanem cselekedeteinkkel. Az életmorzsákból összeálló kép világos, de csak az élet végére válnak érthetővé a szorongató események. Vajon tudjuk-e befolyásolni a sorsunkat, vagy csak mások tetteinek sodrásában vergődünk? Milyen következményekkel járhat egyetlen döntés, több generáció életét is meghatározva?

„- Gondolj csak bele – bökött oldalba -, az önmagában haszontalan gyémánt sokkal értékesebb, vagy ha úgy tetszik, sokkal többe kerül, mint az emberi élethez elengedhetetlen víz.” Egy félig magyar kubai olajmérnök és online jóslásban (is) utazó cigány féltestvére osztrák vendégmunkásokkal aknázza ki az őrségi magyar gyógyvíz kincset, melynek legfőbb vásárlói a környéken megtelepült „holland” falu iszákosai – mindez ugyebár őrültségben vetekszik a fent említett paradoxonnal. A Forrásvidék – Olajláz az Őrségben folytatásában kiteljesedik a különc kerekesszékes lány és a karibi balfék szerelme, újra velünk lesz a magát felrobbantó Ati bácsi, Margó, a helyi konyhaművészet üdvöskéje, valamint Bozzi úr, aki bár nem olasz, de tenorja kéretlenül is belengi Kúthely lankáit. Csakúgy, mint az a helyi legenda, hogy ahol olaj van (de nincs), ott gyémántnak is kell lennie… Tóth Gábor Ákos – akinek népszerű balatoni Édesvízi mediterrán című sorozata immár 5. részénél tart - a kúthelyi regényfolyam második részében is hasonló empátiával és humorral tálalja hétköznapi hősei életét. Modern kori „esőcsináló” történet az Őrségből, ami többek között görbe tükröt tart elénk, magyarok elé is. Kultúrák, emberek és vágyak csiszolódnak össze számos buktatón és vakvágányon keresztül, hogy végül egy igazi közösség kovácsolódjék a szereplőkből.

Hemingway-életműsorozat 1. Irodalmi Nobel-díj, 1954 Pulitzer-díj, 1953 A kubai halász már jó ideje nem járt szerencsével, amikor találkozik egy óriási marlinnal. Hosszú és szenvedéssel teli csatát vívnak, messze kisodródva az öböl vízére. Hemingway egyszerű nyelven, nagy láttató erővel jeleníti meg a veszteség és diadal történetét, mellyel élete legnagyobb kritikai sikerét aratta. Időtálló művét Ottlik Géza klasszikussá vált fordításában adjuk ki, a szerzői sorozat első köteteként. A regény 1952-ben jelent meg, ’53-ban Pulitzer-díjat kapott, az író pedig – az indoklásból könnyen kikövetkeztethetően: ezért a műért – egy évre rá Nobel-díjat. Az öreg halász és a tenger a világirodalom legfontosabb és legnagyobb hatású regényeinek egyike, Hemingway helye pedig – ez által és más nagy művei által – Bergman, Kuroszava, Picasso, Bartók, Marlon Brando, Pelé vagy Muhammad Ali mellett van, a 20. századi kultúra meghatározó alakjai közt. Aprócska regény, mégis mindenki ismeri, mindenki olvassa, nem egyszerűen iskolai kötelező olvasmány, hanem tényleg kötelező. Állandó viták tárgya, kezdve onnan, hogy ki is valójában Santiago, a kubai halász, mit jelent a tenger és mit a gigantikus hal, hogy győz-e az öreg, vagy veszít végül, egészen odáig, hogy hibázott-e a művet meseszépen fordító Ottlik Géza, amikor az „ember” szót „halászra"" cserélte a címben. Hiszen az öregember nem is halászik, hanem horgászik…

A 90-es évek Norvégiájában Tor Ulvennél jobban csodált és fontosabb szerzőt nehezen lehetett volna találni. Nem az a fajta irodalmi figura volt, akit a rendszeres szereplései, a politikai véleménye vagy a külföldi eladások helyeztek a középpontba, hanem éppen az, aki mintha fölötte állt volna mindennek, részben a visszahúzódó természete, részben pedig a radikális írásmódja miatt. 1987-ben jelent meg a legkiforrottabb és legradikálisabb kötete, a Türelem, amely már egyértelműen generációja vezető lírikusává és a ’90-es évek környékén induló fiatal szerzők vezércsillagává tette. Tor Ulven 1953-ban született Oslóban, és szinte egész életét a család külvárosi házában élte le. Nem járt egyetemre, az egyedüli papír, amit megszerzett, egy darukezelői jogosítvány volt. Életében csupán egyetlen interjút adott, és ritkán szerepelt a nyilvánosság előtt. Mindössze negyvenegy éves volt, amikor a norvég nemzeti ünnep másnapján, 1995. május 18-án, egy nappal azután, hogy a Svéd Akadémiától megkapta a Dobloug-díjat, öngyilkos lett. Fontosabb könyvei: Det tålmodige (Türelem, 1987), Gravgaver (Sírajándékok, 1988), Søppelsolen (Hulladéknap, 1989), Stein og speil. Mixtum compositum (Kő és tükör, 1995) „[A]z olyanfajta lények, mint Borbély Szilárd vagy Tor Ulven, ...elmennek közülünk, vissza, de előtte még lefordítják magyarra vagy norvégra az angyalok nyelvét.” – Kun Árpád „...a legtitokzatosabb és legnyugtalanítóbb szövegek, amelyekkel valaha találkoztam. Enigmatikusságukban ugyanakkor a legérdekfeszítőbbek is.” – Závada Péter  

Hogyan lesz Kukorica Jancsiból János vitéz, miképp győzi le a zsiványokat, boszorkányokat, óriásokat, hogyan szabadítja ki a francia királylányt a török karmaiból? És legfőképpen: hogyan találja meg elveszett Iluskáját és nyeri el az örök boldogságot? A János vitéz több, mint százötven esztendeje gyerekeknek, felnőtteknek egyik legkedvesebb olvasmánya.

Negyvenkilenc életév tapasztalata, megélése sűrűsödik össze Barna Zsolt negyvenkilenc – elsősorban – szerelmes versében. A változatos terjedelmű lírai alkotások önállóan is megállják a helyüket, de vannak köztük olyanok is, amelyek kronológiában, történetükben is kapcsolódnak egymáshoz. Egy valódi, annak mélységeiben megélt szerelem története is ez a kötet, amely a megismerkedéstől az elválásig villantja fel a megélt élethelyzeteket, vágyakat, álmokat, olykor szomorúan, máskor humorral fűszerezve.A mindannyiunk számára ismerős érzelmek, örömök és bánatok átélése ugyanakkor a saját történetünkkel, megéléseinkkel kapcsolatos szembenézésre, sőt akár a már rég eltemetett, elfolytott érzéseink feldolgozására is lehetőséget teremt.

Shakspere életében Julius Caesarnak egyetlen kiadása sem jelent meg; a népszerű darabot a színészek gondosan megóvták a könyvárusi üzérkedéstől. Először az 1623-ban, tehát a költő halála után, látott napvilágot. Származási idejére nézve hiányzanak a tételes adatok; de a munka benső ismertető jeleiből ítélve legnagyobb valószínűséggel 1596–1600 közé lehet tenni, abba az időszakba, melyben a költő tevékenységének legmagasabb fokán állott, s melyből IV. Henrik, Hamlet, Othello s más remekművei származnak.

Mikszáth ?Kálmán írásainak jellemzője az anekdotikus szerkesztésmód és a stilizált élőbeszéd. Az irodalmivá nemesített népnyelv gyökere az író gyermekkorában található, a hallott dalokban és mesékben, abban a falusi környezetben, melyben a Palócföld fiaként nevelkedett. „Elbeszélni nem a regényíróktól tanultam, hanem… a magyar paraszttól" – vallotta Mikszáth idősebb korában. Munkásságának talán legfontosabb állomása A tót atyafiak (1880) és A jó palócok (1881) megjelenése. Az utóbbiról írta azt, ami mindkét kötetre érvényes: „Jó volt hozzám. Sok örömöt szerzett: Olyan kis mesebeli könyv lett, aki megrázkódott és… mondta: Gyere, kedves gazdám, a hátamra, elviszlek, ahova el akarsz jutni”. Kétségtelen: a novelláskötetek hozták meg Mikszáthnak az olvasók szeretetét, a kritikusok dicséretét és nem utolsósorban biztos megélhetést. A tót atyafiak és A jó palócok novelláiban Mikszáth megtalálta egyéni hangját. Szemlélete ugyanakkor még alapvetően romantikus. Nem véletlenül mondta A jó palócok elbeszéléseiről: „Magamat látom e könyvben, aminő voltam fiatal koromban, s aminő már sohasem leszek többé”.

Tracy Petrikoff az alaszkai vadonban nőtt fel szánhúzó apjával és öccsével. Napjait leginkább állatnyomok követésével és kutyák futtatásával tölti a környező erdőségekben. A lány minden álma, hogy apja nyomdokaiba lépve a felnőttek között indulhasson az Iditarod szánhúzóversenyen, a világ legkeményebb és egyben legcsodálatosabb terepén. Tracynek azonban van egy másik élete is. Született csapdaállító és vadász, és gyakran titokban járja az erdőt, hogy különös szenvedélyének, a vérivásnak hódoljon. Az állatok vérével átmenetileg azok érzékszervi tapasztalatait és emlékeit is megörökli, hogy a vadont a maga teljességében lássa. Egyetlen szabályt viszont be kell tartania: embereket soha nem bánthat. Tracy élete gyökeresen megváltozik, amikor idegenek jelennek meg a környékükön. Egy napon váratlanul megtámadja őt egy férfi az erdőben, és dulakodás közben a lány eszméletét veszti. Bár a támadást szerencsésen túléli, mégsem tud pontosan visszaemlékezni az eseményekre, hazafelé pedig megtalálja a férfi pénzzel teli hátizsákját. Másnap a házuk melletti fák közül súlyosan sérült ember bukkan fel, a sebét egy ahhoz hasonló vadászkés okozta, mint amit Tracy szokott magánál hordani. A történtek hatására a lány végképp elbizonytalanodik. Vajon ez az ember támadt rá? Vajon azért jött, hogy befejezze a munkáját? De őt ki sebesítette meg? És ha felépül, újra eljön, hogy visszaszerezze a pénzét? Időközben feltűnik a környéken a különös Jesse Goodwin, aki éppen munkát keres, és végül a Petrikoff családnál kezd el dolgozni. Tracy hiába érzi, hogy a fiú rejteget valamit, és köze lehet a sebesült férfihoz, nem tudja figyelmeztetni az apját anélkül, hogy bevallaná saját tetteit. Hamarosan világossá válik, hogy veszély közeleg: bakancsnyomok jelennek meg a ház körül, ijesztő arcok figyelik a lányt a versenyeken, Jesse pedig egyre rejtélyesebben viselkedik, mintha szándékosan titkolna valamit a család elől. Tracy végül úgy dönt, neki kell megvédenie a családját, és kiderítenie, kik lehetnek valójában a titokzatos idegenek.

Raphaela Klen does not believe but knows that God does exist. After the death of her husband and his lover the opinions about her are varied. The neighbourhood considers her a mysterious creature, who is different from the others. Impenetrable. Do angels live on the planet Earth in physical body? And if they do, what do they do here? Peter Horn is struggling with answering this question in the most difficult four months of his life, in which he can lose everything: family, love, life. But maybe it is the struggle itself that is a problem. There are questions that cannot be answered only if we can step over the limits of the laws of the mind and the physical world. This is a long road but it is hit, if we notice the signs that we placed ourselves in order to finally arrive at our long forgotten home. This is a magical story which asks questions from ourselves, confronts us, reprimands, teaches and helps us while taking us by the hand leading us through the murky maze of the intertwined domains of the physical and spiritual worlds into the unique world of the wonderful indigo children. Yet it is all about us. It is about our meetings and separations, our quests, our happy moments, our pains and our braveness.

Lehetünk-e hűségesek önmagunkhoz anélkül, hogy elárulnánk azokat, akiket szeretünk? A kreatív írást oktató Carlo és az ingatlanügynökként dolgozó Margherita első pillantásra tökéletes párnak tűnik: sikeresek, szeretik és kiegészítik egymást. Szerelmük mögött azonban nyugtalanság, féltékenység és kimondatlan érzések lappanganak: Carlo egyik tanítványához vonzódik, Margherita pedig fizioterapeutája után sóvárog.A házasság és a vágyak csapdájában vergődő pár számára a támaszt gyermekük születése jelenti. Néhány évvel később a múlt azonban újra felbukkan, és számot kell vetniük magukkal: a saját érzéseik vagy a másik iránt érzett hűség a fontosabb? Az elismert kortárs olasz író, Marco Missiroli Strega-díjas regényét több mint tíz országban adták már ki, és a Netflix minisorozatot készít belőle.

A szerző az öregedésről mesél apjának, akinek nem adatott meg az öregkor. Harminckét évesen halt meg, a frontra került 1942-ben, és osztozva sokak sorsában, nem tért haza. Fia egyéves volt akkor, emléke csupán annyi, amennyit hallhatott róla. Levelek kelnek útra, bennük egy mostani év, tizenkét hónap történései, naplószerűen, vissza-visszakalandozva korábbi évekre, tudósítva őt az itt maradottakról, életükről, nélküle. A jelenben pedig főként a lopakodó öregség kóstolgatott tüneteiről számol be, ősze tavaszáról, korántsem nekikeseredve, sokkal inkább iróniával-öniróniával, mosollyal, humorral. Üzleti titokként kezeli korát, megdicsőül a traumatológián, eltűnési viszketegség gyötri, meghódít egy svéd szépségkirálynőt, összeköltözteti egykorvolt szerelmeit. Udvarolgat, korhatár nélkül. Eközben folyvást bújócskáznak vele a nevek (ők győznek), szüntelenül keresi apját, összekacsint vele, amikor megleli, kérdez tőle és magyaráz neki, eligazítja őt a mai életben, álmodja, hiszi erősnek, képzeli, vágyja dacosnak, látja megtörtnek. Siratja. ­Öleli: „Bárcsak mondhattad volna: Vigyázz magadra, kisfiam! És bárcsak mondhattam volna, sokkal-sokkal később: Vigyázz magadra, Apa!"

Semmi nem az, aminek látszik. Van, akinek kisiklott az élete – saját döntése alapján vagy önhibáján kívül. Éva éjjel-nappal dolgozik, hogy a lányának mindent megadhasson, de pont a túlórák ­miatt nincs ideje foglalkozni vele, és nem veszi észre, hogy a figyelemhiányban szenvedő lány álnéven az Instagramon ismerkedik, miközben a család férfitagja a kaparós sorsjegyek szenvedélyének rabjává válik. A gondozóotthonban élő magatehetetlen idős néni a mai napig az egykori tanácselnök szavaival hajtja álomra a fejét, aki annak idején a szorgos munkás évek után boldog nyugdíjaskort ígért. A kétgyermekes anyának fiatal korában nagyratörő tervei voltak, ma már az sem érdekli, ha az iskolából hazatérő gyerekei találják meg öntudatlan állapotban. Ők nem erre számítottak. Nekik nem ezt ígérték. Kívülről megbotránkoztatónak tűnik, ahogy a gyerekek a sírok között szaladgálnak és hangosan olvassák a köveken álló neveket, miközben a felnőttek vicces történeteket idéznek fel az elhunyt rokonokról. A család számára azonban ez az összetartozás és a származás megerősítésének évről évre ismétlődő ceremóniája. Az utazó élménye sokak számára irigylésre méltó, de aki folyton utazik, néha szeretne az út mellett magányosan álldogáló állat bőrébe bújni. Mindannyian másra vágyunk, mint amink van. Leginkább egy olyan tartalmas életre, mint a nagyapáé.

Danny élete romokban hever. Feleségét egy éve vesztette el egy autóbalesetben, fia, a tizenegy éves Will pedig a tragédia óta nem beszél. A csapások ezzel még nem érnek véget: a férfit hamarosan a munkahelyéről is elküldik, emellett tartozik a főbérlőjének, aki megfenyegeti, hogy eltöri a lábát, ha nem fizet. Dannynek pénzre van szüksége, méghozzá gyorsan, azt teszi tehát, amit mindenki más tenne az ő helyében: utolsó fontjait egy szakadt jelmezre költi, és táncoló pandának áll. Megalázó, ám a kezdeti nehézségek után meglepően jól fizető munkanapjainak egyikén szemtanúja lesz, hogy a fiát nagyobb gyerekek csúfolják a parkban. Elkergeti őket, Will pedig ennek hatására első alkalommal szólal meg az anyja halála óta. Danny örül, hogy végre vigaszt nyújthat a fiának, ugyanakkor attól fél, hogy Will ismét bezárkózik, ha felfedi a kilétét. Sikerül Dannynek elnyerni a fia bizalmát és rendbe hozni zűrös életüket, mielőtt a brutális főbérlő véget vet a táncnak?James Gould-Bourn debütáló regénye üdítően szellemes, szívmelengető történet túlélésről, bizalomról és egy nem mindennapi apa-fiú kapcsolatról.

Ismerj meg te is egy csodálatos, klasszikus történetet igényes, könnyen kezelhető e-könyv kiadásban. A kiadványhoz mellékelt olvasónapló a szerző életrajzán kívül tartalmazza a könyv legfontosabb adatait, a szereplők és a tartalom bemutatását, valamint további elemzési szempontokat is, melyek segítenek a mű átfogóbb megismerésében és egy esetleges számonkérésre való felkészülésben is. Miközben a glogovai pap a templomában imádkozik, elered az eső, és a pap csecsemő húga kinn marad. A gyermek fölött azonban egy csodálatos piros esernyőt találnak, ami megvédi a kislányt az eső hidegétől. Vajon ki hagyta ott az ernyőt? A falubeliek szerint maga Szent Péter volt. Így születik meg a legenda, és kezdődik a kalandos történet szeretetről, szerelemről és emberi kapzsiságról, hogy végül kiderüljön, milyen kincset is rejt valójában a varázslatos piros esernyő.

Végre magyarul is olvasható Marcel Beyer nagy sikerű regénye, amelyben a Nobel-díjas Konrad Lorenz alakja elevenedik meg. Hermann Funk először gyerekként, az 1930-as években találkozik apja barátjával, a kiváló zoológussal, Lorenzzel, vagyis Ludwig Kaltenburggal. Az apa és a tudós barátsága azonban egy nap minden magyarázat nélkül megszakad. A második világháború kitörésekor a Funk családnak sikerül elmenekülnie Poznańból Drezdába, ám a város lebombázását csak Hermann éli túl. Az '50-es években, immár felnőttként találkozik újra Kaltenburggal, aki munkát ad neki az intézetében, amely leginkább madártani kutatásokkal foglalkozik. Ám a zoológus háborús múltja körül egyre több lesz a kérdés, és Hermann kételkedni kezd, hogy a szeretett férfi talán nem is az, akinek addig gondolta. Beyer regényében Lorenz mellett számos ismerős figura felbukkan, például a világhírű természetfotós és természetfilmes, Heinz Sielmann, valamint Joseph Beuys performansz- és szobrászművész. A Kaltenburg nagyívű történet hűségről, szenvedélyről és barátságról ember és ember, ember és állat között.

Szöllősi Mátyás Illegál című új kötete két különös kisregényt tartalmaz. Az első történet, a Vendégjáték, egy ügyvéd és egy fiatal, emberöléssel gyanúsított zenész izgalmas és feszültségekkel teli párbeszédén alapul, amin keresztül Szöllősi szemérmesség nélkül mutat rá a pénz, a gátlástalan hatalom, a korrupció, a drogok és a hétköznapi rasszizmus mai magyar társadalomban meglévő jelenlétére. Amellett, hogy a kisregény az említett témákat a maguk brutalitásában ábrázolja, azt is kibontja, hogy miként vonódhat be valaki, akár akaratlanul is, az általuk befolyásolt folyamatokba, és hogyan válhat egy már működő rendszer kiszolgálójává vagy épp áldozatává.  A kötet címadó szövege a jelenből kiindulva vezet vissza a kilencvenes-kétezres évek fordulójához, és az underground kultúra mélyrétegeinek fontos és izgalmas részét tárja fel az olvasó előtt, az akkoriban alkotó graffitizők veszélyes világát idézi meg. A finom lélekábrázolás, az események és a gondolati folyamatok alapos bemutatása, a képszerűség, akárcsak a korábbi írásaiban, az új Szöllősi-kötetben is egytől egyig kulcsfontosságúak. Az időben és térben egyaránt több szinten játszódó történetek körültekintően érzékeltetik, hogy a személyes érintkezést egyre inkább helyettesíteni hivatott, virtuális térben zajló kommunikáció miként hálózza be szinte észrevétlenül az életünket, és tereli át azt egy kezelhetetlen síkra, ahol a félelmek gyakran irreálisak, és az érzelmek nem feltétlenül valós tapasztalatokból táplálkoznak.

Hogyan alakítják a történeteink azt, akik vagyunk? A Magamról többet versei erre a kérdésre keresik a választ, a magyar költészet nagy hagyományú számvetéseit - többek között Babits, Pilinszky, József Attila verseit - felidézve. Csakhogy a kötet tanulsága szerint soha nincs jó alkalom a számvetésre, a leltárakat mindig újra és újra el kell készíteni. Hogyan tudunk úrrá lenni az élettörténetünkön, ha sem a rossz, sem a jó életeseményekre voltaképpen nincsen ráhatásunk, ha a szerencse és a balszerencse egyaránt megjósolhatatlan? Grecsó Krisztián megrázó Balázsolás-ciklusa és felemelő apaság-versei az olvasót saját életének kérdéseivel is szembesítik. A Mellettem elférsz és a Vera szerzője ezzel a kötettel tizenkilenc év után tér vissza pályakezdő műfajához, a vershez.