Najnovšie - Svetová beletria strana 227 z 453

A ??legnagyobb szabású magyar történelmi regénytrilógia, a legjelentősebb Móricz-mű második része A nagy fejedelem 1927-ben jelent meg. Az új fejedelem, Báthory Gábortól romokat és felfordult, megriadt, bizakodásra szinte már képtelen országot örökölt. Bethlen Gábor elhatározta, hogy föl fogja emelni Erdélyt. Ennek az emberfeletti, a magyar történelem egyik legjelentősebb, legnagyobbszabású vállalkozásának elbeszélését nyújtja a kötet. A történelmi regény azonban önéletrajzi elemekkel is gazdagodott. Elsősorban Bethlen házassága válságának rajzában. A robotos, kemény erkölcsiségű hitves, Zsuzsanna fejedelemasszony mellett megjelenik a puritán fejedelem életében egy izgató szexuális talány is, a démoni vonzású szerető, Báthory Anna. Bethlen két nő között osztja meg szívét. Felesége, Károlyi Zsuzsanna a jóságot, szeretője Báthory Anna a nagyvonalúságot, merészséget, szépséget és romlottságot képviseli. E szenvedély hatalmas erejű megjelenítése a regény egyik legnagyobb tette; legyőzésekor, a válságon való túllépéskor, a regény végén pedig sugárzó többértelmű jelentéssel, ismét felvillan a valahai tündérkirályfi, Báthory Gábor figurája. A diadalmas „nagy fejedelem” az ő nótájára gyújt.

"Részletek az utószóból: ""1933-ban írta ezt a regényt Móricz Zsigmond – ekkor jelent meg folytatásokban a Pesti Napló hasábjain. 1933-ban, a nagy gazdasági válságból való lassú, keserves kilábolás évében látszólag vidám, könnyed témához fordul az író. (…) Az asszony beleszól születésekor két vágy találkozik az író lelkében: a témakör, a társadalmi miliő szélesítéséé és a nagy könyvsikeré. Ezért játszódik a regény a nagyvárosi, ún. „középosztály” köreiben, s választ témájául rendkívül érdekes, feszült, izgalmas eseménysort. (…) Egyfelől bűnügyi regényt olvasunk (…). A bűnügy mögött egy társadalmi regény körvonalai húzódnak meg: egy Üllői úti bérház lakóinak élete, erkölcsei, reményei, örömei és szomorúságai – mindez négy ingyenjegy történetének rendkívül fordulatos és mulatságos keretében elbeszélve. (…) Szándéka szerint „lektürt”: könnyű, szórakoztató olvasmányt írt. "" (Nagy Péter)"

Sok nagy úrnak a nevét elnyelte az idő, aki a Mátyás király udvarában pusztította a kenyeret, de a János remetéét nem nyelte el. Pedig az bizony nem sokat koptatta a budai vár aranyos küszöbét. Kint remetéskedett a budai hegyek közt, azok közül a legmagasabbat máig is őróla nevezik János-hegynek. Afféle mezítlábas remete volt az a János, mégis fél ország tele volt a hírével. Azt tartották róla, hogy ésszel van tele a feje búbjától a lába ujjáig. Még maga Hollós Mátyás is szívesen beszédbe ereszkedett vele, ha a barlangja körül vadászgatott, pedig ő nem igen szokott észért a szomszédba menni.

„– A vita a mi specialitásunk – jegyezte meg Abram úr. – Tán nem vitatkoztunk a sivatagban? Egész idő alatt folyt a vita, megállás nélkül! Ez se jó, az se jó, nem finom az étel, rossz szomszédaink vannak, a rokonaink sem olyanok, amilyennek lenniük kellene. Akkor volt is min vitatkozni. Épp csak elkezdtük a vándorlást. De most, amikor már majdnem bevégeztük? Hogyan vitatkozhatnánk ezután? Van-e ennek még valami értelme? Lehet, hogy Abram úr zárta nálunk a menetet Leon úrral? Ők itt az utolsó vitatkozók. A történeteik tele vannak frissességgel és belső erővel, amelyet nekünk már nem tudtak átadni, mert teljesen elhasználták a túlélésükre, arra, hogy konok kitartással életben maradjanak. Ott maradtak a nyomaik a dűnéken, a borókák, fenyők, berkenyék között, az utcaköveken és alattuk, a göröngyök között.” A könyv az Európai Unió által támogatott k-európai történetek sorozatban jelenik meg. A lengyel szerző EU-díjas regénye egy szeretetotthonként működő panzióban játszódik. Idős, életük javát már leélő férfiak és nők emlékeznek kellemes és kevésbé kellemes történeteikre. mesélnek, mesélnek, mesélnek. Ha kellemesen szórakoznak is, minden tekintetben olykor mégsem annyira vidám az ő életük, hiszen a háborús évek szívszorító emlékeket is felszínre hoznak.

A regény cselekménye Hollandiában, Orániai Vilmos korába vezeti el olvasóit. Valóságos történelmi keretben beszéli el fantázia szülte hoseinek megindító szerelmét. A tulipánimádó Cornelius van Baerle hiába próbál a békés tudományok világába menekülni ? utoléri a politikai ármány és az emberi irigység. S hogy sikerül-e elhárítani a fenyegeto tragédiát? Annyit mindenesetre elárulunk, hogy az olvasó bízhat Dumas igazságszeretetében, optimizmusában.

1798-ban vagyunk, Nápolyban. Fülledt s forradalommal terhes a levego. Összefognak a nápolyi hazafiak legjobbjai, hogy ? életük kockáztatása árán is ? szembeszálljanak az önkényuralommal. A fenyegetett zsarnok ilyenkor akár magával az ördöggel is szövetkezik, hogy hatalmát megvédje: ezúttal haramiákkal, gyilkosokkal, és a hírhedt prostituáltból királyi kegyencnové lett Lady Hamiltonnal. Mi keresnivalója van ebben az izgatott kavargásban a bájos, üde Luisának? Gyermekkora óta alig tette ki lábát a pálmakertes ház paradicsomi védettségébol. Hogy kerül mégis a viharos események forgatagába, milyen erok, milyen szenvedélyek sodorják magukkal? Megrendíto, tiszta, szép szerelem keretében tárja elénk Dumas e forrongó esztendok esményeit s bennük a szépséges Luisa San Felice végzetes sorsát. A regény befejezetlennek látszik, de Dumas Emma Lyonna címu muvében írja tovább és fejezi be ennek az izgalmas korszaknak és hoseinek fordulatokban gazdag történetét.

A három testor és D'Artagnan meglett emberek immár: 1648-ban járunk; ez az az év, amelyben véget ér a harmincéves háború, amikor gyozelemre jut Cromwell és az angol forradalom; ebben az évben tör ki Párizsban a Fronde-felkelés, és szerveződik meg a Barikádok napja. Vajon miféle újabb kalandot kínál hőseinknek a történelem kavargása? Vállalkoznak-e újabb kalandokra? Hogyan élnek, mi történt velük az elmúlt húsz év alatt? Bizony, nagyon is másként élnek, mint A három testor idején: Athos, a fia, a késobbi Bragelonne vicomte nevelésének szenteli életét, Aramis egyházi öltözékben keresi a titokzatos szerelmi és politikai kapcsolatokat, Porthos úri vígságban unatkozik hatalmas birtokán; csak D'Artagnan maradt meg testőrnek. De éppen az ő kalandvágya, fortélyos mesterkedése, furfangos észjárása indítja újabb kalandok elébe mindnégyüket: az egyetlen testőrt és három elválaszthatatlan jóbarátját.

Két karácsony este szolgál keretül ennek a történetnek. Az elson a szerzo és osztálytársa diákokként betévednek egy bajor vendégfogadóba, ahol megismerkednek egy Amerikába kivándorolni készülo sorsüldözött családdal. A második karácsony este sok év múltán, az indiánok földjén köszönt Old Shatterhandra, a vadnyugat rettenthetetlen bajnokára és hírneves indián barátjára, Winnetoura, s azokra, akik az elso szentestét együtt töltötték.

A hajdanában világszerte divatos német kalandregényírónak legismertebb és legjobb könyvét tartjátok kezetekben. Hosének a legeszményibb indiánnak neve ? Winnetou ? immár fogalommá lett, akárcsak e könyv sápadtarcú hoseinek neve: Old Shatterhand, Old Firehand, Old Death. Szép vadászatokkal, izgalmas vágtákkal és indián csatákkal fonódtak össze ezek a nevek, velük gyermekkorunk fordulatos, érdekes olvasmányaira emlékszünk valamennyien, apák és nagyapák egyaránt. Karl May néhány maradandó regénye közül ez a história is érdemes volt arra, hogy megmentsük a feledéstol. Szinnai Tivadar szép, irodalmi értéku átdolgozásában lehettek tanúi és részesei ti is Winnetou és Old Shatterhand eseményekben gazdag, nagy barátságának. ? Az új kiadás két kötetben, az elozo kiadás teljes szövegével jelenik meg.

„Winnetou ezüstpuskája még soha sem adott le hibás lövést; nincs párja a maga nemében. Old Shatterhand medveölője olyan, mint egy ijesztő szörnyeteg, rettenetes nagy távolságról is eltalálja és megsemmisíti célját. Hát még a Henry-puskája! Gondolja csak el, Sir: huszonöt lövés fél perc alatt!” Tomboló vihar áztatta őserdőben lovagolnak a Timple vagyon örökösei. Jogos jussuk felkelti egy gyanús kinézetű félvér bandita figyelmét, ki „hű” kísérőül ajánlkozik. Ráadásul útjuk az ellenséges komancs indiánok földjén vezet, ahol Toku Keva indiánfőnök korlátlan hatalommal rendelkezik. Mikor a bandita összefog az indiánfőnökkel az örökösök kifosztásáért, úgy látszik nem menekülhetnek. Szerencsére az utolsó pillanatban érkeznek régi barátaik, Old Shatterhand és Winnetou. A komancsok egy mindent elsöprő támadást indítanak… Bízzunk Old Shatterhand és apacs barátja óriási tapasztalatában és fegyvereik erejében…

„A haramia” igazi újdonság és különlegesség. A Winnetout minden korosztály ismeri és szereti az egész világon. Csak kevesen tudják hogy Karl May eredeti Winnetou-történetei közül ez nem jelent meg immár egy fél évszázad óta. May most sem okoz csalódást! Old Shatterhand és hű barátja Winnetou életveszélyes kalandokba kerülnek a Sziklás-hegység katlanjában és a sivatagban egyaránt. Bosszúra éhes indiánok lelkiismeretlen kalandorok igazi kavalkádja között igazán nem könnyű barátainknak. Egy rablóbandával vívott harc folytán a banditák elrabolják Old Shatterhand Medveölő valamint Winnetou ezüstpuskáját. s ráadásul étlen-szomjan a sivatag közepén kiszolgáltatva a haramiáknak úgy látszik, hogy elveszett a remény… Történetünkben különleges szerepet kap egy titokzatos aranygyűrű, melyre dátum és monogramm is van vésve. Old Shatterhand még nem tudja, hogy milyen fontos lesz ez a látszólag parányi tárgy barátja számára…

„Nem messze attól a helytől, ahol a patak kilép a sziklák közül, mély lyuk van a medrébe vájva. A víz ereje elég nagy volt, hogy a könnyű aranyport átsodorja rajta; a nagy szemek és nuggetek azonban beleestek a lyukba, amint elérkeztek ehhez a bemélyedéshez. Így ment ez a folyamat évszázadokon, sőt évezredeken át…” A gonosz „prayer man” galádul szövi hálóját Mr. Watter kirablására társával, a bosszúvágyó vérindián törzsfőnökkel. Rövid tűzharc után barátaink, Old Shatterhand és Winnetou az ellenséges indiánok fogságába esnek. Peteh, a vérindiánok törzsfőnöke, mindenáron a kínzócölöphöz akarja köttetni Old Shatterhandot. Old Shatterhand és Peteh végzetes párbajt vívnak… A küzdelem végeredménye: Az istenek ítélete. Végül a mindenre elszánt rablóbanda egy utolsó kísérletet tesz a víz alatt rejlő kincs megszerzésére…

A polihisztorként is ismert szépíró Móra Ferenc halála után összeállított kötet 1923 és 1934 között különböző lapokban megjelent cikkeinek gyűjteménye. Megírási módját és témáját tekintve egyaránt gazdag változatosságot mutat, de címéből következően mind a tudomány tárházából merít, a nyelvészettől, a pedagógián át egészen a botanikáig roppant széles skálán. Mint ő maga bevallja, amolyan „félbemaradt egzisztencia”, ifjúkorában mindenbe belekapott, de semminek sem járt a végére, így belőle csak kettő válhatott: író vagy múzeumigazgató. S valóban mind a kettő lett, s csapódott az irodalom és a tudomány partjai közt hol az egyik, hol a másik felé, véglegesen egyiken se kötött ki. Örök kíváncsiság hajtja, s a fáradsággal összehordott ténykupacot imponálóan sokszínű, szuggesztív nyelvi formában rögtön igyekszik megosztani olvasóival. Akár egy olasz érmekatalógusban fellelt magyar nevű énekesnő száz év előtti viszontagságos élettörténetét nyomozza, akár az 1875-ös esztendőről szóló statisztikai kimutatás még felvágatlan füzetének lapozgatására vetemedik – minden, mások számára érdektelennek tűnő, szürke adathalmazt élettel telivé varázsolja.

A ??Nemzetes uraimék, Mikszáth első kisregénye 1884-ben jelent meg. A nemrég feltűnt író eddigi írásaitól eltérően határozott léptekkel közeledik a realizmushoz, kora társadalmi valóságának felismeréséhez. Ez a valóság, minden csalóka látszat ellenére is, lesújtó. Az ország iparosodik, de ugyanakkor mindinkább kibontakoznak a kapitalista állam társadalmi ellentmondásai. Nehéz annak a jóakaratú kortársnak a helyzete, aki őszintén keresi a feleletet az ellentmondásokra. Mikszáth még nem veszi észre, hogy a kiegyezésig helytálló köznemesség lassan a történelem országútjának szélére került, s azt a tévhitet táplálja magában, hogy ez a réteg még alkalmas a reformkorban élenjáró szerepének megismétlésére. Majd csak a munkásmozgalom eszméi és gyakorlata teremtik meg a feltételt, hogy az írók világosan felismerjék a társadalmi képletet. Ennek a félreismerésnek megfelelően a nagyerejű Mácsik, a Nemzetes uraimék főalakja nem az önmagát túlélt, hanem e méltatlanul mellőzött, jobb sorsra érdemes társadalmi rétegnek a jellegzetes képviselője.

A "Csontbrigád" Rejtő Jenő egyetlen olyan regénye, amelyben nem sajátos humora, hanem az emberi tragikumok iránti mélységes humanitása az uralkodó. Regényének főszereplője, Henry Fécamp, azért, hogy barátja és közös szerelmük útjából félreálljon, magára vállal egy gyilkosságot egy idegenlégiós haláltáborban. A haláltábor életének megelevenítése Rejtő döbbenetes vizionális erejét mutatja: a 30-as évek közepe táján írt regényében kísérteties realitással idézi fel a későbbi náci haláltáborok atmoszféráját. A haláltábor kényszermunkát végző áldozatai már annyira elszemélytelenednek, hogy egymást is csak az egykori külvilágból még náluk lévő használati tárgyak alapján nevezik és ismerik fel. Fécamp az élőhalottak között fedezi fel, hogy az életért minden kínt érdemes elviselni, és a "csontbrigádot" az Ajtón, Amely Nem Vezet Sehova - elvezeti a megtalált igazsághoz és az élethez...

„Amíg csak távoli és felületes szemlélőként néztem a kész művet, mármint a kertet, addig a kertészeket különlegesen finom, költői lelkületű embereknek tartottam, akik madárdalt hallgatva virágillatot termesztenek. Most, hogy közelebbről szemlélem a dolgaikat, rájövök, hogy az igazi kertész nem virágot nevel, hanem a talajt, a földet ápolja. Beássa magát a földbe, s mindazt a látványt, ami fölötte van, átengedi nekünk, henyélő mihasznáknak. A földbe merülve él. A komposztrakásban állít magának emlékművet. Az édenkertbe lépve mámorosan szippantana egyet a levegőből, mondván: Istenemre, ez aztán a humusz!? Josef Čapek rajzaival. „Kedves-szellemes írás, nem csak kertészeknek, hanem mindenkinek, aki kapott már évelő cserepes virágot, ami soha többé nem hajtott ki; aki tolt már fűnyírót; aki nem tolt, de vágyik rá; aki vegetáriánus; aki húsevő; aki a virágot szereti; aki imád az időjárásról beszélgetni; aki szereti szidni Aigner Szilárdot; és mindenkinek aki szereti Capeket.? (Sárhelyi_Erika) „Emiatt iratkoztam be a Kertészeti Egyetemre! Kellett egy év, mire rájöttem, hogy kertészMÉRNÖKI a kar…Váltottam, de a könyvet szinte kívülről fújom. Hányszor jut eszembe nyáron az ima az esőért…? (Esmeralda) „...nagyon szórakoztató könyv volt, a könyv lapjai közül időnként mintha nedves föld, komposzt és tömény rózsaillat szökött volna ki, igazán kellemes olvasmány őszre.? (Cotta) (Vélemények a könyvről a moly.hu-n.)

Die Leiden des jungen Werthers lautet der ursprüngliche Titel des von Johann Wolfgang Goethe verfassten Briefromans, in dem der junge Rechtspraktikant Werther bis zu seinem Suizid über seine unglückliche Liaison zu der mit einem anderen Mann verlobten Lotte berichtet. Er war nach dem nationalen Erfolg des Dramas Götz von Berlichingen (1773) Goethes zweiter großer, jetzt sogar europäischer Erfolg (1774) und ist, wie der Götz, ebenfalls der literarischen Strömung des Sturm und Drang zuzuordnen.

Antoni MalczewskiW historii literatury figuruje jako autor jednego dzieła (auctor uniuslibri). Jest to jednak tekst artystycznie świetny, oryginalny,wyrastający z nurtu europejskiego "czarnego romantyzmu". Choć powieśćpoetycka Maria została wydana już po ukazaniu się pierwszego tomupoezji Mickiewicza, wyznacza ona osobny, niezależny nurt polskiegoromantyzmu i stała się obiektem fascynacji i inspiracji dla wielutwórców tego okresu (m. in. Słowackiego). Młodo zmarły autor Mariizyskał sobie sławę poety przeklętego.Malczewski był z wykształcenia wojskowym i inżynierem. Uczeń LiceumKrzemienieckiego, służył następnie w Korpusie Inżynierów w Warszawie,uczestnicząc w budowie fortyfikacji twierdzy Modlin. Mimonajszczerszych chęci, z powodu kontuzji nogi nie wziął udziału wwyprawie Napoleona na Moskwę; po klęsce Napoleona służył jeszcze jakiśczas w wojsku Królestwa Kongresowego (w sztabie kwatermistrzostwa),szybko jednak, z końcem 1815 roku, podał się do dymisji i wyjechał nakilka lat zagranicę, początkowo towarzysząc księżnej Lubomirskiej (dlaniej powstał wiersz La petit Ida). Malczewski odwiedził Szwajcarię,był pierwszym Polakiem, który zdobył Mont Blanc; doświadczenie toopisał w artykule naukowym opublikowanym w Biblioteque Universelle;oddźwięk doznanych wówczas przeżyć zapisany został również w jednym zprzypisów autorskich do Marii. Podczas dłuższego pobytu we Włoszechpoznał osobiście Byrona. Odwiedził też Francję i Anglię, interesowałsię nowinkami naukowymi, chemią, naukami przyrodniczymi; zafascynowanytzw. magnetyzmem zwierzęcym (zwanym też mesmeryzmem), zacząłpraktykować techniki zbliżone do dzisiejszej bioenergoterapii. Popowrocie do kraju w 1820 lub 1821 roku tym sposobem rozpoczął kuracjęcierpiącej na histerię Zofii Rucińskiej, z którą związały się ostatnielata jego życia. Zmarł w Warszawie, w nędzy (wydanie Marii naprzełomie lipca i sierpnia 1825 nie przyniosło spodziewanych zysków),wycieńczony fizycznie przez nieznaną do dziś chorobę (może był torak). Został pochowany na Powązkach.Z zachowanych nielicznych drobnych pism, poza wspomnianym wierszu doIdy, zwraca uwagę wiersz O jak przykro do swoich wracać beznadziei!.Ur. 3 czerwca 1793 w Warszawie lub w Kniahininie na WołyniuZm. 2 maja 1826 w WarszawieNajważniejsze dzieła: Maria (1825)

A Fülöp lovag, az orvosölő című mű folytatása, befejezése ez a könyv, a megismert szereplők ismét útra kelnek biztonságos és idillikus országukból, hogy akarva-akaratlanul konfliktusba keveredjenek az orvosok uralta Valóság erőszakszervezeteivel az elesettek védelmében. Összecsapásuk végzetesnek bizonyul számukra. Vajon mi az az erő, ami a harmonikus nyugalom világából a durvaság, káosz és boncolás jellemezte külső dimenzióba kényszeríti azokat, akik odahaza különben méltóságban élhetnének? Erre nem kap egyenes választ az olvasó. Ezúttal nincs ígéret a felemelkedésre sem, a füzetnyi könyvecske lapjainak derűből szomorúságba vezető vonala és a pesszimista záróakkord nem nyújt megnyugvást. Nem is igazi regény ez: főként párbeszédekből felépülő, versikékkel tarkított alkotás, mese, a megismert előzmény mitologikus befejezése és egy világrend újra hangoztatott apológiája.