Najnovšie - Svetová beletria strana 226 z 453

Röhrig Géza verseskötete egyszerre brutális és érzékeny, letaglózó és közvetlen. Fő témája az identitás törékeny mivolta. Erre utal a cím is: az ember otthonosságát miképpen és hol találhatja meg, elsősorban saját magán belül? Úgy hogy ezek a gyökerek ne akadályozzák, ne botoljon meg a lépteiben. Egyéni és családi tragédiák rengetegébe vezet be minket Röhrig, de közben fogja a kezünk, halljuk a hangját. Gyilkosság, árvaság, árulás. Sebek és sérülések. Kitaszítottság. Ezek a versek közelről mutatják meg az áldozat összetettségét, azt hogy az áldozatban is ott van a rossz, a bestiális, az akarat; ott van benne - ha fogyóban is - az ember. A helyzetek, helyszínek és figurák jellegzetesen magyarok, de közben történetei - a bibliai képek révén - egyetemesen is érthetők. Mintha a szociológia és a teológia kapcsolódna össze. Röhrig a Saul fia című Golden Globe-díjas film főszereplőjeként nem eljátssza, hanem megjeleníti az auschwitzi sonderkommandóst, aki a túlélésért (vagy valami másért) tényleg mindenre képes. Röhrig Géza költőként is lemegy a mélybe, a sötétbe, ahol talán csak a nyelv és a hit világít, oda ahol az eredet és a vég, a gyökér és a sír nem egymás mellett van, hanem voltaképpen ugyanaz.

Egy író életművének alapos gondozását, a filológiai-irodalomtörténeti koronát a kritikai kiadás jelenti. Nem csak a szövegvariánsok, variációk, módosulások tűnnek fel a gondozott szövegben, de a keletkezés és a fogadtatás dokumentumai is. Természetesen csak kis lépésekben juthatunk el idáig, először az „Összegyűjtött", azután az „Összes"művek megjelentetése előzheti meg a „végső", azaz kritikai kiadást. Tamási Áron esetében jó okunk van feltételezni, hogy hamarosan eljutunk idáig, az utóbbi évtizedekben megéledő kutatási kedv a garancia erre, véli Urbán László irodalomtörténész, a kötet összeállítója. A jelen antológia az ismeretlenből válogat, vagyis első utánközlésekről (cikkek, tárcák, jelenetek, beszédek, feljegyzések) van szó, de nem maradtak ki Tamási nyilatkozatai, interjúi, korai írásai sem. Lezárásként a Függelék az íróra emlékezők írásaiból, nyilatkozataiból mutat egy csokorra valót. Az Eszmélj, Ábel! különleges Tamási-portré, ami az ismert életművet színesíti. Mert: „regényeim igényes nagy gyermekek. Mindig elégedetlenek és elvágyódnak hazulról a nagyvilágba. Színjátékaim nyugtalan kamaszok. Az elbeszéléseim az én legkedvesebb apró gyermekeim", nyilatkozta Tamási 1943 januárjában. Ott éltem szülőfalumban, Farkaslakán édesapámmal, aki egyszerű szegény gazdaember. Tizenegyen voltunk testvérek, én voltam a harmadik. A gimnáziumot Székelyudvarhelyen végeztem el, s utána, amikor kitört a világháború, harctérre mentem. A háború után alig múlott el egy esztendő, szűknek éreztem magam körül a falut, s elmentem világot látni; áthajóztam az óceánon, hogy meglássam Amerikát. Három évig éltem Amerikában. Voltam kocsimosó, kifutó, vegytisztító és kőműves-napszámos. Később azonban, egy erdélyi ismerősöm révén, bankba kerültem. Itt vált tudatossá bennem, a messze tengerentúli világvárosban az a lelkemben régen hánykolódó gondolat, hogy valamit tenni kell otthon a népért. A szegény székely parasztok lerongyolt követei egyre sűrűbben látogattak el hozzám álmomban s hívtak, hogy jöjjek vissza a havasi nép közé. Anyám kötényében hozta a sok-sok székely könnyet, hogy ez mind értem van, üljek hát hajóra. Nem volt maradásom. A „Szűzmáriás királyfi" című regényem - még az évben - már Kolozsvárott jelent meg. (1943)

Miért ír egy vérbeli lírikus prózát? Talán azért, hogy kiderüljön, van átjárás a két műfaj között: nem csak epikus költemények léteznek, ugyanígy lehetséges a prózában is költőnek lenni, különösen a rövidprózában. A kötéltáncos épp ezt csinálja: lírikusként egyensúlyozva lépked a próza vaskosabb, sokszínű kötelén. Hol a jelenben, hol a múltban jár, de mégis a ma áll a figyelme centrumában, a mához hajol közel, akkor is, amikor a történetek jelen idejűek, és akkor is, amikor régi emlékeket elevenítenek fel. Lépkedünk színről színre, történetből történetbe, Nádler István kötéltáncos grafikái között. ,,Van egy történetem"" - ez az egyik írás felütése. Kántornak hangja is van ahhoz, hogy ezek a történetek feszesen izgalmasak legyenek, ez pedig ugyanaz az egyszerre személyes és tartózkodó, iróniával és szenvedéllyel vegyített, összetéveszthetetlen hang, amit már a versekből is jól ismerünk. S ha egy történet hősei netán ókori görögök, akkor se lehet semmi kétségünk afelől, hogy a történet rólunk szól.

Nemes Nagy Ágnes (1922-1991) a magyar költészet kiemelkedő jelentőségű alakja, aki szinte szenvedélyes tudatossággal formálta egységessé lírai életművét. Köteteinek anyagát folyamatosan újrarendezte, új verseit az így kialakított szerkezetbe illesztette. Az 1986-ban megjelent A Föld emlékei című gyűjteményes kiadás tekinthető költői végakaratának. Ez a kötet a személyes közlésektől, életrajziságtól radikálisan elzárkózó, de izzó fegyelemmel megformált tárgyias költészet nagyszabású műve. Halála után azonban több kéziratos füzete is előkerült. Hátrahagyott versei azt mutatják, hogy szinte egész pályája során volt egy másik beszédmódja, belső használatra, amely nagy tárgyias lírájának ellenpontjaként lobogó indulattal beszélt legszemélyesebb tapasztalatairól, érzéseiről. Költői életműve így szó szerint megkettőződött. Az életmű két fele, noha ellentétes beszédmódot és versfelfogást követ, újabb ellentmondásként, ugyanazon az eltéveszthetetlen hangon szól. Kiadásunk eredeti formában közli A Föld emlékei teljes anyagát, valamint a költő életében megjelent, de ebbe a kötetbe fel nem vett verseket. Közreadjuk továbbá a jelenleg ismert kéziratos vershagyaték teljes anyagát, köztük azokat a verseket is, amelyek a korábbi összegyűjtött kötetekben nem jelentek meg. Így a jelen kiadás közel kilencven korábban publikálatlan verssel bővült. Tartalmazza ezenkívül Nemes Nagy Ágnes életében megjelent és hagyatékából előkerült gyerekverseit. A versekhez készült jegyzetek az első megjelenés és a keltezés adatai mellett közlik a kéziratokban fennmaradt szövegváltozatokat is.

2006 októberében egy négytagú család útra kel, hogy egy rozoga Suzukin átszelje Európát: elhagyja Magyarországot, és otthont találjon a „boldog északon". Kun Árpád új regényének főszereplő elbeszélőjét rafinált módon Kun Árpádnak hívják. Mégsem életrajzot, hanem igazi szépirodalmat tart a kezében az olvasó. Bár a regény lapjain megelevenedik a soproni gyerekkor, a 2000-es évek magyar közege, az emigráció mindennapjai, a Megint hazavárunk nem csupán egy páneurópai bédekker. Inkább egy magával ragadó, letehetetlen útikönyv arról, hogy hogyan tudunk függetlenné válni őseink mintájától úgy, hogy mégis szeretjük őket, arról, hogy hogyan tudjuk magunkat megtalálni a mindennapi teendőinkben: arról, hogy hogyan tudunk felnőni. A szerző előző regényéhez, a Boldog északhoz hasonlóan ezt a könyvet is egyfajta hit hatja át: a bizalom abban, hogy az ember szabad akarata megnyilvánulhat abban is, hogy jó és javít. „Hogy én mennyire vagyok boldog vagy boldogtalan, arra egy nagyon bonyolult választ fogok adni a készülő könyvemben", ígérte a szerző egy interjúban. A bonyolult, gyönyörű válasz elkészült.

A nagy hagyományú antológia az elmúlt év novellatermésének legjavát mutatja be.

Egy falu valahol Magyarországon, valamikor a közelmúltban vagy a lassított jelenben. Egy hely, ahol minden megtörténik, ami emberrel megtörténhet. Egy kockás füzet, amibe a különc Bizdó Józsika állandóan jegyzetel; azt is, amit lát maga körül, de még inkább azt, amit hall. A történetekben a mendemondák, a pletykák, a tabuk és a hiedelmek működésükben mutatják meg a trauma, az amnézia és a közösségi emlékezet összekapcsolódásait. Elbeszélői nyelve rétegzett: eleven, lendületes és ironikus. A Szűz Mária jegyese ötletesen gondolja újra a novellaciklus műfaji lehetőségeit és kereteit. Ebben a könyvben az otthonos és az otthontalan, az ismerős és az idegen nem ellentétei, hanem inkább következményei egymásnak. Mert mindenkinek jár egy külön bejáratú Macondo.

Bécs, 1728. Egy Taligás nevű ember járja Európa országútjait, és éppen a Gnómok házához érkezik. Nem lehet tudni, honnan jött, merre tart, csak azt, hogy úton van: szavakkal és könyvekkel kereskedik, szaval és fél. Bécsben Wolzbein titkos tanácsostól rejtélyes küldetést kap: egy süketnémának tűnő fiút kell magával vinnie Szeged feszültségekkel terhes városába. A hosszú úton elkíséri őt Barbara Strozzi, az üvegbe zárt gnóm is. Taligás maga sem tudja küldetése célját. Szegeden régi ismerősök várják őket: egy sánta gyertyaöntő, az ő mindig táncos lánya, valamint Róth, a kiismerhetetlen püspöki titkár, aki nagyszabású tervet igyekszik megvalósítani, miközben a város is készülődik. Vajon láthatja-e még Taligás bécsi szerelmét, Paulinát? Darvasi László legújabb regénye A könnymutatványosok legendája és a Virágzabálók testvérdarabja. A Taligás krimibe illő nyomozás a szegedi boszorkányperekről, ugyanakkor mágikus realista utazás az emberi lélek kiismerhetetlen tájain. Megrázó és megejtő látomás a szorongásról és a szenvedélyről.

Bereményi Géza régi és újabb versei úgy találkoznak e kötet terében egymással, ahogyan Antoine szokott összeakadni Desirével a városban: régi ismerősök, örökös albérlők, korszakok között korszerűtlenül elmélkedő önkéntes bohócok szólítják meg egymást, és persze minket. Ám nem csak arról van szó, hogy Bereményi egyszerre tűéles és szürreál dumái, kultikus és nemzedékalapozó szállóigéi velünk maradnak. A Nagy utazás során nem csak Krakkóba szól a vonatjegyünk. A kötet öt, markánsan kialakított ciklusában a versek többletjelentései, hangsúlyai és asszociációi lesznek a meghatározók. Szikrák a szélben. Mellékzörejekre helyeződik nagyobb hangerő, háttérfigurákra erősebb fény. Így kap helyet a kötetben egy szubjektív lírai önéletrajz, egy geometriai alakzatokban gazdag szerelemtérkép, a rendszerváltoztatásokat kifigurázó jelentörténeti tabló és a Bereményi-mitológia hőseinek színes panoptikuma. A Magvető Kiadó ezzel a kötettel köszönti a hetvenéves Bereményi Gézát.

Parker Cantrell, a jóképű, futó kalandjairól hírhedt baltimore-i nyomozó a nagyanyja halála után visszatér Sweetlandbe, a szülővárosába. Eltelik egy hét, eltelik kettő, és neki nem igazán akaródzik folytatnia megszokott életét; tovább marad, mintha nem csak szomorú kötelességének tenne eleget. Mi állhat a döntése hátterében? Talán a legutolsó ügye, amely miatt belső vizsgálat zajlik ellene, vagy a motoros balesete, amelyből csak nehezen épül fel? Esetleg egy sweetlandi görbe éjszaka, amelynek nem lett folytatása? Drew Sidney, a sweetlandi virágbolt tulajdonosa a harmadik hónapban járhat, amikor úgy dönt, hogy már nem húzhatja tovább, beszélnie kell leendő gyermeke apjával. Parkerrel egyetlen éjszakát töltöttek együtt, és ő azóta nem adott lehetőséget a férfinak sem a magyarázkodásra, sem egy újabb randevúra. Tisztában van Parker nőcsábász múltjával, és az eddigi rosszabbnál rosszabb tapasztalatai alapján cseppet sem bízik benne, inkább egyedül nevelné fel a gyermekét. Félő azonban, hogy újra elcsábul, hiszen a kettejük között vibráló vonzalom minden eddiginél erősebb. Mit tegyen? Haladjon a megszokott útján, vagy talán esélyt adhat Parkernek és saját magának is egy új, teljesebb életre?

Ezt az önéletrajz-féleséget Kurt Vonnegut, az amerikai próféta ellenállhatatlan humorával és mély bölcsességével írta meg. Lapjain találkozunk kedvenc mókamestereivel és country muzsikával; szól az elhunyt barátról és kimúlt házasságáról. Az abszurd látásmód Vonnegut végtelenül emberi életútjának állandó kísérője. Szinte halljuk az író, e született mesélő jellegzetes hangját. Igazmondással varázsol el bennünket. „Vonnegut a végzet kacagó prófétája" - The New York Times. Jelen könyv egy amerikai zseni remekműve. Az elmúlt hat esztendőben iszonyú keményen dolgoztam e műalkotáson. Közben hörögtem, a fejemet pedig fűtőtestekhez verdestem. New York összes hoteljának előcsarnokát összemászkáltam, közben művemen tépelődtem és sírdogáltam. Ha állóórához értem, ököllel jól behúztam neki. Csodálatos új irodalmi műfajt alkottam. Könyvemben a nagyregény elemi ereje egyesül a haditudósítások vérfagylaló közvetlenségével, bár ez utóbbi már elavult dolog, Isten a tudója, Isten a tudója. Továbbá egybegyúrtam a zenés színház talmi ragyogását a novella halálos erejű balhorgával, mindezt szagosítottam a személyes levelek szekrényillatosító labdacsra emlékeztető illatával, majd hozzáadtam Amerika történelmének lüktető ritmusát és az ünnepi beszédek dagályos stílusát.

„Winnetou ezüstpuskája még soha sem adott le hibás lövést; nincs párja a maga nemében. Old Shatterhand medveölője olyan, mint egy ijesztő szörnyeteg, rettenetes nagy távolságról is eltalálja és megsemmisíti célját. Hát még a Henry-puskája! Gondolja csak el, Sir: huszonöt lövés fél perc alatt!” Tomboló vihar áztatta őserdőben lovagolnak a Timple vagyon örökösei. Jogos jussuk felkelti egy gyanús kinézetű félvér bandita figyelmét, ki „hű” kísérőül ajánlkozik. Ráadásul útjuk az ellenséges komancs indiánok földjén vezet, ahol Toku Keva indiánfőnök korlátlan hatalommal rendelkezik. Mikor a bandita összefog az indiánfőnökkel az örökösök kifosztásáért, úgy látszik nem menekülhetnek. Szerencsére az utolsó pillanatban érkeznek régi barátaik, Old Shatterhand és Winnetou. A komancsok egy mindent elsöprő támadást indítanak… Bízzunk Old Shatterhand és apacs barátja óriási tapasztalatában és fegyvereik erejében…

„A haramia” igazi újdonság és különlegesség. A Winnetout minden korosztály ismeri és szereti az egész világon. Csak kevesen tudják hogy Karl May eredeti Winnetou-történetei közül ez nem jelent meg immár egy fél évszázad óta. May most sem okoz csalódást! Old Shatterhand és hű barátja Winnetou életveszélyes kalandokba kerülnek a Sziklás-hegység katlanjában és a sivatagban egyaránt. Bosszúra éhes indiánok lelkiismeretlen kalandorok igazi kavalkádja között igazán nem könnyű barátainknak. Egy rablóbandával vívott harc folytán a banditák elrabolják Old Shatterhand Medveölő valamint Winnetou ezüstpuskáját. s ráadásul étlen-szomjan a sivatag közepén kiszolgáltatva a haramiáknak úgy látszik, hogy elveszett a remény… Történetünkben különleges szerepet kap egy titokzatos aranygyűrű, melyre dátum és monogramm is van vésve. Old Shatterhand még nem tudja, hogy milyen fontos lesz ez a látszólag parányi tárgy barátja számára…

„Nem messze attól a helytől, ahol a patak kilép a sziklák közül, mély lyuk van a medrébe vájva. A víz ereje elég nagy volt, hogy a könnyű aranyport átsodorja rajta; a nagy szemek és nuggetek azonban beleestek a lyukba, amint elérkeztek ehhez a bemélyedéshez. Így ment ez a folyamat évszázadokon, sőt évezredeken át…” A gonosz „prayer man” galádul szövi hálóját Mr. Watter kirablására társával, a bosszúvágyó vérindián törzsfőnökkel. Rövid tűzharc után barátaink, Old Shatterhand és Winnetou az ellenséges indiánok fogságába esnek. Peteh, a vérindiánok törzsfőnöke, mindenáron a kínzócölöphöz akarja köttetni Old Shatterhandot. Old Shatterhand és Peteh végzetes párbajt vívnak… A küzdelem végeredménye: Az istenek ítélete. Végül a mindenre elszánt rablóbanda egy utolsó kísérletet tesz a víz alatt rejlő kincs megszerzésére…

A polihisztorként is ismert szépíró Móra Ferenc halála után összeállított kötet 1923 és 1934 között különböző lapokban megjelent cikkeinek gyűjteménye. Megírási módját és témáját tekintve egyaránt gazdag változatosságot mutat, de címéből következően mind a tudomány tárházából merít, a nyelvészettől, a pedagógián át egészen a botanikáig roppant széles skálán. Mint ő maga bevallja, amolyan „félbemaradt egzisztencia”, ifjúkorában mindenbe belekapott, de semminek sem járt a végére, így belőle csak kettő válhatott: író vagy múzeumigazgató. S valóban mind a kettő lett, s csapódott az irodalom és a tudomány partjai közt hol az egyik, hol a másik felé, véglegesen egyiken se kötött ki. Örök kíváncsiság hajtja, s a fáradsággal összehordott ténykupacot imponálóan sokszínű, szuggesztív nyelvi formában rögtön igyekszik megosztani olvasóival. Akár egy olasz érmekatalógusban fellelt magyar nevű énekesnő száz év előtti viszontagságos élettörténetét nyomozza, akár az 1875-ös esztendőről szóló statisztikai kimutatás még felvágatlan füzetének lapozgatására vetemedik – minden, mások számára érdektelennek tűnő, szürke adathalmazt élettel telivé varázsolja.

A ??Nemzetes uraimék, Mikszáth első kisregénye 1884-ben jelent meg. A nemrég feltűnt író eddigi írásaitól eltérően határozott léptekkel közeledik a realizmushoz, kora társadalmi valóságának felismeréséhez. Ez a valóság, minden csalóka látszat ellenére is, lesújtó. Az ország iparosodik, de ugyanakkor mindinkább kibontakoznak a kapitalista állam társadalmi ellentmondásai. Nehéz annak a jóakaratú kortársnak a helyzete, aki őszintén keresi a feleletet az ellentmondásokra. Mikszáth még nem veszi észre, hogy a kiegyezésig helytálló köznemesség lassan a történelem országútjának szélére került, s azt a tévhitet táplálja magában, hogy ez a réteg még alkalmas a reformkorban élenjáró szerepének megismétlésére. Majd csak a munkásmozgalom eszméi és gyakorlata teremtik meg a feltételt, hogy az írók világosan felismerjék a társadalmi képletet. Ennek a félreismerésnek megfelelően a nagyerejű Mácsik, a Nemzetes uraimék főalakja nem az önmagát túlélt, hanem e méltatlanul mellőzött, jobb sorsra érdemes társadalmi rétegnek a jellegzetes képviselője.

A „nagy mesemondó” ezúttal a magyar történelem dicső múltjába kalauzolja el az olvasókat. Kőhalom, Csicsóvár, Selmecbánya, Világos, Zboró, Likava, Krasznahorka, Galambóc, Keresd, Léta, Kékkő, Somlyó, Árva, Szádvár, Székelykő, Csejte, Kosztolány, Nyitra, Sárospatak, Szeged, Visegrád, Vajdahunyad, Trencsén és sok másik vár legendája, története elevenedik meg a Zubály Sándor grafikáival illusztrált lapokon -természetesen az utánozhatatlan mikszáthi stílusban.

A magyar kritikai, realista próza nagymesterének politikai regénye, a Két választás Magyarországon komoly címe ellenére meglehetősen könnyed olvasmány. Első részében megismerkedhetünk főhősével, Katánghy Menyhérttel, azaz Menyussal, majd megtudhatjuk, hogy hogyan lehet valaki érdemtelenül országgyűlési képviselő. Végül Katánghy tizenkét levelébe pillanthatunk bele, amelyeket feleségéhez, Klárához intézett. Menyus históriájával a lecsúszott dzsentriket és azok léhűtő életmódját rajzolja le az író. A teljes lesüllyedéstől tartó hősünk mindet kipróbált, volt már orvos, aki nem igazán praktizált, betege is alig akadt. Érdekházasságot kötő férfi, aki a gazdagodás lehetőségét látta, majd a szomorú valóság kiábrándította – méltó párjára akadt Klára személyében. Aztán országgyűlési képviselővé lett; a Blandi család politikai kapcsolatainak köszönhetően megszerezte a székely Borontó mandátumát. Így került Budapestre, beásva magát a politikai életbe. Klárikának szóló leveleiben a közélet nehézségeit igyekszik ecsetelni, azonban a klubbéli kártyapartik jobban érdeklik a politika helyett. Feleségét igyekszik elkápráztatni, főleg Wekerle Sándor leírásával, és folyton-folyvást próbálja megakadályozni azt, hogy Pestre költözzön a család. Menyus karrierjének aztán maga Klári vet véget, férje ellen kampányol, ezzel eléri, hogy ne válasszák meg újra Borontó polgárai. Menyus nem adja fel, szerez magának egy másik képviselői helyet. Ezt csínnyel, színészkedéssel, hazugságok hadával és korrupcióval éri el. Célja nem az, hogy másokat képviseljen, csupán a Tisztelt Házba szeretne bejutni. A második választás a korrupciós összejátszás tökéletes példája. Mikszáth brillírozva meséli el a történteket. Az alakok, akiket az író felsorakoztat – a mandátumkergető, ingyenélő dzsentrihad, a manipulálható polgárság és a Képviselőházban ülő, jóformán semmihez sem értő képviselők – jól szemléltetik a közélet akkori helyzetét. Mikszáth-ot olvasni rendkívül mulatságos. Soraiban érződik a gúny, az irónia és a szórakoztatás szenvedélye.

A Gavallérok című kisregény a kortársi valóságról fest képet, pontosabban a Mikszáthot nagyjából egyforma erővel vonzó és taszító dzsentri életmódot veszi célba, leleplező leleménnyel. Hiteles szemtanúként számol be egy Sáros megyei esküvőről, s azt a folyamatot igyekszik bemutatni, miként teszi vakká a kívülállót egy jól megrendezett színjáték illúziója, s hogy miként kerekedik felül a kiábrándító valóság. Az ábránd varázslata azonban csak addig tart, míg a jól poentírozott kisregény vissza nem rántja olvasóját a valóság talajára.