Hodnotenie



Jazyk


Väzba


13 diktátor


Vajon a forradalom és a diktatúra elválaszthatatlanul összefonódik? Csak erőszakkal lehet tartós és mélyreható társadalmi változásokat elérni? Megengedhető az erőszak, ha egy jobb jövőt szolgál? Ezekre a kérdésekre keresi a választ ez a kötet, miközben bemutatja a világtörténelem legfontosabb forradalmainak kiváltó okait, menetét, következményeit és vezéregyéniségeit. A forradalmi események főszereplői általában diktátorokká váltak, vagy legalábbis mindent elkövettek ennek érdekében. Cromwell úgy gondolta, azért ő számolhatja fel a régi világot és építhet újat a helyére, mert Isten a kegyelmébe fogadta. Robespierre a néppel azonosította magát, Napóleon pedig kijelentette, hogy ő a francia nemzet igazi képviselője. Washington, Bolívar és Garibaldi nem tekintette kiválasztottnak magát, a későbbi korok forradalmárai viszont, mint például Lenin és követői, a tudománnyal indokolták meg kiválasztottságukat. Egy dolog biztos: a társadalmak totális ellenőrzésére és irányítására tett kísérletek rettenetes következményekkel jártak.
Na stiahnutie
6,73 €

dostupné aj ako:

Totális kábulat


A náci Harmadik Birodalom vezetői, és maga az antialkoholista, vegetariánus Hitler látszólag esküdt ellenségei voltak a „tiszta” árja népre a kábítószer formájában leselkedő veszélynek. Amikor viszont Norman Ohler, a Totális kábulat szerzője elkezdte kutatni a nácik és a kábítószerek kapcsolatát, lassan rádöbbent arra, hogy a Harmadik Birodalom története elválaszthatatlan az erős tudatmódosító szerek, elsősorban a ma „kristálymet” néven közismert metamfetamin történetétől. Németek milliói már a háború kitörése előtt elképesztő mennyiségben fogyasztották a teljesítményüket megsokszorozó, hangulatukat feljavító, ám súlyos függőséget okozó és testi-lelki leépüléshez vezető szert, a háború pedig csak tovább rontott a helyzeten. Ohler szerint a fél Európa leigázásához vezető villámháború sikerei is nagyrészt a hadseregben a tábornokoktól a közkatonákig mindenkinek kiosztott „varázslatos” tablettákra vezethetők vissza. Az eufóriát azonban hamar követte a kijózanodás, a hadszíntereken is – de a drogokat változatlan mennyiségben, felsőbb jóváhagyással tömték magukba a végsőkig való kitartásra felszólított katonák. És mi van a népéért fáradhatatlanul dolgozó, aszketikus Vezérrel? Ohler fáradtságos munkával fejtette meg Hitler háziorvosa, a korábban jelentéktelen figurának tartott dr. Morell feljegyzéseit és arra jutott, hogy a Führer a háború második felére már súlyos kábítószerfüggőségben szenvedett. A diktátor fokozatosan és teljesen elszakadt az egyre elviselhetetlenebbnek látszó valóságtól, birodalmának összeomlását pedig teljes bódultságban, a saját maga teremtette, kábítószer fűtötte álomvilágban töltötte. Katonái viszont milliószámra áldozták életüket ennek az álomnak az oltárán, ahogy milliószámra pusztultak el a birodalom végvonaglásai közben a meghódított területeken élő zsidók és más kisebbségek tagjai is.  Lehet, hogy a Harmadik Birodalom történetét egyfajta drogos kábulatban elkövetett ámokfutásként kéne kezelnünk? Hitler őrült
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Gondolatok, viták világunkról - múltunkról, jelenünkről


A ?kötet a szerző 2014-ben megjelent Háborúk, forradalmak és a fasizmus kora című műve folytatása. A 33 írás többsége még nem jelent meg máshol. A Háborúk könyve sok éves kutatómunka első része. Anyagait a szerző Londoban, Washingtonban és Moszkvában gyűjtötte. A Viták, megjegyzések című rész 14 rövidebb írásában visszatér fő kutatási területéhez,a hitleri Németországhoz, jelezve, hogy Adolf Hitler korántsem demokratikus, parlamentáris módon került hatalomra. Ezt vitacikkek követik Kis Jánossal, illetve Mogyorósi Géza berlini tudósítóval. A szerző megjegyzésket fűz a Kádár-korszak bemutatásáhóz, a Romsics Ignác és Gerő András nevével fémjelzett antiszemitizmus-vitához, valamint a 2010-es évtized új emlékműveihez, a Veritas Intézet körüli eseményekhez, Ságvári Endre utóéletéhez, s világunk mai állapotához. Az Előadások, beszélgetések című rész hat írása két tematikába sorolható: előadások a szerző által kutatott történelmi támákról (háborúk, Komintern, Németország), valamint a történelem oktatásáról. Ez utóbbi olvasmányosabbá tételében Majoros István, Knausz Imre, Szakály Sándor, Miklósi László és Nagy Péter Tibor voltak a szerző segítségére. A szerzőtől megjelent: Háborúk, forradalmak és a fasizmus kora (pdf formátumban)
Na stiahnutie
2,79 €

Emberkereskedők


A dzsihádista szervezetekkel összefonódó embercsempész csoportok bevándorlók és menekültek áradatát juttatják el Európába. Ezt a sok milliárd dolláros üzleti hálózatot több mint egy évtized alatt építették fel fegyveres szervezetek és bűnbandák az elrabolt külföldiekért követelt váltságdíjakból. Loretta Napoleoni, Az iszlamista főnix című bestseller szerzője ezúttal nemcsak az emberrablás és az embercsempészet közötti összefüggést leplezi le, hanem a terrorizmus új jelenségét, a bűnözői dzsihádizmust is bemutatja. Izgalmas könyve, az Emberkereskedők menekültekkel, emberkereskedőkkel, a váltságdíjjal kapcsolatos alkudozásokban és mentőakciókban aktívan részt vevő túsztárgyalókkal, terrorelhárító szakértőkkel, a biztonsági szolgálatok tagjaival és egykori túszokkal készített exkluzív interjúkra épül. „Loretta Napoleoni felfedi előttünk azt a nyugtalanító folyamatot, amelynek során az évi több millió dolláros forgalmat bonyolító közel-keleti bűnöző és dzsihádista emberrabló-hálózatok az Európába irányuló menekültcsempészet még jövedelmezőbb üzletére nyergelnek át. Az emberkereskedők havonta mintegy 100 millió dollárt csikarnak ki kétségbeesett családok tízezreitől. Ezek az emberkereskedők pedig a mi teremtményeink, az ipari méreteket öltő halál és pusztítás logikus következményei, a működésképtelenné vált államok és az eluralkodó káosz termékei. Mi vagyunk a felelősek. És a kielégíthetetlen mohóság, amelyet ezekbe a két lábon járó ragadozókba oltottunk, nem fog megelégedni az emberrablással és emberkereskedelemmel. Ez jelenti az új világrendet.” - Chris Hedges, a Wages of Rebellion szerzője és a The New York Times volt közel-keleti irodavezetője
Na stiahnutie
8,87 €

Radikálisok, szabadgondolkodók, ateisták – A Galilei Kör (1908–1919)


Ha áthaladunk az Anker közön, a második szám kapualja előtt, ma már nyomát sem találjuk annak, hogy 1910 és 1919 között itt működött a híres-hírhedt ateista-materialista diákegyesület, a Galilei Kör. 1990-ben kalapáccsal verték le a Galilei Kör Anker közi emléktábláját (ma már csak az egykori második emeleti klubhelyiséget jelző, belső emléktábla látható), mindez szokatlan indulat egy diákegyesülettel kapcsolatban. Miért?1919 után a radikális szabadkőműves páholyok támogatását élvező diákegyesületre elsősorban a Tanácsköztársaság funkcionáriusainak „keltetőjeként” emlékeztek, és bár a Galilei Körből valóban kikerültek népbiztosok, népbiztos-helyettesek és népbiztossági funkcionáriusok, de a diákegyesület 1908-as alapításakor mint hangsúlyozottan apolitikus, szabadgondolkodó, az önképzésre és a tudományra esküdő társaság indult útjára, amely az oktatás világiasodásáért és korszerűsítéséért állt ki. Ady Endre a „Láznak ifjú serege” címmel illette a galileistákat, versek sorát dedikálta a Galilei Körnek, Jászi Oszkár pedig abban bízott, hogy ők vezethetik át Magyarországot a „Balkánból Nyugat-Európába”. A kör jelentősége ellenére azonban 1960 óta lényegében nem jelent meg tudományos monográfia a nemzetközi hírű tudósok sorát adó diákegyesület történetéről.Csunderlik Péter levéltári anyagokra, kiadott és kiadatlan visszaemlékezésekre, a Galilei Kör kiadványaira és a korabeli sajtóanyagra építő munkája ezt a hiányt kívánja betölteni, elsősorban a diákegyesület történetének 1908–1914 közti „nagy korszakára” koncentrálva, de ismertetve a galileisták 1914 utáni, a Galilei Kör 1918. januári bezárásához vezető antimilitarista tevékenységét is. A galileisták 1918–1919-es eseményekben játszott szerepéről tudottakat is eddig nem ismert részletekkel gazdagítja a diákegyesület történetének feldolgozása.
Na stiahnutie
5,63 €

Horthy


A neves francia történész a hazai elfogultságoktól és történelmi „emlékezetzavaroktól” mentesen, tárgyilagos távolságtartással ad teljes képet Horthy személyes, katonai és politikusi életútjáról. Eddig sem magyarul, sem más nyelveken nem született korszerű szemléletű, tudományos igényű monográfia a XX. századi Magyarország tragikus negyedszázadának meghatározó alakjáról. Catherine Horel terjedelmes kötete objektíven elemzi Horthy személyiségének ellentmondásait, történelmi szerepét és felelősségét. A forrásmunkákat illetően Horel dolgozta fel először a vatikáni levéltár anyagait, és a korábbiaknál mélyebben tárgyalja Horthy portugáliai emigrációjának időszakát is. A szerzőt Horthy életpályájának feldolgozásában mindenekelőtt az a folyamat érdekelte, hogy a dualizmus korában szocializálódott, XIX. századi értékrendet valló katonaember a XX. század történelmi viharaiban hogyan változott meg, és hogyan nem volt képes mégsem alkalmazkodni azokhoz a politikai kihívásokhoz, amelyekkel szembesült.
Na stiahnutie
6,73 €

dostupné aj ako:

Top 10-es történelmi slágerlisták


Csunderlik Péter történész és Pető Péter újságíró évek óta írja együtt a Page Not Found történelmi stúdióblogot, amelyen tízes listákban szintetizálják a politika-, kultúr- és sporttörténet legfontosabb, legszebb, legaljasabb vagy éppen leghitványabb eseményeit, szereplőit és termékeit a Kennedy-gyilkosságtól a Kacsamesék félbeszakadásáig, a holdra szállástól a herevasalásig. Történelmi gonzóikban minden előfordulhat, a világtörténelem legnagyobb tévedéseit bemutató top tenbe bekerülhet nemcsak a Szovjetunió megtámadása, de a Bundesliga-frizura is, a magyar történelem legnagyobb beszólói között szerepet kaphat Könyves Kálmán és Mészöly Kálmán egyaránt, és a pszichedelia odáig terjedhet, hogy Szaniszló Ferenc aktuális heti monológjában ítélheti el Szerb Antal magyarnak, irodalomnak és történetnek csúfolt könyvét, az 1943-ban betiltott Magyar irodalomtörténetet. A kötet válogatást közöl az elmúlt években született írásokból, de bonus trackként négy vadonatúj toplista is helyet kapott a könyvben.
Na stiahnutie
8,45 €

A Nibelung-sztori


„Mit mondjunk könyvünkről? Azt, hogy jó kalauz Richard Wagner négyrészes operájához? Akinek ilyenre van szüksége, mert szereti Wagner zenéjét, de a tetralógiától talán még idegenkedik - főleg azért, mert nem tudja áttekinteni hosszú és bonyodalmas cselekményét -, az ezt a könyvet teljes bizalommal kézbe veheti. Mert ami A Nibelung gyűrűje szövegkönyvében benne van, azt itt mindenestül megtalálja - némileg sűrítve, viszont oldott és olvasmányos előadásban, és ráadásul tágabb, élményszerű képet kap arról a mitikus világról, amelybe a zeneszerző beleágyazta művének cselekményét. Ám mit mondjunk azoknak, akik soha nem is hallottak Richard Wagnerről? Akiket egyáltalán nem érdekel az opera, hanem egészen más zenei műfajokért lelkesednek? Bizonyos, hogy az olvasók között ők vannak többségben." Kötetünkben Tótfalusi István részletesen elmeséli a Wagner-tetralógia ""sztorijának"" mitológiai hátterét, és egy izgalmas utószóban mindennek történeti megalapozását is adja: így útmutatását haszonnal és igazi élvezettel forgathatják fiatalok és felnőttek egyaránt. Schmal Róza varázslatos illusztrációi remekül megragadják ennek a távoli, titokzatos világnak a hangulatát, és hozzásegítik az olvasót az operafüzér teljességének befogadásához.
Na stiahnutie
5,61 €

Spies, lives, eras


The book presents a selection of documents related to the life of Noel H. Field, the American communist spy, and his foster daughter, the former Gulag prisoner, Erica Glaser Wallach. The Iron Curtain not only cut Europe into two halves, but also managed to permanently tear apart the two characters of our story. The documents make understandable the wanderings of a committed communist within the turmoil of history on the one side (East), while on the other side (West) we can follow the story of the woman who renounced and left behind the communist ideology and searched for her own identity instead. Reading the at many times intersecting narratives, we will discover a novel of two storylines, while the personal history of the Cold War slowly unfolds in front of our eyes. Yes, of the present, too, though I am called an imperialist spy and treated as a traitor. For, whatever my accusers may believe, I know I am innocent, and I know that, perhaps long after my death, the truth will be established and my name cleared. (Noel H. Field)I don't want anything more to do with that, or with any kind of politics. I just want to settle down in a home with my husband and children. (Erica Glaser Wallach)
Na stiahnutie
8,99 €

A feltámadó apokalipszis


"Az első prófétai témájú amerikai könyv, amely Európa és ezen belül Magyarország szemszögéből értelmezi a végidőkről szóló bibliai előrejelzéseket." A Közel-Keleten minden öt percben meggyilkolnak egy keresztényt. Nyugaton zavargások és az erkölcsi relativizmus gyengítik a nemzetek spirituális erejét. Jézus arra figyelmeztette a tanítványait, hogy a történelem végidején "nagy nyomorúság" áll be. Ebben a provokatív, gondolatébresztő könyvében Dr. Timothy Dailey a történelemből, régészeti leletekből, személyes beszámolókból és a Szentírásból gyűjtött össze izgalmas bizonyítékokat többek között - az ISIS és a közel-keleti erőszakos fanatizmus mögött álló rejtélyes, démonikus erőkről- arról, hogy az Ezékiel próféciájában szereplő Góg és Magóg miként kísértették az emberi történelmet, felfordulást és pusztulást idézve elő nagy birodalmak számára- arról, hol lehet ma a Jelenések könyvében szereplő Nagy Babilon?- az Antikrisztus előjeleiről- azokról a baljóslatú veszélyekről, amelyek azzal fenyegetnek, hogy egy szempillantás alatt véget vetnek az általunk ismert életformának. Az apokalipszis árnyékában mégis van remény, hogy szellemi megújulás és a bibliai hithez való visszatérés által a végső nyomorúság sokak számára elkerülhető. Ideje, hogy a valódi jelekre figyeljünk, és kiálljunk az igazságért.
Na stiahnutie
5,61 €

Haitian Revolution


The revolutions of the late 18th century and early 19th century were fought all over the western world. From America to France to Saint-Domingue, all of the revolutionaries sought the same thing—independence from tyranny. However, the tyranny confronted by the different revolutionaries was different. On the small island of Saint-Domingue, the tyrants were the slave owners, people who not only denied them freedom, but felt justified in killing their slaves. It was the first and only time that a slave rebellion resulted in a new state. Known today as the Haitian Revolution, the success of the slave rebellion began to change the way slaves were viewed. Although it took nearly another 100 years to eradicate slavery in the west, the parallels between what the Americans and French had done to the slaves was impossible to ignore. Even though the former slaves of Saint-Domingue were able to achieve some level of freedom before the turn of the century, the interference by other European countries kept the island bathed in blood until 1804. Nearly a decade passed between the initial slave rebellion and the final massacre that forced other countries to recognize Haitian independence.
Na stiahnutie
2,61 €

Dunkirk


1940-ben, a franciaországi Dunkerque kikötővárosában több mint 300000 csapdába esett szövetséges katonát mentett ki a náci Németország karmaiból egy rendkívüli tengeri evakuációs hadművelet. A kilenc napig tartó csatában részt vevő katonák, tengerészek, pilóták és civilek igaz története az évek során legendává vált. A Winston Churchill által „csoda”-ként emlegetett mentőakciót most a több bestsellert is jegyző történész, Joshua Levine tárja fel, beavatva az olvasókat az események hátterébe, kiegészítve az áttekintést veteránokkal és túlélőkkel készített friss interjúkkal.
Na stiahnutie
7,01 €

Modern, diplomás nő a Horthy-korban


A könyv hősei aktív, cselekvő, azaz „modern” nők, akik olykor tiltások, nehézségek ellenére értek el sikert egy olyan korban, amikor a társadalmi modernizáció lelassult, és amely erősen a férfiaknak kedvezett, inkább az ő érvényesülésüket segítette. A szerzők megközelítésében a hangsúly azonban nem annyira az állam és a kormányok törekvéseire helyeződik, noha Klebelsberg Kunó és Hóman Bálint eltérő „nőpolitikáját” is bemutatják. Inkább arra hívják fel a figyelmet, hogy a feministákon és a tömegkultúra normái szerint élő nőkön kívül a konzervatív világnézetű nők egyre nagyobb csoportjai akartak emancipálódni, a férfiakéval egyenlő jogokat kivívni egy keresztény-nemzetinek nevezett időszakban. E „konzervatív feminista” és más felfogású nők között ügyvédtől az állatorvosig, újságírótól a gyógyszerészig és filozófustól az országgyűlési képviselőig sok elfeledett nő található. A kötet a Horthy-kor nőtörténetének keresztmetszetét adja. Vizsgálja az első világháború hatásait az emancipáció folyamatában, és részletesen tárgyalja a korszakban zajló heves vitákat a „jó” és a „rossz” nőről, amelyekben ilyen kérdések vetődtek fel: milyen a nőies nő? Vajon elveszíti-e nőiességét a nő, ha egyetemre jár? Képes-e egyáltalán egy fiatal lány egyetemen tanulni, azaz elég okos-e egy nő ahhoz, hogy orvosnak vagy akár tudósnak álljon? A könyv alapos áttekintést nyújt a nők közép- és felsőfokú oktatásának helyzetéről, az értelmiségi nők munkavállalásának tendenciáiról és a nők nyilvánosságban történő – egyesületek, média, politika – egyre erőteljesebb megjelenéséről.
Na stiahnutie
8,45 €

Az Árpád-kor titkai


Az e-könyv négy népszerű témát emel ki a magyar középkor történetéből, és tárgyal tudományos hitelességgel, közérthető és érdekfeszítő stílusban, számtalan érdekes apró információval fűszerezve. Ezek: a honfoglalás időbeli lefolyása, a Szent Korona eredete, Árpád-házi királyaink nyugvóhelyei és a királyi ház kihalása. A mű a korszerű történelmi alapismeretek mellett részletesen bemutatja a témákat övező diskurzusokat, dilemmákat és kutatásokat. A számos rövid történelmi forrásidézet segít plasztikussá tenni az olvasó számára a kort és főszereplőit. A kötet szerzői – Biczó Piroska, Fodor István, Tóth Endre és Zsoldos Attila – a magyar történész-szakma elismert tagjai. A kötet forrása a Kossuth Kiadónál megjelent A magyar történelem rejtélyei című sorozat négy kötetének anyaga. Az e-könyv elkészülését a Nemzeti Kulturális Alap támogatása tette lehetővé.
Na stiahnutie
3,35 €

Totální rauš


První komplexní studie drogové problematiky ve třetí říši. Když Němci v roce 1940 vtrhli do Francie, měli vojáci wehrmachtu k dispozici třicet pět milionů dávek pervitinu, který byl tehdy k dostání v každé lékárně a hojně propagovaný reklamou. Droga měla umožnit takzvanou bleskovou válku a stala se běžnou součástí výbavy vojáků. Dokonce i údajný abstinent Hitler se rád uchyloval k farmaceutickým stimulantům. V době, kdy nařídil poslední ofenzivu v zimě roku 1944, nebyl čistý ani jeden den. Jeho osobní lékař Theodor Morell jej zásoboval mnoha druhy vitaminů, léků, hormonů i tvrdých drog. Pouze v tomto stavu mohl vůdce, který byl již naprosto odtržený od reality, vydržet tak dlouho. Ohler prošel všechny dostupné materiály k tématu, hovořil s pamětníky, vojenskými historiky i lékaři. Rešerším v německých a amerických archivech se věnoval pět let.
Na stiahnutie
8,49 €

dostupné aj ako:

Řeč komunistické moci


„Leccos nasvědčuje tomu, že se znovu probouzí zájem o fenomén komunistické řeči, což patrně souvisí s nástupem nové generace, která už se starým režimem nemá přímou zkušenost. Na druhé straně je z mnoha rozličných hledisek patrné, že se česká společnost stále ještě s obdobím komunistického panství, zvláště s jeho podobou „normalizační“, náležitě nevyrovnala (vyrovnání zde chápu jako integraci do naší společné, národní zkušenosti). Svědčí o tom mimo jiné i vleklé spory kolem otázky, kterak minulý režim nazývat: Byla to jistá odrůda totalitního systému, nebo jen obyčejná diktatura, jedna z mnoha, jež Evropa ve dvacátém století poznala?“ (Z předmluvy Petra Fidelia k novému vydání.) Autorizované knižní vydání tří studií věnovaných sémantickému rozboru jazyka komunistické propagandy sedmdesátých a osmdesátých let, zvláště úvodníků Rudého práva a projevů tzv. stranických činitelů: Lid, demokracie, socialismus (1978), Pohádka o Stalinovi (1980) a Zrcadlo komunistické řeči (1989). První dvě studie byly původně publikovány v samostatných samizdatových edicích, později byly pojaty do neautorizovaného exilového vydání autorových prací v souboru Jazyk a moc (Mnichov, Arkýř 1983), který vyšel také ve francouzské verzi (v překladu Eriky Abramsové a s předmluvou André Glucksmanna), roku 1986 pod názvem L'esprit post-totalitaire (Paříž, Bernard Grasset). Toto nové vydání je rozšířeno o textovou přílohu, kde čtenář najde v plném znění některé klíčové prameny, z nichž bylo v knize citováno. Pro snazší orientaci v textu jednotlivých studií pořídil autor ještě výběrový tematický rejstřík, zahrnující zejména hlavní rekurentní pojmy z jazyka komunistické řeči, jakož i z analytického metajazyka vlastních výkladů.
Na stiahnutie
7,30 €

dostupné aj ako:

Vojna


Vojnový denník a zápisky, písané s malým časovým odstupom od opisovaných udalostí, patria k najautentickejším prameňom dobových udalostí. Väčšinou ich po sebe zanechávajú vysokopostavení príslušníci armády. O to unikátnejšie a vzácnejšie sú rozsiahle zápisky Samuela Činčuráka, vojaka rakúsko-uhorskej armády. Počas päťdesiatjeden mesačného pobytu na bojiskách prvej svetovej vojny prešiel srbským, ruským i talianskym frontom. Prežité udalosti opísal podrobne, otvorene a kriticky, s množstvom detailov a faktografických údajov. Pútavým jazykom zaznamenal nielen vlastné zážitky a skúsenosti, ale prezentuje aj názory z pozície obyčajného slovenského človeka. V etickej rovine najviac odsudzuje morálku dôstojníkov a niektorých vojakov, najmä za smilstvo, podvody a ďalšie väčšie i menšie zlodejčiny a šmelinárstvo, ktoré bolo každodenným javom, predovšetkým v dôstojníckych kruhoch. Analyzuje sociálne, stavovské, triedne i náboženské rozdiely vypuklo sa prejavujúce v blahobytnom postavení generality, dôstojníctva a čiastočne aj poddôstojníctva na jednej strane, na strane druhej vykresľuje obraz ponižovaného mužstva, zajatcov a civilného obyvateľstva, ktorých údelom bola len všadeprítomná smrť a mátajúci moloch hladu. Realisticky to dokumentuje množstvo autorových otrasných svedectiev, až naturalistických obrázkov.
Na stiahnutie
8,95 €

dostupné aj ako:

Od voru ke Queen Mary 2


Kniha popisuje rozvoj technických dovedností a znalostí člověka od prehistorických dob po dnešek. Zabývá se i používanými materiály a jejich zpracováním. Nejprve se dlouho rozvíjela jednoduchá plavba na řekách a jezerech. Postupně lidé s rozvojem stavby lodí přecházeli na pobřežní plavbu. Když začali zvládat využívání větru, vylepšovali plachetní lodě a odvažovali se již i na otevřená moře. Po vynalezení parního stroje dochází nejprve k vývoji parníků poháněných kolesy. Po vynalezení lodního šroubu a využívání železa ke stavbě lodí dochází k obrovskému rozmachu lodní dopravy. Dalšího podstatného pokroku bylo dosaženo při vynálezu Dieselova motoru a jeho instalaci do lodí. Patrně vrcholem lodního stavitelství je doposud vybavování lodí parními turbínami. Pro zajištění páry pro lodní turbíny se od šedesátých let minulého století využívají u některých velkých lodí také atomové reaktory.
Na stiahnutie
3,00 €

Nanynka


Kniha volně navazuje na knihu „Zapomenuté životy“ a provází nás životem třetí generace v pořadí rodiny Mastných. Nanynky, která se vzepřela nalinkované budoucnosti a šla si svou vlastní, těžší cestou života, byla maminkou autora. Za svůj život poznala tři osudové muže a osud jí s každým z nich dal jen sedm let společného života. Až ve druhé polovině života se synem a svými vnučkami prožila roky štěstí a spokojenosti, které jí aspoň z části vynahradily těžkou předchozí dobu, kdy postupně krom rodičů a sourozenců pochovala všechny tři životní partnery.
Na stiahnutie
3,50 €

Kategória odbornej literatúry história a vojnová literatúra poskytuje informácie o historických udalostiach, kultúrach, politických konfliktoch a vplyve vojen na spoločnosť.

História je dôležitou súčasťou našej identity a chápania sveta. Tieto knihy poskytujú podrobné informácie o rôznych obdobiach, sociálnych, hospodárskych a politických dejinách. Vojnová literatúra sa zameriava na vojenské konflikty, vojenskú stratégiu, zbrane a ich vývoj, a osudy vojakov a civilistov.

K najznámejším autorom patria Stephen E. Ambrose, Antony Beevor, Doris Kearns Goodwin, Antoine de Saint-Exupéry, Anne Applebaum či slovenskí autori ako Dušan Kováč alebo Vojtech Zamarovský.