Najnovšie - Literárna veda, jazykoveda strana 4 z 6

„Sándor Iván esszéit úgy olvasom, akár egy palackposta üzenetét a feledés egyre nagyobb tengerében." (Földényi F. László) „Sándor Iván hangja reményt jelent: az intellektusát folyamatosan mozgásban tartó, szerteágazóan érzékeny, következetesen demokratikus gondolkodót halljuk, és a gondolkodás könyörtelenségét." (Tóth-Czifra Júlia) A regényíró Sándor Iván újra esszékötettel jelentkezik: az elmúlt negyven évben született írások gazdag válogatása a korszak tekintetét próbálja kifürkészni. A jelen korszakét, de nem csak a jelen kérdéseivel. Az esszék mindig egy tágabb összefüggésrendszerben kívánják megfejteni az emberi sorskérdéseket, az időben és térben ismétlődő mintázatokra érzékenyen. Shakespeare, Proust, Kafka vagy Kertész Imre irodalmi művei miképpen jelezték előre azt, ami a történelemben később bekövetkezett? Milyen külön utat választott Füst Milán, Balassa Péter vagy Jancsó Miklós? A kötet esszéiből kiderül.

Sokszor hallottuk már, hogy "Ady publicisztikája mennyire aktuális ma is", és e kötet olvasója látni fogja, hogy ez mennyire így van. Két, ellentétes érzés fog eluralkodni rajta: az egyik az örömé, hogy milyen zseniális próféta élt ebben az országban alig száz éve, és mi a kezünkben tarthatjuk jövendöléseit; a másik viszont a gyötrő dühé és szomorúságé: egy tapodtat sem haladtunk előrébb! Ugyanott vagyunk, mint akkor. Sőt. Ady képes még most is botrányt okozni, hiszen ő, aki költészetében a magyar lélek legmélyebb húrjait pengeti, ezen írásaiban szenvedélyesen küldi el a francba az összes nacionalista, antiszemita és klerikális eszmét és politikust, miközben az évek során (1899-es az első, 1915-ös az utolsó szöveg) egyre harcosabb feminista és (bizony, most figyelj!) szocialista. Nagyon kritikus a fennálló világrenddel, az Európa uralta civilizációval, az oktatási rendszerrel, de legfőképp hőn szeretett hazájával, Komp-országgal, amely ismét Kelet felé igyekszik, mint már oly sokszor az elmúlt ezer évben. Hánykolódik, billeg, s mi a korláton kihajolva, aggódva nézzük a bukdácsolást.

Gyakorlati tanácsok azok számára akiket a menedzsment, a vezetés útvesztői és a lehetséges kiutak érdekelnek, továbbá kíváncsiak arra is, hogy mások hogyan cselekedtek hasonló helyzetekben. Aki megoldást akar, az módszert keres. Aki nem, az kifogást!

„Fene bánja, megesett. Szerelmes vagyok." - Móricz Zsigmond Simonyi Máriának - 1923. Nyáry Krisztián összegyűjtötte a magyar kultúrtörténet legszebb, legérdekesebb vagy éppen legfelháborítóbb szerelmes leveleit, majd mára már jól ismert stílusában megírta keletkezésük történetét is. Félénk udvarlólevél, pimasz széptevés, szemérmes viszontválasz, írásos erotika, hideg elutasítás, csalódott szakítás, könnyes búcsúlevél: minden, ami a szerelmes levél műfajába belefért 1526 és 1976 között. Csokonai Vitéz Mihály, Móricz Zsigmond, Ady Endre, Nemes Nagy Ágnes, Kossuth Lajos, Örkény István, Jászai Mari, Krúdy Gyula, Latinovits Zoltán és még száz név a magyar közel- és régmúltból, akik levélben is megírták, mit gondolnak a szerelemről.

A Bibliától a Világló részletekig (1962-2017) Hogyan működik a Nádas-mondat, és milyen változásokon esik át az írói pálya egymást követő szakaszaiban? Milyen összefüggések biztosítják a korai elbeszélések, az egymástól is olyannyira különböző nagyregények, a sok szempontból talányos, előzmény nélküli színpadi művek, a kései önéletrajz és az esszék alkotta írói életmű egységét? Miképpen alakították ezt az életművet a világháborút követő évek meghatározó benyomásai, az ötvenes évek mozgalmi miliője, a forradalom nagy élménye, a Kádár-korszaknak az írói pályakezdést cseppet sem segítő közege, a kilencvenes évek polgárság nélküli magyar demokráciája, illetve a tágabb európai színtér polgári demokráciáinak ellentmondásai? Bazsányi Sándor monográfiája finom elemzésekkel, jól követhető okfejtéssel igyekszik választ találni a Nádas-életmű által fölvetett számtalan kérdésre. Könyvét gazdag képanyag kíséri, és számos melléklet teszi kézikönyvszerűen használhatóvá.

Valóban idegenkedett Mándy Iván a levelezéstől? Különbözik a próza- és levélírói nyelve? Nem szeretett különösebben irodalomról beszélni? Törődött az alkotásai sorsával? A külföldi megjelenéssel? Tényleg annyira szerették a pályatársai? Gyakran beszűrődött az élete a prózájába? Általában arról írt, ami a közvetlen környezetében történt? Tetőtől talpig úriember volt? Művész létére egyfajta civil magatartás jellemezte? Csak kávéházban, futballpályán, moziban érezte jól magát? Kizárólag Pest érdekelte, a vidék, a természet viszont hidegen hagyta? Zárt világban élt? Nem tartotta a kapcsolatot a rokonságával? A házasság megváltoztatta? Volt nagy szerelme a felesége előtt? A humora soha, még a legnehezebb években sem tűnt el? Sok kérdés, sok sztereotípia - mindet mérlegre tehetjük Mándy most először kézbe vehető levelezését olvasva, amelyet Darvasi Ferenc bőséges, informatív jegyzetanyaggal és különleges fényképekkel ad közre.

György Péter új esszékötetében a hidegháborús években létrejött művészeti világ összeomlását veszi szemügyre; emellett a képzőművészettől független esettanulmányokon keresztül mutatja be az azokkal egykor párhuzamosan létezett, a valósággal kötött kulturális szerződések működését. A könyv egyik fő kérdése: „Miféle esztétikai, művészetnek tekintett legitimációs segítséget kaphat a politikai hatalom az elittől az elnyomás rendszereinek fenntartásában, miféle hamis pénzt és ígéretet a politikai emancipáció évtizedes elmaradásának elfedésére?" Irodalmi (Samuel Beckett művei; magyar szerzők - Gyarmati Fanni, Karinthy Ferenc, Király István, Ortutay Gyula, Rónay György - naplói) és kortárs képzőművészeti (a háború utáni angol realista festőcsoport, a School of London jeles tagja, Frank Auerbach; valamint a világhírű dél-afrikai képzőművész, William Kentridge) példák mellett a napjainkban hallatlan népszerűségre szert tett televíziós sorozatok (True Detective, The Leftovers) elemzésén keresztül keresi kérdésére a választ a szerző.

Földényi F. László legújabb könyve a reneszánsz kori racionalista várostervektől a halálgyárakig vezető ívet vázolja fel, a festő Goya szellemében, aki szerint „az ész álma szörnyeket szül". Azzal, hogy az egykori építészek a romolhatatlanságot itt lenn, a mulandó földi világban igyekeztek felmutatni, az időt óhatatlanul az időtlenségnek áldozták fel. A rációt végletekig feszítették, míg az végül embertelenné torzult. Az egykori utópikus városterveket nem nehéz a jövő felől nézni, amely napjainkra lehetővé tette a totális kontrollt. A 20. század az addig elképzelhetetlen rémtetteivel nem szembefordult azzal, ami korábban „eszményinek", „hibátlannak" látszott, hanem ellenkezőleg: beteljesítette azt.

Cselekvő részvétel az antifasiszta ellenállásban, kalandozás a háború utáni Rómában Nemes Nagy Ágnessel, Weöres Sándorral és másokkal, kitaszítottság, megélhetési gondok és értékmentés az ötvenes-hatvanas évek Magyarországán, harc az Újhold újraindulásáért ­- Lengyel Balázs írásai emlékezetes és pontos képet adnak egy szellemi kör egyenlőtlen küzdelméről, melyet a negyvenes, ötvenes és hatvanas évek hol nemzetieskedő, hol vulgármarxista „kultúrpolitikájának" irányítóival és kiszolgálóival vívtak egy európai kitekintésű, korszerű irodalomért, a Nyugat hagyományának megőrzéséért és folytatásáért. Válogatásunk alapjául a Jelenkor Kiadónál 1990-ben megjelent Visszatérés és a Balassi Kiadónál 1995-ben megjelent Két Róma című esszékötet szolgált.

Radnóti Sándor új kritikakötetében az elmúlt években írott bírálatait, elemzéseit gyűjtötte össze. A kortárs magyar irodalom egyik legfontosabb kritikusa páratlan bölcseleti tudással és hatalmas kíváncsisággal olvas és kutatja a magyar irodalom- és szellemtörténet fontos tradícióit, új irályait, összefüggő kontextusait; így lesz a könyv egyik izgalmas fejezete naplók és memoárok elemzése, egy másik pedig a politikai költészet újabb hullámának vizsgálata. A néhány flekkes, frappánsan tömör recenziótól a hosszabb, tanulmány léptékű bírálatokig Radnóti több műfajban is kritikusan pontos, és ahhoz a kulturális közösséghez beszél, melynek manapság nemcsak érvénye, de létezése is egyre nagyobb veszélyeknek van kitéve. Új könyvében többek között Balla Zsófia, Bodor Ádám, Esterházy Péter, Kántor Péter, Nádas Péter, Parti Nagy Lajos és Rakovszky Zsuzsa műveiről olvashatunk kritikai esszéket.

„Az általános igazságok rendszerint csak okkal-móddal igazak." Fiatal költők versei hangzanak el itt néhány perc múlva. „Fiatal költők" ...vajon lehet-e költő más, mint fiatal? Fiatalság és költészet lényegszerűen összetartozik a dolgok örök rendjében, aki igazán fiatal, egy kissé mindig költő, és aki igazán költő, mindig fiatal marad - írta Szerb Antal 1941. december 3-án, majd két hét múlva elhangzik a rádióban is Gobbi Hilda és Szendrő József közreműködésével. Az adás nem egyedi eset volt, Szerb 1934 és 1938 között számos előadás anyagát állította össze Cs. Szabó László kérésére, aki a Magyar Rádió irodalmi osztályát vezette. A jelen kötet különlegessége abban rejlik, hogy a hagyatékban fellelt Rádióelőadások dosszié anyagát közli, a benne lévő gépiratok fotójával együtt. Némely írás előzménye megjelent a Nyugat hasábjain, más jegyzet posztumusz kötetekben újabb vagy rövidebb változatban, van téma, amelyik regényben köszön vissza, de mindezek együtt elsősorban az író nagyobb lélegzetű alkotásainak keletkezésére világítanak rá. A rádiós tárcákban Szerb kitűnő elemző, stílusa magával ragadó, meglátásai, összegzései igazi kuriózumolvasatai irodalomnak, közéletnek, íróknak és hőseiknek. A mindössze tucatnyi gépiratból is árad a szerző lenyűgöző tudása, elemző világképe és az a szinte csak rá jellemző elegancia, ahogy az irodalmi témák között játszi könnyedséggel átjár. A képes melléklet regénytöredéket, stílusparódiákat tartalmaz, és tovább erősíti az ismert vagy kevésbé ismert tényt, hogy Szerb Antal hagyatékában van még mit keresni, rendszerezni és kutatni.

Füst Milán - Adyval, Móriczcal, Babitscsal, Kosztolányival, Karinthyval együtt - a Nyugat első nemzedékének legkiemelkedőbb alkotói közé tartozott, de mindannyiuknál hosszabb életpályát befutva még a hatvanas évek szellemi életében is aktív szerepet játszott, és hosszú élete alatt midannyiuknál szerteágazóbb, az összes irodalmi műnemre kiterjedő életművet hozott létre. Annál inkább magyarázatot igényel eredetiségéhez képest csekély hatása kortársaira, elismertségének felemás volta, a műveit gyakorta övező értetlenség. Schein Gábor az európai és magyar irodalmi modernség és az antik előzmények beható ismeretén alapuló, az irodalomtudomány legújabb eredményeit felhasználó munkája e rendkívüli életmű eddigi legalaposabb értelmezésével szolgál.

Nádas Péter Bármi jő - Emléklapok halott barátaimról című esszéjével. A 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb írójának és társának, a tanatológia magyarországi úttörőjének több mint 700 darabból összeállított levelezése két erős és nagy hatású személyiség összefonódó sorsáról, sokat próbált, de elszakíthatatlannak bizonyult kapcsolatáról tanúskodik. Mészöly Miklós (1921-2001) és Polcz Alaine (1922-2007) levélváltásaiból azonban nem csupán a híres házaspár közös életének jelentős és hétköznapi pillanatai tárulnak fel, de érzékletesen rajzolódik ki a félmúlt, a szocializmus és a rendszerváltás történelmi korszaka.

Aki olvasta a Párhuzamos történeteket, minden bizonnyal örömmel böngészi a regényben elbeszélt események hitelességét megalapozó, az ábrázolt korszakok levegőjét érzékeltető, a szerzőt a mű megírásában segítő dokumentumokat, továbbá Christina Viraghnak, a kötet német fordítójának bevezető esszéjét, a regény szerzőjével készült interjúkat és a jelentősen bővített záró tanulmányt Radics Viktória tollából. De legalább ennyire érdekesek a könyv illusztrációi, melyek részben Nádas Péter saját munkái, részben a háromkötetes nagyregényben ábrázolt helyszíneket, korokat felidéző archív fényképek. A Párhuzamos olvasókönyv második kiadása számos új fotóval és dokumentummal gazdagodott.

A melankólia a mindenkori kultúrát olyan fénytörésbe állítja, amelyet, jogos önvédelembo?l, a többség nem kíván észrevenni. A melankólia éppúgy figyelmeztet az érzések megbízhatatlanságára, mint az úgynevezett „végso? tudás" hiábavalóságára. Arra, hogy mégoly magabiztosan rendezzük is be a világunkat, ez ingatag és törékeny pilléreken nyugszik. Mély belátást nyújt, amely azonban, mivel az ismeretlenre irányul, a tudatlansággal társul. S közben a legkülönfélébb hangulatokat és érzéseket képes magába fogadni. Szomorúsággal éppúgy társulhat, mint deru?vel, vidámsággal csakúgy, mint levertséggel. Gazdagítja az életet; de akit utolér, az közben mégis úgy érzi, mintha kisemmizték volna. A melankolikus páratlan kincsnek érzi a melankóliáját; de közben nem tudja megmondani, mi van a birtokában. A melankólia a világot mintegy a visszájáról engedi látni. Nem csoda, hogy mindig is gyanakodtak rá.

A szellemidézés mindig izgalmakkal és meglepetésekkel teli művelet, s különösen az, ha irodalmunk közelmúltjának nagyjai jelennek meg előttünk. A szerző édesapja a hatvanas években indult legendás folyóirat, az Új Írás alapító szerkesztője volt, s a gyerekkor emlékei nyomán megelevenedik a lap  „törzsasztalának” kedves, bohém élete, találkozhatunk Illyés Gyulával, Nagy Lászlóval, Juhász Ferenccel, Veres Péterrel, Tamási Áronnal, Zelk Zoltánnal, Tersánszky Józsi Jenővel, Berda Józseffel, Moldova Györggyel… A későbbi, hetvenes-nyolcvanas évekből pedig felbukkan Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Karinthy Ferenc legendás alakja is.

Nem irodalomtörténet. De. Nem szakkönyv, regiszterek keverve, épp most vettem észre, hogy egyes írásoknak még a szopol ige, a György(i) tulajdonnév, a Bassa teremtetem! szintagma és a nagy pofa jelzős szerkezet is meg van engedve. Másnak más. Vicc, vers meg minden. Csaknem összes irodalmi vonatkozású szövegem gyűjteménye, az 1997-es Kedvenxc cirka négyszeresére nőtt változata-folytatása; utánanéz annak, amit eddig így-úgy nézegettem, nyelvet és formát keres ahhoz, amit gondolni-érteni-érezni vélek. Kukorelly Endre nem csak ír, de olvas. Majdnem mindent, ami érdekli, amibe belebotlik. Régieket és újakat, ezenközben papírra veti, hogyan gondolkodik elődök és kortársak műveiről, írásról, műfordításról, az irodalom oktatásáról, közvetítésének lehetőségeiről. Főként a szabálytalanságok izgatják. Az irodalom szabálytalan és izgalmas terepe, ahol földre szegezett tekintettel nem veszélytelen kóborolni. A szerző új kötetének esszéiből az is kiderül, hogy irodalom közügy, hisz mindannyian olvassuk és/vagy műveljük. Így és/vagy úgy.

A ?könyv nem csak tartalom, kultikus tárgy is. De mi legyen az e-bookkal, ahol nincs fizikális megfoghatóság? Hogyan kezeljük az olyan új műfajokat, mint a gépvers, a net-regény, a blog, a hipertext-sztory, az SMS-novella? Kap-e az olvasó segítséget a digitális irodalom menedzseléséhez? Van-e használati útmutató a képernyőn, kijelzőn cikázó szöveg elsajátítási technikáihoz? Az elektronikus művek nem úgy hatnak, mint a nyomtatott elődök – de akkor hogyan? A számítógépes text-matériák új kihívások elé állítják a betűk barátait. Szűts Zoltán könyve eligazítást nyújt abban, hogy a monitoron végtelen mennyiségben legördülő, utalásokkal és elágazásokkal (hipertext) szerelt kis- és nagy literatúra milyen eszközrendszerrel működik. A többkötetes, egyetemi oktató szerző bemutatja a hipertext olvasási stratégiáit, a webkettes médiaformákat, a blogkultúra gyarapodó gazdagságát. Külön fejezetben foglalkozik a könyv az online publikációs paradigmákkal, a hálózati irodalom konstrukcióival, a megéledő hazai és nemzetközi irodalmi közösségek világával. Polgárok, trollok és kerti törpék – Million Penguins könyvprojekt bemutatása és analízise képet ad egy hálózati irodalmi alkotás anatómiájáról. A Gutenberg-galaxis mellett jelen van korunkban a Neumann-galaxis művelődési horizontja is – adja meg a szerző az alaphangot. Nem komputer Parnasszusra kívánja vezetni az olvasót, hanem a szövegmegértés és feldolgozás alkotó magasságába. A könyv jól tagolt, tömbös, követhető lefolyású szerkezetben tárgyalja ezt a meglehetősen ismeretlen témát. A tartalomjegyzék alapos, témajegyzéknek is felfoghatóan tanulmányozható.

Mennyire süllyedt a múlt mélyére az államszocializmus korszaka? Mintha az egész akkori világ egyszerre veszne el Muhi és Mohács messzeségébe, közben reflexei, szokásai a mai napig meghatározóak, sokszor anélkül hogy ezzel egyáltalán tisztában lennénk. György Péter új könyvében az emlékezet antropológusaként ered a közelmúlt nyomába; az 1957 és 1980 közötti időszak kulturális közegeinek hatalomjátszmáit, attitűdjeit és mentalitásait vizsgálja textusok és kontextusok együttes elemzésével. Mit tudunk kezdeni a Kádár-korban ünnepelt, megbecsült, mára azonban antikváriumok mélyén porosodó életművekkel? Mit kezdenek velünk ezek a szövegek és festmények? Miképpen közvetítette a kor absztrakt-pragmatikus ideológiáját a film? Milyen máig ható következményei vannak az akkori építészeti vitáknak? Milyen volt a kulturális és mindennapi tér abban a világban, amelyben olybá tűnt, megáll az idő?