Jazyk


Hodnotenie


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Knihy - Dejiny, teória umenia strana 28 z 45

Lacná kniha A magyar jazz története (-90%)


Idén ötven éve annak, hogy megjelent az Anthology '64, rajta a hatvanas évekbeli modern magyar jazz 13 legjobb formációjával. Ez a könyv azonban nemcsak az azóta eltelt fél évszázad legfontosabb műfajtörténeti eseményeit, szereplőit, folyamatait, dokumentumait mutatja be, hanem azt is, hogy mi volt ennek az előzménye. Hogy az egykoron New Orleansban született, majd a harmincas évekre Amerikát meghódító jazz hogyan jelent meg - mintegy a szabadság szimbólumaként - a két világháború közötti Európában, így Magyarországon is. Hogy miként tiltották először a németek, majd az oroszok, és miként vetették be "kulturális trójai falóként" az amerikaiak. Hogy mindezek ellenére miként élt tovább az ötvenes évek fővárosi éjszakai életében, majd miként csúszott át a tiltottból a tűrt kategóriába, s tör(hetet)t a felszínre a hatvanas évek legelején. S hogy a kezdeti óvatos lépésektől - a Dália Klubtól, a Modern Jazz lemezsorozattól és a jazztanszak megalakulásától - mennyire göröngyös, ám sok színes egyéniséget és produkciót felmutató utat járt be a műfaj, mire eljutott odáig, hogy immár a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem keretein belül oktatják. Az évforduló apropóján megszületett tehát a magyar jazz történetét átfogóan feldolgozó első olyan könyv, amely nemcsak a szűk szakmának, hanem a szélesebb nagyközönségnek is szól, szakszerű, de közérthető, olvasmányos stílusban. Olyan muzsikus nagyságokról, mint Martiny Lajos, Kovács Gyula, Pege Aladár, Vukán György, Szakcsi Lakatos Béla, Dés László, Szabados György, Dresch Mihály, Tóth Viktor vagy Oláh Kálmán, s olyan korszakos formációkról, mint a Benkó Dixieland Band, a Syrius, a Rákfogó, az Interbrass, a Trio Stendhal, a Trio Midnight vagy a Modern Art Orchestra. A magyar jazz története egyszerre kultúrtörténeti munka, szakkönyv és olvasmányos "sztori", melyet nemcsak a közművelődésben, az oktatásban és a médiában dolgozók használhatnak alapvető forrásként, hanem a műfaj iránt érdeklődők is.
Vypredané
1,43 € 14,25 €

dostupné aj ako:

Leonardo da Vinci Graphic Work


The deftness of da vinci. The drawings of Art History's master genius. One of the most accomplished human beings who ever lived, Leonardo da Vinci remains the quintessential Renaissance genius. Creator of the world's most famous paintings, this scientist, artist, philosopher, inventor, builder, and mechanic epitomized the great flowering of human consciousness that marks his era. Leonardo da Vinci - The Graphic Work features top quality reproductions of 663 of Leonardo's drawings, from anatomical studies to architectural plans, from complex engineering designs to pudgy infant portraits. All of the drawings, more than half of which were provided by the Royal Collection at Windsor Castle, are presented in full-page format. Delve in and delight in the delicate finesse of one of the most talented minds, and hands, in history.
Vypredané
20,85 € 21,95 €

Ars sacra


Ez a 800 oldalas, monumentális kötet a nyugati keresztény képzőművészetet és építészetet mutatja be a késő antikvitástól a reneszánszon, a barokkon és a klasszicizmuson át a modern korig. A keresztény múlt máig meghatározó kulturális és művészettörténeti örökségünk. Az "Ars sacra" minden tekintetben igyekszik méltónak bizonyulni a nemes témához: formátumában, kialakításában, a szöveg és a képek minőségében. Az egyes stílustörténeti koroknak szentelt fejezetekben neves szakemberek mutatják be a legnagyszerűbb műalkotásokat az építészet, a festészet, a szobrászat és a díszítőművészet köréből. A részletes leírások új történelmi és kultúrtörténeti összefüggésbe helyezik a műveket. A rendkívül informatív leírásokat páratlanul gazdag képanyag kíséri. A lenyűgöző felvételek segítségével a műalkotások megfogható közelségbe kerülnek, s olyan részletek is láthatóvá válnak, amelyek a valóságban gyakran rejtve maradnak. A könyvet kartondobozos csomagolás védi, és ajándék vászontáskát adunk hozzá.
Vypredané
189,05 € 199,00 €

A Mátyás-templom


"(...) A Duna mellett emelkedő 175 méteres magaslaton, a budai Várhegyen a XIII. századtól épült ki az ország egyik legnagyobb erődítménye, az 1500 méter hosszú budai vár, északi részében a német telepesekkel benépesített lakónegyeddel, délen a fokozatosan kiépülő királyi palotával. A vár az ostromok és tűzvészek nyomán számtalan alkalommal újjáépült, a polgárváros mai arculata a XVIII. században, a palotáé csak a XIX. század végére alakult ki. A Mátyás-templomot nyugatról a vár egykori piactere, a mai Szentháromság tér keretezi, közepén az 1713-ban fogadalmi pestis-emlékként épült Szentháromság-szoborral. (...)" (részlet a könyvből)
Vypredané
9,98 € 10,50 €

50 Years of Illustration


This book charts contemporary illustrations rich history: the rampant idealism of the 1960s, the bleak realism of the 1970s, the over-blown consumerism of the 1980s, the digital explosion of the 1990s, followed by the increasing diversification of illustration in the early twenty-first century. The book explores the contexts in which the discipline has operated and looks historically, sociologically, politically and culturally at the key factors at play across each decade, whilst artworks by key illustrators bring the decade to life. Contemporary illustrations impact and influence on design and popular culture are investigated through introductory essays and profiles of leading practitioners, illustrated with examples of their finest work.
Vypredané
39,85 € 41,95 €

Andy Warhol: The Complete Commissioned Magazine Work


Beginning with the cover of a 1948 issue of Carnegie Tech's student magazine, Cano and ending with a 1987 issue of Jet Society International, this stunning book explores, for the very first time, the full story of Warhol's collaborations with some of the most influential publications of the 20th century, including Harper's Bazaar, Vogue, Time, TV Guide, Vanity Fair, and Playboy. Generously illustrated with images of the magazine layouts, this landmark publication collects more than 400 issues, revealing the artist's full range of styles while also charting his artistic development over the decades. From charming drawings of shoes, hats, flowers and cats to iconic illustrations of cars and cosmetics, from glitzy celebrity portraits to sexy pinups made with collaged Polaroids, this catalogue raisonne sheds new light on the influence of the media and consumerism on contemporary art (and vice versa) even as it offers a unique perspective on Warhol's deep and lifelong connection to popular culture.
Vypredané
94,05 € 99,00 €

Lacná kniha Az európai építészet története (-90%)


A kiváló művészettörténész Sir Nikolaus Pevsner (1902-1983) átfogó építészettörténeti munkáját a világ számos nyelvére lefordították, első megjelenése, 1943 után a szerző többször kibővítette, újabb és újabb országok építészetét emelve be a szövegbe. Az európai ... Folytatás ›› építészet története rengeteg kiadást élt meg, a magyar olvasók először 1972-ben vehették kezükbe, és azóta hazánkban is többször jelent meg, ez az ötödik, bővített kiadása. Népszerűségének titka tudományos szakszerűségén és a nem szakemberek számára is élvezhető és élvezetes stílusán túl megközelítésében rejlik: Pevsner az építészeti emlékeket, mint egy-egy korszak szellemiségének (Zeitgeist) kifejezőit vette sorra, mindig ismertetve azt a történelmi szituációt, társadalmi és kulturális környezetet, amelyben az egyes remekművek megszülettek. Szemlélete szorosan kötődött a német szellemtudományokhoz, nem véletlenül, hiszen Németországban született, tanulmányait neves német egyetemeken végezte, előbb a drezdai Gemäldegalerie muzeológusaként, majd a göttingeni egyetem tanáraként dolgozott. Hitler hatalomra jutását követően kényszerült emigrációba, és Az európai építészet történetét a háború évei alatt már Nagy Britanniában, a Penguin Books kiadó felkérésére készítette el. A kiadó törekedett arra, hogy a legjobb szerzőkkel dolgozzon, kötetei alaposak, szakmailag kifogástalanok, ugyanakkor olvasmányosak is legyenek. Pevsner munkája minden elvárásuknak megfelelt, és elemzései ma sem veszítettek frissességükből. Világszerte az építészettörténet alapművének tekintik. Mivel a könyv utolsó bővítése óta több évtized telt el, az új kiadás utószavában Michael Forsyth építész, a University of Bath tanára összefoglalja az elmúlt ötven év irányzatait, és bemutatja a kortárs építészet kiemelkedő alkotásait. Az új kiadást bőséges jegyzetanyag, az építészeti szakkifejezések magyarázata, névmutató és helynévmutató teszi teljessé, 208 új, színes fotó és rajz, valamint 65 alaprajz illusztrálja. A(z) Az európai építészet története (Könyv) szerzője Nikolaus Pevsner.
Vypredané
2,85 € 28,54 €

dostupné aj ako:

Ybl összes


"Mikor elindultunk, hogy Ybl Miklós összes ma is álló épületének sorsát feltérképezzük, azt hittük, egy kiváló mesterember nyomába szegődtünk. Fokozatosan jöttünk rá, hogy Ybl sokkal több ennél: az egyik legnagyobb magyar művész, aki jelentős mértékben járult hozzá a XIX. század második felének szédületes fejlődéséhez. A vele töltött 333 nap alatt 52 települést kerestünk fel, 113 épületről és 11 egyéb építményről készítettünk fotókat és leírást, hogy megörökítsük, napjainkban milyen állapotban vannak azok a munkák, amelyet ő tervezett vagy ő alakított át. S miközben felmértük, mi maradt meg mára e kivételes életműből, arra is kerestük a választ, milyen volt az a letűnt kor, amelyben Ybl alkotott, s milyen volt maga az ember, aki lakta ezeket az épületeket. Építész, történész, sajtótörténész, fotós segíti az eligazodást, teremti meg a párbeszédet múlt és jelen között." (a Szerzők)
Vypredané
23,41 € 24,64 €

Art and Politics Now


Art & Politics Now is a richly illustrated survey of more than 200 artists whose works address the political, often using radical approaches and techniques to communicate their ideas. Since the turn of the 21st century, contemporary artists have increasingly engaged with some of the most pressing issues facing our world and their art has taken a distinctly political turn. Eleven themed chapters with integrated illustrations each provide a closely woven argument about the contribution of specific artworks and projects to different aspects of political and social engagement, from globalization and citizenship to activism and the environment.
Vypredané
39,43 € 41,50 €

Keith Haring


Through his graffiti-inspired drawings, paintings, sculptures, murals, and other works, Keith Haring created an immediately recognizable visual iconography that spoke to an enormous population - gay and straight, young and old, male and female. His importance in the annals of popular culture is indisputable, but little attention has been paid to his advocacy for social justice. Haring's political perspective is the focus of this visually arresting selection of works that traces the artist's development and historical significance and gives new gravitas to his career. Accompanying a major exhibition at the de Young museum in San Francisco, this book features more than 130 works of art, including large-scale paintings on tarpaulin and canvas, sculptures, and subway drawings. Together they create a narrative that explores Haring's responses to nuclear disarmament, racial inequality, capitalist excess, environmental degradation, and other prevalent social issues. Essays and conversations with writers, critics, and art dealers round out this important analysis of Haring's life, career, and passion. Exhibition Itinerary, de Young museum, San Francisco, 8th November 2014 - 8th February 2015.
Vypredané
64,60 € 68,00 €

Vatikán - Najznámejšie umelecké diela


Publikácia je oslavou veľkolepej vatikánskej zbierky. Slovom aj obrazom predstavuje najmä maľby starých majstrov ako Michelangelo, Leonardo, Carravaggio, Raffael, Giotto či Tizian, ktoré sú súčasťou stálej expozície, ale aj vyše 300 sôch, máp, tapisérií a rukopisov. Pri reprodukciách takmer tisícky diel sú uvedené základné údaje o autorovi, názov diela, dátum vzniku, použitá technika, rozmery a inventárne číslo. Kniha obsahuje kompletný súpis všetkých 661 vystavených malieb a je užitočným sprievodcom pri návšteve Vatikánskych múzeí. 180 najznámejších malieb sprevádzajú postrehy historičky umenia Anje Grebeovej. Súčasťou publikácie je aj DVD s reprodukciami všetkých artefaktov.
Vypredané
65,55 € 69,00 €

100 Painters of Tomorrow


Painting is enjoying a remarkable creative renaissance in the 21st century. 100 Painters of Tomorrow aims to identify and nurture a wellspring of new artistic talent, creating the definitive global guide to the outstanding painters of the future. Richly illustrated with more than 300 colour images, the book features texts giving essential biographical information on these rising stars, accompanied by quotations from the artists themselves, providing personal insights into their thinking and practice. The endmatter includes a further 200 painters as Ones to Watch, as well as further reading and links to artists websites.
Vypredané
44,60 € 46,95 €

French Art Deco


Art Deco is epitomized by the French works exhibited at the Exposition Internationale des Arts Decoratifs et Industriels Modernes in Paris in 1925. The exquisite craftsmanship and artistry of the dazzling works displayed spoke to a sophisticated modernity, yet were firmly rooted in tradition. Interest in Art Deco has not only endured to the present day, but has grown steadily, and the style is now more well-known and collected than ever before. This book draws on the Metropolitan Museum of Arts significant French Art Deco holdings to present more than one hundred masterpieces made by forty-five designers. Sumptuous, atmospheric photos of the objects themselves accompany the text, making this not only one of the first explorations of French Art Deco in English, but a true objet dart in its own right.
Vypredané
45,55 € 47,95 €

Opera


Műemlék e Ház, nem emlékmű. Ybl Miklós 130 esztendős Andrássy úti palotája, az Operaház egyszerre ékszerdoboz és a magyar opera- és balettélet múltjának, jelenének, jövőjének színtere. Gazdag öröksége állandó inspiráció, olykor teher és néha sokkoló mérce. E Ház, s általa a magyar opera- és balettjátszás történetét meséli el írásban-képben e kötet. Aranykorok és válságperiódusok emléke, legendás előadások, világhírű muzsikusok és énekes óriások jelennek meg a könyv lapjain. Felidézzük a Filharmóniai Társaság hosszú és dicsőséges útját, valamint az Operaház nagy "kistestvérének", második játszóhelyének, az Erkel Színháznak a maga száz kalandos esztendejét. Bebarangoljuk az Ybl-palota termeit, és egy fejezet erejéig megmutatjuk, milyen elképzelésekkel és arculattal vág neki a magyar Opera a következő évtizedeknek. Ahogy Ókovács Szilveszter főigazgató fogalmaz: "Mi, operaháziak dolgozunk azon, hogy a 200 esztendeje született Ybl Miklós mégoly szép, immár 130 éves operaháza ne metrómegálló legyen a budapestieknek vagy megközelíthetetlenül tiszteletet parancsoló színháztemplom a vidék Magyarországának, és ne csak látványosság, zenei Halászbástya a külföldiek számára, valamint végképp ne mauzóleumaként maradjon meg egy múltban ragadt kosztümös kornak a világ operajátszása számára. Tudjuk most is, mi a cél: épp ez, a panoptikumra eredendően hajló operai műfajok előadásait élő és eleven jelennel megtölteni vagy felöltöztetni a kortalanul gyönyörű Ybl-palotában! Mai értékkel telíteni a régi formát, és ma értelmezhető ruhába bújtatni az ódon tartalmat. Szél pedig van, lesz is. És a magyar nemzet összművészetének vitorlájába ma már egyetlen, európai viszonylatban is elsők közt teljesítő Operája fújja a passzátszelet." Ehhez a vízióhoz segítség ez az informatív és gazdagon illusztrált kötet, amelyet élvezettel forgathat mindenki (külföldi és magyar), aki szeretné megismerni - és az is, aki már rendszeresen látogatja a magyar operaművészet kinyitott templomát.
Vypredané
14,58 € 15,35 €

Art in Time: A World History of Styles and Movemen


An up-to-date and comprehensive guide to 150 of the most significant styles and movements that have shaped art history through time. All art is of its time, and this book is the first survey that explicitly embeds styles, schools and movements within the politics and culture in which they arose, by means of timelines, textual references and the unique present-to-past arrangement of the book. An essential guide to art styles and movements and a history of world art from the present day to Greek antiquity, this book places the reader in the art historian's seat, offering an opportunity to work backwards from our own time and reconnect the dots, or even find new dots to connect. It revives art history, for both the specialist and the general reader coming to the subject with limited knowledge - it shows graphically that art history is a living thing, not dead.
Vypredané
64,60 € 68,00 €

Katz, Alex Revised


Alex Katz is a towering figure in contemporary painting, a key New York-based artist since the early 1960s. Katz is best known for his distinct portraits of sophisticated, irresistible women, masterfully painted using precise, broad areas of colour.
Vypredané
57,00 € 60,00 €

New York Mid-Century


New York Mid Century is the story of how the Big Apple emerged as the cultural capital of the postwar world in all fields of creative endeavour art, architecture, design, music, theatre and dance. It was a period of intense cross-fertilization, as poets and critics mixed with artists, dealers, musicians, designers, architects, dancers, and choreographers. Richly illustrated with hundreds of paintings, drawings, photographs, elevations, plans, posters, programmes and ephemera, this is a stirring evocation of a remarkably fertile period in the city's history, the styles and aesthetics of which are now very much back in vogue.
Vypredané
37,00 € 38,95 €

dostupné aj ako:

21st-Century Art Book


An accessible A-Z guide to best contemporary art made since 2000
Vypredané
36,05 € 37,95 €

Rendez vous with Art


This book is about how we experience art, how we look at it, how we think about it. It is structured in the form of a series of conversations in some of the best-known museums in the world, but also outside the museums, where we often look upon art in a completely different way. The two protagonists are Philippe de Montebello, Director of the Metropolitan Museum of Art in New York for 31 years to 2008, and the art critic Martin Gayford. In the process, both men convey, with subtlety and brilliance, the delights and significance of their subject matter.
Vypredané
24,65 € 25,95 €

V kategórii Dejiny a teória umenia nájdete analýzu vývoja umenia a jeho význam pre spoločnosť. Dejiny umenia nám umožňujú rozlúštiť tajomstvá za nespočetnými umeleckými dielami a poodhaliť, ako sa umelecké prúdy formovali a ovplyvnili kultúru a spoločnosť.

Tu sa dozviete o jednotlivých umeleckých obdobiach, školách a prúdoch, ktoré formovali tvorbu umelcov. Od staroveku cez renesanciu, barok, romantizmus až po moderné umenie, budete mať príležitosť pochopiť, ako sa menil vkus, štýly a techniky v priebehu času.

V kategórii "Dejiny, teória umenia" nájdete nielen pohľad na minulosť, ale aj analýzu umeleckého vývoja v kontexte kultúry, spoločenských udalostí a politických zmien. Táto kategória vás pozýva na filozofické a analytické hľadanie významov, symboliky a inšpirácie, ktoré sa skrývajú za obrazmi, sochami a inými umeleckými dielami.

Či ste študent umenia, nadšenec histórie alebo jednoducho túžite hlbšie porozumieť vývoju a kontextu umeleckých diel, táto kategória vám poskytne pohľad na cenný svet dejín a teórie umenia.