Európa Könyvkiadó strana 100 z 143

Az összeállítás Karinthy kisepikai és költői alkotásaiból válogat, figyelembe véve a tizenkét évfolyamos alap- és középfokú oktatás követelményeit és az érvényben levő tankönyvek utalásait. Tartalmazza az Így írtok ti (1912, 1935) magyar irodalomra, pontosabban a tanulók által azonosítható, a nemzeti alaptantervben szereplő alkotókra vonatkozó paródiáit. Közli a Tanár úr kérem első kiadásának (1913) teljes szövegét - figyelembe véve Szörényi László delfinológiájának észrevételeit is. A novellák közül a közismertek, a költemények közül a legtöbbször hivatkozottak, a humoreszkek, karcolatok közül pedig elsősorban azok kerültek be, amelyek az iskolai élettel, az anyanyelvvel, az irodalommal kapcsolatosak.

"Reggelente Lo volt, egyszerűen csak Lo, ahogy ott állt, egy méter ötven centis mivoltában egy szál zokniban. Bő nadrágban Lola. Az iskolában Dolly. Aláíráskor Dolores, de a karomban mindig Lolita." "A "Lolita" bizonyos értelemben túlságosan nagy re gény. Úgy zúdul rá az olvasóra, mint valami kábítószer, mely erősebb, mint bármelyik, amit eddig felfedeztek vagy létrehoztak. Ugyanúgy, mint a narrátora, ellenállhatatlan és felejthetetlen". A "Lolita" kegyetlen könyv a kegyetlenségről." Martin Amis írta ezt Nabokov leghíresebb regényéről, mely az ötvenes évek második felében meghozta számára a világhírt: a számos - vagy inkább megszámlálhatatlan - olyan író egyike, akikre a "Lolita" s szintúgy a szerző többi műve, stílusa, erkölcsi szemlélete, esztétikai világnézete mély hatást gyakorolt. A XX. századi világirodalomból nagyon kevés könyv vált annyira a kultúránk részévé - s köszön vissza a legkülönfélébb formákban könyvek lapjairól és filmek kockáiról -, mint épp a "Lolita", az a regény, amelyet először, egy prűdebb korban, meg sem akartak jelentetni a merészen szexuális tartalma miatt, s amelyet sokáig mindenféle szexuális forradalmak híres-hírhedt műveivel volt szokás egy sorban emlegetni. Pedig mi sem állt távolabb a szerzőtől, m int a szexuális ösztön felszabadítására való törekvés. Nabokov művészi célja nem egy perverzió fölmagasztalása, se nem elítélése (vagy az mégis?): a mű metaforikus szinten az emberi "én" börtönéről szól - pedofil főhőse, Humbert Humbert ahhoz a majom hoz hasonlít, amelyik - létrehozta az első szénrajzot, amit állat valaha is készített; ez a vázlat a szerencsétlen pára ketrecének rúdjait ábrázolta". A "Lolita" hallatlan világsikerét - két film is készült belőle (Stanley Kubrick, illetve Adrian Ly ne rendezésében), és a világirodalom legtöbbet elemzett művei közé tartozik - elsősorban hihetetlen nyelvi és gondolati gazdagságának köszönheti: minden idők egyik legnagyobb művészregénye ez, amelyet képtelenség "kiolvasni". Lolita, a "nimfácska" é s a kiskorú szerelme miatt gyilkolni is képes Humbert Humbert története ezúttal az első magyar nyelvű Nabokov-sorozat részeként jelenik meg: nagyszerű regények sorába illeszkedik, melyek mindegyike az emberi lélek, a művészi teremtés és a nyelv végső határait kutatja.

Sarah King felejteni jött a Szentföldre. A fiatal orvosnő egy felbontott jegyességgel a háta mögött néhány érdekes hétre és sok szép látnivalóra vágyott. Ehelyett találkozott a Boynton családdal. Raymond Boynton azonnal megtetszett neki, de Mrs. Boyn ton, az anyja, nem nézte jó szemmel, ha négy gyereke közül bármelyik barátkozni próbált. Lehet, hogy öreg volt, kövér, nehezen mozgott és rossz volt a szíve, de a hatalma még mindig teljes volt a család fölött. Mrs. Boynton mindenki meglepetésére vál lalkozott a nagyon fárasztó kirándulásra Petra romjaihoz és itt, a rózsaszín városban érte a halál. De mivel Hercule Poirot is arrafelé nyaralt, biztosak lehetünk benne, hogy nem természetes halál volt. Sok a gyanúsított, mondhatni, mindenki gyanús, de szerencsére Poirot kis szürke agysejtjei most sem hagyják cserben a világ legnagyobb magánnyomozóját.

A XVI. és XVII. századi Franciaországot, a hugenották viharos, vérzivataros századát és az azt követő éppoly zaklatott időket felelevenítő nagyszabású regényfolyam legújabb kötete 1628-ban kezdődik, amikor a szebbik nemet felettébb kedvelő, gáláns Or bieu herceg révbe érve feleségül veszi gyermeke anyját, Brézolles márkinét. Az ifjú pár azonban nem sokáig élvezheti a szerelmes együttlét és családi fészek örömeit, mert a francia királyságban egyszerre két háború is kirobban. Az egyiket a terjeszke dő, európai egyeduralomra törő spanyolokkal és osztrákokkal vívja XIII. Lajos Itáliában, a másikat pedig az udvari ármánykodókkal, az -ördögi szoknyákkal- és az ájtatosokkal. A cselszövők a király anyjának, az öntelt, korlátolt, gyűlölködő Medici Már iának és öccsének, a trón várományosának, a léha, csélcsap Gastonnak a vezetésével szövetkeznek a király és legfőbb támasza, a zseniális politikus, államférfi és hadvezér, Richelieu bíboros ellen. Mindkét háború a király győzelmével ér véget, és min t a mesében, a jók elnyerik méltó jutalmukat, a gonoszak pedig méltó büntetésüket. Richelieu dicsősége teljében tér meg az itáliai hadjáratból, s Lajos hálából hercegi-pairi címet adományoz neki, az anyakirálynét viszont végleg száműzik Franciaország ból: 1642-ben szegényen és elhagyatottan hal meg Kölnben, abban a házban, amelyet a híres festő, Rubens irgalmasságból bocsátott a rendelkezésére. Ám Robert Merle regénye nem mese, hanem maga az élő-eleven, nagybetűs Történelem, igazi tudóshoz illő p ontossággal-hitelességgel és vérbeli íróhoz méltó lenyűgöző mesterségbeli tudással megrajzolva...

"Az "Emlékképek" ragyogó irodalmi és történetírói alkotás, sőt még annál is több. Ha én, aki immár több mint hatvan éve foglalkozom Tocqueville-lel, írok róla, tanítom, be kívánnám vezetni őt a még tájékozatlan olvasóknak vagy diákoknak, ezt az "Emlé kképek"-kel kezdeném - nem is csak briliáns olvashatósága miatt, hanem főleg azért, mert sok minden e kisebb műben tükrözi, sőt gyakran tömören összefoglalja Tocqueville történelmi és filozófiai meggyőződéseit." (...) Tulajdonképpen az "Emlékképek" n em történelmi munka, hanem egy rendkívül érdekes történelmi töredék. A kézirat nagy része csupán 1848 öt hónapjáról, a Tocqueville akkori külügyminiszterségéről szóló beszámoló. Nem történettudományos munka, de milyen ragyogó és egyedülálló történelm i forrás! Majdnem minden oldalon mélyenszántó bekezdések, karcolatok, gyakran epigrammatikus aforizmák olvashatók, bizonyítva írójuk művészetét. Ebben is különbözik az 1848-as - s akkor Európa sok részében kirobbant - események más forrásaitól. Tocqu eville több volt, mint politikai szerepvállaló. Járta az utcákat, bátran a barikádokhoz lépett; szelleme tele volt az ilyen emlékek részleteivel. Az "Emlékképek", mint történelmi forrás s mint irodalmi alkotás egyaránt túlszárnyalja az akkori, gyakra n híres írók 1848-ról szóló beszámolóit." (John Lukacs)

William Shakespeare születésének négyszázadik évfordulója előtt tisztelgett ezzel a könyvvel Anthony Burgess. Will ifjú tizenévesként lép elénk, aki dühös az apjára, mert kivette az iskolából, és kesztyűkészítő inasnak fogta be maga mellé. Máris komo ly érdeklődés él benne a lányok iránt, és állandóan verseket próbál írni. Mint minden elégedetlen kamaszt, őt is foglalkoztatja, mit tartogathat számára az élet, elmegy hát egy jósnőhöz, aki fel is fedi a jövő egy részét: "Egyelőre nincs utazás. Itt kell maradnod, amíg meg nem találod a nőt, aki elűz innen. És majd tollat ragadsz, és írni fogsz, mint egy deák. Majd lökdösnek és sürgetnek, hogy még gyorsabban írj. Ezt küldi jövőd: Arany férfit vagy fekete nőt." Will jó pár lánnyal kerül igen szo ros ismeretségbe, mielőtt megtalálja azt, akit igazán tud szeretni, és azt, akit elvesz feleségül. Nagy bánata, hogy a kettő nem ugyanaz. Ezek után indul Londonba az arany férfi és a fekete nő felé, és mellesleg a világhír felé is. Korában elbeszélő költeményei tették híressé, manapság szonettjei és színművei. Ihletőik a szőke nemesúr és a mulatt kurtizán, élvezőik mi vagyunk mindannyian. Akárcsak a harminc évvel későbbi Gyilkosság Deptfordban lapjain, itt is kor- és fejlődésrajzot tár elénk a főhőséhez hasonló tehetségű Anthony Burgess. Az Erzsébet-kori Anglia vidéki és londoni élete foglalja keretbe egy rendhagyó kesztyűkészítő napjait, aki egyvalamiben mégsem rí ki a mesteremberek közül: vagyont gyűjt, és megvásárolja szülővárosa legnag yobb új házát - hogy családja megfelelő körülmények között élhessen, ő pedig elegáns helyen halhasson meg.

Goldingnak ez a műve tárgyában is titokzatos, sokrétű alkotás. Tekinthetjük kriminek, de korunk látleletének, mi több, kisenciklopédiájának is. Szereplői, helyszínei, cselekményének fordulatai érzékelhetően maiak és érzékelhetően egyetemesek - ettől ismerősek annyira. Matty, a háborús londoni bombázás tüzéből kivetett kisfiú, aki a szeretetet és a szánalmat egy, a világ szemében perverznek számító tanárban leli fel, s felnőttkorában az őt zaklató kérdésekre előbb Bibliájából, majd szellemlényekt ől vár választ; Sophy és Toni, a gyönyörű külsejű, belül azonban baljós hatalmaktól megszállott ikerpár; az öreg könyvkereskedő és mindenféle vallási-filozófiai divathóborttal sodródó barátja - ők "játsszák el" ezt a különös történetet. Életük, vezér elje bár az együgyű tudni akarás, az érzelemhiánytól eltorzult intelligencia vagy a szánalmas kapaszkodás, úgy érezzük, végzetszerűen fut össze egy terrorista gaztett gyújtópontjába - hiszen a regénybeli tüzek időtlen idők óta égnek, s terjesztik a " látható sötétet". A könyv a jó és rossz világszínpadra kiterjedő misztériumjátékával a korábbi Golding-regények gondolatiságának továbbfogalmazása.

"Ha most visszatekintek életemre, úgy érzem, kiemelkedő vonása annak a kapcsolatnak az egyedülálló volta, teljessége, mely Mihályhoz fűzött. Minden fontos dologra egyformán reagáltunk. Teljesen őszinték voltunk egymáshoz, s tudtuk, hogy bármilyen hib át követünk is el, egymáshoz való hűségünk, szeretetünk sosem szenved csorbát. A hűség - a lélek hűsége. Az ilyen lelki, szellemi harmónia után sóvárog a legtöbb asszony, s ez az, ami az élet legritkább, legbecsesebb adománya, s nincs a világon semmi , ami pótolná azt. Nem értettük meg az olyan embereket, akik büszkék voltak arra a társadalmi helyzetre, amelybe véletlenül beleszülettek; büszkék voltak valamilyen fajhoz, nemzethez, osztályhoz, családhoz tartozásra; büszkék voltak olyasvalamire, am i nem volt személyes érdemük. Ez a magatartásunk szinte teljesen elidegenített bennünket a világtól. Sosem éltünk fél-életet. Úgy éreztük, hogy a legnagyobb bűn a közöny, és hogy Dante helyesen tette, amikor Poklában különleges helyet biztosított a l angyosaknak. Hittünk a kollektív lelkiismeretben, hittünk abban, hogy végső fokon mindenki felelős a világban történő rosszért, és hogy mindenkinek kötelessége enyhíteni az emberi szenvedéseket... Teljes életet akartam, elfogadva a szenvedést is, mer t hozzá tartozik." Ez a kötet az "Együtt a forradalomban" folytatása: az emigrációs évek története, és egy lenyűgöző emberi kapcsolat, közös sors megragadóan őszinte rajza. A verseket Tótfalusi István fordította.

Azt mindenki tudja, hogy a gyerekek figyelnek minket. De hogy annyira, mint Vámos Miklós regényében... Azt, hogy mennyire összekavarjuk fiaink és lányaink lelkivilágát mindazzal, ami a szüleiktől, nevelőiktől és más igehirdetőktől zúdul rájuk, ugyancsak sejtjük, mégis megrendít, ha átélhetjük az ő szemszögükből. A "Zenga zének" főhőse még csak hatéves, de már a kettős - hármas, négyes - nevelés akkorákat csattan a hátán, hogy attól kódul, és a könyv végére szinte felnő, noha még mindig csak hatéves. A gyereknyelv szellemes és egyedi irodalmi ábrázolása teszi nevetőssé ezt a fölkavaró regényt. (Gy. Horváth László)

A huszadik század egyik legnagyobb orosz regényének, az "Élet és sors"-nak az alkotója halála előtt, 1963-ban írta a leninizmus és sztálinizmus bűneiről szóló kisregényét, mely befejezetlenségében is döbbenetes erővel idézi fel a szovjet rendszer bor zalmait, s természetesen csak a kommunizmus bukása után jelenhetett meg az író hazájában. A történet 1957-ben kezdődik, amikor Ivan Grigorjevics visszatér a szibériai lágerből, ahol harminc évig raboskodott. Találkozik egyik rokonával, majd egykori barátjával - s ők, a "szabad" szovjet emberek most, ha csak önmagukban is, számot vetnek életükkel: megalkuvásaikkal, melyek megmentették őket a letartóztatástól vagy a haláltól. Ivan Grigorjevics pedig, miközben egy szerelem még új értelmet ad az él etének, egyre csak ennek a rabságra, szenvedésre, megaláztatásra épülő egész rendszernek a gyökereit kutatja, s mind tisztábban fogalmazódik meg benne az ötvenes évek Oroszországában halálos bűnnek számító gondolat: nemcsak a grúz bandita Sztálin köv etett el gonosztetteket - a tragédia csírája már a kommunista rendszer kezdeteiben is ott rejlett, és maga Lenin kezdte el kiépíteni a kegyetlen, tömeggyilkos rendőrállamot. Egy szovjet tudós őrlődése a lelkiismerete és karriervágya között; "a csende s Másenyka" szenvedései a lágerben; az ukrajnai éhínség képei - s közben Ivan Grigorjevics gyötrelmes gondolatai: felkavaró, szívbe markoló fejezetek a huszadik század orosz tragédiájáról. A nálunk még jobbára ismeretlen Grosszmannak az orosz irodal om nagy klasszikusai között van a helye. A magyarul egyszer -1989-ben- már megjelent kisregény újrakiadása után 2012-ben az író főművét, az "Élet és sors"-ot is meg fogjuk jelentetni.

A XVI. és XVII. századi Franciaországot, a hugenották viharos, vérzivataros századát és az azt követő éppoly zaklatott időket felelevenítő, nagyszabású regényfolyam főhőse, a gáláns és szenvedélyes Pierre de Siorac lovag mindig ott van, ahol a korabeli történelmet alakítják, és ahol "libben a szoknya". Ezúttal, a tizenegyedik kötetben La Rochelle ostrománál, ennél a nagyszabású történelemformáló eseménynél, Franciaország és Anglia erőpróbájánál, amely nemcsak a francia királyság sorsát befolyásolta, hanem valamennyi, a katolicizmus és a megreformált vallás között választani kényszerülő európai országét. La Rochelle hugenotta erődítmény volt, a vallási üldözöttek bevehetetlennek hitt és kikiáltott mentsvára, hiszen a tenger felé nyitott volt, így onnan az ostromlottak bármikor segítséget remélhettek. És reméltek is 1627-ben. Ám hiába: La Rochelle-t kerek egy évig tartó ostrom után végül bevették XIII. Lajos és Richelieu seregei. A La Rochelle-i , inkább kisebb-nagyobb csetepaték, mintsem véres, kegyetlen ütközetek jellemezte ostrom kimenetelét végül egy, a hadviselésben addig még nem alkalmazott újdonság döntötte el: a roppant kőgát, amely eltorlaszolta az öböl bejáratát, s így lehetetlenné tette, hogy az angolok élelmet juttassanak el az éhező városba és katonai segítséget nyújtsanak a védőknek. Ebben a nem mindennapi ostromban vesz részt a történet narrátor-főhőse, Orbieu grófja - illetve a regény végére hercege és Franciaország pairje -, akit ismét számos dicsőséges, ám veszedelmes küldetéssel bíznak meg a hatalmasok. Közben persze arra is jut ideje, hogy a szívének oly kedves gentil sesso körül forgolódjék, és láss csodát, most először a házasság, a családalapítás gondolata is felmerül a csapodár, ám lovagias széptevőben. Merle a tőle megszokott mesterségbeli tudással rajzolja fel a sokszínű, árnyalt történelmi tablót, jellemzi hőseit, királyokat, hadvezéreket, főpapokat, nagyurakat s persze szépasszonyokat, festi a csatajeleneteket, az udvari intrikákat, szerelmi cselszövéseket.

A "Háború és béke" után Tolsztoj Nagy Péter koráról akart regényt írni; lelkesen gyűjtötte hozzá az anyagot, ez a mű azonban mégsem született meg. "Egy regényt írok, amelynek semmi köze I. Péterhez" - árulta el titkát 1873-ban, Nyikolaj Sztrahovnak í rt levelében. "Ez a regény az első valódi regény életemben, nagyon megfogta a szívemet" - Tolsztoj leveleiből tudjuk azt is, hogy az Anna Karenina alapötlete Puskin prózájának, s főként "A vendégek a nyaralóba készültek" című befejezetlen elbeszélésé nek hatására született. Pontosabban: Puskin hatására fogant meg benne a gondolat, hogy regényt ír egy tragikus élményéből - 1872-ben Tolsztoj maga is szemtanúja volt, amikor Anna Sztyepanovna Zikina, egy ezredes leánya féltékenységi rohamában a vonat elé vetette magát, mert szeretője megkérte a fiához hozatott nevelőnő kezét. Történelmi regény helyett megszületett tehát a jelen társadalmi-erkölcsi problémáiról szóló mű, amely azonban végső változatában - Tolsztoj tizenegyszer dolgozta át az Anna Kareniná-t - már alig hasonlított eredeti elképzelésére. Tolsztoj ugyanis el akarta pusztítani és nevetségessé akarta tenni azokat a "nihilistákat", akik a családot, a társadalom szilárd erkölcsi alapjait rombolják, végül mégis azokat tette nevetség essé, akik egy hazug kor hazug erkölcseit őrzik. Egy kétségbeesett, a gyermekei haláláról beszámoló levelében Tolsztoj azt írta: "Megelégeltem ezt az én Annámat, torkig vagyok, annyit vesződöm vele, mint valami félresikerült tanítvánnyal; de ne mondj on róla semmi rosszat, mégiscsak gyermekemmé fogadtam." Így lett a bűnös lélekből a világirodalom legvonzóbb házasságtörő asszonya, a műből pedig - Thomas Mann szavaival - minden idők - legnagyobb társadalmi regénye.

1954-ben jelent meg először "A Legyek Ura", amelyet ma már nyugodtan nevezhetünk a XX. század egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású irodalmi alkotásának, s ma éppoly időszerű, mint volt a megírása idején. Golding a második világháborúban szerzett tapasztalatait felhasználva a tudata, a lelke, a zsigerei mélyén megbújó ősi, vad ösztönökre ráébredő és az atomháború árnyékában élő ember félelmeit jeleníti meg példázatában vagy mítoszregényében: egy hátborzongatóan izgalmas és kegyetlen történet ben, melynek hősei tíz-tizenkét éves angol fiúk. A világban háború dúl, s a fiúk repülőgép-szerencsétlenség következtében egy lakatlan szigetre kerülnek, távol a civilizációtól - amely talán éppen elpusztul -, s megpróbálnak értelmes rendet, társadal mat kialakítani. És őrzik a tüzet, mert ez az egyetlen útja a menekülésnek. Sokáig kellemes, szinte idilli játéknak tetszik az egész: a jól nevelt angol fiúk ragyogóan megbirkóznak a nehézségekkel, s követik Ralphot, a született vezetőt, aki tüzet gy újt, és expedíciót vezet a sziget felderítésére. Ám az idillben - eleinte szinte észrevétlenül - sokasodnak a bajok: a vezérszerepre pályázó Jack nem hajlandó engedelmeskedni Ralphnak, és a fiúk közül egyre többen állnak mellé, s imádják vele együtt a Legyek Urát. Golding, aki sokáig általános iskolai tanárként dolgozott, a gyermeki lélek nagyszerű ismerőjeként rajzolja meg hőseit, akik az egyre inkább elfajuló -játékban - mintegy felgyorsítva élik át az emberi civilizáció történetét az első és szerű közösségi szabályok megteremtésétől kezdve egészen odáig, amikor a rend összeomlik, s újból a bálványimádás, a gyilkos ösztön kerekedik felül.

Clarissa Hailsham-Brown szép, fiatal, életvidám nő. Nemrég ment férjhez a Külügyminisztérium egyik vezetőjéhez. A férfi elvált, volt felesége egy gyanús kábítószer-élvezőhöz (vagy kereskedőhöz?) ment hozzá. Egy esős tavaszi estén Clarissa éppen megs zabadul vidéki kúriájukban a szállóvendégektől, akik vacsorázni mennek a golfklubba, mikor férje nagy hírrel tér haza: a köd miatt "Mr. Jones" repülője nem Londonban száll le, hanem a házuktól néhány mérföldnyire lévő kis repülőtéren. A miniszterelnö k is hozzájuk tart egy kis titkos megbeszélésre. Ám amikor Hailsham-Brown elindul "Mr. Jones" elé, Clarissa egy hullát talál a nappaliban! A volt feleség új férje az... Ráadásul visszaérkeznek a vendégek a vacsoráról, megjelenik a rendőrség is, és ke zdetét veszi a nyomozás. De közben eltűnt a hulla! Agatha Christie színdarabjából Charles Osborne írt regényt, minden Christie-rajongó őszinte örömére. Most először jelenik meg magyarul.

Marilyn Monroe-t láttuk már szinte mindenhogyan - nemcsak a filmjeiben, hanem róla készült filmekben, életrajzokban, regényekben, nagy írók visszaemlékezéseiben, Andy Warhol képein; láttuk mesés ruhákban és még mesésebb pucérságában... De úgy, ahogy ebben a regényben, még sohasem láttuk: a kutyája, az elbűvölően okos, végtelenül művelt és sziporkázóan szellemes ebfilozófus, Maf szemével. Monroe 1960-ban, Frank Sinatrától kapott ajándékba egy máltai terriert, amely - pontosabban aki, hiszen nemc sak érző lényről van szó, hanem nagy gondolkodóról is - együtt volt a színésznővel élete utolsó két évében. Az Arthur Millerrel való szakítás után Monroe színészi és magánéletében is egyre bizonytalanabbá vált, magányos volt, időről időre elhatalmaso dott rajta a depresszió, egyre több gyógyszert szedett, Dosztojevszkijt olvasott, és különböző pszichiáterekkel próbálkozott. Maf pedig végig vele van, elkíséri a pszichiáterhez, a New York-i elit estélyeire, a próbákra, a felvételekre, egy mexikói k irándulásra; végighallgatja a Frank Sinatrával, Carson McCullersszel, Kennedyvel és a kor még számtalan színes egyéniségével folytatott beszélgetéseit... Maf, aki neveltetésénél fogva baloldali gondolkodó, sőt éppenséggel trockista, hol kutyákkal fo lytat magvas eszmecseréket, hol macskákkal perlekedik, hol patkányokat hajkurász, de leginkább forrón szeretett gazdája, Marilyn életének eseményeit kommentálja. Andrew O'Hagan Londonban élő skót író - számos nyelven megjelent első három regényével (Our Fathers, Personality, Be Near Me) már jelentős brit és nemzetközi díjakat nyert el. Magyar fordításban ez az első könyve.

"A szerencsés Dick" - így nevezte valaki utolsó egyetemi évében Richard Divert, aki valóban a sors kegyeltje: rendkívül tehetséges, elbűvölő egyéniségű amerikai fiatalemberként ismerjük meg 1917-ben, amikor elkezdődik pszichiátriai karrierje Európába n, "a háború utáni világ széttört univerzumában". Egy barátja szerint épp a szerencséje a szerencsétlensége: "nincs más megoldás, mint összeszedni valami betegséget vagy kisebbrendűségi komplexust vagy szívbéli csalódást". Ám Dick a magánéletében is szerencsés: beleszeret svájci kollégájának és barátjának gyönyörű - az apjával történt incesztus miatt szenvedő - betegébe, s vállalja, hogy nemcsak férje és szerelmese, de ápolója és biztonságot jelentő támasza is lesz. Nem dúlja fel ezt az idillt s em Nicole betegségének időnkénti fellobbanása, sem Dick és egy fiatal amerikai színésznő szerelme, sem az őket körülvevő bohém amerikaiak kisebb-nagyobb botrányai. A házassággal Dick ráadásul mesés vagyont is szerez, ami lehetővé teszi, hogy munkáján ak éljen, és barátjával ragyogó pszichiátriai klinikát létesítsen Svájcban. S miközben a gyönyörű fiatal pár éli az Európába települt gazdag amerikaiak fényűző életét, valami mégis megroppan Dick és Nicole kapcsolatában; talán a pénz kezdi ki a nemes értékeket, talán valami megfoghatatlan lelki mechanizmustól gyűlik föl a keserűség Dickben, akinek egyre kiszámíthatatlanabb viselkedését értetlenül figyeli Nicole, mert "évszázadok telnek még el, mire egy amazon végre képes lesz fölfogni azt a tény t, hogy a férfi kizárólag büszkeségében sebezhető meg, de ha ezt egyszer megroppantják, törékeny lesz az egész ember, akár a tojás". Vagy talán csak Nicole betegsége, a világgal szembeni dühe szivárog át Dickbe, s amikor a páciens végleg meggyógyul, Diver doktor ?szabadságának? az az ára, hogy örökké magában hordozza gyönyörű feleségének levetett-elhajított bánatát. Fitzgerald, az amerikai dzsesszkorszak legragyogóbb írója, aki "A nagy Gatsby"-ben az első világháború utáni évtizedek Amerikájának művészileg hibátlan regényét alkotta meg, ebben a művében is kegyetlen beleérzéssel ábrázolja az emberi lélek finom mozgatórugóit, az emberi tragédiákhoz - vagy épp a nem várt boldogsághoz - vezető különös folyamatokat.