Európa Könyvkiadó strana 101 z 124

Emily Brontë egyetlen regénye, amely először 1847-ben jelent meg Angliában, Magyarországon pedig 1940-ben, kimagasló alkotása az egyetemes regényirodalomnak. A verseivel is feltűnést keltő, fiatalon, alig harmincévesen elhunyt írónő testvérei, Charlotte és Anne is jól ismertek a magyar olvasók előtt. Az Üvöltő szelek izgalmas, fordulatos, felkavaró történet, a szenvedélyek, a bosszú, a megszállottság már a huszadik századi prózát megelőlegező elbeszéléstechnikával előadott története, egy kísérteties, rejtélyes világ bámulatosan pontos, lélektanilag is hiteles rajza. A Zúgóbérc környéki, szelídnek, nyugalmasnak tetsző tájon rögeszméktől űzött emberek élik életüket titkok és jelenések szédítő, ijesztő forgatagában. A határokat nem ismerő, a halálban sem megszűnő szenvedélyes szerelem krónikájában ördögi figurák és nagyon is emberi alakok bukkannak fel; Heathcliff és Catherine, kiknek szerelme rossz csillagzat alatt született, a világirodalom felejthetetlen alakjaivá váltak. A közel négy évtizeden átívelő történetet, a két szomszédos földbirtokos család tragikus feszültséggel terhes, viharos, rapszodikus érzelmekkel teli históriáját a különböző szereplők különböző elbeszéléséből ismerheti meg az olvasó.

Virginia Woolf (1882–1941) a modern angol próza, a lélektani regény, a tudatfolyam-technika egyik megteremtője és legnagyobb hatású művelője. Ő alapította a Bloomsbury-kör nevű irodalmi csoportot, amelyben a XX. század első felének legjelesebb angol művészei és tudósai (T. S. Eliot, E. M. Forster, Lytton Strachey, J. M. Keynes) tevékenykedtek. A világítótorony című regényében egy népes angol polgárcsalád valamelyik skóciai szigeten tölti a nyarakat. Mr. Ramsay, a zsarnoki apa pihenés közben is a karrierjén rágódik, a környezetét terrorizálja. Kisfiának, Jamesnek egyetlen vágya, hogy kivitorlázhassanak a közeli világítótoronyhoz, az út azonban rendre elmarad, mert apja kinyilvánítja: nincs és nem is lesz ahhoz való időjárás. Mrs. Ramsay, a konvencionális feleség és anya, a hétköznapi élet zavartalanságára ügyelő asszony, a férj, a gyerekek, a barátok érzékenységének villámhárítója, úgy tetszik, hiába próbál harmóniát teremteni. A világítorony elérhetetlen álomként ködlik a tengeren. Múlik az idő. Felnőnek a gyerekek, megfogyatkozik a társaság. S amikor hosszú évek után ismét visszatérnek, már minden más. Újra lehet-e vajon élni elszállt reményeket, meg lehet-e valósítani hamvukba holt becsvágyakat? Teremthető-e kapocs az elsodort régi világ és az új között?

HATICE MERYEM 1968-ban született Isztambulban. Közgazdaságot tanult, 1991–1994 között banktisztviselőként dolgozott, majd Londonba utazott, és ott takarítást, bébiszitterkedést, vasalást, újságkihordást, felszolgálást és egyéb kisegítő munkákat vállalt. Csak egy hüvelyknyi férjem legyen… című könyve 2002-ben jelent meg; ugyanezzel a címmel állította színpadra az Ankarai Állami Színház. Jelenleg szappanoperák és sorozatok forgatókönyvírásából él. „Csak egy hüvelyknyi férjed legyen akár, a fő, hogy melletted legyen!” Ha nem vagy asszony, akkor semmit sem érsz – a közkeletű vélekedés szerint. Na de milyen lehet az a hüvelyknyi férj? Házmester vagy imám? Egy törpe? Vagy egy piás? A török szerző mindet elképzeli – sok fantáziával és humorral. A kötetben szereplő második mű kétségbeesett jajkiáltás. Törökország legnagyobb társadalmi problémája jelenleg a gyilkosság áldozatául esett nők felfoghatatlanul magas aránya, többségük életét a családjukba vagy a közeli ismeretségi körükbe tartozó férfi oltja ki. Hatice egyre intenzívebb közéleti szerepvállalása és szépirodalmi munkássága egyaránt ezt a helyzetet próbálja enyhíteni. A Hogyan fogjunk hozzá egy nő meggyilkolásához? szokatlan szerkezetben, általános alanyt és kopogóan csupasz mondatokat használva rajzolja meg a gyilkos portréját: férfi, fiatal, öreg, nős, nőtlen, városi, falusi, sikeres, munkanélküli, tanult, tanulatlan, ismerős, ismeretlen.

Az újraálmodók költői regénye nők három generációjának a rabszolgaságtól a szabadságig vezető útját mutatja be Louisiana államban. 1924-ben az idős asszonyt, Josephine-t láthatjuk, aki egy virágzó gazdaság büszke tulajdonosává vált, és éppen fia esküvőjére, majd unokája születésére készül. Szomszédjába költözik a társaságra vágyó Charlotte férjével, azonban a fiatal fehér nő váratlan felbukkanása és közeledése nem várt konfliktusokhoz vezet. Mindeközben Josephine visszaemlékezéseiben feltárul gyermekkora, a tizenkilencedik század közepi déli ültetvényes birtokok világa. A rabszolgaként dolgozó anyja és apja a titokzatos Újraálmodók vallási közösségét segítségül híva készül a menekülésre és a felszabadulásra. 2017-ben pedig megismerhetjük az egyedülálló Avát, aki fiával betegeskedő, magányos nagymamájához, Marthához költözik, hogy gondozza őt. De a fehér földbirtokosok leszármazottjaként felnőtt asszony demenciája felgyorsul, és leépülése közben egyre inkább felszínre kerülnek unokájával szembeni előítéletei. Mindeközben Ava megismerkedik dúlaként dolgozó anyja fiatal terhes lányokból álló körével is. Előbb-utóbb döntenie kell, hogy merre lép tovább az életében, követi-e ősei szavát a nőknek reményt és támogatást nyújtó közösségbe. Az újraálmodók Toni Morrison és Alice Walker könyveit idéző világa érzékenyen mutatja be, milyen a napjainkban is jelen lévő elnyomás és a faji előítéletek közegében élni. Az álomszerűen egybefonódó három nő elegáns és történelmileg inspirált története a fekete nők és gyermekeik, valamint az anyaság és a kitartó újrakezdés regénye.

Margherita Grassini Sarfatti 1924-ben írt, magyarul 1927-ben, Kosztolányi Dezső fordításában megjelent Mussolini élete című, esszéisztikus biográfiája a szocialista szolidaritás eszményét fasiszta diktatúrára felcserélő, később Hitler-barát népvezér útját kívánja bemutatni születésétől a hatalom megragadásáig - egyoldalú, szimpátiát keltő és egyértelműen propagandisztikus célokkal. Az életrajz - s Kosztolányinak a fordítása által ebben való részvétele - majd egy évszázaddal később is rossz érzést keltő, ugyanakkor a mára nézve nagyon is tanulságos kordokumentum. A kiadó az újramegjelentetéssel éppen ezekre a tanulságokra kíván rámutatni! Az Európa Könyvkiadó gondozásában most újra napvilágot látó életrajzhoz Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész írt kísérőtanulmányt, a fordítás és az első kiadás körülményeit alaposan körüljárva - egy korában soha nem publikált, 1927-es Kosztolányi-levelet is magában foglalva.

Alva Smith, egy jó nevű, de elszegényedett déli család leánya Amerika aranyozott korszakának egyik legvagyonosabb dinasztiájába házasodott be: az újgazdag Vanderbiltek közé, akiket a korabeli elit társaság mélységesen lenézett. Ám a makacs Alva úgy döntött, minden eszközt bevetve kiharcolja az új családját megillető tiszteletet. Kilenc nagyszerű kúriát terveztetett és építtetett, melyek nagy hatással voltak New York ma ismert városképére; nagy bálokat adott, és elrendezte, hogy a lánya egy grófhoz menjen feleségül. Ugyanakkor sikerrel dacolt a korabeli nőket meghatározó konvenciókkal is, a házasságában érvényesítette az akaratát, és a nők választójogi mozgalmának egyik vezető egyénisége lett. Életrajzi regényében Therese Anne Fowler olyan világot fest le, melyben a mérhetetlen vagyon áll szemben a kétségbeesett szegénységgel; a társadalmi ambíció a társadalmi megvetéssel, a barátság az árulással. Az Egy kifogástalan hölgy felejthetetlen történet egy figyelemre méltó asszonyról, Alva Smith Vanderbilt Belmontról, akinek élete remek bizonyíték arra, hogy a történelmet azok írják, akik ismerik – és hajlandók megszegni a szabályokat.

Lisey Debusher Landon huszonöt év házasság után vesztette el férjét, Scottot, aki több díjjal kitüntetett, népszerű író volt. Két év telt el azóta, s most végre elég erőt érez magában, hogy rendezze az irodalmi hagyatékot. Ráadásul kutatók és egyetemi könyvtárak is sürgetik, szeretnének hozzájutni a kiadatlan kéziratokhoz. Lisey munkához lát. Egyre több minden kerül elő, nemcsak befejezetlen vagy épphogy elkezdett művek, hanem recenziók, újságcikkek, interjúk, fényképek is. Lisey-ben megelevenedik a múlt. Mély és nagyon bensőséges kapcsolatukat néha rémisztő elemek árnyékolták. Scott roppant bonyolult személyiség volt, s gyermekkorában rettenetes traumák érték. Ez tükröződött a műveiben is. Lisey, aki rengeteget tanult tőle a könyvekről és az olvasásról általában, megismerhette a lélek mélységeit is. Később megértette, hogy létezett egy hely, ahová Scott visszavonult, egy hely, amely férjét megbetegítette, ugyanakkor meg is gyógyította, amely elevenen felfalhatta, ám vezérelveket is adott életéhez. Most, Scott halála után, Lisey-nek kell szembenéznie férje démonaival, s miközben átfésüli a papírhalmot, kezdetét veszi egy majdhogynem végzetes utazás a Scott-féle sötétség birodalmában. Kingnek talán ez a legszemélyesebb és legerőteljesebb műve az alkotás gyötrelmeiről, az őrület kísértéséről és a szerelem titokzatos nyelvéről. És mint megszokhattuk, borzongató, feszült, izgalmas olvasmány a kiapadhatatlan fantáziájú író tollából. A Lisey története megjelenése után elnyerte a rangos Bram Stoker-díjat, és jelölték a World Fantasy-díjra is. A könyv alapján készült film 2021 nyarán került képernyőre Julian Moore és Clive Owen főszereplésével.

Edgar Allan Poe amerikai író (1809–1849) teremtette meg a detektívregény műfaját, és lerakta a sci-fi-irodalom alapjait. Misztikus, hátborzongató írásai mind a mai napig a világirodalom örökzöldjei. Kegyetlen tollú műkritikus volt, aki nem vállalt civil állást, holott akkoriban az írásból nem lehetett megélni, mivel még nem léteztek a szerzői jogok. Nyomorgott, alkohol- és egyéb függőségekkel harcolt, kevés sikerrel. Arthur Gordon Pym, a tengerész A novelláival és verseivel világhírűvé vált Poe egyetlen hosszabb lélegzetű művében minden benne van, ami a szerzőt oly népszerűvé és megunhatatlanná teszi. A hangulatteremtés, a sejtetés, a borzongatás, az elhallgatás páratlan művésze, a lidérces álmoknak, a kegyetlenség ábrázolásának igazi mestere olyan, részben saját élményein alapuló regényt írt, amely egyszerre vérfagyasztóan izgalmas, felkavaró és mélyen elgondolkodtató. A hihetetlen fantáziájú elbeszélő először folytatásokban közölt, majd 1838-ban, New Yorkban kötetben is megjelent regénye a Nantucket szigetéről származó tengerész, Arthur Gordon Pym történetét beszéli el. Amikor az izgalmas kalandokra és a világ megismerésére vágyó fiatalember a barátja segítségével a Grampus nevű bálnavadászhajóra kerül potyautasként, nem sejti, milyen élményekben lesz része. Amikor Arthur Gordon Pym visszatekint az életét meghatározó élményekre, arra jut: „…az elbeszélendő események oly mesébe illőek”, hogy csak a család és néhány barát adhat hitelt a szavainak, és „…a nagyközönség valószínűleg csak vakmerő és leleményes koholmánynak fogja tartani” a beszámolót.

Jaroslav Hašek Švejk, a derék katona és Erich Maria Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című regényeivel említik egy lapon a milliós példányszámban elkelt, először 1927-ben, Kolozsvárott megjelent Szibériai garnizon-t. A jogász végzettségű, újságíróként elhelyezkedő Markovits Rodion (1884–1948) saját és egykori katonatársai tapasztalatai alapján írta meg kollektív riportregényét az első világháború küzdelmeiről, a kelet-szibériai hétéves hadifogolylét mindennapjairól és a hazatérés viszontagságairól. Nemcsak a téma, de a megírás módja is – a kisember szemszögéből elmesélt történet abszurd és szatirikus hatást kelt, miközben sohasem didaktikus vagy ítélkező – kirobbanó sikert eredményezett: a hatalmas olvasói érdeklődés miatt a kiadó alig győzte utánnyomni a könyvet; két év alatt tizennégy országban adták ki, lefordították többek között német, angol, francia, olasz, kínai, finn, holland és román nyelve. Külföldön, például Olaszországban azóta is keresett mű, nálunk politikai okokból elfeledkeztek róla néhány évtizedre. A Szibériai garnizon nyelvi és látásmódbeli elevenségének nem ártott az idő, ahogy a benne foglalt történelem- és létszemlélet is kortárssá – klasszikussá – avatja.

Helen Fielding szenzációs regényének kacagtató humora mit sem kopott az elmúlt negyed évszázad alatt – ahogy szeretetteljes életvidámsága sem veszített fényéből. Az 1996-ban megjelent Bridget Jones naplója (ahogy a belőle készült nagy sikerű mozifilm is) mára a popkultúra szerves része lett, a szinglilét lehetőségeiről szóló legkülönfélébb eszmecserék kiindulási pontja. A több mint háromtucatnyi nyelvre lefordított, világszerte tízmilliós példányszámban elkelt naplóregényt a The Guardian a 20. század tíz legmeghatározóbb olvasmányai közé sorolta, s helyet kapott a BBC leginspiratívabb angol nyelvű regények százas listáján is – szerzőjét pedig a brit kultúra egyik legnagyobb hatású személyiségeként aposztrofálták. Az Év Könyve díjjal kitüntetett írónő a Büszkeség és balítélet 20. század végi szatirikus változatát alkotta meg a Londonban élő, karrierjének építésén és magánéletének rendbetételén fáradozó, a szüleivel és túlsúlyával reménytelen küzdelmet folytató, a romantikus kapcsolataiban pedig csetlő-botló, harmincas, egyedülálló nő naplójával – első szám első személyben beszámolva egy újévi fogadalom emberpróbáló teljesítésének minden mozzanatáról. Rendkívül tanulságos és szórakoztató módon.

Heinrich Mann főhőse erkölcscsősz és züllött fráter. A két véglet egyszerre fér meg a kisvárosi tanár lelkében. Az 1904-ben íródott kisregény élesen és remek humorral mutatja be a kisstílűséget, a jelentéktelen szürkeség bosszúvágyát és az elfojtottságában romlott bujaságot. Magyarul Kosztolányi Dezső egészen különleges fordításában élvezhetjük. A téma számtalan feldolgozása közül a legsikeresebb a Marlene Dietrich főszereplésével 1930-ban készült A kék angyal, mely a képmutató élvetegség szimbólumává vált az idők során. A tanár úr erkölcsi buzgalmában elveszi ugyan az orfeumi táncosnőcskét, ám később őt használja fel arra, hogy anarchiát szabadítson a városra. És együtt bukik el a polgár, a polgármester, a politikus és a diák. Érthető, hogy szülővárosában a könyvet agyonhallgatták, és be ugyan nem tiltották, de álszent módon a helyi könyvesboltosok számára nem engedélyezték az árusítását. Heinrich Mann a szintén világhírű író, a Nobel-díjas Thomas Mann bátyja. Két húguk és a felesége is öngyilkos lett, ez nagyon megviselte. Németországot 1933-ban hagyta el, majd miután megfosztották állampolgárságától és a művészeti életben betöltött tisztségeitől, Amerikába emigrált. 1949-ben, egy évvel halála előtt visszakapta a tisztségeit.

1999-ben bejárta a világsajtót a hír: Stephen Kinget elütötte egy kisteherautó, s a népszerű író súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Szerencsére – és az olvasók nagy örömére – King felépült. Lábadozása idején írta meg, pontosabban fejezte be az 1997-ben elkezdett, majd félretett művét, Az írásról-t. King ezúttal nem borzongatni akarja kedves és hűséges olvasóit, hanem elmeséli, hogyan vált íróvá, és bevezeti őket a szakma rejtelmeibe. A tőle megszokott lendületes stílusban, humorral átszőve beszél finoman szólva is hányatott gyerekkoráról – hogyan vándoroltak városról városra, mennyit küszködött az édesanyja, hogy fenntartsa a családot, gyerekkori csínyekről –, kezdeti nehézségeiről, amikor rendre visszautasították az írásait, alkoholproblémáiról, majd a Carrie jelentette áttörésről 1974-ben. S innentől kezdve egyenesen ívelt felfelé a karrierje, mely mind a mai napig töretlen. Beavatja olvasóit műhelytitkaiba, és hol világirodalmi, hol saját elbeszéléséből vett példákon keresztül szemlélteti, hogyan zajlik nála az alkotás folyamata – az első, nyers változattól a végső formába öntött műig. Mindeközben arra is szakít időt, hogy írásra buzdítsa arra hajlamos olvasóit, ellátva őket jó tanácsokkal. Stephen King rajongói – új oldaláról ismerve meg kedvenc írójukat – ezúttal bepillantást nyerhetnek abba, hogyan is készülnek az általuk olyannyira kedvelt, izgalmas, annyi kellemes-borzongató percet szerző művek, de a kötet rendkívül szórakoztató lehet bárkinek, akit érdekel, hogyan születnek a sikerkönyvek.

Edith Bruck 1931-ben született Tiszakarádon, ortodox zsidó családban. Az évtizedek óta Rómában élő magyar írónő otthonában vendégeskedett 2021 februárjában Ferenc pápa, aki személyesen rótta le tiszteletét. Bruckot 1944 nyarán szüleivel és három testvérével előbb a sátoraljaújhelyi gettóba zárták, majd deportálták. Tizenkét évesen, a nővérével egymást segítve élte túl Dachau és Bergen-Belsen poklát; a szüleik és fiútestvérük a táborokban pusztultak el. 1945 után az izraeli pincérnő, táncosnő, fotómodell és munkanélküli lét után végül Olaszországot választotta otthonául, ahol azóta is minden elismerést megkap. Legutóbbi regénye (Il pane perduto, az Európa Könyvkiadó gondozásában 2022-ben jelenik meg magyarul) elnyerte a legrangosabb olasz irodalmi díj ifjúsági zsűrijének díját. A kilencvenéves szerző a gimnáziumi nyitott órák kedvence. A hármas (magyar, zsidó, olasz) identitású szerző műveiben fontos szerepet kap az anyanyelvhez való viszony. Radnóti Miklóst, József Attilát (ahogy ő mondja, „Attilát”) fordít olaszra. A kötet címét is a költő egyik verstöredékéből kölcsönözte. A címadó írás, az 1959-ben olaszul írt Ki téged így szeret című kisregény nagyon rövid idő alatt világsiker lett, „az életben maradt Anne Frank naplójaként”, egy független nő történeteként emlegetik. Ereje pátosztalanságában, nyerseségében van, máig része a holokauszt világirodalmi kánonjának.

Minden ember egyformán magányos, anélkül hogy joga volna az egyéni magányosságra. Oskar Matzerath nem akar felnőni. Elhatározza, hogy megmarad gyereknek, gyerekként tiltakozik a felnőttek életelvei, a fasizmus esztelensége, a képmutató kispolgári lét ellen: veri a kisdobot és visít. Mi más fegyvere van egy gyereknek? Hangja az üveget is megrepeszti, hátha az emberek füléhez is elér. Grass írással harcolt a felejtés ellen. Papírra szűz papírra rótt sorokkal, ahogy a háború után a bolondokházába került irodalmi alteregója, szellemi fegyvertársa, Oskar követeli. Nem pedig számítógéppel, klaviatúrával-egérrel, internettel. A mű a groteszk mintapéldája. Már megjelenése évében, 1959-ben sok kritikust késztetett vitára. Merész stílusa, szokatlan ábrázolásmódja, erotikus jelenetei, politikai megnyilvánulásai pedig bírósági eljárásokat vontak maguk után. A regényt 1979 óta Volker Schlöndorff Oscar-díjas filmje is megörökíti.

Kezdetben csak egy gyilkos, egy öszvér és egy fiú volt. Aztán egy kígyótetem, egy döglött kutya és egy régi írógép. És jött az anya és az öt testvér, majd a lány, aki zsokénak készül, meg a lóversenyek. Később a halál, a gyász, a futás és a fájdalom, a híd és a megtisztulás. De ez még nem a vég. A Dunbar fivérek a saját törvényeik szerint élnek a világban. Az anyjuk meghalt, és az apjuk is magukra hagyta őket. Szeretnek és gyűlölnek, gyászolnak és élnek, küzdenek a felnőttvilág kihívásaival az elhagyatott lóversenypálya tövében. Egy nap azonban az apjuk váratlanul hazatér, és segítséget kér tőlük egy híd megépítésében. Az öt testvér közül egyedül Clay vállalja a feladatot, és ezzel örökre megváltoztatja az életüket. Clay hidat épít a múltjából, a családjából, fájdalomból és szeretetből, a csodákból és a csalódásokból, az életéből, mindabból, ami egy élet kötőanyagát képezi. És közben feltárul a család múltja: a Homérosz iránt rajongó nagyapa emléke, a Kelet-Európából menekült anya és a festőművésznek készülő, megtört apa találkozása egy eltévedt zongoránál, valamint a fiúk ígéretekkel teli gyermekkora. De vajon elég kitartó-e Clay? Lesz-e elég ereje befejezni? Markus Zusak új regénye az áradó történetek és az elfeledett titkok nagyszerű szövedéke. Gyönyörűen megírt könyv a veszteségről, a családi szeretetről és a felemelő megbocsátásról.