Európa Könyvkiadó strana 39 z 143

A Mr. Mercedes-ben bemutatkozó hősök eklektikus hármasának főszereplésével itt a mesteri, lélegzetelállító folytatás egy olvasóról, aki túlzásba viszi a rögeszmés rajongást egy emberkerülő íróért. "Ébresztő, géniusz!" - így kezdődik Stephen King letehetetlen regénye egy bosszúvágyó olvasóról. Az ébresztő John Rothsteinnek, az ikonikus írózseninek szól, aki megteremtette az imádott és világhírű Jimmy Goldot, de többé már nem publikál. Morris Bellamy pedig őrjöng, nemcsak Rothstein hallgatása miatt, hanem azért is, mert a nonkonformista Jimmy Gold eladta magát a karrierért a reklámszakmában. Morris megöli Rothsteint, és igen, a pénzt is kipakolja a széfjéből, de az igazi kincset azok a noteszok jelentik, amelyekben lehet még legalább egy Gold-regény. Alighogy elrejti a pénzt és a noteszokat, Morrist nemi erőszakért bevágják egy szigorított fegyházba. Évtizedekkel később egy Peter Saubers nevű kamasz, akinek az apja súlyosan megsérült a Mr. Mercedes-merényletben, megtalálja a kincset, úgyhogy a Bill Hodges-féle csapatnak most Pete-et és családját kell megvédenie az egyre eszelősebb és vérszomjasabb Morristól, aki harmincöt év után kiszabadult, és követeli vissza a noteszait meg a pénzét. King a Tortúra óta nem foglalkozott az olvasóval, aki addig bálványozza az írót, amíg baj nem lesz belőle. Az Aki kapja, marja nemcsak vérfagyasztó, bravúros krimi, de azt is bemutatja, hogyan formálja az irodalom az életet - jól vagy rosszul, most és mindörökké.

A macska karmol, a kutya ugat, az ember öl. Az emberek a világ kezdetétől fogva mindig is lehetségesnek tartották, hogy megöljenek más embereket. Az erőszak gyilkos potenciájával a 20. század jelképévé vált. Háborús konfliktusokban soha korábban annyi embert nem öltek vagy kínoztak meg, soha annyi embert nem űztek el otthonából, mint az elmúlt évszázadban. És soha korábban nem fordult elő, hogy az államok ilyen gátlástalanul és kíméletlenül éltek volna erőszakfölényükkel. Ideológiai programok nevében és megbízásából emberek millióit semmisítették meg módszeresen, hurcolták táborokba és kényszerítették rabszolgamunkára. Az erőszak korlátozása azonban az erőszak és az ellenerőszak ördögi köre. Az erőszak jelenségére adott minden magyarázatban ott rejlik a vágy, hogy a vizsgált jelenség egyszer majd véget ér: az erőszak eltűnik, mihelyt az emberek olyan körülményeket találnak, amelyek megengedik nekik, hogy ne legyenek kegyetlenek - sugallják könyveikben jelentős társadalomtudósok. Az erőszak azonban mindenki számára rendelkezésre álló, kézre eső, és ennélfogva vonzó lehetőség, nem üzemi baleset és a legkevésbé sem szélsőséges jelenség - véli Jörg Baberowski. Ahhoz, hogy megtudjuk, valójában mi is történik körülöttünk, amikor az emberek egymásnak esnek és az erőszak eszközéhez nyúlnak, arra a kérdésre kell megtalálnunk a választ, hogy mi mozgatja őket, amikor korlátokat és határokat átlépve megsebeznek vagy akár meg is ölnek másokat.

Az emberiséget túlzottan magabiztossá és felfuvalkodottá teszi már a győzelem előérzete is. Pedig ha sikerülne végre együttműködnie a két civilizációnak, akkor talán újra lehetne írni a történelmet, mely nem a múltunk, nem a jelenünk, és nem is a jövőnk. "Ha az új univerzum valóban megszületik, számos, palackba zárt üzenet sodródik majd benne. Hihetőnek tűnt, hogy a palackok egy jelentős részében olyan tárolómechanizmusok működnek, melyek az adott civilizáció minden tagjának emlékeit és gondolatait magukba zárták, részletes biológiai jellemzőikkel együtt - talán ezek a feljegyzések elegendőnek számítanak majd ahhoz, hogy az új univerzumban egy új civilizáció új életre keltse azt a régi civilizációt."

Bolíviában, egy távoli, eldugott mennonita településen 2005 és 2009 között lányok és asszonyok százaival esett meg, hogy reggel kábán, fájó testrészekkel, zúzódásokkal borítva, vérezve ébredtek, miután éjszaka megtámadták őket. A támadásokat eleinte szellemeknek vagy démonoknak tulajdonították. A közösség tagjai közül néhányan úgy vélték, a támadásokkal Isten vagy a Sátán bünteti a nőket bűneikért; többen hazugsággal vádolták a nőket, hogy így akarják felhívni magukra a közösség figyelmét vagy házasságtörésüket palástolni; megint mások pedig azt gondolták, hogy az egész a nők élénk fantáziájának szüleménye. Végül azonban kiderült, hogy a támadásokért a kolónia nyolc férfi tagja felelős. Az állatgyógyászatban alkalmazott érzéstelenítőszerrel, nadragulyapermettel kábították eláldozataikat, és az eszméletlen nőket megerőszakolták. A bolíviai bíróság 2011-ben bűnösnek nyilvánította a nyolc férfit, és hosszú börtönbüntetésre ítélte őket. De 2013-ban, miközben az elítélt férfiak még börtönbüntetésüket töltötték, a kolóniában újrakezdődtek a korábbiakhoz hasonló támadások és szexuális visszaélések. A Nők beszélgetnek, amelyben két család lányai és asszonyai vitatják meg a történtek után szóba jöhető lehetőségeiket - Semmit sem tenni / Maradni és harcolni / Elmenni -, regény formában alakot öltött reakció ezekre a valós eseményekre, s ugyanakkor a női képzelet terméke.

Elf és Yoli nővérek. Elf világhírű zongorista, elbűvölő, gazdag, boldog házasságban él - és meg akar halni. Yoli elvált, összetört, vicces, mindig más ágyában köt ki, miközben az igazi szerelmet keresi - és kétségbeesetten meg akarja menteni a nővérét. Mikor Elf a legutóbbi öngyilkossági kísérlete miatt hetekre kórházba kerül az újabb turnéja előtt, sem húga, sem szerető férje, Nic nem tudják, mit is tegyenek, versenyt futnak az idővel. Visszahozhatják-e még időben az életbe? Számít-e egyáltalán bármit is a családi szeretet és a közös élmények? Miriam Toews regénye egyszerre humoros és érzelmekkel teli, finom és felkavaró, szórakoztató és elgondolkodtató mű a szeretet határairól és az elképzelhetetlen kihívásokról, amikor a gyermekkor a felelősségek új, felnőtt országává válik.

Brigitte vöröskeresztes ápolónő és kórháztulajdonos - volt - Kongóban. Kezdetben a lakásán, ingyen gyógyított, később szerény díjszabással a klinikáin látta el a betegeit. Hívő katolikus, négy gyerek anyja. Egy kormányellenes tüntetés után az ő kórházába kerül hét sebesült ellenzéki. A tüntetést vérbe fojtják, és még aznap este beállít a klinikára egy ezredes egy üveg formalinnal, hogy Brigitte tegye el láb alól azt a hét rebellis személyt. Csekkfüzetet is hoz, merthogy nem kérik ingyen. Az asszony megtagadja a „kérést”. Megindul a bosszúhadjárat: éjszaka betörnek hozzá, elhurcolják, emberi és női mivoltában minden lehetséges módon megalázzák, és csak egy volt páciense révén menekül meg a haláltól. Kiszöktetik az országból, és a római repülőtéren kirakják az ismeretlenbe. Egy szolgálati útját járó jezsuita karolja fel és igazítja el a bevándorlásügyi hivatal útvesztőiben. Így kezdődik a második élete a nulláról pénz nélkül, olasz nyelvtudás nélkül, barátok nélkül, a családja nélkül, egy idegen földrészen. „A semmi ágán.” Nem szokványos menekültügy. Itt nem fiatal férfiakról van szó, akik szerencsét akarnak próbálni Európában, hanem egy megállapodott nőről, akinek eszében sem volt elhagyni a hazáját - az emberölés azonban nem fér össze a lelkiismeretével és a hippokratészi esküvel. Melania G. Mazzucco tapintatos figyelemmel, empátiával, tárgyszerűen írta meg ezt a megrendítő és elgondolkodtató történetet, amely 2013 januárjában egy tragikus fordulat után kezdődött, és nem tudni, milyen véget ér. Brigitte, aki a hazájában a gyógyításra tette fel az életét, a kongói politika beteg játszmájában csak veszthetett. Rómának mennyit ér egy számkivetett ember élete?

A Bíborszín-ben néhány mondat erejéig feltűnik Tashi, a női beavatási szertartáson átesett olinka lány, akit férje magával vitt az Egyesült Államokba. Ez a könyv az ő története. Női beavatási szertartás… Milyen költői neve van annak a borzalomnak, aminek következtében a legfrissebb adatok szerint kétszázmillió nő és kislány él állandó fájdalomnak, szülési komplikációknak kitéve, megfosztva minden testi örömtől. Tashi beleőrül a tudatba, hogy rosszul értelmezett hűségből önként vetette alá magát teste megcsonkításának, ami miatt fia agykárosodással születik. Tashi afrikai és amerikai énje mellett megszólal fia, férje, férje szeretője, a közös gyerek és az analitikus is - ebből a többszörös fénytörésből áll össze a rettenet kaleidoszkópja. A szöveg szívhez szóló líraiságát a gyomorforgató félmondatok és képek teszik maradandóvá. Alice Walker kiáltványnak szánta a könyvét: „Egyszer s mindenkorra véget kell vetni a nők elnyomásának. Ezt a történetet senki sem fogja szeretni, de remélhetőleg elfelejteni sem tudja majd senki.”

"A császárné a legszebb asszony a világon" - írja Széchenyi István a naplójába, egy másik helyen pedig asszonyi angyalnak nevezi, aki a magyarság érdekeiért még felséges férjével is képes szembeszállni. Ez a két dolog, a csodálatos szépség és az őszinte magyarbarátság magyarázza, miért volt I. Ferenc József szomorú sorsú feleségének mindig is kultusza Magyarországon. Brigitte Hamann nem idealizálja hősnőjét, nem csak az elragadtatás szavait ismeri: Erzsébet nehezen kezelhető tulajdonságait sem próbálja leplezni. Emberközelbe hozza ezt a szabadságvágytól fűtött, az udvari etikett börtönében inkább csak vergődő, lázadó asszonyt, hatalmas képzeletvilágról árulkodó költészetét, tudásszomját, és mindeközben képet kapunk a tizenkilencedik század második felének társasági (és társadalmi) életéről, szépségápolási és gyermeknevelési praktikáiról, politikai mozgalmairól, a Monarchia boldog békeéveiről, valamint Erzsébetnek a magyar kiegyezésben játszott szerepéről. Érdekes portrét rajzol egy nem mindennapi egyéniségről a gondtalan bajorországi gyermekkortól a fényes bécsi napokon, a budai koronázás pompáján és a királyné nyugtalan világkóborlásain át egészen meggyilkolásáig.

"Valódi, hamisítatlan tengerészkülsejű férfi állt előttem, a harmincas és hatvanas évek közt, mosolygós, frissen borotvált arccal, melynek simaságát csak két pompás pofaszakáll tette változatossá. Ezenkívül még hatalmas szakáll lógott az állán, a hátán és a kezein, míg őszbe csavarodott bajusza vállain átvetve tette teljessé a képet [...]. A keresztárboc vitorlájához támaszkodva figyeltem [...], s tűnődtem - kell-e mondanom, olvasóm, hogy jó anyám jutott eszembe. Akinek volt édesanyja, meg fogja érteni ezt a megrögzött szokásomat, hogy mindig, valahányszor sorsom veszélyes helyzetbe sodor, neki szoktam támaszkodni valaminek, s anyámra gondolok." Megejtően "klasszikus" és nagyon is ismerős észjárás, ugye? A hang mindenesetre Karinthyé... Stephen Butler Leacock angol származású kanadai közgazdász a múlt század elején évtizedekig vezette a montreali McGill Egyetem közgazdasági karát. Szaktudományos publikációin kívül számos történelmi és irodalmi műve jelent meg, nemzetközi hírnevét azonban irodalmi paródiáinak köszönheti. A magyar olvasók is leginkább a humorista énjét ismerik a hozzá lélekben igen közel álló Karinthy Frigyes jóvoltából, aki 1927-ben adta közre Leacock-fordításait, jobban mondva -átköltéseit. Kötetünk ezeket az írásokat tartalmazza.

A tenger - a bársonyos és tajtékzó, azúr és háborgó mélyszürke - visszaköszönő téma Hilmi festményein. Dorit Rabinyan is kékkel festi regényének lapjait, halljuk a víz csobogását, felfekszünk simogató hullámaira, de a következő oldalon elrettent dühödt csapdosása.A Rámallahból New Yorkba érkezett palesztin fiú kitartóan ostromolja a művészet csúcsait, amikor életébe berobban a mindent megváltoztató szerelem. Liat, a tel-avivi zsidó lány a kerítés túloldaláról jött. Míg otthon 60 km és a közel-keleti politika választaná el őket egymástól, addig New Yorkban határok nélkül lehet a szerelmük határtalan. A két fiatal a szerelem mellett a békét is ízlelgeti. Vajon lesz-e, lehet-e megnyugvás a számukra kimért, ugyan csak zsebkendőnyi, de mégis végtelenül megosztott földön? A fiú Hebronban nőtt fel, de menekülttáborban is élt a családjával. Apja ateista, anyja azonban eljutott a vallási bigottságig a körülötte zajló események hatására.

Kezdetben csak egy gyilkos, egy öszvér és egy fiú volt. Aztán egy kígyótetem, egy döglött kutya és egy régi írógép. És jött az anya és az öt testvér, majd a lány, aki zsokénak készül, meg a lóversenyek. Később a halál, a gyász, a futás és a fájdalom, a híd és a megtisztulás. De ez még nem a vég. A Dunbar fivérek a saját törvényeik szerint élnek a világban. Az anyjuk meghalt, és az apjuk is magukra hagyta őket. Szeretnek és gyűlölnek, gyászolnak és élnek, küzdenek a felnőttvilág kihívásaival az elhagyatott lóversenypálya tövében. Egy nap azonban az apjuk váratlanul hazatér, és segítséget kér tőlük egy híd megépítésében. Az öt testvér közül egyedül Clay vállalja a feladatot, és ezzel örökre megváltoztatja az életüket. Clay hidat épít a múltjából, a családjából, fájdalomból és szeretetből, a csodákból és a csalódásokból, az életéből, mindabból, ami egy élet kötőanyagát képezi. És közben feltárul a család múltja: a Homérosz iránt rajongó nagyapa emléke, a Kelet-Európából menekült anya és a festőművésznek készülő, megtört apa találkozása egy eltévedt zongoránál, valamint a fiúk ígéretekkel teli gyermekkora. De vajon elég kitartó-e Clay? Lesz-e elég ereje befejezni? Markus Zusak új regénye az áradó történetek és az elfeledett titkok nagyszerű szövedéke. Gyönyörűen megírt könyv a veszteségről, a családi szeretetről és a felemelő megbocsátásról.

"A szerelem helyet követel az életedben, az ágyadban. Láthatatlanul helyet követel a testedben, áthajlítgatja a véredényeket, ott lüktet mindjárt a szívednél. És ha már nincs ott, semmi sem egész többé." Celeste és Roy fiatal, fekete házaspár az amerikai Délen, Atlantában. Celeste művész, a nagy áttörés küszöbén, Roy egy könyves cégnél ügyvivő - és egy év házasság után még mindig "kéken izzik" a szerelmük. Mintha a legjobb úton lennének afelé, hogy megvalósítsák a maguk Amerikai Álmát - amikor váratlanul becsapódik a "meteor", amely szétzúzza világukat. Royt megvádolják és tizenkét év börtönre ítélik nemi erőszakért - amit nem követett el, és a felesége is biztosan tudja, hogy ártatlan. Celeste, bármennyire önálló, a férje nyújtotta biztos fogódzót elveszítve sodródni kezd, és gyermekkori barátjában, esküvői tanújukban, Andréban talál vigaszt. Royjal levelezés útján tartják a kapcsolatot, ám amikor az elítélt férfi öt év után szabadul, és kész visszatérni Atlantába, hogy feleségével folytassák közös életüket, ki kell derülnie a valamennyi érintett számára fájdalmas igazságnak: számot kell vetniük a múlttal, és tovább kell lépniük valami reményt hordozó jövő felé. Ez a felkavaró szerelmi történet három olyan ember érzéseit és gondolatait tárja fel mély együttérzéssel, akiknek sorsát náluk hatalmasabb erők pecsételik meg.

Amerigo, a huszadik század besorolhatatlan és zabolázhatatlan kalandora gyalog érkezett Németországból Itáliába. Magyarként lett az olasz képzőművészeti nagydíj nyertese, az albán kormány megbízott szobrásza, az amerikai galériások kedvence. Az ő domborműve köszönti a Rómába érkezőket, róla írt titokzatosan Szerb Antal az Utas és holdvilág-ban. Hozzá járt fel Federico Fellini, Salvador Dalí és Alberto Moravia, műteremlakásának kilincsét egymás kezébe adták a diplomaták és a bohémek, néha még a titkos ügynökök is. Neki osztottak szerepet A Keresztapá-ban, és miatta vesztek össze a műkritikusok. Különös életútja betekintést enged a művészettörténet eddig ismeretlen részleteibe.

A huszadik század elején egy üzletember-misszionárus brit házaspárnak váratlanul nyoma vész Sanghajban. Fiuk, Christopher Banks Angliába kerül, s a 30-as években már ünnepelt magándetektív Londonban. 1937-38-ban Japán a második világháború nyitányaként sorra foglalja el a kínai nagyvárosokat. Sanghaj sorsa is hamarosan beteljesedik. Titkos brit diplomáciai tárgyalások kezdődnek Japánnal, az egész londoni divatos társaság a fenyegető világégésről beszél - főleg, úgy tetszik, Christopher Banks fantáziájában, aki egyre inkább úgy gondolja: ha nem megy vissza gyerekkora színhelyére, és nem oldja meg élete legfontosabb ügyét - szülei eltűnésének rejtélyét -, semmi sem akadályozhatja meg a keleti béke összeomlását, s vele együtt a nyugatiét sem, hiszen Sanghaj a maga európai negyedeivel valóságos szikra a lőporos hordón. Politikai alvilág (kínai kommunisták és nacionalisták, szovjet kémek, veszélyes angol amatőrök) és üzleti alvilág (ópiumcsempészet) kusza köreibe vész bele Christopher nyomozása során, s ahogy a világ halad a pusztulás felé, úgy hatalmasodik el rajta a rögeszméje - az olvasónak pedig végül magának kell eldöntenie, mennyire megbízható forrásból származik ez az egész történet, és a megoldás csakugyan megoldja-e a rejtélyt.

Franz Kafka 1924-ben a halála előtt arra kérte legjobb barátját, Max Brodot, hogy minden hátrahagyott írását égesse el. Max Brod elárulta ugyan barátját azzal, hogy nem teljesítette kérését, ám megmentette az utókor számára a 20. század egyik legnagyobb írójának legfontosabb műveit. Ezért a hagyatékért kezdődött nyolcvan évvel később Izraelben egy hosszan elhúzódó pereskedés Izrael Állam, Németország és egy nő között, aki sosem találkozott Kafkával és akinek kalandos úton került birtokába ez a felmérhetetlen értékű kincs. Kié Kafka? Izraelé, mert zsidó volt, annak ellenére, hogy sosem járt ott, és még egy utca sincs róla sehol az országban elnevezve? Vagy Németországé, mert német nyelven írt, annak ellenére, hogy húgai a hitleri rezsim áldozataiként haláltáborokban tűntek el? Miképpen lehet biztosítani, hogy valóban mindenki számára hozzáférhető legyen? Benjamin Balint egy oknyomozó újságíró és egyben egy értő irodalomkritikus szemével tárgyilagosan, többféle nézőpontból tárja fel egy prágai születésű, a németet anyanyelvének tekintő izraeli nő és két olyan ország jogvitáját, amely saját viharos múltjának feledtetésére is próbálja felhasználni egy olyan író irodalmi hagyatékát, aki egyetlen szépirodalmi művében sem jelölt meg konkrét helyszínt. A könyv széles képet nyújt a második világháború előtti Prága szellemi életéről, a születőben levő Izrael Államról és megismerjük Max Brodot, a hihetetlenül termékeny, a maga korában közismert, ám kevéssé tehetséges, Izraelbe kivándorolt prágai írót, akire ma már senki nem emlékezne, ha valóban megtette volna, amire barátja kéri. Franz Kafka (1883-1924), a huszadik század egyik legjelentősebbnek tekintett írója német anyanyelvű prágai zsidó családban született. Írásait - amelyek nagy része befejezetlen és csak halála után, részben barátja, Max Brod szerkesztésében jelent meg - az európai irodalom legnagyobb hatású műveiként tartják számon. Legismertebb művei közé tartozik regénye, A per, amelyre ennek a könyvnek a címe utal.

Miután csúnyán összeveszik az anyjával, a tizenöt éves Holly Sykes dacosan otthagyja az otthonát. Nem szökni akar, csupán bebizonyítani, hogy ő már nem gyerek, ám a távolléte alatt súlyos tragédia éri a családját, ami hatással lesz Holly egész életére, a szeretteire... ...és azokra, akiket még nem is ismer. Egy cambridge-i egyetemista, aki vagyonért semmitől nem riad vissza; egy nyughatatlan újságíró, aki a család és a haditudósítás között vacillál; egy megkeseredett író, aki egyre távolabb sodródik a sikertől - az ő életük prizmáján keresztül rajzolódik ki Holly sorsa. Ahogy telik az idő és elketyeg az élet, fény derül egy misztikus csoport létezésére, és egy egész élet látomásai és véletlenei értelmet nyernek egy szürreális, láthatatlan háborúban, amely a világunk peremén zajlik. David Mitchell, a Felhőatlasz szerzője ismét egy korokon és kontinenseken átívelő, epikus történetet alkotott, amely egyszerre sorsregény, metafizikai thriller és meditáció halandóságról és túlélésről.