Európa Könyvkiadó strana 84 z 143

Még hogy James Bond! Még hogy Jason Bourne! Még hogy Jack Bauer! Ismerd meg Victort! A világ legfélelmetesebb bérgyilkosa kénytelen-kelletlen szövetségben a CIA-val. És kezében a lista: három név, három áldozat. Csakhogy a játék minden kipipált névvel komplikáltabbá - és életveszélyesebbé - válik. Ráadás kell? Ott egy oltalomra szoruló nő meg egy felgöngyölítendő összeesküvés - íme, a tökéletes orgyilkos egyszeriben tökéletes célponttá változott! Az ellenség Moszkvától Londonig, Londontól Washingtonig csapongó cselekménye csupa feszültség, csavar és izgató testiség, magas fordulatszámú krimi a javából Lee Child meg A Bourne-rejtély rajongóinak.

A spanyol polgárháború utolsó napjaiban történt, hogy egy köztársasági katona megmentette az ellenség fő ideológusának életét... A különös történet egészen véletlenül jutott a fiatal író, Javier Cercas fülébe, s aztán sokáig nem hagyta nyugodni. Mi is történhetett igazából? El tudjuk-e képzelni azt a pillanatot? A köztársasági csapatok helyzete már reménytelen, vonulnak vissza a francia határ felé, amikor valaki úgy dönt, végezzék ki a francóista foglyok egy csoportját. Köztük van Rafael Sánchez Mazas író, a Falange alapítója és ideológusa. Mazasnak azonban sikerül megszöknie, elrohan az erdőbe, s amikor egy köztársasági katona megtalálja, csak ránéz, majd visszafordul, Itt nincs senki! - mondja a társainak. Cercas úgy érezte, Mazas életéből s főként ebből a sztoriból, a rejtélyből - vajon miért döntött úgy az a katona, hogy megkíméli a fő falangista életét - jó "dokumentumregényt" lehet írni. Meg is írja, de úgy érzi, valami még hiányzik... S akkor találkozik Roberto Bolanóval, a Spanyolországban élő híres chilei íróval, aki elmesél neki egy másik történetet, amely aztán teljesen megváltoztatja a tervezett regényt - sőt magának a szerzőnek az életét is. Mert lehet, hogy Bolano történetének hőse ugyanaz a katona - s talán még él, még lehet beszélni vele... Cercas könyve az elmúlt évtized legnagyobb spanyol könyvsikere, nagyszerű film is készült belőle David Trueba rendezésében. George Steiner szerint "olyan könyv, amely biztosan klasszikussá válik". Javier Cercas 1962-ben született Ibahernandóban. Több kötete megjelent már (esszék, cikkek, regények), amikor 2001-ben a Szalamiszi katonák-kal óriási sikert aratott, számos díjat nyert el hazájában, és világszerte az egyik legolvasottabb kortárs spanyol szerző lett. Hasonlóan sikeres 2009-ben megjelent Anatomía de un instante (Egy pillanat anatómiája) című könyve, melyben az 1981-es spanyolországi puccskísérletet dolgozta fel; valamint legújabb regénye, a Las leyes de la frontera (A határ törvényei), amelyben egy kamaszokból álló bűnbanda történetét meséli el.

"Metró 2033 című regényemben a Végső Háború kevés túlélője a világ legnagyobb légoltalmi menhelyén, a moszkvai metró alagútjaiban és állomásain talál menedéket... Nem is tudom, hány olvasó kérdezte tőlem, mi történt az ő városával, szülőföldjével... és egymás után jelentkeztek nálam a fiatal írók, mondván: szívesen írnék az én vidékemről, avagy megírom a városom történetét a te világodba, a Metró 2033 Univerzumba ágyazva. A Metró 2033 a kezdetektől, a webes megjelenéstől fogva interaktív volt: olvasóim a regény weboldalán folyamatosan végigkövethették a mű keletkezését, és hozzászólásaikkal segítettek alakítani, szabatosabbá és kevésbé kiszámíthatóvá tenni a történetet. Aztán két éve, amikor valaki ismét megkérdezte tőlem, mi történt Szentpéterváron, meg hogy egy fiatal író írhatna-e róla egy regényt, belegondoltam: miért is ne? Folytassuk ezt az interaktív kutatást, csináljunk belőle egy nagy játékot! Fedezzük fel és irányítsuk együtt a Metró 2033 Univerzumot, hadd alakítsák más írók is velem együtt ezt a világot. Azóta húsz regényt jelentettünk meg. Mindegyik 2033-ban játszódik, a Metró 2033 világában. A legtöbb Oroszországban: Szentpéterváron, Szibériában, az Urál vidékén, az ország északi és déli tájain. De persze más nemzetek is képviseltetik magukat: az Egyesült Királyság, Kuba és most már Olaszország is!... Büszke vagyok, hogy egy ilyen nagyszerű, briliáns és innovatív író is, mint Tullio Avoledo, úgy döntött, csatlakozik hozzánk, hogy elmondja, mi történt Itáliában a Végső Háború után. S most a 2033. év térképének egyik pontjáról lassan kezd felszállni a köd... látom a Colosseumot, a Vatikánt... Igen, ez Róma..." (Dmitry Glukhovsky)

Hogy milyen szín a Sziget-kék? Nem sötét és nem is világos, olyan, mint a tenger, de olyan is, mint az ég, mégse hasonlít egyikhez sem, mert benne van a világ minden kéksége. Ez a soha nem látott kékség sugárzik majd a kísérleti lombikból, ha a tudósoknak végre sikerül előállítani a csodaszert, amitől a nagybeteg Mami meggyógyul. Ezt várja szívszorongva Valentin, aki olyan kimondhatatlanul árva, amióta Mami kórházban van, s ezt várja a Sziget minden polgára is, tele reménnyel és aggodalommal. De aggódni, bánkódni nem elég. A Mami iránt érzett szeretet azt diktálja Valentinnak, hogy noha csak kilencéves kisfiú, mégis próbáljon úgy cselekedni, ahogy Mami tenné, ha nem feküdne gyengén és betegen a kórházi ágyon. S Valentin -szíve parancsára- elindul azon az ezer veszélyt és csodát tartogató nehéz úton, amely végül a Sziget-kék orvosság megszerzéséhez vezet.

Viktor Pelevin első nagy világsikere volt Az agyag géppuska, akkor, 1996-ban az orosz Playboy nemes egyszerűséggel az utóbbi évtizedek legjobb orosz regényének nevezte, maga a szerző pedig rejtélyesen azt mondta művéről: "Ez az első olyan regény a világirodalomban, melynek cselekménye az abszolút ürességben játszódik." Nos, ha "ürességben" - avagy "pusztaságban", a Pjotr Puszta nevű főhős üres tudatában -, akkor ez szerfölött színes és izgalmas űr: tele a várva-váratlanul összeomlott Szovjetunió romjainak különös hangulatával, az orosz történelem átkozott kérdéseivel, az orosz kultúra emlékeivel, számítógépes korunk újfajta gondolkodásával, vallás- és mítosztöredékekkel s nem utolsósorban remek történetekkel. Pjotr Puszta egy elmegyógyintézet lakója valamikor a kilencvenes években, ám egyúttal a tizenhetes forradalom utáni években, a polgárháborús Oroszországban él, éspedig mint Csapajev híres komisszárja, Petyka. A két valóságszint a regényben egyenlő mértékben valós (vagy virtuális): hol a polgárháború katonái közt vagyunk, ahol Csapajev és Petyka mély filozófiai beszélgetéseket folytat (a regénybeli vörös hadvezér ugyanis egyúttal a világ lényegét tisztán átlátó buddhista gondolkodó is), hol az elmegyógyintézeti ápoltak között. S megismerjük rémséges - vagy épp rémesen szép - álmaikat: a Maria nevű szappanopera-hősnő és Arnold Schwarzenegger "alkímiai esküvőjéről", egy harakiri történetéről, néhány orosz újgazdag misztikus viszontagságairól... S mindeközben Pjotr éppúgy epedezik a gyönyörű géppuskás lány, Anka után, amennyire a világ - és az agyag géppuska - titkát szeretné végre megérteni...

Ice-T nyomán a hiphop/rap szubkultúra újabb és újabb generációi fedezik fel maguknak Iceberg Slim memoárját. Börtönök, kurvák és drogos sztorik, szex és lehúzós trükkök elevenednek meg a fekete utcákon a volt strici zaftos mondataiban. Lüktet a dzsessz, dübörögnek a verdák, eldördül egy-egy fegyver, és minden előzmény nélkül repülnek a sallerek. Olvasó legyen a talpán, aki eldönti, hol ér véget egy-egy városi legenda, és hol kezdődik Iceberg, a mindent megélt, ravasz csirkefogó legszemélyesebb önvallomása. A jó útra tért strici saját elcsent gyermekkorát is felidézi, és számot vet saját változó értékrendjével. Iceberg - polgári nevén Robert Beck (1918-1992) - visszaemlékezése 1969-ben jelent meg. Kőkemény, kietlen, mégis megható: az afroamerikai közösség öntudatra ébredésének egyik első irodalmi példája, egyszerre kordokumentum és emberséges iránymutatás. Iceberg irodalmi karrierje azonnal felívelt, a hetvenes években sorra jelentette meg a sikeres regényeket, de legszélesebb körben forgatott kötete máig a Strici voltam. Cselekménye akciódús, egy percig sem erőltetett. Filmszerű élességgel száguld végig egy letűnt világon, amelyben személyesen soha nem lehetnél jelen, de mindent megadnál a bennfentes nézőpontért. Iceberg Slim története pedig éppen ezt kínálja fel. Szenvtelenül figyel téged, amint kíváncsiságod egyre mélyebbre húz, és azt sugallja: innen nem szabadulsz.

Will Freeman a világ leggondtalanabb embere: se felesége, se gyereke, de még állása sincsen - vígan éldegél minden idők legnépszerűbb karácsonyi dalának jogdíjaiból, melyet az apja írt valaha. Egyetlen bánata, hogy a nők azt szeretik, ha egy férfinak céljai vannak az életben, ki kell hát találnia valamit, ami a szemükben izgalmassá teszi. Egy egyedül álló apa igazán különleges, sőt hősies színben tűnhet fel előttük, így aztán Will úgy dönt, gyereke lesz. Persze nem igazából (még csak az kéne!); elvégre egy fiktív gyerek is elég ahhoz, hogy a nőknek imponáljon. Az egyedül álló szülők klubjában azonban -balszerencséjére- nemcsak egy frenetikus szőke nővel ismerkedik meg, hanem egy furcsa, tizenkét éves fiúval is. Ettől kezdve Will, a -szabad ember- már nem is annyira szabad - a különc Marcusnak ugyanis, akit az iskolában módszeresen kínoznak a többiek, az élete függ tőle, hogy valaki végre megtanítsa rá, hogyan kell gyereknek lenni. S ki más lenne erre alkalmasabb, mint Will Freeman, aki igazából sohasem nőtt fel, s ugyanaz tölti ki az életét ma is, mint ami egy kamasz fiúét: a rockzene, a foci, a csajok? Akárcsak a "Pop, csajok, satöbbi..."-ben, Hornby szellemesen, okosan, élvezetesen ír egyszerű és mégis különös emberek mindannyiunk számára ismerős érzelmeiről és élethelyzeteiről: barátságról, szerelemről, szenvedélyről, magányról, depresszióról. És a rockzene témája sem hiányzik a regényből: az események azon a napon vesznek különös fordulatot, amikor öngyilkosságot követ el Kurt Cobain, a Nirvana legendás énekese...

Terjed a bűnözés! A karhatalom képtelen megállítani! Már az igazságszolgáltatás sem bír vele! Az alkotmány nem működik: jön a rendőrállam? Nem. A megoldás egy szupertitkos szervezet, amely - ha kell, törvénytelen eszközökkel - adatokat gyűjt, felderít, majd - ha kell - zsarol, fenyeget, visszaszorít. Létéről és céljáról csak az elnök tud, a szervezet, vagyis a KÚRA vezetője (munkatársai nem, ők azt sem sejtik, kinek dolgoznak), meg az egyszemélyi végrehajtó, aki - ha kell - öl is: ő Remo, a Pusztító. Siva megtestesülése. Mestere pedig, aki harcművészeti szupermenné képezi ki: Csiun, az agg koreai, aki még nyolcvanévesen is halálos. Ez a pulp fictiont idéző kalandos-humoros sorozat, amely ma már százötven kötetre rúg, az 1970-es évektől hódít, amely ma már százötven kötetre rúg, az 1970-es évektől hódít, eddig több mint ötvenmillió példány kelt el belőle. S ha az olvasó egy sokkal durvább Fülig Jimmyt és egy sokkal veszedelmesebb Piszkos Fredet lát két hősünkben, bizony nem téved nagyot...

A szentimentális regényeket olvasgató, önmagát regényhősnők helyébe képzelő Tatyjána beleszeret a távoli fővárosból érkező Anyeginbe. A világirodalom egyik leghíresebb levelében szerelmet vall neki, a férfi azonban visszautasítja. Aztán a regény végén a két főhős újra találkozik: ekkor a nagyvilági férjes asszony, Tatyjána kap szerelmes levelet Anyegintől, és ő utasítja vissza a férfit. Bár van még a regényben névnapi ünnepség, rejtélyes álom, tragédiába torkolló férfibarátság, halálos kimenetelű párbaj, mégis egyszerű cselekmény ez. A varázs azonban évszázadok óta tart. Ahogy a magyar irodalom egyik legnagyobb Anyegin-rajongója, Kosztolányi Dezső írta: "Ott áll Tatjána, Olga, Anyegin és Lenszkij, mint egy örökkévaló álomban, mozognak, sírnak és teáznak, egymásra merednek, s úgy rémlik, nem is múlnak el soha."

A szentimentális regényeket olvasgató, önmagát regényhősnők helyébe képzelő Tatyjána beleszeret a távoli fővárosból érkező Anyeginbe. A világirodalom egyik leghíresebb levelében szerelmet vall neki, a férfi azonban visszautasítja. Aztán a regény végén a két főhős újra találkozik: ekkor a nagyvilági férjes asszony, Tatyjána kap szerelmes levelet Anyegintől, és ő utasítja vissza a férfit. Bár van még a regényben névnapi ünnepség, rejtélyes álom, tragédiába torkolló férfibarátság, halálos kimenetelű párbaj, mégis egyszerű cselekmény ez. A varázs azonban évszázadok óta tart. Ahogy a magyar irodalom egyik legnagyobb Anyegin-rajongója, Kosztolányi Dezső írta: "Ott áll Tatjána, Olga, Anyegin és Lenszkij, mint egy örökkévaló álomban, mozognak, sírnak és teáznak, egymásra merednek, s úgy rémlik, nem is múlnak el soha."

A zseniális nyomozó, Eraszt Fandorin újabb története végre-valahára egy hamisítatlan szerelmes regény. 1911-ben járunk immár - Fandorin fáradhatatlanul edzi testét, és pallérozza elméjét: ahogy öregszik, egyre erősebb, bölcsebb, tökéletesebb akar lenni. Azért nem mentes minden hiúságtól: számít rá, hogy őt bízzák meg a nyomozással a Sztolipin miniszterelnök ellen elkövetett merénylet ügyében. Ám ehelyett Csehov özvegye, Olga Knipper keresi fel azzal, hogy segítsen egy színésznőnek, akit halálos veszély fenyeget. Eraszt elmegy a Noé Bárkája színház Szegény Liza-előadására, amelyben ez a bizonyos Eliza játssza a főszerepet - és azonnal halálosan beleszeret. Az előadás végén a nézőkkel együtt ő is döbbenten látja, hogy az egyik virágkosárból egy mérgeskígyó bukkan fel... Altairszkaja nem hal meg: de itt a bizonyíték, hogy valaki valóban az életére tör. Eraszt ettől kezdve a színházban dolgozik, dramaturgnak álcázva magát próbálja kideríteni, mi és ki áll a rejtélyes események mögött - ám ezúttal a szerelmi láz már-már elhomályosítja elméjét: alig képes a nyomozásra koncentrálni, pedig egyik szörnyű gyilkosság a másikat követi. Hű társa, Masza tanácsára még egy japán stílusú színdarabot is ír, hogy meghódítsa a varázslatos szépségű, de szeszélyes és még a különleges dedukciós képességekkel megáldott Fandorin számára is oly kiismerhetetlen színésznőt... Olvasson bele: Részlet a könyvből

Tommy és Tuppence fölött eljárt kicsit az idő. A második világháború elején kénytelenek tudomásul venni, hogy az ő tudásukra már nincs szükség, hiszen jönnek a fiatalok, többek között az ő gyerekeik is. De aztán mégiscsak megkérik Tommyt, segítsen egy német ügynök kézre kerítésében. Alig van nyom, amin elindulhatna, még azt sem tudni, nőt vagy férfit keres. A Sans Souci panzióban száll meg álnéven, és reméli, hogy veleszületett kitartása és józan esze nyomra vezeti. Másban nem bízhat. De Tommyt ilyen apróságok nem bátortalanítják el. Tuppence pedig, hiába igyekeznek távol tartani a veszélytől, természetesen beleveti magát a sűrűjébe...

A chilei Roberto Bolano (1953-2003) immár világhírű nagyregényének főhősei, Arturo Belano és Ulises Lima, két zsigeri realista költő 1975 szilveszterén útnak indul egy kölcsönkapott Impalával, hogy fölkutassa a századelőn, a mexikói forradalom után rejtélyes módon eltűnt Cesárea Tinajerót. Húsz éven és kontinenseken átívelő útjuk során látnak mindent: szerelmet, halált, idegösszeomlást, párbajokat, irodalmi és kiadói életet, drogot, szerencsés és szerencsétlen fordulatokat, erőszakot, eltűnéseket és előtűnéseket. A történetben sajátosan keveredik a fikció és a valóság, a nyomozás számtalan szereplője és tanúja között akad mocskos szájú ösztöndíjas, illegális bevándorló potyautas sokmilliós totónyereménnyel, Trockij dédunoka, lelkes Octavio Paz-rajongó, Sade márkit olvasó francia egyetemista lány, visszavonult mexikói torreádor, labilis neonáci, és mellettük kritikusok, költők, múzsák, csavargók tömege. Az ő megnyilatkozásaikból mozaikszerűen összeálló "road movie-t" thrilleri izgalmak sorozata és direkt, kíméletlen humor szövi át. "Gabriel García Márquez óta a legfontosabb latin-amerikai író." (San Francisco Chronicle)

Robert Merle (1908-2004) öt híján száz évet élt meg, de bízvást elmondható, hogy már életében halhatatlanná lett. Különösen szívükbe zárták őt a magyar olvasók. Művei - a Mesterségem a halál, A sziget, az Állati elmék, a Védett férfiak vagy a tizenhárom kötetes Francia história-sorozat darabjai és a többi - még a szerző életében nem kevesebb, mint nyolcvanegy kiadásban és összesen három és fél millió példányban jelentek meg nálunk, és népszerűsége az elmúlt évtizedben sem hagyott alább. Nagy sikerei közül is kiemelkedik a katasztrófavíziós antiutópiák egyik legnagyszerűbb előképe, az 1972-es Malevil. Apokalipszisfreskó és klasszikus túlélőhistória, egy szélsőséges helyzetbe zárt közösség működésének és esélyeinek analízise, egyúttal lebilincselő kalandregény ez a könyv. Hősei arra ocsúdnak egy sziklafal védte dél-franciaországi várkastély borospincéjében, hogy pusztító atomkatasztrófát éltek túl. Vajon elegendő esélyt ad-e némi élelem, jószág és vetőmag, hogy ne pusztuljanak éhen? S ami legalább ilyen fontos: sikerül-e újjászervezniük az életüket és megvédeni magukat az új barbárság váratlanul felbukkanó erőivel szemben? A regénybeli sötét jövő dátuma, ahogy például Orwell 1984-es éve is, immár a múlté. De megnyugvásra semmi ok: a történet aligha ért véget.

Hogy az életregénynek (...) miért az a címe, amelyről okkal hihető, Beethovent vagy korát idézi, egyszerű magyarázata van: a parányi mestermű szöveg nélkül készült, a két érdekelt, a mester és Elise nyilván tudták, mit beszélnek a hangjegyek, mi csak találgathatjuk, pedig a dallam mond valami határozottat, amely szóval, beszédben rekonstruálható. Anyám szerint az emberiség milliárd és milliárd Eliséből áll, s mindegyikük kihallhatja Elise dalából a neki szóló személyes üzenetet, kérdést vagy utasítást, ami Elisének, annak az eredetinek is mondott valamit, de mond nekünk is, mindenkinek közülünk, aki hajlandó így némán eldúdolni a dalt és kiszűrni belőle, mire kér tőle állásfoglalást a mester. Én úgy éreztem, Beethoven azt kérdezi fiatal magamtól: "Mit felelsz, ha választ kér a Kor? Hallgatsz? Vagy szólsz?" Én szóltam: egy teljes írói életmű igazolja vissza. (...) Hadd ajánljam eddig fel sosem tárt esztendőim végre rögzített történetét az Ismeretlen Olvasónak. Hallja ki csak ő is Elise szövegtelen dallamából a neki szóló üzenetet, ahogy a regény főszereplője, Cili értette, mit közöl a nagy titkok közül vele a mester, miért mondatja vele a dallamhoz ezt a szöveget: "Gondolj rám, ha egyszer nem leszek. Sokszor. Sokszor."

Hastings kapitány több év argentinai tartózkodás után végre ismét Londonban találja magát. Első útja öreg barátjához, Hercule Poirot-hoz vezet. De jaj: Poirot csomagol, indulóban van Dél-Amerikába! Ám ekkor egy férfi zuhan be az ajtón, aki csak a négyes számot rajzolja gépiesen egy papírra. Amikor az ismeretlen magához tér, rövid ismertetést ad négy gonosztevőről. Egy kínairól, aki a társaság esze. Egy amerikairól, akit a dollár jele szimbolizál. Egy francia nőről és a negyedikről: a gyilkosról. Poirot tehát marad, és fölveszi a harcot a Nagy Négyes ellen.