Európa Könyvkiadó strana 92 z 143

Tommy Beresfordnak és Tuppence Cowley-nak, mint az első világháború után a legtöbb fiatalnak, nincs se pénze, se munkája. Az izgalmat hajszolva nagy fába vágják a fejszéjüket: elhatározzák, hogy magándetektívek lesznek. Megalapítják az Ifjú Kalandorok Rt.-t, amely így hirdeti magát: "Mindenre kaphatóak, bárhová elmennek." Első megbízatásuk, melyet a gyanús külsejű Mr. Whittingtontól kapnak, máris egy időzített politikai bombát rejteget. Azt a szigorúan titkos iratot hajkurásszák, amely rejtélyes körülmények között eltűnt, mikor a Lusitania gőzös elsüllyedt. És arra is választ keresnek, kicsoda lehet Jane Finn, akinek elég a nevét kimondani, és rettegés költözik az emberek szemébe. A megfoghatatlan és kegyetlen Mr. Brown gonosz szándéka pedig mindenhova követi őket. Nem is sejtik, ez a kaland mennyi veszéllyel jár... Agatha Christie-nek ez az első, izgalmas Tommy és Tuppence-regénye, tele nemzetközi cselszövéssel és gyilkossággal. A regény más kiadónál, más fordításban már megjelent.

Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és moszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét - Piscine Molitor - egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: =3,14. Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező - a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel - valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna - és egy bengáli tigris! Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren? Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit? - A Spanyolországban született, Kanadában élő Yann Martel egy csapásra világhírű lett ezzel a lebilincselően izgalmas és fájdalmasan szép könyvvel. Megkapta érte a Booker-díjat, rengeteg nyelvre lefordították, és állandó szereplője a bestsellerlistáknak. "Akik azt hiszik, hogy a regény meghalt, olvassák Yann Martelt - megdöbbenéssel, gyönyörűséggel és hálával." -(Alberto Manguel). "Ez a fantasztikus út. Az öreg halász és a tenger-t idézi, Amado és García Márquez mágikus realizmusát meg a Beckett-féle abszurdot... Yann Martel nagyszerű munkát végzett." -(Globe and Mail). "Martel úgy ír, mint egy együttérzőbb Paul Auster." -(Times Literary Supplement) "Martel káprázatosan tudja kifejezésre juttatni az eddig kifejezhetetlent." -(Mail on Sunday) "Italo Calvinóra emlékeztet." -(Independent on Sunday)

Hastings kapitány érdeklődve figyeli, ahogy Hercule Poirot a reggeli postáját bontogatja. Az egyik levelet kétszer is végigfutja. Hastings kérdésére, hogy ki írta a levelet és miről szól, a belga detektív egyszerűen átnyújtja neki, hogy olvassa el. A kapitány értetlenkedik: a levél nem is szól semmiről! Miss Emily Arundell, minden kétséget kizáróan egy vénlány, Poirot segítségét kéri - de hogy miben, az nem világos. Poirot nem habozik, nemsokára útra kel, Miss Arundell házán azonban "Eladó vagy kiadó" tábla lóg. Mint kiderül, a kisasszony nemrég meghalt, és végrendelete azóta is szóbeszéd tárgya a faluban. Mivel Agatha Christie szövi a mese szálát, sejthetjük, hogy a halállal és a végrendelettel sincs rendben minden... Poirot-t ez alkalommal nemcsak kis szürke agysejtjei vezetik nyomra, hanem egy kedves foxterrier is.

Egy kopaszra nyírt, sebhelyes testű kislány ül a tengerparton, és egyre csak azt ismételgeti: Én, Én, Én... Beszélni tanul, miután éveken át elvadultan élt, mint egy kis állat, a part sós homokját ette, és nem volt kapcsolata az emberekkel. Mert ő, Karen Nieto más, mint a többiek. S amikor megérkezik Mazatlánba a nagynénje, hogy átvegye örökségét, a helyi tonhalfeldolgozó üzemet, és nagy türelemmel nekiáll megszelídíteni Karent, mindkettőjük számára egy új világ nyílik meg. Karen számára a nyelv, a kultúra, az emberek világa; a nagynénje számára pedig egy különleges elme, amely bizonyos dolgokban az idióták szintjén van, másokban viszont zseniális. Az autista kislányból, miután kínkeservesen megtanulja értelmezni az emberi gesztusokat, sikeres, sőt dúsgazdag felnőtt lesz, de furcsa gondolkodásával mindegyre meglepi vagy meghökkenti a környezetét. Mert Karen nem tud hazudni, és nem érti a metaforákat meg az eufemizmusokat. S a tengerben, a tonhalak és egyéb vízi teremtmények között mindig jobban érzi magát, mint az emberek között, akik olyan nagyra vannak azzal, hogy ők gondolkodnak. Hogy "gondolkodnak, tehát vannak". Karen biztos benne, hogy ez butaság. Mert ő van, és kész. Minden és mindenki előbb létezik, és csak utána - néha - gondolkodik. A mexikói Sabina Berman elsősorban drámaíró: nemzedékének egyik legnépszerűbb és legtermékenyebb színpadi szerzője a spanyol nyelvű világban. Amellett film- és színházi rendező, s nem utolsósorban prózaíró is, akinek ez a 2010-ben megjelent, elbűvölő humorú és gondolatébresztő regénye az utóbbi évek legnagyobb mexikói világsikere.

Kaotikus a világ? Vagy éppenséggel ijesztően egyszerű? Megfoghatatlan erők irányítják, követhetetlen sebességgel változik, vagy nagyon is világos, hol vannak a bajok? Szolgál-e valamire a temérdek tapasztalat és történelmi tanulság, ma, amikor minden tudás és információ elérhető, amikor gyakorlatilag nincs technikai gátja a kommunikációnak? Dönthetünk-e a saját sorsunk és gyermekeink-unokáink sorsa felől, vagy irányíthatatlanná váltak az életünket meghatározó erők? Ilyen és hasonló átfogó kérdésekben próbál rendet teremteni Jacques Attali, a páratlanul sokoldalú polihisztor, akit, mint a kelet-európai országok magángazdaságának segítésére alapított Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) alapítóját és első elnökét ismerhettünk meg. Az író, professzor, közgazdász és elnöki tanácsadó segélyakciókat szervez, küzd a nukleáris fegyverek ellen, nonprofit szervezetével nyolcvan országban támogatja a mikrofinanszírozást, szorgalmazza az európai felsőoktatás egységesítését, és számos más globális témában tesz javaslatokat ötven könyvében és egyéb publikációiban. Könyve páratlan rálátást kínál a történelmi nagybirodalmak működésére, és világos, megszívlelendő tanulságokat von le arra nézve, miként lehetne kikerülni az emberiség jövőjét - közeljövőjét! - fenyegető veszélyeket azzal a páratlan mennyiségű tudással, emberi és technikai lehetőséggel, amelyet mindeddig felhalmoztunk. A múlt, a jelen és a jövő élvezetes és tanulságos történelemkönyve.

Egy szörnyűséges bűncselekmény örökre meghatározza Tommy életét. Nem sok boldogság van a nyolcéves Tommy Bedford életében. Szülei idősek és zárkózottak, őt pedig bentlakásos iskolába járatják, mert a középosztálybeli angol családoknál így szokás, és mert ott leszoktatják majd az ágybavizelésről, és kemény legényt faragnak belőle. Tommy szenved a szadista diáktársaktól és szadista nevelőktől, ezért egy álomvilágba menekül, amelyet cowboyok és indiánok népesítenek be. Egy nap megtudja, hogy nővérét, Diane-t, a tehetséges fiatal színésznőt Hollywoodba hívják filmezni, és nem mással fog együtt élni, mint éppen Tommy egyik példaképével, egy westernhőssel, de az a legjobb az egészben, hogy Tommyt is viszik magukkal. Jó ideig minden olyan szép, mint egy mesében, idővel azonban rosszra fordulnak a dolgok, és végül szörnyűséges bűncselekmény történik, amelyhez sötét titok kapcsolódik. Tommy csak sok-sok év múlva hajlandó szembenézni régi és új démonaival, amikor fiát gyilkosság vádjával katonai bíróság elé állítják, és miközben fia igazáért küzd, felfedezi, hogy van, amikor a bátorság azt jelenti, az ember mindig mindent elszántan, teljes erőbedobással, vagyis semper fortis csinál. Nicholas Evans különleges tehetséggel teremt emlékezetes szereplőket, tanulságos történetei mindig az élet nagy kérdéseivel foglalkoznak. Aki megkönnyezte "A suttogó"-t, ezt a regényét is szeretni fogja.

Korfu: romantikus születésnapi mulatság, jégszekrény-eltérítéssel, megfeneklett sétahajóval, nagyarányú koplalással. London: Állatkereskedés - szakértelem és állateledel nélkül. Kamerun: hogyan pottyant mérges kígyó a díszvacsora díszvendégének tányérjába? És megint London: az orrvérzés félelmetes gyógymódjai. Bournemouth: az angol tengerpart szókimondó asszonysága. "Ez a kölyök nem normális", mondta ingerülten 1931-ben Lawrence Durrell, és ezt a megjelölést alkalmazta kisebb variációkkal azóta is Gerald öccsére. Márpedig Gerry, a család fekete báránya szerint épp hogy ő maga az egyetlen józan ember egy tébolyult világban; és a bolondok gyülekezetének néhány igen kellemes példányát vonultatja fel könyvének lapjain. "A halak jelleme" méltó folytatása annak a sorozatnak, amelyet a "Családom és egyéb állatfajták" meg a "Madarak, vadak, rokonok" nem egészen dicstelenül kezdett. Réber László rajzai csodálatos harmóniában egyesülnek a bogaras családnak, a távoli vidékek növény- és állatvilágának és a közelebbi tájak csudabogarainak mulattató történeteivel.

John Carr, alias Oliver Stone, minden idők egyik legtehetségesebb bérgyilkosa és a Teve Klub vezetője a Fehér Házzal szemben lévő Lafayette Parkban áll, és az életén töpreng. Évtizedeken keresztül azért küzdött, hogy lezárhassa a múltját, és most, amikor végre megtehetné, az Egyesült Államok elnöke személyesen kéri fel egy utolsó rendkívül veszélyes, titkos akcióra. Ekkor azonban pokolgép robban a parkban, és a küldetés módosul, mielőtt egyáltalán elkezdődhetett volna: Olivernek meg kell találnia a merénylőket, akik az amerikai elnök és a brit miniszterelnök életére törtek. Ebben a brit hírszerzés, az MI6 egyik női ügynökét adják mellé társnak. Ellenfeleik hihetetlenül találékonyak, és minden jel arra mutat, hogy a merénylet csupán a kezdete volt egy nagyszabású akciósorozatnak. Oliver ismét azokat hívja segítségül, akikért tűzbe tenné a kezét: a Teve Klub tagjait. Ám lehetséges, hogy ezúttal éppen ez bizonyul végzetes hibának. David Baldacci hazai rajongói és a politikai thrillerek kedvelői most sem fognak csalódni, mert izgalmakban és összeesküvés-elméletekben ezúttal sincs hiány. Ezzel a kötettel véget ér a Teve Klub-sorozat, amelyet A Teve Klub, A gyűjtők, A bosszú, Isteni igazság és A pokol tornáca alkotnak.

"Lefogadom, hogy egy járókeretes öregasszonyra számítottál, és e helyett két Valentino ruhás pipit találsz magassarkúban." Justine Nolan magas, karcsú, szőke, fiatal nő: Emmy-díjas, híres dokumentumfilm-rendező. Apja már nem él, imádott nagyanyja légi szerencsétlenségben halt meg tíz éve. Édesanyja sohasem volt közeli kapcsolatban vele, a karrierje mindig fontosabb volt neki, mint a család. Talán csak ikerbátyjára számíthat biztosan, aki felesége halála óta egyedül neveli gyönyörű, kivételesen okos kislányát. Justine végre elkészül legújabb filmje utómunkálataival, pihenésképpen elutazik hát Connecticutba, gyermekkora kedvenc házába, ahol egy anyjának címzett levelet talál - Isztambulból. Egy idegen írta, és meglepő információkat közöl a nagymamáról. Justine elindul, hogy fényt derítsen a titokra. Felfedezi Isztambult, ezt a mesebeli várost, amely Európa és Ázsia határán áll. Megkeresi a levél íróját, nagyanyja kortársát és barátnőjét, és találkozik a nő feltűnően vonzó és nőtlen unokájával. Isztambul varázsa, családi titkok, a második világháború legsötétebb napjai - hősies bátorság, gonosz előítéletek és természetesen sok-sok szerelem: Barbara Taylor Bradford szokás szerint mesterien bonyolítja a szálakat és mozgat népes szereplőgárdát koldusszegénytől dúsgazdagig.

Miután egy antológia szerkesztése során több száz novellát elolvasott, Stephen King ismét kedvet kapott ehhez a rövid, tömör formához, mellyel karrierjét kezdte. S hogy akadt-e témája is hozzá? Ott az utazó katalógusárus, aki felvesz egy néma stoppost, hogy megossza vele felesége hűtlenségének történetét, nem is sejtve, hogy a szótlan férfi nagyon is figyel. Ott a férfi, aki egy mobilvécébe zárva tanulja meg újra szeretni az életet. Ott van az ember, aki nem ment be azon a végzetes szeptemberi napon dolgozni, s munkatársai hátrahagyott holmija révén nemcsak maga, de mások lelki békéjét is helyre kell állítania. Vagy ott van N., aki egy pszichiátert keres fel kényszeres viselkedése miatt, de a történetnél sokkal többet, rémületesebbet is átad neki. Napnyugta után: nevezzük szürkületnek, nevezzük félhomálynak, de olyan időszak ez, amikor az emberi kapcsolatok természetfeletti színezetet kapnak, amikor semmi sem az, aminek látszik, amikor a képzelet a sötétségbe foszló árnyékok után kap. A tökéletes időpont Stephen Kingnek.

"Nem írtam naplót, nem volt hozzá se türelmem, se tehetségem. És mert csak emlékezetemre hagyatkozhattam, ez a múltidéző könyv szeszélyes, hiányos. Ki ne tudná: mindenfélével, jóval-rosszal zsúfolt elménk torzít, átrendez, ezt a részletet homályba meríti, amazt aránytalanul erős fénybe emeli. Nem írhattam hát hagyományos önéletrajzot, történetem nem az elején kezdődik, nem is szabályosan folytatódik, rendje önkényes, akár egy-egy mondatban is többféle idő csúszik össze, az elbeszélés a féltudat ismeretlen vonzástörvényei szerint alakul, ezért a hosszú, erre-arra indázó, túlterhelt mondatok, a tagolatlan szöveg. Úgy képzelem, írásom félig-meddig esszé, szándéktalan önelemzés, ki kellene derülnie belőle, mi, mikor, miért épült bele szellemi szervezetembe. És verseimbe, mert verseim természetéről is szerettem volna szót ejteni. Honnan vettem az anyagukat, képeiket, milyen szándékok, milyen véletlenek alakítják szerkezetüket, külső-belső világukat, hol van többnyire személytelen tárgyiasságunk hátterében a mégiscsak nélkülözhetetlen személyes, a csakis-az-enyém? Ha innen nézem ezt a műfajtalan munkát, töredékes műhelytanulmánynak is mondhatom." (Lator László) A könyv CD-mellékletén Lator Lászlóval beszélget Kelevéz Ágnes.

"Nem vagyok tündér, és ez itt nem mese." Jonas teljesen átlagos, hétköznapi életet él. Van két kisfia, felesége és szeretője, szövegíróként dolgozik egy reklámügynökségnél, nem nagyon szereti a munkáját, de nem is nagyon ért hozzá. Míg egy napon, a parkban eltöltött ebédszünetben oda nem lép hozzá egy férfi, azzal, hogy teljesíti három kívánságát... Glavinic írásmódjának jellemző vonása, hogy mindig valami geg, valami jól ismert toposz indítja el a történetet, amely aztán egyszer csak váratlan fordulatot vesz, és alaposan kicselezi az olvasó elvárásait. A vágyak élete groteszk és szürreális, szép és kegyetlen könyv, amely az álmok szenvtelen pontosságával beszél a vágy, a szorongás, a szerelem és a bűn természetéről. A szerző, Thomas Glavinic 1972-ben születetett Grazban, jelenleg Bécsben él. 1991 óta publikál, előtte reklámszövegíróként és taxisofőrként dolgozott. A fiatalabb osztrák prózaírónemzedék egyik figyelemre méltó képviselője.

"Keresek valamit a mélyben, valami magot, magamban és magamon kívül (magamon kívül keresem), ahogy egy fa évgyűrűi mentén befelé haladva, ahogy Peer Gynt hántja le a hagymahéjakat. Van legmélye, van mag, talán több is, csak azt nem tudom, melyik az igazi: a gyerekkor, a magzati lét, a halál vagy a fogantatás előtti világ. Mire rakódik rá minden más: a nőiség, a szerelem, a gyász, a világban való élet? Keresem" – írja legújabb, immár negyedik verseskötetéről a legmaibb magyar költészet egyik vezéregyénisége, François Villon és Bolond Istók közeli rokona, a minapi "Irgalmasvérnő", a szerepjátékok népszerű mestere, Kiss Judit Ágnes. Az új kötet talán "komolyabb", talán szomorúbb az eddigieknél. Végső választ azonban – szerencsére – ezúttal sem kap az olvasó. A keresés folytatódik.

Az életben maradás gyerekkori kalandjáról szól ez a könyv. Miután a Gestapo 1944 májusában, tizenegy éves koromban a szüleimet letartóztatta, sikerült megvesztegetnem a helyi hatalmat, hogy a csendőrök negyedmagammal, egy nappal a gettóba zárás és az Auschwitzba szállítás előtt fölengedjenek Berettyóújfaluból a rokonainkhoz Budapestre, ahol még adódott némi haladék. Elutaztunk, életben maradtunk, és hazatértünk a faluba. A többi zsidó gyereket addigra elnyelték a hamvasztókemencék. Egy év, a felnőtté válás története, és aztán érzelmes és fanyar visszatérések. "Télikabátban járkáltam a szobámban, hideg, száraz ürülékszag terjengett a fürdőszoba felől, a földön a vastag szemétben ott voltak a fogalmazványok, amelyek kiérdemelték tanítóim dicséretét, ott voltak a szétszórt lapok a fényképalbumokból, a nyaralások az erdélyi Kárpátokban, a máramarosi havasokban, és az azóta elgázosított nagynénik, unokatestvérek. Nem vettem fel semmit a földről, s ha mégis, akkor visszatettem. Tavalyi kabátom még nem volt sem szűk, sem rövid, az elmúlt évben egy centit sem nőttem, inkább talán tömörödtem. Néztem az épen maradt tükörben csodálkozó arcomat, álltam a megalázott halmazban, a honvágy csúfságában, és biccentettem annak a kis figurának, aki lám, így hazatalált."

Az írónő egyik legnépszerűbb művében édesanyjának, Jablonczay Lenkének életét és sorsát, valamint egy család és egy egész korszak történetét írta meg dokumentumregény formájában: naplók, háztartási könyvek, a szereplők versei, elbeszélései, levelek, szóbeli és írásbeli visszaemlékezések feldolgozásával. A regényt utoljára 2010-ben jelentettük meg a szerzői sorozatban, s most megújult külsővel adjuk közre.

"A haarlemi tulipántársaság díjat tűzött ki a szénfekete nagy tulipán fölfedezésére - nem merjük azt mondani, hogy létrehozására -, ami akkor megoldatlan probléma volt, sőt megoldhatatlan problémának is látszott, ha tekintetbe vesszük, hogy abban a korban még a természettől fogva sötétbarna fajta sem létezett. Mondogatták is, hogy a díj alapítói akár kétmillióra is szabhatták volna a díjat százezer frank helyett, minthogy a dolog úgyis kivihetetlen. De azért a tulipánkertészeket mégiscsak lázas izgalom fogta el. Némely kertészek átvették magát az ötletet, de megvalósíthatóságában nem hittek; a műkertészek fantáziája azonban olyan élénk, hogy ámbár eleve kilátástalannak ítélték elképzeléseiket, mégsem tudtak többé másra gondolni, mint arra a nagy fekete tulipánra (...). Van Baerle is azok közül a tulipánkertészek közül való volt, akiket magával ragadott az ötlet; Boxtel azok közé tartozott, akiket az üzlet érdekelt." A XVII. századi Hollandiában játszódó történet véres mészárlással kezdődik: a franciapárti Witt testvéreket Orániai Vilmos hívei - hazaárulás vádjával - felkoncolják. Cornelius van Baerle az egyik Witt testvértől titkos levelet őriz, s emiatt letartóztatják és halálra ítélik. Halálos ítéletét az utolsó pillanatban életfogytiglani fogházra változtatják. A börtönbe Cornelius becsempészi a dédelgetett tulipánhagymát, és nem is sejti, hogy a zord falak egy másik ritka virágszálat is rejtenek: az ördögien kegyetlen porkoláb szépséges leányát, Rosát. Erény és bűn, szerelem és kapzsiság, árulás és hősi halál, uralkodói önkény és igazságtétel - a romantikus regények minden eleme együtt van ebben a jellegzetes Dumas-históriában.