Európa strana 33 z 47

„A lányok sorban álltak, szétterpesztett lábbal. Integettek a kocsiknak. Az egyik kezükkel, mert a másikkal a szoknyájukat tartották,könyökük a híd korlátján... Négy fiatal pina. Ki ne lenne rá kíváncsi?” Mit csinálsz, amíg szüleid a társadalom hasznos tagjaikéntdolgoznak, keresik és költik a pénzt? Tanulsz és játszol, gyűjtöd a tapasztalatot,hogy majd te is a társadalom hasznos tagja lehess... És persze kipróbálod azt is,amit nem szabad. lehet. A Közöd? kamasz hősei meg akarnak élni, meg akarnak tapasztalni mindent, amit tabuként kezel a civilizáció. Az a gyűlölt civilizáció, amelytől magányosnak érzik magukat akkor is, amikor együtt vannak. Megélni a gyönyör és a kín, a hatalom és az alávetettség mámorát!Beleröhögni a halál képébe! Persze lehetőleg a másokéba. Mert szabadok vagyunk.„ Csont nélkül szabadok. Nem így születtünk, nem így neveltek minket:azért vagyunk szabadok, mert azok akarunk lenni. Igaz vagy sem?”

„...Másnap az állomás bougainvillea-bokra mellett vártam a tízórai Micheline-re, ami Tillie-t is elvitte. Hajadonfőtt, a legviseltesebb öltönyömben, kezemben a kis fekete bőrönddel egy voltam a mozgósítottak közül. A világos vonatfülkében halálos csendben ült a sok barnára sült, fényes, fekete hajú fiatalember. Nekem is szorítottak helyet. Lenyújtottam a kezem, Louve a peronon állva megcsókolta, gyönyörű szemében könnyek csillogtak. Elindultunk. Louve a kezemet szorongatva futott még pár lépésnyit. Aztán felharsant a Micheline furán vidám kürthangja, és eltűnt a bougainvillea lila virága.Beléptem hát a történelem sűrűjébe” – ér véget (szakad félbe?) a szöveg, melyet Robert Merle több mint fél évszázadon keresztül titokban tartott, s amelyről, Merle legelső irodalmi alkotásáról tehát, sokmilliós olvasótábora így 2004-ben bekövetkezett haláláig mit sem tudhatott.A megkapó atmoszférájú kisregény a háború, a német hadifogság poklából visszatekintő, irodalmi igényű visszaemlékezés a máris messzi múltba hulló utolsó békeév, 1939 baljóslatúságában is nagyszerű nyarára. A későbbi nagy Merle-regények alaphelyzete ez: a személyt pusztán eszközévé tárgyiasítani akaró történelem, és a vele való egyenlőtlen küzdelemben őrlődő - edződő? - ember meséje.

„A Mi, állatok olyan, akár egy fekete gyémánt: szívszaggató és gyönyörű, a legkülönösebb regény, amit valaha olvastam” – írja Michael Cunningham a fiatal, első kötetes szerző 2011-ben nagy port kavart szépirodalmi bestselleréről.A regény középpontjában a család áll, annak minden szépségével és szörnyűségével együtt – vagyis egy család, az író-narrátoré: a Puerto Ricó-i apa és a fehér anya szinte még maguk is gyerekek, de már van három fiuk, akikkel egyik napról a másikra élnek, kegyetlen, követelőző, viharos szeretetben. A fiúk vadulnak, csavarognak, szilaj játékokban dolgozzák fel sérelmeiket, és ugyanezt teszik a kamasz szülők is. Az apa időnként eltűnik, kétségbeesésbe taszítva az otthon maradottakat, de csak hogy aztán újra előkerüljön, és újrakezdődjön a vérre menő játék meg a harc... A rövid, novellaként is olvasható fejezetek kaleidoszkópjából - melyek végig megőrzik egyfajta robbanásközeli állapot magasfeszültségét – lassan kirajzolódik a narrátor saját, külön fejlődéstörténete, az útja, amelyet végigjárva végül megtalálja a saját fájdalmas, senkiéhez sem hasonlítható igazságát.

Van benne apa, anya, nagymama, nagyapa, s persze főként egy kisgyerek. Vannak benne helyszínek, ovi, iskola, udvar, határ, földek, otthon, egy kerítés a posta előtt. Vannak benne tárgyak, ágy, asztal, tévé, járda. Vannak benne állatok, kacsák, libák, tyúkok, kakasok, disznók, két kutya, Matyi és Csöpi és más falusi házőrzők. Vannak benne emberek, szomszédok, tanárok és tanítónénik, osztálytársak, külföldi rokonok (csehszlovákok), apa barátai és más falusi lakosok. Vannak benne érzelmek (de még mennyi), álmok, vágyak és különböző valóságok.Minden épp ott van, ahol lennie kell, s amikor elindul a főszereplő, hogy bejárjon egy darabot ebből a tájból, megszületik egy történet. Harminchatszor indul útnak, és harminchat történet születik. Aztán a végén a többi főszereplő is elindul, hogy átjárja a maga hosszabbra nyúló életét. Ez a négy élet úgy veszi körül harminchat társát, ahogy a kerítés zárja az udvart a házhoz, ahogyan a góré fenyőlécei tartják össze a bedobált kukoricacsöveket. Hát ilyen ez a könyv, meg még másmilyen is, olyan, mint amikor a friss bukta szaga kicsúszik a félig nyitott konyhaablakon. Olyan, mint amikor az orrunkat követve megyünk vissza a múltba. Amikor az emlékek és az érzések úgy kapaszkodnak össze, ahogyan az anya szorítja magához a gyerekét.

Nem tudom elzárni: nem egyszerűen bennem van, hanem magam vagyok a ragyogás. – Tudom, mit szeretnél, cukorfalat. Gyere vissza, és megkaphatod. – Száját közelítette Andiéhoz, nyelvével addig simogatva annak felső ajkát, amíg az köddé nem foszlott. A szeme azonban kitartott, s Rose tekintetébe kapcsolódott. – Sabbatha hanti – danolta a kórus. – Lodsam hanti. Cahanna risone hanti. Andi visszajött, kimeredő, fájdalmas szeme köré megképződött az arc, melyet aztán a test is követett. Rose egy pillanatig látta karcsontjait és az ő ujjait szorító ujjakéit, majd ismét rájuk nőtt a hús. Rose újból megcsókolta. Andi még kínjai között is reagált, Rose pedig a fiatalabb nő torkába lehelte saját lényegét. Kell nekem ez a nő. És ami kell nekem, azt meg is kapom. Andi újra lenullázódóban volt, de Rose érezte, hogy küzd ellene, és felülkerekedik. A tüdejébe szívott, jajongó életerőből táplálékot merített, ahelyett hogy megpróbálta volna eltaszítani. Szuflát gyűjtött – most először. A ragyogás folytatásában a gonosz ismét visszatér közénk. A kisfiú, aki annak idején annyi rémséget élt át a Panoráma Szállóban, immár felnőttként, miután kigyógyult alkoholbetegségéből, egy New Hampshire-i hospice-házban dolgozik ápolóként, ahol a betegek Álom doktornak kezdik szólítani. Dan Torrance különleges képessége felnőttkorában is fontos szerephez jut. Régóta kísértő szellemek, az Igaz Kötés nevű baljós, vándorló kompánia és egy Abra nevű, még Danénél is erősebb ragyogással bíró kislány körül bonyolódik a lidérces, borzongató történet.

Európaiak vagyunk, hiába, identitásunk a zsidó-keresztény mitológiában gyökerezik, és még akkor is meghatározza a krisztusi tanítás, ha sokan egyébként fütyülünk rá. Jézus Krisztus itt él közöttünk, ezer alakban: mint bölcs prédikátor, igazságtevő apafigura; mint a manipulált tömegeknek való egyéni kiszolgáltatottság emblematikus alakja; mint szupersztár, rocksztár, punk, örök lázadó; mint Brian életének komor tükörképe; mint herceg, mint koldus, mint televíziós celeb. De vajon eljátszottunk-e már a gondolattal, hogy mi lenne, ha Krisztus újra feltámadna, és az apokalipszis lovasait türelemre intve még egyszer, utoljára eljönne, hogy szép kényelmesen körülnézzen itt nálunk, Európában? Akkor vajon mit látna? És mi hogyan látnánk magunkat az ő tekintete tükrében? Ezzel a gondolattal játszik el legújabb kisregényében Dimitri Verhulst, a társadalmilag elkötelezett irodalom világsikerű belga fenegyereke.

Gondoltál már arra, milyen lenne egyik napról a másikra otthagyni régi életedet? Magad mögött hagyni minden gondot, fájdalmat és rettegést? Senkitől el sem köszönni, és belevágni egy másik életbe? Nevet, sőt személyiséget cserélni? Emily Coleman sokáig azon kevesek közé tartozott, akiknek ilyesmi meg sem fordul a fejében: boldogan éldegélt szerető családjával egy szép nagy kertes házban. És nevelgette a kisfiát. Noha a múltja több generációra visszamenően kínosnál kínosabb titkokat rejtett, Emily jól boldogult a felnőtt életben. Nem így ikerhúga, Caroline, a nem várt, második gyerek, akinek túl kevés jutott az anyai szeretetből. Caroline labilis idegzetű felnőtté cseperedett, aki a gyermekkori mellőzöttség traumáját önpusztítással és féltékenységi játszmákkal igyekszik feloldani. Úgy fest tehát, hogy problémás húgát leszámítva Emily körül nagyjából minden rendben van. Míg egy napon mégiscsak fogja magát, az éj leple alatt felszáll a londoni vonatra, és otthagy csapot-papot. Itt kapcsolódunk be Emily történetébe. És nem fér a fejünkbe: miért? Miféle szörnyű titok lappang Emily végletes döntése mögött? „Nem találkoztam még olyan olvasóval, aki előre kitalálta volna a könyvem csattanóját” - nyilatkozta egy interjúban Tina Seskis, akinek letehetetlenül izgalmas, első regénye először digitálisan publikált saját kiadásként jelent meg, és így lett hatalmas siker…

Te is halhatatlan leszel! Készen állsz rá? A Metró-regények világhírű szerzője, a Metró-univerzum megálmodója új sci-fijében újból lenyűgöző és félelmetes fantáziavilágot teremtett meg. Egy olyan jövőben járunk, ahol századokkal korábban felfedezték a halhatatlanság szérumát. Amerikában csak a leggazdagabbak juthatnak hozzá, Oroszországban csak a politikai elit, Európában viszont alanyi jogon jár a halhatatlanság mindenkinek. Az iszonyatosan túlnépesedett Európában az emberek gigantikus tornyokban élnek, és a halhatatlanságért cserébe le kell mondaniuk arról, hogy gyerekük legyen. A törvény ellen titokban vétkezőket a rendszer elit kommandója keresi - melynek a regény főhőse is a tagja. Ő azonban egy nagy szerelem hatására szembefordul a törvénnyel és a hatalommal, és ezzel fergeteges thriller veszi kezdetét... Dmitry Glukhovsky a Metró-regények világhírű szerzője, könyvei több tucat országban, sok millió példányban jelentek meg. Írt már izgalmas történelmi regényt (Szürkület) és az orosz társadalmat kegyetlen iróniával ábrázoló elbeszéléseket (Orosz népellenes mesék). Új könyve olyan sci-fi, amely a Metró-sorozat rajongóinak sem okoz majd csalódást: lenyűgöző fantáziával megalkotott regényvilág, fergeteges sztori, tömérdek akció - s mind emögött mindvégig érezni a szerző mély, gyötrelmes vívódását is az örök, nagy kérdésről: mi végre vagyunk a földön?

Az Olaszországban hamar bestsellerré váló Fehér, mint a tej, piros, mint a vér méltán hozta meg a nemzetközi sikert is Alessandro D'Aveniának. Az irodalomtanárból lett sztárszerző második regényének hősei ismét kamaszok, és az előző könyv sok motívuma is visszaköszön, de a történet most több síkon játszódik. A szereplők egy család tagjai; ki-ki az élet nehézségeivel, a maga, életkorához illő bajával igyekszik megküzdeni. Az özvegy nagymama gyászos hangulatban süt-főz, a faképnél hagyott lány a férje hűtlensége miatt kesereg. Apjuk távozását az unokák sem tudják feldolgozni, olyannyira, hogy a nagyobbik, a tizennégy éves Margherita egyszer csak gondol egyet: elhatározza, hogy felkutatja az apját. Kilopva hát a család autóját a garázsból, az iskola csodabogár irodalomtanárának homéroszi útmutatói szerint mintegy eposzi elszánással indul hát neki vadóc lelki társával és szerelmével, a hiperokos árva fiúval, Giulióval, hogy megtalálja és hazahozza a tengeren kódorgó Odüsszeuszt. A két kiskorú útját várható és váratlan veszedelmek is keresztezik. Vajon sikerrel járhat-e mégis a romantikus fúga? Van-e kiút a bajból, és jóra fordulhat-e, ami elromlott? Egy bizonyos: a könyv végére minden kiderül. „Úgy morajlott a város, mint egy hatalmas beton csigaház. Margherita és Giulio ég és föld között fülelt ebbe a csillagokig szálló tompa zúgásba, és nem tudta megfejteni, mit üzen. Mi ez az alapzaj? Bánat és öröm, a házak labirintusában, az utcák gombolyagában, az alagsoroktól a tetőterekig az élet teljessége kavarog benne. Azt, hogy pontosan mit mond, senki sem tudja, talán csak az Isten. – Elhatároztam, hogy elmegyek – mondta Margherita. - Veled megyek - felelte Giulio. Hogy hova, azt nem tudta, de biztos volt benne, hogy neki is ott a helye.”

Hátborzongató pszichológiai krimi egy gyászoló anyáról, aki megtudja, hogy évek óta halottnak hitt gyermeke él. Amikor Geniver Loxley nyolc évvel korábban elveszítette újszülött kislányát, megállt számára a világ, és azóta sem sokat haladt előre. Gent még mindig megviseli, ha babakocsit toló nőt lát; Beth halála előtt három könyve jelent meg, azóta viszont egy sort sem írt. Egy délelőtt becsenget hozzá egy ismeretlen, és pontosan azt mondja neki, amit mindig is hallani szeretett volna: a kislánya egészségesen született - de azonnal kivitték a műtőből, és bizonyára odaadták egy másik nőnek. Hihetetlen történet, de miért találna ki bárki ilyesmit? Hirtelen rés nyílik Gen biztonságos világának burkán, és tengernyi kérdés zúdul be rajta: Hol van most Beth? Miért nem akar kutatni utána Art? Hogy megkímélje a feleségét az újabb csalódástól? Vagy titkol valamit? Kiben lehet megbízni? Gen nyomozni kezd, hogy megtalálja kislányát. Reménye azonban csakhamar félelembe és paranoiába csap át, mert olyan sötét üzelmek sejlenek föl előtte, amelyek titokban tartásáért valakinek a gyilkosság sem túl nagy ár...

Egy gyilkosság tragédia. Két gyilkosság tragikus egybeesés. Három gyilkosság már főműsoridős szórakoztatás. Hét fiú egy közös fényképen, húsz éve, egy exkluzív magániskolában.Gazdag, kiváltságos csemetékből gazdag, kiváltságos felnőttek lettek – de most egyiket a másik után találják vérbe fagyva, elvágott torokkal.Hogy lehet elkapni a közösségi oldalon „Mészáros Bob” néven posztoló, titokzatos bosszúállót, aki mesterien elrejti a digitális nyomait? Egyáltalán, Hasfelmetsző twitterezne, ha élne? A bostoni fojtogató frissítené az állapotát a Facebookon? Vagy csak egy pszichopata magamutogatásáról van szó, és egész másutt kell keresni a gyilkost?Max Wolfe nyomozó egyre közelebb jut az áldozatok közös múltjának sötét titkához, de közben a gyilkos is egyre közelebb jár hozzá – s ami még riasztóbb, az anyátlanul maradt kislányához… Pörgős, kőkemény brit krimi Londonból, a nemzetközi bestselleríró Tony Parsonstól.

Román Sendivoj v sebe spája žáner biografického a okultno-démonologického románu. Toto zvláštne spojenie vyplýva zo skutočnosti, že jeho príbeh je založený na osudoch skutočnej postavy poľského alchymistu Michala Sendivoja (1566 – 1636). Historickú postavu Sendivoja však autor poníma romanticky „byronovsky“ ako hrdinu zmietaného prudkými vášňami, ktorý si musí faustovsky zvoliť medzi nadľudským poznaním a prostým ľudským šťastím. Ukazuje sa, že do sveta temných síl nemožno nahliadnuť beztrestne a cenou za poznanie býva nezriedka vlastné šťastie i životy najbližších... V románe nájdeme množstvo elementov romantického goticizmu: postavy zmietané temnými vášňami, záhadnú postavu mudrca Kozmopolitu, scénu vyrabovania hrobky, infernálnu víziu ožívajúceho kostola, nadprirodzený motív neviditeľnosti, ruiny kláštora, tajomný alchymistov dom, kameň mudrcov, elixír nesmrteľnosti, zjavenie nadprirodzených mocností... Józef Bohdan Dziekoński (1816 – 1855) bol poľský prozaik obdobia romantizmu, dnes patrí k takmer zabudnutým autorom. V tvorbe ho inšpiroval najmä nemecký a francúzsky čierny romantizmus, predovšetkým hrôzostrašná fantastika nemeckého autora E. T. A. Hoffmanna, kresťanská mystika a okultné náuky. Po Dziekońského smrti v súlade s jeho testamentom väčšinu jeho diela spálili.

Román Sendivoj v sebe spája žáner biografického a okultno-démonologického románu. Toto zvláštne spojenie vyplýva zo skutočnosti, že jeho príbeh je založený na osudoch skutočnej postavy poľského alchymistu Michala Sendivoja (1566 – 1636). Historickú postavu Sendivoja však autor poníma romanticky „byronovsky“ ako hrdinu zmietaného prudkými vášňami, ktorý si musí faustovsky zvoliť medzi nadľudským poznaním a prostým ľudským šťastím. Ukazuje sa, že do sveta temných síl nemožno nahliadnuť beztrestne a cenou za poznanie býva nezriedka vlastné šťastie i životy najbližších... V románe nájdeme množstvo elementov romantického goticizmu: postavy zmietané temnými vášňami, záhadnú postavu mudrca Kozmopolitu, scénu vyrabovania hrobky, infernálnu víziu ožívajúceho kostola, nadprirodzený motív neviditeľnosti, ruiny kláštora, tajomný alchymistov dom, kameň mudrcov, elixír nesmrteľnosti, zjavenie nadprirodzených mocností... Józef Bohdan Dziekoński (1816 – 1855) bol poľský prozaik obdobia romantizmu, dnes patrí k takmer zabudnutým autorom. V tvorbe ho inšpiroval najmä nemecký a francúzsky čierny romantizmus, predovšetkým hrôzostrašná fantastika nemeckého autora E. T. A. Hoffmanna, kresťanská mystika a okultné náuky. Po Dziekońského smrti v súlade s jeho testamentom väčšinu jeho diela spálili.

Monografia akademického sochára Jána Ťapáka je splatením dávneho dlhu voči tomuto výnimočnému slovenskému výtvarníkovi. Vzťah k prírode, k starobylým kultúram a k poézii spája Ján Ťapák do osobitej metafory. Minulé s prítomným, drsné a krehké, monumentálne i komorné, zhutnený dej, krehkosť osudov, slávne okamihy aj všedné chvíle, tradícia i súčasnosť. Ján Ťapák vstúpil do tvorivého života so širokou znalosťou abecedy sochárskej tvorby, ktorú obohatil poučením z diel svetových umeleckých veličín. Kniha bude atraktívnou galériou zachytávajúcou to najlepšie z jeho tvorby.

Jan Jacob Slauerhoff (1898 – 1936) bol popredný severonizozemský prozaik a básnik; ako lodný lekár precestoval krajiny východnej Ázie, Južnej Ameriky i severnej Afriky. V 1930tych rokoch patril k prominentným predstaviteľom generácie okolo časopisu Forum. Vo svojom diele, silne poznačenom romantizmom i dekadenciou, s obľubou stvárňoval životy vyvrheľov spoločnosti v exotických prostrediach. Vydal: Archipel (1923, poézia), Clair-obscur (1927, poézia), Eldorado (1928, poézia), Fleurs de marécage (1929, poézia), Serenade (1930, poézia), Yoeng Poe Tsjoeng (1930, poézia), Een eerlijk zeemansgraf (Čestný námorníkov hrob, 1936, poézia); Het verboden rijk (Zakázaná ríša, 1932; po slovensky 2007), Het leven op aarde (Život na zemi, 1934) a De opstand op Guadalajara (Povstanie na Guadalajare, 1937).

Jan Jacob Slauerhoff (1898 – 1936) bol popredný severonizozemský prozaik a básnik; ako lodný lekár precestoval krajiny východnej Ázie, Južnej Ameriky i severnej Afriky. V 1930tych rokoch patril k prominentným predstaviteľom generácie okolo časopisu Forum. Vo svojom diele, silne poznačenom romantizmom i dekadenciou, s obľubou stvárňoval životy vyvrheľov spoločnosti v exotických prostrediach. Vydal: Archipel (1923, poézia), Clair-obscur (1927, poézia), Eldorado (1928, poézia), Fleurs de marécage (1929, poézia), Serenade (1930, poézia), Yoeng Poe Tsjoeng (1930, poézia), Een eerlijk zeemansgraf (Čestný námorníkov hrob, 1936, poézia); Het verboden rijk (Zakázaná ríša, 1932; po slovensky 2007), Het leven op aarde (Život na zemi, 1934) a De opstand op Guadalajara (Povstanie na Guadalajare, 1937).