Európa strana 36 z 47

V románe Vampír stretá poľský emigrant Zenon záhadnú osudovú ženu Daisy, ktorú neustále sprevádza čierny panter, a pod vplyvom jej hypnotickej manipulácie zažíva stavy na pokraji sna a bdenia, halucinácie, avšak i parapsychologické fenomény (rozdvojo vanie osôb, špiritistické aporty, zjavenie Bafometa), zúčastňuje sa na špiritistických seansách i satanistickej čiernej omši. Blúdi temným hmlistým stokerovským Londýnom z čias fin de siécle, podzemnými katakombami tajomného mesta monštra so sekt ami špiritistov, satanistov, madame Blavatskou, rovnako ako blúdi aj v sebe samom, v stavoch svojho podvedomia. Je femme fatale Daisynaozaj vampír, ktorý ho vedie k šialenstvu a smrti?

Kniha O želaní stať sa Indiánom patrí medzi najvýraznejšie diela modernej rakúskej literatúry. Rozpráva o fiktívnom stretnutí mladého a chudobného Franza Kafku so starnúcim spisovateľom Karlom Mayom na palube zaoceánskeho parníka smerujúceho do Spoje ných štátov. Úradník Franz Kafka sa viac-menej náhodným nalodením pokúša uniknúť z dosahu svojho despotického otca a zároveň túži skoncovať s neustálym nutkaním písať prózu. Súdnymi spormi a novinárskym očierňovaním štvaný autor dobrodružných románov Karl May si zase chce na svojej prvej oficiálnej ceste za veľkú mláku oddýchnuť a navštíviť miesta, ktoré tak farbisto opísal vo svojom diele. V novele Petra Henischa je to napokon práve May, kto počas dlhej plavby inšpiruje Kafku, aby napísal jedno z najslávnejších diel svetovej literatúry románu Amerika. Úchvatný opis stretnutia dvoch mentalít na ceste do Nového sveta je napísaný s veľkou erudíciou, ale aj s iróniou a nadhľadom. Je brilantnou úvahou o rozpade hodnôt na počiatku nového veku, o hľadaní porozumenia medzi starým a novým. Novela plná vtipu a irónie je zároveň majstrovským dielom literárnej reflexie. Süddeutsche Zeitung

Johan Huizinga (18721945) patrí k najvýznamnejším nizozemským historikom 20. storočia. Ako priekopník európskych kultúrnych dejín sa preslávil najmä veľkým opusom Jeseň stredoveku (1919, po slovensky 1990), venoval sa však aj otázkam filozofie hry ( Homo ludens, 1938, po slovensky 1990) a kultúrnej kritike (V tieňoch zajtrajška, 1935; Zhanobený svet, 1943, obe po slovensky 2002), písal však takisto o medievistických témach i dejinách Spojených štátov amerických. Ako súčasník francúzskych histori kov zoskupených okolo časopisu Les Annales bol sympatizantom nových metód v dejepisectve a interdisciplinarity v humanitných vedách, zaujímal sa tak o dejiny výtvarného umenia, ako aj o archeológiu, religionistiku a kultúrnu antropológiu. Dejiny Nizo zemska ho vedecky priťahovali už od roku 1905, tento záujem však vyvrcholil v roku 1941, keď prepracoval sériu svojich starších kultúrno-historických prednášok venovaných svojej vlasti v období jej najväčšieho rozkvetu. Huizingova Kultúra Nizozemska v 17. storočí je dnes už klasickým dielom, v ktorom autor spojil historickú erudíciu s múzickosťou a ukázal, ako je možné esejisticky pútavo priblížiť modernému človeku život a civilizáciu vzdialenej historickej epochy.

Z množstva chorobopisov svojich pacientov vybral Sigmund Freud niekoľko najzaujímavejších a rozhodol sa ich publikovať. Každý z nich určitým spôsobom ilustruje jeho chápanie neurotických ochorení a koncepciu psychoanalýzy. Okrem odbornej hodnoty majú tieto texty vynikajúcu literárnu úroveň. Dokazujú autorovu schopnosť majstrovsky analyzovať ľudské vnútro, odvahu povedať pravdu aj o jeho temných stránkach duše, správaní a motivácii človeka, o dobe a morálke. Portrétmi Dory, Malého Hansa, Človeka s potkanmi, dr. Schrebera i Človeka s vlkmi sa detektív erotických citov zaradil nielen ku klasikom psychoanalýzy, ale aj medzi významné literárne postavy svojej doby. Freudove Psychoanalytické chorobopisy sú teda nielen zárukou poučenia, ale aj hl bokého čitateľského zážitku.

Dielo najväčšieho ruského spisovateľa Alexandra Sergejeviča Puškina (1799 –1837) má v dejinách ruskej i svetovej literatúry epochálny význam. Puškin je tvorcom a kanonizátorom modernej spisovnej ruštiny, zakladateľom novej ruskej literatúry a zároveň aj vzácne harmonickým človekom, zápalistým vlastencom, nezlomným odporcom zla, bojovníkom za lepší osud svojho národa i celého ľudstva, skutočným stelesnením priamosti, činorodosti a optimizmu v živote i diele. Slávna novela Kapitánova dcéra (1836) zodpovedala Puškinovmu videniu sveta, kde všetko to najcennejšie nevyplýva z konvencií a formalít, ale je výsledkom osobných vzťahov, obetovania sa a lásky aj za cenu, že človek musí porušiť pravidlá. Podľa Puškina spoločnosť mala len tvoriť rámec a dopĺňať harmonické väzby medzi ľuďmi. Najvyššiu hodnotu má podľa autora láska a schopnosť obetovať sa za druhého.

Azt mindenki tudja, hogy a gyerekek figyelnek minket. De hogy annyira, mint Vámos Miklós regényében... Azt, hogy mennyire összekavarjuk fiaink és lányaink lelkivilágát mindazzal, ami a szüleiktől, nevelőiktől és más igehirdetőktől zúdul rájuk, ugyancsak sejtjük, mégis megrendít, ha átélhetjük az ő szemszögükből. A Zenga zének főhőse még csak hatéves, de már a kettős – hármas, négyes – nevelés akkorákat csattan a hátán, hogy attól kódul, és a könyv végére szinte felnő, noha még mindig csak hatéves. A gyereknyelv szellemes és egyedi irodalmi ábrázolása teszi nevetőssé ezt a fölkavaró regényt. (Gy. Horváth László)

„Metró 2033 című regényemben a Végső Háború kevés túlélője a világ legnagyobb légoltalmi menhelyén, a moszkvai metró alagútjaiban és állomásain talál menedéket... Nem is tudom, hány olvasó kérdezte tőlem, mi történt az ő városával, szülőföldjével... és egymás után jelentkeztek nálam a fiatal írók, mondván: szívesen írnék az én vidékemről, avagy megírom a városom történetét a te világodba, a Metró 2033 Univerzumba ágyazva. A Metró 2033 a kezdetektől, a webes megjelenéstől fogva interaktív volt: olvasóim a regény weboldalán folyamatosan végigkövethették a mű keletkezését, és hozzászólásaikkal segítettek alakítani, szabatosabbá és kevésbé kiszámíthatóvá tenni a történetet. Aztán két éve, amikor valaki ismét megkérdezte tőlem, mi történt Szentpéterváron, meg hogy egy fiatal író írhatna-e róla egy regényt, belegondoltam: miért is ne? Folytassuk ezt az interaktív kutatást, csináljunk belőle egy nagy játékot! Fedezzük fel és irányítsuk együtt a Metró 2033 Univerzumot, hadd alakítsák más írók is velem együtt ezt a világot. Azóta húsz regényt jelentettünk meg. Mindegyik 2033-ban játszódik, a Metró 2033 világában. A legtöbb Oroszországban: Szentpéterváron, Szibériában, az Urál vidékén, az ország északi és déli tájain. De persze más nemzetek is képviseltetik magukat: az Egyesült Királyság, Kuba és most már Olaszország is!... Büszke vagyok, hogy egy ilyen nagyszerű, briliáns és innovatív író is, mint Tullio Avoledo, úgy döntött, csatlakozik hozzánk, hogy elmondja, mi történt Itáliában a Végső Háború után. S most a 2033. év térképének egyik pontjáról lassan kezd felszállni a köd... látom a Colosseumot, a Vatikánt... Igen, ez Róma...” (Dmitry Glukhovsky)

Dmitry Glukhovsky a Metró 2033 világsikere után nagy vállalkozásba fogott: „Metró Univerzum 2033” címmel jelentet meg sorozatot, amelyben orosz és külföldi szerzők írják tovább s népesítik be mind újabb hősökkel az általa megfestett posztapokaliptikus világot. Andrej Gyjakov nagy sikerű első regényének (A fény felé) folytatásában újra találkozhatunk a rettenthetetlen sztalkerrel, Dárdával, akinek megint különleges küldetést kell végrehajtania. A Mosnij-szigeten, ahol az emberek már létrehozták a civilizáció egy kis oázisát, atomrobbanás történik. A túlélő tengerészek a pétervári metróból érkezett menekülteket vádolják a diverzióval. Azt követelik, hogy a metrólakók találják meg és adják ki a felelősöket, különben mindannyiukat elpusztítják. Dárda elkezdi a nyomozást, de közben fogadott fiát, Glebet is meg kell találnia, aki egyszer csak eltűnik a bunkerból. Dárda és Gleb kalandjai ezúttal is lélegzetelállítóak, s közben mindketten megismerkednek egy különlegesen szép és titokzatos leánnyal, Aurórával, s mindkettejüknek meg kell küzdeniük a végtelen gonoszság megtestesítőjével, a Fekete Hóhérral... A METRÓ UNIVERZUM 2033 eddigi legnagyobb felfedezése Andrej Gyjakov: az olvasók az ő első könyvét szavazták meg a sorozat legjobb regényének, a másodikat pedig a 2011-ben megjelent legjobb regénynek. Azóta elkészült a trilógia harmadik része is - Gyjakov pedig a populáris orosz irodalom immár külföldön is elismert új sztárja lett.

Marcellus Emants svojím románom Spoveď z pozostalosti presiahol horizont domácej literatúry. Nadviazal totiž na bohatý európsky topos literárnej spovede (sv. Augustín, J. J. Rousseau, A. de Musset) a dotiahol ho v istom zmysle do posledných dôsledkov. Román je sebaobnažujúcou autoanalýzou priemerného meštiaka, ktorý sa pokúša vyšvihnúť do vyššej spoločenskej triedy, avšak sociálna a biologická determinácia mu tento prechod neumožňuje realizovať. Spoveď z pozostalosti je jedným z mála Emantsových diel, ktoré preniklo do medzinárodného povedomia a bolo preložené do viacerých svetových jazykov. Ako autor, ktorý sa začleňuje do prúdu naturalizmu, stojí Emants v tieni svojho vzoru Emila Zolu. Napriek tomu však môžeme konštatovať, že román¸ v ktorom opísal životný osud mladého spoločenského arivistu Termeera a vraždu jeho manželky, patrí k tým skvostom európskej literatúry, ktoré ďaleko presahujú obzor provinčnosti.

"Salinger Kilenc történet-e kilenc novellát tartalmaz, közülük az első, az Ilyenkor harap a banánhal, Seymour Glass öngyilkosságát beszéli el. A Glass család Salinger visszatérő témája, a szűkre szabott életmű fókuszában Seymour áll, a megközelíthetetlen, ám testvéreihez igen közel álló Művész, kinek történeteit Salinger alteregója, Buddy Glass, az Író meséli el. Salinger minden történetében ugyanarra koncentrál: a meg nem értett másság problematikájára, az intellektus olyan szárnyalására, melyet az átlagelme fel nem foghat, meg nem közelíthet, valamint a másság érzelmi kivetülésére – mely mások számára ismételten rejtély marad. A legnagyobb rejtély pedig a halál, mely - valamilyen abszurd és alig felfogható módon, de mégis - logikusan következik a karakterből.” (Limpár Ildikó)

Dmitry Glukhovsky a Metró 2033 világsikere után nagy vállalkozásba fogott: „METRÓ UNIVERZUM 2033” címmel jelentet meg sorozatot, amelyben orosz és külföldi szerzők írják tovább s népesítik be mind újabb hősökkel az általa megfestett posztapokaliptikus világot. Egy hatalmas szárnyas hüllő repül Pétervár felett - keresi a kétlábúakat, akik időnként kibújnak valami lyukból a felszínre, és nagyon szereti a húsukat. Meglátja őket, s már készül lecsapni, amikor egy golyó szétloccsantja a koponyáját. A rettenthetetlen sztalker, Dárda, aki ezúttal is hiba nélkül végezte el a munkát, már tovább is állna, de egyszer csak minden eddiginél veszélyesebb feladattal akarják megbízni. A metró lakói valahonnan Kronstadt felől értelmes fényjeleket láttak: talán emberek vannak ott, akik szintén életben maradtak. Expedíciót kell vezetni oda, s kideríteni, hogy vannak-e túlélők a metrón kívül is. Dárda kelletlenül ugyan, de vállalja az expedíció vezetését – csak azt kéri, hogy magával vihesse a tizenkét éves Glebet, akit először ezen az állomáson látott... A szörnyűséges kalandokkal teli expedíció során Gleb felnőtté válik, s nemcsak a felszín romba dőlt világát ismeri meg, hanem az emberek lelkében lakozó szörnyetegeket is. A METRÓ UNIVERZUM 2033 eddigi legnagyobb felfedezése Andrej Gyjakov: az olvasók az ő első könyvét szavazták meg a sorozat legjobb regényének.

Obsiahla zbierka trinástich strašidelných poviedok slávneho írskeho spisovateľa Brama Stokera. Literárny otec vládcu temnôt a kráľa upírov grófa Draculu sa slovenským čitateľom konečne predstavuje ako poviedkar a potvrdzuje svoju pozíciu najvplyvnejšieho a najzásadnejšieho hororového tvorcu v dejinách svetovej literatúry. Ponorte sa do pavučín viktoriánskeho sveta hrôzy a zažijete nevídanú čitateľskú rozkoš uprostred zavýjania vlkov a trepotania netopierích krídel.

„A kortárs magyar irodalom valamiféle kis tükrét tartja kezében az olvasó. Én tartom elébe. Pontosabban mi, vagyis mintegy hetven hazai szerző. Sajnos, hárman időközben elhunytak. Hetven író portréjáról, bizonyos köz- és magánügyeiről hull le a lepel. Személyes kis tükör ez. Elfogult, de azért remélhetőleg nem torzít. Öt éven át beszélgettem a hazai irodalom aprajával-nagyjával, kétheti rendszerességgel. A helyszín (egyetlen kivétellel) az Alexandra Könyvesház Nyugati téri áruháza volt, a negyedik emeleti panorámaterem.Az eszmecseréket rögzítette és műsorra tűzte a Pax és a Duna tévé. Hetvennégy beszélgetés, mert a legkedvesebb kollégákat kétszer hívtam meg. Természetesen rövidítésre, szerkesztésre kényszerültem, hogy beleférjünk két kötetbe, kisimítgattam az élő beszéd írásban nem jól festő lazaságait, de igyekeztem megtartani a természetességét, és kinek-kinek jellegzetes stílusát. Emiatt számomra érdekes írói munkának bizonyult a szövegek formálása. Bízom benne, hogy olyasféle közös mutatvány a végeredmény, mint az artistáké, én a mértékletes untermann szerepét próbáltam játszani. Boldogít, ha lehetővé tehettem, hogy kartársaim fölrepüljenek.A Kedves kollégák megjelenése lezár egy korszakot az életemben. Hatvanéves vagyok, ideje átengednem az irodalmi kérdező szerepét alkalmas fiatalabbaknak. Sokat tanultam e beszélgetésekből, az alkotó ember, az irodalmi hétköznapok, a szavakkal vívott küzdelem és az írók családi életének felemelő nehézségeiről, örömeiről. Azt hiszem, olyan tudás ez, amire az olvasók is kíváncsiak. Ha a kérdezett szerzők egyik-másik könyvéhez is kedvet támasztunk, az már a hab a tortán. Tartsanak meg minket jó emlékezetükben.” (Vámos Miklós)

Amerického spisovateľa Erica Hoffera (1902 – 1983) často nazývajú „filozofom z prístavných dokov“. Celý život pracoval ako robotník a vzdelával sa vo verejných knižniciach. Už jeho prvá kniha Pravoverný mu priniesla slávu a stala sa doslova súčasťou celosvetového filozofického kánonu. Vo svojom výročnom prejave z nej citoval dokonca aj prezident Dwight D. Eisenhower. Eric Hoffer, samovzdelaný robotník z prístavných dokov, napísal svoju knihu esejistickým štýlom vo forme kratších i dlhších aforizmov, vďaka čomu ju môžeme otvoriť na akejkoľvek strane a vždy objavíme vetu, ktorá nás donúti zamyslieť sa. Kniha Pravoverný, hoci napísaná roku 1951, je dnes možno ešte aktuálnejšia než kedykoľvek predtým. Zaoberá sa psychologickými príčinami vzniku masových hnutí a pomáha poodhaliť skryté dôvody udalostí, ktoré v prvej polovici 20. storočia takmer zničili ľudskú civilizáciu. Avšak nevenuje sa len problémom masových hnutí ako takých, ale predovšetkým povahou tých, ktorí sú k nim najviac priťahovaní – „pravoverných“ fanatikov a frustrovaných jednotlivcov. Skúma psychológiu sklamaných a nespokojných – tých, ktorí by sa dychtivo obetovali za akúkoľvek svätú vec, ideológiu či dogmu a tá by tak dala ich bezvýznamnému životu pocit dôležitosti. Takíto ľudia bez problémov prijímajú fanatické názory, ktoré sú podľa Hoffera v podstate iba „útekom od seba samého“. Roku 1983 udelil Ronald Reagan Ericovi Hofferovi prezidentskú Medailu slobody.

Anton Jurovský – duchovný otec slovenskej psychológie, autor prvej slovenskej vysokoškolskej učebnice psychológie, zakladateľ prvého vysokoškolského štúdia psychológie na Univerzite Komenského, rozvíjateľ praktickej psychologickej činnosti, organizátor odborného života, šíriteľ psychologických poznatkov a prístupov k životu jednotlivcov a spoločenstiev. Okrem základného diela strategického dosahu Psychológia, vytvoril množstvo knižných publikácií, napísal dve desiatky štúdií a vyše tristo odborných a informačných článkov. Psychológiu, najmä edukačnú, pracovno-organizačnú a sociálnu, všestranne popularizoval živými vystúpeniami a príspevkami v tlači. Jeho profesionálnu kariéru, žiaľ, poznačili represie socialistického totalitarizmu nielen koncom 50. rokov, ale najmä v období „normalizácie“. Spomienky tejto jedinečnej osobnosti slovenskej vedy ponúkajú čitateľovi pozoruhodnú výpoveď o búrlivom vývoji našej spoločnosti v 20. storočí. Je to neobyčajne plastický pohľad na všetky politicko-spoločenské zvraty, ktorými Slovensko prešlo za uplynulých sto rokov. Nejde však o vedecko-historický spis. Nie je to ani typický výtvor memoárového charakteru. Je to najmä životopis zrodu a inkulturizácie psychológie ako modernej vedy a odborno-praktickej činnosti na Slovensku v kontexte spoločenského vývoja a prevratných zmien z pozície jej prvého budovateľa.

Od spisovateľa mám ďaleko, i keď mnohí hovoria, že okrem rozprávačského talentu mám dar príbeh originálne vypointovať písomne. Herci väčšinou píšu svoje memoáre, pričom im často ktosi pomáha alebo všetko píše za nich. Moje knihy sú len moje. Ani v jednej z nich som sa nechcel štylizovať ani mudrovať, písal som tak, ako som cítil, a do ničoho som sa nenútil. S každou knihou som predstupoval pred čitateľa s úctou a prvé ohlasy som očakával s takým vzrušením ako na premiére reakcie prvých divákov. Na javisku i pri písaní treba vychádzať z poznania a z poznávania človeka. Väčšinou ide o veci veľmi intuitívne a vy musíte nájsť tú najvhodnejšiu formu obnažovania sa. Písanie ani hranie nie sú ľahké, jedno i druhé je dráždivé až do špiku kostí. A to sa mi páči. Ak by som nebol hercom, časom by som sa určite prepracoval k literárnej tvorbe.