Fapadoskonyv.hu strana 25 z 80

Szenvedély, szerelem, a vagyon mániákus féltése, a regényben politikai és emberi indulatok is összecsapnak, s ahogy Berkesi Andrásnál lenni szokott, izgalmas fordulatokkal vezeti regényét a drámai megoldásig.

Berkesi András hosei nem akármilyen emberek. Gyermekkori barátságuk kiállta az ellenállási mozgalom, a börtön, a felszabadulás utáni nehéz feladatok, a rendcsinálás, a kitelepítések, az újjáépítés próbáját. Mégis szembekerülnek, sot egyikükre ? úgy tunik ? börtön vár, nemi eroszak, összeférhetetlenség és rágalmazás súlyos vádjai alapján. Vagy talán mégsem a két ember került az évek múlásával egymással szembe? Talán a helytelenül felfogott alternatíva, a ?megyei vagy országos? érdek állította szembe oket? Errol szól a regény négy évtizedet átfogó izgalmas, fordulatos, oszinte története.

Ez a regény Berkesi András utolsó írása. Több mint tíz évig dolgozott rajta, próbálta végso formába önteni, ám az anyag valamiért ellenállt, múzsája is cserbenhagyta. Többször félretette az írást, aztán újra és újra elovette, széttépett néhány oldalt, másokat teljesen átírt, majd kedvét vesztve abbahagyta. Néha évekig rá sem nézett. Viszont annál többet beszélt róla, erosködött, hogy hamarosan befejezi, mert ezt a megrendíto történetet feltétlenül meg kell írnia. 1996-ban egészségi állapota megromlott, és akkor, talán félve attól, hogy mégsem lesz képes bevégezni a nagy munkát, újult erovel vetette bele magát a könyv megírásába. És 1997 tavaszán, mindössze fél évvel a halála elott, egy végso nagy erofeszítéssel, betegesen kuszára sikeredett sorokkal befejezte a regényt. Vajon miért ment oly nehezen ennek a könyvnek a megírása Berkesi számára, aki pedig arról volt híres, hogy az irodalomban szokatlan gyorsasággal írta könyveit? A kérdésre nem tudjuk a választ, ennek titkát magával vitte a sírba az utóbbi évtizedek legsikeresebb magyar írója. De ha az olvasó a könyv végére ér lehet, hogy mégis rájön a titokra? Megérdemli-e bármilyen hatalom, hogy olyan tettekre vállalkozzunk érette, amelyeknek eredményeként elveszíthetjük emberségünket, barátaink és környezetünk tiszteletét?

Berci bácsi az ajtó mögött állt ezredesi egyenruhában, és minden szót tisztán hallott. Hát ezeket most megtréfálja, határozta el. Mert Borbásék is szeretnek tréfálkozni. Néha egészen vad tréfákat találnak. Kunhegyi mesélte, hogy az elmúlt télen valamelyik kávéházban voltak. Kunhegyi szórakozottságában elveszítette a ruhatári céduláját. Amikor kimentek a ruhatárba, magyarázkodni kezdett. A ruhatárosnő persze nem ismerte őt. Borbásék kicsit távolabb beszélgettek, de úgy, hogy a ruhatárosnő meghallja. Azt mondta Borbás: Nézzétek azt az ősz hajú szivart. Tegnap este ezzel a trükkel szerzett magának egy télikabátot a New Yorkban. Micsoda ravasz ürge! Ebből aztán akkora kalamajka lett, hogy rendőrt hívtak. Persze a végén jót nevettek. Most visszaadja a kölcsönt. Megtréfálja őket. Csak Polyákék vegyék a lapot. Így hát Berci bácsi máris azonosult szerepével, és ezredes lett.

A regény hose, Jutka mondja el élete regényét, két szerelmének történetét. Nem szokványos szerelmi történetrol van szó, hiszen az o életébe beleszól a történelem és a politika, amikor elso szerelme kegyetlen gyilkosság áldozata lesz 56-ban, a forradalom ? Berkesinél még: az ellenforradalom ? napjaiban. Berkesi erkölcsi kérdéseket boncolgat, a Játék a tisztességgel mégis társadalmi regény, amely a személyi kultusz örökségével is foglalkozik.

?Az ember igazi valóját a bajban ismerni meg. Nem tudta, hogy hol olvasta, vagy kitol hallotta ezt a megállapítást, de most, hogy eszébe jutott, igaznak találta. Könnyu tisztességesnek, becsületesnek lenni akkor, amikor tisztességünk, becsületünk nincs próbára téve. »Megvetem apámat és mindazokat, akik hozzá hasonló életet élnek. Azt mondtam, hogy különb vagyok, mint ok, és sohasem fogok felzárkózni mögéjük, nem akarok lépést tartani velük. Az o járható útjaik az én számomra járhatatlanok. Elzártam magamtól az embereket, a bajtársakat, mert különbnek tartottam magam. És azok, akiket önmagamnak olyan fölényesen lenéztem, a negyedik napja megszakítás nélkül dolgoznak, vállalják a veszélyt másokért. Ismeretlen emberekért.«?

Nem könnyu 1956 októberérol írni, hiszen a fo kérdések tisztázása után még ma is számtalan nyugtalanító gondolatot kavar fel az emberek agyában. Mi történt akkor Magyarországon? Mi történt és miért? Mennyi emberi tragédia zajlott le, mennyi könny hullott ezekben a napokban! S mindez miért? Izgalmas, megrendíto és elgondolkodtató olvasmány ez a könyv, ugyanakkor egyszerre elnagyolt és bonyolult, mint maga az élet.

„Sokan ?úgy vélik, azért nevezte el a nép Alkonydombnak, mert ezen a vidéken, bárhonnan nézi is az ember a nap járását, mindig a domb mögött tűnik el. De van olyan legenda is, hogy a Rákóczi-felkelés idején azon a vidéken zsellérlázadás volt. Ezek a lázadók csatlakoztak Vak Bottyán dunántúli hadseregéhez. Később a császáriak elfogták a lázadó zsellérek vezérét, és azon a dombon kínozták halálra. Vallatás közben a lázadó, hogy kínjait feledje, valami népdalt gajdolt… Egyik sora, ha jól emlékszem úgy szólt valahogyan: "Bealkonyult már énnekem, édes hazám, érted éltem.” Azóta hagyomány a megyében, hogy a lázadókat az Alkonydombon végzik ki, és ott is kaparják el őket a domb aljában." Berkesi Andrásnak a felszabadulás 25. évfordulójára kiadott új regénye a Zala megyei Alkonydomb körüli legendákat a közelmúlt évtizedei emlékeivel, az emlékekben élő emberek legendás múltjának idézésével egészíti ki. Itt, az Alkonydomb aljában végeztek ki 1919-ben harminc vöröskatonát, abban a reményben, hogy kivégzésük a proletárdiktatúra alkonyát is jelenti. Csakhogy megfeledkeztek arról: sokan, rengetegen lesznek, akik megérik az alkonydombi virradatot is, és ott fognak állni azok mellett, akik mint utódok 1945-ben folytatták apáik, elődeik küzdelmét a szabadságért. Berecz Sándor, a regény egyik központi alakja is itt, az alkonyomb alján találja meg soha nem ismert édesapját, igaz emberré magasult emlékét, de el kell veszítenie ennek ellenében édesanyját, aki iszonyatos bűnének terhével a tisztább, emberségesebb életet ígérő felszabadulás után már amúgy sem tudott volna élni… A végig izgalmas, feszült légkörű regényben Berkesi András egy rendkívül jelentős történelmi korszakot mutat be. A gyorsan pergő cselekménysorral bizonyítja: 1945 szinte törtvényszerű következménye volt mindannak, ami 1919-ben kezdődött. Egyúttal olyan belső, lelki folyamatokat is érzékeltet, különösen az anya súlyos tragédiába torkolló életútjának végigkísérésével, amelyek nagyon sok ember sorsának lettek meghatározói.

Berkesi András e regényének egyik helyszíne Berlin, az 1930-as évek végén, és a másik Budapest, a német megszállás idején, 1944-ben. Három gyermekkori barát, egy orvos, egy újságíró és egy lelkész kerül a Gestapo hálójába, s közülük csak egy meri vállalni a küzdelmet az egyéni élet, a boldogság feláldozása árán is. A rendkívül izgalmas, történelmi jelentoségu események során az olvasó megismeri nemcsak a fasizmus ?szürke eminenciásait?, hanem Heydrich és Himmler, a náci titkosszolgálat vezetoinek egymás ellen folytatott ördögi praktikáit, valamint a náci és magyar fasizmusnak egész döbbenetes szövevényét is.

?Persze sok mindent nem érthetsz. Ez természetes, hiszen még sok dolog nem világos elotted. Nem is tudom, hol kezdjem a továbbiakat, hogy teljesen értheto legyen a kép. Valószínuleg még azzal sem vagy tisztában, hogy miért lettem Pista felesége, ha Koltai Pétert ennyire szerettem. Nem tagadom, hosszú ideig magam sem tudtam. De már azon a bizonyos májusi beszélgetésen éreztem, hogy Péter iránt érzett szerelmem átalakult, és úgy tunt fel, hogy az o érzelmei is megváltoztak. Amikor errol beszélgettünk, furcsa magyarázatot adott. Nagyon szeret, úgy érzi, sohasem fog mást megszeretni, de mivel jövoje teljesen bizonytalan, nem akarja sorsomat a magáéhoz kötni. Lehet, hogy nem bírja sokáig azt a lelkiismereti nyomást, amely alatt áll, és jelentkezik. Biztosan börtönbe zárnák. És akkor mi történne velem? Higgyem el, ezért nem vesz el feleségül, és ezt szerelembol teszi. Megnyugtatott, hogy mást sem vesz el, mert nagyon jól tudja, hogy hazugságra nem szabad boldogságot építeni. Vitatkoztam vele.?

Berkesi András tudatosan vállalja, hogy társadalmi regényei mellett idonként ennek a ?láthatatlan világnak? a harcát, összefüggéseit is ábrázolja, és megismertesse az olvasókkal. Ebben a regényében is arra hívja fel a figyelmet, hogy a múlt mennyire szervesen összefügg a jelennel, s hogy a múltban elkövetett gyengeségeinket és hibáinkat ? ha nem számoljuk fel ? az ellenség szándékainak és céljainak megfeleloen felhasználhatja, s ebbol emberi tragédiák születhetnek. A Sello a pecsétgyurun kalandregény, de Berkesi sajátos, szenvedélyesen moralizáló írói alkata ebben a mufajban is megtalálja az új kifejezési formát. A sodró áradatú események, kalandok közben alakjait igyekszik minél árnyaltabban ábrázolni, cselekedeteik érzelmi és lélektani rugóit csakúgy, mint a társadalmi-politikai összefüggéseket minél világosabban feltárni. Ezzel a módszerrel nemcsak lebilincseloen izgalmas, érdekfeszíto olvasmányt nyújt regényével, hanem tisztán és világosan hangsúlyozza legfobb mondanivalóját, nevezetesen azt, hogy hite szerint a legnagyobb bun a nép, a társadalom ellen elkövetett buncselekmény, a szocialista haza elárulása.

„Az öregasszony harciasan szembefordult unokájával. – Nem titkoltam, és ma sem titkolom. A születésed percében megátkoztalak. – Ha már itt tartunk, drága sámán vagy táltos nagyikám, mondjad már meg nekem, hogy milyen lesz az én jövőm? Az öregasszony nem figyelt a lány kérdésében rejlő gúnyra, lehunyt szemmel, mintha a jövőt fürkészné, sokáig hallgatott, majd megszólalt halk, de gyűlölettől izzó hangon: – A te jövőd a gyilkosok jövője. Újból gyilkolni fogsz, mert ez a sorsod. És úgy fogod végezni, ahogy a gyilkosoknak megíratott. Csúf halállal. Rettenetes csúf halállal.” A szenvedély szörnyű tetteket motiválhat, de csapdába eshet a szenvedélytől vezérelt egyén is, mert tettének következményei őt magát is elpusztíthatják.

„A gondolat felkavarta, felült az ágyban, térdeit átfogta a kezével, és maga elé meredt. Hogy van ez? Én nem tudnék megölni senkit, de másokat arra akarok rábírni, hogy öljenek helyettem. Mi a kettő között a különbség? Látszólag tiszta marad a kezem, de a valóságban vér tapad hozzá, hiszen az én kérésemre pusztítanának el embereket. Egyszóval nincs különbség! Istenem, csak itt lenne Péter és a mama! Péter persze azt mondaná, hogy „Szemet szemért, fogat fogért, a gyilkosokat meg kell büntetni!” A mama viszont óvna a gyilkosságtól, és attól is, hogy másokat rábírjak a gyilkolásra. Kinek van igaza? És ki dönti ezt el? Én képtelen vagyok rá, nem tudom eljátszani a döntőbíró szerepét!” Aki az ördöggel cimborál Berkesi Vakvágányon című regényének folytatása. Az életben nemcsak az a fontos, hogy jól válasszuk meg az utat, amelyen haladni akarunk, hanem az is, hogy milyen szövetségesekkel karöltve járjuk végig.

Berkesi András irodalmi riportokkal, novellákkal eloször 1957 után jelentkezett. A hatvanas években sorra jelentek meg Berkesi újabb regényei: kémtörténetek, illetoleg a huszadik századi magyar történelmet megeleveníto muvek. Ezekben az években lesz rendkívül népszeru, regényei nem egy esetben százezren fölüli példányszámban látnak napvilágot. Igen termékeny író, az 1956 utáni idoszak egyik legterjedelmesebb életmuvét alkotta meg. A kritika általában a szórakoztató irodalom közelebbrol meg nem határozott kategóriájába sorolta muveit. A 20. századi magyar történelem az író átírásában számos vonatkozásban más, mint a valóságos, különösen az egykori uralkodó osztályok viselkedését, gondolkodásmódját ismeri kevéssé, ezeket a figurákat démonikusra torzított vonásaikkal ábrázolja. A regények világképe a gonosz és a jó polarizáltan szembeállított értékei szerint épül fel: valaki vagy gazember, vagy pedig öntudatos szocialista hos, illetoleg az igaz út felé haladó tévelygo. Poétikai szempontból Berkesi regényei az elbeszélés múlt századi konvencióját követik, valóságfelfogása a klasszikus realizmussal rokon. Az elbeszélésmód megszokottsága, áttekinthetosége, a krimiszeruség és világképének egyszerusége feltehetoen nagymértékben hozzájárulnak népszeruségéhez.  ,Egy elbeszélést, egy kisregényt és egy regényt fuz össze ebben a kötetben a mufaji hasonlóság: mindhárom az ?izgalmas olvasmány? kategóriájába tartozik, amelynek a ?60-as, ?70-es évek Magyarországán Berkesi András volt az egyik legjobb muveloje. Minden írásában politizál, a szereplok politikai tevékenységének konspiratív, illegális jellege, a szükségképpen rejtvényszeru cselekmény adja természetes módon az izgalom ?keretét?. A ?Hídavatás? , ? egy cattarói matróz rövid története ? mintegy intonálja a kötet élén mindazt a szemléletbeli újdonságot, amit a két utána következo Berkesi-történet tartogat az olvasó számára?

Jármai átvette a levelet és olvasni kezdte."Miniszter úr!Mint olyan magyar, aki kényszerű okokból távol él a szülőhazájától, írom Önnek ezt a levelet, s csupán azért, mert szívem magyarul dobog. Nem nézhetem tétlenül, hogy egyes hazai és külföldi kalandorok miképpen lopják el és csempészik külföldre a pótolhatatlan magyar műkincseket és milliókat érő irodalmi emlékeinket. Tudomásomra jutott, hogy a magyar származású francia kalandor, Otto Dürfilger megbízásából egy Varga Zsolt nevű, többszörösen büntetett előéletű, volt amerikai katona meg akarja szerezni a híres Endrődy-kódexeket.Kérem a Miniszter urat, védje meg ezeket a pótolhatatlan értékeket a kalandoroktól.Bécs, 1962. márciusTisztelettel Egy magyar hazafi"

Biztos vagyok benne, hogy senkinek nem fog elárulni semmit sem. Nem mintha nem bízna az emberekben, egyszerűen azért, mert nem akar tanút hagyni maga után. Azt mondta nekem: „Tudja Árpi bácsi én végig ültem a rendősgyilkos Soós Lajos perét és rájöttem arra, hogy az a pitiáner gyilkos megérdemelte a sorsát, tulajdonképpen a társai buktatták le. A nagy tanulság tehát az: ha már elhatároztam, hogy megölöm az ellenségemet, akkor úgy végzek vele, hogy senki se lássa, senki se tudjon róla.” Megkérdeztem tőle: Mi lenne akkor, ha mégis akadna egy tanú? „A tanút meg kell ölni.” – válaszolta. Te jó ég! – mondtam neki – te nem lehetsz ennyire cinikus, nem válhatsz hidegvérű gyilkossá! „Nem, nem vagyok az. Ma még nem…”