Fapadoskonyv.hu strana 18 z 82

Janka, egy gazdag, félig angol, félig magyar családból származó, ám igencsak hányattatott gyermekkorú lány úgy dönt, hogy megszakítja családi nyaralását, mellyel apja barátnőjével kellene részt vennie. A keleti kultúrák után mániákusan érdeklődő lány busszal indul el Marokkóból, azonban rögtön az út elején, Algériában elveszik. Egy fiatal helyi férfi siet a segítségére, aki saját családja házában nyújt neki szállást, egy mesébe illő farmon, ahol azonban semmi sem az, aminek látszik. Véletlen (?) szerencsétlenségek sorozata után a családfő üzletet ajánl Jankának hazatérése érdekében…

Poltavónak átvillant az agyán, hogy ez a szék oda van erősítve a padlóhoz. Vajon miért? Abban a pillanatban kétfelől megragadták, és belenyomták a karosszékben.– Mit akarnak velem? – kérdezte Poltavo halálsápadtan.– Majd meglátja!Ügyesen és gyorsan odakötözték a székhez. Két keze a karfához, lába a szék lábához feszült moccanni sem tudott.Farrington szemben ült áldozatával. Mint valami kőarc, olyan érzéketlen és mozdulatlan volt minden vonása. A szempillája sem rebbent, amint szembenézett az árulóval.Fall hirtelen letérdelt. Poltavo olyanféle hangott hallott, mintha valami szövetet hasítanának ketté.

Gyulai Pál 1857-es kisregénye a magyar realista epika egyik első nagy teljesítménye. Haladás és nemzet ügye 1849 után szembekerült egymással. Idegen polgárság foglalta el a gazdasági kulcspozíciókat, miközben a nemzeti függetlenség és az alkotmányos államrendszer hívének tekinthető, számában megfogyatkozott köznemesség jobb híján tétlenségbe, úgynevezett passzív ellenállásba húzódott vissza, s az idegen elnyomás megszűnését a nagypolitikai erőviszonyok kedvező alakulásától várta. A köznemesség kitartását a régi értékek mellett és otthontalanság-érzetét saját portáján nagy beleéléssel és együttérzéssel, de e magatartás anakronizmusát sem hallgatva el mutatta be Gyulai Pál kitűnő kisregénye.

A különböző népek meséiben rengeteg a közös elem. Nemcsak a mesei fordulatok, hanem maguk a történetek is vándorolnak egyik néptől a másikig. Mégis, az azonosságok ellenére, minden nép mesevilágának megvan a maga sajátossága, amely a nép életmódjának és történelmének hatása alatt, régről hozott szellemi kincseiből és átvett kultúrkincsekből építkezik.A Keletre a Naptól, Nyugatra a Holdtól mesegyűjtemény dán, norvég, svéd, lapp népmesékből nyújt válogatást. A történetekben a saját mesevilágunkból is ismert elemeket, a hármas próbatételt az okos szolgálólány alakját, az ideiglenesen elválasztott szerelmesek történetét, az északi népek hiedelemvilágának jellegzetes alakjai színesítik. Ilyen például norvég és svéd mesék ördöge, a hatalmas erejű troll, aki alakját is tudja változtatni, ért a bűvöléshez, szemfényvesztéshez is.A mesékben feltűnő istenek az Edda-dalok és a későbbi prózai Edda-történetek világát idézik.

Sándor Móric, gróf (1805-1878) földbirtokos, sportember. Vakmerő lovasbravúrjairól volt ismeretes. A néphagyományban neve máig fennmaradt, elsősorban a Pest környéki volt uradalmi cselédek között, továbbá a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén. A hozzá fűződő mondakör főbb motívumai: lovával végignyargal a vár meredek bástyafokán; magasról leugrat; fogadást köt, hogy Bécsből megmutatja birtokát – hatalmas tüzet rakat, amely Bécsig látszik. Fogadásból a birkák hasa alatt szűz-dohányt csempész ki…

Az Északi istenek után, melyben az északi népek mitológiai mondáiból adott ízelítőt G. Beke Margit, ebben a kötetben az európai népvándorlás korának északi történeti tárgyú mondáiba avatja be olvasóit. A hat hősi-romantikus történet – egy kivételével – középkori izlandi pergamenek soraira támaszkodik. Hogy e történeteket eredetileg versben vagy prózában fogalmazták-e meg, ma már nem deríthető ki: gyakran találkozhatunk a Verses Edda epizódjainak későbbi prózai feldolgozásaival, de néhány izlandi történeti éneknek eredetileg prózai volt a formája. Akárhogy is, G. Beke Margit tömör, szép magyarságú, meseszerű prózai feldolgozásában illő formát öltenek a hajdanvolt pogány északi hősök történetei. Az utószót és a jegyzeteket Bernáth István írta; a könyvet gazdag fotóanyag egészíti ki.

Egy afrikai mulató csinos táncosnője előkelő párizsi társasági hölgyként jelenik meg. Mi a célja a fényes párizsi társaságban való szereplésének, ki áll a csábítási tervek hátterében? A műben szereplő bíró miért ítéli húsz év fegyházra egykori barátját? Valaki bosszúból megöli a bírót, a feleségét a szép színésznőt, de hova tűntek a holttestek? Ki valójában az igazi áldozat?E. Wallace egyik legszellemesebb regényében ügyes meseszövéssel kalauzol végig az izgalmas történeten.

Hányszor halljuk, hogy azt mondják valakire: "Igen kedves ember, de valóságos örömlegény." Beszéljünk nyíltan az örömlegényről, nemzetünk e rákfenéjéről. Mert mi, franciák, valamennyien örömlegények vagyunk, azaz változékonyak, szeszélyesek, ártatlan képpel komiszak, következetlenek a nézeteinkben, a szándékainkban, erőszakosak, és gyengék, akár a nők. De az örömlegények között kétségtelenül leginkább szemet szúr a párizsi flaszterkoptató, akiben a lelki sajátságok jobban kidomborodnak, és aki vérmérsékleténél fogva túlzott mértékben egyesíti magában a kedves kicsi nők minden vonzó tulajdonságát és hibáját.

Ignácz Rózsa ebben a könyvében két életet, két sorsot mutat be oly reális ábrázolással, hogy szereplőik megelevenednek előttünk, s szinte velük éljük sorsukat. Berta, az iratmásoló kisasszony, aki kisgyermek kora óta dolgozott, eltartotta népes családját, édesanyját, édesapját, testvéreit, aki belerokkant, belepúposodott a szellemi kulimunkába, leveliből ismerjük meg. Egyetlen szerelmét soha nem feledve nyomorodik, őszül bele a munkába, szellemi kulimunkásként emlegetve önmagát.

Első ?írói megjelenése Pierre Lotinak (valódi neve: Julien Viaud) az 1879-es Aziyadé. A haditengerészet tisztjeként 26 éves korában került először kapcsolatba Törökországgal, s ez az élmény oly meghatározó volt, hogy szinte második hazájának tekintette. Az ifjú tengerész Szalonikiben találkozik Aziyadéval, a cserkesz lánnyal, aki egy török háremben él negyedmagával. Kapcsolatuk Isztambulban teljesedik ki, s a románc fél évnél is hosszabb ideje alatt Loti félig-meddig maga is törökké válik, a helybeliek viseletét hordja, Arif néven él a muzulmánok között, várva a titkos órákat, melyeket szerelmével tölthet. A kényszerű elválást sem érzi véglegesnek, de a valóságban csak 10 év múltán jut vissza az áhított vidékre, amikor kedvese már halott.Lotit Törökország iránti vonzalma egész életén át végigkísérte, hatszor járt földjén, magas körökben is ismeretséget szerzett; s minthogy az itteni viszonyokról később több művében is őszinte, pozitív képet festett, a törökök hálából az Aranyszarv-öböl fölötti parkot, ahol villája egykor állt, róla nevezték el.

Aligha ?képzelhető el modern drámatörténet, amely a mai irányzatok és jelenségek forrásvidékének feltérképezésekor, ne állítaná elemzései középpontjában August Strindberg (1849-1912) életművét is; és kevés mai drámaíró akad, akit szellemi kötelékek ne kapcsolnának össze a századforduló svéd irodalmának ezzel a hihetetlenül termékeny alkotójával. De nemcsak az irodalomtörténet, a filológia fedezte fel újra magának a Julie kisasszony, Az apa, A haláltánc szerzőjét , elegendő áttekintenünk az európai és amerikai színpadok műsorát, hogy lássuk : sikerszerzővé lépett elő újra; mondhatni Strindberg hullám söpör végig a világ színpadán , kimagasló színész- és rendező-egyéniségek támasztják fel a \\tetszhalálból\\ A Haláltánc társadalmi-lélektani tragédia, melynek kereteit az írói alap-indulat: a harag már-már szétveti. A Kapitány és felesége, Alice a gyűlölet-szerelem harcában legmélyebb indítóokaként nem homi metafizikai férfi-nő ellentét munkál, hanem nagyon is adott, valóságos szociális motívum: a polgári társadalom hierarchikus rendje által az érvényesülési, önkibontakoztatási lehetőségeiben véletlenül korlátozott ember kétségbeesett, s a sorozatos kudarcok során groteszké torzuló erőfeszítése arra, hogy társadalmi normáknak megfelelően \\valaki\\ legyen. Ez a lelket sterilizáló görcsös erőlködés szabadul el a Kapitány világában, és pusztítja el. A Haláltánc : igazi tragédia.

?Ma délután Coignard Jeromos abbé úr, mint ahogy szokta, ellátogatott Blaizot úrhoz, a Szent Katalin képéhez címzett Saint Jacques utcai könyvkereskedésbe. A kirakott könyvek között megpillantva Jean Racine muveit, hanyagul lapozgatni kezdett az egyik kötetben.? E költo ? szólt hozzánk ? nem volt tehetség nélkül való, és ha odáig magasította volna elméjét, hogy latin versekben írja meg tragédiáit, méltó lenne a dicséretre, különösen Athalia-ját illetoleg, melyben megmutatta, hogy elég jól ért a politikához. Hozzá képest Corneille csak üres szószátyár. Joas trónra jutásának e tragédiája feltárja egynéhányát azoknak a rugóknak, melyek a birodalmak felemelkedésében és összeomlásában szerepelnek. El kell ismerni, hogy Racine úrban megvolt a fortélyosság iránt való érzék, amit is többre kell tartanunk, mint a költészet és az ékesszólás minden fellengzését, mely valójában csak a szónoklók mesterkedése és nem való egyébre, mint a szájtátók szórakoztatására??

– ?Hát most már a tied! És ezek után, hogy tetszik a legény? Augusztus Javot keskeny ajka cinikus mosolyra ferdült, ahogy jobban megnézte a színteret. A kis szalon csupa zűrzavar volt, a bútorokat hátratolták a falhoz, hogy helyet csináljanak a táncolóknak. A fehér orgonával telt nagy vázát eltörte valamelyik részeg, úgyhogy a törött porcelán és a megtiport virág halomban hevert a földön. A szoba egyik sarkában villanyzongora játszott zajosan. A rekedt hahota és a részeg kacarászás hangzavarában féltucat pár táncolt bizonytalan lábbal. A szép asszony, aki Javot mellett állt, körüljártatta szemét a szobában. Pillantása megállt a kipirult arcú fiatalemberen, aki falnak vetett lábbal próbálkozott a kezén állni. Egy másik ifjú, aki semmivel sem volt józanabb, mint a műkedvelő akrobata, visongva bátorította. Alma Trebizond alig észrevehetően fölvonta szemöldökét és visszafordult Javot felé. – Koldus nem lehet válogatós – felelt egykedvűen. Elismerem, hogy megjelenése nem éppen tiszteletet parancsoló, viszont mégiscsak báró, évi jövedelme pedig negyvenezer font.

Petőfi életművének szerves részét képezik verses elbeszélései. Ahogy Fekete Sándor az elbeszélő Petőfiről írja: "mennyire gazdag költészetének ez az ága: nincs két egyforma vagy akár csak hasonló munka nagyobb elbeszélései között. Találunk benne csúfondáros paródiát, szatirikus verses népmesét, lírai emlékezést, a forradalmár idillvágyáról árulkodó derűs novellát, romantikus múltidézést, jelenkori szatírát és politikai-meditatív irányregényt."

Csupa fiatal harcos nyüzsgött a nagy téren az apró, bozontos lovakon, öten-hatan bújtak össze lovaikkal, tanakodtak. A fejüket rázták, csak úgy csapkodott a hajboncsok két oldalt. Nehezen váltak szét, még távolról is visszakiabáltak. Aztán egyszerre megrántották a kantárt, mintha új járlikot, parancsot kaptak volna a vezíri sátorból. Mereven álltak a helyükön, a szemük mind egy irányra nézett. Arra, ahonnan a sátrak közül éppen kibukkant egy fakó lovacska.

,,- Tegnap egy ismerősömnek elmondtam kalandjainkat - szólalt meg a spanyol. - Tömören így foglaltam össze a történteket: egy Pizzaro nevű hajón utaztunk. Van Pey, a hírhedt kínai kalóz elfoglalta embereivel a hajót, és egy ismeretlen szigetre hurcolt bennünket. Megszöktünk, de elfogtak bennünket. Erre mi fogtuk el Van Peyt és kényszerítettük, hogy adja vissza szabadságunkat. Ez megtörtént, és a Pizzaro folytatta útját. A kalózok azonban üldözőbe vették hajónkat. Nagy tengeri csata zajlott le a tengeren, mely a mi győzelmünkkel végződött...- És tovább mit meséltél? - kérdezte Perry, miután hiába várt a történet folytatására.Damaras felsóhajtott:- Sajnos tovább nem jutottam.- Miért?- Mert ismerősöm a szemembe nevetett és azt mondta, hogy nem kíváncsi a további hazudozásaimra." Pedig ez nem hazugság, mindez megtörtént a kalandregény szereplőivel, sőt a perui aranyszállítmányt Kínában még el kell juttatni rendeltetési helyére is. Az aranyra a kalóz Van Peyen kívül a hírhedt rablóvezér, Tong tábornok is szemet vetett...