Fapadoskonyv.hu strana 18 z 80

Petelei István a 19. század második felének egyik kiemelkedő, életében komoly tekintélynek és elismerésnek örvendő, ám mára szinte elfeledett írója. Marosvásárhelyen született örmény-székely családban. A papi hivatás helyett választotta az újságírást és az irodalmi pályát. Írásaiban a realizmus társadalmi érzékenysége szenvtelen pszichologizálással párosul, hangvétele egyszerre balladai és meghökkentően komor. Az Élet című antológiájában leginkább szűkebb hazája, Erdély paraszti sorsaival ismerkedhet meg az olvasó. Petelei érzékletesen jeleníti meg a kisemberek tragédiáját, legyen szó elhagyott asszonyról, árván maradt gyerekről, megbomlott elméről. Történetei a pesszimista hangvétel és a költői igazságszolgáltatás teljes hiánya ellenére mégis mélyen megindító emberi és univerzális kérdésekkel foglalkoznak

Edgar Allan Poe muvészien fantaszta novellái a léleknek a halál és az orület határán tátongó mélységeit, a tudomány és az iszonyat találkozását, a logikának kusza összevisszasága alatt lappangó nyilvánvalóságát, s a buntettek rejtélyeit tárják fel már-már költoi emelkedettséggel és jéghideg nyugalommal. Egy új muvészi látás és írásmód akkor alakuló s azóta szinte végtelen hegyláncának elso csúcsa szökken magasba Poe-val, s e csúcs meleg rózsaszínben huvös ragyogásának visszfénye ott csillog mind a késobbi csúcsokon, Rudyard Kipling és Guy de Maupassant novelláin, Jules Verne és H. G. Wells álmain s Conan Doyle muvelt mesterdetektívjének értelmes homlokán." Pásztor Árpád "

A szerzőről szinte semmit sem lehet tudni, életútja ismeretlen. Az 1887-ben megjelent regénye azonban azon magyar utópiák sorába tartozik, melynek legnagyobb és legismertebb alkotása Jókai Mór tollából született A jövő század regénye. A regény egy nemzeti vágyteljesítő álmot igyekszik megteremteni, nagy teret engedve a cselekményességnek és a jövőbeli technika találmányok részletes ismertetésének. Privigyey Pál 2000-ben játszódó regényét méltán tekinthetjük a magyar tudományos-fantasztikus regények úttörőjének

Midőn ?ez új kiadásban bocsátom az Apai örökség czímű elbeszélést a közönség elé, nem akarom elhallgatni, hogy néhány jelentősebb módosítást tettem rajta. nevezetesen kihagytam a hős kamaszkori szerelmeinek aprólékos leirását, továbbá megsziveltem egyik birálóm (Milkó Izidor) amaz észrevételét, hogy Fejérházy anyjáról is jó volna valamit tudni. Bár most is csak futólagosan, néhány vonásban mégis megrajzoltam úgy ahogy emlékét. A főmódosítás azonban az, hogy a minden tettől irtózó Fejérházy Tibort nem hagytam meg öngyilkosnak, hanem az olvasóra biztam annak az elképzelését, meddig fog a lejtőn lefelé gurulni és lesz-e képes valamikor megállni. A főkifogásról, hogy a hős nem rokonszenves, nem birtam tenni. Inkább a tárgyilagosság lebegvén szemeim előtt, be akartam mutatni egy semmi tetthez erővel nem biró, a munkától elszoktatott, tétlenül szemlélődő jellemet, a nélkül, hogy idegen lelki vonások becsempészése, nem az adott tényezőkből folyó helyzetek teremtése által pszikológiátlan szánalmat ébresszek iránta. Igy kérem Fejérházy Tibort értelmezni. Nem kér ő részvétet, csak igazságot, – s azt kap is. Budapest, 1886. julius 22. Reviczky Gyula

Romain Rolland nem szokványos életrajzot írt. Hatalmas szakirodalmi tájékozottsága alapján szinte önéletrajzot, egyfajta Naplót készített a szeniről. Amilyen rövid ez a biográfia, olyan hatásos: egy ember, a zsen áll előttünk, minden küszködésével, szerelmeivel, csalódásaival és nyomorával. Ahogy Rolland bemutatja, úgy kétszeresen igaznak érezzük: Teher alatt nő a pálma. Valóban: Beethovent egész életében csapás csapásra éri: hogy ettől jobbak lettek-e művei? Nem tudjuk. De egy biztos: a rengeteg tragédia, csapás és szerencsétlenség csak megedzette jellemét: lehet, hogy zsenialitása ezek hatására szökkent szárba: legalábbis Romain Rolland ezt sugallja… A kötetet Mikes Lajos értő műfordításában adjuk közre.

A szerelem metafizikája – Schopenhauernek ez a világhírű tanulmánya – 1844-ben jelent meg először, főművének, a „Die Welt als Wille und Vorstellung”- nak, kiegészítő kötetében, amelynek 44. fejezete. A tanulmánynak, amely a kötetből kiszakítva is önálló egész, német címe ez: Metaphysik der Geschlechtsliebe. Nyilvánvaló, hogy Schopenhauer azért választotta a címben a „Geschlechtsliebe” szót, mert jelezni akarta már a címben is, hogy értekezése tárgya nem a szeretet, hanem a szerelem. (A német Liebe szó ugyanis nemcsak szerelmet, hanem szeretetet is jelent.) Bizonyság erre az is, hogy magában a szövegben már váltakozva használja a Geschlechtsliebe és a Liebe szót, minthogy a címmel elejét vette a félreértésnek…

Lebilincselő lovagregény Oroszlánszívű Richárd királyról és a kereszteslovagokról.Az izgalmas történet fő színtere a Szentföld, ahol a hős lovagok a muzulmánokkal csatáznak a hitért, a becsületért és a Szentföld birtoklásáért.Mindkét oldalon nemes hősök, híres vitézek sorakoznak fel, s izgalmasabbnál izgalmsabb kalandoknak lehetünk tanúi.Walter Scott világhírű nagyregénye a történelem egyik legromantikusabb, legérdekesebb korszakába vezeti el az olvasót.Talán a legjobb ebben a műfajban!

William Shakespeare egyik legnagyobb muve a Macbeth, a hatalomvágytól megszállott gyenge ember drámája. Macbethnek egyszer azt jövendölik, hogy király lesz. Felesége ösztönzésére és segítségével, hogy beteljesedjék a jóslat, álmában megölik a náluk vendégeskedo királyt. Tettüket a leitatott orökre fogják, akiknek nincs is idejük tiltakozásra a hamis vád ellen, mert Macbeth szörnyu ?felindultságában? megöli oket. A hatalmat, a rangot azonban nem tudják élvezni...

Az álomszeruen meseszép hangulat hirtelen féltékenységi dührohammá változik, rémálommá: a szicíliai király barátját, Polixenést és feleségét (Hermione) házasságtöréssel vádolva küldi a halálba, elobbi csupán Camillo huségének köszönhetoen menekülhet el. Apollo jóslata sem tudja meggyozni Leontest képzetei hamisságáról, csupán a szörnyu látvány ? szerettei holtteste ? ébreszti fel zavaros állapotából. Már késo, egyetlen utódját, a fattyúnak vélt csecsemot távoli partokon hagyta sorsára. A történetbe sok év múltán kapcsolódunk bele újra, Perdita ? a csecsemo, akit megtalált fiával együtt (Mufurc) nevelt egy pásztor ? felcseperedett, és mindenkit elámít vélt származását meghazudtoló szépsége, nemessége. Florizel királyfi beleszeret, és elhagyja érte apja, Polixenes királyi udvarát. A király, a hu Camillóval együtt, álruhában meglesi a pásztorok ünnepét, és haraggal veszi tudomásul fia vonzódását egy egyszeru pásztorlány iránt. Camillo, aki rájön Perdita kilétére, a fiatalokat Szicíliába küldi, ahol Leontes tárt karokkal fogadja elveszettnek hitt lányát, és Hermione szobra életre kel. A megbocsájtás, a feloldás pillanata lehetne ez, ha a történetet mindvégig mozgató figura nem gördítené a nézotér és a színpad közé az áttetszoség, a látomás, az álomszeruség tüllfüggönyét. És számunkra nem marad más, csupán a feloldatlanság feszültsége.

Történik Olivér házában, Frigyes herceg udvarában, valamint az Ardeni-erdőben – vélhetőleg Franciaországban. Egy nagy erejű vitéz, miként nálunk majd Toldi, legyőz egy bajnokot. Bár testvére ármánya miatt meg kellett volna halnia a párviadalban, mégis az ő homlokára kerül a győztesnek kijáró koszorú. És ezzel kezdetét veszi vesszőfutása. Előbb csak bátyja, majd uralkodója haragja elől, utóbb egyenest a száműzetésbe. Vigaszul csupán egy mosoly, egy fehér lánykézből kapott amulett és öreg szolgája sírig hű ragaszkodása szolgál. Ám az ardeni erdő mélyén további barátokra, igaz szerelemre, és elűzött hercegének birodalmára talál.

Most, visszatérvén, ím, e nagyjai,Bár jone haddal a három világrész,Mi visszaverjük. Amíg hu maradMagához, Ánglia nagy és szabad. #(részlet)

Perikles Shakespeare ritkán játszott darabja. Az utolsó alkotói korszak regényes színmuvei közé tartozik. Keletkezése 1609-re teheto. Sokáig még Shakespeare szerzoségét is vitatták. A korabeli közönség körében viszont tartós népszeruségnek örvendett, mert minden bizonnyal éppen a közönségigény teremtette meg a regényes színmu mesével rokon mufaját. A mesékben kézzelfogható empirikus-földi valósággá lesz a legmélyebb és legvalószínutlenebb álom a boldogságról# az események egymásba kapcsolódása ugyanolyan kideríthetetlenül értelmetlen, mint a mindennapi életben, csakhogy a mese értelmetlenségrol értelmetlenségre haladva mégis a legáltalánosabb, leghobb földi-emberi vágynak, a boldog élet utáni vágynak feltunoen képtelen, ám magától értetodo beteljesedésével ér véget. (Lukács György)Shakespeare Periclese is egy mesei alaphelyzetbol indít: A királyfi elindul szerencsét próbálni. Feleségül akarja venni Antiochia királyának leányát, de csak akkor kaphatja meg, ha kiállja a próbát, vagyis megfejti a király rejtvényét. Ha nem, halál fia. A mese itt szokatlan fordulatot vesz: a rejtvényfejtés kelepce. A lány nem eladó, a rejtvény apa és leánya vérfertozo kapcsolatát rejti. Akár megfejti, akár nem: halálra van ítélve. Periclesnek sikerül elszöknie, de élete ettol kezdve állandó menekülés. Minden apa-lány kapcsolatban ott sejti a vérfertozés lehetoségét. Mégis megnosül. Épp abban a pillanatban, amikor Antiochust és lányát az istenek elpusztítják. Felesége lányt szül neki, de belehal a szülésbe. Pericles ezt jogos büntetésnek érzi. Mintha megörökölte volna Antiochus bunét, és neki kellene vezekelnie érte. A kislányt idegenek kezére adja, nem akar találkozni vele, amíg férjhez nem megy. A sors mégis összehozza oket. Tizennégy év után. A darab végén megint ott áll egy apa, a lánya és egy kéro... A mese, az istenek és Shakespeare megkegyelmeznek. De a képet, amely Pericles agyába, érzékeibe beleégett, amitol egész életében rettegett, és amitol, mint egy vágyképtol nem tudott soha szabadulni, magunkkal visszük.

A ?velencei kalmárt Shakespeare 1596-ban, legtermékenyebb darabírói korszakában, a nagy vígjátékok és nagy tragédiák korszakában írta. A saját korában vígjátéknak játszották, a 19. századtól tragédiának, ma a regényes színművek közt tartják számon. Shakespeare-ben az a jó, hogy olyan, mint az élet – nehezen szorítható korlátok közé.A darab a virágzó tengeri kereskedelem központjában, a nyitott, nyüzsgő, karneválos Velencében és Belmont zárt mesevilágában játszódik. Antonio, a velencei kalmár szereti Bassaniót, aki könnyelműen elszórta az örökségét. Bassanio szerencsét akar próbálni Belmontban a gazdag, szép és erényes Portia kezéért. Ehhez pénzre van szüksége, és kihez forduljon, ha nem Antonióhoz? Antonio minden vagyona a tengeren, ezért kölcsönt vesz fel Shylocktól, a zsidó uzsorástól, akivel gyűlölik egymást. Shylock hajlandó a kölcsönre, még kamatot sem kér. Egy kikötése van: ha Antonio nem fizet időben, kivághat egy font húst a kalmár testéből. Az üzletet lakomával pecsételik meg. Amíg Shylock a keresztények nemszeretem vacsoráján időzik, a lánya, Jessica megszökik szerelmével, Lorenzóval, egy velencei nemes úrral. A hozományról sem feledkezik el. Bearanyozza magát apja pénzével és ékszereivel. Belmontban kérők sora verseng Portia kezéért, de apja végakarata értelmében csak ahhoz mehet feleségül, aki három ládika: az arany, ezüst és ólom közül helyesen választ. Aki nem a megfelelő mellett dönt, nemcsak Portiát nem nyeri el. Soha nem nősülhet meg. Portia szereti Bassaniót, halogatná a döntést, hogy minél tovább együtt lehessenek. Bassanio túl akar lenni rajta, kockáztatós fajta. Ahogy Antonio is. Üzletben és szerelemben egy pillanat alatt mindent nyerhet, vagy veszíthet az ember. Bassanio azt a ládikót választja, amelyen a felirat: Engem választ, aki mindent kockára tesz. És jól választ. Övé Portia és a vagyona. Szüksége is van rá, mert Antonio mindenét elvesztette a tengeren. Bíróság előtt áll. Shylock követeli a neki járó egy font húst. És hajthatatlan. A törvény mellette áll. A dózse tehetetlen. Az idegen Shylock ügyében egy idegen törvénytudót hív segítségül. Ki lesz a bíró? Egy jó? Egy rossz?

A Tévedések vígjátékát, a szerepcserék, alaktévesztések lehetoségeit fergeteges dramaturgiával kidolgozó korai Shakespeare-darabot 1591-re datálja az irodalomtörténet. A színhely: a shakespeare-i módon stilizált, antikizált Ephesus, ahová Syracusából vetodik el a helybeli Antipholus iker-alakmása# mindketto ifjú kereskedo, s a házas és a notlen, a módos és a vagyontalan ikerpár börleszkbe illo módon cserélik fel helyzetüket, szerelmeiket, sorsuk esélyeit. Az író már itt mesterien ura a színpadi hatásoknak, az úr- és szolgapár kettosében a fennköltebb és alantasabb nyelvi és jellemkomikumot ellentételezve viszi a boldog befejezésig a történetet. Ám épp fergeteges túlzásaival, a komikus fantázia fokozó eszközeivel a késobbi vígjátékok emberi bölcsességét, mélységét is elolegezi.

Az Othello a megcsalt bizalom, a torbe ejtett nemes gyanútlanság halhatatlan tragédiája. A gonosz Jago ármánykodása azért tudja végzetes féltékenységbe sodorni a színes boru hadvezért, mert Othello Desdemona szerelmében a világba s az emberi tisztaságba vetett bizalmának zálogát látta. Husége azért volt fontosabb számára mindennél.Desdemona ezen az estén szomorúan és balsejtelmekkel tele készül lepihenni. Féltékeny férjének durva viselkedése elszomorította, de iránta való feltétlen odaadását nem csökkentette. Elszenderül már, amikor a mór gyilkos szándékkal hálótermébe ér. És Othello nem hisz a rémülten védekezo, ártatlanságát bizonygató Desdemónának: könyörtelenül megfojtja imádott, gyönyöru hitvesét.Emília fedezi fel úrnoje halálát, és fellármázza az egész erodöt, vádolva a mórt, bár Desdemona utolsó szavával is szeretett urát védte: tagadta, hogy o a gyilkos. Emilia most már látja, milyen jóvátehetetlen vétket követett el, amikor férjének átadta asszonya kendojét. Leleplezi Jago ármányait# az vak dühében leszúrja.Othello ráébredt tragikus tévedésére: emberfeletti fájdalmában megtisztulva visszanyeri az orjöngo féltékenységtol mostanáig eltorzított eredeti emberi nagyságát. Örömkönnyeket sír, hogy Desdemonát ismét ártatlannak tudja, nem várja meg Velence ítéletét, hanem összefoglalva tragédiáját: nem okosan de nagyon szeretett - egy torszúrással bevégzi életét. A gonosz Jago kínpadon bunhodik iszonyú vétkeiért.

Shakespeare páratlan életművének betetőzése, a Vihar, a világirodalom egyik kimagasló remeke. A színpadi művek között egyedülálló mesejáték költői szépségei miatt különösen alkalmas kétnyelvű kiadás céljára, a magyar szövegről, Babits Mihály remekbekészült fordításáról pedig bízvást elmondhatjuk, hogy méltó az eredetihez.