Fapadoskonyv.hu strana 24 z 82
vydavateľstvo
Az alvilág kísértete
A tengerparti cölöpökön álló házban egy hóbortos öregember lakik. Állandóan láthatatlan „gyermekeivel” beszélget, néha-néha hegedülget. Az öreg túl sokat tud egy csempészbanda üzelmeiről, ezért a banda feje elteszi őt láb alól. Egy idő elteltével azonban újra felhangzik a hegedűszó… Félmunkát végzett volna a gyilkos? Vagy valóban az öregember kísértete bukkan föl?Bradley felügyelő a Scotland Yard szimpatikus detektívje többek között e rejtélyekre is fényt derít, és végül leleplezi a gátlástalan bandát.
Na stiahnutie
2,79 €
Küzdelem a Nagysárkány-rend ellen
Göllner ?Mária 1894. november 13-án, Budapesten született, polgári családba. Érettségije után bölcsészhallgató lett, földrajzból, történelemből, filozófiából doktorált. Az ókor szellemi művelődésének geográfiai alapjai című disszertációja volt első, nyomtatásban megjelent munkája. A háború éveiben ismerkedett meg leendő férjével, a kétszer megözvegyült, hétgyermekes dr. Nagy Emillel (1871-1956), aki rangos ügyvéd, képviselő, igazságügy-miniszter és ismert tárcaíró volt. Házasságukból három fiúgyermekük született.Nagy Emilné dr. Göllner Mária legjelentősebb hazai tevékenysége az első magyarországi Rudolf Steiner-iskola létrehozása volt 1926-ban, családi házukban, a Kis-Svábhegyen. Börtönmissziós munkájaként megalapította a Bizalom c. lapot, és megírta szellemtörténeti trilógiáját: Népszokások, mondák és az ember; A magyar ősvallás és a kereszténység a magyar népmese tükrében; A Kalevala titkáról. Emellett szellemi töltésű ifjúsági regényeket is írt.1946 novemberében a Vöröskereszt segítségével, legkisebb fiával emigrációba vonult. A svájci Dornachban lévő Goetheanum lett munkájának központja. Maria von Nagy néven számos kultúrtörténeti munkával gazdagította a német nyelvű antropozófiai irodalmat. Élete utolsó éveiben már vakon tartotta szellemtudományos előadásait. 1982. január 19-én Baselban halt meg.Munkáinak java magyarul a Michaeliták könyvében jelent meg. A „Küzdelem a Nagysárkány-rend ellen”, a regény első teljes és könyv alakban megjelent kiadása.
Na stiahnutie
2,79 €
Lorre meg én
Az ördög cimborája, a Sátánlégió és Az öngyilkos század után a Légiós könyvek világhírű írója, Nagy Károly ezúttal újabb oldaláról mutatkozik be. Az olvasó egy vérbeli krimi izgalmait élvezheti végig, kettős látásmódban. Mind a szerző – Kockás Pierre –, mind a főhős – Lorre – előadja a maga változatát arról, hogy mi is történt az oráni tébolydában. Az Oráni Légiós Század 44-es számú közlegénye, Charles Lorre a kocsmai inzultust követően álkulcsával bemenekül a tébolyda zárt osztályára, ahol önhibáján kívül különböző hullákba botlik bele. Nyomozás során még a kényszerzubbony nevű ruhadarabot is megismeri.
Na stiahnutie
2,79 €
A barátságról
Hogyan viselkednek a leplező, a szalmaláng vagy az úrhatnám barátok? Milyen az elvakított és milyen az igaz barát?A XIII. század eleji szerző szokatlan formában fogalmazza meg gondolatait az emberi kapcsolatokról. A világirodalomban számtalanszor feldolgozott és általános téma ezúttal ötletesen felépített szerkezetben: egy képzelt bírósági tárgyalás párbeszédeiben jelenik meg, ahol a peres felek, a szerző Teste és Lelke vitatkoznak arról, hogy létezik-e valódi barátság. Mielőtt az Értelem meghozza bírói ítéletét, a különféle emberi viszonyok bemutatása közben bepillantást nyerhetünk a középkor sokszínű világába, megelevenednek az író korának jellemző figurái – színészek, könnyűvérű asszonyok, diákok és professzorok, kereskedők, katonák, egyházi méltóságok legkülönbözőbb interakcióinak lehetünk tanúi.
Na stiahnutie
2,79 €
A zöldszemű szörny
"Az orvos követte társa pillantását… Valami csöpögött az ágyról a padlóra. Piros és iszonyatot keltő. Kitson összeharapta a fogát, az ágyhoz lépett és fölrántotta a takarót.Támolyogva tántorodott vissza. Egy kés elefántcsont nyele állt ki John Millinborn oldalából…"Ki és miért ölte meg az öregurat, akinek már úgyis csak órái lehettek hátra? Megtalálja-e Kitson ügyvéd John Millinborn örökösét, Oliva Prédaux-t? Mi az a titokzatos zöld színű vész?A rejtélyekre egy titkosügynök derít fényt aki – hogy megmentse szerelmét –, még a házasságtól sem riad vissza
Na stiahnutie
2,79 €
Firenzei éjszakák
A ?Dalok könyve? költojének egyik jellegzetes írása a ?Firenzei éjszakák? címu novella, amely Heine munkássága harmadik nagy korszakának, a párizsi idoknek legelso éveiben keletkezett. A költo politikai magatartása, tekintélyeket nem kímélo maró szatírája, sokféle kényes támadása és szabadszájúsága a XIX. század harmadik évtizedében már bizonytalanná tették helyzetét Németországban és Heine, mint ismeretes, 1831 tavaszán búcsút mondva hazájának, végleg letelepedett Párizsban, ahol életének második felét töltötte.A ?Firenzei éjszakák?-ban a Heine által ritkán muvelt prózai elbeszélés útjai a költo utazási novelláinak régebbi motívumaira vezetnek vissza. A novella címe is közvetlen kapcsolatot mutat az olasz útleírásokkal. Hogy a keret hose és a keretbe foglalt leírások elbeszéloje a Maximilian név ellenére is maga Heine, az már az eredeti kézirat fölfedezése elott is nyilvánvaló volt. A novella eredeti kéziratából azonban megállapítást nyert, hogy Heine az elbeszélés hosének nevét Maximilian, vagy a gyakran használt rövidített Max helyett eredetileg ?Signor Enriko?-nak írta, miért is kétség sem fér a ?Firenzei éjszakák? önéletrajzszeruségéhez.
Na stiahnutie
2,79 €
Izlandi halász
Tipikus hajóssors a témája: egy halászról van benne szó, aki némi huza-vona után eljegyez egy lányt, aki szereti; mielőtt azonban megülhetnék a lakodalmat, a halász odavész a tengeren, s a mátkája hasztalan várja vissza. Loti érzékeny, álmodozó lírikus: nem annyira az embereket, mint inkább a tengert látja – a tengert, mely minden alakjában borzalmas természeti erő, titokzatos sors, amely komoran és kíméletlenül megszabja a hajósok életét, örömét és fájdalmát.
Na stiahnutie
2,79 €
Hej, asszonyok, asszonyok
Asszonyok faluban, városban, szántón, erdoben, úton, otthon, háborúban, békében. Asszonyok, akik szeretnek, gyulölnek, nevelnek, rombolnak, gyógyítanak és kínoznak. Ahogy a cím is sugallja, Tatay Sándor remek novellagyujteményének szinte minden darabja a szebbik nem tagjai körül forog. Kiváló realista próza, megnyero népies hangvételével, érto lélektani ábrázolás és szociális érzékenység találkozása a Hej, asszonyok, asszonyok, melyben egyaránt megfér a ballada és a szociográfia, a mese és a társadalomkritika.
Na stiahnutie
2,79 €
Az önző I. kötet
„…a tökéletes társadalmi regény – írta Az önzőről Babits-, csupa finom pszichológia, s a cselekmény tisztán a személyek társadalmi viszonyainak története.A művelt, előkelő angol társaság ez; a legszellemesebb és legfrissebb csevegések folynak le előttünk, s a szavak finom célzásait, a hanglejtések jelentős árnyalatait mintha színpadról hallanók… Civilizált férfiakkal és nőkkel játszik a szalonban s nem szorul külső küzdelmekre erőszakos rázkódtatásokra, hogy meggyőzzön. S minden epikai szélesség és árnyalatos részletezés mellett Meredith művén a Komikai Múzsa lebeg.”
Na stiahnutie
2,79 €
Északi fény, Napló
Az „Északi fény” a második világháború idején játszódik, amikor Hitler lerohanta Norvégiát. Egy kis halászfaluban, egy régi gyárban kísérletek folynak „nehézvíz”-zel; a cél az atombomba előállítása. Természetesen a brit Titkos Szolgálat igyekszik a kutatást lassítani, akadályozni – végső cél a gyár megsemmisítése. A norvég halászok némelyike – vállalva még a németbérenc címkét is – segíti az angolok tevékenységét. Náci fanatikusok, politikailag megtévesztett emberek, elhivatott kémek, tisztek, partizánok küzdelmét követhetjük nyomon a kisregényben…
Barsi Ödön hiánytalan „Napló”-ja Magyarország 1944. márciusi német megszállásától az 50-es évekig terjedő időszakról számolt be. Sajnos a politika viharait csak az a része vészelte át, amely a német megszállás és a Rádió elfoglalása közötti időszakról szól, így ez az emlékirat töredékes.
Na stiahnutie
2,79 €
Madagaszkár királya
Ez ?az izgalmas regény gróf Benyovszky Móricról (1741-1786) szól, talán a legkalandosabb életű magyar utazóról szól, aki rövid élete során négy világrész több országának történetébe írta be a nevét. Egészen fiatalon lépett katonai pályára, huszár lett. Apja halálakor örökösödési vitába keveredett, s Mária Terézia megfosztotta birtokaitól. Ezután került Lengyelországba, hősiesen vette ki részét a lengyelek oldalán az oroszokkal vívott háborúban. 1769-ben súlyosan megsebesülve orosz fogságba esett, Szibériába száműzték. A művelt Benyovszky hamar kivívta a helyi kormányzó bizalmát. Közben elkészítette Kamcsatka első földrajzi, néprajzi és álattani leírását. 1771 tavaszán a fegyenctelepre száműzött cári tisztekkel felkelést szervezett, elfoglalt egy erődöt, a kikötőben horgonyzó hajókat, és kiáltványt szerkesztett. Ez az írásmű a későbbi oroszországi forradalmi mozgalmak manifesztumainak mintájául szolgált. Hajóval előbb a Bering-szigeteket érintette, majd a Mátyás-, Lőrinc-szigetek érintésével Amerika partjától délnek vette útját, eljut az Aleut-szigetekre, majd a Kurili-szigetek érintésével kikötött a japán szigeteken is. 1773-ban megtelepedett Madagaszkáron, ahol két erődöt is emelt támaszpontul, s 1774-ben megalapítja (a francia uralkodó tiszteletére) Louisbourg városát. Ebben az időben még az európaiak nem ismerték Madagaszkár belsejét. Három nagy expedíciót szervezett, a tapasztalatairól szóló beszámolók Madagaszkár megismerésének fontos részei. Benyovszky végül is kilépett a francia király szolgálatából, és a madagaszkári népet választotta, sőt írásba is foglalta a sziget népeinek szánt alkotmányt, melyet a törzsfőnökök elfogadtak…
Na stiahnutie
3,72 €
A boldogasszony dervise
Tóth Béla emléke még sokkal frissebben él valamennyiünk emlékezetében, mintsem hogy írói kiválóságait külön kellene kiemelni. Elég annyit megjegyeznünk, hogy ezzel a teljesen kifogyott kötettel legnagyobb írói sikereinek egyikét aratta. Mint elbeszélő és nyelvművész egyaránt a legjobbat nyújtja benne. Hol az elbeszélés bájával, hol a jellemzés finomságával, hol ragyogó humorával hol pedig megindító érzelmességével ragadja el olvasóját. Stílusa átlátszó egyszerűsége mellett is csupa ragyogás. Rendkívüli nyelvművészete a közvetlenség mögé rejtőzik. Emellett cselekményeit is érdekfeszítővé bogozza, ahogy nemcsak elbeszéléseinek módja, hanem történeteinek tartalma is leköti figyelmünket. Ama ritka könyvek közé tartozik, melyre a közönség – vár és mely – nem mint – rendesen – ezek megjelenése után akarja közönségét megszerezni.
Na stiahnutie
1,07 €
Kulisszák nélkül I. kötet
Teljességre törekedve, időrendben tekinti át a Kulisszák nélkül két kötete Illés Endre színműírói munkásságát a Törtetőktől az 1976-ban bemutatott Spanyol Izabelláig. A drámákban az élet minden területére beférkőző hazugságot, a tisztának maradás esélyeit, az erkölcs nehezen értelmezhetőségét és buktatóit, a szerelem engedményt nem ismerő igényességét vizsgálja Illés Endre a múltban és napjaink valóságában egyaránt. Megtalálhatjuk a könyvben a Stendhal regényéből készült Vörös és feketét, valamint a Vas Istvánnal közösen alkotott Trisztánt és a Rendetlen bűnbánatot is. Illés Endre ezúttal új műfajok, általa még nem próbált dramaturgiai lehetőségek meghódításával lepi meg olvasóit. Kísérletező kedvének bizonyítéka egy hang-komédia, a Félelem, és egy forgatókönyv, melynek Utójáték a címe. Az író összegyűjtött színpadi műveinek kiadásában helyet kapott Camus Caligulájának mesteri fordítása is.
Na stiahnutie
2,79 €
A vörös vendégfogadó / A harmincéves asszony
„A ?tengeren különös látvány várta. A Saint-Ferdinand, mint valami szalmakazal, óriási lángokkal égett. Mikor a kalózok el akarták süllyeszteni a spanyol hajót, nagy rakomány rumot fedeztek fel rajta, s mivel az Othello bőviben volt ennek az italnak, puncségetést játszottak a nyílt tengeren. Megbocsátható szórakozás olyan embereknél, akik a tengeri élet egyhangúságában minden alkalmat megragadnak, hogy változatosabbá tegyék unalmas napjaikat. Mikor a tábornok a Saint-Ferdinand mentőcsónakjába szállt, ahol már hat erőteljes matróz várta, figyelme akaratlanul is megoszlott a fáklyaként lobogó vitorlás s leánya között, aki férjére támaszkodva hajójuk végén állt. E sok emlék viharzásában s szemben Hélène fehér ruhájával, mely maga is lobogott, mint valami makulátlan vitorla, s ahogy az óceán felett meglátta ezt az elragadó és büszke arcot, mely magasztos szépségében mindenen, még a vad tengeren is uralkodott, a tábornok, a katonák gondtalanságával, máris elfeledte, hogy bárkája a derék Gomez sírján úszik…”A harmincéves asszony – részlet
Na stiahnutie
2,79 €
Egy barátságos ház története
Lovik Mikszáthon keresztül kapcsolódik a magyar elbeszélő hagyományokhoz. Regényeiben és elbeszéléseiben a kor jellegzetes figurái sorakoznak: megalázott kishivatalnokok, agarászó vidéki dzsentrik, zsugori háztulajdonosok, kicsapongó szépasszonyok, unatkozó katonatisztek. Ábrázolásmódjában, epikai „valószerűség-felfogásában” a realizmus és az újromanticizmus között helyezkedik el.Az Egy barátságos ház története című regénye a Farkas család mindennapjaiba enged bepillantást. A szülők, a két lány és a házhoz járó, s ott lakó fiatalemberek életét vetítik elénk olyan rejtett cinizmussal, mely csak a regény végén éri el csattanóját. Fellángoló és elmúló érzelmek, beletörődés, elhagyatottság, mind ott játszódik le ebben a kívülről barátságosnak tűnő házban.
Na stiahnutie
1,07 €
Isola Bella
Szabó Szabolcs zongoraművész Mussolini Olaszországában nehéz döntés elé kerül. Elfogadja-e élete párjául a titokzatosan idegen északi lányt, akivel a varázslatos déli tengerparton hozza össze a sors? A regényben különböző filozófiák, világnézetek ütköznek, viharos érzelmek kavarognak, miközben a komor történelmi háttér előtt mégiscsak egy csodálatos szerelem képe bontakozik ki előttünk.
Na stiahnutie
2,79 €















