Fapadoskonyv.hu strana 26 z 80

?A nappalitól a tölgyfa lépcson lement a garázsba, hogy felhozza a porszívót. A vasajtót tárva-nyitva találta. Felkattintotta a villanyt. A Kadett a helyén állt, tisztán, mintha nemrégen mosták volna le. A kazánházban is tökéletes volt a rend. Amikor belépett a barkácsmuhelybe, azt hitte, hogy menten szívszélhudést kap az eléje táruló látványtól. Még arra sem futotta erejébol, hogy felsikoltson. Tarczali Tibor a satupad elott, a muanyag padlón feküdt, homlokán véres lyuk tátongott, feje körül száradt vértócsa. A muhely jobb falánál a vasállvány félre volt húzva, mögötte a falban egy nyitott páncélszekrényt vett észre??

1969 nyarán Viktor Mennel külföldi üzletember holttestét kifogják a Balatonból. Először közönséges balesetre gyanakodnak, a rutinvizsgálatok azonban kiderítik: gyilkosság történt.Salgó Oszkár nyugalmazott elhárító is Emődön tartózkodik éppen – kora tavasztól késő őszig élvezi a horgászás örömeit – , s az esemény fölkelti érdeklődését. Nyomozni kezd ő is, majd amikor egyre gyanúsabb jelekre bukkan, fölhívja telefonon Kara Ernőt, az elhárító szolgálat egyik vezetőjét.Salgó és Kara jól ismert a magyar olvasóközönség és a mozinézők előtt is.Salgó különös egyéniség, embernek is, nyomozónak is. Türelmes, nyugodt, megvárja, amíg olyan helyzetbe kerül a bűnöző, hogy akarva-akaratlan elárulja magát. Persze ezt a helyzetet mindig ő készíti elő; mert sok a gyanúsított, de közülük csak egy a gyilkos. Bizonyíték pedig semmi. Sikerül-e az öreg elhárítónak kiprovokálnia a gyilkosból a vallomást? Sok egyéb izgalmas és megfejthetetlennek látszó rejtély mellett erre is válaszol a regény.

?? Mit akarsz apámtól? ? Nem tartozik rád! ? Goldmayer elovette a heroinos cigarettát. Elhúzta az orra elott. ? Két adag van benne. Nos? Megkapom a kulcsokat? Emoke a cigarettát nézte, szája sarkából alig észrevehetoen nyál szivárgott, nagyokat nyelt. Táskájából elovette a lakáskulcsokat és az asztalra tette, aztán szinte ugyanazzal a mozdulattal a cigarettáért nyúlt. Goldmayer hagyta, hogy a lány elvegye tole a cigarettát. Emoke lázasan kutatott a táskájában az öngyújtója után, de nem találta. A férfi elovette az öngyújtóját, felkattintotta, de nem gyújtotta meg a lány cigarettáját. ? Kérlek, ne kínozz! Nem bírom tovább. ? Bekapcsolom a magnót. Üzenj apádnak, hogy teljesítse a kérésemet, mert különben nem kapsz tolem több drogot, és akkor véged. Világos? A lány bólintott. ? Mindent elmondok, csak adj már tüzet!?

Nyolc év telt el azóta, hogy Kerényi Imre, a tehetséges, fiatal ügyész a legsúlyosabb büntetés kiszabását kérte egy közfelháborodást kiváltó gyilkosság elkövetojére. Minden, ami akkor egyértelmunek, világosnak látszott, annyi év után összezavarodik ? az ügyész élete eddigi legsúlyosabb dilemmája elé kerül. Ha a lelkiismeretére hallgat, újra meg kell vizsgálnia, valóban gyilkolt-e az életfogytiglanra ítélt Varga Béla. Magánnyomozásával ellentétbe kerül a közvéleménnyel és hivatali fonökei állásfoglalásával, de vállalnia kell azt is, hogy a régen lezárt ügy poros aktái tönkretehetik karrierjét, magánéletét. A már-már dokumentális hitelességu regény nemcsak megdöbbento gyilkosságok és izgalmas nyomozások története, az író arra keresett választ elsosorban, lesz-e ereje Kerényi Imrének, hogy szembenézzen önmagával, még akkor is, ha kiderülne, hogy az akták igazsága csak látszólagos, és a véletlenek furcsa összjátéka végzetes tévedéshez vezetett.

Arcom ?felrepedt az ütésektől, erősen vérzett. Ájulás környékezett, amikor Viktor is rám ugrott, könnyes arcát véres arcomhoz szorította, és csókolni kezdett, ajkával a szájamat kereste. Én meg védekeztem, fejemet jobbra-balra forgattam. Hányinger fogott el, nemcsak Viktortól undorodtam, hanem az egész életemtől. Viktor hisztériás rohamot kapott: „Nem akarsz szeretni, nem akarod, hogy a tiéd legyek?” Nem! – kiáltottam. – Gyűlöllek! – Közben Halmos mintha eksztázisba esett volna, a sliccemet kezdte kigombolni. Erőm utolsó maradékával lerúgtam magamról, nekizuhant a komódnak. „Gyűlölsz?” – hallottam Viktor hangját. Tiszta szívemből! – hörögtem. „Akkor pusztulj el, hogy soha senki ne szerethessen!” Két kezével megragadta a torkomat, és fojtogatni kezdett. Nem hittem volna, hogy nőies ujjai ilyen acélos szorításra képesek. Már fulladoztam, amikor kapálódzó kezem a bronz állólámpához ért. Megragadtam, és ütöttem. Nem tudom, hányszor találtam el a fejét, de éreztem, hogy szorítása ernyed, aztán ledől a testemről.

?...Bárdi kényelmesen elobbre lépett, tovább rágta a gyufaszálat. Robi bosszankodott, hogy miért boszíti fel Bárdi a fegyvereseket. ? ?Felesleges hosködés? ? gondolta. A géppisztolyos a szakállasra nézett, aki egy dossziéból papírlapokat szedett elo. Horváth ? arcán a részegek bárgyú mosolyával ? nekitámaszkodott az ajtófélfának, és dudorászott. A fegyveres férfi arcáról eltunt a mosoly. Ingerülten Bárdi elé lépett. A szakállas, mintha álomból ébredt volna, elfordult. ? Mi van, bajtársam? ? kérdezte halk, fuvolázó hangon. ? Ez a nyomorult már megint kötekedik ? válaszolt a géppisztolyos, aztán ismét Bárdi felé fordult. ? Köpd ki a szádból! Robi már nem bírta idegekkel. ? Százados elvtárs! Ne, minek csinálja? ezt? a? Bárdi a fiúra nézett, majd ismét a felkelo felé fordította fejét, s anélkül, hogy a szemét levette volna a fegyveres arcáról, a lába elé köpte a gyufaszálat? A fegyveres olyan mozdulatot tett, mintha meg akarná ütni, de a szakállas megfogta a karját...?

 ,?? Most nyisd ki a széfedet! Ne makacskodj! Dobrovits megvonta a vállát, görnyedten felállt. A falon elmozdította a képet, és kinyitotta a széfet. Tétován kotorászott benne, aztán kivett belole két borítékot. ? Az egyikben a térképvázlat van, a másikban a Pap Péter haláláról készült orvosi jelentés, a véleményemmel, de ne gondold? ? még akart valamit mondani, de már nem jutott ideje rá. Kálnitz hatalmas tenyerével hátraszorította a fejét, és egyetlen vad mozdulattal átvágta a nyakát. Kálnitz vigyázott, hogy a ruhája ne legyen véres. Dobrovits már nem élt, amikor hanyattfektette a szonyegre, nézte egy darabig, aztán a kést egy eros mozdulattal a halott ember szívébe szúrta? Ki a bunös, és ki az áldozat??

BBajkó ?Andris szerszámkészítő lakatost váratlanul őrizetbe veszi a rendőrség, s ő súlyos kövekezményekkel járó beismerő vallomást tesz. Vádolja önmagát, még csak meg sem keresi a módját, hogy a bíróság majdan enyhítő körülményeket találjon számára.Bajkóék régi barátja, az író, nem nyugszik bele ebbe a fájdalmas fordulatba. Jól ismeri a családtagokat, szereti, becsüli a fiút, és nem tudja elhinni róla azt a sok rosszat, amivel befeketítette magát a kihallgatások során. Nem nyugszik: vajon mi rejtőzhet e különös bűnügy hátterében? Nyomozni kezd, megkeresi a fiút, hogy tőle talán megtudja az igazat, Andris azonban barátságtalan és zárkózott, meglátogatja az idős nagyanyját, akit Andris eltart, Bajkó Béla egyetemi tanárt és másokat, akik együtt éltek, kapcsolatban voltak vele, mielőtt ez a szörnyűséges esemény bekövetkezett volna az életében.És a hétköznapinak látszó bűnügy hátterében kirajzolódik egy családi és történelmi dráma, mondhatni, tragédia, amelynek kései megszenvedője a fiatalember.

Mondja, monsieur Kovácsy, hogyan tudna ön Magyarországra utazni? – kérdezte Legrand.– Csakis illegálisan, felügyelő úr. A saját nevemen nem utazhatok. Nagyon jó volna tudni, vajon mi szerepel rólam a magyar határőrség fekete mappájában.– Mi az a fekete mappa?– Ez egy kézikönyv féleség, ami ott van minden útlevelet vizsgáló határőrnél. Megnézi az útlevelet, aztán a könyvet, hogy szerepel-e benne a beutazó neve.– Akkor is ha az útlevelébe bele van pecsételve az érvényes vízum?– Azt, hogy jelenleg hogy van, nem tudom… De akárhogyan is változott az ellenőrzés, nekem át kell mennem. Van még másféle törlesztenivalóm is…

Igazi, vérbeli politikai kriminek indul Berkesi András új regénye. 1942 karácsonyán a kémelhárítók letartóztatnak egy csendes, istenfélő, szorgalmas könyvkötőmestert, és brutálisan megkínozzák. Eközben tűnik el értékes gyűrűje és később maga az iparos is, akiről elterjed a hír, hogy agyonlőtték. No, de ne vágjunk az események elébe, ne rontsuk meg a krimikedvelők örömét. A politikainak induló történet szinte észrevétlenül alakul át, és a rendőrségen belül kibontakozó bűnügyi kalandregénnyé válik – aminek izgalmát és feszültségét ezúttal az szolgálja, hogy nem kopók és bűnözők, hanem becsületes és becstelen rendőrök küzdenek egymással.

– Piszkos ügy! – mondta a főhadnagy. – Közönséges kivégzés. Szerencsétlenek teljesen szénné égtek, ráadásul az orvosszakértő megállapította azt is, hogy Sándort és Krisztát egészen közelről, célzott lövésekkel tarkón lőtték. A tűzoltó szakértők véleménye szerint a holttesteket, a bútorokat és a padlás faszerkezetét alaposan meglocsolták benzinnel, és aztán felgyújtották a házat. Aki csupán pillanatnyi és önző érdekből hazája, osztálytársai, családja ellen fordul, és megtagadja vállalt eszméit, az nem menekülhet, előbb-utóbb lesújt rá a sors keze – hirdeti új regényével a szerző.

Holub professzor nagy jelentoségu új gyógyszerét ? az FB-86-ot mindenáron meg akarják szerezni a nyugati hírszerzok. A professzor közvetlen munkatársát próbálják eszközül felhasználni a mindenre elszánt kalandok, de o élete kockáztatásával végül is megvédi a találmányt?

„Boldogan és vidáman éltek. Jókedvűek voltak, sokat nevettek, szerették egymást, örültek egymásnak, és ha kellett, türelmesek voltak egymáshoz. A szerelmük változatlanul megmaradt tüzesnek, és a vágyódásuk és a barátságuk egyre biztosabb és komolyabb lett. Az asszony minden héten egyszer hazament a szüleihez, ott volt másfél óra hosszat, azután sietett vissza a férjéhez, és együtt nevettek azon, hogyan várják az öregek még mindig, boldogtalan lesz-e a házasságuk. Szeptember végén Ádámnak megint fájni kezdett a szeme. Egy este, írás közben, fájdalmas nyilallást érzett a jobb szemében, le kellett tennie a tollat, és rászorítania a kezét a szemére, hogy föl ne szisszenjen. Amikor a nyilallás elmúlt, és lassan levette a kezét, még mindig visszamaradt a szeme golyóiban valami tompa, nagyon érezhető, szinte megfogható fájdalom. A papírra hajolt, és írni kezdett, de az írás nem ment jól. Megrövidítette a munkáját, egy részét átadta másnak, azután otthagyta a szerkesztőséget, és hazament…”

Biró Lajos szembenézett az asszimiláció problémájával akkor, amikor a beilleszkedés, a beolvadás és az elfogadottság csakugyan problematikussá vált. A kitérés gondolata kísérti meg a XVI. századi pogromnak emléket állító, valóságos történeten alapuló A bazini zsidók című regényének főhősét is, mindaddig, amíg rá nem döbben hitsorsosai szenvedésére. A vérvád-regény 1921-ben, Bécsben jelent meg, és történeti példázatba rejtve mutatja fel az asszimilációban egykor határozottan hívő szerző csalódását…

Bíró Lajos, családi nevén Blau (Bécs, 1880. augusztus 22. – London, 1948. szeptember 9.): író, újságíró. 1898-ban hírlapíró lett. 1900 és 1904 között a nagyváradi Szabadság munkatársa. 1904-től a Budapesti Naplónál dolgozott. 1907–1914 között Az Újság munkatársa volt. A Károlyi-kormány idején külügyminisztériumi államtitkár volt. 1919-ben emigrált. Több országban élt (Ausztria, Franciaország, Németország). 1925-ben egy rövid időre visszament Budapestre, majd az Egyesült Államokba költözött. 1928-ban Berlinben élt, 1932-ben pedig Londonban. 1932-ben egyik alapítója és dramaturgja volt a London Films-nek. 1948-ban Londonban hunyt el. "Új vízözön. A világnak sokszor megjósolt pusztulásáról ismét szól egy jóslat. Ezúttal komoly ember hirdeti veszendőnek szegény földünket. Franklin Henrik, a greenwichi csillagvizsgáló-intézet igazgatója cikket írt a londoni Daily Newsba a fenyegető kataklizmáról. Szerinte egy hónap múlva következik be a nagy világpusztulás, amelynek egyik részlete lesz a vízözön. A katasztrófát az okozza, hogy a naprendszer külső bolygói felől egy eddig ismeretlen sötét égitest közeledik felénk, amelyet látni éppen sötétsége miatt eddig nem lehet ugyan, de amelynek a hatása a Neptunuszon és Uránuszon látszik már." (részlet) 

„Bent volt a teremben. Ide csak nem jön be Tévedés volt: oda is bejött. Az ajtó felnyílott, és suhogva, parfümösen, szenzációsan Glória jött be rajta. A széles körű család nagy számban megjelent tagjai összesúgtak, a törekvő Csillag lázasan, görcsösen próbált a menyasszonyával beszélgetni, a menyasszony azonban kíváncsian és megilletődötten bámulta Glóriát. Glória szende arccal vonult meg a háttérben, a törekvő Csillag elhallgatott, és verejtékcseppek verődtek ki a homlokán.”(részlet)