Fapadoskonyv.hu strana 27 z 82

„Az öregasszony harciasan szembefordult unokájával. – Nem titkoltam, és ma sem titkolom. A születésed percében megátkoztalak. – Ha már itt tartunk, drága sámán vagy táltos nagyikám, mondjad már meg nekem, hogy milyen lesz az én jövőm? Az öregasszony nem figyelt a lány kérdésében rejlő gúnyra, lehunyt szemmel, mintha a jövőt fürkészné, sokáig hallgatott, majd megszólalt halk, de gyűlölettől izzó hangon: – A te jövőd a gyilkosok jövője. Újból gyilkolni fogsz, mert ez a sorsod. És úgy fogod végezni, ahogy a gyilkosoknak megíratott. Csúf halállal. Rettenetes csúf halállal.” A szenvedély szörnyű tetteket motiválhat, de csapdába eshet a szenvedélytől vezérelt egyén is, mert tettének következményei őt magát is elpusztíthatják.

„A nagy hazafi, a lánglelkű szónok, Magyarország volt kormányzója, a későbbi hontalan bujdosó Kossuth Lajos ott pihen már a Kerepesi temető gyönyörű mauzóleuma alatt. De neve itt él minden honfiajkon, emlékét kegyeletes tisztelettel ápolja e haza minden fia és élni fog addig, amíg hazájukat, szabadságukat szerető emberek, amíg a nagy jellemek és nagy lángelméket tisztelő népek lesznek e földön. Mert Kossuth Lajos oly tündöklő, páratlan jelenség volt, hogy az egész művelt világ tisztelni fogja emlékében azt, ami benne kiváló, jeles, emberi, ez az ország pedig, amelynek viharos időkben Kossuth Lajos mindene volt, örökre szeretni fogja, s le fog borulni az előtt, ami ebben a ritka férfiúban magyar volt. Azt a kapcsot, mely Kossuth személyét és emlékezetét a magyar nemzethez és történelemhez fűzi, széttörni emberi erőnek, sőt magának az időnek sem fog sikerülni.”

A másnaposság gyalázatos állapot. De az alkohol utáni másnaposság még elíziumi érzet ahhoz képest, amit a hitének, illúzióinak, utópiáinak mámorából józanodó ember érez. Zakariás Gézának a katzenjammer mindkét formájából bõségesen kijutott: a fizikaiból és a szellemibõl egyaránt. Itt áll kiürülve, hitek, utópiák nélkül, jövõ nélkül, s hogy túl az ötvenen azt sem tudja, holnap mit eszik, hol hajtja álomra a fejét, az már szinte mellékes, bagatell. Zakariásnak csak a tartása maradt, de azt nem adja föl. Mert a tartás maga az ember. És az élet a halálig tart. Zakariás sorsa az elmúlt ötven év Magyarországában történelem is. Helyzeténél fogva sokfelé kötõdik, de egészen sehová sem tartozik. Mert egyszerre polgár és proletár, munkás és mûvész-értelmiségi, mert zsidónak magyar és magyarnak zsidó és mindkettõnek katolikus, de katolikusnak ateista és hívõnek oly keserû, illúziót, sõt jövõjét vesztett ember, aki már csak arra képes, hogy talpon maradjon, mert az ember addig ember, amíg föl bír tápászkodni. Zakariás pedig, bár nem is remél semmit, ember akar maradni. És ez tébolyodott századunkban nem is kevés.

?Don Juan elõrenyújtotta kezét, mely valami ruhacsomóba ütközött. A csomag olyan nehéz volt, hogy mindkét kezével meg kellett fognia, hogy el ne ejtse. Mire magához tért, a kapu becsukódott elõtte. Ott állott tanácstalanul az utca közepén, kezében maga sem tudta, hogy mivel. De abban a pillanatban a csomag elkezdett sírni, úgy, mint egy csecsemõ. Don Juan nem tudta, hogy mihez kezdjen, olyan zavarban volt. Mit csináljon, kitõl kérjen tanácsot? Visszamenjen és zörgessen a kapun? Ha ezt megteszi, bajba keveri a gyermek anyját, ha otthagyja, akkor a gyermeknek lesz valami baja. Mit csináljon? Nincs a városban egy olyan barátja vagy ismerõse sem, aki segíthetne rajta. Ha hazaviszi, ott sem tudnak vele mit csinálni. A végén mégis csak elhatározta, hogy hazaviszi és otthagyja a gazdasszonyánál, azután visszatér, mert biztosan szüksége lesz rá a gyermek anyjának. Nem sokáig töprengett tehát, hanem hazasietett. Don Antonio akkor már nem volt otthon. Bement a lakásba és hívta a gazdasszonyt. Megnézték a csecsemõt, akinél szebbet keveset láttak. A ruháról, melybe be volt burkolva, arra következtettek, hogy a szülei gazdagok lehetnek.?

Hauptmann, a Takácsok, a Naplemente előtt és sok más világhírű színmű szerzője, a modern német naturalista és szimbolista dráma kiváló mestere, prózájában is maradandót alkotott. Regényei és novellái közül máig népszerű költői remeklése A soanai eretnek.    A svájci hegyi környezetben, havasi rétek tavaszi pompájában játszódó történet hőse Francesco, a fiatal plébános, aki beleszeret egy kitaszított, kiátkozott pásztorcsalád leányába, Agathába. A lány testvérszerelemből született, s így a pap bűne kétszeres. De ha papként el is bukik: emberként fölszabadul, kitör a dogmák és vallásos babonák világából, maga is a Természet boldog gyermekévé válik.     A soanai eretnek ma is megragadó értéke: a finom lélekrajz, a tiszta, költői stílus és az élettől duzzadó természetleírások szépsége.

?Lantin akkor a belügyminisztérium segédhivatalában dolgozott, fotiszti jövedelme évi háromezer-ötszáz frank, megkérte a lányt, s az a felesége lett. Valószínutlenül boldogan éltek. Az asszony olyan leleményes takarékossággal vezette háztartásukat, hogy szinte a gazdagság fényuzésével áltatták magukat. Figyelmes volt és gyengéd, hízelegve kedveskedett férjének, varázsa csak erosödött, és a férfi hat év után még jobban szerette, mint az elso napokban. Csak két apróság zavarta: az asszony imádta a színházat, és imádta a hamis ékszereket. Barátnoi (néhány kishivatalnok felesége) minduntalan páholyjegyet szereztek neki a divatos darabokhoz, sot még a bemutató eloadásokra is, ilyenkor magával hurcolta férjét, ha tetszett neki, ha nem. Pedig a férfit ? a napi munkája után ? nagyon fárasztotta az effajta szórakozás. Hamarosan már-már könyörgött: vigye magával valamelyik barátnojét, aki aztán haza is kísérné a színházból...?

Vallomás, ?ha tanulmányokból, bírálatokból, sikerült, szorongatóan élvezetes színházi esték beszámolóiból ismerjük is meg Illés Endrét – az írót. Igazi, velejéig esszé-kötet! Az íróbarátokról, az egyedül-való nagy elődökről, akiket szeret, és akiket mégis vagy éppen ezért kajánul, a kitűnő vívó könnyedén elegáns apró tőrszúrásaival karcol meg a bőrfelszínen vagy akár mélyebben is. A kedves, nagyon szeretett, okos, párakönnyeden bölcselkedő, vonzó Kosztolányit vagy „az első élmény” erejével mindig ható Ambrus Zoltánt. Babits, Schöpflin, Móricz, Bartók, Csehov, József Attila – mind-mind előtűnnek, s a nagy franciák, Maupassant és Stendhal. Hozzájuk csak a legféltettebb tisztelés, megbecsülés ér fel, s így a nemesen tiszta szeretet áttetszően fénylik át a róluk szóló írásokon. Persze Illés ott van elemében, ahol cinkosan hunyorítva a megértő olvasóra teríthet le egy-egy híres vadat, Szomoryt vagy éppen P. Morand-t stb.Mindig emberközelbe hozza az írókat, s emberségükre, jellemükre vagy művészi elgondolásaikra mutató személyes impresszióit is elmondja, nem úgy kosztolányisan „Széchenyi bőrdíványára fekve”, hanem az írói szervezet konstrukcióit meglesve. Változatos, színes és tanulságos könyv: írói portrék, csontig hasító kritikák és jegyzetek művekről, színházról, színészekről, ami nem kevéssé éppen azért olyan érdekes, mert egy jó író és jó kritikus Illés Endre irodalmi ízlését mutatják.

Sem különös örömmel, sem túlságos büszkeséggel nem tölt el az a tudat, hogy ebben az órában, amikor ezeket a sorokat írom, én vagyok az egyetlen ember, aki a sors csodálatos akarata folytán ismerem dr. Szerdai Miklós barátom érthetetlen regényét. Hogy mi történt ezzel a tehetséges fiatalemberrel, Dr. Venczel professzor titkárával és könyvtárosával, azt e pillanatban nem sejti senki más, csak én, aki kilenc év múltán elolvashattam Szerdai Miklós naplóját, olyan izgalommal és fölzaklatottsággal, amilyenhez hasonlóra nem is emlékszem. Mielőtt ezt a példátlan naplót átadnám a nyilvánosságnak, el kell mondanom az eset előzményeit, valamint körvonalaznom kell azt a barátságot, amely Szerdai Miklóshoz fűzött.

A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű szórakoztatáson túl nem igen voltak magasabb rangú célkitűzései. A zömében nyugati mintára íródott kalandregények között azonban időről-időre felbukkant jó néhány gyöngyszem, amelyek nélkül, valljuk be, a magyar nyelvű irodalom szegényebb volna. A műfaj vitathatatlanul legnagyobb zsenije természetesen Rejtő Jenő volt, azonban az ő kortársai között nem kevesen vannak olyanok, akik e műfaj keretein belül a legmagasabb szakértelemmel "termelték" a western, idegenlégiós, detektív vagy épp szerelmes történeteket. E mindig is népszerű műfaj mára klasszikussá vált darabjaiból állítottuk össze sorozatunkat.

Nyerges ?András ebben a regényben korábbi műve, a Szigorúan bizalmas történet hőseinek sorsát írja tovább, ezúttal a hatvanas évek második felének közegében.A színhely a Vidáts utca 13. ahol éppen új lakást kap (titkos megbízatás teljesítése fejében) Magyar Ede, az egykori káderes. Számára az élet megállt az ötvenes évek légkörénél és lózungjainál, mely utóbbiakban ő komolyan hisz, és vakbuzgalommal tartja magát hozzájuk. A házat, melynek közösséggé formálását és felvirágoztatását egyszerre tűzi ki céljául, szétzilálja és tönkreteszi, groteszk kalandok sorába keveredik, és megint keresztezi Nesztorék életét, csak ezúttal már nem az apa, hanem a hatvannyolcas újbaloldali áramlatának vonzásába került ifjabb Nesztor lesz gyanakvásának célpontja. A fiatalember, aki szociológiai tanulmányt ír arról a házról, melyben ő is, Magyar Ede is lakik, utóbbi éberségének köszönhetően még a belügy Gyorskocsi utcai hírhedt épületébe is behívót kap. A regény pesti ház egy ház mikrostruktúráján keresztül a hatvanas évek magyar társadalmának keresztmetszetét adja, politika, szerelem, kulturális élet, a hétköznapok mulatságos furcsaságai szövődnek benne egyetlen, lendületes történetté.

Az 1860-as években, a nagy USA-t átszelő vasútvonal építésekor játszódik. A földüket védő sziú indiánok lemészárolják egy békésen haladó karaván minden utasát. Vérfürdő már a kezdet kezdetén. Allie, a 16 éves fiatal lány azonban csodálatosképpen megmenekül. Hogy mi mindent tartogat még a sors számára? Szerelmet és féltékenységet, rettegést és önfeledt, boldog perceket, nélkülözést és életmentő aranyrögöket.

Ma a mesterséges holdak korában minden iskolás gyerek ismeri a Kepler-törvényeket, de felfedezőjük életéről nem sokat tud. Számunkra, mai technikai eszközeink és tudományos műszereink birtokában, szinte elképzelhetetlen, milyen teljesítmény volt szabad szemmel megállapítani a bolygók járásának pontos törvényeit Mert Keplernek hosszú ideig nem állt más műszer a rendelkezésére, és később is csak a legkezdetlegesebb távcsővel figyelhette az eget. De még a tudományos kutatás nehézségeinél is súlyosabbak voltak azok a viszontagságok, amelyeket az ellenreformáció és a harmincéves háború megrázkódtatásai miatt kellett elviselnie. Mégis ő állapította meg a modern csillagászat három alaptörvényét, amelyek ismerete nélkül a mai űrhajók sem tudnának útjukra indulni. Száva István ennek a zseniális matematikus-csillagásznak az életét mutatja be.

Önéletírásának elso kötetében Tatay Sándor ifjúkorának mozgalmas, kalandokban, élményekben bovelkedo éveit idézi. Jókedvuen, öniróniával és némi nosztalgiával, az önigazolás, az önmagát hossé avató magyarázkodást elkerülve mesél ?lodörgéseirol?: változatos színhelyeken változatos foglalkozásokról, érdekes találkozásokról, sokféle barátról, ismerosrol. Kalandozásainak fobb állomásai: a szarvasi gimnáziumi évek utána soproni teológia, ahol a kollégisták elso számú szórakoztatója és viccmestere, regényíró és könyvkiadó, utcalányok megmentoje és a szépséges Kanizsai lányok odaadó rajongója. A teológusból ? merész váltással ? az országutak vándora lesz. Bécsben filmgyári statiszta és kávéházi törzstag, buzgó könyvtárlátogató és áldozatkész hosszerelmes. Koszegen hónapokig sikeres grafológus, Pesten néhány napig színinövendék, végül Pécsett bölcsészhallgató. A vele és körülötte történt események szórakoztató, mulatságos elbeszélése során felidézi a színhelyeket is: a bakonytamási otthon, a parókia hangulatát, a soproni teológia hétköznapjait, a bécsi kávéházak világát. Emlékezetes portrékban örökíti meg akkori életének szereploit: tanárait, szüleit, barátait és alkalmi ismeroseit, teológus kollégáit és pécsi íróbarátait. Weöres Sándort, Takáts Gyulát, Várkonyi Nándort és a Pécsre látogató Berda Józsefet.

?René Longuemare elso osztályú katonai segédorvos szónokolt így a kertben, a nyári lak tövében. Elotte kis gyepágyás, tavacska, mesterséges barlangocskával, egy judeafa, magyalbokrok a kerítés mentén. Messze, túl a rácsos kerítésen, szép folyóvölgy, haloványzöld partok között ott kanyargott bal felé a Szajna, jobbról viadukt fehér vonala szelte át, majd tovatunt háztetoknek, tornyoknak, dómoknak abban a tömkelegében, aminek Párizs a neve. A ködlo messzeségben a fény az Invalidusok aranyozott kupolájára hullt, és sugárkévékben verodött vissza róla??(Részlet: Iokászté)?A Montmartre tetejére vezeto sáros úton velük együtt kaptatott felfelé, fekete öltözékébe burkolózva, Godet-Laterrasse úr. Régi viharok tépte s a szélben nagy, sebesült madár szárnyaként imbolygó esernyoje alatt magasan hordta Godet-Laterrasse úr a fejét. Mibe sem került az, hogy az arca vízszintesen álljon: állkapcsa eloreugrott, homloka behorpadt, szemét sem kellett felemelnie ahhoz, hogy kiláthasson a taftkelme lyukain át a koromszínu égre??(Részlet: A sovány kandúr)

Stendhal palástolt érzelmességében és értelmi fegyelmében két világ, a XVIII. és a XIX. század munkál, és talán ez a kettosség teszi, hogy ez az éles szemu katonatiszt és precíz tisztviselo, szenvedélyes, olaszos mukedvelo és gyanakvó diplomata olyan mélyen átéli, de egyszersmind kívülrol szemléli, és muvészetében hitelesen jeleníti meg kora emberi-társadalmi élményét.A Vörös és fekete foszereploje Julien Sorel, a szegény sorból származó, becsvágyó fiatalember, aki tudatosan egyházi pályára készül, de nem vallási meggyozodésbol, sokkal inkább érvényesülési vágytól vezérelve. A történet magvát Sorel szerelmei és lelki vívódása adja.

A történet egy anya-fiú kapcsolatról szól. A fohos Paul Morel közvetve próbál megszabadulni anyja nyomasztó hatásától, azáltal, hogy kedvesét, Miriamot, Mrs. Morel hasonmását taszítja el magától. Valójában mély szereteten alapul a tragikus történet, az anya birtoklásvágya meggátolja Pault abban, hogy teljes kapcsolatot teremtsen fiatal nokkel. Felszabadulása csak anyja halálával következhet be. Lawrence ebben a muvében még a nagy példáihoz igazodva mutatja be a bányászcsalád életét, belso feszültségeit. Az író sok korábbi gondolatát elolegezo, de szélsoséges túlzásokba még nem eso regény klasszikus munek tekintheto.