Fapadoskonyv.hu strana 29 z 82

Az ?író – könyvéről:„Nem véletlenül indultam történésznek: saját előzményeimet, személyes élményeimet hajlamos vagyok kívülről is szemlélni. De nem véletlenül kanyarodtam igen hamar a tudománytól az írásművészet felé: számomra a jelen is történelem, és a múlt is személyes kaland. Néha úgy sejtem, hajnalkorom óta készülök erre a könyvre. Abban a sajátos helyzetben növekedtem felnőtté, hogy korai időktől fogva tudtam: az apai ág örökölt mendemondái a XVII. századig, az anyai ág a XVI. századig tartja nyilván az elődöket. Így a többé-kevésbé rendszeresen összegyűjtött családi adatok egyben valamelyes képet adnak a magyar polgárság jó néhány rétegének és árnyalatának fejlődéstörténetéről. Kétségtelen, hogy ez az emlékhalmaz valahogy előkészítette, színezte legkülönbözőbb műfajú írásaimat. De hiszen minden művészi eredmény valahogyan magában rejti létrehozójának múltját, emlékanyagát. De még azt is el tudom képzelni, hogy aki velem együtt végigjárja az én előzményeim útját, menthetetlenül fokozottabban kezd érdeklődni saját előzményei iránt. Hiszen a jelen és a készülődő jövendő csak a megértett előkészítő múlt ismeretével látható egységes és értelmes képnek.”

Züllötten élt, egy szerinte züllött hazában, amelyet úgy szeretett, amilyen volt, anyagi boségével és erkölcsi aszályával# a züllésben pedig csöppet sem érezte rosszul magát. Önként választott kénköves úton ballagott, szívében nem volt félelem, lelkiösmeretében megbánás. Egyetlen igazi rokona Don Juan, a kárhozott lovag, aki borzalmas görcsök közt, de száraz szemmel szállt alá a pokolra. S azzal a fanyar goggel, hogy csak intenie kellene, csak a kisujját kellene megmozdítania, s még az emészto lángokban is akadna asszony, aki felajánlkozna helyette a kínokra. Cs. Szabó László

„Az ?akadályokon keresztül végre bemásztam erre a kényelmes helyre, ahol legfeljebb az egyik ormótlan nagy fék csiklandozza az utas oldalbordáját. Még ki sem fújtam magam, mellém állt az elegáns férfiú és ékes szavakkal emlékeztetett előnyös helyemre; előbb barátságosan, majd egyre hangosabb és méltatlankodóbb hangon kezdte követelni tőlem a pótdíjakat. Hasztalan hivatkoztam arra, hogy voltaképpen az egész kocsi viteldíját kifizettem, szerinte ez a Konstantinápolyból magammal hozott utalványon nem volt elég világosan feltüntetve. Hogy az eredménytelennek ígérkező hosszú vitát elkerüljem, előzékenye felajánlottam a helyet Ebráhimnak. Erre azonban maga az elegáns férfiú is meghökkent, hiszen csak nem ültethet hitetlen gyaurt igazhívő asszonyok és gyerekek közé. De még akkor sem hagyta magát. Rendben van, maradjak csak ott, ahol vagyok, de majd még egy másik utast ültet mellém. Szerencsére ezt a fenyegetését nem tudta oly könnyen beváltani, ebben a holtszezonban még Ebráhimékat is nehéz dió volt neki megkaparintania.”

„Nem ismerek írót, aki olyan csalhatatlan biztonsággal érzékelte volna a valóságot, mint ő, s ugyanakkor olyan öntudatosan megtagadta volna a valóság törvényeinek érvényét az élet mélyebb térfogata, az emlék, a vágy és a képzelet birodalma fölött. Hősei állandóan úton vannak két életcél, két város, néha csak két vendéglő vagy fogadó között. Ez a kóborlási hajlam életük és regényességük egyetlen, igaz tartalma. Két világ között vonulnak, s szívesen bámulják rokonhajlamú égi társaik, a vadludak vándorútját az őszi égen. Két emlék között vándorolnak, postakocsin, gyalog vagy az álmok ködfogatján.” (Márai Sándor)

Aki meg akarja tudni, mi a kapcsolat a gólem és a számítógépek, Frankenstein és a mandragóra-emberke, az incubus-ördög és az eugenika, a génsebészet és az alkímia között, ebben a könyvben választ talál majd kérdéseire. Aki arra kíváncsi, miképpen próbált az ember magához hasonló lényt teremteni s miképpen vágyott részesülni az emberteremtés kétes gyönyörében, hogyan kutatta saját eredetét az alkímia, mágia, kabbala, a fizika, kémia és biológia segítségével, ezt a könyvet olvasva, ha ki nem is elégítheti, legalább csillapíthatja kíváncsiságát. Aki pedig pusztán szórakozni szeretne letűnt korok, hajdanvolt emberek és ősi gondolatok történetét hallgatva kíván megpihenni munka után, az sem teszi le csalódottan ezt a könyvet, hiszen nincs szebb, nincs érdekesebb, mint az emberi vágyak története – olyan történet ez, amelyben alig választható szét álom és valóság.

Petelei ?István (1852–1910) erdélyi magyar író, elbeszélő.1852. szeptember 13-án született Marosvásárhelyen.Iskoláit Székelyudvarhelyen, és Kolozsváron, és Pesten végezte. Tanulmányai után hazatér szülővárosába.Megjelennek írásai, novellái az Erdélyi Híradóban, a Századokban, a Történelmi Társulat lapjában, majd a Pesti Naplóban, és a Vasárnapi Újságban.Rövid ideig a kolozsvári Kelet munkatársa.1882-től a kolozsvári Közlöny segédszerkesztője.1886-ban kiadja a Kolozsvár című lapot.1882-ben a Révai Testvérek-nél megjelenik első novelláskötete, a Keresztek. Tíz rajz címmel.1886-ban még két novelláskötete jelenik meg.– A fülemüle (Singer és Wolfner)– Az én utcám (Pallas Rt.).1888-ban feleségül vette Korbuly Annát.1890. december 31-én agyvérzés kap. Visszaköltözik Marosvásárhelyre, majd Remeteszegen, Szovátán él haláláig.1910. január 5-én halt meg. Petelei István tagja volt a Petőfi Társaságnak, elnöke a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaságnak, valamint a Kolozsváron működő Erdélyi Irodalmi Társaságnak.

„Örülök, hogy megírtam A csendes amerikait. Általa született e – mások számára különösnek tűnő – mély barátság is egy kommunista író-újságíró és egy katolikus író között” – írta Graham Greene egy évtizeddel ezelőtt Róbert László egyik könyvének előszavában.Az olvasó e barátság krónikáját tartja a kezében. Ez a könyv mégsem egyszerű krónika, hanem szerzőjének „fiúi” vallomása mesteréhez. Nyilvános gyónás és vallatás. Ám Róbert Lászlónak ezt az írását is a nosztalgia és a romantika mellett jótékonyan szövi át az önirónia.

Thury Zsuzsa született elbeszélő, az irodalmi divatoktól függetlenül alkotó realista író, aki mindig érzékenyen és pontosan ábrázol, akár anekdotázik, akár elmélkedik, akár ironikus, akár tragikus módon láttatja a világot. Elbeszélései az elmúlt fél évszázad belső, emberi történéseinek pillanatképei, akár önéletrajzi regényként is egybeolvashatók lennének. Elsősorban családi dolgokról szólnak a novellák, a gyermekkor szegénységéről, tragédiáiról, megaláztatásairól, de ugyanilyen tiszta és őszinte hangon szól az öregkor magányáról és veszteségeiről. A kötet erőssége a Tiszta helyzet című kisregény, amely a Mihelfi-Nagy család lassú széthullásának, képmutatásának és lelepleződésének groteszk és tragikus története. Thury Zsuzsa nagy hatásának titka kétségtelenül a személyesség varázsa és a realista jellemábrázolás: ez teszi lehetővé, hogy írói skálája az érzelmes emlékezéstől a maró szatíráig terjed. elbeszéléseinek e gyűjteménye erről a gazdagságról győzhet meg minden olvasót.

Biztos vagyok benne, hogy senkinek nem fog elárulni semmit sem. Nem mintha nem bízna az emberekben, egyszerűen azért, mert nem akar tanút hagyni maga után. Azt mondta nekem: „Tudja Árpi bácsi én végig ültem a rendősgyilkos Soós Lajos perét és rájöttem arra, hogy az a pitiáner gyilkos megérdemelte a sorsát, tulajdonképpen a társai buktatták le. A nagy tanulság tehát az: ha már elhatároztam, hogy megölöm az ellenségemet, akkor úgy végzek vele, hogy senki se lássa, senki se tudjon róla.” Megkérdeztem tőle: Mi lenne akkor, ha mégis akadna egy tanú? „A tanút meg kell ölni.” – válaszolta. Te jó ég! – mondtam neki – te nem lehetsz ennyire cinikus, nem válhatsz hidegvérű gyilkossá! „Nem, nem vagyok az. Ma még nem…”

A századforduló körüli évtizedek legendás hírű írója Ambrus Zoltán. Félelmes színikritikus, népszerű regényíró. Novelláit, tárcáit előszeretettel közölték az újságok. Franciásan könnyed és elegáns íróművészetéről, klasszikus egyszerűségét és világosságot kedvelő művészetszemléletéről nemcsak elvi cikkei, de saját írásai is tanúskodnak. A kötet Ambrus legjobb elbeszéléseit tartalmazza. Az írások szemlélete rokonságot mutat: mindegyikben Ambrus humanizmusa, emberszeretete érvényesül. A válogató igyekezett a leghívebb képet nyújtani Ambrus egész munkásságáról, emberi és művészi értékeiről. A színvonalas és jó olvasmányt nyújtó kötet igazolja, hogy ez a törekvés sikerült. Bizonyítja, hogy Ambrus legjobb művei, immár a magyar irodalom klasszikus értékei közé tartoznak. Különböző témák, más és más történetek.

A történet Veronában játszódik, egy olasz városban. Két, õsidõk óta gyûlölködõ családot mutat be: a Montague-kat, és a Capuleteket. A Montague fiú (Rómeó) és a Capulet lány (Júlia) egymásba szeret, titkon összeházasodnak, ám a frigy halált hozó bonyodalmakba torkollik.

A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű szórakoztatáson túl nem igen voltak magasabb rangú célkitűzései. A zömében nyugati mintára íródott kalandregények között azonban időről-időre felbukkant jó néhány gyöngyszem, akik nélkül valljuk be, a magyar nyelvű irodalom szegényebb volna. A műfaj vitathatatlanul legnagyobb zsenije természetesen Rejtő Jenő volt, azonban az ő kortársai között nem kevesen vannak olyanok, akik e műfaj keretein belül a legmagasabb szakértelemmel „termelték” a western, idegenlégiós, detektív vagy épp szerelmes történeteket. E mindig is népszerű műfaj, mára klasszikussá vált darabjaiból állítottuk össze sorozatunkat.

Csáth Géza, eredeti nevén Brenner József (1887-1919) magyar író, orvos, zenekritikus. Kosztolányi Dezso unokatestvére.Bródy Sándor biztatására kezdett komolyabban foglalkozni az írással. 1906-tól a Budapesti Naplóban jelentek meg írásai, de más lapokban is publikált. A Nyugatnak 1908-as alapításától munkatársa volt. Ugyanebben az évben jelent meg elso novelláskötete, A varázsló kertje. 1909-ben orvosi diplomát szerzett, majd Budapesten az Elme- és Idegkórtani Klinikán kezdett dolgozni. Idegorvosi munkásságának kiemelkedo alkotása az Egy elmebeteg no naplója, mely ? saját naplóját leszámítva ? egész munkásságának legnagyobb szabású darabja. Ebben egy paranoiás no kórképét írta meg, melyben a hagyományos pszichiátria és a pszichoanalízis szempontjai keverednek. Csáth tudatosan rászokott a morfiumra, mert érdekelte annak tudatmódosító hatása. Szenvedélyét azonban csak rövid ideig sikerült kordában tartania. A morfium hatása alatt szerzett élményei irodalmi muvein erosen érzodnek, melyekben az ideggyógyászat akkori eredményeit is felhasználta, orvosi megfigyeléseinek irodalmi keretet adott. 1911-ben jelent meg a Délutáni álom címu elbeszéléskötete, amelyben többek között ezen tapasztalatokat dolgozta fel.A leszokást elosegítendo falusi orvos lett Földesen, majd Regocén, de a gondok csak fokozódtak. Környezetével megromlott a kapcsolata, fokozódott paranoiája. 1919-ben már a bajai elmeosztályon ápolták. Miután megszökött, lelotte feleségét, és öngyilkosságot próbált meg elkövetni. A sikertelen kísérlet után a szabadkai Mária Valéria Közkórházban ápolták. Nem sokkal késobb pantopon-túladagolásban meghalt.Munkássága nagy hatást gyakorolt a késobbi írógenerációkra, így több követoje is akadt.(Forrás: Wikipédia)

"Ez ?a könyv – Anyám meg a falum – nem annyira önéletrajz, mint inkább hódolat a szülőföldnek, az otthonnak, a gyermekkornak, az emlékezés megszépítő távolából – mondja új művéről Gyergyai Albert.Műfajára nézve nem napló, de nem is önéletrajz vagy emlékirat, hanem egyszerű visszatekintés egy emberélet vége tájáról egy emberélet kezdeteire, arra az első, tíz-húsz évig tartó paradicsomi állapotra, mikor még nem szakadtunk el szüleinktől, szülőföldünktől, attól az enyhe védőburoktól, amely egyszerre óv, táplál, formál és nevel bennünket, s amelynek puszta emléke is elég, hogy felejtesse múltunknak legfájóbb sérelmeit, s halálig megtartsa életkedvünket és emberszeretetünket. A könyv címében benne van két alaptémája, e körül forognak azok a történetkék, arcképek, leírások és emlékezések, amelyek, mint egy mozaikkép más-más színű kockái, együtt egy dunántúli falu társadalmát, légkörét, arculatát próbálják felidézni legalább háromnegyed század pora és hamuja alól, furcsa vagy kedves figurákkal, hajdani mesékkel és jelmezekkel, mindazzal, ami hozzájárult egy gyermeklélek »érzelmi neveléséhez«. Ily módon a könyv éppen annyira krónika, mint lírai emlékalbum. Egy író, aki élete javát főképpen azzal töltötte, hogy nagy idegen alkotókat magyarázott, magasztalt, tanított s terjesztett idehaza – élete végén visszatér indulásához és eredetéhez, s könyvét, amely talán úgy növekedhet évről évre, mint egy fa, szeretné ajánlani mindazoknak, akik közelről-messziről segítették munkájában: a magyar nyelv mestereinek, a nagy idegen alkotóknak, szülőföldjének, Pannóniának, s azon belül a tág Somogynak, de legfőképpen és mindenekelőtt anyjának meg a falujának, mivelhogy tőlük indult el, s ha másképp nem, e könyv útján hozzájuk is tér vissza…"

Párizsban járunk, Lajos Fülöp idején. A város porondján a nemesi és napóleoni világ romjaira újfajta palotákat emel a pénz: bankokat és kéjtanyákat, tozsdét, vasútállomást, éjjeli mulatót, találkahelyeket. A vér és arany démoni ereje mozgatja a mindenkinél kívánatosabb és romlottabb Valérie-t, a letunt idok elegáns Hulot báróját, s kereskedosegédbol tokepénzessé nott Crevelt és a többieket is. Csak egyetlen noalak emelkedik ki tisztán e forró, szennyes, lükteto, felorlo kavargásból: a romantikusan eszményített Adeline, Valérie mennybéli ellenpárja. Mellettük a harmadik foszereplo, Betti néni, a Bosszú istennojének képében jelenik meg ijeszto arcával, indulataival és pusztító makacsságával. Közöttük hányódnak a gyarló férfiak, gyönyört és vagyont hajhászva.