Fapadoskonyv.hu strana 30 z 82

Kezdődhetett volna úgy, hogy „Egyszer volt, hol nem volt:…” Befejeződhetett volna úgy, hogy „…éltek, amíg meg nem haltak.” De tudjuk, hogy nem így kezdődött és nem így végződött. Csaplár Vilmos regénye a már nem is annyira közelmúlt kispolgári elsőtitkárságát mutatja be. A fekete humortól a szatírán át a simogató iróniáig minden hangszeren játszva elmeséli a kovácselvtársi vágyaktól megszállottak és a világforradalmiak küzdelmét a hihetetlenül fineszes Kádár János országában. Mátyás király Gömörben lóvá tette az urakat, összekacsintva a néppel. Kádár János is kacsingat. Legalábbis időnként úgy tűnik, mintha kacsintana.

E regény foszereploi Iványiék, egy Lajos utcai bérház lakói. Az apa tizenkilences kommunista, Péter, az idosebb fiú is részt vesz a munkásmozgalomban, Márton a fiatalabb fiú visszahúzódó alkat. Iványiék ellenségeinek egy része is ebbol a házból való# a fehérterrorista rendor ormester, és a nyilas pribékké züllött részeges munkakerülo. A politikai és erkölcsi ellentétek, melyek a ház lakóit szembeállítják egymással, önmagukban is elegendoek lennének egy családregény eseményeihez, de mindig újabb és újabb szereplok kapcsolódnak, újabb és újabb epizódok szövodnek be a történetbe.

A ?Mahajána-buddhizmus tanítómesterei szerint a halál óráján, amikor a testet alkotó elemek egymásba omlanak, nem ér véget az élőlények útja. A tibeti, lámahitű buddhizmus úgy tartja, hogy a hús-vér test elhagyása után az eszmélő lény szellem-, azaz elme-testet ölt, és az elme önnön jelenései, utak, fények, istenek, szörnyek között bolyong a köztes lét szakadékában, szurdokában. Több napon át tart ez az állapot, legtovább hétszer hét, azaz negyvenkilenc napig, s az eszmélő onnan csak úgy szabadulhat, vagy legalább kerülheti ki a Rossz Ösvények, gonosz utak csapdáit, önnön teste, szíve, szava tévedései, vétkei hatását, a Rossz Tetté, ha még életében avatott mestertől szerzett intelembe, tanácsba, a nemtudás és balgaságot szüntető Tudásba fogódzva szembesül önnön jelenéseivel, és megérti, hogy mindezek-istenek, szörnyek, mennyek és poklok- önnön elméjének szülöttei.Ha életében nem jutott volna kellő ismerethez, avatott tudáshoz, akkor most, a köztes lét napjaiban kell szellem-fülébe juttatni a tanácsot, és az intelem révén szembesíteni őt önnön jelenéseivel, önmagával, hogy -ha meg nem is szabadul-elkerülje a legrosszabb lehetőségeit. Ha végképp nem sikerül a születés kapuját berekesztenie, szerezhet még jobb születést, mindenekelőtt emberi sorsot, „kincses emberi testet” amelyben a legtöbb esélye van a megvilágosodásra, a Törvény megismerésére, megszabadító Tudás, intelem szerzésére.

Justh ?Zsigmond nagy írói terve, A kiválás genezise című regényfolyam, sajnálatosan félbe maradt. Az elképzelésből néhány kisebb elbeszélés mellett végül három regény készül el (A pénz legendája, Fuimus, Gányó Julcsa). A világ, amelyben a regények cselekményei játszódnak, a polgárosodó Magyarország, de éppen a polgárok csak a keretet adják az életre már képtelen nagybirtokos osztálynak, meg a jövőt rejtő parasztságnak. A kezdő műnek tekinthető A pénz legendája rokonszenves, de már életképtelen, túl művelt, túl érzékeny arisztokratákat ábrázol, társadalmi körképét úgy alakítja, hogy a szereplők egyéni lelki élete kerüljön fókuszba. Justh kitűnő megfigyelőnek bizonyul, szemlélete közel áll Zola biológiai determinizmusához, vagyis hiszi, hogy az öröklődés döntő az egyéniség kialakulásában. A töredékben maradt mű fontos kezdeményezése a magyar irodalomnak, bár közvetlen kortársai túl modernnek ítélték, ma személyében a magyar naturalizmus elindítóját tisztelhetjük, prózáját többek között Bródy Sándor és Móricz Zsigmond írásaival rokoníthatjuk.

?Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem, s azt is tudom, hogy el kell mennem innen, de pattanó szivem feszítve húrnak dalolni kezdtem ekkor az azúrnak, annak, kirol nem tudja senki, hol van, annak, kit nem lelek se most, se holtan. Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak, úgy érzem én, barátom, hogy a porban, hol lelkek és göröngyök közt botoltam, mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak vendége voltam. ? (Hajnali részegség, részlet)

A rejtélyes cím nem a budapesti metróépítkezés történetét takarja, hanem, mint köztudott, Móra legkedvesebb és legnagyobb hozzáértéssel muvelt tudományágára, a régészetre utal. A szegedi múzeum igazgatója természetesen a Szeged környéki községek határában, a tanyavilágban faggatta a földet a múlt hagyatékáról a helyi célszöru szögényembörök, napszámosok, parasztok segítségével. Ezek az író kedves kiskunjai, a Szuszogó Kása Jakabok, Négyökru Józsefek, Kotormány Jánosok különös észjárású és ízes beszédu népek, s bizony az idofogalmuk sem mérheto a munkájuk jelentoségéhez. Az osök, akiknek csontja után kurkásznak, talán még Kossuth apánk koránál is régebben törték itt az ugart ? úgy vélik. Átilla sírját ugyan nem lelik meg, eztán talán már nem fogják galambitatónak használni a disznó által kitúrt avar meg hun koponyákat. Ezekbol az írásokból csakugyan nemcsak a halmok alatt rejtett kincsekre, hanem a föld feletti Magyarországra is kapunk egy kis rápillantást.

A ?könyv a varázsvesszőnek, ennek a páratlanul érdekes kuriózumnak a történetével kezdődik: hogyan kutatták vele régen a föld mélyének rejtett kincseit, sőt hogyan vadásztak vele régen a föld mélyének rejtett kincseit, sőt hogyan vadásztak vele gyilkosságok tetteseire is. A többi, csevegésszerű kis essay-ben az érdekességek tarka tömegét ontja az olvasó elé az illusztris szerző, mintegy jelképes varázsvesszővel tárva fel őket a századok rétegei alól. Néhány irodalmi ízű fejezetcím: Melyik régi író keresett legtöbbet? – A legunalmasabb műfaj – Restif de la Bretonne gránitnaplója – Tabarin – A csalások lexikona. Bolyongások kerülnek sorra a nyugati nagyvárosok bohémtanyáin. Mi volt a bécsi „Ludlambarlang”? Párisi bohémvilág. Mimi és Musette valódi története. Londoni tavernák. Hova járt Shakespeare és társasága? A régi Velence Márk-terének zenés, álarcos forgataga. Sor kerül a politikára is: A Népszövetség első terve 1713-ból. Divat és politika. A szélkakasok lexikona. Bizarr témák következnek: A gorombaság történetéből. A temetők mosolygó sírkövei. Az egyiptomi piramisok rejtélye. Milliós főnyeremények. Ötven elhangzott rádió-előadása közül a szerző hármat örökít meg: Lavater. Paracelsus. Mirabeau. A modern életből a művelt körök babonái érdeklik a szerzőt: Mi az igazság a „Fáraó átka” körül? A vészthozó gyémántok meséje. Fakírlegendák. A magyar származású genfi médium-csoda. A könyvet a maga nemében páratlan kis tanulmány zárja be: Az amazonok. Létezett-e a régi amazon-birodalom? Koronás amazonok. Kardforgató magyar és lengyel asszonyok. Török őrmester férjhez megy. A saragossai leány. Jeanne Hachette, a fejszés leány. Haarlem hős asszonya. Hivatásos asszonykatonák. Ross anyó. Hannah Snell. A francia forradalom hősnői és a Konvent évidíjai. Napoleon asszonykatonái és a becsületrend női tisztjei.

A ?Hiúság Vására 1847. január és 1848. július között jelent meg először, havi folytatásokban. Amikor Thackeray 1846 januárjában kiadójával megállapodott a regény közlésére, a mű címe még ez volt: Regény hős nélkül. Toll- és ceruzavázlatok az angol társadalomról. Ezzel a címmel az író nem volt megelégedve, de csak hónapok múlva – az éjszaka kellős közepén – ötlött fel benne a végleges cím. „Kiugrottam az ágyból – írja Thackeray –, háromszor körülszaladtam a szobámat, s közben ezt mondogattam: Hiúság Vására, Hiúság Vására, Hiúság Vására!” A cím sokkal találóbb, mint az első volt: a regény véglegesre érlelt formájában több és más lett, mint aminek indult: a „toll- és ceruzavázlatok” laza sorozatából szigorú fegyelemmel szerkesztett nagy körkép-regény alakult, a humoros, szatirikus ábrázolás pedig az erkölcsi tanítás eszköze lett.Szülőhazájában is, de még inkább külföldön az olvasók tudatában a Hiúság Vására forr a legszorosabban Thackeray nevével. Első magyar fordítása már 1853-ban megjelent, azóta is állandó kedvence a magyar olvasók számos nemzedékének – talán, mert átérezzük a mű „örök érvényű” mondanivalóját, amelyet az író a regény záró bekezdésében így fogalmaz meg: „Ó hiúságok hiúsága! Ki boldog közülünk ezen a világon? Ki kapta meg azt, amire vágyott? És ha megkapta, ki van megelégedve?…”

A hetvenes években föltűnt a katonai hatóságnak, hogy a szegedi tanyákról nem igen kapnak katonát. Nézik az anyakönyveket, hát, uramfia! esztendőkön át alig született egypár fiú, mind leány az valamennyi. Mit tehettek a katonai ügyosztálynál egyebet, megvakarták a fejüket és azt mondták, hogy:  Ez csudálatos! (részlet)

William Makepeace Thackeray (1811-1863) A világirodalom egyik legjelentősebb írója. Dickens mellett az angol társadalmi regénynek a legnagyobb klasszikus művelője. A maga korában roppant népszerű művei a kapitalizmus életformájának, erkölcseinek kegyetlen szatírái. ,,Lelenc volt-e Thomas Newcome, ama falu menhelyén nevelt gyermek, mely nagy ipari várossá fejlődött, és jelenleg az ő nevét viseli? Ezt híresztelték róla a legutóbbi választás alkalmával, mikor Sir Brian a konzervatív oldalon indult harcba a kerületért; Mr. Yapp, az ízig-vérig liberális jelölt, városszerte plakátokat ragasztatott ki, melyeken a menhely képe szerepelt, s azt hirdette a Newcome család pályafutásának kiindulási pontjaként, továbbá ironikusan arra szólította fel a szabad polgárokat, szavazzanak Newcome-ra a céh.továbbá szavazzanak Newcome-ra az egyházkerület érdekében etcetera. De ugyan ki törődik az efféle helyi botrányokkal? Nagyon keveset számít ama szerencsések szemében, akik a meghívottak listáján szerepelnek Lady Ann Newcome estélyei alkalmával, hogy szépséges leányai csak nagyapjukig tudják-e visszavezetni a családfájukat, vagy legendás ősük, a borbélysebész révén hitvalló Edward király állához kapcsolódnak..."

„Azt beszélik – közelít Jókai regényének hősnőjéhez – hogy ez a nő elárulta nemzetét. Az első és egyetlen nőalak a magyar történelemben, aki nemzetáruló volt. És ugyanez a Ghéczy Juliánna később, mint önfeláldozó vértanúja a magyar szabadság ügyének, tűnik el a láthatáron. Jön, mint egy üstökös, leszáll, mint egy csillag… Hol a megoldás, ez ég-pokol különbségű ellentmondás egy nő jellemében? Két lelke volt-e ez asszonynak?… A múltnak árnyait csak a költőnek van joga felidézni: mit tettek, miért tették? A lőcsei asszony majd megfelel arra.”Megfelel-e valójában? S az igazsághoz híven?

Szenvedély, szerelem, a vagyon mániákus féltése, a regényben politikai és emberi indulatok is összecsapnak, s ahogy Berkesi Andrásnál lenni szokott, izgalmas fordulatokkal vezeti regényét a drámai megoldásig.

Ifjabb Ábrányi Emil (Pest, 1850. december 31. - Szentendre, 1920. május 20.) költő, műfordító, újságíró. Tanulmányai befejeztével íróként dolgozott több lapnál, mint tárcaíró és színi bíráló.  Első verse 1866-ban jelent meg.  1885-ben a Koszorú című hetilap szerkesztője. 1873-tól a Pesti Napló munkatársa. 1876-tól a Petőfi Társaság tagja, majd 1880-1890 között másodtitkára. 1879-tõl a Magyarország munkatársa.  1885-től a Kisfaludy Társaság tagja,  1885-ben a Koszorú című hetilap szerkesztője. 1889-ben a keceli kerület országgyűlési képviselőjévé választották.  1896-tól a Budapesti Napló-nál helyezkedett el. 1904-1907-ig A Nap belső munkatársa. Számos műfordítása jelent meg, melyek ma is klasszikus értékűek.    

Bölöni Farkas Sándor a felvilágosult szabadgondolkodó 1830 és 1832 között Béldi Ferenc gróf útitársaként nagy utazást tett Nyugat-Európában és Észak-Amerikában. Az utazás alatt naplót vezetett, feljegyzéseket készített, élményeinek könyvformában való megjelentetése foglalkoztatta. A végül 1834-ben sajtó alá rendezett útinapló célja a polgárosodó társadalom gazdasági valamint kulturális eredményeinek példaállítása. # A nyelvezetében könnyed, olvasmányos munka a Függetlenségi Nyilatkozat fordítása mellett foglalkozik az amerikai iparral, iskolarendszerrel, gazdasági intézetekkel, börtönökkel, sajtóval és választásokkal. Igazi reformkori bestseller, amit a mai olvasó is érdeklodéssel lapozhat.

?Küküllõi Dénesnek egyszer csak nem is annyira fájni, mint inkább elaludni készült a szeme. Zsibbadt volt. Könnyezett s néha nyilallás szaladt végig rajta. Mind a kettõn egyszerre s lassan, fájdalmasan. Küküllõi különben is igen-igen rossz szemû ember volt. Nagyon vastag szemüveget hordott az utcán s még vastagabbat tett föl otthon, a mikor irt. Író volt tudniillik. Nem népszerû, kapós, hanem töprengõ, józan és lelkiismeretes ember. Azzal a két rossz szemmel mindennek a mélyére nézett. - A mikor elõször észrevette, hogy a papiroson maga elõtt nem látja a betût s voltaképpen csak találomra ír, végigsuhant a lelkén a hideg. Egy kis katonasipka hevert az asztalon, a kisebbik fiáé, a hogy pedig fölállott, kis takaréktûzhelybe botlott bele, körül szétszórva hevertek a fazekak meg lábosok, tepsik, tortaformák, a legkisebb lányának a játéka. - Rémülten kérdezte: - Mi lesz ezekkel? Mi lesz ezekkel? - Aztán járta a tanárokat s egyszer, a mikor délben tapogatva vak módjára kereste maga elõtt a kést az abroszon, elszólta magát:- Én vakon nem élek, fiam. Ezt nem követelheti tõlem senki. Ha nem tudnak segíteni rajtam, agyonlövöm magam.A felesége hebegve, lélek nélkül felelt:- Dehogy nem tudnak.? (részlet a címadó novellából)