Fapadoskonyv.hu strana 37 z 82

"… − Tehát micsoda Ön?− Fakír vagyok.− Tegyük hozzá, ha már a Mester ennyire szegény: az első Magyar Fakír! Azt se hallgassuk el, hogy teljesítménye máris túlszárnyalta a legendás arab és hindu fakírokét! De hát hogyan is történt a nagy megvilágosodás? Meséljük el az elejétől…− Kérem szépen, az úgy volt, hogy felmondták az albérletemet, a lakást pedig, amit ígértek, mégse kaptam meg. Így kerültem a szabad ég alá, ahol azóta is tanyázom. De ez nem olyan nagy ügy, mint gondolná, mert még a nyáron kezdtem, nem ilyen csikorgó hidegben.− Az most mellékes. A fontos az, hogy Önnek ettől fogva nem volt gondja többé lakbérre, villanyra, gázra, fűtésre, telefonra.− Hát arra nem, az tény."

A megye hét járásában ismerték Frol Kandyrint. Még a serdülőkorúak is. Kipcsanka faluban pedig, ahol lakott, még a gyerekek is. Lyszucha, a százéves anyóka, sok ivadékának elfeledte arcát; Frolra mindig ráismert, ha betért hozzájuk. Annyira megragadt az emlékezetében, hogy néha el is morfondírozott róla:- A Szószátyár fejében annyi a szó, mint nyáron bolha az ágyban. És mintha tökmagot köpködne, úgy szórja magából. Minden erőlködés nélkül.A "Kandyrin" vezetéknevet, ahogy a hivatalos írásokban szerepelt, senki sem ismerte. Az uccai gúnynév erősen rátapadt. Gyorsan forgó nyelve miatt valaki elkeresztelte Szószátyárnak. Igy száradt rá bőbeszédűségéről, beszélnitudásáról, szószátyárkodásáról - Szószátyár.A községi írnok, Iván Terentjics, obsitos katona, maga is nagy barátja a szónak, csodálta Szószátyárt:- Az ember nem ökör. Nem bőg, hanem beszélget, hacsak Isten némasággal meg nem verte. A parasztok közt azonban kevés a beszédes. S aki beszédes is, az se mindenről. Van aki a gazdálkodásról, a községi ügyekről, mások a mesék világáról, közmondásokról, katonaéletről, - kinek erről, kinek arról forog jobban a nyelve. De ez - akármilyen kérdést is vess fel, mindenről megmondja a véleményét. És olyan meggyőzően, hogy ha tudod is róla, hogy nincs igaza, inkább magadnak nem hiszel.

Semmelweis Ignác nevét a világon mindenütt ismerik. Magyarországon is, külföldön is kórházakat neveztek el róla. Budapesten szobrot emeltek neki, az emberiség jótevőjének, az anyák megmentőjének nevezik. Írtak róla regényt, készítettek filmet, tanulmányok, cikkek foglalkoztak munkásságával. Az olvasó mégis érdeklődéssel forgatja majd Száva István regényes életrajzát hazánk dicső orvosáról, Semmelweisről. A fordulatokban gazdag, érdekes könyv mindvégig hiteles adatokra épül, s így nemcsak szórakoztató, hanem hasznos olvasmányt is nyújt.

Tatay ?Sándor hetvenöt évvel ezelőtt, 1910-ben született a Bakony szívében, Bakonytamásin, evangélikus papi család hetedik gyermekeként. Itt nevelkedett, itt járt iskolába, de nem maradt hűtlen a szülőföldhöz és környékéhez később sem, tehát kitűnően ismeri falvait és városait, a különlegesen szép hegyvidék természeti szépségeit s nem utolsó sorban az itt élő embereket és közösségeket. Szépírói munkásságának is ihlető forrása a Bakony: több regényének és elbeszéléseinek színhelye. Új könyve tisztelgés a szülőföld előtt, tudós mű és ezer színben pompázó elbeszélésfüzér egyszerre. Képzeletbeli utazásra invitálja olvasóit: Badacsonyból – ahol jelenleg élete jó részét tölti – indulva a szülőfalu, Bakonytamási felé, bejárja a Bakonyt sok falu, nagyközség, műemlék és természeti szépség érintésével. A meglátogatott helységekről szinte mindent elmond: feleleveníti történelmüket, epizódokat a régmúltról, a közelmúltról és a jelenről, nem feledve személyes élményeit sem. Kirándulások, találkozások emlékeit meséli el, mert mindenekfelett az emberekről ír, akik a Bakonyban élnek és munkálkodnak.

A ?Csapdalakó c. novellagyűjtemény többnyire rövid groteszkeket, megdöbbentő, abszurd történeteket tartalmaz. Andrassew nehezen, küszködve ír, mégis könnyen, élvezettel olvashatók írásai. A legelképesztőbb történetet – például, amikor eleven emberekkel bombáznak egy várost – is a leghétköznapibb, a legtermészetesebb módon, egyszerű eszközökkel, minden feltűnőt vagy kirívót mellőző leírással vagy párbeszéddel beszéli el, mintha a dolgok természetes rendjéről szólna.Figurái, hősei köztünk élnek, mégis szeretnénk, ha sohasem találkoznánk velük. Pedig ez elkerülhetetlen, mert mindegyik egy kissé valamennyiünk alteregója.A magyar novellán a modern, az avantgarde törekvései alig változtattak, lényege többnyire ma is az anekdota, mint Mikszáthnál. Andrassew groteszkjei, nonszenszei, amelyek olyan természetesen ábrázolják a képtelent, amely azonban igencsak otthon van e században, új fejezetet nyitnak a magyar kispróza történetében. Egyike ő azoknak az íróknak, akik bizonyítják: irodalmunkban tektonikus mozgások tanúi vagyunk.

Azoknak a férfiaknak életében, akik a politikában, országok sorsa intézésében, a harcmezőn, a költészetben vagy művészetben az idők folyamán kimagaslottak, akiknek neve a történelem lapjain szerepel, bizonyára alig van érdekesebb mozzanat annál, amikor érző szívüket meg nem tagadva, olyan vonzalomnak adtak helyet bensejükben, amely kisebb-nagyobb, de mindenesetre maradandó hatással volt életük pályájára. A híres emberek szívvonzalma mindig érdekes tárgyát képezte a késõbbi idők kutatóinak, akik a rég letűnt idők nevezetes szereplői életfolyásának felderítését tűzték maguknak célul. És ez természetes, mert valóban csonka, fogyatékos lenne a történelmi alakokról bármily kimerítő részletességű rajz is, ha be nem mutatnánk őket arról az oldalukról is, mely leghívebben állítja elénk az embert: a szív megnyilatkozásában. Ez a lelkiállapotuk megmutatja őket nekünk a maguk legteljesebb valóságában, a szív minden kis rejteke feltárul előttünk. Ezért mondja egy francia író, hogy egyetlen bizalmas levélből, amit valaki igaz vonzalma tárgyához írt, jobban megismerhetjük őt, mintha húsz évig vagyunk mellette.

A Szerelmes asszonyok Lawrence magyarul megjelent regényének, a Szivárványnak a folytatása. 1916-ban íródott, de csak 1920-ban jelent meg. A két szorosan összefüggo, de önmagában is befejezett mu képviseli legmagasabb szinten az írónak azt az átmeneti korszakát, melynek során a tizenkilencedik századi epikus hagyományok követojébol a huszadik századi regény egyéni módszeru és mondanivalójú úttöroiévé lett. A Szerelmes asszonyok kamaramu a három nemzedék sorsát végigköveto Szivárványhoz képest, igazából négy foszereploje van csak, és a cselekmény ideje is jóval rövidebb. Az ábrázolás a szereplok belso világára összpontosul, Lawrence romantikus antikapitalista társadalomképe itt sem szukül jelzésekké, de a környezet közvetettebben hatol be a foszereplo-kvartett világába. A regény hosnoi a Brangwen lányok: a Szivárványban is szereplo Ursula és a húga, Gudrun. A regény jórészt kettejük kapcsolatkeresésének története. A két szerelem ? két pólus. Ursula a magáéban megtalálja a teljességet, minden régi kötöttségébol kiszakadva új és boldog életet kezd férjével, Birkinnel. Birkin: maga Lawrence vagy legalábbis nagyon közel áll hozzá. O képviseli leginkább az író világnézetét. Lázas próféta, önmagától éppannyit követel, mint szerelmesétol. Küzdelmesen kibontakozó szerelmük azonban végül sem elégíti ki teljesen, mellette igazi, életre szóló férfibarátsága is vágyik, hogy az emberi természet e másik lehetoségét kiaknázva mélyebben, teljesebben élje át a világot. Ez a ? végeredményben sikertelen ? barátságvágya Geraldra, Gudrun szerelmesére összpontosul. Gerald Crich gazdag bányatulajdonos, nagy becsvággyal veti bele magát az ipari civilizáció tökéletesítésébe, de rájön, hogy amit alkotott, megvalósulván fölöslegessé teszi alkotóját. A szerelemben keres menedéket, de nem sikerül Ursula és Birkin példáját követnie: a lawrence-i szerelem nem lehet kompenzáció ? a misztikus hit, kitartás és ero teremtheti meg csupán.

Nagy ?lelki örömmel hallom, hogy könyvem a családos házak kedves barátja s az iskolai oktatásnak segítőtársa lett: hogy nagyok és kicsinyek gyönyörűséggel és haszonnal olvassák. A magyar népé ezért az érdem elsősorban. Az ő lelkének kincsei ezek a mesék. Én csupán a nép mesemondó fia vagyok” – írta kilencven évvel ezelőtt Benedek Elek, a kisbaconi székely mesemondó, író, a Cimbora gyerekújság szerkesztője. És álma valóra vált. Meséit azóta is szeretik felnőttek és gyerekek, falun és városban, élnek a könyvekben, és még ma is terjednek élőszó útján.

Az arany, a vér és a szerelem buja pompájú regénye Pizzaro és a spanyol konkvisztádorok korába viszi el az olvasót. Dél-Amerikában az aranyország hírének varázslata ejti meg egy fiatal spanyol vitéz lelkét. A mohó aranyláz miatt egész Peru vérözönbe fúl, csak a főhős menekül meg: a Napisten egyik szolgáló szűzébe szeret bele. A kalandirodalom egyik legművészibb alkotása a regény.

Ihol az tizedik könyvem akit a zirásajimbul az filyam igazitott röndbe mivelhogy a szömöm nem fogja mán az bötüt.

A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű szórakoztatáson túl nem igen voltak magasabb rangú célkitűzései. A zömében nyugati mintára íródott kalandregények között azonban időről-időre felbukkant jó néhány gyöngyszem, akik nélkül valljuk be, a magyar nyelvű irodalom szegényebb volna. A műfaj vitathatatlanul legnagyobb zsenije természetesen Rejtő Jenő volt, azonban az ő kortársai között nem kevesen vannak olyanok, akik e műfaj keretein belül a legmagasabb szakértelemmel „termelték” a western, idegenlégiós, detektív vagy épp szerelmes történeteket. E mindig is népszerű műfaj, mára klasszikussá vált darabjaiból állítottuk össze sorozatunkat.

Gárdonyi ?Géza kisregénye, A lámpás 1894-ben jelent meg először. Személyes vallomás ez a könyv önnön pedagógiai és emberi küzdelmeiről, a korabeli hatalmakkal és hatalmasságokkal vívott harcáról. Arról a harcról, melyet azért vívott, hogy az egyszerű nép számára fényt sugározhasson, hogy lámpás lehessen. „Kovács Ágoston néptanító ötven esztendeig tartó szolgálatának ideje alatt minden erejével harcol az ismételten rákényszerített ,véka alá tett gyertya' szerep ellen, s megpróbálja legalább a gondjaira bízott maroknyi ember, tanítványok és szülők életét a maga szerény fénykörébe vonni” – írja előszavában Petrőczi Éva, majd így folytatja: „Számomra ez a könyv nem elsősorban a templom és az iskola minden esélyegyenlőség nélküli küzdelmének regénye. Sokkal inkább kemény hangú vallomás arról, hogy mifelénk a világítás veszedelmes mesterség volt minden időben. … Egy bizonyos: ha rajtam múlna, minden oktatásügyi vezetőt A lámpás egy példányával fölszerelve engednék csak hivatalba lépni, hogy látva lássa, hány lelket károsít meg, ha a magukat világításra szánók egyre gyérülő, egyre inkább a megbecsülés szélére szoruló táborától megvonja a világítás elemi jogát.”

Muraközy János, az elfelejtett, különös, kettős életű, XIX. századi romantikus magyar festő Hegedüs Géza legújabb regényének hőse. „Muraközy sorsa felizgatta képzeletemet – vallja az író. – És ezt az életet a maga szélsőséges egyediségében nagyon is jellemzőnek éreztem a múlt század második felének Magyarországára, ahol 48 élő és szeretett emléke szakadatlanul jelen volt 67 sohase lelkesítő, de józanul vállalt valóságában, ez pedig kisebb vagy nagyobb mértékben az egész társadalomra kényszerített valamelyes tudathasadást. Én Muraközy életének gyér számú adataiból, néhány kiválasztott képből és a korszakra jellemzőnek tartott történelmi tényekből szerkesztettem meg a regény vázlatát, kitöltve a tények mögé és köré képzelt érzésekkel, gondolatokkal, cselekménymozzanatokkal.”

Ezt válaszolta bölcs, ifjú barátom, a haditudósító, aki a pesti korzón járatos# így válaszolt az ötvenéves, sokat tapasztalt hölgy, aki legjobban ismeri a dámákat és kócsagtollaiknak ere­detét# ugyanezt mondta a szentéletu asszony, akit még tisztelettel megkérdeztem a templom környékén, honnan gyászruhájában, suru, fekete fátyol alatt kilépett. Tán meghalt férje, testvére vagy fia - hisz manapság oly surun halnak a férfiak? Még csak egy távoli atyafia fekszik a galíciai hó alatt, hogy tavaszra megmutassa sarkantyús lábát. Ám az úrno korábban készült el tavaszi ruhájával, mint kellett volna. O szegény, azt hitte, hogy az idén a gyászruha lesz divatos hölgyeinknél. Pedig, lám, a hármasszoknya diadalmaskodik. (részlet)

Maxim Gorkijt a magyar olvasóközönség foleg a regényei alapján ismeri. Ez a könyv most Gorkijt, mint novellaírót mutatja be. A nagy orosz realista író novelláiban is a dolgozó nép bajainak, szenvedéseinek ábrázolója. Gorkij muvészetének tükrében a társadalom elesettjei megelevenednek, élové, hitelessé válnak. Az író a legkülönbözobb területeken ismeros. Éppoly hitelességgel rajzolja meg a nyomortanyák lakóit, a parasztok életét, mint a kóbor cigányok bánatát, vagy az amerikai ?demokrácia? kizsákmányoló, imperialista elnyomását. A novelláskötet megtelik népi motívumokkal, valódi népi meseanyaggal, s ezen keresztül Gorkij magát a nép fiát szólaltatja meg, vele beszélteti el az egész nép tragikus sorsát. Gorkij novelláskötete kimagasló helyet foglal el az író munkái között. Utat mutat a realista novellaírásban és teljesebb képet nyújt Gorkij írói muvészetérol.

A szerzőről szinte semmit sem lehet tudni, életútja ismeretlen. Az 1887-ben megjelent regénye azonban azon magyar utópiák sorába tartozik, melynek legnagyobb és legismertebb alkotása Jókai Mór tollából született A jövő század regénye. A regény egy nemzeti vágyteljesítő álmot igyekszik megteremteni, nagy teret engedve a cselekményességnek és a jövőbeli technika találmányok részletes ismertetésének. Privigyey Pál 2000-ben játszódó regényét méltán tekinthetjük a magyar tudományos-fantasztikus regények úttörőjének