Fapadoskonyv.hu strana 37 z 82

Az író kultúrtörténeti csevegésnek nevezi új művét. Ez a közvetlen és könnyed műfaji megjelölés jól érzékelteti a könyv kötetlen jellegét. Az író szabadon csapong térben, időben és az ő egyéni modorán, csípős iróniával cseveg azokról a furcsaságokról, amelyeket innen-onnan, szorgos évek munkájával összegyűjtött. Közben tollára jön néhány csattanós anekdota s módját ejti, hogy azokat is elmesélje nekünk. Ezúttal tehát elsősorban mulattatni kívánja olvasóit az író, de aki a Ráth-Végh-könyvekben nemcsak szórakozást keres, az ebben a kötetben is sok tudni és megszívlelni valót talál.

1856-ban ?jelent meg Toldy Ferencnek az irodalmi arcképeit és beszédeit összegyűjtő kötete, melynek anyagából válogatásunk készült. Rövidebb tanulmányait és a régi magyar irodalom néhány vitás kérdését boncolgató előadásait Toldy Ferenc az eredeti kiadásban ezekkel a mondatokkal bocsátotta útjára:„…többnyire a futó óra művei; s így vázlatok inkább, mint részletesen kifestett képek: de jobbára hosszas ismeretség emlékezeteiből kölcsönzött vonásokkal, mik – úgy biztatom magamat – jellemzők is, valók is. Nem mind nagy nevek. De ország nemcsak büszke alapeszekből, hanem középmagasságú dombok és síkokból is áll; város nemcsak tornyok és paloták, hanem közszerű házak és kunyhókból is: s annak és ennek ismerete az egészben van. Irodalmunkban nem sokan ragyogtak, de sokan munkálkodtak hasznosan: s fénytelen, de hasznos munka is önismertetésre és hálára méltó. Mégis, éppen a tárgyak, de kétségkívül a tárgyalás különbségei szerint is – mert alkalom és idő nem egyformán szolgáltak – különböző becsűek e képecskék: az egykori irodalomtörténész azonban mindegyiknek fog találni adatokat és iránypontokat, miket fán csak e lapon őriznek meg; a hazafi olvasó pedig felismeri azon ikercsillagát az eszmének és érzésnek, mely valamikor minden Jónak, derűben s borúban, úgy szerzőnek is, hosszú pályáján, kalauza és lelkesítője volt.”

Ugyan melyikünk tudja, mi vár majd ránk, ha egy nap elölről kell kezdenünk mindent? Békés, nyugodt élet, vagy összetűzés a helyi hatalmasságokkal? Kényelmes, új otthon, vagy egy ház, amelynek falai közé videokazettákat rejtettek? Esetleg egy gyönyörű nő, vagy a múlt állandóan felbukkanó kísértetei? KI tudja? Bármi lehet, s annak ellenkezője is…Mert melyikünk nem látott már olyat, hogy valaki – esetleg éppen Ön, kedves olvasóm – elérkezik a szakmája csúcsára, és amikor már azt hitte, mindent elért, „baráti” kezek a mélybe taszítják.Köszönöm, hogy megtisztelt az érdeklődésével, mert nincs jobb a kíváncsi olvasónál! Soha ne feledje – szerzőként magam is ezt vallom: az olvasó teremti meg és emeli igazán magasba az írót, és nem fordítva.

Ebbe van a zöreg Tátrán szörzött tapasztalat is mög a pötsétfaragásrúl szörzött tapasztalat is. Más szóval ebbe a könyvbe is van mindönféle mint a többibe.A könyv mérete: 105x148,5 (mm)

Buda 1945-ös ostromának utolsó napjaiban, egy romba dolt ház pincéjében hat ember húzódik meg: egy német ornagy, négyen a ház lakói közül és egy szökött munkaszolgálatos. A leomlott falak elzárták oket a külvilágtól, s a pince halálfélelemtol, idegességtol vibráló, forró légkörében metszo élességgel üköznek ki emberi és világnézeti ellentéteik. A napokig tartó összezártság alatt leolvad róluk az udvariasság és jólneveltség máza, s ott állnak egymás elott porén, szörnyu bunökkel terhelten. Kint a városért folyó ostrom utolsó ütközetei dúlnak, ok meg odalent vívják elkeseredett harcukat, és végül is már csak ketten várják, hogy majd az ostrom befejezodése után megmentsék oket.

A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű szórakoztatáson túl nem igen voltak magasabb rangú célkitűzései. A zömében nyugati mintára íródott kalandregények között azonban időről-időre felbukkant jó néhány gyöngyszem, akik nélkül valljuk be, a magyar nyelvű irodalom szegényebb volna. A műfaj vitathatatlanul legnagyobb zsenije természetesen Rejtő Jenő volt, azonban az ő kortársai között nem kevesen vannak olyanok, akik e műfaj keretein belül a legmagasabb szakértelemmel „termelték” a western, idegenlégiós, detektív vagy épp szerelmes történeteket. E mindig is népszerű műfaj, mára klasszikussá vált darabjaiból állítottuk össze sorozatunkat.

Babits Mihály, Batthyány Ervin, Csizmadia Sándor, Garami Ernõ, Jászi Oszkár, Kunfi Zsigmond, László Jenõ, a Leopold fivérek, Madzsar József és Józsefné, Nagy Sándor festõmûvész, Schmitt Jenõ Henrik, Somló Bódog, Vágó Béla és a magyar századelõ sok más alakjának e gyûjteményében szereplõ levelei betekintést nyújtanak e nagy nemzedék gondolkodásába és életmódjába, politikai, tudományos és mûvészi törekvéseibe, barátságaiba, szerelmeibe és vitáiba. E kiterjedt és sokszínû levelezés középpontjában Szabó Ervin áll. Az õ emberi arculatáról, tudományos, politikai és nevelõi sokoldalúságáról is új, plasztikus képet nyújt az általa gondosan megõrzött és mások hagyatékaiból kiegészült levelezés, amely a széles baráti körön és a politikai kapcsolatokon túl Európa csaknem valamennyi országára, de még Amerikára és Szibériára is kiterjedt. A levelezés, a szükséges jegyzetekkel és mutatókkal ellátva fontos történelmi forráskiadvány mindazok számára, akik a korszak iránt érdeklõdnek.

A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű szórakoztatáson túl nem igen voltak magasabb rangú célkitűzései. A zömében nyugati mintára íródott kalandregények között azonban időről-időre felbukkant jó néhány gyöngyszem, akik nélkül valljuk be, a magyar nyelvű irodalom szegényebb volna. A műfajt vitathatatlanul legnagyobb zsenije természetesen Rejtő Jenő volt, azonban az ő kortársai között nem kevesen vannak olyanok, akik e műfaj keretein belül a legmagasabb szakértelemmel „termelték” a western, idegenlégiós, detektív vagy épp szerelmes történeteket. E mindig is népszerű műfaj, mára klasszikussá vált darabjaiból állítottuk össze sorozatunkat.

Az Éleslövészet és a Galeri után ez a trilógiának is nevezhető sorozat harmadik, befejező kötete (1985). Megjelenésével a szerző egy csapásra az egyetemes magyar irodalom élvonalába került. Művében a sajátos szlovákiai sors, a kisebbségi léthelyzet az egyetemes emberi lét parabolájaként jelenik meg. Az önmegszólító formában írt regény névtelen elbeszélője a szlovákiai magyar múlt tanulságait meg nem tagadó, vidékről a nagyvárosba sodródott nemzedék létélményéről számol be, keresve az etikus, a személyiség méltóságát őrző magatartás lehetőségeit.

Ida, aki fiatal éveit egy klastromban töltötte, kikerülve onnan, az izgalmas, lehetoségekkel teli világban találja magát. Nem vágyik másra csak szabadságra és szerelemre. Apja azonban, aki egyedül ?neveli? a lányt, más jövot képzel el számára. Újsághirdetést ad fel, hogy rövid idon belül férjet fogjon egyetlen gyermekének. Az üzlet létrejön, felbukkan Csaba, a fiatal festo, és feleségül veszi Idát. A két fiatal Münchenbe költözik, s rögtön a házasság elején megegyeznek, hogy egy év múlva elválnak, s mindenki mehet a maga útjára. Addig azonban együtt kell élniük. Csaba fest, Ida ellátja a háztartást, nagyon udvariasak egymással, persze csak mint két idegen. #Azonban az #egy év alatt, az együtt elköltött étkezések, kirándulások, beszélgetések alkalmával akaratukon kívül megismerik, sot mi több, megkedvelik ? netán megszeretik?- egymást. #S ez ido #alatt mi, olvasók is megismerjük, és igazán megszeretjük #oket.(Forrás: Könyvoázis)

Hegedűs ?Géza most Vergilius ifjúságáról írt regényt, s mivel Vegilius életének éppen erről a korai szakaszáról, tanulásáról, első költői próbálkozásáról, vagyis az Aeneis megírásáig eltelt időszakról ugyszólván alig van adatunk, Hegedűs Géza azt az első pillanatban meghökkentő módszert választotta, hogy az Aeneis egyes lírai betétjéből, például Dido és Aeneas szerelméből következtet vissza a költő életére, feltételezve, hogy aki ilyen szépen és megdöbbentő hűséggel meg tudott írni ilyen élményeket, annak korábban, valamilyen vonatkozásban át kellett élnie ezeket. Ez a módszer lehetővé teszi az író számára, hogy – bár történelmi adatok nem igazolják – fiatal korában elvigye hősét Görögországba, egy nagy szerelem élményét feltételezze ott, összehozta őt görög földön későbbi barátaival stb. hiszen a költő életének ezt a szakaszát homály fedi. De a feltételezett görögországi szerelmen kívül minden más egyéb szempontból hűen ábrázolja a kort Hegedűs Géza., nyelvileg egy bizonyos fajta modernséggel, mely közelebb hozza a mához a klasszikus ókort anélkül,hogy a regénynek történelmi ízeit eltüntetné.

Két korábban megjelent történelmi regény új kiadása egy kötetben."A fekete ember históriája" 1570-ben játszódik. Mohács után akad egy parasztvezér, Karácsony György, aki győzni tudott a török ellen. A belső harcoktól hangos ország megrémült „az új Dózsától”, összefogtak ellene, s végül Debrecenben halálra ítélték.A kötet másik regénye a „Hajnal a tárnák fölött” 45 évvel korábban játszódik: Besztercebányán 1525-ben. Magyarország történetének ez volt a legkorábbi bányászmegmozdulása, az első magyar munkássztrájk. Az író mindkét regényben gyér számú hiteles adatot kerekít felidézett korképpé, összefüggő, érdekes történetté. A két regény Győry Miklós illusztrációval jelenik meg.

Az ?írót a francia háború kitörése Franciaországban érte, s ellenséges állam honpolgáraként társaival együtt öt évig gyötrődött különböző francia internálótáborokban. Nagy regényekre emlékeztető ellenállhatatlan sodrású „feljegyzéseiben” rendkívüli egyszerűséggel és erővel idézi fel a nacionalista gyűlölködésnek kiszolgáltatott internáltak szenvedéseit, a rabok erőszakosan beszűkített elveszejtő és félelmetes infenóvá torzuló világát. Egyedüli iránytűje, mentsége és menedéke a megértő humanizmus az óvja meg őt minden durva elfogultságtól, általánosítástól, s ez teszi lehetővé hogy rabtartóinak egyik-másikában meglássa az embert, s hogy ne a francia népből, kultúrából ábránduljon ki, hanem a polgári demokráciának álcázott imperializmusból. Rabságának második felében egyre világosabban látja, hogy a háború céltalan vérontása kizárólag imperialista érdekeket szolgál, s bár emberileg érthető, szubjektív sértettsége miatt nem tud teljesen kivülálló józansággal, határozottan állást foglalni a háborús felek igazságának, igazságtalanságának kérdésében, magát a vérontást embertelennek, jogosulatlannak tartja.

Az Othello a megcsalt bizalom, a torbe ejtett nemes gyanútlanság halhatatlan tragédiája. A gonosz Jago ármánykodása azért tudja végzetes féltékenységbe sodorni a színes boru hadvezért, mert Othello Desdemona szerelmében a világba s az emberi tisztaságba vetett bizalmának zálogát látta. Husége azért volt fontosabb számára mindennél.Desdemona ezen az estén szomorúan és balsejtelmekkel tele készül lepihenni. Féltékeny férjének durva viselkedése elszomorította, de iránta való feltétlen odaadását nem csökkentette. Elszenderül már, amikor a mór gyilkos szándékkal hálótermébe ér. És Othello nem hisz a rémülten védekezo, ártatlanságát bizonygató Desdemónának: könyörtelenül megfojtja imádott, gyönyöru hitvesét.Emília fedezi fel úrnoje halálát, és fellármázza az egész erodöt, vádolva a mórt, bár Desdemona utolsó szavával is szeretett urát védte: tagadta, hogy o a gyilkos. Emilia most már látja, milyen jóvátehetetlen vétket követett el, amikor férjének átadta asszonya kendojét. Leleplezi Jago ármányait# az vak dühében leszúrja.Othello ráébredt tragikus tévedésére: emberfeletti fájdalmában megtisztulva visszanyeri az orjöngo féltékenységtol mostanáig eltorzított eredeti emberi nagyságát. Örömkönnyeket sír, hogy Desdemonát ismét ártatlannak tudja, nem várja meg Velence ítéletét, hanem összefoglalva tragédiáját: nem okosan de nagyon szeretett - egy torszúrással bevégzi életét. A gonosz Jago kínpadon bunhodik iszonyú vétkeiért.

"Aki kézbe veszi Szini Gyula Jókai életéről szóló munkáját, ne számítson szigorú irodalomtörténeti és kritikai értekezésre a regények keletkezéséről. Író ír íróról - szinte romantikába hajló életrajzot, ami, a Nagy Mesemondóról lévén szó, igencsak indokolt.Szó szerint bölcsőtől a sírig követhetjük Jókay Móric (eredetileg erre a névre keresztelték) tanulmányait, pályakezdését, sikereit és tévedéseit, egyszóval: életútját. Természetesen megtaláljuk benne az azóta legendaként közismert, történészek által többször megkérdőjelezett, sőt cáfolt motívumokat: kokárdatűzés, a Múzeum lépcsői, a szigorú és határozott Róza asszony helytállása férje mellett. S a jó barát, Petőfi alakja és a vele való konfliktus is kirajzolódik. (Na de kivel nem volt összetűzése Petőfinek?!) Bár Nagy Endre a Nyugatban úgy fogalmazott: „Szini Gyulának Szini Gyula a legméltóbb olvasója" - azért a mai érdeklődő számára sem mindennapi élmény végigtekinteni a 19. századnak ezen a széles freskóján."

Báró Inokay-családnak a gazdatisztje volt Borly Gáspár, ütött-kopott öregúr, ezer ránccal az arcán. Mikor én gyerek voltam, még élt, s minthogy az én édesatyám tartotta keresztvízre a gyerekeit, Jancsit meg Gézát, per 'koma' szólították egymást szemtől-szembe, hanem a háta mögött sohase nevezte másképp apámuram, mint 'az a vén tolvaj', vagy 'a vén gazember'. Maga a földesúri familia, Inokayék, akik a nagy kastélyban laktak, hasonlóképpen vén gazembernek nevezték tisztjüket, mert ismeretes volt, a vak is láthatta, hogy legalább a fele jövedelmet ellopja. Nincs az a helyzet, amiből ő hasznot ne húzott volna, még talán a tehénből is kilopta a borjút. (részlet)