Fapadoskonyv.hu strana 36 z 82

Petelei ?István (1852–1910) erdélyi magyar író, elbeszélő.1852. szeptember 13-án született Marosvásárhelyen.Iskoláit Székelyudvarhelyen, és Kolozsváron, és Pesten végezte. Tanulmányai után hazatér szülővárosába.Megjelennek írásai, novellái az Erdélyi Híradóban, a Századokban, a Történelmi Társulat lapjában, majd a Pesti Naplóban, és a Vasárnapi Újságban.Rövid ideig a kolozsvári Kelet munkatársa.1882-től a kolozsvári Közlöny segédszerkesztője.1886-ban kiadja a Kolozsvár című lapot.1882-ben a Révai Testvérek-nél megjelenik első novelláskötete, a Keresztek. Tíz rajz címmel.1886-ban még két novelláskötete jelenik meg.– A fülemüle (Singer és Wolfner)– Az én utcám (Pallas Rt.).1888-ban feleségül vette Korbuly Annát.1890. december 31-én agyvérzés kap. Visszaköltözik Marosvásárhelyre, majd Remeteszegen, Szovátán él haláláig.1910. január 5-én halt meg. Petelei István tagja volt a Petőfi Társaságnak, elnöke a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaságnak, valamint a Kolozsváron működő Erdélyi Irodalmi Társaságnak.

„Örülök, hogy megírtam A csendes amerikait. Általa született e – mások számára különösnek tűnő – mély barátság is egy kommunista író-újságíró és egy katolikus író között” – írta Graham Greene egy évtizeddel ezelőtt Róbert László egyik könyvének előszavában.Az olvasó e barátság krónikáját tartja a kezében. Ez a könyv mégsem egyszerű krónika, hanem szerzőjének „fiúi” vallomása mesteréhez. Nyilvános gyónás és vallatás. Ám Róbert Lászlónak ezt az írását is a nosztalgia és a romantika mellett jótékonyan szövi át az önirónia.

Thury Zsuzsa született elbeszélő, az irodalmi divatoktól függetlenül alkotó realista író, aki mindig érzékenyen és pontosan ábrázol, akár anekdotázik, akár elmélkedik, akár ironikus, akár tragikus módon láttatja a világot. Elbeszélései az elmúlt fél évszázad belső, emberi történéseinek pillanatképei, akár önéletrajzi regényként is egybeolvashatók lennének. Elsősorban családi dolgokról szólnak a novellák, a gyermekkor szegénységéről, tragédiáiról, megaláztatásairól, de ugyanilyen tiszta és őszinte hangon szól az öregkor magányáról és veszteségeiről. A kötet erőssége a Tiszta helyzet című kisregény, amely a Mihelfi-Nagy család lassú széthullásának, képmutatásának és lelepleződésének groteszk és tragikus története. Thury Zsuzsa nagy hatásának titka kétségtelenül a személyesség varázsa és a realista jellemábrázolás: ez teszi lehetővé, hogy írói skálája az érzelmes emlékezéstől a maró szatíráig terjed. elbeszéléseinek e gyűjteménye erről a gazdagságról győzhet meg minden olvasót.

Biztos vagyok benne, hogy senkinek nem fog elárulni semmit sem. Nem mintha nem bízna az emberekben, egyszerűen azért, mert nem akar tanút hagyni maga után. Azt mondta nekem: „Tudja Árpi bácsi én végig ültem a rendősgyilkos Soós Lajos perét és rájöttem arra, hogy az a pitiáner gyilkos megérdemelte a sorsát, tulajdonképpen a társai buktatták le. A nagy tanulság tehát az: ha már elhatároztam, hogy megölöm az ellenségemet, akkor úgy végzek vele, hogy senki se lássa, senki se tudjon róla.” Megkérdeztem tőle: Mi lenne akkor, ha mégis akadna egy tanú? „A tanút meg kell ölni.” – válaszolta. Te jó ég! – mondtam neki – te nem lehetsz ennyire cinikus, nem válhatsz hidegvérű gyilkossá! „Nem, nem vagyok az. Ma még nem…”

A századforduló körüli évtizedek legendás hírű írója Ambrus Zoltán. Félelmes színikritikus, népszerű regényíró. Novelláit, tárcáit előszeretettel közölték az újságok. Franciásan könnyed és elegáns íróművészetéről, klasszikus egyszerűségét és világosságot kedvelő művészetszemléletéről nemcsak elvi cikkei, de saját írásai is tanúskodnak. A kötet Ambrus legjobb elbeszéléseit tartalmazza. Az írások szemlélete rokonságot mutat: mindegyikben Ambrus humanizmusa, emberszeretete érvényesül. A válogató igyekezett a leghívebb képet nyújtani Ambrus egész munkásságáról, emberi és művészi értékeiről. A színvonalas és jó olvasmányt nyújtó kötet igazolja, hogy ez a törekvés sikerült. Bizonyítja, hogy Ambrus legjobb művei, immár a magyar irodalom klasszikus értékei közé tartoznak. Különböző témák, más és más történetek.

A történet Veronában játszódik, egy olasz városban. Két, õsidõk óta gyûlölködõ családot mutat be: a Montague-kat, és a Capuleteket. A Montague fiú (Rómeó) és a Capulet lány (Júlia) egymásba szeret, titkon összeházasodnak, ám a frigy halált hozó bonyodalmakba torkollik.

A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű szórakoztatáson túl nem igen voltak magasabb rangú célkitűzései. A zömében nyugati mintára íródott kalandregények között azonban időről-időre felbukkant jó néhány gyöngyszem, akik nélkül valljuk be, a magyar nyelvű irodalom szegényebb volna. A műfaj vitathatatlanul legnagyobb zsenije természetesen Rejtő Jenő volt, azonban az ő kortársai között nem kevesen vannak olyanok, akik e műfaj keretein belül a legmagasabb szakértelemmel „termelték” a western, idegenlégiós, detektív vagy épp szerelmes történeteket. E mindig is népszerű műfaj, mára klasszikussá vált darabjaiból állítottuk össze sorozatunkat.

Csáth Géza, eredeti nevén Brenner József (1887-1919) magyar író, orvos, zenekritikus. Kosztolányi Dezso unokatestvére.Bródy Sándor biztatására kezdett komolyabban foglalkozni az írással. 1906-tól a Budapesti Naplóban jelentek meg írásai, de más lapokban is publikált. A Nyugatnak 1908-as alapításától munkatársa volt. Ugyanebben az évben jelent meg elso novelláskötete, A varázsló kertje. 1909-ben orvosi diplomát szerzett, majd Budapesten az Elme- és Idegkórtani Klinikán kezdett dolgozni. Idegorvosi munkásságának kiemelkedo alkotása az Egy elmebeteg no naplója, mely ? saját naplóját leszámítva ? egész munkásságának legnagyobb szabású darabja. Ebben egy paranoiás no kórképét írta meg, melyben a hagyományos pszichiátria és a pszichoanalízis szempontjai keverednek. Csáth tudatosan rászokott a morfiumra, mert érdekelte annak tudatmódosító hatása. Szenvedélyét azonban csak rövid ideig sikerült kordában tartania. A morfium hatása alatt szerzett élményei irodalmi muvein erosen érzodnek, melyekben az ideggyógyászat akkori eredményeit is felhasználta, orvosi megfigyeléseinek irodalmi keretet adott. 1911-ben jelent meg a Délutáni álom címu elbeszéléskötete, amelyben többek között ezen tapasztalatokat dolgozta fel.A leszokást elosegítendo falusi orvos lett Földesen, majd Regocén, de a gondok csak fokozódtak. Környezetével megromlott a kapcsolata, fokozódott paranoiája. 1919-ben már a bajai elmeosztályon ápolták. Miután megszökött, lelotte feleségét, és öngyilkosságot próbált meg elkövetni. A sikertelen kísérlet után a szabadkai Mária Valéria Közkórházban ápolták. Nem sokkal késobb pantopon-túladagolásban meghalt.Munkássága nagy hatást gyakorolt a késobbi írógenerációkra, így több követoje is akadt.(Forrás: Wikipédia)

"Ez ?a könyv – Anyám meg a falum – nem annyira önéletrajz, mint inkább hódolat a szülőföldnek, az otthonnak, a gyermekkornak, az emlékezés megszépítő távolából – mondja új művéről Gyergyai Albert.Műfajára nézve nem napló, de nem is önéletrajz vagy emlékirat, hanem egyszerű visszatekintés egy emberélet vége tájáról egy emberélet kezdeteire, arra az első, tíz-húsz évig tartó paradicsomi állapotra, mikor még nem szakadtunk el szüleinktől, szülőföldünktől, attól az enyhe védőburoktól, amely egyszerre óv, táplál, formál és nevel bennünket, s amelynek puszta emléke is elég, hogy felejtesse múltunknak legfájóbb sérelmeit, s halálig megtartsa életkedvünket és emberszeretetünket. A könyv címében benne van két alaptémája, e körül forognak azok a történetkék, arcképek, leírások és emlékezések, amelyek, mint egy mozaikkép más-más színű kockái, együtt egy dunántúli falu társadalmát, légkörét, arculatát próbálják felidézni legalább háromnegyed század pora és hamuja alól, furcsa vagy kedves figurákkal, hajdani mesékkel és jelmezekkel, mindazzal, ami hozzájárult egy gyermeklélek »érzelmi neveléséhez«. Ily módon a könyv éppen annyira krónika, mint lírai emlékalbum. Egy író, aki élete javát főképpen azzal töltötte, hogy nagy idegen alkotókat magyarázott, magasztalt, tanított s terjesztett idehaza – élete végén visszatér indulásához és eredetéhez, s könyvét, amely talán úgy növekedhet évről évre, mint egy fa, szeretné ajánlani mindazoknak, akik közelről-messziről segítették munkájában: a magyar nyelv mestereinek, a nagy idegen alkotóknak, szülőföldjének, Pannóniának, s azon belül a tág Somogynak, de legfőképpen és mindenekelőtt anyjának meg a falujának, mivelhogy tőlük indult el, s ha másképp nem, e könyv útján hozzájuk is tér vissza…"

Párizsban járunk, Lajos Fülöp idején. A város porondján a nemesi és napóleoni világ romjaira újfajta palotákat emel a pénz: bankokat és kéjtanyákat, tozsdét, vasútállomást, éjjeli mulatót, találkahelyeket. A vér és arany démoni ereje mozgatja a mindenkinél kívánatosabb és romlottabb Valérie-t, a letunt idok elegáns Hulot báróját, s kereskedosegédbol tokepénzessé nott Crevelt és a többieket is. Csak egyetlen noalak emelkedik ki tisztán e forró, szennyes, lükteto, felorlo kavargásból: a romantikusan eszményített Adeline, Valérie mennybéli ellenpárja. Mellettük a harmadik foszereplo, Betti néni, a Bosszú istennojének képében jelenik meg ijeszto arcával, indulataival és pusztító makacsságával. Közöttük hányódnak a gyarló férfiak, gyönyört és vagyont hajhászva.

Szeretem olvasni, ami elmúlt, ami megtörtént, ami bevégzett. Ez megnyugtat és csak szórakoztat, nem izgat, mint a most történő. Szeretem olvasni az útleírásokat és élettörténeteket, és mióta öntudatra ébredtem, mindig vágytam a magam életrajzát olvasni, mint készet, mint egészet. Sokszor elkezdtem a megírását. Nagy köteteket írtam tele. Tíz ilyen füzet megtelnék vele, annyit, vagy még többet is írtam magamról, életemrõl, pályámról, és pályatársaimról, pajtásaimról, vonzalmaimról és sokat gyűlölségeimről - erről nagyon sokat és mindezt csupa szuperlatívuszokban. Időnként, minden két-három esztendőben elolvastam, de egypár jegyzetet kivéve belőlük el is égettem, oly gyermekesen indulatosak voltak. Vonzalmaim és ellenszenveim, tetszésem, hálám vagy fölháborodásom, olyan keresetlen és erőszakos lármának tetszett, amikor egyfolytában olvastam el azt, amit idõnként leírtam, hogy az ízlésem tiltakozott ellene.

Illés Endre a modern magyar novella egyik kivételes tehetségű és kultúrájú mestere. Művészetének talán legjellemzőbb vonása az a kutató, racionális értelem, mely nem elégszik meg a felszín ismeretével, hanem minden létezőnek a titkát kutatja, igazságát vagy igazságtalanságát. Ez a kutató, boncoló értelem nem csak a pszichológia titkait vizsgálja könyörtelen éleslátással és lemeztelenítő őszinteséggel, hanem azt is, ami túlmutat az egyéni lét pszichológiáján, tehát a társadalmi okokat, a közösségi létben gyökerező magyarázatot. De ennek a kutató szigorúságnak a látszólagos objektivitása mélyén szeretet és humanizmus húzódik meg az oktató, a minden feladatnak nekigyürkőző emberi értelem és morál iránt.

Karinthy ?két fantasztikus regénye, az Utazás Faremidóba és a Capillária nagy világirodalmi hagyományba kapcsolódva, Gulliver utazásainak történetét meséli tovább. Faremidó lakói szervetlen anyagokból tökéletessé összeszerelt géplények, akik a romlandó testű emberiséget a Föld betegségének tartják, s zenei hangok segítségével „beszélve” valósítják meg az ideális társadalmat, a szépség és harmónia birodalmát. Az iróniával, humorral átszőtt, mégis kesernyés „útleírás” szerzője méltó folytatója a swifti életmű szemléletének.Capillária tenger alatti tartományának irányítói az érzelmeiktől vezérelt, önfeledt, csodaszép nők, akik szó szerint kiszipolyozzák és elevenen megeszik az egyetlen csökevényes szervre redukálódott, alsóbb rendű hímeket. A két nem örök harcában – az elbeszélő nem rejti véka alá epés véleményét – sorsszerűen és végzetesen diadalmaskodik a nő. Karinthy mindezt maró szatírával tárja az olvasó elé, miközben az álszent társadalom felfogásával szemben – a férfiak kiszolgáltatottságát írja meg.

LOVIK KÁROLY (1874 – 1915) a századforduló jelentős írója, akit azonban kortársai lóversenyszakértőként tartottak számon, lótenyésztési szakmunkái még angolul is megjelentek. Írt regényeket (nagyszabású történelmi regénye váratlan, rejtélyes halála miatt félbemaradt), de ő inkább novellistának nevezte magát. Az aranypolgár című műve egyetlen vidám regénye, amely a kedves történeten túl megörökíti az 1860-as évek fővárosi életét, sőt az egykori pesti nyelvezetet is.

Harmadik napja voltak úton, de még egyszer sem sikerült a kapitány mellé ülnie. A London-Sydney légi út négy napig tartott és Humprey kisasszonynak már fel kellett adnia a reményt, hogy a kapitány mellé jusson. A fiatal színésznő bosszúságának okát az A. W. A. egy régi kedves szokásában kell keresnünk. Az Associated World Airways Co. utasszállító repülőgépein azt a szokást honosították meg, hogy a reggelinél mindig az került a kapitány melletti főhelyre, aki az esti bálon a háziasszonyi tisztséget viselte. A kapitány joga és feladata volt kiszemelni az utasok közül ezt a négy hölgyet, akik az út négy napján ezt a megtisztelő feladatot kapták. Az Associated légjárói az angol statisztikai hivatal számadatai szerint nyolcezerszer tették meg az utat London és Sydney között. Arról hallgatnak a statisztikusok, de más forrásból meg lehetett állapítani, hogy a légjáró kapitányai oly körültekintéssel, olyan tapintattal választották ki a háziasszonyi tisztségre érdemeseket, hogy a nyolcezer légi út folyamán egyetlen egyszer sem elégedetlenkedett senki azért, amiért őreneki nem jutott hely a kapitány jobbján."