Fapadoskönyv Kiadó strana 9 z 13

Az elsodort falu szellemi hatása egészen a máig ér. Voltak idők, amikor a tiltott könyvek listáján szerepelt. Kevesen ismerik, s többnyire csak a róla kialakult-kialakított fantomkép nyomán, amely természetesen késztetőinek felfogása szerint ilyen vagy olyan értelemben eltorzította a valóságos regényvilágot és írói mondanivalót. Szabó Dezső mindig is legfőbb munkájának tartotta Az elsodort falut, a magyar társadalom egészéről akart benne képet adni, hite szerint e művével egészen új korszakot kezdett a magyar elbeszélő irodalom történetében. Egyszerre törekedett arra, hogy regénye alapos szociológiai analízis és a magyar társadalom további fejlődését kijelölő eszmék panorámája legyen. Valóban összegző alkotás, amely számot vet a kiegyezé s utáni korszak történelmi tapasztalataival, kifejezi a háborúba taszított magyarság szenvedéseit, és előkészíti azt a magyar forradalmat, amelyre a háborús összeomlást követő forradalmi átalakulásban csalódva Szabó Dezső oly nagyon vágyakozott.L apozzon bele!

A regénynek középpontjában egyetlen hős sorsának alakulása áll: Kovács Lajos fiatal parasztlegény, aki a falusi életet megunva a fővárosba indul szerencsét próbálni. Vágyai szerények, az ígéret földjétől csak munkalehetőséget és egy kicsit érdekesebb életet vár. A harmincas évek Budapestjére érkezik, tolvajjá lett állástalan diplomások, fillérekért dolgozó, becsapott munkások közé. A 20. század mesebeli parasztlegénye vakon botorkál a számára teljesen érthetetlen világban. Kudarcot vallott próbálkozások, csavargás és éhezés után bejut ugyan egy budai villa építkezésére, de tudja, ha elkészül a ház, hányattatásai újra kezdődnek. Otthon, emberi közelség után vágyódó kitaszítottságában cselédlány húgának életformája, a „fix hely” jelenti számára az irigyelt megoldást, az urak világa azt a magasabbrendű életet, amelyre csak a legnagyobb tisztelettel mer felnézni. A villatulajdonosnő mellé szegődik, vállalja a munkások megvetését, hogy a háznál maradhasson….

1786 szeptember harmadikáról negyedikére virradó hajnalon, a születésnapját ünneplő baráti körtől búcsút sem véve, indul útnak Karlsbadból az új német költőnemzedék elismert vezére, az ekkor már Európa szerte csodált Goethe – a régen vágyott Itália felé.„Szolgálatban és udvari életben töltött első tíz weimari évem alatt jóformán semmit sem csináltam, Itáliába a kétségbeesés hajtott, s ott új teremtő kedvvel vettem kézbe Tasso történetét, hogy e hozzám illő tárgy feldolgozása közben szabaddá tegyem magamat attól, ami fájdalmas és terhes weimari benyomásaim és emlékeim közül még mindig hozzám tapadt” – írja a költő.Az itáliai naplókat, feljegyzéseket és leveleket Goethe saját kezűleg rendezte később egységes egésszé. Művének legszebb, a mai olvasót leginkább érdeklő részeit gyűjtötte össze e kötet a kiváló fordító, Rónay György tolmácsolásában.

Senki nem vallotta nálánál fennebben művészete tiszteletét, s érezte mélyebben az irodalom méltóságos rangját. Egyetlen szenvedély, az írásé, töltötte be életét, utolsó napjáig. Szinte dühödt szerelem volt ez, abszolút és kizárólagos... (Guy de Ma upassant) Flaubert már a megfigyelésnek és analízisnek is igen nagy jelentőséget tulajdonított; még fontosabbnak vallotta azonban a kompozíciót és a stílust. Szerinte ez a két erény teszi legfőképpen halhatatlanná a könyveket. Kompozíció alatt ő a zt a megfeszített munkát értette, mely egyedül a lényegét igyekszik kifejezni a cselekményeknek, amint egy életen belül egymásra következnek, csupán a jellemző vonások kiválogatásával és csoportosításával, úgy kombinálva őket, hogy a legtökéletesebb módon jussanak el a szándékolt hatásig, azonban mindennemű tanulságféle nélkül. Semmi sem ingerelte föl jobban, mint a kritika őrtállóinak a morális vagy tisztes művészetről hirdetett elméletei... (részlet)

Franciaországban valójában XIV. Lajos halálával kezdődött a XVIII. század, vagyis az, amit francia felvilágosodásnak szokás nevezni. A természettudományok ugrásszerű fejlődése tudományos gondolkodásra ösztönzi az írókat, jogi, társadalom- és államfilozófiai kérdések elemzésére, s az előző nemzedék bájosan cikornyás rokokó ízlésének ellenhatásaként lényegre törőbb fogalmazásra. A nagy század első író-gondolkodó nemzedékének legnagyobb alakja Montesquieu. A Perzsa levelek-en kívül még két nagy művét tartja számon az irodalom és a filozófia: A rómaiak nagysága és hanyatlásá-t és A törvények szellemé-t. A Perzsa levelek a levélregény műfaj legtekintélyesebb őse, hat évvel a Napkirály halála után jelent meg, és fergeteges sikert aratott. Ötletes formája nemcsak arra jó, hogy Montesquieu két okos idegen friss szemével bámultassa meg a korabeli francia viszonyokat, hanem arra is, hogy a kor kelet felé forduló érdeklődését egzotikus és egzotikusan erotikus részletekkel vonzza mind beljebb erkölcsi világképéről, állameszményéről szóló fejtegetéseinek sűrűjébe.

Csáth Géza, eredeti nevén Brenner József (Szabadka, 1887. február 13. – Kelebia és Szabadka közelében, 1919. szeptember 11.) magyar író, orvos, zenekritikus. Kosztolányi Dezső unokatestvére.

Író, műfordító, könyvkiadó igazgató, 1937-ben és 1939-ben Baumgarten-díjas (1937, 1939). József Attila-díjas (1962, 1978), Kossuth-díjas (1963). Budapesten orvostanhallgató, első mestere Korányi Sándor. „Az ő klinikáján írta azokat az anamnéziseket, amelyek egy életre megtanították a fegyelmezettség, pontosság írói erényeire. Írói tehetségére Mikes Lajos figyelt fel, a Pesti Naplóban és az Estben jelentek meg első elbeszélései és tárcái.” Az érett elbeszélő biztonságával elemezi az emberi érzéseket. A Nyugat megbecsült kritikusai és esszéírói közé tartozik. Írásainak alapélménye akárcsak Márai Sándoré: „a hazai fejlődés felemás volta; a gyökértelen, a dzsentrit ideáljának valló városi és vidéki középosztály mentalitását jelenítette meg éleslátással, finom iróniával.” 1938-tól a Révai Könyvkiadó irodalmi vezetője, 1950-ben eltávolítják, jóval később annak utódja, a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatója. „Az irodalomba a Krétarajzok c. esszékötetével tért vissza (Bp., 1957), melyben fölidézte azokat a XX. sz.-i írókat, akik hosszú ideig feledésre voltak kárhoztatva, vagy életművüket csonkán méltatta a kor irodalomtudománya.”

A XVII. században egy különös nevű akadémia működött Rómában, a Hiúzok Akadémiája. Csak az lehetett tagja, akinek „hiúzszeme” volt, aki olyasmit vett észre a tudományban, a művészetben, amit más még nem látott meg. Ilyen hiúz volt Galileo Galilei, az újkor egyik legnagyobb fizikusa és csillagásza. Galileire valóban ráillett ez a megtisztelő név: csillapíthatatlan vágy hajtotta, hogy szüntelenül kutasson, kísérletezzen, beletekintsen az igazság fényébe. A napra irányította távcsövét, hogy megismerje a tudomány új törvényeit. Aki azonban sokáig néz a napba, annak elkáprázik a szeme, és nem veszi észre, ami a földön van; nem törődik az útjában tátongó farkasvermekkel, amelyeket a világosság ellenségei ástak neki. Galilei, akinek szemét elkápráztatta a tudnivágyás fénye, végül belezuhant egy ilyen farkasverembe. Ellenségei ujjongtak, mert azt hitték, hogy a hiúzzal együtt a világosságot is elpusztították. De a napot, a tudás igazi fényét nem lehet elpusztítani. Galilei életéről, harcáról, kegyetlen bukásáról és eszméinek dicsőséges felemelkedéséről szól Száva István fordulatos, mindvégig érdekes regénye.