Fapadoskönyv Kiadó strana 12 z 13

Franciaországban valójában XIV. Lajos halálával kezdődött a XVIII. század, vagyis az, amit francia felvilágosodásnak szokás nevezni. A természettudományok ugrásszerű fejlődése tudományos gondolkodásra ösztönzi az írókat, jogi, társadalom- és államfilozófiai kérdések elemzésére, s az előző nemzedék bájosan cikornyás rokokó ízlésének ellenhatásaként lényegre törőbb fogalmazásra. A nagy század első író-gondolkodó nemzedékének legnagyobb alakja Montesquieu. A Perzsa levelek-en kívül még két nagy művét tartja számon az irodalom és a filozófia: A rómaiak nagysága és hanyatlásá-t és A törvények szellemé-t. A Perzsa levelek a levélregény műfaj legtekintélyesebb őse, hat évvel a Napkirály halála után jelent meg, és fergeteges sikert aratott. Ötletes formája nemcsak arra jó, hogy Montesquieu két okos idegen friss szemével bámultassa meg a korabeli francia viszonyokat, hanem arra is, hogy a kor kelet felé forduló érdeklődését egzotikus és egzotikusan erotikus részletekkel vonzza mind beljebb erkölcsi világképéről, állameszményéről szóló fejtegetéseinek sűrűjébe.

Franciaországban valójában XIV. Lajos halálával kezdődött a XVIII. század, vagyis az, amit francia felvilágosodásnak szokás nevezni. A természettudományok ugrásszerű fejlődése tudományos gondolkodásra ösztönzi az írókat, jogi, társadalom- és államfilozófiai kérdések elemzésére, s az előző nemzedék bájosan cikornyás rokokó ízlésének ellenhatásaként lényegre törőbb fogalmazásra. A nagy század első író-gondolkodó nemzedékének legnagyobb alakja Montesquieu. A Perzsa levelek-en kívül még két nagy művét tartja számon az irodalom és a filozófia: A rómaiak nagysága és hanyatlásá-t és A törvények szellemé-t. A Perzsa levelek a levélregény műfaj legtekintélyesebb őse, hat évvel a Napkirály halála után jelent meg, és fergeteges sikert aratott. Ötletes formája nemcsak arra jó, hogy Montesquieu két okos idegen friss szemével bámultassa meg a korabeli francia viszonyokat, hanem arra is, hogy a kor kelet felé forduló érdeklődését egzotikus és egzotikusan erotikus részletekkel vonzza mind beljebb erkölcsi világképéről, állameszményéről szóló fejtegetéseinek sűrűjébe.

A párbaj két életvitel, életeszmény összeütközésének története. Megismerhetjük benne az enervált, cselekvésre képtelen embert, Lajevszkijt, és Fon-Korent, az aktív, materialista tudóst. Az Ő vitájukból, párbajukból Lajevszkij számára megszületik az a felismerés, hogy a menekülés az elrontott helyzetekből nem azonos a megváltással. Majd mikor ráébred arra a felelősségre, amivel élettársának, Fjodorovna Nagyezsdának tartozik, el tudja végre fogadni saját életét, s változtatni is képes rajta.

Levél Apámhoz: ez a cím nem Kafkától származik. A szerző nem adott címet művének. Egyszerű okból: nem szánta műnek, csak közönséges levélnek. Hogy a terjedelmes levél mégis a "mű irodalmi rangjára emelkedett, ezt nemcsak művészi ábrázoló eszközeinek vagy jellegzetes Kafka-stílusának köszönheti, hanem mindenekelőtt sajátságos tartalmi értékeinek. Kafka világképének különösen becses dokumentuma ez a közvetlen vallomás, méltóképpen sorakozhat fel az irodalmi igényű alkotások, a "közvetett vallomások mellé. Kafka 1919-ben írta meg ezt a különös vádiratot apja ellen. "Írásaim Rólad szóltak – írta apjának, mintha azoknak akarna ezzel is igazat adni, akik az "apa-komplexusban keresik meghasonlott világképének egyedüli okait. A félelmetes apa csupáncsak része, de egyben óriássá nőtt szimbóluma is annak a világrendnek, mellyel az író meghasonlott, s szabadulni mégsem tudott tőle soha. A levél sokféle tanulságot rejteget, néhol még Kafka oly sajátosan abszurd képalkotásának is nyomára vezet. Csak egyetlen példa: a legjellemzőbb Kafka-novellák egyikében, Az átváltozásban az elbeszélés hőse arra ébred, hogy féreggé változott, s így éli tovább életét, megtaposva a családban. Ez a novellában egyetemes érvényűvé avatott kép az apjához írt levélben is megismétlődik, ezúttal reális, élményszerű értelmezésben: "eltávolodtam Tőled egy darabon, önállóan, még ha ez kissé arra a féregre emlékeztetett is, amely a hátulról rátaposó láb alól teste elejével kivergődik… Szabó Ede

E művében egész történelmi korszakot mutat be az író, egyetlen család sorsának tükrében. A család feje az öreg Ilja, maga a megtestesült őserő. Kezdetben vaskézzel fogja össze családját, s ő veti meg az Artamonov cég alapjait. Ám a család következő nemzedékeinek élete már nem úgy alakul, ahogy az apa elképzelte. A családi kötelékek fokozatosan fellazulnak, az utódok elsatnyulnak, és a család széthullásával egyben az öreg Artamonov dédelgetett álma, a cég is alapjaiban rendül meg, s széthull a forradalom tisztító viharában. Gorkij egy család merészen ívelő fölemelkedésével és tragikus széthullásával egyidőben a kor történelemformáló erejét is nagy művészi erővel ábrázolja ebben a regényében, amely magyarul 1926-ban a Nyugat-ban jelent meg először.

És Keikiwai, a vizek gyermeke, jól értvén a cápák nyelvét, hallotta minden szavukat, és megértette, milyen összeesküvés készül ellene. Erre a cápák nyelvén Moku-haliihez, a cápák istenéhez imádkozott fennhangon. A cápák pedig minden szavát hallották, megértették, és macskaszemükkel összenéztek, mintha figyelmeztetnék egymást a vizek gyermekének szavaira. Keikiwai pedig így fejezte be imáját: "Most pedig belemerülök a vízbe, hogy rákot fogjak a király számára, és nem esik bántódásom, mert a legki sebb cápa barátom is védelmébe fogadott." Azzal egy darab lávatörmeléket tört le, és a tengerbe dobta. A szikla hatalmas csobbanással esett a vízbe. A negyven cápa pedig a törmelék után kapott; ezt az időt használta fel a gyermek, hogy beugorjék. Mir e a cápák észrevették tévedésüket, Keikiwai már vissza is tért egy wahin rákkal.

A tea orvosságként kezdte, majd ital lett belole. A tizennegyedik századi Japánban a teafogyasztás afféle vájtfülű vallássá teaizmussá nemesedett. A teaizmus a mindennapi élet tisztátalanságai közt megjelenő Szép imádatán alapuló kultusz. Tisz taságot és összhangot, kölcsönös szeretetet, romantikus társadalmi békét sugároz. Valamennyi elkötelezettjét a kifinomult ízlés arisztokratájává emeli Okakura Kakuzónak a teaszertartásról írt, ma már klasszikusnak számító, örökbecsű művét nyújtjuk á t az olvasónak.

Eddig, ha mesélt az édesanyád tündérekről, sárkányokról, mindig azt kérdezted: De igazán, vajon éltek-e azok? És édesanyád azt mondotta neked, hogy azok csak a mesékben éltek. Te pedig szeretted volna, hogy éljenek igazán. Hallgasd most meg az én m eséimet. Ezek igaz mesék lesznek; a hősök mind egy szálig éltek, csakhogy régen régen.

A 17. századi Hollandiában játszódó történet cselekményét a romantika irodalmának fontos ellentétpárjai alakítják: szép és rút, erény és bűn, árulás és hősies önfeláldozás. A regényt indító vérengzés - a francia párti Vitt testvéreket Orániai Vilmos hívei felkoncolják - után lép színre az apolitikus főhős, Cornelius Van Bearle a virágkertészkedés megszállottja. Legfőbb vágya: kitenyészteni a fekete tulipánt. Sorsának tragédiája, hogy kora politikai viszonyaitól nem tudja magát függetleníteni; keresztapjától, a hazaárulással vádolt Witt testvérek egyikétől őrzött levél börtönbe juttatja. A romantikus cselekményszövés jellemzőjeként Cornelius a börtönben az áhított virággal való kísérletezés közben megismerkedik és szerelembe esik Rosával, a kegyetlen porkoláb gyönyörű lányával. Kettejük története nem végződhet kudarccal, a regény befejező részében Orániai Vilmos az Igazságosztó személyeként lép fel.

Don Juan előrenyújtotta kezét, mely valami ruhacsomóba ütközött. A csomag olyan nehéz volt, hogy mindkét kezével meg kellett fognia, hogy el ne ejtse. Mire magához tért, a kapu becsukódott előtte. Ott állott tanácstalanul az utca közepén, kezében ma ga sem tudta, hogy mivel. De abban a pillanatban a csomag elkezdett sírni, úgy, mint egy csecsemő. Don Juan nem tudta, hogy mihez kezdjen, olyan zavarban volt. Mit csináljon, kitől kérjen tanácsot? Visszamenjen és zörgessen a kapun? Ha ezt megteszi, bajba keveri a gyermek anyját, ha otthagyja, akkor a gyermeknek lesz valami baja. Mit csináljon? Nincs a városban egy olyan barátja vagy ismerőse sem, aki segíthetne rajta. Ha hazaviszi, ott sem tudnak vele mit csinálni. A végén mégis csak elhatározt a, hogy hazaviszi és otthagyja a gazdasszonyánál, azután visszatér, mert biztosan szüksége lesz rá a gyermek anyjának. Nem sokáig töprengett tehát, hanem hazasietett. Don Antonio akkor már nem volt otthon. Bement a lakásba és hívta a gazdasszonyt. Me gnézték a csecsemőt, akinél szebbet keveset láttak. A ruháról, melybe be volt burkolva, arra következtettek, hogy a szülei gazdagok lehetnek.

Anton Pavlovics Csehov (Taganrog, 1860. január 29. Badenweiler, 1904. július 15.) orosz író, drámaíró. A 19. századi orosz irodalom egyik legnagyobbja. 1876-ban Csehov családja apja eladósodása miatt Moszkvába menekült. Iskolái befejezése miatt Csehov még három évig szülőfalujában maradt. Ez idő alatt, hogy megélhetését biztosítsa, házitanítóként és ruhagyári munkásként dolgozott. 1879-ben a gimnázium elvégzése után beiratkozott az állami egyetem orvosi szakára. 1882 őszétől a szentpéterv ári Oszkolki lap szerzője lett. 1884-ben megszerezte orvosi diplomáját és praktizálni kezdett, majd másfél évvel később hosszú időre felhagyott az orvosi gyakorlattal. 1886 elején rendszeres munkatársa lett a Novoje Vremja (Új Idő) című lapnak. Az e lkövetkező két év alatt több mint száz novellát írt, ez idő alatt megjelent két novelláskötetével elnyerte az országos elismerést jelentő Puskin-díjat. 1880-as évek közepén jelentkeztek nála kezdődő betegsége (tbc) első tünetei. 1889 nyarán tuberkuló zisban meghalt bátyja. 1892-ben Moszkvától kb. 100 km-re, Melihovo faluban birtokot vásárolt, és szüleivel együtt odaköltözött. Felújította az orvosi praxisát, de e mellett sokat írt. Itt írta 6-os számú kórterem, a Szahalin-szociográfiát, a Három év és az Életem című kisregényt, valamint drámáját, a Sirályt. A Sirály valamint Az erdő szelleme című darab megbukott. Emiatt nem akart többé drámát írni, de később a moszkvai Művész Színház vezetőivel való találkozása megváltoztatta elhatározását. A Művész Színházban nagy sikerrel mutatták be a Sirályt, és ez a színház vitte sikerre a Ványa bácsi (1899), a Három nővér (1901) és a Cseresznyéskert (1904) című műveit is. 1897 tavaszán betegsége súlyosbodott, és orvosai tanácsára így szeptembertől nyolc hónapig Nizzában volt, a következő télen a Krím-félszigeten, Jaltában tartózkodott. Itt telket vásárolt, és utána már saját házában töltötte a téli hónapokat. 1900-ban Csehovot az akadémia tiszteletbeli tagjává választották. 1901-ben Csehov f eleségül vette Olga Leonardovna Knipper színésznőt, aki nagy sikerrel játszott a szerző darabjaiban. 1904-ben, amikor Jaltából Moszkvába érkezett, hirtelen rosszul lett, feleségével gyógykezelésre, külföldre utazott. Németországban, Badenweiler tüdős zanatóriumának szállodájában halt meg. --------------------------------------------------------------------------------

Balzac izgalmas regénye melyet Rónay György kitűnő fordításában közlünk méltán aratott világsikert filmvásznon is. Egy cinikus világfi, Henry de Marsay a főszereplője, aki olthatatlan szerelme lobban a titokzatos, a mindenki elől zárt és rejtege tett aranyszemű lány iránt, az életét teszi kockára, valahányszor találkozni kíván vele, és ez a szenvedély átformálja egész egyéniségét, szeretni és szenvedni képes emberré tesz. Ez a tiszta érzelmi és érzéki lobogás ragyogja be Balzac remek lélek rajzú regényét, s a két főszereplő útját ismerkedésüktől utolsó végzetes találkozásukig.