Fapadoskönyv Kiadó strana 4 z 13

Hordubal, a kárpátaljai parasztember nyolc évig dolgozott egy amerikai bányában, aztán hazatért falujába. Felesége és kislánya elidegenedtek tőle, és egy napon az asszony meg a szeretője meggyilkolják. A rendőri nyomozás mindent kiderít és elítélik a bűnösöket. Čapeknek ez a regénye nem bűnügyi regény a szó szoros értelmében. Nem a gyilkosság momentuma és a nyomozás leírása a lényeges benne, inkább a falu légkörét, tragikus emberi sorsokat, az emberek lelkivilágát akarta ábrázolni az író ennek a történetnek a keretében.

A könyv pergő, eleven, élvezetes regény, sőt igen sajátos írás, amelyben iróniát és mély emberséget, komédiát és tragédiát, elbeszélést és dramatizált jeleneteket vegyít páratlan ügyességgel Balzac. A "gálya" épp vesztegel, amikor látogatást teszünk rajta, egyik kormányosa egy osztályfőnök meghalt, újat kell kinevezni a helyére. És megindul a harc az állásért, a reform embere ellen felvonul a "papok pártja" és az uzsora, mellette pedig a felesége száll síkra - folyik az ármány, összecsapnak az érdekek. Hogy ki veszít? Nem lehet kétséges: az államérdek. De sebaj, máris felhúzzák a horgonyt, a gálya megy tovább... Igazi Balzac-regény a Hivatalnokok, a legjobbak, a legmodernebbek közül való.

Anton Pavlovics Csehov (Taganrog, 1860. január 29. Badenweiler, 1904. július 15.) orosz író, drámaíró. A 19. századi orosz irodalom egyik legnagyobbja. 1876-ban Csehov családja apja eladósodása miatt Moszkvába menekült. Iskolái befejezése miatt Csehov még három évig szülőfalujában maradt. Ez idő alatt, hogy megélhetését biztosítsa, házitanítóként és ruhagyári munkásként dolgozott. 1879-ben a gimnázium elvégzése után beiratkozott az állami egyetem orvosi szakára. 1882 őszétől a szentpéterv ári Oszkolki lap szerzője lett. 1884-ben megszerezte orvosi diplomáját és praktizálni kezdett, majd másfél évvel később hosszú időre felhagyott az orvosi gyakorlattal. 1886 elején rendszeres munkatársa lett a Novoje Vremja (Új Idő) című lapnak. Az e lkövetkező két év alatt több mint száz novellát írt, ez idő alatt megjelent két novelláskötetével elnyerte az országos elismerést jelentő Puskin-díjat. 1880-as évek közepén jelentkeztek nála kezdődő betegsége (tbc) első tünetei. 1889 nyarán tuberkuló zisban meghalt bátyja. 1892-ben Moszkvától kb. 100 km-re, Melihovo faluban birtokot vásárolt, és szüleivel együtt odaköltözött. Felújította az orvosi praxisát, de e mellett sokat írt. Itt írta 6-os számú kórterem, a Szahalin-szociográfiát, a Három év és az Életem című kisregényt, valamint drámáját, a Sirályt. A Sirály valamint Az erdő szelleme című darab megbukott. Emiatt nem akart többé drámát írni, de később a moszkvai Művész Színház vezetőivel való találkozása megváltoztatta elhatározását. A Művész Színházban nagy sikerrel mutatták be a Sirályt, és ez a színház vitte sikerre a Ványa bácsi (1899), a Három nővér (1901) és a Cseresznyéskert (1904) című műveit is. 1897 tavaszán betegsége súlyosbodott, és orvosai tanácsára így szeptembertől nyolc hónapig Nizzában volt, a következő télen a Krím-félszigeten, Jaltában tartózkodott. Itt telket vásárolt, és utána már saját házában töltötte a téli hónapokat. 1900-ban Csehovot az akadémia tiszteletbeli tagjává választották. 1901-ben Csehov f eleségül vette Olga Leonardovna Knipper színésznőt, aki nagy sikerrel játszott a szerző darabjaiban. 1904-ben, amikor Jaltából Moszkvába érkezett, hirtelen rosszul lett, feleségével gyógykezelésre, külföldre utazott. Németországban, Badenweiler tüdős zanatóriumának szállodájában halt meg. --------------------------------------------------------------------------------

Don Juan előrenyújtotta kezét, mely valami ruhacsomóba ütközött. A csomag olyan nehéz volt, hogy mindkét kezével meg kellett fognia, hogy el ne ejtse. Mire magához tért, a kapu becsukódott előtte. Ott állott tanácstalanul az utca közepén, kezében ma ga sem tudta, hogy mivel. De abban a pillanatban a csomag elkezdett sírni, úgy, mint egy csecsemő. Don Juan nem tudta, hogy mihez kezdjen, olyan zavarban volt. Mit csináljon, kitől kérjen tanácsot? Visszamenjen és zörgessen a kapun? Ha ezt megteszi, bajba keveri a gyermek anyját, ha otthagyja, akkor a gyermeknek lesz valami baja. Mit csináljon? Nincs a városban egy olyan barátja vagy ismerőse sem, aki segíthetne rajta. Ha hazaviszi, ott sem tudnak vele mit csinálni. A végén mégis csak elhatározt a, hogy hazaviszi és otthagyja a gazdasszonyánál, azután visszatér, mert biztosan szüksége lesz rá a gyermek anyjának. Nem sokáig töprengett tehát, hanem hazasietett. Don Antonio akkor már nem volt otthon. Bement a lakásba és hívta a gazdasszonyt. Me gnézték a csecsemőt, akinél szebbet keveset láttak. A ruháról, melybe be volt burkolva, arra következtettek, hogy a szülei gazdagok lehetnek.

Az Egy mindennapi élet hivatalnokának sima évei, szabályosan kiépülő pályafutása azt bizonyítja, hogy nincs hétköznapi élet, és nincsenek nyugalmas napok. A napok látszólagos egyhangúságát a pillanatok szenzációinak gazdag sorozata zavarja, s az élet megszokott zajlása mögött a tudat alatti ösztönökből érő, ismeretlen lelket megdöbbentésekkel, lidércfényekkel rejtelmes világ veszi körül. Egy rendes és rendszeresnek ismert ember halála előtt megírja élettörténetét, annak az életnek valóságát, ame lyet külsőleg egy szép hivatalnoki karrier, boldog házasság és hű honpolgárság jellemeznek. A nyugodt hivatal, a példás házasság látszata mögött a korán ébredt gyermeki ösztönöknek azok az ősi nyomai kerülnek felszínre, amelyek idővel a valóságos és a tudat alatti élet közötti szakadékot okozzák.

Én nem feledtem el a város közelében - Én nem feledtem el a város közelében,/ Hol állt fehér tanyánk törpén, de csöndbe szépen;/ Ott kis kopott lugas rejtette az avitt/ Gipsz Vénusz, s Pomona mezitlen bájait./ És esténként a nap csobogo tüzben égve,/ Mig az ablakon megtört a büszke kéve,/ Nézte, mint tágranyilt, kiváncsi égi szem,/ Hogy folyik vacsoránk hosszan és csöndesen,/ S rezgett a bö sugarviasz viszfenye enyhén/ Az olcsó abroszon, a függöny tarka selymén - (Tóth Árpád fordítása)

Balzac izgalmas regénye melyet Rónay György kitűnő fordításában közlünk méltán aratott világsikert filmvásznon is. Egy cinikus világfi, Henry de Marsay a főszereplője, aki olthatatlan szerelme lobban a titokzatos, a mindenki elől zárt és rejtege tett aranyszemű lány iránt, az életét teszi kockára, valahányszor találkozni kíván vele, és ez a szenvedély átformálja egész egyéniségét, szeretni és szenvedni képes emberré tesz. Ez a tiszta érzelmi és érzéki lobogás ragyogja be Balzac remek lélek rajzú regényét, s a két főszereplő útját ismerkedésüktől utolsó végzetes találkozásukig.

A párbaj két életvitel, életeszmény összeütközésének története. Megismerhetjük benne az enervált, cselekvésre képtelen embert, Lajevszkijt, és Fon-Korent, az aktív, materialista tudóst. Az Ő vitájukból, párbajukból Lajevszkij számára megszületik az a felismerés, hogy a menekülés az elrontott helyzetekből nem azonos a megváltással. Majd mikor ráébred arra a felelősségre, amivel élettársának, Fjodorovna Nagyezsdának tartozik, el tudja végre fogadni saját életét, s változtatni is képes rajta.

Ami az angoloknak Sherlock Holmes, az a franciáknak Arsène Lupin, azzal az aprócska különbséggel, hogy a legendás angol detektív kortársa kifogástalan gentleman ugyan, de mégiscsak egy zseniális betörő. Arsène Lupin szülőatyja Maurice Leblanc (1864 –1941) kortársa volt Sir Arthur Conan Doyle-nak, és hőse, Lupin nagyjából húsz regényben és számtalan novellában bosszantotta az arra rászolgáló gazdagokat. A szociálisan érzékeny, sármos és szoknyabolond bűnözőt Leblanc egy Marius Jacob nevű anarchista betörőről mintázta, aki mintegy 150 alkalommal hatolt be fényűző palotákba – de sosem ártott a szerinte hasznos foglalkozást űző gazdagoknak, például építészeknek, tudósoknak vagy orvosoknak –, a zsákmány nagy részét pedig a rászorulóknak adta. Maurice Leblanc valamennyi regénye bő választékot kínál izgalmakban, váratlan fordulatokban, és emellett szellemben, kellemben is igen gazdag. Aki örömét leli a klasszikus detektívtörténetekben, ezúttal sem fog csalódni.

Két ártatlanul kicsapott kisdiák kalandjait beszéli el a neves író ebben a művében. Pali és Ákos nehéz szívvel válik meg az egri kollégiumtól, hogy gyalogszerrel elinduljon haza, a távoli Szatmárba. Hamarosan egy himpellér mutatványos keríti őket hatalmába, és késhajigáló artistának tanítja ki a fiúkat. Egy gazdag úr megvásárolja a két gyereket; azok most egy csapásra a legnagyobb jómódba csöppennek. Nincs azonban maradásuk, és megszöknek. Sok kaland után egy csodálatos völgykatlanba jutnak, ahol a robinsoni élet megpróbáltatásai és szépségei várnak rájuk. S amikor a katlan sziklakapuja végül feltárul előttük: a szabadságharc vitéz honvédei fogadják őket. A két egri diák boldogan csap fel katonának, hogy a magyar szabadságért harcoljanak.

Bródy Sándor legjobbnak tartott könyve örök érvényű karriertörténetet mond el. Fiatalok bohém mulatozásainak bemutatásával indul a regény. A felhőtlen és felelőtlen hétköznapoknak a jogász Robin Sándor váratlan karrierje vet véget. Egy szerencsés kimenetelű ügy kapcsán megismerkedik Hannával, az uzsorás család lányával. Elhagyja korábbi szerelmét, Piroskát és feleségül veszi Hannát. A családi vagyon és összeköttetések révén politikus, sőt kormánybiztos lesz. Az asszony csinálta karriernek azonban ára van… A sok érzelmesség és romantika jellemezte regény címadója az ezüst kecske, egy sétapálca markolata, ami megjárva a zálogházat, végül visszakerül eredeti tulajdonosaihoz; valahogy így vannak ezzel a történet szereplői is.

F. Scott Fitzgerald (1896–1940) 20. század egyik legjelesebb és legnagyobb ha­tású amerikai modernista regény- és novellaírója, aki az első világháború utá­ni évek generációjához, az úgy nevezett „Elveszett nemzedékhez” tartozott. Az 1922-ben íródott elbeszélés Benjamin Button életét mutatja be, születésé­től halála napjáig, aki 1860-ban látta meg a napvilágot egy különleges rendel­lenességgel: aggastyánként született és előreláthatóan újszülöttként fog majd távozni a világból. F. Scott Fitzgerald megrendítő és elgondolkoztató novellája a másság elfogadásáról, illetve el nem fogadásáról szól, s érzékletesen mutatja be, hogyan változnak meg az ember kapcsolatai, amikor már kevésbé van rá szükség. A történet 2008-ban a három Oscar-díjjal jutalmazott azonos című film alap­jául szolgált, melynek főszerepét Brad Pitt és Cate Blanchett alakították. A kötetben nem csupán a magyar fordítás, hanem az eredeti angol nyelvű elbeszélés is olvasható.

A magyar irodalom számolatlanul tartogat meglepetéseket. Elfeledett vagy föl sem fedezett csemegéket. A régmúltról ezt bizonnyal tudjuk, a közelmúltról nem hittük. A Hét 1893-as számában bukkant föl először egy érdekes levélíró egyéniség, Emma asszony aláírással, hogy aztán többé-kevésbé rendszeresen tanúja legyen – női szemmel – egy színes, izgalmas, ellentmondásos korszaknak. Ignotust elsősorban irodalomszervezőként, kritikusként tartottuk számon, szépírói, költői próbálkozásait kevéssé becsültük. Ez a levélsorozat azonban mesteri szépírói munka. Úgy tűnik, hogy műveltsége, sziporkázó szellemessége, eleganciája ezekben a levelekben bontakozhatott ki a legteljesebben. Nemcsak azzal ragadtatja el az olvasót, hogy széles körképet fest a képzeletbeli Emma asszony koráról, hanem azzal is, hogy valóban karakterisztikus, sokoldalúan ábrázolt nőalak bontakozik ki előttünk a levelek nyomán.

„Ha hazai kenyeret eszem, régi, elfeledett ízek csiklandják ínyemet. Ennek a kenyérnek nyilván megvan a maga receptje. De a receptet hiába adnám oda egy itteni péknek, az a kenyér, melyet így sütne, nem lenne ugyanaz, mint az , amit otthon ettem, sok- sok éven át. (…) Minden csipp-csupp dologban van valami rejtély. Az értelem, a képlet, a tudomány boszorkánykonyhája céltalanul igyekszik ellesni annak a titkát, amit évszázados, nemzedékekről-nemzedékekre öröklődő, öntudatlan hagyomány alapozott meg. (…) Vajon miben lakozik ennek az írónak a varázsa, aki utóbbi esztendőkben egyike a legolvasottabbaknak, legnépszerűbbeknek? Mindenek előtt abban, hogy nádi hegedűjén kedvesen ás természetesen tud játszani. Ismeri és megbecsüli a zeneszerszámát. Zenésze prózánknak. Ösztönösen tudja, hogy a magyar próza gyökerében és mivoltában népies, s más nem is lehet.” (Kosztolányi Dezső)

Miért, hogy ma is a lovas társadalom bibliája Széchenyi István Lovakrul című munkája? Holott lassan két évszázada, 1828-ban jelent meg ez a „röpirat”-ként is aposztrofált mű. Mégpedig magyar nyelven! Német fordítása is csak két évvel ezután követte. Röpirat – lótartást, lónevelést és -futtatást (versenyzést) törekszik népszerűsíteni, mégpedig a legkorszerűbb közgazdasági ismereteket is összegző tanulmány igényével. Pontról pontra veszi sorra tanácsait, miként hozható magasabb színvonalra a hazai „lóállapot”: versenyek, pályadíjak, nyilvántartás, intézmények, nevelés, felkészítés, vásárok stb. S akinek szeme van, túllát a ménesek jószágain – a versengésben nem maga a nyereség, hanem a „jutalmas nyereség lehetősége” inspirálja a vállalkozókat. Példák során bizonyítja, miért érdemes itthon befektetni, ha némelykor csak hosszú távon is visszatérülő üzletekbe. Percig sem unalmas és nem „istállószagú” elemzését a – sajnos sok tekintetben ma is aktuális – közállapotokról, élmény kézbe venni a szerzőt csak kőbe vésett emlékműként, szoborként, utcanévként ismerő generációknak is.

A közel hatvanéves Achab kapitány a Pequod nevű hajón indul el útjára, melynek valódi célját a hajó tulajdonosai és a személyzet előtt is eltitkolja: meg akarja ölni Moby Dicket, a Japán-tenger híres fehér bálnáját, "aki" előző útján leszakította a kapitány lábát. Szerződött kötelességeit elhanyagolva útján mindent alárendel a Moby Dick elleni rögeszmés harcnak. Tisztjei már az út elején fölfedezik a kapitány őrült rögeszméjét, Starbuck meg is akarja ölni, mivel azonban a bálnavadászat Moby Dick keresése közben is folyik, mind a tisztek és szigonyosok, mind a hindu legénység elnyomja félelmét, s bár lelkük mélyén tudják, hogy kapitányuk halálba kormányozza hajóját, az utolsó pillanatig teljesítik parancsait. A fehér bálnával vívott harc leírása végül a világirodalom nagy csatajeleneteihez hasonló szenvedélyes vadsággal idézi fel az ámbrás cet alakjában megtestesült pusztító természeti erők hatalmát. A hajó elsüllyed és a szinte hihetetlenül megmenekülő elbeszélő kivételével mindenki a tengerbe vész.