Fapadoskönyv Kiadó strana 4 z 13

Minden irodalmi műfaj s egyben minden voltaire-i műfaj közül a magánlevél látszik a legkevésbé igényesnek és a legkevésbé irodalminak, s mégis, a francia szellem és irodalom nagy géniuszát éppen levelezése teszi számunkra ma is elevenné és rokonszenv essé. Voltaire levelezésében az egész Voltaire-t megtaláljuk: az embert és az alkotót, a költőt, a filozófust és az emberbarátot, egy egész hosszú, szenvedélyes, harcos életet. Levelei mindvégig kísérik és kiegészítik káprázatosan sokoldalú és szinte kimeríthetetlen tevékenységét; levelei tükrözik legtisztábban egész létét, jellemét, érzés- és gondolkodásmódját, irodalmi életműve bennük kerekedik egységgé. Leveleinek világánál úgy látjuk ma is a nagy varázslót, ahogy kezében kis méccsel, a tiszt a értelem fényességével megy előre merészen, gomolygó árnyékok, százada babonái között, oszlik a sötét, és az egyre terjedő világosság örök fénybe vonja törékeny alakját.

A könyv pergő, eleven, élvezetes regény, sőt igen sajátos írás, amelyben iróniát és mély emberséget, komédiát és tragédiát, elbeszélést és dramatizált jeleneteket vegyít páratlan ügyességgel Balzac. A "gálya" épp vesztegel, amikor látogatást teszünk rajta, egyik kormányosa egy osztályfőnök meghalt, újat kell kinevezni a helyére. És megindul a harc az állásért, a reform embere ellen felvonul a "papok pártja" és az uzsora, mellette pedig a felesége száll síkra - folyik az ármány, összecsapnak az érdekek. Hogy ki veszít? Nem lehet kétséges: az államérdek. De sebaj, máris felhúzzák a horgonyt, a gálya megy tovább... Igazi Balzac-regény a Hivatalnokok, a legjobbak, a legmodernebbek közül való.

Az Egy mindennapi élet hivatalnokának sima évei, szabályosan kiépülő pályafutása azt bizonyítja, hogy nincs hétköznapi élet, és nincsenek nyugalmas napok. A napok látszólagos egyhangúságát a pillanatok szenzációinak gazdag sorozata zavarja, s az élet megszokott zajlása mögött a tudat alatti ösztönökből érő, ismeretlen lelket megdöbbentésekkel, lidércfényekkel rejtelmes világ veszi körül. Egy rendes és rendszeresnek ismert ember halála előtt megírja élettörténetét, annak az életnek valóságát, ame lyet külsőleg egy szép hivatalnoki karrier, boldog házasság és hű honpolgárság jellemeznek. A nyugodt hivatal, a példás házasság látszata mögött a korán ébredt gyermeki ösztönöknek azok az ősi nyomai kerülnek felszínre, amelyek idővel a valóságos és a tudat alatti élet közötti szakadékot okozzák.

A mongol nyelvnek és irodalomnak ezt a ma ismert legrégibb emlékét aránylag nemrég fedezték fel a világirodalom és a tudomány számára. Szövege kalandos úton hagyományozódott ránk, és mindmáig teljes homály borítja a szerző személyét, életét és működését. Hallatlanul izgalmas olvasmány, mert - a szerző szándéka ellenére - lepelezetlenül feltárja, mint indul el világhódító útjára a jelentéktelen kis mongol törzsfőnök fia, Temüdzsin, s mint lett Temüdzsinből Dzsingisz kán, és milyen szerény kezdetekből sarjadt ki a hatalmas mongol világirodalom.

A párbaj két életvitel, életeszmény összeütközésének története. Megismerhetjük benne az enervált, cselekvésre képtelen embert, Lajevszkijt, és Fon-Korent, az aktív, materialista tudóst. Az Ő vitájukból, párbajukból Lajevszkij számára megszületik az a felismerés, hogy a menekülés az elrontott helyzetekből nem azonos a megváltással. Majd mikor ráébred arra a felelősségre, amivel élettársának, Fjodorovna Nagyezsdának tartozik, el tudja végre fogadni saját életét, s változtatni is képes rajta.

Don Juan előrenyújtotta kezét, mely valami ruhacsomóba ütközött. A csomag olyan nehéz volt, hogy mindkét kezével meg kellett fognia, hogy el ne ejtse. Mire magához tért, a kapu becsukódott előtte. Ott állott tanácstalanul az utca közepén, kezében ma ga sem tudta, hogy mivel. De abban a pillanatban a csomag elkezdett sírni, úgy, mint egy csecsemő. Don Juan nem tudta, hogy mihez kezdjen, olyan zavarban volt. Mit csináljon, kitől kérjen tanácsot? Visszamenjen és zörgessen a kapun? Ha ezt megteszi, bajba keveri a gyermek anyját, ha otthagyja, akkor a gyermeknek lesz valami baja. Mit csináljon? Nincs a városban egy olyan barátja vagy ismerőse sem, aki segíthetne rajta. Ha hazaviszi, ott sem tudnak vele mit csinálni. A végén mégis csak elhatározt a, hogy hazaviszi és otthagyja a gazdasszonyánál, azután visszatér, mert biztosan szüksége lesz rá a gyermek anyjának. Nem sokáig töprengett tehát, hanem hazasietett. Don Antonio akkor már nem volt otthon. Bement a lakásba és hívta a gazdasszonyt. Me gnézték a csecsemőt, akinél szebbet keveset láttak. A ruháról, melybe be volt burkolva, arra következtettek, hogy a szülei gazdagok lehetnek.

Önbizalom, önmenedzselés, konfliktustűrő képesség. Hány meg hány felnőtt ember küszködik ezek hiányától, s iratkozik érett fejjel - sok-sok pénzért - olyan tanfolyamokra, amelyektől azt reméli, ha későn is, de segíthet azoknak, a fiatal korban meg nem szerzett képességeknek a pótlásában, amelyek napjaink mindenféle feszültségekkel teli viszonyai között nélkülözhetetlenek. Kiknek szól a könyv? Elsősorban azoknak a tinédzsereknek, akik már megtapasztalták szüleik kínjait, s maguk is - egyre okosodva - jobban érzékelik saját lehetőségeiket, és azok korlátait. A szerző számtalan - e korosztálynak szervezett - kutatás, tréning, "edzőtábor" tapasztalatával a háta mögött állította össze a kötet anyagát, amely olyan alapvető tulajdonságok erősítését célozza meg, mint a magabiztosság, a becsvágy, az optimizmus, az önzetlenség, a megjelenés, a beszédkészség stb. A feldolgozás módja elsősorban tesztek, játékok, amelyek nemcsak a "megfejtést" tartalmazzák, hanem az egyes eredményekhez kapcsolódó Hogyan tovább?-szerű ajánlásokat is. Koncz István könyve elsősorban középiskolás diákoknak készült. De a benne foglaltak megismerése, feldolgozása során segítséget kaphat a pedagógus, a szülő is.

A Mélység London nyomornegyedéről szóló szociográfia, amelyben London kendőzetlenül sötét képet festett a gyári munkások, a munkanélküliek és a koldusok életéről. "London utcáin bárhol elkerülhetjük a szegények nyomorának megpillantását, míg ötpercny i út akárhonnan a sikátorokba visz. De ahol most törtetett keresztül a kocsim, az a sikátorok végtelen szövevénye volt. Új, egészen másfajta nép hemzsegett a szűk kis utcákon, kicsire nőtt, nyomorult, sörtől átitatott alakok. Mérföldeket mentünk pusz ta kőfal és omladékok között, és amerre néztünk a szomszéd utcákban, mindenütt ugyanazok a kövek, ugyanazon nyomorúság képe meredt reánk. Itt-ott egy-két részeg férfi vagy nő tántorgott el, a levegő verekedéstől, káromkodástól volt terhes. A piacon r eszkető öreg emberek, asszonyok keresgéltek a sárba szórt szemétben rothadt krumplit, babot meg zöldséget, míg a gyerekek, mint a legyek, úgy gyűltek rá egy csomó rothadó gyümölcsre, vállig turkáltak a folyékony, romlott halomban, és ott nyomban leny elték a morzsát, amit kihalásztak, a félig poshadt darabokat"

A sötétség hatalma vagy kis bajból lesz a nagy Ez az oka mindennek falusi komédia két felvonásban Az élő holttest dráma hat felvonásban – tizenkét képben A felvilágosodás gyümölcsei - vígjáték négy felvonásban

Levél Apámhoz: ez a cím nem Kafkától származik. A szerző nem adott címet művének. Egyszerű okból: nem szánta műnek, csak közönséges levélnek. Hogy a terjedelmes levél mégis a "mű irodalmi rangjára emelkedett, ezt nemcsak művészi ábrázoló eszközeinek vagy jellegzetes Kafka-stílusának köszönheti, hanem mindenekelőtt sajátságos tartalmi értékeinek. Kafka világképének különösen becses dokumentuma ez a közvetlen vallomás, méltóképpen sorakozhat fel az irodalmi igényű alkotások, a "közvetett vallomások mellé. Kafka 1919-ben írta meg ezt a különös vádiratot apja ellen. "Írásaim Rólad szóltak – írta apjának, mintha azoknak akarna ezzel is igazat adni, akik az "apa-komplexusban keresik meghasonlott világképének egyedüli okait. A félelmetes apa csupáncsak része, de egyben óriássá nőtt szimbóluma is annak a világrendnek, mellyel az író meghasonlott, s szabadulni mégsem tudott tőle soha. A levél sokféle tanulságot rejteget, néhol még Kafka oly sajátosan abszurd képalkotásának is nyomára vezet. Csak egyetlen példa: a legjellemzőbb Kafka-novellák egyikében, Az átváltozásban az elbeszélés hőse arra ébred, hogy féreggé változott, s így éli tovább életét, megtaposva a családban. Ez a novellában egyetemes érvényűvé avatott kép az apjához írt levélben is megismétlődik, ezúttal reális, élményszerű értelmezésben: "eltávolodtam Tőled egy darabon, önállóan, még ha ez kissé arra a féregre emlékeztetett is, amely a hátulról rátaposó láb alól teste elejével kivergődik… Szabó Ede

Minden irodalmi műfaj s egyben minden voltaire-i műfaj közül a magánlevél látszik a legkevésbé igényesnek és a legkevésbé irodalminak, s mégis, a francia szellem és irodalom nagy géniuszát éppen levelezése teszi számunkra ma is elevenné és rokonszenv essé. Voltaire levelezésében az egész Voltaire-t megtaláljuk: az embert és az alkotót, a költőt, a filozófust és az emberbarátot, egy egész hosszú, szenvedélyes, harcos életet. Levelei mindvégig kísérik és kiegészítik káprázatosan sokoldalú és szinte kimeríthetetlen tevékenységét; levelei tükrözik legtisztábban egész létét, jellemét, érzés- és gondolkodásmódját, irodalmi életműve bennük kerekedik egységgé. Leveleinek világánál úgy látjuk ma is a nagy varázslót, ahogy kezében kis méccsel, a tiszt a értelem fényességével megy előre merészen, gomolygó árnyékok, százada babonái között, oszlik a sötét, és az egyre terjedő világosság örök fénybe vonja törékeny alakját.

Dénes Zsófia párizsi naplója a már felfedezett dolgokkal, emberekkel való újratalálkozásról ad számot, s a minden írásában annyira megkapó őszinteséggel a számadással együtt mérleget is csinál: mi változott itthon és mi ott, művészek és művek értékelésében, hatásában. Ez az objektivitás, a maradandó szépség igaz megértése és ezzel együtt a művészettel kapcsolatban álló emberek mércére állítása - ez adja meg Dénes Zsófia művének is azt a friss, izgalmas-érdekes hangulatát, amely minden írásában dominál. Kitűnő ízléssel és érzékkel válogatja meg interjú-alanyait és beszámolóinak tárgyát, helyszínét. Meglátogatja otthonában Simone de Beauvoirt, de felkeresi fiatalsága imádott művészeinek alkotásait is. Mindenről vall, és minden vall neki: Pimodan Hotel: erről írt Ady, itt élt Baudelaire, Gautier, Courbet, Delacroix; Párizs hófehérre mosott házai: beszél Marlaux-ról és Chagallról, aki az államminiszter megbízásából festette meg a nevezetes operakupola-freskót. Van Gogh és Gauguin képei láttán feleleveníti a két festőóriás barátságát, s elzarándokol Gachet doktor és a festő auvers-i házába, hogy meghallgassa és leírja a róluk szóló, még ma is élő legendákat. Dénes Zsófia Párizsi körhintája nemcsak rendkívül élvezetes, kitűnő stílusban megírt útibeszámolót, hanem maradandó irodalmi-művészeti élményt jelentő olvasmányt ad az olvasónak.

Hordubal, a kárpátaljai parasztember nyolc évig dolgozott egy amerikai bányában, aztán hazatért falujába. Felesége és kislánya elidegenedtek tőle, és egy napon az asszony meg a szeretője meggyilkolják. A rendőri nyomozás mindent kiderít és elítélik a bűnösöket. Capeknek ez a regénye nem bűnügyi regény a szó szoros értelmében. Nem a gyilkosság momentuma és a nyomozás leírása a lényeges benne, inkább a falu légkörét, tragikus emberi sorsokat, az emberek lelkivilágát akarta ábrázolni az író ennek a történetnek a keretében. A Meteor a képzelet és a valóság regénye. A realitáshoz az a vékonyka, laza kapocs fűzi, amit a lezuhanó repülőgép egyetlen utasa zsebében találnak, s amire az orvosok csak a halott testi felépítettségéből következtethetnek . A képzeletből, a meséből feltörő valószerűségnek diadalát maga az író igazolja, amikor a lezuhant pilóta halála után érkező sürgöny tudatja, hogy a regényhős, akinek életregényét a vad Antillákra, cukornádplantázsok rabszolgatelepeire álmodta, való ban kubai volt. Sorsa, egyénisége útjai elől menekült az ismeretlen utas. Az Egy mindennapi élet hivatalnokának sima évei, szabályosan kiépülő pályafutása azt bizonyítja, hogy nincs hétköznapi élet, és nincsenek nyugalmas napok. A napok látszólagos egyhangúságát a pillanatok szenzációinak gazdag sorozata zavarja, s az élet megszokott zajlása mögött a tudat alatti ösztönökből érő, ismeretlen lelket megdöbbentésekkel, lidércfényekkel rejtelmes világ veszi körül. Egy rendes és rendszeresnek ismert ember halála előtt megírja élettörténetét, annak az életnek valóságát, amelyet külsőleg egy szép hivatalnoki karrier, boldog házasság és hű honpolgárság jellemeznek. A nyugodt hivatal, a példás házasság látszata mögött a korán ébredt gyermeki ösztön öknek azok az ősi nyomai kerülnek felszínre, amelyek idővel a valóságos és a tudat alatti élet közötti szakadékot okozzák. Karel Čapek regénytriológiája az új európai regényirodalom nagy értéke. Világsikere bizonyítja, hogy a kis népek irodalma rést ütött a nyugati nagy irodalmak falán.

A párbaj két életvitel, életeszmény összeütközésének története. Megismerhetjük benne az enervált, cselekvésre képtelen embert, Lajevszkijt, és Fon-Korent, az aktív, materialista tudóst. Az Ő vitájukból, párbajukból Lajevszkij számára megszületik az a felismerés, hogy a menekülés az elrontott helyzetekből nem azonos a megváltással. Majd mikor ráébred arra a felelősségre, amivel élettársának, Fjodorovna Nagyezsdának tartozik, el tudja végre fogadni saját életét, s változtatni is képes rajta.

Én nem feledtem el a város közelében - Én nem feledtem el a város közelében,/ Hol állt fehér tanyánk törpén, de csöndbe szépen;/ Ott kis kopott lugas rejtette az avitt/ Gipsz Vénusz, s Pomona mezitlen bájait./ És esténként a nap csobogo tüzben égve,/ Mig az ablakon megtört a büszke kéve,/ Nézte, mint tágranyilt, kiváncsi égi szem,/ Hogy folyik vacsoránk hosszan és csöndesen,/ S rezgett a bö sugarviasz viszfenye enyhén/ Az olcsó abroszon, a függöny tarka selymén - (Tóth Árpád fordítása)